Vörös Zászló, 1957. április (6. évfolyam, 78-102. szám)

1957-04-02 / 78. szám

Alkodnak zeneszerzőink Keresem a vásárhelyi zeneszerző­ket. Biztosan tudom, hogy léteznek, hiszen Kozma Géza, Trozner József, Chili Miklós, Hubesz Valter, Szalai- Berger Magda és Kozma Mátyás nevét és műveit nem egyszer hallot­tam a rádióban vagy hangversenye­ken. A múlt évben Kolozsváron is megismételt zeneszerzői estjük révén nemcsak Kolozsvár, de az egész or­szág közönsége előtt ismeretessé vált, hogy a Magyar Autonóm Tartomány nemcsak kitűnő előadóművészekkel, hanem tevékeny zeneszerzőkkel is di­csekedhetik. Marosvásárhely nem nagy város, nem nehéz valakit megtalálni, a ze­neszerzők keresésében mégis előre nem látott akadályokba ütköztem. A telefonkönyvet hiába lapoztam fel, az nem tud a zeneszerzőkről. Végre si­került megtudnom, hogy a Zeneszer­zők Szövetsége marosvásárhelyi cso­portjának elnöke, Trozner József, a helyi Népi Művészeti Iskola tanára. Hozzá fordultam tehát közelebbi ada­tokért. Trozner József szívesen adott fel­világosításokat. Az igaz, hogy állan­dó helyiséggel és különböző bürok­ratikus szervekkel nem rendelkeznek, s nehéz nyomukra akadni, azonban ami a legfontosabb: mindannyian szorgalmasan dolgoznak s foglalko­zásuk mellett — mert a zeneszer­zésen kívül zeneoktatással vagy egyébbel foglalkoznak — minden sza­bad idejüket a sok energiát és nagy elmélyülést követelő alkotó munká­juknak szentelik. A zeneszerzéshez ugyanis nem elegendő az adottság, állandó önképzésre, a zeneművek ta­nulmányozására és a népzene kin­cseinek fáradhatatlan kutatására és feltárására van szükség. A vásárhe­lyi zeneszerzők igen nagy gondot fordítanak a folklór tanulmányozásá­ra s ez műveikben is tükröződik. Kozma Géza „Változatok egy ma­gyar népdalra“ című zenekari műve, Hubesz Valter „Székely lakodalmas“ című műve, Kozma Mátyás „Három válaszúti népdal“ című népdalkantá­tája, Trozner József népdalfeldolgo­zásai mind a népi zene kiapadhatat­lan forrásából táplálkoznak. Műveiket szerzői­ esteken mutatják be, ez év folyamán már tartottak is egy szerzői-estet, amelyen Hubesz Walter József Attila verseire írott kó­rusműveit, valamint Kozma Mátyás már említett népdalkantátáját mutat­ták be. A többi zeneszerzők sem pi­hennek: Chilf Miklós zongora és ze­nekari concertino-ján dolgozik; Sza­­lai-Berger Magda kórusműveket, va­lamint a helyi bábszínház számára szerez dalokat és kísérőzenét. Kozma Mátyás „A Szent Anna tó meséje“ című háromfelvonásos balettjén dol­gozik. ■— Van itt lelkesedés és munka­kedv — mondja Trozner József — csak... s itt a nehézségekről kezd beszélni. Egyik nagy panaszuk, hogy nincs megfelelő előadótermük, s szer­zői estjeiket nincs hol megtartaniok. A Kultúrpalota kisterme erre a célra nem a legalkalmasabb, mivel az itt tartott hangversenyek áthallszanak a színházterembe s emiatt a színház vezetősége nem veszi valami jó né­ven, hogy itt tartsanak előadásokat. Egy másik nehézség, hogy nincs a városban kamaraegyüttes, amely a vásárhelyi szerzők kisebb zeneműveit, a szonátákat, vonósnégyeseket előad­hatná. Ily módon a közönség nagyon ritkán hallhatja műveiket. A zene­szerzők reménykedve tekintenek a Magyar Autonóm Tartomány stúdió­jának létesítése elé, amely valószí­nűleg megoldja műveik gyakoribb népszerűsítésének kérdését. Tartományunk zeneszerzői 1955-ig „senki gyermekei“ voltak. 