Vörös Zászló, 1963. július (15. évfolyam, 153-178. szám)
1963-07-02 / 153. szám
2 'Csss Labdarúgás A nagy gólarányú eredmények fordulója az A osztályban Az A-osztályos labdarúgó-bajnokság utolsóelőtti fordulóját a nagy gólaránnyal véggződött mérkőzések jellemezték. V Li Szintén a vendégcsapatok jó szereplése is jellemző volt erre a fordulóra. Három találkozón a vendégegyüttesek győztek, kettő közülük a fővárosban. Máskülönben a mostani fekete forduló volt a fővárosi együttesek számára. A négy bukaresti együttesből egyiknek sem sikerült megszereznie a győzelmet. Bukarestben, 36 fokos melegben az UTA csapata, amely a kiesés veszélyének elkerüléséért küzd, 4:3-ra győzött a Rapid ellen. A konstancai Farul csapata, ugyancsak Bukarestben, 3:0-ra győzött a Progresul ellen. Brassóban a bajnokjelölt Dinamo 3:0-ra kapott ki a Steagul Rosutól, míg a negyedik fővárosi csapat, a Steaua, Poiestiben szenvedett 4:0-ás vereséget. A temesvári Stiinta együtese a CSMS Ias i csapatát verte 4:1-re, míg a Cri$ana a kolozsvári egyetemisták csapatát 4:0-ra. A Bacau-i Dinamo Lupényben 1:0-ra győzött az utolsó helyezett Minerul ellen. Amint az eredményekből is látszik, a táblázat élén álló három csapat nagy gólarányú vereséget szenvedett és így az élen nem változott a helyzet. A kiesés elkerüléséért szintén nagy a harc. A biztos kieső Minerult kivéve, a kiesési zónában lévő csapatok mind győztek és így az utolsó forduló dönti el, hogy a veszélyben lévő együttesek közül melyik lesz az, amely jövőben a B-osztályban játszik. Everés a marosvásárhelyi Viitorul nyerte a Július 2 serleget Vasárnap a Maros gát feletti szakaszán rendezték meg, immár hatodszor, a Július 2 serlegért kiírt kajak- és kenuversenyt. Ebben az évben a marosvásárhelyi evezősök mellett szatmári, kolozsvári és régens kajakosok és kenuzók álltak a rajthoz. A jó rendezésben lebonyolított versenyen 102 evezős vett részt. Eredmények: Felnőtt férfi: Kenu egyes 1000 m: 1. Galiszter Lajos (Viitorul); 2. Tóth Sándor (Unió Szatmár). Kenu kettes 1000 m: Gagyi, Gyéresi (Viitorul); 2. Mentele, Ajtai (Avântul Régen). Kajak egyes 500 m: Makkai (Avântul Regen); 2. Starck (Unió Szatmár). Kajak kettes 500 m: Kaiser, Uliisag (Unió Szatmár); 2. Berekméri, Szabó (Viitorul). Kajak egyes 1000 m: Szatmár (Voinja Marosvásárhely); 2. Hal- Jer (Viitorul). Kajak kettes 1000 m: Márton Áron, Márton Ferenc (Muresul); 2. Danilo, Naphegyi (Métáiul Kolozsvár), Ifjúsági Kajak egyes 500 m: Bemérd László (Muresul); 2. .Vasile Nistor (Unió Szatmár). Kajak kettes: Jenikovszki, Friedman (Viitorul); 2. Olcsvári, Havadi (Métáiul Kolozsvár), Felnőtt nők Kajak egyes 500 m: 1. Tankoczi Ibolya (Unió Szatmár), 2. Farkas Erzsébet (Avíntul Régen). Kajak kettes 500 m: 1. Szabó, Kiss (Avíntul Régen), Ifjúságiak: Kajak egyes 500 m: Friedman Krisztina (Metálul Kolozsvár), 2. Bokor Ágnes (Viitorul). Kajak kettes 500 m: Bene, Klements(Avíntul Régen), Az összetett versenyt a marosvásárhelyi Viitorul nyerte, 45 ponttal, 2. Avíntul Régen 44 pont, 3. Unió Szatmár 40 pont, 4. Voinja Marosvásárhely, 5. Muresul, 6. Metaiul Kolozsvár. A serleget ez idáig a következő csapatok nyerték: 1958: Avíntul Régen, 1959: MTE Marosvásárhely, 1960: Vama Marosvásárhely, 1961 és 1962: Mure$ul, 1963: Viitorul. ION PAU$ levelező Az ifjúsági bajnokság eredményei Az ifjúsági labdarúgó bajnokság vasárnapi fordulójában mindhárom