Világosság, 1992. július-december (33. évfolyam, 7-12. szám)

1992 / 7. szám - FILOZÓFIA ÉS POLITIKA - Filozófia és politikai változás Kelet-Európában

FILOZÓFIA ÉS POLITIKAI VÁLTOZÁS KELET-EURÓPÁBAN A­ világ egyik legtekintélyesebb filozófiai folyóirata, az 1888-ban alapí­tott amerika The Monist, idén új vállalkozásba fogott. Szerkesztői ezentúl, rendszeres időközökben, nemzetközi konferenciákat szerveznek, a filo­zófiai közvéleményt foglalkoztató leginkább időszerű témákról. Az első ilyen konferenciára éppen Budapesten került sor, 1992. már­cius 27-én és 28-án. A konferencia társrendezője a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézete volt, témája pedig annak vizsgálata, hogy Kelet-Európában az elmúlt évtizedekben milyen kölcsönhatás állt fönn politika és filozófia között, s különösen, hogy a filozófia szerepet játszott­­­ a társadalmi reformfolyamatokban, a közelmúlt politikai fordulataiban. A konferencián nyolc előadás hangzott el. Tamás Gáspár Miklós, a Filozófiai Intézet igazgatója, konzervativizmus és filozófia sajátosan el­lentmondásos kapcsolatáról beszélt, arról, hogy a valódi konzervativiz­musnak, a tiszteletre és csodálatra való képességnek nem szabad filozófiai doktrínává válnia. Nyíri Kristóf azt a különös körülményt elemezte, hogy az utóbbi egy-két évtized magyarországi filozofálása teljesen képtelennek bizonyult azon tényleges történések fogalmi érzékelésére, amelyek végül is elvezettek a szocialista rendszer bukásához. A szófiai Ivanka Rajnova és a Purdue University-n (West Lafayette, Indiana) tanító William McBride közös előadása a „Kilátások a romok közül: Filozófiai élet Bulgáriában, 1945-1992” címet viselte s ugyancsak szomorú történetet vázolt: a filozófiai Bulgáriában politikailag-társadalmilag semmit sem készített elő, mert valójában nem is létezett, csak ideológiai klikkek léteztek, amelyek a fordulat után egyszerűen helyet cseréltek, az elnyomók­ból elnyomottak lettek, s most ugyanúgy nincsen filozófia. Ehhez képest a prágai Ján Pavlík talán túlontúl rózsaszín képet festett. Ő úgy látja, hogy a cseh kulturális-eszmei fejlődés évszázadai ténylegesen mintegy előzményét jelentették a bársonyos forradalomnak. Václav Ha­vel annak a gondolati-erkölcsi kincsnek örököse, melyet kivált a korai tizenkilencedik század csehországi német filozófusa, Bernard Bolzano kristályosított ki és közvetített, T. G. Masarykon és Jan Patockán át. 481

Next