Vörös Zászló, 1962. október (14. évfolyam, 233-258. szám)
1962-10-02 / 233. szám
3 Vásárhelyi János kommunista a dicsői üveggyár többszörös élmunkása. Csak jó minőségű munkát végez, s tervét átlag 10 százalékkal szárnyalja túl. Egészségügyi nevelés dolgozók egészségügyi nevelése érdekében, az Egészségügyi Nevelési Ház az idén is megszervezi az egészségügyi alapismeretek tanfolyamát. Ebben az évben három ilyen tanfolyamra kerül sor. Az egyhónapos, nyolc előadásból álló tanfolyamon a résztvevők elsajátítják a munkájukban, elengedhetetlenül szükséges, egészségügyi alapszabályokat, így előadást hallgatnak a mikrobiológia alapfogalmairól,, a fertőző betegségekről általában, az ételek útján terjedő fertőző betegségekről, az élelmiszerek tárolásáról, forgalomba hozataláról, az egyén kötelező higiénájáról, a rágcsálók, legyek elleni küzdelemről, stb. A tanfolyam anyagának minél jobb elsajátítása érdekében, az előadásokat a témakörnek megfelelő egészségügyi nevelő jellegű filmmel egészítik ki. Az első tanfolyam október 2-án kezdődik. Az élelmiszer kereskedelemben, étkezdékben,, közélelmezési egységgekben és más hasonló helyen A hét végén a kollektív szerződés előirányzatai A kollektív szerződésben foglaltak megvalósulását rendszeresen figyelemmel kíséri a „Minszki Lajos“ Állami Ipari Vállalat párt alapszervezete és szakszervezeti bizottsága. Az alapszervezet munkaülésein számoltatja be a kollektív szerződés egyes előirányzatainak teljesítéséért felelős személyeket a megvalósítás helyzetéről. Egy ilyen jellegű, nemrég tartott ülésen a vállalatvezetőségnek és a dolgozóknak a munkavédelem és társadalombiztosítás terén fennálló, kölcsönös kötelezettségeinek teljesítését elemezték. Említésre méltó, hogy a kijelölt intézkedések nagy többsége megvalósult. Több sürgős, a munkavédelem megjavítását célzó munkálatot végeztek. Érezhetően megjavult a nikkelező és prototípus műhely szellőztetése, az 5-ös részleget fénycsöves világítással látták el. A 2-es részlegen légmentesen elzárták a homokszitát, miáltal teljesen megszűnt a munkások szakmai megbetegedésének lehetősége. A munkacsarnokok levegőjének tisztítása, a gépek zajának elszigetelése, az öntvénytörőnél a védőfal megmagasítása érdekében ugyancsak több intézkedést hajtottak végre.---------Nincs megvalósítások mellett sajnos sok, papíron maradt előirányzatot tudunk felsorolni. Az egyes részlegen nem rendezték be a szórófestő műhelyt. Ennek elnapolásáért a részleg vezetősége a felelős, mely nem keresett a műhelynek megfelelő helyet. Hasonlóképpen nem szereltek még az automata esztergák műhelyébe ventillátort a motorinagázak eltávolítására. A főmérnök, akinek feladata lett volna ezt a munkát elvégeztetni, a karbantartó műhely elfoglaltságát hozza fel „mentségül“. Ezt az indokot nem lehet elfogadni, mert a munka jobb, ésszerűbb megszervezésével a karbantartók kétségtelenül találtak volna erre időt. A kollektív szerződés megvalósulásának elemzése után, a pártalap szervezet megfelelő intézkedéseket foganatosított, új határidőkké, személyeket téve felelőssé teljesítésükért, osztotta ki a feladatokat. Ezek azintézkedések minden bizonnyal a szerződés valamennyi, — a munkavédelemmel kapcsolatos —, előirányzatának megvalósulásához vezetnek. WITTNER ARTHUR levelező Rendezvények a tanügyi dolgozók részére A Szakszervezetek Tartományi Tanácsa kezdeményezésére a marosvásárhelyi tanügyi dolgozók szakszervezeti bizottsága elhatározta, hogy minden hónapban egy napot a tanügyi dolgozók nevelésének