Vörös Zászló, 1953. augusztus (2. évfolyam, 181-205. szám)

1953-08-01 / 181. szám

z Még négy napi Már csak három ! Alig kettő és Itt van a Nagy Találkozó. Hazánk minden része díszbe öltözik. Minden a békére emlékeztet, minden­ki a népek közötti barátságra, lelkes vidám ifjúságunkra gondol. Ezt hirdetik üzemeink ifjúbrigád­­jainak elért versenyeredményei, falusi Újaink hazafias versenyei a bőséges termésért. Ezt látjuk az utcákon, a sétányokon, az épületekben, amelyeket beborít a hófehér és kék zászlók rengetegje. Könnyedén lengeti őket a szél, s úgy tűnik ezer és ezer fehér galamb életre­­kel és kiterjeszti szárnyát városunk felett... Bármerre járunk ma Marosvásárhe­lyen, klubokból, vörössarkokból min­denünnen népi táncaink dobogó üteme, zeneszámok hangfoszlányai, énekese­ink békéről zengő dalai szállanak fe­lénk. Kultúrmunkásaink készülnek a Találkozó vásárhelyi ünnepségeire. Esténként a kultúrpalotából mesz­­szire száll a dal. A Világifjúsági Talál­kozó ünnepségeire alakult, városunk legjobb énekeseiből összeállított, 150 tagú dalárda lelkesen készül, hogy augusztus 2-án a „Lázár Ödön“ park­ban, az ünnepi műsor keretében, csen­gő hangon énekeljék: „Béke zászló leng, minden ifjú felett... Filharmonikus zenekarunk is a Találkozó ünnepségeire készül. Glinka Ruszlán és Ludmilla, Liszt magyar rapszódiája, Enescu román rapszó­diája, Dunajevszki békedalának hang­jai töltik meg a próbatermet. Lelkesen készülnek művészegyütte­seink, sportolóink, hogy augusztus 2-a és 16-a között, mindennap, a város különböző részein, a „Lázár Ödön“, vagy az „Augusztus 23“ parkban, a Sztálin-téren, vagy a Népstrandon, szórakoztassák városunk dolgozóit, együtt ünnepeljünk az egész világ if­júságával és hirdessük, hogy mi a sport, a művészet fegyverével is a békéért harcolunk. Sok élménnyel és vidámsággal gaz­dag napja lesz városunk ifjúságának augusztus 9-e, a Román Népköztársa­ság ifjúságának napja. Kora reggel felvonulnak a Sztálin­­téren harcos, lelkes ifjaink, mérlege­lik munkájukat, elért eredményeiket és hitet tesznek arról, hogy dolgozó if­júságunk egységesen, zárt sorokban vonul a párt zászlaja mögött, mely biztos, békés jövő felé­ vezeti őket. Az ünnepség alkalmával, a nagy te­ret színes népi viseletek, vidám zene­szó tölti meg. Húsz táncegyüttesünk, népművészetünk optimizmusát, a né­peink közötti örök barátságot, népi­táncainkban fejezi ki. Ifjaink szorgos keze, gondoskodik arról, hogy megszépítse a Sztálin-te­­ret, a színes lampionok, szerpentinek, elárulják, hogy itt lesz augusztus 9- én este az Ifjúság karneválja. Íróink, állami színházunk művészei, készítik már a karnevál „Marosvásár­helyi rádió“ vidám műsorát, melyet a téren elhelyezett asztaloknál, hangos zeneszó mellett, élveznek majd váro­sunk dolgozói. Sportolóink sem maradhatnak el a Találkozó ünnepségeiről. Atlétika, torna, úszó és csónakverseny, vizi­­póló, kerékpárverseny, birkózás, box és futbalmérkőzésekkel gazdagítják az ünnepi műsort. De művészeink nem feledkeznek meg a legifjabbakról sem. Szórakoz­tatásukról az Állami Székely Színház Bábszínház tagozata gondoskodik. A bábszínház felnőtteknek is rendez elő­adásokat és ellátogat nagyobb üze­meink dolgozóihoz is, így készülnek kultúrmunkásaink és sportolóink a nagy Találkozóra. Lelkes és lendületes munkájuk, a Találkozó idején rendezett műsoraink, sporteseményeink, igazolni fogják népünk alkotó erejét, népművészetünk nagyszerű fejlődését, a béke győzel­mébe vetett rendíthetetlen hitünket és örömünket, hogy ezt a nagy nem­zetközi béketalálkozót a mi hazánkban tarják meg. A Találkozó ünnepsége tartományunkban A Világifjúsági Találkozó tiszteletére rendezett kultúr- és sport meg­nyilván­ulés­ek műsora Marosvásárhelyen Augusztus 2-án, vasárnap Reggel 8 órakor: — Meeting a „Lázár Ödön" parkban. 