Vörös Zászló, 1961. október (13. évfolyam, 233-258. szám)
1961-10-01 / 233. szám
v 2 partélet Az új pártoktatási év előkészítése Toplica rajonban Pártunk sokoldalú tevékenységet fejt ki a marxista-leninista tanok széleskörű terjesztéséért, a párttagok és tagjelöltek politikai és ideológiai színvonalának emeléséért, a dolgozók szocialista öntudatának fejlesztéséért, s arra mozgósítja őket, hogy egyre tevékenyebben vegyenek részt politikájának valóraváltásában. .Jelenleg az egész országban készülnek az új pártoktatási év megnyitására. A Toplica rajoni párbizottság bürója is számos intézkedést foganatosított a pártoktatás sikeres megszervezéséért. Az RMP KB-nak a pártoktatási év megszervezésére vonatkozó útmutatásai alapján, különös gondot fordítottak a propagandisták kiválasztására. Először is a propagandistákat jelölték ki. A megfelelő képzettségű, gazdag tapasztalatokkal rendelkező propagandistákat továbbra is erre a felelősségteljes munkára osztották be s a nyár folyamán előadások megtartásával bízták meg, foglalkoztatták őket, hogy szüntelenül gyarapítsák, tökéletesítsék ismereteiket és munkamódszereiket. Az új propagandisták kiválasztásánál arra voltak nagy tekintettel, hogy ezzel a nagy fontosságú feladattal olyan párttagokat bízzanak meg, akik a párt leghűségesebb katonái, politikailag és ideológiailag jól felkészültek, olyanokat, akik általános műveltséggel és a szocialista építés alapvető kérdéseinek ismereteivel rendelkeznek. Igyekeztek minél több párt- és állami aktivistát bevonni ebbe a munkába. Jelenleg ők teszik ki a propagandisták közel ötven százalékát. Ugyanakkor az elmúlt évhez viszonyítva több, politikai, kulturális és szakmai szempontból jól felkészült munkást, tchnikust, mérnököt és más értelmiségit vontak be a propagandista munkába. Az alapszervezetek által kijelölt propagandistákkal a rajoni pártbizottság bürótagjai személyesen elbeszélgettek, hogy megismerjék képességeiket és felkészültségüket. Ez alkalommal kitűnt, hogy nem minden alapszervezet tájékozódott eléggé jól a propagandisták kijelölésekor s egyes helyeken alacsony felkészültségű elvtársakat bíztak meg ezzel a munkával- A rajoni pártbizottság bürója nem érthetett egyet ezzel és gondoskodott, hogy megfelelő propagandistát jelöljenek ki. A kiválasztott propagandisták valamennyien részt vettek a tartományi és a rajoni szinten OZ’CTV SZTtett feléénítőkönúgy döntöttek, hogy a további fel-készítőkön a rajoni pártbizottság bürója rendszeresen tájékoztatja őket a pártszervezetek előtt álló legfontosabb feladatokról. Ezt teszik az alapszervezeti kürök is, hogy a propagandisták ismerjék az alapszervezet előtt álló feladatokat és oktatás közben összeköthessék az elméleti kérdéseket a gyakorlati feladatokkal. • 11 n 11 ‡•' ‡' A rajoni pártbizottság tagjai és a pártapparátus segítettek és ellenőrizték az alapszervezetek büróit, hogy azok minden párttaggal és tagjelölttel elbeszélgessenek és az önkéntesség elve alapján döntsenek arról, hogy milyen pártoktatási formában vesznek részt. A pártoktatásba a párttagok többségét bevonták, mindenekelőtt az újonnan felvett párttagokat és tagjelölteket. Az idősebb és gyengébb felkészültségű párttagok számára időszerű politikai köröket szerveztek, más részüknek