Vörös Zászló, 1954. augusztus (3. évfolyam, 180-203. szám)

1954-08-01 / 180. szám

­ Déli 12 órakor tartja ebédpihenőjét a kollektív gazdaság mezei brigádja, így a kultúragitációs brigád 11 óra­kor gyülekezik a rajoni kultúrházban, hogy a kijelölt időben megjelenhessen a mezőn. Pontosak az ifjak, Székely Kató, Pap László, Oláh Ágnes és a többiek fiatalos lendülettel ugrálnak fel a kétfogatú „hordó­szekérre“. Nekiiramodnak a lovak, dalolnak az ifjak. A járókelők mosolyogva integet­nek, köszöntik a brigád tagjait. Kaszál a mezei brigád. A férfiak, versenyben vágják a rendet, az asszo­­nyok szárítják, „teregetik" a lekaszált füvet. Kell a széna, mert a gazda­ság ebben az évben a párthatározat­tól ösztönözve növelte állatállomá­nyát. — Megjött az agitációs brigád — kiált örömmel Szabó Vincéné kollek­tivista. „Itt az agitációs brigád" hang­zik itt is ott is. Szívélyesen köszöntik egymást a kultúr- és a mezei brigád tagjai. Lőrinc Józsefné állatgondozó Valkon Magdát ölelgeti, Angi Áron kitűnt dolgozó paraszt Papp László kezét szorongatja. A brigád bemondója ismerteti jö­vetelük célját, köszönti a kollektív gazdaság tagjait, azokat, akik az ag­rotechnikai szabályok alkalmazásával eredményesen harcolnak a bőséges termésért. Székely Gyula mérnök be­szél azokról a sürgős tennivalókról, amelyeknek elvégzése­­ biztosítja a szemveszteség nélküli betakarítást. Lesznek a kollektivisták, mosoly, derű játszik a napbarnított arcokon. Rázendít a brigád: „Szól a kakas hajnaltájban, Szépen ring a búzatáb­la..." Oláh Ágnes Angi Áront, Vali­kon Magda Jakab Bélát köszönti éne­kével. Balázs Sándorné Búzás Péter éjjeliőr tiszteletére elszavalja­ Majté­­nyi Erik „őrizzük az osztagot“ című versét. Majd jön a „szemfül-négyes", mely Jakab Béla, ifj. Kemenes Gyula, Lőrincz Józsefné, Angi Áron, Szabó Vincéné és több kitűnt kollektivista munkateljesítményeit dicséri. A kitűn­tek örömmel hallgatják a dicsérő rí­meket, a „szemfül-négyes" meglátja a hiányosságokat is Csergő Antal és Blénessi András lemar­adottakról is szól és munkára serkenti őket. Majd a táncosok következnek, vígan ropják a verbunkost. Nem hiányozhat a könyvtáros sem. Kopac Jenőné percek alatt állítja fel a könyvsátrat. Elsőnek Csergő Kon­­rád elnök kér kölcsön szakkönyvet. Ez alkalommal a mezei brigád 13 me­zőgazdasági szakkönyvet kölcsönzött, Bálint Józsefné állatgondozó a "Tej­gazdasági ismeretek" szakkönyvet kér­te kölcsön, Szász Lajost a csoportok megszervezése érdekli, Szabó Virtcé­­nét a zöldségtermesztés és így to­vább. A kollektív gazdaság asszonyai a műsor után mezei virágcsokrot nyúj­tottak át a kultúragitációs brigád tagjainak. A kultúragitációs brigád műsora 25 percig tartott, az ebédszünet ideje alatt zajlott le, így nem vonta el a dolgozókat a munkától. A kultúragitációs brigád látogatása vidámsággal töltötte el a mezei bri­gád tagjait és további jó munkára serkentette. TÖLGYES JAKAB Munkában a kultúragitációs brigád A kultúragitációs brigádok előtt szép feladatok állanak a bőséges termésért, a szemveszteség nélküli betakarításért folyó harcban. Felkere­sik a mezőn dolgozó kollektivistákat, az egyénileg dolgozó parasztokat. Táncaikkal, énekeikkel újabb győzelemre serkentik őket, köszöntik a mun­kában kitű­nteket és megmutatják azokat a hiányosságokat is, amelyek gátolják a munka jó menetét. Elkíséri a művészi agitációs brigádot a mezőgazdasági mérnök, aki a legközelebbi feladatokról szól, ott látjuk a könyvtárost is a mezőgazdasági szakkönyvekkel. A ■kultúragitációs brigád 5—10 tagból dél így nem­ okoz nagyobb ne­hézséget a szállítása. Összeállításá­nál különös