8.30 órakor: — Kulturprogramm a „Lá­zár Ödön" parkban.­­— Énekkar: Chirescu „Sub stea­­gul pacii“. •—­ „Béke“ című verset szavalja Erdős Irma. Román tánc: — „Bernáth An­dor“ cukorgyár tánccsoportja. — „Pace“, román nyelvű szavalat. •— Székely tánc: — „Lázár Ödön“ vállalat tánccsoportja. — Énekkari számok. 9.30 órakor. — A Találkozót köszöntő ■ félórai közös hóra és csárdás a Sztálin téren. — Román tánc: — „Bernáth An­dor“ cukorgyár tánccsoportja. — Székely tánc: — „Simó Géza“ bútorgyár tánccsoportja. — Székely tánc: — „Lázár Ödön“ vállalat tánccsoportja. — Román tánc: — „Higiena“ szö­vetkezet tánccsoportja. — Román tánc: — „Textila Mu­­res“ szövetkezet tánccsoportja. — Székely tánc. — „Autójavító­­műhelyek“ tánccsoportja. A tánccsoportok szereplései után, a közönséggel közös hara és csár­dás.• 9.30 órakor:­­- Az „Augusztus 23" parkban tornabemutatók: atlétika, röplabda, a falusi Szpartákiáda tartományi döntője keretében. 16 órakor: — Evező­verseny a Wik­­kend-telepen. 20 órakor: — Kultúrműsor a „Lázár Ödön" kultúrparkban. — Magyarnyelvű szavalat. — Énekkari számok. — Székely tánc. — Székely Színház, kvartett. .— Románnyelvű szavalat. — Román tánc. — Szóló tánc: Birtalan Ilona. — Székely tánc, népdalok: „Autó­­javító-műhelyek“ kultúrcsoportja. Ui úlak&ft A magas hegyek felől fújdogáló szél megkergeti a gyárkéményből kiszálló füstöt, összezavarja. Befúj a környék munkáslakásainak kéményén, nekisza­lad a kultúrház és mozi kiemelkedő épü­letének, pillanat alatt felkavarja a gyer­mekjátszótér homokját. A gyári mun­káslakások egyikének tornácán álló asz­­szony azonban nem a szél játékát fi­gyeli, az út felé kémlel. Mosolyra derül, mikor a kanyarulatnál feltűnik az autó. Már türelmetlenül várta. Most hozzák haza az új bútort, melyet az urával együtt választottak ki a múlt héten, mi­kor a rajon székhelyén jártak. András, a férje ma szabadnapos s elment érte. — Itt vagyunk, asszony — ugrott le Márton András, mikor a tehergépkocsi a ház előtt megállott. A gyönyörű, ragyogóra fényezett dió­­fafurniros bútor hamar a helyére került az elvtársak segítségével. Az asszony már előre kitakarította a lakást, csak éppen helyére kellett tenni a szekrényt, az ágyakat, a töltött székeket, az asz­talt ... — Holnap este szívesen látunk mind­nyájatokat, búcsúznak el a kapuban az elvtársaktól. Az asszony alig tudott elaludni az örömtől. Forgolódott az ágyban, eszé­be jutott az a sok nehézség, mellyel fia­talabb korukban meg kellett birkózza­nak. Aztán mégiscsak elaludt. Furcsa, nyomasztó álma volt. Mintha tizenöt évet visszafordult volna az idő kereke. Világosan érezte annak a sötét őszi éjt­­szakának borzasztó nyomását... ★ Látta az öreg, kopott faliórát, mely nemrég kongatta el az esti tizet. Egye­dül volt a hideg szobában. Az őszi szél megzörgette az ablak törött üvegét. A kihűlt kályhán kicsi fazékban dél óta elt ált a krumplileves. Az urát várta vele s az megint nem jött. Hátára vette nagy­kendőjét s elindult. Szomorúan botorkált végig a sáros utcán. Sehol semmi világítás. A villany csak a