1955-ben a Zeneszerzők Szövetsége kolozsvári fiókja adoptálta a vásárhelyi csopor­tot s azóta szorosabb kapcsolatot tarthatnak fenn a központi szervek­kel, több támogatásban részesülnek, többször kerül sor műveik népszerű­sítésére. Ami azonban a tartományi és városi néptanács kultúrosztályát illeti, ezektől a zeneszerzők több tá­mogatást várnak. Minden művész jo­gos óhaja, hogy művei a közönség elé kerüljenek, amely számára al­kotta őket s amely bírálataival és észrevételeivel a leghatásosabban elő­segítheti a művészek fejlődését. Marosvásárhely és a Magyar Au­tonóm Tartomány zenekedvelő közön­sége várja a tartomány népdal­kincséből táplálkozó, tartalmában és formájában is hozzá legközelebb álló új zeneművek bemutatását. K. GY. Az udvarhelyi könyvtárban Szente Sándor ócfalvi ifjú udvar­­helyre jött elintézni ügyes bajos dol­gait, s miután még néhány órája maradt, otthonosan nyit be a rajoni könyvtárba és kér egy csillagászati könyvet. Szente Sándorhoz hasonlóan egyre többen keresik fel a rajoni könyvtárat. Naponta 120—130 olvasó adja egy­másnak a kilincset s az utóbbi há­rom esztendőben 200-ról 2500-ra emelke­dett az olvasók száma. Stemmer Jó­­zsefné rajoni könyvtárfelelős munkájá­ról külön is lehetne írni. Most is mi­lyen szerető, becéző mozdulattal húzo­gatja ki a kartotékokat, mintha gaz­dáik előtte állnának. Ez a fáradha­tatlan asszony ismeri olvasóit, így érte el, hogy csak ebben az évben több mint 170-en kaptak Szeresd a könyvet verseny jelvényt. A könyvtárnak a ra­jon hat községében van várdorkönyv­­tá­ra a városban is több helyen szer­veztek kis házikönyvtá­rakat. A legjobb házikönyvtár-felelős Kovács Andorné régi munkásharcos. 30—35 állandó ol­vasója van a jóságos, kék szemű Zsu­zsika néninek, akitől a könyvkölcsön­­zők a munkásmozgalom nehéz éveinek a történetét is megismerhetik. B. M. Korondról jelentik Lentermelő csoportot alakított Ko­­rondon 12 dolgozó földműves. 3 hek­táron termelnek lent és meg is kötöt­ték a szerződést a makfalvi lengyár­ral, ahonnan má­r meg is kapták a műtrágyát és vetőmagot. ★ A köröndi honpolgári bizottság ke­retében megalakult egy oltócsoport a vad gyümölcsfacsemeték beoltására. Eddig már több mint 200 gyümölcsfa beoltását vállalták. ★ A köröndi ifjak 2 hektár földet vet­nek be lenne­ a Világifjúsági Találko­zó tiszteletére. A m­acasm&áb­elfi Mmítiá&­éfatét­ót Reggeltől késő délutánig népes a marosvásárhelyi Pionirház, ahol a tantermekben tanárok felügyelete mellett vörös-nyakkendős lányok és fiúk tanulnak. A mintegy nyolc szakkör mindegyikében szorgalommal tanulnak, dolgoznak a fiatalok. No, de erről beszéljenek inkább a fényképek. — Jó szerszámmal könnyű a munka — mondja Ivá­­cson József IV. osztályos tanuló, az asztalos kör tagja. Most éppen egy kis talyigán dolgozik. Nemrég fejezték be a székelykaput, amely ott húzódik meg a háttérben. Kié lesz a labda, ki a gyorsabb?. .. Órák után jólesik­­ egy kis játék a friss tavaszi levegőn. ■— Ide szeretnék utazni, látod — mutatja — Iszlai Er­zsébet VI. osztályos tanuló Festő Mária V. osztályos tanuló­társának földrajz­óra után. Szilágyi Erzsébet VII. és Kovács Éva V. osztályos ta­nulók rajzórán kis lámpaernyők díszítésén dolgoznak. James Fe­nimore Cooper. Régi időkről szól ez a könyv s maga is idősebb a legvénebb élő embernél: egy évszázadnál több van már mögötte. Mégis fiatal, mégis az üdeség csodálatos varázsával hat ma is, amikor má­r rég nincsenek Sólyomszemek és Chingachgookok, az amerikai őserdők csendjét nem háborítja a hurónok vérszomjas csa­takiáltása s nem ül többé törvényt a száz tavaszt látott, ősz Tamenund... Unkasz, a Gyors Szarvas, az utol­só mohikán csontjai rég elporladtak, de az élete virágjában elesett fiatal főnök mindannyiszor feltámad, ahányszor a világ legkülönbözőbb országaiban ismét százezres példány­számban újranyomják a gépek Coo­per felejthetetlen ifjúsági regényét. Minden nemzedék serdülőkora leg­kedvesebb olvasmányai közé sorolta Az utolsó mohikánt, a főszereplők egy életen át elkísérik az olvasót, melléje szegődnek, láthatatlan kí­sérőkként követik , az egykor ifjú olvasó agg korában is szeretettel, szívében egy kis meghatottsággal gondol rájuk, az örök jóbarátokra. Talán azért, mert a legszebb ifjú éveket idézik, talán azért, mert an­nak idején egy kicsit mindnyájan Só­lyomszemek, Vádolok és Bőrharis­nyák voltunk, a városi park fái mö­gül vízfestékkel bemázolt arccal les­tünk a képzelt ellenségre. S aki ezt nem tette, hát azért érez ma is meg­hatottságot, mert annak idején köny­­nye hullott a könyv utolsó oldalai­ra. Siratta az emberi kegyetlenség­nek áldozata­ esett Corát és siratta a becsület, a hűség, a férfiasság mezején mindig helytálló fiatal in­diánt, akit az utolsó nagy összecsa­pásban, a győzelem küszöbén ér el az ellenség álnok, gyilkos keze. Annyi év után ismét megjelent hát az utolsó mohikán és nemcsak a fiatalok, de az idősebb nemzedék is forgatja lapjait, újraolvassa, újra éli. Mi tette naggyá, halhatatlanná ezt a könyvet? Az, hogy Cooper hő­seiben mindenki „magára ismert“, az író olyan hősöket teremtett, ame­lyek eszményképpé váltak. Olyan jellemeket formált, amilyeneket csak a legnagyobbak tudnak. Minden if­jú olvasó Cooper hőseihez hasonló szeretett volna lenni... Az utolsó mohikán ezért nemcsak mint szórakoztató olvasmány, de egyben mint nem lebecsülendő peda­gógiai eszköz foglalta el megillető helyét a világirodalomban. Az ifjú­­ olvasók legtöbbjére jobban hatott, mint a hivatásos nevelők száraz er­kölcsi prédikációi, s amit nem ért el a fenyítés, az sikerült Sólyomszem­­nek, aki élete árán sem volt hajlan­dó megszegni adott szavát, Chin­­gachgooknak, az élete delén lévő fő­nöknek, aki barátaiért, sőt a segítsé­gére szoruló idegenekért, a legna­gyobb veszélyt is vállalta s­znkasz­­nak, az utolsó mohikánnak, aki fia­tal élete elvesztésével szolgáltatott példát, hogyan értelmezi az igazi jellem az igazságot, a barátságot, a hűséget. Cooper könyvének azon­ban nemcsak ez határozza meg az értékét. Az utolsó mohikán nemcsak romantikus, tanító-nevelő olvasmány az ifjúság számára, hanem egyben merész kiállás is a faji megkülön­böztetés ellen, tiltakozás a fehérek „felsőbbrendűségét“ hirdető, barbár elmélet ellen. Cooper fehér emberek­kel mondatja ki a nagy igazságot: az ember értékét nem bőrének színe határozza meg. Angolokkal mondat­ja ezt, hiszen Heyward Duncan az angol királyi hadsereg őrnagya és Sólyomszem, rendes nevén Bumppo Nathaniel, szintén angol ember, aki a nagyvárosok és brit települések he­lyett az őserdőt és indián barátait választja. Nem szégyelli, sőt büsz­kén vallja: közöttük nevelkedett, tő­lük tanult. És róla vélekednek így az indiánok: „Testvérem bőre fehér, de a szíve vörös ... “ A Függetlenségi Nyilatkozat 13 év­vel Cooper születése előtt hangzott el , hat évvel előtte ért véget az anyaországgal folytatott, évekig tar­tó függetlenségi háború. Három éves volt, amikor Nagy-Britannnia újra­­kezdte a harcot, de kísérlete kudar­cot vallott: ez a terület örökre ki­csúszott karmai közül. A küzdelmek­ben részt vettek az indiánok is, no­ha akkor számuk már jelentősen megfogyatkozott. Ismerte hát hazája történetét és ismerte az őslakosság szomorú sorsát is, hiszen ez a sors összefüggött családja történetével. Lehet, a Cooper-ősök is a Mayflo­­werrel hajóztak át az Újvilágba. Só­lyomszem