előadásokat tartanak havonta és a sajtóban megjelent cikkekből olvasnak fel. Az ipari vezetőkáderek számára két ipargazdaságtant tanulmányozó kört szerveztek, ahova bevonták a vállalatok igazgatóit, mérnökeit és technikusait. A mezőgazdasági vezető káderek számára agrárgazdaságtani előadásokat szerveznek. Határozottan állíthatjuk, hogy a rajoni pártbizottság bürója, s irányításával az alapszervezetek, ez évben nagyobb felelősségérzettel, gondosabban készítették elő a pártoktatás megnyitását. Hiányosságnak tartjuk azonban azt, hogy nem növelték a konkrét gazdasági kérdéseket tanulmányozó körök számát, hanem csökkentették. E körök hallgatóinak színvonala is különböző. Éppen ezért helyes lett volna, ha a felkészültebb élmunkások, mérnökök és technikusok számára külön konkrét gazdasági köröket szerveznek. Még van lehetőség a fenti hibák kiigazítására, s ezt sürgősen meg kell tenniük. Arra is fel kell figyeljenek, hogy egyes ipari vezető káderek, akik az RMP történetét és az RMP Szervezeti Szabályzatát tanulmányozó köröknél propagandisták, nem elég jártasak a pártépítés egyes fontos kérdéseiben. Éppen ezárt a felkészítőkön foglalkozzanak többet a pártépítés alapvető kérdéseivel. A pártpropaganda színvonalának és hatékonyságának állandó növelése az egész párt ügye. A rajoni pártbizottság és az alapszervezetek továbbra is felelősségérzettel és különös gonddal irányítják a pártoktatást, hozzájárulva ezáltal a dolgozók szocialista öntudatának növeléséhez, a Hr. pártkongresszus által kitűzött nagyszerű feladatok valóraváltásához. JANI ANDRÁS VASÁRNAP, OKTÓBER 1. A Marosvásárhelyi Rádió műsorából (a 261, 330 és 202 m-es hullámhosszon) 9 30—10.00 magyar nyelven: Kisgyermekműsor: Reggeltől estig. A folyó- Nyiff-Nyaff manó. 10.00—10.30 magyar nyelven: Pionírműsor: Pionírhíradó. Méhes György: ,,Elek apó almafái“« HÉTFŐ, OKTÓBER 2. 500—530 román nyelven: Rádiómozaik. 5.30—6.00 magyar nyelven: Beszéljenek a tények. Fejlődik, erősödik a várhegyi kollektív gazdaság- Szórakoztató muzsika. Anya és fia, jegyzet. Népzene 14.30— 15.00 magyar nyelven: Hírek. Táncdalok. Művelődési kalauz. 17.00—17.30 román nyelven: Hangos híradó. Sport- 17.30—18-30 magyar nyelven: Hírek. Ajándékmuzsika a medgyesi Vitrometan üveggyár élenjáró dolgozóinak- Sporthíradó. KEDD, OKTÓBER 3. 5 00—5-30 román nyelven: Az új élet útjain. Népi muzsika. Mai levelesládánkból. Fúvószenekari indulók. Időjárásjelentés- 5.30—600 magyar nyelven: Lelkes munka a mezőkön- Népi muzsika. Énekel Agyagási Ila és Takáts Mihály. Időjárásjelentés. 14-30—15.00 magyar nyelven: Mai levelesládánkból- Nótacsokor. Énekel Madaras Gábor. Jegyzet- 17.00—17.30 román nyelven: Hírek- Üzemről-üzemre: A sepsiszentgyörgyi Dózsa György textilgyárban. Román népdalok és népi táncok- 17.30—18.30 magyar nyelven: A gyári védjegy kötelez: A régeni faipari komplexumban. Tánczene- Ifjakról-ifjaknak: őszi képek, versek. Hubesz Valter: Kőrispataki táncok. SZERDA, OKTOBER 4. 5.00—5-30 román nyelven: Népi muzsika. Lelkes munka a közös földeken- Az Augusztus 23 Bútorgyár kórusa énekel. Időjárásjelentés. 5-30—600 magyar nyelven: Az újonnan alakult kollektiv gazdaságok megerősítéséért- Csárdások. Falusi levelezőink híradója az őszi munkálatokról. Szórakoztató muzsika- Időjárásjelentés. 