gyárba meg az igazgatói la­kásba volt bevezetve. Az utcán nem ég­tek lámpák. A gyár mellett, mint undok élősdi lapult a korcsma. Ablakában pe­tróleumlámpa fénye pislogott. — Itt van-e az uram ? — nézett kö­rül Ilona a füstös helyiségben. S a sa­rokban meg is látta azonnal. Ott ültek egy asztal mellett. — Te, András, mi van veled? Hát már te is korcsmázol? Az ember nem szólt semmit, csak a szeme volt nagyon-nagyon furcsa né­zésű. — András, gyere velünk egy kicsit — szólt oda Muresán is, aki közvetlenül az asszony után lépett be a korcsmahelyi­ségbe. Sokan csodálkoztak, hogy ez a Muresán majdnem minden este megfor­dul itt, de inni soha nem látták. Azon­ban sok részegeskedőt beszélt rá, hogy ne igyék többet, menjen haza. Egyesek azt rebesgették róla, hogy kommunista. András kicsit zavaros szemmel bá­mult rá, aztán bólintott. — Jó, ha te mondod, akkor megyek. Mindig ragaszkodott ehhez a komoly, okos Muresánhoz. Most egy kicsit szé­gyene is magát, hogy mostanában már többször itt találta. Hazafelé az asszony keserűen kifa­kadt. — Borzasztó, hát nem szégyenled magad? Te is inni kezdtél? — Jó, jó, te csak beszélsz asszony. Azt hiszed, hogy az olyan egyszerű. Én sem akartam, de kellett... érted ? Kel­lett. — Hát, én bizony nem értem. Kém gondolsz a gyermekre ? Mit adok neki holnap enni? Megint jöjjek ide hitelbe vásárolni, megalázkodni, megköszönni, hogy adnak..., s mindezt azért, mert nem vagy ura egy büdös krajcárnak... — Na, látod, hogy te is jól tudod, mi­ért kellett nekem ide jönni. Tehetek én arról, hogy a fűszerüzlet s a korcsma együtt van itt, ebben a lebujkál. Adósok vagyunk... a fizetésemet abba tartot­ták vissza. S mikor a maradékot kértem azt mondták, minek számolgatni. Vásá­roljuk le. Betértem a többiekkel én is, hogy nézzük meg azt a tartozást, miket írtak fel? Nem mutatták meg. Azt mondták, hogy a levonás miatt fent van az igazgatóságnál. Pálinkát adtak... ott voltunk mind, akik tartozunk ... lát­tad, tele volt a korcsma. Elbeszélget­tünk. Magunkfajta is kíván embert lát­ni, egy szót szólani. Hová menjünk? Va­lamelyiknek a lakására? Hát hozzánk is, ha ketten jönnek, egyikünk ki kell jöj­jön, hogy a vendég bemehessen, akko­­r ácska az a szoba. — Hiába beszélsz. Te vagy a hibás — nyelvelt az asszony, így vitatkoztak hazáig. Muresán nem szólt az úton. A kapuban búcsúzáskor, csak annyit szólt oda Ilonának, halkan. — Azért hidd el, hogy nemcsak benne van a hiba, hanem valahol máshol is. Valahol azoknál, akik nem törődnek az­zal, hogy millió és millió Márton And­rásnak is vannak vágyai, hogy neki is szüksége van másra is, mint a gépies napi robotra . . . András szó nélkül tért nyugovóra. Zsebéből egy cédula esett ki. Az asz­­szony felemelte, elolvasta. A nyugta má­solata volt,a­melyen az ura aláírását vet­ték, hogy havi járandóságát kifizették. Keserűen, gúnyosan húzta el a száját... kifizették... igen, kifizették. De pénz sehol. Holnap mit főz? Megy újra hitel­be vásárolni, felírják s elsején újra le­vonják... újra kapnak egy nyugtamá­solatot. — Hát már soha, soha nem vergő­dünk ki ebből a kátyúból — csavarodott össze a szive s zokogva borult a durván összerótt fenyőfaasztalra. S akkor felébredt. Halántékán még csörgött a verejték, a rossz álom két­ségbeesése még ott volt a szivében. Megkönnyebbülten nézett körül. A fel­kelő nap sugarai bekukucskáltak a hor­golt függöny mintáin, vidáman ugráltak egyik fényes bútordarabról a