Vörös Zászló, 1990. január-június (46. évfolyam, 1-76. szám)

1990-01-01 / 1. szám

A VÁLASZTÁSOK ELÉ ««««««««««««««оффмфффооо A NYÍLTSÁG A JÓZAN ÉSZ FEGYVERE (Folytatás az 1. oldalról) különböző véleményeknek. Szerintem ajánlatos len­ne megszervezni a mun­­kástudósítók találkozóját, hogy azon kifejtsék vé­leményüket a nyíltságról. Az állományon kívüli tu­dósítók, az olvasók sok hasznos tanácsot adhat­nak az újságíróknak. Egész lapszámot lehetne készíteni a munkástudósí­tók leveleiből. Ki kell emel­ni a legjobb tudósítókat, jutalmazni kellene azokat, akiknek írásai a legélén­kebb érdeklődést váltják ki. A lapban szót kell kapniuk a népképviselő­jelölteknek, a pártmun­kásoknak, a dolgozóknak, a kolhoztagoknak. Ha tollat fognék, az új év első napján a rádió­gyárról, a konstruktőrök­ről írnék, s interjút ké­szítenék a járás egyik ve­zetőjével. Az olvasókat bizo­nyára érdekli, mit ígér az új év 365 napjára. Töb­bet írjanak az egyszerű dol­gozók életéről, munká­járól. Az egyszerűség, a rend, a jóság, a jószívűség — állandó téma egy jó újságíró számára. Nálunk még nem hagytak fel teljes mértékben a gaz­dálkodás adminisztratív­bürokratikus rendszerével. Amikor még a finomme­chanikai üzemben dol­goztam, megbíráltam né­hány vezetőt. Ennek az lett a következménye, hogy kénytelen voltam otthagyni az üzemet. Őszintén szóltam arról, miként lehetne felszámol­ni a negatív fo­lyamatokat a vállalatnál, ez azonban sokaknak nem tetszett. Igaz, hogy ak­kor még nagyon fiatal, mondhatni forrófejű vol­tam, mégsem bántam meg, hogy így cselekedtem. Mára megedződtünk! Ma már nyíltan beszélünk a hiányosságokról, senkit nem félünk megbírálni. — Hosszú évekig nem állt módunkban írni a rádiógyárról. Ám a nyílt­ság megnyitotta a kapu­kat a sajtó előtt. Ma már csak fel kellett mu­tatnom az igazolványomat, s íme, a rádiógyár párt­bizottság­ helyiségében be­szélgethetek önnel. A pan­gás időszakában erről csak álmodhattunk. Mit termelnek a vállalatnál? — Tüzetesen felülvizs­gáltuk munkaterveinket, az alapvető termékek mellett több közszükség­leti cikket állítunk elő. Többek között kávéda­rálót, kávéfőzőt gyártunk. Mi, konstruktőrök több mint hatvanan vagyunk, stabilan dolgozunk, sok a munkánk, kidolgoz­zuk az új termékfajtákat. — Mit értékel a legjob­ban az emberekben? —­ A becsületet és a tisztességet. E jellemvoná­sok kialakítása nem köny­­nyű. Ezt a célt ki kell tűznünk magunk elé. Rész­legünkön a falon függ egy közönséges iskola­tábla, amelynek bal ol­dalán fel van tüntetve a dolgozók ne­ve. Ha valaki eltávozik, krétával a neve mellé jegyzi, hová, mennyi időre és miért ment. Tudom, kit hol keressek, ha szükségem van rá. — Kit tekint példaké­pének? — Édesapámat. Kame­­nyec-Podolszkban élt és dol­gozott mint állatorvos, az emberek tisztelték és szerették. Amikor meg­halt, utolsó útjára négy terület képviselői kísér­ték el. Tisztességre, az emberi munka tiszteleté­re nevelt, magatartásom­ban őt igyekszem követni. — Hol tanult ön? Mi­ként került Beregszászba? — A Vlagyimiri Polite­ch­­nikai Főiskolán tanultam, feleségem kárpátontúli származású, kandidátusi disszertációjának megvé­désére készülődött. A családi helyzet úgy ala­kult, hogy kénytelen volt félbehagyni az aspirantú­­rát