Beregi Hírlap, 1993. július-december (49. évfolyam, 46-95. szám)

1993-07-01 / 46. szám

A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉSÉRT AZ AUTÓBUSZOK MŰSZAKI SZEMLÉJÉRŐL Ukrajna területén több magántulajdonban lévő autóbusz járt szerencsétle­nül. A baleseteket főleg az okozta, hogy a buszok ve­zetői nem tartják be a KRESZ előírásait, a sze­mélyszállítás szabályait, műszakilag nem megfele­lő állapotú járművel in­dulnak útnak. Ezenkívül e járművek tulajdonosai nincsenek tisz­tában azzal, milyen kö­vetelményeket támaszta­nak a törvények, a jogsza­bályok a személyszállítás, a buszok műszaki állapotá­nak tekintetében velük szemben. Az ukrajnai belügymi­nisztérium közlekedésren­dészeti főigazgatósága ez év június 1-én 4/605. számmal rendeletet adott ki arról, hogy 1993. júni­us 15. és július 15. között minden magántulajdonban lévő autóbuszt műszaki vizsgára kell vinni. Ha ezt elmulasztják, akár a rendszámtáblát is levehetik a járművekről! Szkubják­­Joszif milíciaőrnagy, a köz­lekedésrendészet mun­katársa AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS JEGYÉBEN A KÖZ­ELMÚLT­­­­BAN Kecskemétre látogatott Beregszász vá­ros küldöttsége Kincs Gá­bor alpolgármester veze­tésével. A küldöttségnek tagja volt Dalmay Árpád, a KMKSZ járási szerve­zetének elnöke, Kerényi Gyula, a nyugdíjasok KMKSZ alapszervezetének elnöke. A Beregi Hírlap több mint 10 ezer fős ol­vasótábora tájékoztatása céljából nekem is alkalmam volt körülnézni a »híres« városban. A beregszászi­akat Kecskemét megyei jogú város önkormányza­ta hívta meg, hogy előké­szítsék az együttműködési megállapodást a két tele­pülés között. Miért éppen Kecskemét­tel, a tőlünk elég messze fekvő, 110 ezer lélekszá­mú várossal akarunk barát­kozni, s ők miért keresik velünk a kapcsolatot? Mint ahogy Dalmay Árpád a kecskeméti képviselőtestü­lettel való találkozón el­mondta, a dolognak előz­ményei vannak. 1938 őszén, amikor az első bécsi döntés értelmé­ben Kárpátalja magyar­lakta vidéke visszakerült Magyarországhoz, az anya­országi települések test­vérkapcsolatot ajánlottak fel a visszatért helységek­nek. Így lett Kecskemét Beregszász »testvérvárosa«. Kecskemét akkor egy füg­gőzászlót ajándékozott vá­rosunknak, amelyet a be­regszászi Kosztyó család rejtegetett majdnem 50 évig. Tavaly a KMKSZ járási szervezetének köz- ■ gyűlésére Kecskemétről is érkezett delegáció. Itt vetődött fel, hogy fel kel­lene újítani a kapcsolatot. Az idei Beregi ünnepi Hé­ten a testvérvárosok önkor­mányzatai képviselőinek ta­lálkozóján részt vett Iva­­nics István, Kecskemét al­polgármestere is. Ekkor konkretizálódott az együtt­működési megállapodás gondolata. A kecskeméti látogatás nagyon hasznos volt- A két nap alatt alkalmunk nyílt bepillantani a kép­viselőtestület tevékenysé­gébe, találkoztunk a már említett Ivanics István és Hideg Antal alpolgármes­terekkel, Merász József polgármesterrel, akik szóltak arról is, hogy ez­­a kapcsolat nemcsak Kecs­kemét és Beregszász, ha­nem Ukrajna és Magyar­­ország együttműködését is szolgálni kívánja. Egy­más gazdasági és kulturá­lis helyzetének megisme­résén túl a tapasztalatok átadását is fontosnak tart­ják. Mi is úgy véltük, sokat tanulhatunk kecskeméti barátainktól. Elsősorban pontosságot, a városban egykor élt jelentős szemé­lyiségek emlékének ápo­lását, azt, hogy mindenütt rendnek kell leürni: a lel­kekben, az emberi kapcso­latokban, a közterületeken egyaránt. A Futár című lapban olvastuk, hogy az angol királynő látogatását megelőzően semmiféle (a nálunk oly jellemző és meg­szokott) »rohammunka« nem volt a városban. A főtér csinosítását a park­­fenntartásra fordítható összegből végezték el, úgy is lehet mondani, hogy az esedékes munkák elvég­zését a látogatás idejére idő­zítették. »Nem vagyok hí­ve annak, ha egy város más arcot akar mutatni a vendégeknek, mint ami­lyen valójában« — nyilat­kozta Merász József pol­gármester. Kecskemét egyébként 1968-ban ünnepelte