másikra. Talpraugrott, begyújtott a fürdőszo­bába, aztán kiment a konyhába regge­lit készíteni. ★ — Tudjátok, ez csak most álom, rossz álom. De valamikor valóság volt. Pon­tosan így történt ez tizenöt évvel ezelőtt — mondotta a vendégeknek este Márton András, mikor a felesége megemlítette, hogy milyen rosszat álmodott. — Igen, én jól emlékszem azokra a hitelekre... meg a korcsmára is. Jó haszon folyt be onnan az igazgatóság­nak. — De azt sem fogom elfelejteni, hogy Muresán másnap milyen alaposan meg­leckéztetett. Nem veszekedett velem, mint az asszony, hanem komolyan tel­kemre beszélt. Megmondta, hogy, ha továbbra is engedem, hogy pálinkával bolondítsanak, soha nem lesz ember be­lőlem, gyermekemet tönkreteszem. Nem szabad úgy táncolni, ahogy a gyáros fújja ... Azután eljött hozzám minden­nap. — Jól tette, akkor változtál meg. — Igen, akkor kezdtem megváltozni. Hanem azért mégiscsak a nagy fordu­lat máskor történt, nem sokkal azután, hogy Andrej Szergejevics, a szovjet ka­tona elbúcsúzott tőlünk, s azt mondta: Mi a csapattal tovább megyünk. Most már rajtatok a sor, hogy amit a hadse­reg kiharcolt nektek, felhasználjátok, fejlesszétek. — Verseny? Munkaverseny? Ti zöld­fülűek, velem, öreg szakmunkással akartok versenyezni­? — ágaskodott, a már középkorú Márton Andrásban a sértett önérzet, mikor a gyár államosí­tása után először került szó a szocialis­ta versenyekről. András dúlt, fúlt egy darabig magá­ban. Aztán meggondolta a dolgot. — Még szégyenbe hagynak ezek a gyerkőcök — morfondírozott magában. Sokáig bírta az iramot. Dagadó önér­zettel látta nevét mindig az élenjárók között a táblán. Aztán egyszer csak le­maradt. A fiatalok közül az egyik kita­lált valamit. Csekélység volt az egész, de jobban ment a termelés, a többiek átvették, András­­ sokáig tépelődött, utánozza őket, öregebb létére forduljon hozzájuk tanácsért? Vagy maradjon a hátulkul­­logók között? Egyik sem tetszett. Napo­kig kínlódott. Egyre morcosabb, kedvet­lenebb lett. — András, állj csak meg egy szóra — szólította meg­ Muresán. Akkor már ő volt a párttitkár. Mi baj van? Miért nem halad a munka? — Igen sokat tudnak ezek a mai fia­talok, az a baj. Egyre többet akarnak. Mire való? Így van rendjén. Miért nem próbálod meg te is? Tapasztalt munkás vagy. Régiek a gépek, s te úgy dolgozol, mint ezelőtt 15 évvel. Ha gondolkoznál rajta biztosan sok hibát felfedeznél. Segíts a fiataloknak. Jól esett a hiúságának, de meg is gon­­dolkoztatta a dolog. Győzött benne a munka szeretete, a géppel, az idővel, az anyaggal küzdő ember ereje. Később szovjet gépeket kaptak, szovjet módsze­reket vezettek be. András újra az élen járt. S fizetése is egyre nőtt. Újításokat adott be, jutalmat kapott. — Pihenned kellene András — szólt egyszer a szakszervezeti elnök. — El­küldünk Szinajára nyaralni. — Engem? Ugyan, mit is tudnék ott csinálni. Nem megyek én. Sok rábeszélés után határozta el, hogy nyaralni utazik. Az első napokban alig lelte helyét. Szokatlan volt az egész. Még az ágy is más volt, mint az övé otthon. Itt szalmazsák helyett betét volt az ágyban. Forgolódott. Aztán meg­szokta, tetszett neki a rádió, a fehér ab­rosz, a klub... A jót hamar megszokja az ember, s bizony, mikor hazajött kide­rült, hogy kényelmesébb ágybetéten aludni, mint a szalmazsákon. S ezzel kezdődött. Ágybetéteteket vásároltak. — S új bútort mikor veszünk? — kér­dezte az asszo­ny. — Nemsokára átköl­tözünk az új