és idejöttünk Kárpá­­tontúlra, a szüleihez. A rádiógyárban immár ötö­dik éve dolgozom. A főkonstruktőr munkája nehéz, aprólékos, ám sok alkotó energiát, fan­táziát igényel. — Szeretne-e győzni a választásokon? — Harcolni fogok a mandátumért, de a vá­lasztók döntik el, me­lyik képviselőjelöltnek szavaznak bizalmat. — Mire törekszik? — Minél jobban meg­ismerni népem történe­tét. Csak az lehet igazi hazafi, aki ismeri népe ha­gyományait, aki negyedik­­ötödik nemzedékre vissza­menőleg ismeri családfá­ját. A mai fiatalok még nagyszüleiket sem nagyon ismerik. Helyettük is szégyellem magam! Saj­nos, nem törődünk kellő­képpen a környezetvéde­lemmel, nem törődünk a vízzel, amit megiszunk, az almával, amit mege­szünk, a levegővel, amit beszívunk.. A környezet­­védelem kérdései beke­rülnek választási prog­ramomba is. — Köszönöm a beszél­getést! Beregszászban utazási iroda nyílik! Régóta tervezgetik, hogy városunkban önál­ló utazási irodát nyitnak, amely külföldre és belföld­re is egyaránt szervez majd kirándulásokat, turistauta­­kat. Nos, a terv már megvalósulóban van. A »Zakarpatturiszt« ter­melési egyesülés meg­nyitja városunkban iro­dáját. Kijelölték a he­lyiségeket, három Ika­rus autóbuszt kap az iroda az utazások lebo­nyolítására. A beregszászi utazási iroda már az idén tu­ristautakat fog szervezni Magyarországra, Jugosz­láviába, Bulgáriába, Csehszlovákiába és más szocialista országok­ba, természetesen az ezen országok utazási iro­dáival való szerződések megkötése után. Az Iroda a Szőlősi és Ilosvai já­rások lakosainak is ren­delkezésére áll majd. Nem kétséges, hogy lesznek ügyfelei! (Tudósítónk) PETŐFI-HÉT GUTON »Segítsd a Petőfi-szo­­bor létrehozását!« jel­mondattal hirdettünk Pe­­tőfi-hetet iskolánkban. A tanulók aktívan vettek részt a hét rendezvé­nyein. »Petőfi és kora« té­mára könyvkiállítást ké­szítettünk, gyermekrajz­­pályázatot hirdettünk. Pe­tőfi műveihez készült illusztrációkkal lehetett »benevezni«. Felsősök és al­sósok egyaránt indultak a iskolások örömmel vett irodalomtanára szavalóversenyen. A hatodik osztály Petőfi-estet szer­vezett, amelyen ismertet­ték a költő életútját, ver­seket mondtak. Petőfi Sándor költészete mindannyiunk számára örök érték. Versei közel állnak a szívünkhöz, ha­zaszeretetre, nemzetünk megbecsülésére, a termé­szet szépségei iránti tisz­teletre­­ tanítanak. A guűi­tek részt a Petőfi-hét rendezvényein, nagy él­ményt jelentettek szá­mukra. Mindennap két két osz­tály árulta a maga ké­szítette süteményeket, szendvicseket a szünetek­ben. A vásár teljes bevéte­lét, 767 rubelt, átutalták a Petőfi-szobor alapjába. Botos Ágnes, a Guti Általános Is­kola magyar nyelv- és %­a ÚJÉV A HAJNALBAN C­SONLIVA Mária, a ** rádiógyár alsőre­­­mezei Hajnal szanatóriumá­nak könyvelője abban reménykedett, hogy igazi csikorgó faggyal köszönt be az 1990-es esztendő. Sosem szerette a sáros, la­tyakos telet. Ám ezúttal, úgy látszik, hiányozni fog a havas környezet a máskülönben festői he­lyen elterülő szanatórium vendégei számára. — Annyi baj legyen — mosolygott Mária. — Olyan programot fogunk szer­vezni az ünnepre, hogy vendégeink ne unatkozza­nak. Lehet hinni a szavainak, hiszen vendégfogadásban, habár csak egy fél éve nyitotta meg kapuit a profilaktérium, már sok­szor vizsgázott jelesre a kollektíva. 