marosvásárhelyi együttes élvezte a pályaválasztás jogát. Ezt az előnyt az együttesek jól ki is használták és mindhárman fölényes győzelmet arattak. Eredmények: Hargita—CSS Kolozsvár 5:0 (0:0), Vointa— Industria Sirmes Gyéres 8:0 (3:0), Muresul* Ariesul Torda 4:1 (1:0). A tartományi labdarúgó bajnokság utolsó előtti szakaszában az alábbi eredmények születtek: Ciocanul—Energia Gyulakuta 3:2; Voinja Marosvásárhely—Chimica Dicső 0:0; Rapid Marosvásárhely—Muresul Toplica 4:0; Rapid Udvarhely—Straduinta Keresztúr 0:1; Muresul Ludas—Otelul 0:0; Avântul Régen—Udvarhelyi MTE 1:0; Vointa Dicső—Lemnarul 2:0; Metalul Vlahica—Gloria Marosvásárhely 0:1, 30---------- A tartományi labdarúgó bajnokság A bajnoásáng állásai 1. Rapid Marosvásárhely 29 19 4 6 70:40 42 2. Chimica Dicső 29 17 6 6 67:28 40 3. Voinja Marosvásárhely 29 13 8 8 46:34 34 4. Lemnarul Marosvásárhely 29 11 12 6 49:39 34 5. Udvarhelyi MTE 29 13 7 9 45:33 33 6. Avíntul Régen 29 14 4 11 55:44 32 7. Straduinja Keresztúr 29 10 10 9 55:51 30 8. Ciocanul Marosvásárhely 29 10 8 11 50:45 28 9. Energia Gyulakuta 29 11 6 12 47:53 28 10. Gloria Marosvásárhely 29 10 8 11 33:39 28 11. Vointa Dicső 29 10 5 14 47:52 25 12. Otelul Marosvásárhely 29 10 8 14 43:48 25 13. Muresul Toplica 29 9 5 15 38:67 23 14. Muresul Ludas 29 7 7 15 31:51 21 11. Metalul Vlahica 29 10 1 18 32:56 21 lö. Rapid Udvarhely 29 8 4 17 25:53 20 A rajonközi bajnokság végső állása I. CSOPORT 1. Voinja Sármás 22 13 7 2 78:24 33 2. Victoria Radnót 22 13 6 3 61:32 32 3. Nirajus Nyárádszereda 22 14 4 4 51:32 32 4. Sticla Dicső 22 11 3 8 55:34 25 5. Avíntus Szováta 22 10 5 7 38:44 25 6. Progresus Erdőszentgyörgy 22 10 4 8 45:35 24 7. Hercules Dicső 22 9 5 7 31:28 24 8. Urnává Zsidvei 22 9 5 8 42:36 23 9. Steagul ro$u Capu? 22 4 7 11 33:70 15 10. Flamura ro$ie Makfalva 22 5 3 14 27:63 13 11. Unirea Bahnea 22 3 4 15 28:50 10 12. Avíntul Sínpetru 22 4 0 18 21:62 8 II. CSOPORT 1. $tiinja Marosvásárhely 22 15 4 3 60:13 34 2. Apemin Borszék 22 15 4 3 64:25 34 3. Starointa Marosvásárhely 22 12 6 4 45:33 30 4. Cablul Marosvásárhely 22 10 6 6 44:24 26 5. I.L.M.C. Marosvásárhely 22 9 6 7 46:35 24 6. Progresul Regen 22 11 2 9 41:35 24 7. Valea Muresului Gernyeszeg 22 9 4 9 42:43 22 8. Bradul Rotosnya 22 6 4 12 22:43 16 9. Caramida Felfalu 22 7 1 14 30:60 25 10. Muresul Palotailva 22 6 2 14 31:74 14 11. I.G.L. Marosvásárhely 22 3 7 12 15:41 13 12. Viitorul Abafája 22 4 4 14 26:40 12 III. CSOPORT 1. Viitorul Gyergyó 18 11 5 2 49:19 27 2. Complexul Galócus 18 11 3 4 42:25 25 3. Muresul Remete 18 11 2 5 57:19 24 4. Minerul Csíkszereda 18 11 2 5 42:27 24 5. Bradul Zetelaka 18 10 2 6 32:43 22 6. Bradul Hodosa 18 6 3 9 28:31 15 7. Minerul Balánbánya 18 5 4 9 39:34 14 8. Fartizanul Gyergyó 18 4 2 12 22:46 10 9. Fojesta Szentkirály 18 3 3 12 18:46 9 :10. Tapid Csicsó .18 3 2 13 9:52 8 VÖRÖS ZÁSZLÓ Vasárnap megkezdődtek a vegyes tenisz csapatok részére kiírt országos bajnokság küzdelmei. Amint már arról hírt adtunk, ebben az évben a bajnokságban részt vesz a marosvásárhelyi Hargita együttese is. Az első mérkőzésen az újonc marosvásárhelyi együttes a tavalyi országos bajnok bukaresti Progresust kapta ellenfélként. A nagyrészt ifjú játékosokból álló Hargita csapatát nem félemlítette meg ellenfelének hírneve, és nagy küzdelemre késztette a bajnokegyüttest. A találkozó kimenetele az utolsó mérkőzés