gondot kell fordítani a tagok sokoldalúságára. Legyen az táncos, énekes is, ha szükség van rd tudjon szavalni is. Ha a kultúrcso­port legjobbjait választják be az agi­tációs brigádba, akkor ez már bizt­osítékot nyújt a művészeti színvonal elérésére. Nagyok a mezőn dolgozó parasztok kultúrigényei, a követelmé­nyeknek pedig csak akkor lehet eleget tenni, ha jól megválogatjuk a bri­gád tagjait. Legyen a műsor víg, mozgósító, hagyjon jó kedvet maga után. A brigád felelőse a műsor ös­szeálllítása előtt keresse fel azt a kollektív gazdaságot, községet vagy munkacsoportot, amelyiket meg akar látogatni, beszélgessen az alapszervezeti titkárral, néptanács elnökével, a gazdaság elnökével, a mezei brigád vezetőjével, a dolgozókkal, hogy megfelelő anyagot gyűjthessen. A jól­ ellenőrzött anyag alapján állítják össze a műsort, szedik rímbe a mondanivalókat. A Gyergyó-rajoni kultúrház L számú agitációs brigádja a fenti alapelvek alapján látogatta meg a „Petőfi Sándor" kollektív gazdaság mezei brigádját, ahol eredményes művészi munkát végzett. Elindul a brigád VÖRÖS ZÁSZLÓ Gyorsítsuk meg az aratási, cséplési és tarlóhántási­­ munkálatokat Marosvásárhely-rajonban Megkezdődött az aratás. A sárguló árpa és búzatáblákat egyre több helyen aratják, majd tarlót hánta­nak, a szérükön csépelnek. Marosvás­árhely-rajonban ezidáig 15.878 hektáron végezték el az aratást és 3510 hektáron a tarlóhántást. Ezek az eredmények azonban nem kielégítőek. Számos községben már viaszérésben van a búza, mégsem kezdték meg az aratását, pedig minden napi késés jelentős károkat okoz. A tarlóhántás üteme is lassú. Az állami gazdaságok munkásai, traktoristák, kollektivisták, társulásba tömörült ás egyénileg gazdál­kodó dolgozó parasztok minden erejüket meg kell feszítsék, hogy meggyorsítsák az aratás, tarlóhántás ás csáp­­lés ütemét, mert csak így biztosíthatjuk dolgozó népünk kenyerét. Mindannyiunknak szolgáljanak buzdításul Sztálin szavai: „A betakarítás idénymunka és nem szeret várni. Ha idejében betakarítottál , nyertél, ha elkéstél, a betakarítással, vesztettél." Nézzük meg, hogy Marosvás­ár­hely-vajon néhány községében mi a helyzet az aratással, tarlóhántással és csépléssel. MEGGYESFALVÁN Az aratási és tarlóhántási munkálatok élén a mező­­gazdasági társulás halad. Ezzel szemben gyengén dol­goznak az egyénileg dolgo­zó parasztok, különösen a tarlóhántás terén. A szérűk felszerelését most végzik. Kakasdon és Bodonban, bár foglalkoztak a szérűk elő-­ készítésével, azonban nem elég körültekintéssel. Meg­szervezték a szérű őrséget és karaván küldöttnek olyan elvtársat bíztak meg, akinek két évi tapasztalata van ezen a téren. HODOS Eddig az aratást az egyé­nileg dolgozó parasztok 345 hektáron és a tarlóhántást 120 hektáron végezték el. A mezőgazdasági társulás tag­jai 50 százalékban végeztek az aratással, a tarlóhántás­sal viszont lemaradtak. A hodosi szérűk aránylag rendben vannak,­ tiszták csak a tűzoltó felszerelés hiányzik. Iszlán azonban hiányos a szérűk felszerelé­se. A politikai agitációs munkának nyoma sincs. A községi néptanács intézke­dett, hogy hozzákezdhesse­nek a csépléshez. MEZŐSZABÉD Itt 86 hektár árpa és 297 hektár búza aratásával vé­geztek. A tarlóhántást itt sem végezték el nyomban az aratás után. Eddig csu­pán 10 hektáron hántottak tarlót. Nem kielégítő a hely­zet a szérűkön sem, ahol hiányos a felszerelés. A cséplőgépeknek a szérűre való beállítását is elhanya­golták. A községi pártalapszerve­­zet irányításával a népta­nács hasson oda, hogy a cséplés megkezdése egy per­cet se késlekedjen. CSÁVÁS Ezideig több mint 478 ha-on végeztek