Vörös Zászló, 1970. január-június (26. évfolyam, 1-76. szám)
1970-05-23 / 60. szám
Аг SZSZKSZ Legfelsőbb Tanácsa választásának fogadására. EZEKBEN a napokban a Tudós Társulat badalovói alapfokú szervezetének tagjai felélénkítették munkájukat. Arra törekszenek, hogy minden választóhoz eljuttassák a párt szavát, szorgos munkára mozgósítsák a falu dolgozóit. Az emberekkel való találkozóikon az előadók beszélnek nekik a szovjet választási rendszerről , a világ legdemokratikusabb választási rendszeréről, népünk munkasikereiről az ötéves tervidőszak befejező évében. A felvételen: (balról jobbra) SZABÓ FERENT, J., SZABÓ A. és ÚJHELYI I. előadók kicserélik munkatapasztalatukat. Überall E. felvétele PÁRTÉLET Magasfokú politikai aktivitás közepette EGY hónapnál kevesebb maradt hátra a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsába való választások napjáig. Az ezen rendkívül fontos eseményhez való előkészület áll az Út a Kommunizmushoz Kolhoz pártszervezete figyelmének központjában. Amint az újságok közölték, az SZSZKSZ Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendeletét a választásokról, megtartottuk a pártbüró ülését, amelyen megvitattuk az agitkollektívák és a választók klubjainak megszervezését. Azokat gazdaságunk mindhárom falvában létrehoztuk. Részletes tervet dolgoztunk ki a választásokhoz való előkészületekre. Felülvizsgáltuk az agitátorok névsorát, kiegészítettük azt a legjobb aktivistákkal, azokkal az emberekkel, akik lelkesítő szóval mozgósítják a kolhozistákat önfeláldozó munkára, a választások méltó fogadásáért folyó harcra. Nemsokára megtartottuk az agitátorok első szemináriumát, ahol előadások hangzottak el a szovjet választási rendszer demokratizmusáról, Kárpátontúlon a szovjethatalom 25 éves fennállásáról és azokról a változásokról, melyek ez alatt az idő alatt mentek végbe. Az agitátorokat beosztották a tizes házcsoportokba, a termelési csoportokba stb. A szeminárium után széleskörű agitációs tömegmunka bontakozott ki. Bezzeg Zoltán, Tompa András Nagybégányban, Komári Gedeon, Komári András, Tompa Ferenc Harazgyivkán és a többi agitátorok már ellátogattak tizes házcsoportjaikba, beszélgettek a választókkal, egyeztették a választók névsorát. Különösen jól dolgozik a választók klubja Nagybégányban Márkus Menyhért vezetésével, ahol gyűlést tartottak az SZSZKSZ Legfelsőbb Tanácsa Szövetségi Tanácsába való képviselőjelöléssel kapcsolatban. A napokban falunk lakosai ebben a klubban találkozhattak jelöltünkkel , Szkucska Irén Mihajlovnával, a Borkanyuk nevét viselő Uzshorodi Bútorkombinát munkásnőjével. Ittminden este érdekes rendezvényre kerül sor. Tompa Margit helyettes, igazgató előadást tartott «A képviselő — a nép szolgája» címmel. Nemrég a klub aktivistái barátság-estet rendeztek, amelyhez a műkedvelők tartalmas és sokrétű műsort készítettek. A választás előtti kampány kezdete óta három agitátorszemináriumot tartottunk és még négy levezetését vettük tervbe, összeállítottuk minden szeminárium tervét, kijelöltük az előadókat. Az agitátorok a következő témákra hallhatnak majd előadást: «A burzsoá demokrácia — a kizsákmányolok demokráciája», «Lenin a szovjet demokráciáról», «A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa tevékenységének négy éve», «Hogyan folytak a választások Kárpátontúlon a burzsoá rendszer évei alatt», «A szovjet törvények betartása — az SZSZKSZ minden polgárának szent kötelessége». A szemináriumon szerzett tudást az agitátorok átadják választóiknak, felhasználják beszélgetéseik során. A klubokban számos érdekes rendezvény levezetését tervezzük. Megtartjuk a termelés élenjáróival, a falusi tanács képviselőivel való találkozókat, tematikus estet rendezünk a Határőrök Napjára, valamint kérdés-felelet estet tartunk. Minden előadás vagy tömegrendezvény levezetésére felelős egyéneket osztottunk be a kommunisták közül, akik felelni fognak nemcsak az előadások idejében történő