Világosság, 1986. július-december (27. évfolyam, 7-12. szám)
1986 / 7. szám - Németh György: Xenophón, Platon, Szókratész: Tanítók és tanítványok
Xenophón, Platón, Szókratész Tanítók és tanítványok „Az athéni Erkhia démoszból származó Xenophón, Grüllosz fia, tiszteletre méltó és jóvágású férfi volt. Egy alkalommal szembetalálkozott Szókratésszal. Mesélik, hogy a bölcs elzárta botjával a szűk utcácskát és megállította Xenophónt. Megkérdezte tőle, hogy hol árulnak különféle élelmiszereket. Miután meghallgatta a választ, újabb kérdéssel állt elő: Hol nevelik a szép és a kiváló férfiakat? Látva Xenophón habozását, felszólította: Kövess hát, és tanuld meg! Attól kezdve Xenophón Szókratész tanítványa volt.” A mesterről, Szókratészról látszólag mindenki tudja, ki volt: athéni filozófus az i.e. V. század végén, azon kevesek egyike, akik halálukkal hitelesítették tanításaikat. A tanítvány élete kevésbé közismert. Grüllosz fia hadvezér volt és író, gazdálkodó és történész. Nemcsak a háború és béke fért meg benne hihetetlen harmóniában, hanem egy látszólag még kiengesztelhetetlenebb ellentét is: athéni volt, de Spártáért rajongott. Egész életét, az i. e. V. és IV. század viharait magától értetődő természetességgel élte végig. Üldözték, száműzték, elkergették birtokáról, fia a csatamezőn lelte halálát, de ő láthatólag sosem tört meg. Sokan felületesnek és hazaárulónak gondolták, holott csak a túlélés bajnoka volt. I. e. 430 körül született, és ha hihetünk Diogenész Laertiosznak, az előbb leírt módon találkozott először Szókratésszal. Különös társaságba keveredett. A mesterről szinte közmondásos volt, mennyit idéz az egyszerű emberek, vargák és szatócsok, páncélkovácsok és cipészek, kovácsok és ácsok társaságában. Ez igaz. De baráti köre, különös módon, szinte kizárólag a legelőkelőbb származású ifjakból állt. Alkibiadész, a 1986. JÚLIUS • XXVII. ÉVFOLYAM • 7. SZÁM nagy Periklész nevelt fia éppúgy körébe tartozott, mint az ifjabb Periklész, továbbá Kritiasz, akinek a családja Szolónnal, a nagy törvényhozóval állott rokonságban, valamint Platón, Kritiasz rokona, Théramenész, a századvég egyik legjelentősebb politikusa, és még sokan, akiknek a nevét a történetírók is megörökítették. Egyszóval Szókratész láthatólag nem abban ütött el a kortárs filozófusoktól, hogy tanítványait az egyszerű emberek soraiból verbuválta, hanem abban, hogy tanítványaival együtt az utcán, az agorán, a tornacsarnokokban vizsgálódott, és vizsgálódásának tárgya volt a sok hétköznapi ember, a „gyakorlati ész” megannyi letéteményese, valamint a belőlük álló állam, a szókratészi kritika kedvelt célpontja. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem utasított el senkit, bárki ingyen hallgathatta fejtegetéseit, csakhogy az életformáját, a tartós tanítványi-mesteri kapcsolat zálogát igen kevesek engedhették meg maguknak: vagy nagyon gazdagnak, vagy szókratészien igénytelennek kellett lennie azoknak, akik naphosszat vele időztek. Xenophón tehát ebben a körben forgolódott, megmártózott benne, és igen mély benyomást tett rá az összejövetelek hangulata, valamint a mester személyisége. Társaihoz hasonlóan ő is fel-feljegyezte egy-egy érdekesebb beszélgetés főbb gondolatait. Maga Szókratész a siralomházban megverselt aiszóposzi meséit és egy Apollón-himnuszát leszámítva soha nem írt le semmit, mert azt mondta, hogy tanításait nem állatok bőrére, hanem emberek lelkébe akarja írni. Védőbeszédét szabadon mondta el, de később legalább négyen megírták: Platón, Xenophón, Lüsziasz és Kritón. Xenophón tehát egyike volt azoknak a tanítványoknak, akik ilyen írásokkal őrizték mesterük emlékét. De a Szókratész-történetek, logoszok 401