lakásba. — Meglesz az is, most már lesz az is. A jövő hónapban megkapom az egyik újításomért a pénzt s abból kitelik. * — Most már büszkén várhatjátok ha­za fiatokat a leningrádi egyetemről. — szakítja meg az elbeszélést Berceanuné. — Igen, még egy év s végleg haza­jön, nemcsak rövid nyári szünidőre. — A mieink is nemsokára kilépnek az életbe: Iones technikus, Marika or­vos lesz. Most írták, hogy mennek a VIT-re. — Mégis csak érdemes volt küzdeni, dolgozni. Jó így élni, úgy­e­s nevető szemmel koccintották össze poharaikat, s további jókat kívántak az új lakáshoz a vendéglátó boldog Mártonéknak. DEÁK MARGIT ★ .VÖRÖS ZÁSZL . A koreai fegyverszünet megkötése a béke és demokrácia győzelme Elhallgattak a fegyverek Koreában­ Hosszú hónapok aggódó vára­­kozása oldódott fel lelkes öröm­mé a békét szerető emberek szívében. A béketábor végül is győzött és július 27-én megkö­­tötték a fegyverszünetet Ko­reában. Drága koreai testvéreink és a hős kínai önkéntesek több mint 3 év küzdelme után visszatér­hetnek ismét építő munkájuk­hoz. A Szovjetunió legyőzhetetl­­en hadserege 1945-ben kiűzte Észak-Koreából a japán im­pe­­rialistákat és a felszabadult dolgozó nép megkezdte a gyar­mati sorból kikerült független és szabad hazának építését. A Li Szin Man-klikk amerikai se­gédlettel gátat vetett a békés építésnek, de a szabadságot megismert népet nem tudta le­­bírni, óriási feladat volt a haza megvédése, amit győzelemmel oldottak meg, a béke és demo­krácia egész táborának erkölcsi támogatása mellett. A koreai fegyverszünet meg­kötése határtalan lelkesedéssel tölt el bennünket. A koreai anyák és gyermekek már nem kutatják aggodalom­mal az égboltot, hanem remény­kedve tekintenek az országuk egységét meghozó jövő felé. A romokban­ heverő Fenján lakói újjáépíthetik kertvárosu­­kat és a fővárosra tekintő hegyoldalnak nem kell nap nap után befogadnia a könyörtelen légi támadások ártatlan polgá­ri áldozatainak tizeit és százait. A Tetongan partjaira visszatért a béke. A munkások újjáépítik lerombolt üzemeiket és ottho­naikat. A parasztság idei rizs­­termése már a békés építés céljait fogja szolgálni. Az egye­­tem­i ifjúság visszatérhet a frontról, a „Kim Ir Szen“ egye­tem falai közé visszatér a lük­tető élet. Az utóbbi három év alatt az ifjú koreai a könyv mellett fegyvert fogott a kezé­ben. Most a tanulással párhu­zamosan újjáépítheti a tudo­mány otthonát. Nagy, erőt adó lelkesedéssel tölt el bennünket az a tudat, hogy ezután újságjaink nem arról lesznek kénytelenek be­számolni, hogy a légi kalózok milyen újabb barbarizmust kö­vettek el, hanem arról, hogy az újjáépítésnek milyen sikerei vannak. A koreai fegyverszünet meg­kötése bizonyíték amellett, hogy igenis, megoldhatók a nemzet­közi kérdések tárgyalás útján, amint azt minden békét akaró ember követeli és nem kell eb­­ből a célból háborúkat kirob­bantani, amint azt az impe­rialisták szeretnék. Az olaszországi legutóbbi vá­lasztások, a berlini fasiszta ka­land kudarca, a koreai fegyver­­szünet megvalósulása, olyan si­kerek, amelyek a béketábor egyre növekvő erejét bizonyít­ják. A jövőben az eddiginél is többet és jobbat kell nyújta­nunk munkánkon keresztül a béketábor további erősödéséhez és további győzelmeihez. A mi sikereink békét, bőséget, jólétet jelentenek, jelentik a szocializ­mus megvalósítását hazánkban. Dr. ANDRÁSOFSZKY TIBOR az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézet igazgatója

Next