1430—1500 magyar nyelven: Hírek. Részletek zenekari szvittekből. Filmismertető. 1700—1730 román nyelven: Hírek- Lehár: Déli rózsák- Riportműsor: A szentannai néptanács tevékenységéből. Tánczene. 17.30— 18.30 magyar nyelven: Hírek. Tanévnyitáskor a marosvásárhelyi főiskolákon — riportösszeállítás., Népdalok és csárdások. Humoros írások. A Maros Állami Ének- és Táncegyüttes kórusa énekel CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 5. 5.00— 5-30 román nyelven: Az agronómus tanácsa Rózsa Sándor és népi zenekara játszik. Az állattenyésztés fejlesztéséért. Szórakoztató zene. Időjárásjelentés. 5.30— 6.00 magyar nyelven. Levelezőinknek szól a nóta. A takarmányalap biztosításaa gernyeszegi állami gazdaságban. Időjárásjelentés. 14.30—15.00 magyar nyelven: Hírek. Hallgatóink legkedvesebb operettjeiből. Hétközi sportjegyzet. 17.00—17-30 román nyelven: Ripoctösszeállítás három üzemből. A tartományi Állami Filharmonikus zenekar műsorából. Levelesládánkból. 17.30—18.30 magyar nyelven: Részletek Móricz Zsigmond Urimuri című színdarabjából. PÉNTEK, OKTÓBER 6-5.00— 530 román nyelven: Az újonnan alakult kollektív gazdaságok gazdasági-szervezeti megerősítéséért- Népdalok és népi táncok. Énekel Lili Creanga és Alexandrus Grozuta. Falusi levelezőink írják. Időjárásjelentés. 530—600 magyar nyelven: Népi muzsika. A méhészet a kollektív gazdaságok egyik fontos mellékága. Műkedvelő énekkarok műsorából. Hírek. Levelek , az őszi munkákról. Időjárásjelentés. 14 30—1500 magyar nyelven: Üzemi levelezőink híradója. Vidám utazás: Szórakoztató muzsika. Mit olvassunk? 17.00—17.30 román nyelven: Rádiómozaik. 17.30 — 18-30 magyar nyelven: Gazdasági szemle. A jövő évi terv teljesítéséért a sepsiszentgyörgyi Dózsa György textilüzemben. Nóták és csárdások. Faluról—falura: Hodák. A tartományi Filharmonikus zenekar évadnyitó hangversenyéből. SZOMBAT.. OKTÓBER 7. 5 00—5.30 román nyelven: Hírek- Riportok az őszi mezőgazdasági munkákról. Román népi muzsika. Soronlévő munkák a jövő héten. Időjárásjelentés. 5.30—6.00 magyar nyelven. Soronlévő mun- s kák a jövő héten. Népi táncmuzsika. Riportműsor. Időjárásjelentés. 14.30—15.00 magyar nyelven. Tudósítóink hétvégi jelentéseiből. Balettzene. H Hol szórakozzunk a hét végén? 17.00—17.30 román nyelven: Hírek. Ma bemutatjuk a marosvásárhelyi Tartományi Múzeumot. Románcok és népi táncok. 17 30—18 30 magyar nyelven: Erről-arról: A harmadik évnegyed termelési tapasztalatai az Augusztus 23 Bútorgyárban. A Román- Szovjet Barátsági Hónap megnyitása és műsora. Úti emlékek a Szovjetunióból. Tánczene. VASÁRNAP, OKTÓBER 1. N. Balcescu szélesvásznú filmszínház: Vigyázat, nagyanya (szovjet film) Haladás filmszínház: Rómeó, Júlia és a sötétség (csehszlovák film) Vörös Lobogó filmszínház: Cimborák (magyar film) Ifjúsági filmszínház: Szombattól hétfőig (magyar film) Munkásmozgó: Háború és béke II- rész (amerikai film) Dózsa György filmszínház: Áradat (szovjet film) HÉTFŐ, OKTÓBER 2.: N. Balcescu szélesvásznú filmszínház: Carmela (mexikói film) Haladás filmszínház: A Cirkusz (szovjet film) Vörös Lobogó filmszínház: Szivacshalászok (szovjet film) Ifjúsági filmszínház: Zajra (argentin, film) Munkás filmszínház: A tehén és a hadifogoly (francia film) Dózsa György filmszínház: Hoszszú az út hazáig (magyar film). A Tartományi SANEPID Egészségügyi Nevelési Háza, a Vöröskereszt és a TETT vasárnap, október 1-én délelőtt 11 órakor az Egészségügyi Nevelési Házban, Bartók Béla utca 1 szám alatt (volt Korzó-köz) magyar nyelvű előadást szervez Hogyan gondozzuk a csecsemőt címmel. Előadó: dr. Pressler Sándor, az újszülöttosztály főorvosa. Előadás után filmet vetítenek. Az előadás megkezdésekor azajtókat lezárják. Belépés díjtalanult A Szakszervezetek Művelődési Házában október 1-én, vasárnap délelőtt 9 és 11 órakor pionírok és iskolások részére, Mesedélelőtt. A nők sokoldalú neveléséért Az asszonyok politikai, kulturális és szakmai nevelésére szervezett tanulási formákban is új év kezdődik. A tartományi nőbizottság, a tartományi pártbizottság útmutatásai alapján, a Tudomány és Kultúra Terjesztő Társasággal és a tartományi néptanács mezőgazdasági ügyosztályával, valamint az Egészségügyi Nevelési Házzal közösen, gazdag, változatos munkatervet dolgozott ki a téli időszakra. Ezeket a munkaterveket megkapják a városi és községi nőbizottságok, s azok alapján tartják meg az előadásokat a művelődési otthonokban és könyvtárakban. A tartományunkban szervezett különböző olvasókörökre, agrotechnikai előadásokra és más tanulási formákba jelentkezett nők száma meghaladja a 100.000-et, ami tíz százalékkal múlja felül a múlt évben résztvevők számát. Érezhetően növekedett a jelentkezők száma falvakon, a kollektivis- tta asszonyok sorából. Falvakon a nők politikai és kulturális nevelésével általában egy tanítónő és nőbizottsági tag foglalkozik. Irányítja és felel azért, hogy a nők minél nagyobb tömegét vonják be a különböző oktatási formákba és a közművelődést szolgáló körökbe. Az olvasókörök megszervezéséhez és azok rendszeres működéséhez segítséget nyújtanak a könyvtárosok és könyvterjesztők is. Minden héten egyszer megszervezik „a nők napját“, s ezeken sokoldalú kérdésekkel foglalkoznak, egészségügyi, kulturális és más ismeretterjesztő előadásokat tartanak. A nők napja keretében az előadásokhoz kapcsolódó témájú filmeket is vetítenek. Erre a célra 46 dokumentációs filmet jelöltek ki. A fő hangsúlyt a mezőgazdasági szakoktatásra és az általános művelődésre fordítják. Több mint 1 250 nő iratkozott be a munkási egyetemekre, s ezenkívül szép számmal jelentkeztek a pártoktatási formákba is. A nők részére szervezett tanulási formák a jövő hónap közepén kezdődnek meg. A tartományi pártbizottság útmutatásai nyomán készített egy éves kulturális tervet legkésőbb október 10-ig minden nőbizottsághoz eljuttatják. A nőbizottságok kell gondoskodjanak arról, hogy az előadások idejében eljussanak mindenhova, s azokat rendszeresen meg is tartsák. Várható idő vasárnapra. Meleg, de borús idő. A hőmérséklet nem változik, éjszaka 4—14, nappal 15—25 fok között. Gyenge északnyugati szél. Reggel helyenként köd. VÖRÖS ZASZIÓ Tapasztalatok Csík rajonban A beiskolázás sikeréért A III. pártkongresszus határozata előirányozza a 8 éves általános oktatásra való fokozatos áttérést. Ez a feladat már ebben az iskolai évben megköveteli a IV. osztályt végzett tanulók V. osztályba való 100 százalékos beiskolázását. Csík rajonban, mint az ország bármely részén, a rajoni pártbizottság