Világosság, 1986. július-december (27. évfolyam, 7-12. szám)
1986 / 7. szám - Németh György: Xenophón, Platon, Szókratész: Tanítók és tanítványok
valódi, illetve feltételezett alkotói általában filozófusok voltak, vagy lettek, mint pl. Platón, Kebész, Szimmiasz, Antiszthenész és Arisztipposz, míg Xenophón sohasem volt az. Formális szempontból bizonyos mértékig érthető, hogy miért tekintették annak: Szókratész tanítványa volt, könyvet írt Szókratészról, és már az ókorban is filozófusként tartották számon. Diogenész Laertiosz a filozófusok életrajzai között írt Xenophónról. Csakhogy elég-e ennyi ahhoz, hogy valaki filozófus legyen? Valóban a szakáll tesz filozófussá? • Az i. e. V—IV. században az számított bölcsnek (szophosznak), aki vagy bölcsként élt, vagy bölcsen gondolkodott, vagy bölcseleti műveket alkotott. A művek alkotása nem volt a filozófuslét feltétele, gondoljunk csak Diogenészre vagy éppen Szókratészra, így aztán Xenophón is lehetne filozófus attól, hogy műveiben ilyen irányú elkötelezettségének vajmi csekély nyomait találjuk. Bölcsen gondolkodott volna? Lehet, de erről se saját művei, se mások feljegyzései nem tanúskodnak kellőképpen. Akkor talán filozófusként élt? Egyáltalán nem. Szókratész mellől megszökött, hogy a perzsa trónkövetelő, az ifjabb Kürosz táborában harcoljon. Megszökött? Elhatározta, hogy elmegy, és céljának érdekében hajlandó volt becsapni mesterét, sőt Apollón istent is. Megkérdezte Szókratészt, hogy menjen-e Perzsiába, vagy inkább maradjon. A bölcs azt tanácsolta, forduljon kérdésével Apollónhoz. Csakhogy Xenophón nem azt kérdezte Delphoiban, hogy menjen-e, vagy nem, hanem azt, hogy milyen módon menjen, amikor útnak indul. Veszélyes hadjárat közepébe csöppent. A trónkövetelő elesett a kanaxai csatában (i. e. 401), görög zsoldosai, szám szerint kb. tízezer ember, rádöbbentek, hogy az ellenséges szárazföld közepén állnak, ahonnan talán nincs is visszaút. A Tigris és az Eufrátesz között fekvő táborból lélegzetelállító kalandok során jutottak el a megmenekülést jelentő tengerig, és életüket nem utolsósorban éppen Xenophónnak köszönhették — legalábbis ezt írta Xenophón az Anabasziszban. A nagy kaland után először a thrák király, majd a spártaiak oldalán harcolt. Amíg a perzsa birodalom volt az ellenfél, nem is volt semmi baj, csakhogy a Koróneia melletti ütközetben (i. e. 394) Athénra emelt fegyvert. Sorsa ezzel megpecsételődött, többé nem térhetett vissza szülőhazájába. Szemmel láthatólag nem zavarta ez a sorsfordulat, hiszen barátjának tud 402 háttá új példaképét, a spártai királyt, Agészilaoszt (i. e. 399-től 361-ig uralkodott). Hűségét földbirtokkal jutalmazták a spártaiak: letelepedhetett a Peloponnészosz nyugati partvidékén fekvő Éliszben, Szkillusz közelében. Szentélyt alapított Artemisz tiszteletére és a gazdálkodásnak szentelte napjait. Falusi magányában rendezte feljegyzéseit, és kidolgozta korábban befejezetlen írásait. A xenophóni írások koronológiája szerfölött vitás, biztosat szinte egyáltalán nem lehet állítani róluk. Mindenesetre különböző belső és külső, szövegkritikai és eseménytörténeti jegyek alapján valószínűsíthető, hogy Szkilluszban keletkezett az Anabaszisz (A tízezer görög felvonulása), a Lakedaimóniak állama, a Lótartásról, a Gazdálkodásról, talán a Lakoma és a Szókratészról való emlékezések is, bár ennek datálásával kapcsolatban az i. e. 390-es évek éppúgy számításba jöttek, mint az i. e. IV. század közepe. A Szókratész védőbeszédének keletkezéséről pedig végképp semmi bizonyosat nem mondhatunk. A felemelkedő Thébai hatalma, a zseniális Epameinóndasz hadserege i. e. 371-ben Leuktránál elsöpörte a legyőzhetetlennek hitt spártaiakat, s így Xenophónnak is el kellett hagynia az ellenségessé vált Szkilluszt. Athén ekkor a hanyatló Spárta oldalára állt, vagyis Xenophón számára eljött a lehetőség, hogy visszatérjen szülővárosába. Mégsem tette. Miért? Ki tudja. Talán mert nem hitt Athén Spárta-barátságának tartósságában. Esetleg a megváltozott állami politika ellenére túl sok ellenségtől tartott a városban. Mindenesetre fiait, akiket Spártában nevelt kiváló katonákká, Athénba küldte, hogy onnan támogassák Spárta küzdelmét. Egyikük, Grüllosz, életét vesztette, amikor Athén oldalán harcolt a Spártáért (i. e. 362). Apja, az athéni száműzött, ekkor már Korinthoszban élt. Xenophón itt fejezte be további műveit. A legismertebb ezek közül a Kürosz nevelkedése, amely a fejlődésregény és a jó uralkodóról szóló államutópia különös ötvözete. Legjelentősebb írása a Hellénika (Görög történet). Xenophón Thuküdidész művét folytatja ebben, méghozzá meglepő módon. A könyv kezdő mondata következőképpen hangzik: „Néhány nappal később Thümokharész pár hajóval elhagyta Athént, és a lakedaimóniak valamint az athéniek között tüstént kirobbant a tengeri ütközet, amelyben az Agészandridasz által vezetett lakedaimóniak győztek.” Néhány nappal később? Miféle előzményekre utalhat egy könyv első mondata? A künosziszémai csatára. Csakhogy erről még Thuküdidész ír befejezetlenül maradt munkájának utolsó soraiban. Tehát Xenophón