alakjába talán önmagát ültette át, ha a vadász típusának megformálásánál engedményekre és változtatásokra kényszerült is. Nyil­ván róla is elmondhatták volna az őslakók: fehér bőre ellenére szíve a rézbőrűekével egyformán dobog ... A nemrég megjelent Vadölő után tehát újra kapható Az utolsó mohi­kán és remélhetőleg sorra megjelenik majd Cooper minden könyve, köztük A méhvadász s a Bőrharisnya is, újabb ifjúsági remekművekkel gyara­pítva fiataljaink könyvespolcait. T. SÁNDOR ATTILA ad ® friss cs­­m A Világifjúsági Hét megünneplése Marosvásárhelyen A tavasz első h­ete tizenöt éve az ifjúság ünnepe. Március 21. és 28. között minden évben ünnepet ül a világ ifjúsága, az ifjúság egységé­nek, összefogásának és a békéért, a szabad boldog életért vívott harcá­nak ünnepét. Marosvásárhely ifjúsága lelkesedés­sel ünnepelte meg a Világifjúság He­tét. A Kalapács kisipari termelő­­szövetkezet klubjában tartott meg­nyitó ünnepélyen több mint ötszáz ifjú vett részt, üzemeink, intézmé­nyeink, iskoláink ifjúsága előtt Boda , Géza és Blaga b­an beszéltek a vi­­­­lág ifjúságának harcáról. A részve­­­­vők táviratot intéztek a DIVSZ ve­zetőségéhez, amelyben tanúságot tet­tek a világ ifjúságának békeharca mellett. A Bernáth Andor cukorgyár és a Petőfi Sándor bőrgyár ifjai kultúrműsorral járultak hozzá az ün­nepség színvonalának emeléséhez. A román, székely, szász táncok, a ma­gyar, román nyelvű szavalatok meg­győzően bizonyították, hogy a nem­zetiségi, nyelvi különbségek nem vá­lasztják el egymástól azt az ifjúságot,­­ amelynek egy a jelszava, a béke! [ A Világifjúsági Héten tartományunk­­ ifjúsága irodalmi esteken, könyvis­­­­mertetéseken foglalkozott a kapitalista­­ országok újainak harcával, valamint­­ a Szovjetunió és a népi demokratikus­­ országok újainak boldog életével. A­­ Világifjúsági Héten az Orvosi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Főisko­la hallgatói, valamint a 4. sz. Leány­­líceum tanulói körében előadást tar­­­­tottak Moszkva, a Fesztivál városa * címmel. A Világifjúsági Hét és a VI. Fesz­tivál tiszteletére szervezett termelési minőségi és rekordnapokon dolgozó újaink igen szép eredményeket értek el, így a Marosi­ Textil férfi készruha­­osztályának IMSZ brigádja 104 szá­zalékra teljesítette előirányzatát, míg a cérnázó osztály IMSZ brigádja 105 százalékos tervteljesítést ért el. A Si­­mó Géza bútorgyár IMSZ tagjai kö­zül Bálint Gáspár 197, Darvas Erzsé­bet 168, Gyéresi Ilona 135 százalék­ra teljesítette tervét. A Közüzemek tekercselő brigádja 125 százalékra valósította meg előirányzatát, míg a villanyóra-osztályon dolgozó brigád 132 százalékot ért el. Kiemelkedő tel­jesítménnyel köszöntötték a Világifjú­­sági Hetet Vitus Árpád, Nagy Ferenc és Jantovics Anna, a Közüzemek ifjú­munkásai. Az Encsel Mór üzem ifjú­sága szintén lelkesedéssel dolgozott ezekben a napokban. Ezt bizonyítja az is, hogy két ifjúsági termelési bri­gád minőségi brigáddá alakult át. A Világifjúsági Hét keretében vá­rosunk dolgozó- és tanulóifjúsága sportversenyeket és találkozókat szer­vezett. Ugyancsak ezen a héten városszé­pítési akciót indítottak. Ennek kereté-­­ben üzemeink, intézményeink, iskolá­ink ifjúsága részt vett a Malomárok betöltésénél. Több mint 400 ifjú dol­gozott itt. A Simó Géza bútorgyár fel a 4. sz. Középiskola tanulói részt vet­tek a Hősök Temetője és a Székely Vértanuk emlékműve körüli tisztítása munkálatokban. Tartományunk ifjúsága a termelé­­­ben és tanulásban elért újabb sikerek­kel készül most a VI. Világifjúsági Találkozó előkészítésére. Í mrestészlán

Next