az aratással és 49 hektáron a tarlóhántással. Néhány napon belül meg­kezdik a búza cséplését. A szérűk felszerelése itt sem kielégítő. Különösen a csá­­vási szérű felszerelése hiá­nyos. A cséplés jó menetének biztosítása érdekében a ma­rosvásárhelyi GTA sürgősen küldjön vizipumpát Csávás községbe, mert enélkül az egyik cséplőgép garnitúra nem kezdheti meg a munkát Érdeme a községi népta­nácsnak, hogy a tűzoltó kol­lektívát jól megszervezte. A cséplés jó menete érdekében pedig minden választási kerületbe egy-egy képviselő párttag, IMSZ-tag és nő­küldött állandó felvilágosító munkát végez a dolgozó pa­rasztok között és mozgósít­ja őket a cséplésre. A szérűk őrségét, a gazda­ságok cséplési sorrendjét, továbbá a karaván küldötte­ket kijelölték. VAJDASZENTI­VÁNY A község dolgozó paraszt­jai ezidáig több mint 473 hektáron arattak és 295 hek­táron tarlót is hántottak. Az árpa és búza aratásával is végeznek. Mint a többi községeikben is a szérűk felszerelése itt is sok kíván­ni valót hagy maga után. Három szérű közül csupán egy van úgy ahogy felsze­relve. A másik kettőn a díszkapun kívül -mást nem lehet találni. KARÁCSONFALVA Az egyénileg dolgozó pa­rasztok július 27-ig 118 hektáron a­rr­attak, a kol­lektivisták közel 101 hek­táron. A kollektivisták a tar­­ló­hántásnál is értek el ered­ményt, azonban az egyéni­leg dolgozók lemaradtak. Mi a helyzet a cséplőgépek körül? Bár három cséplőgép érkezett meg, egy szérű sincs felszerelve. A községi néptanács feladata gondos­kodni, hogy a szépüket azon­nal felszereljék. JEDD A kollektív gazdaság tag­jai itt is élenjárnak a mun­kában. Az árpa és búza ara­tását elvégezték. Emellett azonban nem megy kielégítő ütemben a tarlóhántás. Eddig csupán 120 hektáron végezték el. A szérűket valamennyire fel­szerelték, azonban a politi­kai agitációs munka nyomait nem lehet felfedezni. Nagy hiba az is, hogy a kollektív gazdaság még a mai napig sem tisztította meg a szérű­jét a tavalyi szalmahulladék­­tól, s nem foglalkoztak a cséplés megkezdésének elő­készületeivel, így a 26-án reggel megérkező cséplőgép,­­— amelyik a kollektív gazda­sághoz volt irányítva — a néptanács árpájának csép­­léséhez kezdett hozzá. KORONKA Ebben a községben a kol­lektív gazdaság tagjai több mint 116 hektáron arattak és csak 20 hektáron hántottak tarlót. Az egyénileg dolgozó parasztok 127 hektáron vé­geztek az aratással és 22 hektáron a tarlóhántással. Súlyos hiba, hogy a ma­rosvásárhelyi „Ciocanul“ kis­ipari termelőszövetkezet még a mai napig sem végezte el a kollektív gazdaság motor­jának javítását. Pedig a kollektivisták több alkalom­mal sürgették. Ez annál ko­molyabb hiba, mivel a borsó és árpa cséplését már meg­kezdhették volna. Azért viszont, hogy a kol­lektív gazdaság szerűjén még ma sincs tisztaság, ta­valyi pelyva és szalmahulla­dékkal van tele, a gazdaság vezetőtanácsa a felelős. CSIKFALVA Ebben a községben a kol­lektív gazdaság tagjai az aratással és csépléssel is le­maradtak, s csak most kö­zelednek az aratás befejezé­séhez. Ezzel szemben az egyénileg dolgozó parasztok már a cséplést is megkezd­ték. Hasonló a helyzet a szé­rűk berendezésénél is. A kollektivistáké elhanyagolt állapotban van. Általában az egész községben lassan ha­­lad a tarlóhántás. Eddig az 529 hektár learatott terület­ről csupán 126 hektáron vé­geztek tarlóhántást. A kol­lektivistáknak és az egyéni­leg dolgozó parasztoknak feladata sürgősen behozni a lemaradást. MAGASRA EMELTÜK LOBOGÓJÁT „Ha a nép uralkodni fog a költészetben, köze­ áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, ez a század feladata, ezt kívánni célja min­den nemes kebelnek, ki megsokalta már látni, mint mártirkodnak mil­liók, hogy egy pár ezeren henyélhessenek és élvezhessenek. Égbe a népet, pokolba az arisztokráciát!