Vörös Zászló, 1971. január-június (27. évfolyam, 1-76. szám)
1971-01-01 / 1. szám
f ♦ ♦ ♦♦ ! I4 I ! BOLDOGSÁG A negyedik osztályos Szvetlánka kiszaladt az apja elé: — Gyere, már van fenyőfánk! — Akkor feldíszítjük. De hogy állsz a leckével? — Számtanból «kitűnően», már készen vagyok holnapra, — csicseregte a kislány. — Hogy ment a munka? — Az is «kitűnően» — válaszolta Spetyuk Szemen. A gyönyörű zöld fenyőfa a kellemes meleg szobában emlékeket idézett fel. Szeretettel nézett a játszadozó Szvetlánkára, a nyolcadik osztályos Ludmillára, akik körülötte forogtak és eszébe jutott a távoli, hideg 1933-as év... A magányos, behavazott fenyőfa az Uraiban, a jégvirágok a vagon ablakán és a kerekek zakatolása A szerelvény keletre tartott... Egy kis nyugodt sarok, szerény reggeli és tető a feje fölött — mit akarhatott jobbat a hatéves kis Szemen, aki nem ismerte a szülői szeretetét. A babarovszki gyermekotthonban nevelkedett tíz hosszú éven keresztül... — Anyuka is itthon van — szakította félbe Ludmilla az emlékeket... Azután asztalhoz ültek, beszélgettek. Ludmilla és Szvetlána az iskoláról, Jevdokija Dmitrivna a mindennapi gondjairól. A Mezőgazdasági Gépellátó kerületi osztályán dolgozik. Szemen Vlaszovicsnak is mindig van miről beszélnie, munkájáról, a Kísérleti Üzemről. II. Tizennégy évvel ezelőtt költözött ide. Pontosabban, az üzem akkori igazgatója hívta Spetyuk Szement Berehovóra. Az üzem jóval lehetőségein alul dolgozott. — Nem titok, — mondta az igazgató — csak 4—5 gépkocsit javítunk ki havonként Nagy Újjászervező munkára van szükség, s ez szakképzett káderek nélkül nem megy. Spetyuk nem kérette magát. Már dolgozott s ilyen üzemben, az alapvető termelési folyamattokát jól elsajátította. Kiváló képesítésű lakatos, s jól ismeri a rokonszakmákat is, s ez sokat jelentett. Akkor, 1956-ban, az ifjú kommunistát megbízták a Javítóüzem komszomolszervezetének vezetésével. Néhány év múlva, miután kemény munkával rendet teremtett a komszomolszervezetben, a műhelybe kérte magát. — A fiatalok energikusabbak, én pedig vágyom a munkapad után. Csiszolómunkás lett a műhelyben. Most ő végzi a legfontosabb műveletet, a garázs-diagnosztikai berendezéshez szükséges alkatrészek megmunkálásával. Természetesen, itt nagy tapasztalatra, hozzáértésre van szükség. De ebből nincs hiány Spetyuk Szemennél, nem kell máshoz fordulnia segítségért. Sőt, szívesen átadja tapasztalatát a fiataloknak. Szircsák Jurij, a mechanikai műhely mestere például Spetyuk Szementől tanulta a mesterségét, Romanov Jurij technológus is az ő tanítványa De nem is lehet mindenkit felsorolni. Az élenjáró csiszolónak felelősségteljes, pontos munkát kell végeznie. Hiszen a főtengely, a forgórész tengelyei, a függőleges tengelyek készítésénél egy milliméteres eltérés sem engedhető meg. Azt mondják, hogy Spetyuknak ebben nagy tapasztalata van. Ez igaz is. És nem is tehet másként, amikor a termelés hatásosságának, az üzem kapacitásának emeléséről van szó. Már egy éve annak, hogy kísérleti üzemmé léptették elő a gyárat. Ez sokra kötelez. III. Munkájáért becsülik, tisztelik. De lehet-e a munka volumenét csak százalékokkal mérni? Nem, az élenjáró munkájáért erkölcsi megbecsülés is jár. Spetyuk Szemen rászolgált erre. Mint a műhely pártszervezetének titkára, az elsők között teljesítette ötéves tervfeladatát. Az ilyen emberek megérdemlik a bizalmat, a kommunisták bizalmát. A csiszolómunkást kiváló munkájáért jubileumi éremmel tüntették ki. De a legnagyobb kitüntetés az idei