Vörös Zászló, 1957. május (6. évfolyam, 103-127. szám)

1957-05-03 / 103. szám

Csupor Lajosnak, az RMP Magyar Autonóm Tartományi Bizottsága első titkárának beszéde (Folytatás az első oldalról.) Az amerikai imperializmus újabb ravasz támadást intézett a népek szabadsága ellen. Az Eisenhower terv leple alatt arra törekszik, hogy Kö­­zelkeleten átvegye az angol­ és fran­cia gyarmatosítók helyét és hogy az arab országokat bevonja az Amerikai Egyesült Államok vezette katonai tömbökbe. Terve azonban az arab né­pek határozott ellenállásába ütközik. A nemzetközi imperializmus táma­dásainak fő tüzet a szocialista tábor, ■ elsősorban annak vezető ereje — a Szovjetunió — ellen irányítja. A marxizmus-leninizmus tételeinek reví­ziójától kezdve a „nemzeti- kommu­nizmus" jelszavának hirdetéséig min­dent elkövet, hogy megbontsa a szo­cialista tábor egységét. Soviniszta és nacionalista eszméi­ terjesztésével bi­zonytalanságot, a szocializmus győ­zelmébe vetett hitet akarja megin­gatni az emberekben. Nincs olyan erő a világon, amely fel tudná tartóztatni a szocializmus erőinek, a marxizmus-leninizmus esz­méinek minden akadályt és nehézsé­get legyőző hatalmát. Nincs és nem is lehet ma szentebb kötelességünk, mint minden eszközzel megvédeni a szocialista tábor egysé­gét. Meg kell őriznünk a marxizmus­­leninizmus eszméinek tisztaságát a nemzetközi imperializmus minden rendű és rangú nacionalista és oppor­tunista megnyilatkozásaival szemben. Nincs és nem is lehet szentebb köte­lességünk, mint minden erőnkkel még szorosabbra fűzni testvéri barát­ságunkat a Szovjetunióval, a szocia­­lista országok és a világ többi orszá­gainak dolgozóival. Ez békés jövőnk és napfényes életünk döntő biztosí­téka. Mély meggyőződésünk, hogy a szocialista tábor egysége a szocializ­mus építésének biztos záloga s ennek az egységnek a megszilárdulása és állandó erősödése mindenben megfe­lel a nemzetközi munkásmozgalom és a világbéke érdekeinek. Elvtársak! Még élénken él emlékezetünkben, hogy a burzsoá­ földesúri rendszerben a munkásosztály legjobb fiainak vé­re hullt ezen a napon. A sziguranca pribékjei és a kakastollasok tömege­sen vetették börtönbe és kegyetlenül kínozták azokat, akik egy darab ke­nyeret és emberibb életet követeltek. Ma hazájának urává vált - dolgozó népünk eredményekben gazdag mun­kával köszönti május elsejét, a prole­tariátus nemzetközi szolidaritásának hagyományos ünnepét. Munkásosztá­lyunk, dolgozó parasztságunk és nép­hez hű értelmiségünk sikeresen küzd a Román Munkáspárt II. kongresszu­sa, valamint a központi vezetőség 1956 decemberi plenáris ülése határo­zatainak megvalósításáért. Sikereink záloga az, hogy pártunk mindennapi tevékenységében a marx­­izmus-leninizmus tanításaira támasz­kodik. A népi demokratikus rendszer néhány éve alatt a párt előrelátó és határozott vezetésével hazánk elma­radt országból fejlett iparral és mező­­gazdasággal rendelkező országgá vál­tozott. Büszkén tekintünk történelmi jelentőségű eredményeinkre, felszaba­dult népünk nagy alkotásaira. Szilárd elhatározásunk, hogy ezeket az ered­ményeket tovább fejlesztjük, mert ezek dolgozó népünk jobb életét szol­gálják. A Román Munkáspárt politikájában határozottan alkalmazza a nemzetisé­gi kérdésről szóló marxi-leniai tano­kat, így örökre véget vetett a nem­zeti elnyomásnak hazánkban. Az együttélő nemzetiségeknek ma a ro­mán néppel egyenlő jogaik vannak. Tartományunk testvériségben élő ma­gyar, román, német és más nemzeti­ségű dolgozói május elsejét az ipar­ban és mezőgazdaságban mért jelen­tős sikerekkel köszöntötték. Kiemel­kedő eredményeket értek el a szent­­keresztbányai vasüzem, a Simó Géza bútorgyár, a 2-es számú Autójavító Műhely, valamint a többi üzemek dolgozói. Bár az utóbbi időben az idő­járás kedvezőtlen volt, dolgozó pa­rasztságunk 87 százalékban