előkészítéséért, de a tervezett rendezvények szervezett levezetéséért is. Az agitációs tömegmunka központja a mezőkre került át, oda, ahol a kolhozisták jelentős része dolgozik. A kommunisták, agitátorok előadásokat tartanak számukra, összegezik a csoportok, brigádok és farmok szocialista versenyének eredményeit. Hiszen a választások napjára a legszebb ajándék lesz a mezei munkálatok befejezése, az ez évi bő termés alapjának megteremtése. Bekapcsolódott a munkába a nagybégányi klub mellett létesített agrikuszbrigád is, amely Tóth András klubvezető irányításával tartalmas műsort készített elő, és rövidesen bemutat a földművelőknek. Különös figyelmet fordítanak agitátoraink arra, hogy eljuttassák az SZKP KB felhívását minden kolhozistához. A napokban megtartottuk az agitátorok soron következő szemináriumát, amelyen részletesen tanulmányoztuk ezt a fontos politikat okmányt Agitátoraink nem várva külön utasításra, már most beszélnek a választóknak a felhívásról. Ezeket a beszélgetéseket ügyesen összekapcsolják a kolhoz és a falu életében az utóbbi négy év alatt végbement jelentős fejlődés ismertetésével. Kétségtelen, hogy június 14-én gazdaságunk minden kolhozistája egyöntetűen adja le szavazatát a kommunisták és pártonkívüliek blokkjának jelöltjeire, népünk legjobb fiaira és leányaira. BAKOS F. az Út a Kommunizmushoz Kolhoz pártszervezetének titkára. (Elejét lásd május 21-i számunkban). A továbbiakban a jegyzőkönyv rámutat, milyen anyagi segítséget nyújtottak a Vörös Hadseregnek a falu dolgozói. Többek között 220 mázsa búzát, 504 mázsa burgonyát, 84 darab szarvasmarhát, 47 darab libát, 94 darab kacsát, 307 darab tyúkot, több mint 300 liter bort adtak a katonáknak. Minden népbizottság a Vörös Hadseregnek nyújtott segítségben látta elsődleges feladatát. A többi okmányok között a Területi Levéltárban megtalálható a muzsijevói falusi népbizottság 1945 június 26-án kelt arról szóló értesítése, hogy a faluból 12-en harcoltak önként a Vörös Hadseregben. A népbizottságok nagy munkát végeztek a földbirtokok nyilvántartásában és felosztásában így például Bélvágyon 440 katasztrális hold föld volt különböző földesurak birtokában. Ezt az egész földet szétosztották a földnélküli és a1-1 ------ - .... ............. kevés földdel rendelkező parasztok között. Kárpátontúl, s közte a berehovói kerület népbizottságai nagy munkát végeztek a népgazdaság újjáépítésében A népbizottságok Mukacsevón megtartott történelmi kongresszusán határozatot fogadtak el Kárpátontúli Ukrajna Népi Tanácsa, mint egységes központi hatalom megválasztásáról. A néptanács legfőbb feladata volt, amint arra a manifesztum rámutatott a kongresszus Kárpátontúli Ukrajna Szovjet-Ukrajnával való egyesítéséről szóló határozatának megvalósítása. A háború okozta rombolás ellenére a néptanács egy egész sor intézkedést valósított meg a munkásosztály és parasztság anyagi helyzetének megjavítása céljából. Bevezették a nyolcórás munkanapot, növelték a munkabért, javították a munkakörülményeket és a szociális biztosítási intézkedésére egész sorát hajtották végre. A mezőgazdaságban végbement forradalmi átalakulások többnyire a földesúri földek felosztását érintették. Az 1945 március 19-i Dekrétum meghatározta a maximális földhasználati normákat: 40 holdat családonként a sík vidékeken és 50 holdat a hegyvidéken. A kerület dolgozóinak, mint minden kárpátontúlinak, testvéri segítséget nyújtott Szovjet-Ukrajna kormánya, valamint a szovjet hadsereg parancsnoksága! Nehéznek bizonyult 1945 tavasza Nem volt elég vetőmag, kevés volt az igavonó állat. De már 1945. április 16-án a KUKP KB titkársága megvitatta a géptraktorállomások létrehozásának kérdését. A mezei munkálatokra a berehovói kerület parasztgazdaságainak 16 traktort utaltak ki. A «Kárpátontúli Ukrajna» című újság állítása szerint a vetőmag, amit Szovjet-Ukrajna adott, szakadatlanul érkezik és azt szétosztják a parasztok között. ...Nemrég a Vörös