Vörös Zászló, 1956. november (5. évfolyam, 259-284. szám)

1956-11-01 / 259. szám

2 KuHúroUhonrói—kultároUhonra E téd elég távol esik a na­gyobb művelődési közpon­toktól,­­ mégis eleven itt a művelődési élet. Az 1887-ben épült, még elég jó karban lévő kultúrotthon is , arról ta­núskodik, hogy a Küsmöd patak part­jára épült falu mindig szerette a kultúrát, azonban nem mindig kapta meg azt, amire szüksége volt. Ti­zenöt, húsz évvel ezelőtt a kultúrott­­honban az olcsó sikert arató nép­színműveken kívül nem mutattak be egyebet. Budai Nagy Antalról, Dó­zsa Györgyről, Horea, Cloșca és Crisanról, az igazi román magyar közös múltról keveset tudtak. Érthe­tő, hogy a kultúrotthonban akkori­ba nem bontakozhatott ki a széles­körű népművelődés. Könyvtáruk nem volt, a hajdani gazdaköri előadások sem voltak jelentősek, elburjánzott a kuruzslás és a babonákban való hit... tatádén kollektív gazdaság van, a *■“ falu dolgozó parasztjainak 30— 35 százaléka műveli közösen a földet. A kollektivisták évről évre bebizonyí­tották, hogy a nagyobb földterületen, a gépesítés alkalmazásával gazda­gabb termést érnek el, mint az egyéni gazdálkodók. Beszéljenek a számok: az idén 1400 kg volt a kol­lektivisták hektáronkénti átlagos bú­zatermése, míg a kis parcellákon csak 700 kg hektáronkénti átlagot értek el. Ugyanilyen az arány a töb­bi gabonaneműekből is. Azt mondják az etédi parasztok, sok szó esik mostanában a termés­hozam növeléséről, s még több az agrotechnikai körről, amely sajnos még mindig, nem nyújt jelentős tá­mogatást sem a kollektivistáknak, sem az egyéni gazdálkodóknak. — A rájönnés, elvtárs, sokszor csak arra gondolnak, hogy megszer­vezzük a mezőgazdasági tanfolya­mot, aztán nem nagyon törődnek azzal, hogy ki és hogyan tartja meg az előadásokat, a tanterv összeál­lításában sem segítenek — pana­szolja Gagyi László tanító. — Ta­valy tartottunk ugyan néhány hasz­nos előadást az új vetési módsze­rekről, a jarovizálásról, néhány hek­tárt azok szerint vetettek be búzá­val, kukoricával és burgonyával, de­­bár jóval nagyobb a terméseredmény, még nem általánosították ezt a mód­szert. A kollektív gazdaságnak saj­nos még nincs kísérleti parcellája, pedig akadna egy-két hozzáértő kol­lektivista, aki foglalkozna, kísérle­tezne új hibridekkel. Ebben a falu­ban fokozatosan pusztulnak ki a nemesebb körte és almafajták, de nincs mivel pótolni azokat, mert nincs csemetekertünk. Miért ne leh E­TEDEN betne faiskolát létesíteni? Nem is olyan költséges s százszorosan gyü­mölcsözne. Ivasnak az etédiek, ezt bizonyít­­'■' ják nemcsak a statisztikai ada­tok, hanem az 1318 kötetes könyvtár kopott könyvei is. Van itt mezőgaz­dasági szakirodalom, népszerű tu­dományos könyvsorozat, klasszikus és ma élő, kiváló írók alkotásaiból is lehet találni jó néhányat. Sadoveanu, Veres Péter, Nagy István, Sütő András, Solohov és más kiváló írók könyvei egymás mellett sorakoznak. 294 olvasója van a könyvtárnak, öregek, fiatalok. Egy-egy könyv hó­napokig jár kézről-kézre a faluban. Az új alkotásokból is kapnak íze­lítőt, a könyvtár épületének homlok­zatára elhelyezett táblán népszerűsí­tik azokat. A tanítók gyakran tarta­nak könyvismertetőket. Részben en­nek az eredménye, hogy tavaly hét olvasókör működött a faluban. Szép eredmény ez, azonban egy­két igazítani való még akad: átte­kinthetőbbé kellene tenni a könyvtá­rat; a szakirodalmi, politikai, tudo­mányos és szépirodalmi könyveket csoportosítani kellene. Erre "pedig csak olyan könyvtáros képes, akinek ideje van s megfelelő képzettsé­ge is. Fizetett könyvtáros nincs. He­lyes volna, ha egy tanítót bíznának meg ezzel a feladattal, aki tanácsok­kal, útbaigazításokkal segítené a dolgozókat. Régen város könyvtáro­sai rövid