teljesí­tette a tavaszi vetési munkálatokat. A mezőgazdasági munkák élén jár­nak a sepsiszentgyörgyi, kézdivásár­­helyi és székelyudvarhelyi rajonok kollektivistái, társult és egyénileg dolgozó parasztjai. Elvtársak­­ A történelem bebizonyította a marx­izmus-leninizmus eszméinek helyes­ségét és legyőzhetetlen erejét. A szo­cializmus - kommunizmus győzelmét ugyanúgy nem lehet megakadályozni, mint ahogy a tél nem tudja elnyomni a tavasz ébredését. A kommunizmus az emberiség tavasza. Ezt a tavaszt hirdeti minden évben május elseje, a világ proletariátusának nagy ünnepe. Ezt a tavaszt viszi győzelemre a vi­lág proletariátusának nemzetközi összefogása, az osztályharcok füzében sziklaszilárddá kovácsolódott egysége. Elvtársak ! Mai ünnepi felvonulásunkon szoli­daritásunkat fejezzük ki a kapitalista kizsákmányolás és gyarmati rabság ellen küzdő népek harcával. Hitet te­szünk a szocializmus és a béke erős le­győzhetetlensége mellett. Ünnepi fel­vonulásunk fejezte ki azt az elszánt elhatározásunkat, hogy készek va­gyunk minden erőnkkel megvédeni népi-demokratikus rendszerünk vív­mányait , a nép hatalmát. Éljen május elseje, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napja! Éljen a Román Munkáspárt, népünk vezető és szervező ereje! Éljen és virágozzék szeretett ha­zánk, a Román Népköztársaság! Éljen a béke és a szocializmus meg­ingathatatlan bástyája a szocialista országok tábora, élen a Szovjetunió­val ! A Somostetőn Alig zajlott le a nagy május else­jei főtéri seregszemle, az emberek hazasiettek, hogy magukhoz vegyék az élelemmel megrakott kosarakat és a pokrócokat. Irány a Somostető. Sok-sok munkásmegmozdulásnak volt tanúja ez az erdő, sok üldözött elvtársnak nyújtott menedéket, nem egy titkos gyűlésen hallgatta az el­nyomottak szervezkedését, harcra készülődését. Az évek során az apák Somostető iránti vonzódása átszállt a gyermekekre s az elnyomatás idősza­kában titokban, tizenhárom eszten­deje pedig szabadon, örömmel keresik fel május elsején. Így történt az idén is. A klinikák, a Trébely, az Irányi Dániel utca s a szőlők alja felől özönlöttek az embe­rek az erdő felé. A­z apróbb gyerme­kek labdáikat, bábuikat szorongatták hónuk alatt a nagyobbak hancúrozva törtettek hegynek, de még a gyer­mekkocsikban kén­yelmeskedő legki­sebbek is vidáman tekintgettek körül. S talán egy óra sem telt bele, az erdő benépesedett. A tarka pokrócok kigöngyölődtek, a hinták felkerültek a fákra, s a szvetterek is csakhamar melegnek bizonyultak. ÉTEL, ITAL, SZÓRAKOZÁS A magas tölgyfák alatt sátrak vár­ták látogatóikat. Nem nagyon kellett senkit se biztatni. Az embergyűrű hamar körülfogta a kis építményeket s csak a felszálló füst, az ínycsiklan­dozó illat jelezte a távolabb állónak, hogy készül a hagyományos vásár­helyi flekken. S miközben a család valamelyik tagja a ropogós, pirosra sült flekként igyekezett beszerezni, addig a többiek vagy a­ hideg habzó sör, vagy bor bevásárlására indultak. A családok apróbb tagjai inkább a süteményes sátrak körül legyesked­­tek, őket a fagylalt s a sütemény­különlegességek érdekelték. Alig telt el néhány óra s ugyan­csak megcsappant a sátrak élelmi­szerkészlete. Sörösüvegek ezrei ürül­tek ki, s a hordók is egyre üresseb­ben kongtak. A flekkenről nem tud a Vásárhelyi egykönnyen lemondani s Így ebből is hamarosan több száz kiló fogyott el. Ha már itt tartunk, meg kell azt is mondani, hogy bi­zony sokkal több is elfogyott volna. Az evés-ivás után jól fogott a szóra­kozás, hisz erre is kínálkozott lehe­tőség. Voltak, akik a rögtönzött röplabda­­pálya felé igyekeztek, mások a lab­darúgók vagy labdázók szemlélésébe kapcsolódtak be. A könyvsátor is szá­mos látogatót vonzott, de sokan táncra is perdültek. A körhinta is szinte megállás nélkül forgott. A DOBOGÓK ELŐTT is sok ember gyűlt össze.