vezetésével, a pártszervezetek, a néptanácsok végrehajtó bizottságai, képviselők, tanügyi káderek már a tanév megnyitása előtti időszakban mindent elkövettek a beiskolázási terv teljesítéséért. Bővítették az iskolahálózatot. Lóvészen, Csikszentgyörgyön, Sántatelkén az 7 osztályos iskolát létesítették, hogy a IV. osztályt végzett tanulókat befogadhassák az V. osztályba. A rajonban és községenként beiskolázási bizottságokat alakítottak, amelyeknek tagjai felvilágosító és meggyőző munkát végeztek a szülők körében, népszerűsítették a 8 osztályos oktatás fontosságát. Ennek eredményeként több, miint 42 iskolában, köztük a rákosiban, hargitaiban, csicsóiban, verebesiben, lóvésziben, delneiben, Somlyóiban és másokban valamennyi tanulót sikerült beiskolázni. Ezt a munkát a tanév megkezdése után is folytatták, minek következtében lényegesen javult a beiskolázás és az óralátogatás a Gyimes völgyében működő iskolákban: a szépviziben, dánfalviban, karcfalviban, szenttamásiban és máshol. Kitartó felvilágosító munkával sikerült elérni azt, hogy Csík rajonban az 1960/61 -es iskolai évben a IV. osztályt végzett tanulók közül 1932-t beiskoláztak, ami az előző évekhez viszonyítva nagy haladást jelent. Az egész rajonban mindössze 23 beiskolázásán tanuló van. Ezek beiskolázásáért sokat kell tenniük az ugrópataki, háromkuti, szenttamási beiskolázási bizottságoknak. Egyes községekben az óralátogatás terén is akad tennivaló. Sok helyen bár a tanulókat beiskolázták, az óralátogatás még rendszertelen. Ez a helyzet például Kozmáson, Szentdomokoson, Kászonaltzen, Csíkszentgyörgyön és Szentimrén. Népszerűsíteniük kell a szülők körében, hogy a tanköteles gyermekek beiskolázása, azok oktatása egész dolgozó népünk érdeke, hiszen szocialista társadalmunknak, rohamosan fejlődő iparunknak és mezőgazdaságunknak sokoldalúan képzett dolgozókra van szüksége. MAJNAI JOLÁN Képviselő-beszámoló Alfaluban A gyergyóalfalvi huszonötös választási kerületben házról-házra, választópolgártól választópolgárig vitték a hírt. Lukács József, a kerület képviselője tanácskozást tart választóival. El is jöttek mintegy 250-en, hogy számba vegyék munkájukat, megvalósításaikat. Szőcs Vilmos, a községi néptanács végrehajtó bizottságának elnöke nyitotta meg a tanácskozást, majd Lukács József rajoni képviselő emelkedett szólásra. Az emberek figyelmesen hallgatták szavait. Pártvezette dolgozóinknak a HI. pártkongresszus célkitűzéseiből fakadó feladatok teljesítéséért vívott harcát és a nagyszerű megvalósításokat ismertette, majd felsorolta, hogy mi minden történt a kerületben, a községben a választópolgárok közreműködésével. Kijavították a Maros hídját, újjáépítették a Békény patak hídját, két utcában is hidat emeltek. Bányakővel kirakták a Belső, Avéd, Varga és Bogos utcákat, kitakarították az összes sáncokat. Százával dolgoztak a körzet lakói e munkálatoknál. A Beceváránál lévő óvodát átalakították négyosztályos iskolának és így a gyermekeknek már nem kell 2 kilométert gyalogolniuk a legközelebbi iskoláig. Teljesült a dolgozók régi óhaja is: középiskolát kapott a község. A képviselő elismeréssel szólt a kerület lakóiról, a honpolgári bizottságokról, mert derekasan veszik ki részüket a faluszépítési és más munkálatokból. A