Hadsereg parancsnoksága Szürlén 177 tonna burgonyát adott át nekünk. Ez nagy segítség számunkra. A nagybereznai és berehovói járások, melyek különösképpen igénylik a burgonyavetőmagot, teljes mértékben el lesznek látva azzal Az újság egy másik cikkében arról van szó, hogy áprilisban Berehovóra 42 vagon gabona érkezett Szovjet-Ukrajnából. Ez az önzetlen segítség a szeretet bizonyítéka volt a Kárpátokon túl élő ukrán testvérek iránt. Nem kell megfeledkezni arról sem, hogy magában Ukrajnában is nagy károkat okozott a háború. Éppen ezért rendkívül értékes volt a testvéri segítség. A visszamaradt ellenséges elemek igyekeztek meghiúsítani a népbizottságok intézkedéseit, de a dolgozók a kommunisták vezetése alatt sikeresen leküzdötték ellenállásukat. Az osztályharc során megsemmisítő csapást mértek a papságra, a kulákokra és a földbirtokosokra. A népbizottságok nagy figyelmet fordítottak a dolgozók egészségvédelmére. Ezen a téren nagy segítséget nyújtottak a szovjet csapatok A hadiegészségügyi igazgatóság főnökének 1945 január 10-én kelt tájékoztatójában az állt, hogy alig néhány hónap alatt «64 ezer 215 lakosnak nyújtottak egészségügyi segítséget». Több városban, köztük Uzshorodon, Mukacsevón, Berehovón, Perecsinyben, Dubrinicsben 150 egészségügyi központot nyitottak meg. A népoktatás és kultúra terén a népbizottságok előtt az a feladat állt, hogy gyökeresen átépítsék az egész oktatási rendszert és ami a legfőbb — határozottan számolják fel az írástudatlanságot. 1946 január 22-én, miután az SZSZKSZ Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Csehszlovák Köztársaság Nemzetgyűlése ratifikálta a szovjet és csehszlovák kormányok között megkötött szerződést, létrehozták a Kárpátontúli területet. Az SZSZKSZ Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendelete kimondja a Kárpátontúli területhez való csatolását a többi kerületekkel együtt a berehovói kerületnek is, melynek központja Berehovó. Az élet igazolta a területünk dolgozói által választott út helyességét. A Szovjetunió testvérnépeinek családjában megtalálták boldogságukat. NAJPAVER K, a Kárpátontúli Állami Levéltár vezető tudományos munkatársa. AZ OKMÁNYOK NYELVÉN 2. VÖRÖS oldal ZASZIO 1970 május 23. szombat A naptárt lapozgatva Lazo Szergej Georgijevics, a polgárháború hőse 1894 február 23-án született Pjotri faluban (jelenleg Lazo, a Moldva SZSZK orgejevszki kerületében). A pétervári technológiai főiskolában és a moszkvai egyetemen tanult. 1916-ban behívták katonának. A kadétiskola elvégzése után Krasznojarszkban teljesített szolgálatot, ahol bolsevik propagandát fejtett ki a katonák között. Aktívan részt vett Krasznojarszkban a szovjethatalom létrehozásában és az ellenforradalmi zendülés leverésében Irkutszkban. 1918 februárjában megválasztották a Centroszibir tagjává és kinevezték a Bajkálontúli Front seregeinek főparancsnokává. 1919 tavaszán pedig a Primorjei vidék összes partizán erői főparancsnokává nevezték ki. Miután a Távol Keleten megalakult a forradalmi hatalom, 1920 februárjában élére állt a Távolkeleti Forradalmi Katonai Tanácsnak. Ugyanazon év áprilisában a japánok tőrbe csalták, kiadták a fehérgárdistáknak, akik kegyetlen kínzások után május végén a Muravlyova-Amurszki (jelenleg Lazo) vasútállomáson elégették Lazo Szergejt egy gőzmozdony tűzszekrényében. LAZO SZERGEJ A választások tiszteletére Ezekben a napokban aktív előkészület folyik a fontos politikai kampányhoz , az SZSZKSZ Legfelsőbb Tanácsába való választásokhoz. Ebben az időszakban falunkban gyakran tartanak beszélgetéseket, politikai tájékoztatásokat stb. A napokban Frischmann V., a pártszervezet bárójának tag- o cvamborni harva az agitátorok feladatait. A falu agitkollektívájának munkájáról Busko M., az agitkollektíva vezetője számolt be. Kopasz I., a középiskola tanítónője pedig «A leninizmus él és diadalmaskodik » címmel tartott előadást a falubelieknek. BUSKO , a gáti falusi tanács elnöke.