év végén érte Spetyák Szement: a XX. kerületi pártkonferencián egyhangúlag a kerületi pártbizottság tagjává, a plénumon pedig bürótaggá választották. A gondok tehát megnövekedtek. De ehhez Spetyuk Szemen már hozzászokott. SZTRUK Sz. 2. VÖRÖS oldal ZÁSZLÓ 1971. január 1. péntek KÖSZÖNŐLEVELEK Nemrég kaptunk Odesszából levelet. Lahaj Iván, szakiskolánk egykori végzőse beszámol sikeres munkájáról, köszönetet mond tanárainak, hogy megszerettették vele szakmáját. Annak idején Lahaj Iván elvégezte az Uzshorodi Állami Egyetemet és jelenleg az odesszai Filatov akadémikus nevét viselő intézetben dolgozik, az orvosi tudományok kandidátusa. Ilyen levelek gyakran érkeznek szakiskolánk címére. Az egykori végzősök megírják gondjaikat, terveiket, tudósítanak sikereikről. Fennállásának 24 éve alatt szakiskolánk több mint 2,5 ezer egészségügyi dolgozót bocsátott ki. Az Uzshorodi Egyetem befejezése után a szakiskola tanáraként dolgoznak az egykori végzősök: Lázár Emil, Perevuznik Andrij, Gerzanics Joszip, Lóga István, Lapinszka Ludmilla, Mihajlenkó Anatolij, az orvosi tudományok doktora, a Kijevi Orvosi Főiskolán dolgozik. Telicskó Fegyir, Seremet Petró, az orvosi tudományok kandidátusa és mások pedig az Uzshorodi Egyetemen. Mindannyian a mi szakiskolánk végzősei. Sok egykori tanulónk kapott magas kormánykitüntetést. Laver Olenát például, aki a mizshirjai kerületi Sztrihalno faluban dolgozik, a Munka Vörös Zászlaja rendjellel tüntették ki. Sisvák Máriát pedig a Tisztelet Jele rendjellel. Pedagógusaink büszkék rá, hogy az úton jó szakembereket indítottak el NYEMCSENKÓ K., a Berehovói Egészségügyi Szakiskola igazgatója. TEL BEREHOVÓN Uberáll E. felvétele. — Pop, a parancsnokhoz! — kiáltott az ügyeletes. A szobában a parancsnokon kívül egy ismeretlen, jóalakú, magas alezredes is volt. Figyelmesen rámnézett és megkérdezte: Az új ötéves Már hagyománnyá vált, hogy az újév előestéjén beszélünk üzemünk terveiről, visszatekintünk arra, amit a múlt évben tettünk. Ma arról szeretnék beszámolni, hogyan teljesítette kollektívánk az ötéves tervet, milyen új feladatok állnak a bútorgyártók előtt. Munkásaink mindig odaadóan dolgoztak. Megvalósítva az SZKP XXIII. kongresszusának a népgazdaság fejlesztését és a kommunizmus anyagi-műszaki bázisának felépítését szolgáló irányelveit, a bútorgyártók minden erejüket megfeszítve munkálkodtak. A párt és a kormány nagyra értékelte a berehovói műbútorasztalosok munkáját. A Nagy Október 50. évfordulóján megkaptuk az Ukrajnai KP Központi Bizottságának, az Ukrán SZSZK Minisztertanácsának és a Szakszervezetek Köztársasági Tanácsának vörös emlékzászlaját. Ez a kitüntetés újabb erőt adott nekünk az előttünk álló feladatok teljesítésére. Elsősorban az üzem kibővítésére, a termelési kapacitások hatásosabb felhasználására fordítottunk figyelmet. 1969 augusztusában üzembe állt az új öszszeállító műhely. Ennek eredményeként a háromajtós szek torv küszöbén fények készítését egy helyiségben végezzük. Az új ötéves tervidőszakban újabb tágas műhelyek épülnek: állító és elsődleges megmunkálási műhely. A termelési hulladékokból az új műhelyben 300 ezer rubel értékű közszükségleti cikket gyártunk évenként. A jövőben a farostlemezeket készítő műhely megkétszerezi a termékgyártást. Jelentősen javul a dolgozók lakásviszonya. Egy húsz és egy negyven lakásos épületet, 150 férőhelyes óvodát fognak építeni. A termelés általános volumene a korábbi ötéves tervhez viszonyítva 1,4-szeresen növekszik, azaz a bútorgyártók