község lakosainak zöme földműves. Így a földek művelőit szorosan érdeklő kérdésekről is tárgyaltak. A község kollektív gazdaságának eredményeit mindenki ismeri, gazdag hektárhozamot, fejlődő állattenyésztést és azt, hogy ebben az évben fejezik be a 100 férőhelyes istállónak az építését. Beszéltek a környező kollektív gazdaságokról, azok megerősödéséről, a tagság módosodásáról. Majd az őszi vetési eredményeket vették számba és határozták el közösen, hogy meggyorsítják e munka ütemét és a napokban be is fejezik. A tanácskozás jó alkalom volt a javaslatok, panaszok, észrevételek megtételére. Többek között Gáli Sándorné megemlítette, hogy a Vágóhíd utca bejáratánál levő hidat meg kellene javítani, ö ma ga szívesen felajánlja segítségét, s javasolja, hogy fogjon össze a kerület lakossága és javítsa meg. Sajgó Mihály azt szeretné, ha jobban megszerveznék a len, átadását, hogy ne kelljen annyit várakozni, mert lepereg a len magja. Nagy István, Nagy Ferenc, László Ignác sérelmezte, hogy a csomafalvi fűrészgyár nem működik. Sokan szeretnének gömbfát vágatni építkezéshez, meg kerítésnek, ezért kéri — ha lehetséges — vágja azt ki a gyergyói fűrész. A képviselő és a néptanács elnöke feljegyezte a kéréseket, javaslatokat és mint ahogy a többi azelőtti javaslatokat és panaszokat, úgy ezeket is tanulmányozzák és a lehetőségek arányában meg is oldják. Befejezésül a tennivalókról tárgyaltak. A hazafias kötelezettségek teljesítéséről, a kerület további szépítéséről, a néptanács előtt álló feladatokról és határozatokat is hoztak ezek ügyében. A képviselő és választói közötti tanácskozás tartalmas volt, további munkára serkentett. TÖLGYES JAKAB 1961. október 1. Egészségügyi alkalmazottak egészségtelen magatartása Nem egyszer hangzik el panasz a Csíkszeredai lakosok újakáról az 1-es számú egészségügyi kör néhány alkalmazottjának magatartásával kapcsolatban, ennek alátámasztására néhány példát hozok fel. Szeptember 18-án hiába várták a betegek a szolgálatra beosztott dr. Fass Sándort, gyűlésbe hívták és sajnos, senki sem helyettesítette■ Hívén jómagam is ugyancsak hiába vártam, bár idejében elmenntem a rendelőbe, mert Rácz István felcser nem érkezési sorrendben szólította be az orvosi vizsgálatra váró betegeket, hanem ismeretség alapján. A Csíkszeredai dolgozók a legmesszebbmenően elítélik e magatartást és jogosan teszik fel a kérdést: az 1-es számú kör dolgozói mikor változtatnak egészségtelen magatartásukon? BÁLINT BÉLA önkéntes levelezők ÖNKISZOLGÁLÓ KÖNYVESBOLTOT nyitottak Nagykárolyban. A könyvekkel, iskolaszerekkel jól ellátott üzlet már a megnyitás napján 20 453 lejes forgalmat bonyolított le. A TEMESVÁRI SÖRGYÁR munkaközössége kilenc havi termelési tervét szeptember 13-án teljesítette. Eddig 6650 hektoliter jó minőségű sört termelt terven felül. MAROSVÁSÁRHELY DOLGOZÓI ez év nyolc hónapjában 31.000.000 lej értékű ipari áruval vásároltak többet, mint a múlt év ugyanezen időszakában. Élelmiszer-félékből is jelentősen növekedett a fogyasztás. Például kenyérből 1.530 tonnával, fehér lisztből 600 tonnával, cukorból 100 tonnával vásároltak többet. Értesítés TARTOMÁNYI PÁRTKABINET 1931. október 3-án, (kedden) 17 órakor a Művelődési Palota nagytermében tartjuk a MARXISTA-LENINISTA ESTI