szentel. E napokon művészi előadásokat és nevelő jellegű rendezvényeket szervez. Az első ilyen megnyilvánulásra szeptember 28-án került sor a Szakszervezetek Művelődési Házában. Elhangzott Az oktató-nevelő munka szoros kapcsolata az élettel című szimpozion, egy tájékoztató az ENSZ XVII. ülésszakának munkálatairól és befejezésül a Zafra című filmet tekintették meg a résztvevők. Megkérdeztük Milyen az új őszi és déli divat? Kissé hűvösre fordult az idő, előkerülnek a melegebb ruhadarabok, nemsokára pedig a kabátok. Ebben az időszakban a szokottnál többen keresik fel a divatszalonokat. Milyen az új őszi és téli divat? — kérdeztük meg a legilletékesebbeket, Király József, a Marosi Textil 2-es női divatszalonjának vezetője a következőképpen tájékoztatott: Soha olyan egyszerű nem volt az őszi divat, mint most. Szépek a lágy, gömbölyű vonalú, lazaszabású kosztümök, kabátok. Kissé hosszabbak, mint a tavaly. Divat a keskeny, vagy a gallér nélküli, csukott fazon átmeneti és téli kabátoknál egyaránt. Ünnepi alkalmakra a legdivatosabb a sötétzöld, a homokszín, a rozsdavörös, az élénk szürke és a fekete. Hétköznapi alkalmakra nagyon praktikus és divatos a preckelt és az aprókockás mintájú kosztüm és kabát. Az átmeneti kabátok közül a legdivatosabb a lefelé kissé bővülő, úgynevezett trapéz vonalú modell. A legújabb divatlapban megjelentek az enyhén karcsúsított átmeneti kabátok. Megemlíthetjük még hogy az eddigiekhez képest kisenkednek a gombok. A ballonkabátokból a legdivatosabb a keskenyen csíkozott (türkisz-zöld, drapp csíkos) csukott, magas nyakú, fazon nélküli, kimonó ujjas, hátul vasalatlan szemberakással díszített ballonkabát. (Nem divat már a szőrmével bélelt ballonkabát). A sötétebb színárnyalatú (zöld, fekete, mogyoró színű, barna és kékesszürke színű) télikabátokat szőrmével díszítjük, de csak a gallérnál. Praktikus téli viselet az egysoros vazelinnal bélelt, szőrmegallérral díszített, vastag, puha szövetből készült téli kosztüm. Divatos a lazán megkötött öv, a sportkosztümöknél és kabátoknál egyaránt. Igen keresettek és divatosak a bolyhos és büksé (bogos) szövetből készült, négy gombolásos téli kosztümök, illetve kabátok. A műszőrméből (urszon és báránybőrutánzat) készült, egészen egyszerű szabású bundák ugyancsak nagyon tetszetősek. Az 1-es férfiszabóságon Hamza Dénes üzletvezetőtől a következőket hallottuk: Az őszi és téli évszaknak megfelelően, a sötétebb színárnyalatok a divatosak. A zakók kissé hoszszabbodnak, egysorosak, a fazonok enyhén keskenyebbek, válluk csapott, vattanélküli. A mellény továbbra is divat. A nadrág szárának a bősége legkevesebb 21 centiméter, hajtóka nélkül is divatos. Hétköznapokra divatos a preckelt és kockás mintájú, sport szövetből készült, szintén egysoros férfi ruha. A nagykabátoknál a térdközépig érő, sötét egyszínű, és kockás szövetből készült kabátok a divatosak. Az átmeneti évszakban igen praktikusak a kétsoros, kissé rövid ballonkabátok, de divatos az egysoros, sötét füstszínű is, övvel és öv nélkül egyaránt. A Lenin utcai női divatszalonba is benéztünk. A divatújdonságokról Fazakas Erzsébet mester a következőket mondotta: a legszembetűnőbb változás a ruhák hosszúságánál észlelhető. Nemcsak a ruhák, a kompiéhoz készült kiskabátkák is hosszabbak az eddigieknél (térdtől 3—4 centiméterrel érnek). Nem divat már a hordószabású és a rakott szoknya. (Megjegyezte, hogy egy plisszerozott szoknyából csinos ruhát lehet varratni.) De annál kedveltebb a trapézvonalú és a harangszoknya. Az