tartalomismertetőket írnak a könyvekről, s ezekből az olvasók gyorsan tájékozódnak. Ezé­ben is al­kalmazhatnák ezt a módszert. Ebben a községben három műked­velő csoport van. A táncosok első díjat nyertek a­ rajon­­versenyen. A tartományi döntőn megdicsérték őket, mert helyi népi táncokkal je­lentkeztek. — Nagyobb eredményt érhettünk volna el, ha megfelelő népi zenekar segíti táncosainkat. Azóta már két­szer szerepelt a tánccsoport és meg kell adni, jobban, mint a versenye­ken, mert falunk népi zenekara Pé­ter Géza vezetésével minden próbán részt vett. Segítségükre ezután is számíthatunk — újságolta a kultúr­otthon igazgatója. Az­ agitációs művészbrigád azon­ban augusztusban szerepelt utoljára. Ennek oka az, hogy csak a tánccso­­porttal foglalkoztak s így akaratla­nul is kampányszerűen dolgoztak. A rendszertelen munka azzal is okolható, hogy régebb a rajoni elv­társak, ha népgyűjlést szerveztek a községben, arra utasították a kul­túrotthon vezetőségét, hogy egy-két nap alatt kiegészítő műsorral készül­jenek. Az ilyen előadások alacsony színvonalúak voltak, termelési érte­kezletté alakultak át. 1949-ben híres énekkar volt Etá­dén, de felbomlott, mert a rajoni szervek gyakran küldték őket más falvakba, községekbe és Erdőszent­­györgyre szerepelni, mintha fizetett népi együttes lett volna. Az énekka­rosok gyakran félbe kellett, hogy hagyják sürgős munkájukat, ezért elégedetlenekké váltak s mind rit­kábban mentek el a próbákra, míg teljesen elmaradtak. A kultúrotthon vezetősége most újra szervezi az énekkart s remélik, hogy többé nem ismétlődnek meg a fenti hibák. N­­emes törekvése az etédieknek a haladó hagyományok ápolása. Tervbe vették egy néprajzi múzeum létesítését. A szükséges helyiséget Gagyi László tanító ajánlotta fel, aki a kezdeményező bizottság tagja. Lakása barokk stílusban épült s a községben a legmegfelelőbb a mú­zeum céljára. Remélhetőleg 1957 má­jus elsejére fel is avatják a múzeu­mot. Az itt élő tanítók és a lakosok nagy gonddal, féltve őrzik a népi játékokat. Amikor ott jártam, éppen a szüreti bálra készültek, a Csősz tánc bemutatójára. A kultúrotthon ódon terme minden este zajos volt a táncosoktól, sokszor még éjfél után is ropták a táncot. A Csősz tánchoz nyolc pár táncos kell. Vala­mennyien fiatal fiúk és leányok. A fiúk öltözete: harisnya, keményszá­rú csizma, fekete lájbi, bokrétás ka­lap; a lányoké: piros szoknya farbe­­toldással és bársony szegéllyel, piros lájbi, fehér ing csipkével díszítve, vagy hímezve és mintás fehér kö­tény, így vonultak be a táncterem­be, ahol a csőszök őrködnek. A táncteremben, jó magasan, zsinórra fűzött szőlőfürtök kínálgatják magu­kat. A legények virtuskodva maga­sakat ugranak, le-leszakítanak egy­­egy szőlőfürtöt, de jaj annak, akit a csőszök elfognak, azonnal kártérí­tést követelnek. A mennyezet köze­pén hatalmas koszorú függ, ahhoz senki sem nyúl, éjfélkor elárverezik,­­Itt nyitják ki igazán erszényüket a legények, vetélkednek egymással, s aki a legtöbbet ad azé lesz a koszo­rú, melyet annak a lánynak nyújt át, akit a legjobban szeret. Örömmel mondhatjuk, hogy az etédi népművelődés helyes irányban halad s reméljük, hogy a jövő évben már riportot írhatunk az etédi ha­gyományőrzőkről és a néprajzi mú­zeumról. — — A­ szovjet technika vívmányaiból EZ LESZ HOLNAP ... Az első dolog, ami szemembe tűnik, a szép­ernyős asztali állólá­m­­pa, amely csodálatos módon erős és mégis bársonyos fényt vet a köny­vekre. Az asztal mellett ülő ember ki­nyújtja kezét és lassan mozgatni kezdi a kapcsolót a lámpa alapzatán. A fény egyre erősödik... „Persze az ellenállás“ — villan át az agyamon a gondolat... Érthető a csodálkozásom, amikor a lámpához közeledve észreveszem, hogy nyoma