240 gyereket is üdültettek már itt, mind­annyian jól érezték ma­gukat. Pedig köztudott, hogy ők a legigényesebb, legőszintébb vendégek. Ottjártunkkor már ké­szen volt az újévi ünnep­ség forgatókönyve, amely­nek elkészítésében orosz­lánrészt vállalt Nagy József, a Beregszászi Rá­diógyár, az üdülő bá­zisvállalata szakszervezeti bizottságának elnöke. — Jócsk­ szűkösek még a lehetőségeink — ismeri be Szontiva Mária, aki mint könyvelő az egész Intézmény admi­nisztrációját vezeti —, hiszen csak könyvtár, bi­liárdterem, valamint színes televíziók álltak vendégeink rendelkezésé­re. Ezért egyelőre bi­zony kénytelenek va­gyunk alaposan igénybe venni a fantáziánkat, mi­képpen tehetnénk érde­kessé az üdülők számára a gyógykezelés utáni órákat. Az itt dolgozók túlnyo­mó többsége fiatal, így nincs hiány ötletből. Jö­vőre bizonyára könnyebb lesz a dolguk a műsor össze­állítóinak, hiszen addigra át kell adni rendeltetésé­nek az új épületkomp­lexumot, amelyben tá­gas étkezde, klub, vi­­deoszalon, kávézó, játék­terem kap majd helyet. A jelenlegi vendégek több­sége dnyepropetrovsztol, de többen vannak itt a mi vidékünkről is. Re­méljük, ■ jól fogják itt érezni magukat. S hátha addig egy kis hó is fog esni, ami még szebbé tenné a szanatórium-pro­­filaktórium festői környe­zetét. A képeken: a Hajnal szanatórium- profilaktérium központi épülete, Babinec Mária felszolgáló, Szlmcse­­ra Jolán és Fennier Mária szakácsok már jó néhány nappal ezelőtt eldöntötték, milyen ínyencfalatokat szolgálnak fel az ünnepi asztalra. Alekszandrov Borisz felvételei • _ Tóth Károly SOKSZÍNŰ FÉNYEK válkodott, nemrégiben megnyílt az ifjúsági ká­vézó. A kolhozt építőknek sok dolga volt, míg rendbetet­­ték a helyiséget. Minden este népes a kávézó, el­jönnek ide a lányok és az ifjak, elbeszélgetnek, tán­colnak. Az idén már az Újévet is itt fog­ják köszönteni. Kedves mosollyal fo­gadja a vendégeket Se­lemba Nagyezsda, a ká­vézó alkalmazottja, aki Ivanes Tatyjanával és Olasz Jolánnal együtt minden tőle telhetőt meg­tett annak érdekében. Ünnepi díszben pom­páznak az újévi fenyők Bótrágyon és Haranglábon, a települések óvodáiban, állattenyésztő telepein, az iskolákban, a kereskedel­mi egységekben stb. A Győzelem Kolhoz dolgo­zói először díszíthettek fenyőfát az állattenyész­tők ú.­ és tágas házában. Az óvodában szintén csillog-villog az erdei szépség. Felállították az újévi fenyőt a haranglábi határátkelőhelyen is. E falura alig lehet ráismer­ni: az utcák aszfaltozot­­tak, a község központjá­ban, ahol hosszú évekig csak a járási fogyasztási szövetkezet raktára az hogy a kereskedelmi egy­ségben mindenki jól érezze magát. Talán a legszebb a fenyő a kolhoz var­­rot üzemrészében, amely a­­moszkvai Szmena varróegyesüléssel való kooperáció révén jött létre. Főleg lányok dol­goznak itt, termékeiket sokfelé ismerik országunk­ban. II.­ házban állítha­tott fenyőt Szabó Béla, Gerő András, Lányi Gusz­táv. Kecskés Zoltán és családja 1989-ben sok új családi ház épült A boldog tu­lajdonosok azon gondol­kodnak, miként tehetnék még emlékezetesebbé az új esztendőt. Az emberek hisznek a jövőben. Bajusz Dániel VÖRÖS ZÁSZLÓ 1990. január 1., hétfő

Next