* A színpa­dok gazdag műsorát úgy állították össze, hogy abban mindenki megta­lálja azt, ami neki tetszik. Kora délutántól késő estig szállt a dal s a színes román, magyar népvi­seletbe öltözött fiúk és lányok nem egyszer lelkes tapsot váltottak ki. SZÜRKÜLŐDIK Az ég alja már a közelgő estét je­lezte. A flekkensütők parazsa is ham­vadni kezdett, a sör is elfogyott s már tésztát sem lehetett kapni, de az embereknek még mindig nem akaród­­zott hazamenni. A kis csoportok nem akartak feloszlani, csak közelebb hú­zódtak egymáshoz. Az elhangzott tré­fákat követő kacaj még fel- felcsat­tant, a dal is tovább zengett az es­tében. A somostetői majális nemcsak az egyes családokat, rokonokat hozta össze, de számos új barátság is ko­vácsolódott. Késő este volt már, amikor az em­berek szedelőzködni kezdtek s öröm­mel gondoltak az elmúlt ünnepnapra, békés, szabad május elsejénkre. száma A sepsiszentgyörgyi Állami Ma­gyar Színház 1957. május 3-án és 4-én este 8 órakor a Remény című darabbal­­vendégszerepel Marosvá­sárhelyen. MÁJUS 3—4. Haladás: Erősebb a szerelemnél (szovjet film), Vörös Lobogó: Szomjas vagyok (né­met film), Ifjúsági: Volnica (szovjet film). Tőlünk függ, hogy mindig szép legyen Parkosították Marosvásárhely főterét. Több heti kemény munka után eltüntették a város szívéből a betontengert és helyét virágokkal, fákkal ültették be. A város minden dolgozója — még azok is, akik eleinte sajnálták az évtizedek óta megszokott főtéri kép megváltozását — örömmel szemlélik városunk újabb díszét: a főtéri parkot. A park valóban szép és még szebb lesz, ha a virágágyások köré ültetett zöldsövény teljes pompájában fog virítani, ha a néhány nappal ezelőtt elszórt fűmag kikel. A park elkészült, most rajtunk a sor, hogy megőrizzük. Sajnos, Marosvásárhelyen még elég sokan vannak, akik lelkiismeretlenül rálépnek a virágágyásokra, ösvényeket taposnak a gyepszőnyegen, szemétkosaraknak használják fel a padok alját. Kí­méletlen harcot kell folytatnunk ezek ellen. Ne restelljek megszólítani és ha szükséges, rendre utasítani azokat, akik nem­ kímélik a közva­gyont. Az új park ma egész városunk egyik dísze, őrizzük meg, egy pillanatig se feledjük, tőlünk függ, hogy mindig szép legyen. * Köszönti iti a Munkáséletet Új magyar nyelvű lappal gazda­godott a hazai sajtó. Május elsején megjelent a Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsának hetilapja, a Mun­kásélet. A Munkásélet pártunk leni­ni nemzetiségi politikájának szülöt­te és a párt zászlaja alatt küzd szakszervezeti mozgalmunk célkitű­zéseinek valóra váltásáért, a dolgozó tömegek mozgósításáért a szocia­lizmus építésének nagy harcában. Köszöntjük a Munkáséletet és sok sikert kívánunk, hogy szép és hasz­nos hivatását minél jobban teljesít­hesse. ★ PRÁGÁBAN MÁJUS 2-ÁN kez­dődött meg a Prága—Varsó—Berlin nemzetközi kerékpáros Békeverseny, amely ez alkalommal tizedszer kerül lebonyolításra. OLTENITA RAJONBAN befejező­dött a mezőgazdaság szocialista át­alakítása. Bukarest tartományban ez az első rajon, amely teljesen rátért a szövetkezeti útra. PLOESTI TARTOMÁNY ÜZEMEI május elseje tiszteletére 14.360.000 lej értékű megtakarítást értek el. SZTÁLIN VÁROSBAN az elmúlt napokban nyílt meg a fémiparban és a gépgyártóiparban alkalmazott újítások országos kiállítása. TAJVAN SZIGETÉN több mint egymillió munkanélküli van. A szi­get összlakossága mindössze 9 és fél millió. VASÁRNAP FŐVÁROSUNKBAN megkezdődik a nemzetközi rugby évad. Ezen az első mérkőzésen Bu­karest válogatottja London váloga­tottjával méri össze erejét. ★ A Bolyai Farkas középiskola vén­diákjainak f. év május 5-én de. 11 órakor a Kultúrpalota nagytermében tartandó Irodalmi Találkozójára je­gyek az iskola igazgatóságánál má­jus 3, 4-én de. 9—11-ig válthatók. A tmefi utáni MeszCHnotor Tartományunk üzemeinek, gyárainak