sincs ott a villanykörté­nek, hanem maga a lámpaernyő vi­lágít. Óvatosan megérintem a lámpa­ernyőt és csodálkozva észlelem, hogy hideg. A házigazda, mintha még nagyobb bűvöletbe akarna ejteni, lassan a fal­hoz lép, megpattint egy kapcsolót s erre kigyúl... no nem a villanykörte, hanem, legnagyobb álmélkodásomra az egész mennyezet, ahonnan nappali fény árad szét a szoba minden sar­kába. Önkéntelenül az ablakra tekin­tek, odakinn azonban ugyanaz a szuroksötétség honol, mint azelőtt. Mit jelentsen ez­ olyan szoba, ahol nem látni, honnan ered a fény? Fan­tázia szüleménye talán? Nem, ez egyelőre még csak álom, de olyan álom, amely a közeljövő­ben feltétlenül megvalósul. Erre gondolok, miközben eszembe jut be­szélgetésem Mihajl Vlagyimirovics Fokkal, az ifjú fizikussal, a Szovjet­unió Tudományos Akadémiájának munkatársával. „Hideg fény“... Nemrég még a hosszúra nyúló estéken a gyertya pis­lákoló fénye mellett ülő emberek a mesebeli „tűzmadár“ tolláról szövö­gettek álmot. Nem volt-e túlzottan merész a kívánság, hogy a madár tolla világítson, de úgy, hogy eköz­­be­n ne lángoljon és ne fejlesszen hőt, meg füstöt? A fényforrásokról alkotott emberi fogalom szinte nap­jainkig elválaszthatatlanul egybekap­­csolódott a hő fogalmával. Az ókori filozófusok úgy vélték, hogy a fény nem más, mint „ritka“ láng. Az elektromosság felhasználásával új fényforrás született meg a földön, az izzólámpa, amely ugyancsak „me­leg fényt“ ad. Bebizonyosodott azon­ban, hogy a leggazdaságosabb izzó­lámpák is csak a felvett elektromos energia rendkívül csekély hányadát, mintegy 2—3 százalékát változtatják át fénnyé. A tudósok felvetették a kérdést: Nem lehetne-e a hő kiküszöbölésével is előidézni a fényt? Végül hosszas kutatások, kísérlete­zések és próbálkozások után sikerült megtalálniuk a módszert, amelynek segítségével bármilyen energiát át lehet változtatni hőmentes fénnyé, legyen az mechanikai-, elektromos-, kémiai-, vagy akár izzófém-energia is. Az új fényelőállítási eljárást egy régóta ismert természeti jelenség, egyes tárgyak, vagy élőlények bizo­nyos körülmények közötti luminesz­­kálásának tanulmányozása alapján dolgozták ki. Vajon gondolt-e arra M. V. Lomonoszov, a nagy orosz tu­dós, amikor a higanygőzök fényét vizsgálgatta, hogy ezt a fényjelensé­get kétszáz évvel később hasznos fényforrásként használják majd fel az emberek? A Szovjetunió szénbányáiban, metróállomásain, textilgyáraiban és más helyein kigyúltak a nappali fényt árasztó lámpák. Ma már senki sem csodálkozik a fényt kibocsátó festékek létezésén. Sokaknak volt al­kalmuk látni Moszkvában az ösz­­szövetségi Ipari Kiállításon ilyen festékekkel készített szövetmintákat. A jelenkor modern emberének mi sem természetesebb, mint az, hogy megröntgenezteti magát, vagy estén­ként végignézi a televízió adását Mindkét nagyjelentőségű technikai vívmány a fényt adó keverékek fel­­használása folytán született meg. A lumineszcencia jelenségének fel­­használásával meg lehet állapítani a kőolajfajtákat, meg lehet különböz­tetni a csíraképes gabonamagvakat a nem csíraképesektől. Ugyancsak a lumineszcencia jelenségének tudomá­nyos felhasználásával lehetett, meg­állapítani az atmoszféra felsőbb réte­geinek ózontartalmát és még sok más fontos dolgot. A „hideg fényt“ szám­talan formában fel lehet használni, mint ahogyan az előállításának is különféle módjai vannak. Nézzük meg a „hideg fény“ elő­állításának egyik módszerét, amely­nek felhasználása valóságos techni­kai forradalmat ígér. Körülbelül harminc évvel ezelőtt egy Losztev nevű szovjet rádiómér­nök megállapította, hogy a detekto­ros rádióvevő készülék kristálydetek­­tora a dróttal történt érintkezés pontján fényt bocsát ki. Tíz évvel később