PÁRTEGYETEM TANÉVNYITÓ ÜLÉSÉT. A megnyitón részt vesznek az Esti Pártegyetem összes hallgatói, valamint az egyéni tanulásra feliratkozottak. A VÖRÖSKERESZT HÉT ALKALMÁVAL Kolozsvár tartomány városaiban és falvaiban 120 szakorvos több mint 5000 lakost vizsgált meg. Az egészségügyi csoportok 400 kereskedelmi egységet látogattak meg. TOPLICÁN A NEMRÉG megnyílt cipőüzlet mellett egy új textil üzletet is nyitottak. Ezenkívül most rendeznek be egy fotókellékeket, hangszert, kerékpárt, motorkerékpárt árusító üzletet is. (Igyártó Ferenc). GALACON 338 IFJÚSÁGI hazafias brigád működik. Az IMSZ szervezetek irányításával az ifjak kilenc hónap alatt 1.754.000 lej értékű hazafias munkát végeztek. Ez idő alatt 3670 ifjú szerezte meg a brigádjelvényt. A SZOVJETUNIÓBAN JELENLEG TÖBB MINT 380.000 orvos dolgozik, vagyis a világ orvosainak egyharmada. 1965 végére félmillió orvos lesz a Szovjetunióban. A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG legnagyobb filmkönyvtára Berlinben nyílt meg. A könyvtár összegyűjtötte a szocialista országok filmirodalmát is. A TEMESVÁRI ÁLLAMI gazdaság üvegházaiban javában virágzik a paradicsom, paprika, uborka, sárgadinnye. December 1 és január 10 között több mint 2000 kilót szüretelnek ezekből az üvegházi terményekből. " A Tartományi Élelmezeripari Vállalat Marosvásárhelyi új császárzsömle ■ fonott kalács 150 gramm ■ kicsi zsemle 50 gramm ■ stangli 50—100 gramm ■ vekni 150 gramm tojásos kalács 500—1000 gramm • fonott vekni 250—500 gramm ■ fehér kenyér 1. kg ■ fehér kenyér 2. kg Jó minőségben kaphatók az összes élelmiszerüzletekben. Az udvarhelyi Mezőgazdasági Iskolaközpont keretében az 1961/1962 es iskolai évben a Kertészeti Mesterképp és Könyvelési Technikai iskolákon kívül ÁLLATTENYÉSZTÉSI TECHNIKUM ÉS KERTÉSZETI TECHNIKUM is működik. E technikai iskolákba jelentkezhetnek az általános iskolát végzett növendékek érettségivel, vagy érettségi nélkül. Oktatási idő 2 év. A beiratkozások az iskola titkárságán. Az érdeklődőknek bővebb felvilágosítást ad az iskola titkársága.. Cím: Udvarhely, Árpád utca 121 telefon: 473. A „iWa»»*" fejpovágta* 1961 október 10-én 10 órakor a vállalat székhelyén VERSENYVIZSGÁT TART az alábbi állások betöltésére: EGY GÉPLAKATOSMESTER, EGY DIESEL-GÉPMESTER A versenyvizsgán részt vehetnek azok a mesterek, akik megfelelnek a Minisztertanács határozatában előírt feltételeknek A beiratkozáshoz szükséges iratokat 1961 OKTÓBER 5-ig lehet beküldeni. További felvilágosítást a vállalat személyzeti osztálya nyújt. (Telefon Ditró 13.) Az udvarhelyi Egészségügyi Technikum (Lenin út 2 szám, telefon: 277.) az 1961 — 1962-es tanévben a következő román és magyar nyelvű tagozattal működik: — Általános orvosi asszisztens — Gyermekgyógyász asszisztens — Védőnői asszisztens A felvételihez szükséges iratok: — érettségi bizonyítvány eredetiben — a születési anyakönyvi kivonat hiteles másolata — vagyoni bizonyítvány a rajoni pénzügytől — orvosi bizonyítvány — kérés. Tanulmányaik alatt a tanulók havi 300—500 lejig terjedő ösztöndíjban részesülnek. A felvételi vizsga október 2—5 között lesz. Az iskola bennlakással és kantinnal rendelkezik. A felvételi vizsga tárgya: — Anatómia írásbeli és szóbeli — Kémje írásbeli és szóbeli — Fizika szóbeli.