egyenes szabású szoknya pedig talán mindig divatos lesz. Nem viselik már a szövetből készült, végiggombos ruhát, hanem a komplékat (sima, egybeszabott, magas nyakú, rövid, esetleg könyökig érő ujjal). Hozzá egyenes szabású, a megszokottnál kissé hosszabb kabátkával. Igen csinosak a kiskosztümök, egyenes szabású szoknya, elől hajtással, és hozzá egyenes hátú kabátka. E ruhadarabok legdivatosabb színei: a zöld minden árnyalata, a krém sárga, a vajszín, rozsdabarna, fekete és a lila. Hétköznapokra továbbra is divatos és csinos az ingruha, saját anyagból bevont gombokkal. Végül a Marosi Textil 13-as számú gyermekruha szalonjába látogattunk el. Sipos Anna üzletvezető sok praktikus, csinos gyermekruha modellről tájékoztatott: A legkisebbtől 15 éves korig 172 féle, új modell áll rendelkezésünkre. Egy és négyéves gyermekek részére praktikus a ballonanyagból (világoskék) vatelines béléssel készült salopéta (nadrág egybevarrva a felsőrésszel és kapucnival). A még kisebbek részére pedig nagyon kihasználható a steppelt (paplanvarrás), vazelin-béléses háló- vagy lábzsák. (Később kabátnak is átalakítható.) Továbbra is divat a matróz ruha, kívül viselt, az eddiginél hosszabb kiskabáttal. Kislányoknak ajánljuk a különböző színű, húzott, vagy darázsfészkes, fehér csipkézett gallérú bársonyruhát, hétköznapra pedig a pepita és más anyagból készült kötény ruhákat. A kabátok főként preckelt, kockás és más mintájú szövetekből készülnek, a fiuknak kétsoros, a lányoknak trapéz vonalú szabással. Az őszi és téli divatról nyilatkozott szakemberek hangsúlyozták: mindig az egyéniségnek és alaknak megfelelő modelleket kell kiválasztani. Ebben természetesen ők is segítenek. Vlahicai tudósítás Maradéktalanul teljesítik vállalásaikat A vállalat dolgozói a pártbizottság irányításával, körültekintően mérték fel lehetőségeiket és ugyanolyan alapossággal fogalmazták meg a versenyvállalásaikat, az 1962-es évi tervfeladatok teljesítéséért. A részlegeken, a kohóknál, az öntödében, a hámornál kifüggesztett versenygrafikonok arról tanúskodnak, hogy a vállalat munkaközössége megvalósítja elhatározását, minden tervfeladatát és vállalását teljesíti, sőt túl is szárnyalja. Azzal a céllal, hogy a vállalások teljesítésére minél jobb feltételeket teremtsenek, a vállalat vezetősége és szakszervezeti bizottsága műszaki-szervezési intézkedési tervet dolgozott ki, többnyire a dolgozók javaslataiból. Valamennyi részlegen fokozott tevékenység bontakozott ki a gyártási folyamatok pontos betartásáért, valamint a fejlett munkamódszerek elterjesztéséért. A szakszervezeti bizottság az osztálybizottságok segítségével a szocialista verseny célkitűzéseit az illető osztályon folyó munka sajátosságainak megfelelően állapította meg. Az öntödében az osztálybizottság mindenekelőtt a minőség megjavítására, a munkatermelékenység növelésére irányította a dolgozók figyelmét. Ugyancsak az öntődében megszervezték a kölcsönös segélynyújtást az öntő munkások között. Említésre méltó, hogy a kohó részleg munkaközössége az észszerű anyaggazdálkodás, tehát a szén fajlagos anyagfogyasztásának csökkentése és a kohók ütemes csapolása révén az év nyolc hónapjában 645.184 lejt takarított meg. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a vlahicai vasüzem dolgozói becsületbeli ügyüknek tekintik a versenyvállalások maradéktalan, teljesítését. ★ KÉT TÁVIRAT Van az ember életében olyan pillanat, amikor nem tudja, örömében mit csináljon, mihez kezdjen. Ilyenkor tesz, vesz, de munkájának semmi látszata. Kimegy az utcára, céltalanul bolyong, közben dudol a hangulatnak megfelelő, vagy éppen csak úgy eszébe jutott dallamot. Gyerkes Lőrinc is így tett. Elment a ligetbe, nézte a hulló, sárguló leveleket, az útszéli virágokat. Olykor megállt és belebámult a felhős égbe. Hideg van. Határozottan tudja, mert reggel tavaszi kabátot vett magára. S most úgy érzi, hogy elolvad. Pedig hideg kell legyen, mert az emberek nagyon sietősek, kezüket melengetik. De ő nem fázik. Csak megy és nem gondol semmire. Észre sem veszi, hogy már a Főtéren jár. Megáll az egyik kirakat előtt. Nézi a szép készruhákat. Önkénytelenül is az övéhez hasonlítja. — Az enyém is szép — háromszázhatvan lejes szövetből készült — állapítja meg. Felvillan előtte a hat évvel ezelőtti Gyerkes Lőrinc, de elhessegeti magától a gondolatot. Minek most ezzel szomorítani ezt a gyönyörű szép napot, amikor úgy tűnik, minden érte van, őt ünnepli, őt köszönti. Mert miért is nyílnának ott az útszélén BkSíiv.""——■— azok a szép virágok, ha nem az ő tiszteletére? Vagy miért ragyogott ismét fel egy percre, vagy talán egy órára is a Nap, ha nem azért, hogy őt köszöntse és vele együtt örvendjen? Gyerkes Lőrinc 1962. szeptember 24-e reggel 10 órától orvos. Utolsó vizsgáját is sikerrel tette le. Tanítványom volt. Szőke haját alig tudta rendre utasítani. Végtelenül nagy szorgalommal tanult. Lehet, hogy már ott, a mohai iskola kicsi osztályában született meg benne az elhatározás, hogy orvos lesz. De lehe hogy akkor, amikor édesapját a könyörtelen tüdővész elvitte és ő ott maradt árván, apa nélkül. Az évek teltek, Lőrinc egyre nőtt és emberesedett. Fogaras, Nagyszeben, Brassó és más városokban végezte középiskolai tanulmányait. Bizonyítványa mindig színtzes volt. Ösztöndíjban részesült. Tanult és dolgozott. Nyáron pedig különböző vállalatoknál és üzemekben dolgozott. Mindig volt egy kis pénze, úgy hogy egy pár cipőt, ruhát, fehérneműt meg tudott venni. Igaz, az iskola is segítette. Lőrinc úgy érezte, hogy a nagy figyelmet, szeretetet csakis szorgalmas és jó tanulással kell viszonoznia. Ebben nem volt hiba. 1956-ban érettségizett, még abban az esztendőben felvételizett a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti főiskola általános orvosi fakultására. Itt is szorgalmasan tanult. Szabadidejében munkát vállalt, s tevékenyen dolgozott az IMSZ szervezetben. Harmadéves egyetemista korában kitűnő eredménnyel tette le az extern vizsgáit. Klinikára került. Most már gyakorlati ismereteit is bővíthette. Az ösztöndíjat ekkor is kapta s a t. Diákszövetség is támogata. Ruhát és pénzt kapott. Kétszer járt külföldön — Bulgáriában és Magyarországon. Bulgáriában sok főiskolás társával részt vett a grivicai harcosok emlékét megörökítő emlékmű építésénél. Közben észrevétlenül lopózott szívébe egy különös érzés: a szerelem. Új és fenséges érzés volt. Talán nem is tudta, hogy szerelmes, csak érezte: azt a főiskolás kislányt többször kell látnia. És látta, mert a leányka is hasonlóan érzett. Sokszor találkoztam velük, de láttam a fiút egyedül moziban, színházban is. — Miért vagy egyedül? — kérdeztem. Ő tanul, vizsgára készül —i felelte. Nem jó ilyenkor sétálással tölteni az időt. S Lőrinc elmondotta, hogy amikor ő készült államvizsgára, hasonlóan tett a leány is. Hogy ne zavarja, szüleihez utazott, és csak levélben kereste fel. Egy-egy ilyen levél elolvasása után Lőrinc még szorgalmasabban tanult. S fáradsága nem volt hiábavaló. Év végi és államvizsgáit jó eredménnyel végezte. Tanárai csak az elismerés hangján nyilatkoznak róla. Ez év májusában sikeresen tette le az intern vizsgáit is. Három évig dolgozik Marosvásárhelyen a klinikán, s aztán ott, ahová küldik,Lőrinc lassan halad a Május 1 sétányon. Már fáradt, de nem ül le, megy céltalanul. A posta előtt megáll, és hirtelen elhatározással bemegy az épületbe. Két táviratszelvényt kér. Az egyikre ezt írja: „DRÁGA ÉDESANYÁM! A VIZSGÁIM SIKERÜLTEK.