Destriau francia tudós felfedezte bizonyos anyagok­nak azt a tulajdonságát, hogy elektromos térben fényt bocsátanak ki magukból. Mindkét jelenség elektroluminesz­­cencia néven nemrég honosodott meg a szovjet tudományban. „A tudósok a közelmúltban még azzal évődtek, hogy az elektrolumi­neszcencia jelenségét csakis abszolút sötétben lehet észlelni és főleg igen jóhiszemű szemmel“, — mondotta egy alkalommal Iván Vlagyimirovics Fok. „Ma már — tette hozzá — a leghirhedtebb kételkedők is meggyő­ződtek arról, hogy az elektrolumi­­neszcencia fénnyel járó jelenség... De még milyen fénnyel!“ Azokat a kristályos testeket, ame­lyek különleges behatásokra fényt bocsátanak ki magukból, foszforok­nál« nevezik. (Ez nem a legtalálóbb elnevezés, mivel megegyezik a fosz­for-elem elnevezésével.) Ma már több olyan keverék receptje ismere­tes, amelyek különböző színű fényt adnak és más különleges fénytani tulajdonságokkal rendelk­znek. Ahhoz, hogy a foszfor világítson, előbb el kell nyelnie egy meghatá­rozott energiamennyiséget. A fosz­for az energianyelés után különleges állapotba kerül, telítődik. Egy idő után azonban visszakerül eredeti ál­lapotába és a „megnyugvás“ folya­matában lumineszcencia formájában bocsátja ki magából a felvett ener­giát. Ezt a foszforra gyakorolt hatást fénnyel, elektronokkal, ionokkal, mechanikai úton, vagy váltóárammal lehet elérni. A foszfor világítását váltóáram hatására elektroluminesz­­cenciának nevezzük. Az elektrolumineszcencia alapján működő világítótest szerkezete rend­kívül egyszerű. Két átlátszó, elektro­mos áramot vezető lemez közé egy réteg olyan anyagot helyezünk, amely egyenletesen szétosztott foszforkris­tályokat tartalmaz. Ha mindkét le­mezt váltóáramú elektromos hálózatba kapcsoljuk, elektrolumireszcenciát ka­punk. Igaz, hogy ilyen úton egyelőre még a laboratóriumokban sem lehet bár olyan erősségű fényt előállítani, mint az izzólámpa fénye. A „hideg fényt“ adó elektrolumi­­neszkáló fényforrások aránylag nem tekintenek vissza régi múltra, s ezen a téren még ma is találhatók „sötét“, ismeretlen pontok a tudományos ku­tatások terén. De az elektroluminesz­cencia egyes jellegzetes tulajdonságai beláthatatlan távlatokat nyitnak meg az új fényforrás gyakorlati felhasz­nálásában. Közismert az a tény, hogy a fe­szültség változásával nem lehet meg­változtani az egyszerű izzólámpa fé­nyének intenzitását, így, ha változ­tatunk a feszültségen, az izzólámpa egyszerűen kialszik. Az elektrolumineszcencia fényerős­sége ezzel szemben egyenesen ará­nyos az áram feszültségével. Ha fo­kozzuk a feszültséget, erősebb lesz a fény is. A fény erősségét az elektro­lumineszcencia esetében a frekvencia gyorsításával is lehet fokozni. Az elektrolumineszkáló világítótest alkata igen előnyös. Még üveggömb­re, úgynevezett körtére sincs szük­ség. Ez a lámpa nem olyan, mint más közönséges lámpa. Nem más, mint egy közönséges lemez. Ilyen világító lemezekkel be lehet borítani az egész mennyezetet, sőt a falakat is. Ha a lemezeket hajlítjuk, akár lámpaernyőket, sőt építészeti idomok­nak világító burkolatot is készíthe­tünk belőlük. Mihelyt az elektrolumi­neszkáló lámpák használatba kerül­nek, az építészek előtt új lehetőségek távlatai nyílnak meg. Az elektrolumineszcenz­itm lámpák egyik fontos tulajdonsága az, hogy igen hosszú életűek: 10.000 óráig, sőt még tovább is eltartanak. Az elektrolumineszcencia jelenséget más célokra is fel lehet használni, így a fényábrák élességének fokozá­sára, a vetítővászonra vetített képek felnagyítására. Az elektroluminesz­­cenciás táblára vetített kicsi, elmosó­dott kép megfelelő nagyságú és élességű lesz. Elgondolhatjuk, milyen óriási jelentősége van ennek. Képzeljünk el egy olyan televíziós