fenn­állásának 600. évfordulóját. Honfoglaláskori település, nem messze innen. Puszta­szeren gyülekeztek ezer év­vel ezelőtt honfoglaló őse­ink törzsvezérei. Mezőgaz­dasága jelentős, szőlő- és borkultúrája nemzetközi hírnévnek örvend. A látogatás során alkal­munk volt találkozni Fe­hér Tiborral, a Kertészeti Főiskola tanárával, aki elmondta: szívesen szer­veznének konzultációs ok­tatóbázist­­ Kárpátalján, ahol levelező úton kertész­­mérnököket, szőlész, bo­rász, zöldségtermesztő, vi­­rágkertész és más szakem­bereket képeznének. A diákok Kecskeméten ten­nének felvételi vizsgát, a Kárpátaljára utazó tanárok fizetését közös pályázat útján, alapítványok révén oldhatnák meg. Egyébként a Kertészeti Egyetemnek a szlovákiai Komáromban és Kézdivásárhelyen (Ro­mánia) is van kihelyezett oktatási központja. Találkoztunk Farkas P. Józseffel, a Kecskeméti La­pok Kft elnökével, alkal­munk volt elbeszélgetni Taraczközi Istvánnal, a Magyar Természetgyógyá­szok Kamarája főtitkárá­val. Augusztus 20—21 — 22-én nemzetközi konferen­ciát szerveznek természet­­gyógyászok számára, ame­lyen szívesen látnak kár­pátaljaiakat is. Támogatásáról biztosí­­tott bennünket Illés István, a kecskeméti Katona Jó­zsef Színház igazgatója is. Kincs Gábor és Dalmay Árpád beszéltek a színházi szakembereknek az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházért­ Alapítványról, a Beregszászi Népszínház­ról, a Kijevben tanuló ma­gyar színinövendékekről. Illés István felajánlotta, hogy segít a beregszászi hivatásos színház jelme­zekkel való ellátásában. Felvettük a kapcsolatot Tiborcz Csabával, a Mál­tai Szeretetszolgálat kecs­keméti szervezetének alel­­nökével, aki megígérte, hogy gyűjtést kezdeményez a beregszászi szegények számára. Kerényi Gyula Bognár Ferenccel, a kecs­keméti agrárszakemberek nyugdíjasklubjának elnö­kével kötött együttműködé­si megállapodást. Még a nyár folyamán ellátogat vá­rosunkba a kecskeméti nyugdíjasok egy csoportja. Kecskeméten sok érde­kes látnivaló akad. Ilyen a Klapka-házban lévő Bo­­zsó-gyűjtemény. Bozsó Já­nos festőművész több mint 30 éve gyűjti a régisége­ket. A kiállítási tárgyak összértéke kb. 100 millió forint. Jártunk a kecskeméti római katolikus templom­ban, az úgynevezett öreg­templomban is, ahol Fejes László apátfőplébános tar­tott számunkra ismertetőt. Nagy élmény volt, hogy megismerhettük dr. Orosz Ulászló irodalomtörténészt, a neves Katona József-ku­­tatót, aki elkalauzolt ben­nünket a Katona József-em­­lékházba. A kiállítási tár­gyakat nézegetve arra gondoltunk: vajon mikor válik valóra az az álom, hogy egyszer Beregszász­ban is működjék irodalmi múzeum? Orosz­­László egyébként néhány évig a Beregszászi Gimnázium diákja volt. Kicsit mi is büszkék lehetünk rá. Mint ahogy szeretettel emleget­jük dr. Szájber István ügy­védet, Beregszász szülött­jét is, aki 1944-ben hagy­ta el a várost, de a mai napig is beregszászinak vallja magát. Vendéglátóink megmu­tatták büszkeségüket, a városi vízművet. Rengeteg földet hordtak össze, hogy a víztorony magasra épül­jön, elegendő nyomás le­gyen a vízmű normális működtetéséhez. A domb alatti kis mesterséges tó­­­ban halat fognak tenyész­teni. Kis küldöttségünk, amennyire lehetett, feltér­képezte, milyen irányban szövődhetnek barátságok Kecskemét és Beregszász polgárai között. Május 28- án­ a beregszászi városi ta­nács ülésszakán a képvise­lők jóváhagyták a Kecs­keméttel kötendő együtt­működési szándéknyilat­kozatot. Reméljük, azóta Kecskemét képviselőtestü­lete is kedvezően döntött ez ügyben. Az együttműkö­dési szerződés aláírására szeptemberben Beregszász­ban, a Kulturális és Gaz­dasági Napok keretében kerül sor. Hisszük, hogy ez a ba­rátság mindkét város pol­gárainak hasznára válik. Mester Magda A képeken: a római ka­tolikus templom, a Katona József Színház.­­ KECSKEMÉTEN JÁRTUNK VILLÁMINTERJÚNK »HASONLÓAK A PROBLÉMÁINK...