Világosság, 1988. január-június (29. évfolyam, 1-6. szám)

1988 / 1. szám - Antonio Gramsci a mozgalomról és a jövőről

1988. JANUÁR • XXIX. ÉVFOLYAM • I. SZÁM Az igazság megragadására tett erőfeszítés ki­csit olyannak látszik, mint maga az igazság, ak­kor is, ha az új kinyilatkoztatásához semmi iga­zán saját nincs hozzátéve, még könnyed egyéni színezet sem. Ez az, amiért nem tudatosan gyak­ran plagizálnak és kiábrándulunk amiatt, mert hűvösen fogadják azokat az állításokat, amelye­ket képeseknek véltünk arra, hogy felrázza, lel­kesítse az embereket. Barátom, vigasztalanul is­mételjük önmagunkat, a tiéd Kolumbusz tojása. Ugyan mit is számít, ha Kolumbusz tojásának felfedezője vagyok. Inkább szeretnék egy már ismert igazságot ismételgetni, mint gondolkodá­somat aprópénzre váltani azért, hogy briliáns paradoxonokat, szellemes szójátékokat, verbális akrobatamutatványokat találjak ki, amelyek mosolygásra késztetnek, de nem gondolkodtat­nak. A közönséges zöldségkeret mindig a legtáplá­lóbb és legétvágygerjesztőbb éppen azért, mert a legszokványosabb hüvelyesekből készítik. Sze­retem látni, amint nagykanálnyi falatokat kap­nak be belőle délceg és gyomornedvekben gaz­dag férfiak, akik akaraterejükben és izmaikban a jövőt hordozzák. A legelkoptatottabb igazsá­got sem ismételték meg soha annyiszor, hogy az minden emberben irányelvvé és cselekvésre va­ló ösztönzéssé váljon. 2. Amikor ellenféllel vitatkozol, próbáld meg a bő­rébe képzelni magad. Jobban meg fogod őt érte­ni, és talán egyszer csak azon veszed észre ma­gad, hogy egy kicsit vagy nagyon is igaza van. A bölcseknek ezt a tanácsát jó ideig követtem. De ellenfeleim bőre olyan piszkos volt, hogy ar­ra a következtetésre jutottam: jobb néha téved­ni, mint újra érezni azt az undort, amitől elájul az ember. 3. Nagyon sok úgynevezett értelmiség (apropó, ér­telmiség mindig értelmes embert jelent?) elpár­tolása a szocializmustól az ostobák számára esz­ménk erkölcsi szegénységének legjobb bizonyí­tékává vált. Tény az, hogy hasonló jelenségek történtek és történnek meg a pozitivizmussal, a nacionalizmussal, a futurizmussal és minden más izmussal. Ott vannak a politika válságát előidézők, a mindig a szilárd pontot kereső go­nosz lelkek, akik belevetik magukat az első esz­mébe, ami azt a látszatot kelti, hogy ideállá vál­hatna és ebből élnek, amíg tart a birtokba véte­lére tett erőfeszítés. Amikor erőfeszítésük végé­re értek és észreveszik (de ez valójában alacsony szellemi színvonal, a kevés értelmi képesség ha­tása), hogy ez az eszme mindenre nem elég, hogy vannak problémák, amelyek megoldása (ha egyáltalán létezik) attól az ideológiától füg­getlen (de talán összhangba hozható vele egy magasabb szinten), valami másba vetik magu­kat, ami az igazság, ami még ismeretlent képvi­sel és így új megelégedettség valószínűségét je­lenti. Az emberek mindig önmagukon kívül ke­resik saját szellemi csődjeik okait, nem akarnak meggyőződni arról, hogy ennek oka mindig és csakis az ő szegényes lelküknek, jellemüknek, intelligenciájuknak hiánya. Vannak a hitnek is dilettánsai, ahogy a tudásnak is vannak dilet­tánsai. Ezek a legjobb feltételezések. Sokak szá­mára a lelkiismeret válsága nem más, mint lejárt váltó vagy folyószámla nyitásának óhaja. 4. Azt mondják, hogy Olaszországban van Európa legrosszabb szocializmusa. És legyen csak: Olaszországnak olyan a szocializmusa, amilyent megérdemel. 1 Antonio Gramsci a mozgalomról és a jövőről

Next