“ Ezt írta a legnagyobb magyar forradalmár költő, Petőfi Sándor, aki 105 évvel ezelőtt áldozta fel életét a szabadságért, függetlenségért. Ezt mondta, s ebből egy jottányit sem engedett, sem költészetében, sem politikai tevékenységében. Ilyennek ismerte Ady Endre is, s a XX. század elején, amikor leginkább m­egtagadták Petőfi forradalmiságát, s még nevét is ritkán merték emleget­ni forradalmárként, Ady Endre tanul­mányt írt a forradalmár Petőfiről, amelyben Petőfi eszméinek védője­ként lépett fel és Petőfi eszméinek megvalósítását állította kora haladó társadalmi rétegei elé. Íme, a tanulmány egy részlete: PETŐFI NEM ALKUSZIK. Hajh, uram-istenem, öreg ember vagyok én már, s az öregségembe nem igen sikerült sokat átlépnom a fiatalságomból. Hanem a forra­dalmat ma is olyan bolondosan szeretem, mint valamikor, régen és Petőfi Sándort jobban. Jobban, egyre jobban szeretem, búsabban és irigyebben e darabos, e vad, e men­nyeien nagyságos suhancot. Nincs egyetlen jó arcképe sem, de én látom az ő lázas, paraszti, sovány fiatal arcát éberen és álmomban. És esküszöm, hogy jól láttam, jobban, mint Jókai ibolyaszemei, s jobban, mint Barabás Miklós, — önmagam­nak. És nem is akarom, hogy mások helyén is lássam Petőfit, de azt el akarom mondani: hogyan látom én. Aranyos, csúnya, diákos magyar Apolló, szilaj, nagy gyermek, egy őszinteség-Etna, mely örökösen ámí­­tatni szeret. Egy harag-Etna, mely nem tud úgy haragudni, s tombolva rombolni, hogy ez neki ne fájjon legfájóbban. Egy osztályozhatatlan va­laki, egy Petőfi, aki annyira sem vitte, hogy azért szeressék, amit ő szeretett. Szeretett: ez a gyűlölködő, ok­vetetlenkedő, nyugtalan, rossz fiú, szeretett eleddig leghatalmasabban szeretni Magyarországot. Gyilkolt a szeretetével, s mert önmagát is ér­demesen tudta nagyon-nagyon heve­sen szeretni, mészárszékre vitte ön­magát. Vágóhíd, tagló és vér soha együtt ilyen felséges élet személyébe, sorsába — soha még — be nem avatkoztak. Szégyenetek magatokat halottak, élők, falánk senkik, kik irtatok Petőfiről eddig, de szeretni, igazán, nem tudtátok, úgy kell őt szeretni, hogy fellángoljon tőle ismeretlen pora — s önmagunk korbá­csolásával. Miként Simon a remete tette, úgy kell felirtni Petőfi dicső­ségének kőoszlopára, s éhezve, ázva csak az 5 dicsőségét hirdetni. Petőfi is tudott, mert Petőfi is tudott szinte megsemmisülni nagy­szerű valakik imádatában. Homér, Osszián, Shakespeare és Dickens, Tacitus és Dante ragyogtak, ha ő emlékezett rájuk. És fiatal volt, iz­galmas és igazságtalan, tehát fényt tudott adni tizedrangú csillagok­nak is. Beranger a magyaroknak akkor született, amikor Petőfi olvasott először Beranger sort és azért él ma is nekünk, mert Petőfi akarta. Oh, hiszen Bem sem volna ran szemünkben új Hanibál és új Napóleon Petőfi nélkül, s a történelemtanároké volna Mészáros Lázár, ha Petőfi meg nem korholja egy hiányzó ny­akravalóért. A nyakravaló Petőfi nya­káról hiányzott, a babér Mészáros fejéről, s a babéros Petőfi halhatat­lanná tette a nyakkendős Mészárost. Nem csodálom, hogy Jókai is csak akkor szeretett bele, amikor már nem volt az útjában, s nem kellett félnie tőle. Még kevésbbé csodálom, hogy Herczeg Ferenc-féle szófoseszű, kisképzeletű svábok csak szavalni tudnak róla, de rosszul... Csinálhatott volna Petőfi nyolcvanszor újabbat a poézisban, ha a Parnasszust el nem hagyja vele, nem történik annyi sok baj. De Petőfi sokszor nagyon rossz, de gyilkos