készüléket amely egyetlen elektro­lumineszkáló táblából áll. Persze ez a vetítőtábla sokkal nagyobb, mint a napjainkban használatos televíziós vevőkészülékeké... Ez sem fantázia szüleménye, ha­nem a jövő reális, tudományos ala­pokon álló tervezése. Eltelik még egy-két év és senki sem csodálkozik majd, ha fényárban úszó mennyeze­tet, ragyogó fényt árasztó lámpaer­nyőket, vagy a nagyvárosok terein hatalmas televíziós ujraluminesz­­káló vevőtáblákat lát. De lehetséges hogy a valóság még sokkal lenyűgö­zősül lesz. L. GOLOVANOV Fordította: TÖRÖK EDE VÖRÖS ZÁSZLÓ Levelezőink híradásából SZÉKELYKÁLON az alapszerve­zet politikai irányításával a néptanács végrehajtó bizottsága igen helyesen tervszerűsíti az önadó felhasználását, így a falu lakóinak nagy örömére rendbetették a székesi kultúrotthont. Székelykálon új iskolát adtak át ebben a tanévben rendeltetésének és Iklandon most épül az új kultúrott­hon. Okulva az eddigi hiányosságokból, a 13 tagú honpolgári bizottságnak Ács Lajos néptanácsi elnök személye­sen nyújt segítséget a munkák meg­szervezésében, végrehajtásában. Olyan ügyesen sikerült megszerveznek a munkákat, hogy a nagy dologidő el­lenére is, naponta 15—20 ember dol­gozik önkéntesen az építkezéseknél. (Huszár József) RUGONFALVÁN a kollektivisták befejezték a 140 hektár búzavetés munkálatait. (id. Kiss Károly) MAROSVÁSÁRHELYEN a Minszki Lajos üzem fém­áru-osztályának dol­gozói kiváló munkateljesítményekkel készülnek november 7 méltó fogadá­sára. Különösen az IMSZ-brigád tag­jai tűnnek ki szorgalmukkal. Pete An­tal, György Károly, Jakab László, Bleoca Ioan, Morar Teodor és má­sok például mindig 100 százalékon felüli tervteljesítéssel járnak élen. A vegyi­ osztály dolgozói is szép eredményeket tartanak nyilván. Kazi Ferenc, Henter Károly és Farkas Sándor odaadó, jó munkája nagymér­tékben hozzájárult ahhoz, hogy ezt az osztályt az élenjáró részlegek kö­zött emlegetik. (Vultur Simion) PARAJD határában már széljén zöldel az őszi vetés. Kovács Mihály, Fülöp M. József, Kálmán Albert, Illyés Márton és sokan mások nem kis örömmel nézegetik idejében vég­zett munkájuk gyümölcsét. (Kálmán János) 8ooo hektár erdősített terület Népi demokratikus rendszerünk nagy gondot fordít az erdősítésre, mert az erdő nemcsak szebbé teszi az országot, nemcsak azt a hasznot hajtja, hogy épület- és tűzifát szol­gáltat, hanem visszatartja a csapadé­kot, menedéket ad a külön hasznot biztosító erdei állatoknak is. Tartomá­nyunkban ebben az évben közel 8.000 hektár területet erdősítettek. Az emlí­tett terület nagy részét fenyőcseme­tékkel telepítették be. A lombhullatók közül többnyire nyírfát ültettek. A vizenyősebb helyeken nyárfát és füzet dugványoztak. Az erdősítési munkálatok jelentős részét önkéntes munkával végezték. Különösen az ifjúság vette ki dere­kasan részét e munkából Magot gyűjtenek, facsemetéket ápolnak, se­gítenek az elültetésüknél is. Csik rajonban az iskolások 20.000 lej értékű önkéntes munkát végeztek. Szép számmal vettek részt önként az erdőtelepítésben Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Gyergyó, Udvarhely és más rajonokban is. Lelkes mun­kát végzett a bikszádi, magyarói, me­­zőszabadi stb. IMSZ-alapszervezet. Az önkéntes munka értéke körülbe­lül 44.096 lej tartományunkban. A Tartományi Erdészeti Igazgató­ság nagyértékű sportfelszereléseket oszt szét az erdősítési munkálatok­ban kitűnt iskolák, IMSZ alap­szervezetek és magánszemélyek között. A zetelaki IMSZ alapszervezet pél­dául röplabda-felszerelést, a nagy­ baconi elemi iskola asztalitenisz-fel­szerelést, Barbát elvtárs, a nagyba­­coni iskola tanítója pedig sílécet kap. A jövő évben is legalább akkora területet akarnak betelepíteni, mint az idén.

Next