Világosság, 1989. január-június (30. évfolyam, 1-6. szám)

1989 / 1. szám - MAGYARORSZÁG, 1953–1956 - Az "új szakasz" - egy meghiúsított kísérlet (Kerekasztal-beszélgetés: Balogh Sándor, Kazal János, Nyers Rezső, Papp Gábor, Újhelyi Szilárd és Vásárhelyi Miklós)

változás fogalma, és emellett a részek változásának a kategóriája. VÁSÁRHELYI MIKLÓS: Én ehhez annyit tennék hozzá, nagyon örülök, hogy végre sor kerül erre a beszélgetésre, mert véleményem szerint — s ezt hosszú-hosszú évek óta vallom —, az 1953-as fordu­latnak, illetve az ennek következtében beinduló re­formnak a jelentőségét a mai napig nem mérték fel. Én ebben az első magyar reformkísérletben nem­csak a hazai, hanem a nemzetközi munkásmozga­lom szempontjából is rendkívül jelentős eseményt látok, amelynek a kommunista és szocialista pártok a mai napig nem fogták fel a jelentőségét. Hogy is fogták volna fel, amikor nálunk sem beszélnek róla! Éppen a meg nem tárgyalás következtében — en­nek a reformnak utólag egyoldalúan túlhangsúlyo­­zottak a gazdasági vonatkozásai, és ezen belül is el­sősorban az agrárpolitikai jelentősége. Ezzel szem­ben Nagy Imre júliusi miniszterelnöki programbe­széde, az új szakasznak a kezdete politikailag nem kevesebbet tartalmazott, mint a törvényesség hely­reállítását, a kitelepítés és az internálás intézményé­nek a megszüntetését, az állam és párt viszonyának felülvizsgálását, illetve a kettő funkcióinak szétvá­lasztását. Már akkor, az elején felvetődött, és ké­sőbb valósággá is lett — igaz, elég nehezen — a népfront felélesztésének a gondolata. Az agrárpolitika terén jelentkező változás egyéb­ként rendkívüli társadalmi hatást is gyakorolt, hi­szen a kuláklista eltörlése és annak közlése, hogy a szövetkezetből ki lehet lépni — tehát az erőszakos kollektivizálás gondolatának és gyakorlatának a megtagadása — a falu egész atmoszféráját megvál­toztatta. Ezekkel az észrevételekkel csak azt kíván­tam érzékeltetni, hogy az „új szakasz" igenis teljes értékű reform volt gazdaságilag, politikailag és tár­sadalmilag egyaránt. Ez a reform részleteiben kü­­lön-külön is hatékony volt, és ehhez hasonló kezde­ményezésre 1953 és 1956 között egyetlen szocialista országban sem volt példa. BALOGH SÁNDOR: Én az elhangzottakkal úgy­szólván teljes mértékben egyetértek. Azzal szeret­ném kiegészíteni, hogy Magyarországon 1953 tava­­szára-nyarára belpolitikai válság áll elő, úgy is lehet­ne mondani, hogy az lényegében kiteljesedik. Mit jelent ez a tények szempontjából? Azt, hogy a kitű­zött célokat úgy, ahogy akarták, elérni nem lehet. Azzal a politikával, amit folytattak, szocializmust építeni nem lehet, mert a politika válsága követke­zett be. Az 1953. júniusi központi vezetőségi ülésén elfogadott határozat a korábbi politikának a felül­vizsgálatát jelenti és egy olyan új program megfo­galmazását, amelyre az adott viszonyok között a nemzetközi munkásmozgalom képes volt. Abban a vonatkozásban is egyetértek az 1953-as reform nemzetközi jelentőségével, hogy ebben a periódus­ban szinte valamennyi közép- és délkelet-európai államban, ahol szocialista programmal léptek föl, különböző válságjelek vannak — hol súlyosabbak, hol kevésbé súlyosak —, de ennyire egyértelműen, ennyire határozottan megfogalmazott új kibontako­zási programot sehol sem találunk. PAPP GÁBOR: Amelyik párosult az előző politikai rendszer nyíltan megfogalmazott kritikájával. Tudo­másom szerint a nemzetközi munkásmozgalom egészét tekintve is ez volt az első eset, hogy a fenn­álló politikai rendszeren belül olyan váltás követke­zett be, amely párosult a rendszer nyíltan megfogal­mazott kritikájával is. BALOGH SÁNDOR: így van. Ez tulajdonképpen kritikája volt a szocialista építés egész sztálini felfo­gásának és programjának. Annyit tennék hozzá a politikai reform vonatkozásához, hogy én a Hazafias Népfront életrehívásában nem egyszerűen politikai elmozdulást látok, hanem azt, hogy a politika felül­vizsgálata mellett az intézményrendszer tekinteté­ben is történik előrelépés. ÚJHELYI SZILÁRD: Az előttem elmondottakhoz nekem sok hozzátenni valóm nincs, mert a reform indulásánál nem voltam jelen, tehát nincsenek sze­mélyes élményeim. Odabent a börtönben 1953 késő nyarán sejtettük meg, hogy valami történik. Semmi érintkezésünk nem volt a külvilággal, legfeljebb­ annyi, hogy reggelente behallatszott a kivonuló ka­tonák énekszava. Mindig úgy énekelték, hogy „Far­kas Mihály rézágyúja fel van virágozva". A börtön­ben az ember minden apróságra figyel, s egyszer csak azt hallottam, hogy „Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva ..." A másik jel az volt, hogy — ez már 1953 őszén történt — felsorakoztattak bennün­ket, és behozták a kikötővasakat, majd bejelentette az akkori börtönparancsnok, hogy mától kezdve a kikötés büntetése megszűnik. Tudniillik, miután a­ börtönben nem volt levelezés, nem volt csomag — így nem lehetett büntetni levélmegvonással, cso­magmegvonással —, a fegyelem fenntartására ezt a „humánus" módszert választották. Akkor ott, a fel­sorakozott foglyok előtt ünnepélyesen elvitték a ki­kötővasakat, és ebből is arra következtettünk, hogy valami történt. Amikor 1954 nyarán kikerültem, akkor én már nemcsak azt tapasztaltam, hogy valami történt, ha­nem azt is, hogy valami a változás ellen is történik. 1954 őszén már azt éreztem, hogy nem egy erő van itt, hanem létezik egy másik is, amelyik a folyamatot nemcsak megállítani, hanem visszafordítani is sze­retné. Én harmadik erőt nem láttam, és természete­sen teljes szívemmel csatlakoztam Nagy Imréhez, az akkori miniszterelnökhöz, aki hivatott is, remélve, hogy újból részt fogok venni a közéletben. Teljes meggyőződéssel csatlakoztam hozzá. NYERS REZSŐ: Én egyetértek azzal, hogy nagy jelentőségű eseménysorozat kezdődött 1953 köze­pén. Egyetértek azzal, hogy ezt reformkezdeménye­zésnek minősítsük, mert a szándék, hogy elszakad­junk a korábbitól és valami újat építsünk fel, olyan széles volt — a gazdaság, a társadalom, még a poli­tikai felépítmény tekintetében is —, hogy megér­demli a reformkezdeményezés jelzőjét. De én is arra szeretnék rámutatni, amit Újhelyi Szilárd kezdett mondani: ennek a pártban mindvégig két értelmezé­se volt. Az egyik értelmezés érdemli meg a reformpolitika jelzőjét, a másik értelmezés egy kompromisszumos taktika volt. Az előbbit képviselte Nagy Imre, az

Next