rímeivel, soraival az ak­kori Magyarország legkényelmesebb uraira lövöldözött. Nagyon utálta a mágnásokat, holott máig terjedt t­apasztalataim szerint akkor és még ma is a „törzsökös nemzetinek ez a legkulturálisabb csoportja. Ebből is kivált általában a katolikus mágnás, s ezt én — mint majdnem négy­százesztendős kálvinista — szomorúan ismerem be. Petőfi — s jól tette a maga idejében — nem kínlódott ilyen újfajta megkülönböztetésekkel: egyformán utált minden mágnást. De észrevette, hogy a falusi kúriák legwerbőczyesebb népe, — kicsi ki­vétellel, — talán még hitványabb és ártalmasabb az akkor úgynevezett arisztokratáknál. Petőfi volt az első, aki észrevette, hogy a lecsüggedt, koldus nemesség és az eleven pórság közül kell jönniök az új, vezető magyaroknak. Meg tudta érezni a zsidó­ság hivatottságát a kialakulandó új magyar társadalomban, de eleve elátkozta a leendő, hazug, naciona­lista Rákosi Jenőket. Ez a Rákosi­­fajta már jelentkezett a Petőfi idejében s hogyne gyűlölte volna őket Petőfi, aki mindené volt, az egész életé, minden emberé, s az egész vi­lágé. „Megnézem a tengert — írja Kerényinek — melyet annyira óhaj­tok már látni, mert hisz ez rokona a szivemnek, mély és viharos. Megné­zem Shakespeare, Shelley és Byron, hazáját, a sötét Angliát, s... a fényes Franciaországot. És mégis igaza volt, amikor gyűlöletével a magas platánok tete­jén járt: a mágnás és nagypap mostanáig megmaradt. Kossuth is félt tőlük, Deák óvakodott, Tisza Kálm­­án felhasználta őket, Tisza István szövetkezik velük. Hajh, Petőfi, de jól érezte, hol a bitangság, hisz az úgynevezett, sőt hamisnevű gentry ma már majdnem csak kasznárszol­­gája a főúri és főpapi nagybirtoknak. Van elevenebb s európaibb kicsi há­nyada is, de többik része a Petőfi „Magyar nemes“-e. Ez kicsit angol­­ruhásabb, ostobább, mulatságosabb és siralmasabb, de ugyanaz... ... Petőfi nem alkudott, Petőfi nem alkuszik, s Petőfi a forradalomé volt. Neon szabadság kell nekünk, romantikus, szilaj, pusztai szabadság, de az a szabadság, amelyet Petőfi csak sejtett. Ütni, vágni, fiatalságot teremteni ez öregségével dicsekvő országban. „Az én kardom nem fűz­fa. .. “ „A lobogómmal még találk­oztok“ — ezt mondta Petőfi. Továbbra is soft fillért tilvánunti 1948 óta, hat esztendőn át hétről, hétre az olvasók százai és ezrei érdek­lődéssel vették kezükbe az „Utunk“ legfrisebb számát. Most hat esztendő­vel később július hónap utolsó pénte­kén az „Utunk“ olvasóihoz, dolgozók­hoz, írókhoz és művészekhez a 300. szám jutott el. Ebből az alkalomból az olvasókat és szerkesztőket jogos büszkeség tölti el azért, mert az eltelt évek alatt ha­zánk magyar nyelvű irodalmi és művé­szeti hetilapja az „Utunk“ — hiven követve pártunk útmutatásait — ma­gakéz­ tömörítette a magyar ajkú írók csoportját, ösztönözte, tanította és irá­nyította őket, hogy munkájukban hazai magyar irodalmunk fejlődéséért, mind többet és többet tehessenek. Az a munka, amelyet az „Utunk" kifejtett, nem volt eredménytelen. Az „Utunk“ hozzájárulásával magyar nyelvű író­ink kéz a kézben a román írókkal előbbre vitték hazai magyar irodal­munk fejlődését. Az „Utunk“ az eltelt hat esztendő alatt nemcsak az írókat és művészeket nevelte, tanította és irányította, ha­nem az olvasókat, munkásokat, dol-­­gozó parasztokat és értelmiségieket is, nevelte bennük az irodalom és művé­szet iránti szeretetet, hozzájárult szép iránti érzékük fejlesztéséhez. Az „Utunk“ 300. számának megje­lenése alkalmából, tartományunk dol­gozói, írók és művészek s a tudomány emberei sok sok sikert kivánnak az „Utunk“ szerkesztőségének, munkatár­­sainak.

Next