dolgozói lendületes szocialista versenybe kapcsolódtak a több, jobb és olcsóbb termékek előállításáért. Minden termelőegység munkaközössége említésre méltó vállalást tett május­­ méltó köszöntésére. Most arról számolunk be, hogy egyes üze­mek mennyiben tettek eleget vállalásaiknak, milyen munkagyőzelmeket értek el a munkásság nemzetközi ünnepnapja tiszteletére szervezett szo­cialista verseny keretében. Az erdő­szentgyörgyi hőerőmű telepről jelentik, hogy a második áramfejlesztő csoport főjavításának idejét 15 napról 13 napra szállítot­ták le. Az áramfejlesztő gépcsoport határidő előtti üzembeállítása előze­tes számítások szerint 15.000 lej meg­takarítása eredményezett. A hőerő­mű dolgozóinak eredménye annál ér­tékesebb, mivel jó minőségű mun­kát végeztek. Szólnunk kell Iliescu Ilie és Kovács Béla csoportjának dolgozóiról, akik fáradságot nem­ is­merve, lelkesen dolgoztak, hogy ha­táridő előtt üzembe állíthassák az áramfejlesztő gépcsoportot. (Lázár I­án levelező). Az Encsei Mór gyár munkaközössége is vállalásához hí­ven szép termelési eredményeket ví­vott ki. Az utolsó háromhavi tervet átlag 10,50 százalékkal szárnyalták túl. A vállalat az egyszázalékos önkölt­ségi ár­csökkentéssel szemben 1,43 százalékot ért el. A selejtet pedig 29 százalékkal szállították le. Ezek a nagyszerű eredmények az újító moz­galom fellendítésével valósulhattak meg. Az utóbbi három hónapban 51 újítási javaslatot nyújtottak be a gyár dolgozói. A kiváló sikerekért az élenjáró munkások között mintegy 10.000 lej jutalmat osztottak ki. A Nemzetköziség helyiipari vállalat dolgozóinak számos megvalóslásai közül meg kell említenünk, hogy ter­ven felül két nápolyiszelet-sütő­­kemencét készítettek el és adtak át a termelésnek. Ez lehetővé teszi, hogy sokkal több nápolyi szeletet termeljenek az üzemben. Több munkáslakás építéséért A meggyesfalvi tégla- és cserép­gyár munkásai, tudva azt, hogy munkájuktól milyen nagy mértékben függ a minél több munkáslakás épí­tése, lelkesen dolgoztak vállalásaik teljesítéséért. Az utóbbi hónapokban jelentősen növelték a termelést, hogy a volt petnóleumfinomító területén épülő 300 munkáslakás részére szük­séges tégla és cserép előállítását elősegítsék. Munkájukat siker koro­názta. Téglagyártási tervüket 75 százalékkal, míg cseréptermelési ter­vüket 6 százalékkal szárnyalták túl. Ez az eredmény azért is jelentős, mivel a munka termelékenységének 26,7 százalékos fokozásával s az ön­költségi ár 6,34 százalékos csökken­tésével érték el. Talán még jobban értékeljük a téglagyáriak eredmé­nyét, hogyha elmondjuk: május­­ tiszteletére 868.000 téglát és 180.000 cserepet készítettek terven felül. Akik május 23-ára dolgoznak A Petőfi Sándor bőr- és kesztyű­gyár dolgozói, hagyományaikhoz hí­ven, május. 1 tiszteletére is kiemel­kedő munkasikereket értek el. A lel­kes munka eredményeképpen a gyár dolgozói jóval meghaladták a terv­­időt. Elérték, hogy 1957 április 30- án már május 23.-ára termelnek. Számokban ez a következő közfo­gyasztási termékek terven felüli elő­állítását jelenti: 350 bőrkabát, 5.360 bébi cipő, 5.050 női bőröv, 16.020 óraszíj, 1.400 levéltárca, 592 gumi­kötény, 1.000 bőrkesztyű és 2.663 aprópénztárca. Az eredmények kiví­vásában Apa Sándor, Szikszai Sán­dor, Némethy Ilona, Burián János, lánca Joan, Szölősi János párttagok jártak az élen, akiket a párton kí­­vüli dolgozók százai követtek. Új típusú hálószoba-bútor termelését kezdte meg május­­ tiszteletére a marosvásárhelyi ILE­­FOR helyiipari vállalat. A vállalat­ban befejezték a panell-léc és panell­­szállító részleg berendezési munká­latait. A vásárló közönség kívánsá­gának megfelelően már el is készí­tettek 20 darab DEHA típusú re­­kamiét. Ezenkívül a bútorüzem dol­gozói felszerelték és próbából be is indították­­ parkettgyártó üzemrész­leget.

Next