évenként 7—8 millió rubel értékű terméket fognak készíteni. Sok jót mondhatunk a szocialista verseny élenjáróiról: Balog Magda furnérválogatóról, Ruszin Joszip munkapadkezelőről, Kalinics Klára csiszolómunkásról, Jakubcsó Józsefről és másokról. Gondolom, hogy az új ötéves terv feladatait a kombinát kollektívája becsülettel fogja teljesíteni. MARGITICS M., a Bútorkombinát tervgazdasági osztályának vezetője. lesz, az első repülőgépről leugrott partizánok rakétákkal adnak jelt nekünk. De köd ereszkedett le, semmiféle jeleket nem láttunk, ezért kénytelenek voltunk visszatérni a bázisra. Később megtudtam, hogy az első repülőgépről leugrott partizánok a fa- Tiszták kezébe kerültek, csak néhány ember tudta átvágni magát a frontvoфnalon. Mi néhány nap múlva szálltunk fel ismét. Huszonegyen voltunk partizánok és a parancsnokunk. A Polonina Rivnán szálltunk le és harcállásba helyezkedtünk. A kilenc szakasz közül az egyiket az én parancsnokságomra bízta Tianko Alekszander. Vonatokat, gépkocsikat, 1940-ben hagytam ott a Técső mellett і Bedevljában a feleségemet és két gyermekemet és Keletre mentem, ukrán testvéreimhez. Ez alatt a négy év alatt voltam az Uraiban, a Don mentén, harcoltam a csehszlovák hadtestben, amelyet Ludvik Svoboda, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság jelenlegi elnöke vezetett. Részt vettem Ukrajna városainak és falvainak a felszabadításában, Kijevtől nem messze megsebesültem. A kórházi kezelés után partizánképző tanfolyamra küldtek. 1944 májusától októberéig a partizánok félelmet és pánikot keltettek a fasiszták között. Szívesen segítettek nekünk a helyi lakosok. Ruhával, élelemmel láttak el bennünket. A fasiszta hódítók elleni partizánharcban való részvételért a Honvédő Háború Partizánja érem második fokozatával is kitüntettek. Azóta több mint egy negyedszázad telt el. A Kárpátontúli terület, egyesülve Szovjet-Ukrajnával, virágzásnak indult, az emberek boldogan és jól élnek, gazdagítják szocialista hazánkat. Az új év küszöbén állunk. Azt kívánom, hogy az új esztendő sok boldogságot, alkotó és munkasikereket hozzon az embereknek. Hiszen a boldogságot mi csatákban harcoltuk ki, a Szovjetunió legjobb fiai és leányai áldozták érte életüket. Meg vagyok győződve, hogy emlékük sohasem merül feledésbe. POP D„ a Nagy Honvédő Háború egykori partizánja, vozlovói lakos. PARTIZÁNÖSVÉNYEN — Milyen nyelveken tud beszélni? Csehül, románul és egy kicsit magyarul. Az alezredes valamilyen iratokat lapozgatott. — Nem akar a szakaszomba jönni? A Kárpátokba repülünk, a szülőföldjére. Beleegyeztem. Ekkor térképet vett elő. — Nézze, a Polonina Rivna. Ide fogunk leugrani. Éjjel szálltunk fel Rovnóból két repülőgéppel. Az első gép úgy 11 óra körül indult, a második éjfélkor. Én a második repülőgépen voltam Tkanko Alekszander alezredessel, a szakasz parancsnokával együtt. Megbeszéltük, hogy ha minden rendben hidakat robbantottunk, irtottuk a fasisztákat és bérenceiket. Különösen az egyik akcióra emlékszem, amelyet az én szakaszom hajtott végre a Nagyberezna melletti Lipót falu térségében. Itt egy munkatábor volt, ahová a fasiszták összegyűjtötték azokat, akikben nem bíztak meg, akiket a kommunistákkal való együttérzéssel vádoltak. A tábort mintegy 40 horthysta katona védte egy tiszt vezetésével. Hirtelen rajtaütéssel lefegyvereztük az őrséget és szabadon engedtük az embereket. Ezért az akcióért engem a Vörös Csillag érdemrenddel tüntettek ki. Az akciók szünetében gyakran gondoltam a szülőföldemre. Még