“ S a másikra: MINDEN RENDBEN. VÁRLAK!“ Most már megnyugodott. Rendezte gondolatait, érzéseit, és végtelenül boldognak érezte magát, hogy szerettei gondolatban most vele vannak, együtt örvendenek sikerének. DÉZSI ÖDÖN VÖRÖS ZÁSZLÓ Harcban a minőségért A vlahicai Vasművek öntő részlegén egy 15 tagú csoport a gabonaraktárakban szárításra használatos fűtőtestek gyártását kapta feladatul. Kezdetben magas volt a selejtes darabok arányszáma. Amint a selejt okát kutatták, kiderült, hogy az elsősorban a rossz munkaszervezésből, a figyelmetlenségből adódik. Ugyanakkor rájöttek arra is, hogy rossz a maghomok vegyítése, tehát az öntésnél is akad javítani való. Azóta lényegesen javult a minőség, szép eredményeket értek el a selejt csökkentésében. Az öntőmag összetétele megjavult. A csoport három felelőst választott. Csoportfelelősnek Tókos Lajost választották, a formázásért András István D. párttag, a mag előkészítéséért pedig Trinfuly György kommunista felel. A párt vezető szerveinek választása tiszteletére a csoport vállalta, hogy olyan eredményeket ér el, amelyekkel megbecsülést szerez az üzem védjegyének. FERENCZI ILONA levelező A gyer gyeremetei MAROS Tejporgyár 1962. október 10-én 10 órakor a vállalat székhelyén versenyvizsgát tart a DIESEL gépmesteri állás elfoglalására A versenyvizsgán részt vehetnek azok a mesterek, akik megfelelnek a Minisztertanácsi határozatban előírt feltételeknek. A beiratkozáshoz szükséges iratokat 1962 október 9- ig lehet beküldeni. További felvilágosítást a vállalat személyzeti osztálya ad. Telefon Citro 13. A Minszki Lajos Állami Ipari Vállalat Marosvásárhely, Dózsa György u. 64 szám. alkalmaz öntőmestert építőtelep-vezetőt mérnököt vagy a normázás terén gyakorlattal rendelkező technikust. A felvétel feltételeit az erre vonatkozó Minisztertanácsi Határozat előírásai szabják meg. A hét 1962 Okt. 2 . 1958-ban kikiáltották a Guineai Köztársaságot. ] SLsdd 3 40 évvel ezelőtt tartotta II. Kongresszusát a Romániai Kommunisták Pártja. Szerda 1945-ben megalakult a Szakszervezetek Világszövetsége. _________________ Öt évvel ezelőtt bocsátotta fel a Szovjetunió a Föld első mesterséges bolygóját. Csütörtük 1959-ben a Szovjetunió felbocsátja a harmadik ______ kozmikus rakétát. ________________ 15 Péntaki 132 évvel ezelőtt halt meg D. Golescu román író. 8 1954-ben halt meg Dimitrie Pompei-u ismert román | tudós. 7 1949-ben kiáltották ki a Német Demokratikus Közügy Vasárnap társaságot. 1962. október 2. 8 26 évvel ezelőtt halt meg Perm Csaud nagy indiai Hétfő ir°, a nép elnyomása ellen küzdő hacos. AZ ARADI December 30 gyár termékeit az idén már eddig nyolc nemzetközi vásáron mutatták be és hazánkban is számos textilipari kiállításon vettek részt. A NAGYBÁNYAI Állami Színház Gh. Vlad Indrázneala (Bátorság) című darabjával nyitotta az évadot. MEGTALÁLTÁK a pipás embert, Van Gogh egyik elveszettnek hitt alkotását, melyet a nagy művész 1889 és 1890 között festett és egy pakli dohányért adott el. KOLOZSVÁRON a Fellegvár alatt 100 új lakás épül. A házakat villaszerűen tervezték. Egy