« Amint arról már lapunkban olvashattak, az el­múlt héten érdekes találkozóra került sor városunk­ban a járás vezetői és Magyarországról érkezett vendégeink között. E találkozót követően beszélget­tünk el Morvai Istvánnal, a Magyar Köztársaság Belügyminisztériumának államtitkárával. — Államtitkár úr, mi­lyen céllal érkeztek me­gyénkbe? — Több célt is magunk elé tűztünk. Először is, fel szerettük volna venni a kapcsolatot a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövet­séggel. Másodsorban a helyi farmerek számára hoztunk ajánlatot egy ala­pítvány részéről. Az ala­pítvány tankönyvekkel, to­vábbképzéssel segítené elő, hogy a termőföldhöz jutott gazdák minél hamarabb talpra álljanak. Természetesen nem mu­lasztjuk el felkeresni az olyan történelmi helyeket, mint a Vereckei-hágó, Szolyva, Munkács, Rahó, Técső, stb. Városukban például megkoszorúztuk a Petőfi-szobrot. — Nyílt titok, hogy vi­dékünk lakossága úgy pró­bálja gyarapítani szűkös bevételi forrásait, hogy Magyarország szomszédos vidékein piacol. Most azonban azt beszélik, hogy komoly szankciókat foga­natosítanak majd velük szemben... —­­ Az illegális kereske­delem ellen fel kell lépni. Ahhoz, hogy a helyzet ren­deződjön, korrekt, nyílt, világos lehetőségeket, fel­tételeket kell teremteni a kishatárforgalomban. Természetesen nem a büntető intézkedések je­lentik a megoldást. S azt is le kell szögeznem, hogy ezek nem k­i­semberek el­len irányulnak, hanem azok ellen, akik nagyban, üzlet­szerűen csempésznek, áru­sítanak. — Azt, hogy a volt szovjet rendszer »hagya­tékaként« eléggé elterjedt nálunk a hivatalnokok, a tisztviselők korrupciója, megszoktuk. Az viszont meglepő, hogy mostanában ilyesmivel találkozunk ma­gyar részről is. A határ­őrök, vámosok szívesen el­vesznek egy-egy karton Marlborót, egy-egy üveg pezsgőt, s behunyják sze­müket... — Sajnos, vannak visz­­szaélések e téren. Emiatt határozott intézkedéseket foganatosítottunk az effé­le esetek megelőzése, a vétkesek felelősségrevoná­­sa érdekében. Ha valaki mégis ilyen visszaélésekkel találkozik, akkor az jelentse az illeté­kes hatóságoknak, a vám­hivatalnak, a határőrpa­rancsnokságnak. — Államtitkár úr, mi­lyenek a benyomásai? — Most járok először Kárpátalján. Benyomásaim nagyon jók. A helyi veze­tők képesek arra, hogy egy hullámhosszon gondolkod­janak velünk! Ezt elősegí­ti az is, hogy problémáink bár nem egyforma súlyúak, ám hasonlóak! — Köszönöm a beszél­getést, s remélem, a jövő­ben gyakrabban láthatjuk vendégül önt! Bíró László ♦ *. oidul BEREGI HÍRLAP PÉNZT A TAKARÉKBANKBA? Inkább az a napi gya­korlat, hogy kiveszik a ta­karékbankból a kupon-kar­­bovanecet — már akinek van —, semmint betegyék. Agitálnak ugyan bennün­ket a takarékbankok kije­vi vezetői — lásd a Ho­­losz Ukrajiniban megjelent interjút —, hogy tartsuk csak biztos helyen, azaz ná­luk a pénzt, jó kamatot fizetnek rá. De az infláció másra tanít: amit ma nem költünk el, holnap a felét éri, holnapután a negyedét. Nem­­tud akkora kamatot adni a takarékbank, hogy megérné rájuk bízni a pénzt. Mégis akadnak csoda­bogarak, akik biztos hely­nek vélik a takarékban­kot. A beregszászi szüle­tésű, jelenleg Moszkvában élő Kosztyó Béla például, aki június 15-én akart el­helyezni a 7288. sz. taka­rékbankban egy összeget azzal a kikötéssel, hogy a városban magányosan élő édesanyja szükség sze­rint használhassa a betétet. Ám nagy csalódás érte: a takarékbank dolgozói nem voltak hajlandók elfogad­ni a pénzt, mert­­ nem ukrán állampolgár­ . Vajon miféle elavult rendelet, jogszabály alap­ján döntöttek így? Úgy tűnik, a bankszakmára is ráférne egy kis reform Hisz a világ minden táján a bankok, takarékbankok idegen országok állampol­gárainak is megőrzik ér­tékeit, hirdetik szolgálta­tásaikat, mert érdekük, hogy minél több pénzzel rendelkezzenek. Ukrajna állampolgára nyithat szám­lát magyarországi, nyuga­ti bankokban is, akármi­lyen devizát elfogadnak betétként. Nálunk még más az ábra... (Szilvási) 1993. július 1., csütörtök

Next