épület csak 20 lakásból áll. Elkészült a környék rendezési terve, s már megépült a Fellegvár oldalán végigvonuló sétány. A MOSZKVAI Vlagyimir Iljics (volt Mihelszon üzem) elektromechanikai gyár területén, ahol a nemzetközi munkásosztály nagy vezetője gyakran beszélt a dolgozókhoz, Lenin- emlékpavilont építenek. A pavilon tervrajzát moszkvai építészek készítették. HATALMAS gyémántot találtak a jakut bányákban. A kő 2,5X1,7 centi átmérőjű és 56,2 karátos. Mirnijnek nevezték el ZÁKIBAN a napokban cseppfolyósított gázokat palackozó állomást helyeztek üzembe. Az állomás kapacitása nyolc óra alatt 1290 palack. ......— CONSTANTIN ONUFREJTCIUK tanuló Cernovtsi kolhoz (Ukrán SZSZK) területén egy bronz szoblát talált. A múzeumban megállapították, hogy rendkívüli értéke van, ugyanis 3500 évvel ezelőtt készítették, még a vas feltalálása előtt. A BUHUSI POSZTÓGYÁR dolgozóinak orosz nyelvtanfolyamot szerveztek. A tanfolyamon részt vesznek kezdők és tovább tanulók is. A leckéket a középiskola tanára tartja. Hasonló tanfolyamokat szerveztek Bacáu tartomány több nagyobb üzemében és gyárában is. MINDEN négy lakos közül egy olvasója a könyvtárnak a Hunyad tartományi községekben és falvakban KEDD, OKTÓBER 2. 5,00—5,30 román nyelven: A bőség útján. Népi muzsika. A Tartományi Mezőgazdasági Tanács ajánlásai. Idei járásjelentés. 5,30—6,00 magyar nyelven: Riportműsor. Szórakoztató zene. A Tartományi Mezőgazdasági Tanács ajánlásai. Népi muzsika. Időjárásjelentés. 14,30—15,00 magyar nyelven: Mai levelesládánkból. Táncdalok. A riporter jegyzetfüzetéből. 17,00—18,30 magyar nyelven: Rádiószínház, részletek Dihovicsnij: Nászutazás című vígjátékából. Kedd, október 2. N. Balcescu szélesvásznú filmszínház: Rémület a hegyekben Haladás filmszínház: 49 nap a Csendes-óceánon Vörös Lobogó filmszínház: Elkésett könnyek Ifjúsági filmszínház: Cirkusz a szabad ég alatt. Szeretlek élet! Munkás filmszínház: A fekete zászlóalj Dózsa György filmszínház: Warrenné mestersége Szakszervezetek Művelődési Háza: Elloptak egy bombát ★ A nagyvásadi...Állami Bábszínház október 2-án és 3-án (keddenés szerdán). Udvarhelyen vendégszerepel. A Szakszervezetek Művelődési Házában október 2-án, kedden du. 17 órakor, az I. emeleti előadóteremben A román nyelvtanfolyam megnyitása. 18 órakor, a H. emeleti előadóteremben: Időszerű nemzetközi kérdések — Indonézia. Előadás után filmet vetítenek. , ★ Kedd és szerdára szép idő várható. Helyenként kevés felhősödés. A hőmérséklet éjszaka 2—10, nappal 12—22 fok között váltakozik. Gyergyó és Csík rajonokban reggelente köd. Enyhe szél. Háziasszonyok ! Látogassátok bizalommal a naponta friss és jó minőségű zöldségféléket forgalomba hozó zöldségüzleteket Bevásárlás előtt tekintsék meg termékeinket és bizonyosodjanak meg jó minőségükről, a kedvező árakról. Télire üzleteinkben szerezzék be a zöldséget, így jelentős összegeket takaríthatnak meg . A marosvásárhelyi „LÁZÁR ÖDÖN“ Helyiipari Vállalat Bolyaiak tere 20 szám, telefon 3077 S3 Z állami kereskedelmi vállalatoknak és egyéneknek ® műanyagból készült női táskákat, hálókat, • női műanyagkötényeket, • műanyag bevonatú csőbútorokat, ® csillárokat és lámpákat, ¦ motorosok részére műanyag öltözéket, valamint műanyag lábtartókat és kormány foggantyúkat, © karmos, direkt és savas festékeket, ® laboratóriumi vegyszereket, • aluminiumcsöveket és vékonyfalú vascsöveket különböző méretben, ® golyóscsalpágyakat, nittszegeket, fúrókat, stb. Bővebb felvilágosítással a vállalat eladási osztálya szolgál.