utolsó játszmájánál dőlt el. A Hargita csapatának ilyen kisarányú veresége felér egy győzelemmel. A találkozókra szombaton és vasárnap, kánikulai melegben került sor. A nagy meleg ellenére a mérkőzések érdekesek voltak és a játékosok jó technikai felkészültségről tettek tanúbizonyságot. Eredményekelől a Progresul játékosai): Stefan Georgescu Halmágyi Imre 6:0, 10:8, 6:0; Georghe Boaghe — Aszalós László 6:1, 6:2, 6:3; Georgescu — Aszalós 6:2, 6:2, 6:2; Boaghe — Halmágyi 6:0, 6:3, 6:3; Georgescu, Boaghe — Halmágyi, Precup 8:6, 6:3, 6:3; Dan Tereanu — Balogh András 6:2, 3:6, 3:6, 2:6; Nicolae Fátu — Fodor Attila 5:7, 0:6, 2:6; Tereanu — Fodor 7:9, 4:6, 3:6; Fátu — Balogh 4:6, 6:8, 3:6; Tereanu, Fátu —* Balogh, Fodor 4:6, 10:8, 2:6, 5:7; Alexandra Burcea — Alexandra Precup 3:6, 3:6; Gabriela Velicu — Tankó Agnes 6:2, 6:2; Boaghe, Velicu — Precup, Tankó 6:1, 6:8, 6:3. Amint a fenti eredményekből is kitűnik, a marosvásárhelyi teniszezők az utánpótlás és az ifjúsági számokban értek el szép eredményeket. A következő mérkőzésre ma, július 2-án délután 4 és holnap, július 3-án délelőtt 8.30 órakor kerül sor. Ezen a találkozón a Hargita ellenfele a fővárosi Steaua együttese lesz, amely jelenleg az ország legjobb játékerőt képviselő csapata. Tenisz Hargita Marosvásárhely—Progresul Bukarest 6:7 Jól működő sportegyesület A Kányád községi (Udvarhely rajon) Kalász sportegyesület tevékenységéről sokat lehetne beszélni. Az alábbiakban azonban csak néhány olyan munkálódó-szerről számolunk be, amelyek máshol, is. hozzájárulhatnak sporttevékenységmegjavításához. A sportbizottság féléves munkaterv alapján fejti ki tevékenységét, mely magába foglalja az egyesület előtt álló feladatokat, így például a terv előírja azt, hogy az összes sportolók vegyenek részt a politikai és agrotechnikai tanfolyamon, foglalkozik a sportrendezvények szervezésével kapcsolatos feladatokkal, a tagsági díj összeszedésével, s előirányozza egyes sportszakosztályok, mint a labdarúgás, kézilabda, stb. tevékenységének elemzését, valamint az edzések alapos megszervezését. A sportbizottság időközönként megbeszélést tart, melyen elemzi a munkatervben megjelölt feladatok teljesítését és intézkedést foganatosít a hiányosságok felszámolására. A szükséges intézkedések megtétele után eddig dicséretre méltó eredmények születtek Így például a tagokról áttekinthető nyilvántartást készítettek. A személyi nyilvántartás rovatait havonta kitöltik, és a jelentést rendszeresen elküldik a rajoni TSU-nak, mely ily módon alaposan megismeri a sportközösség tevékenységét és a fennálló nehézségek leküzdésében hathatós segítséget nyújthat. Például havonta a rajoni TSU tudomására hozzák az újonnan beiratkozottak számát, a tagsági és beiratkozási díj összegét. . . Az egyesület sportnaptára is sokoldalú - ésgazdag - tevékenységről számol be. A sportnaptár magában foglalja — a hivatalos versenyeken kívül (rajoni labdarúgó bajnokság) — a tömegsport rendezvényeket is. Az ifjúsági téli spartakiád keretében megrendezett sportrendezvény alkalmából a szánkó versenyen 90 gyerek, a sakkbajnokságon 8 ifjú, a síversenyen pedig 260 an indultak. A sportkomplexum próbáin 70, a május tiszteletére megrendezett futóversenyen pedig 55 ifjú vett részt. A sportbizottság, miután megkapta az ifjúsági nyári spartakiád szabályzatát, azt alaposan tanulmányozta és ismertette, hozzájárulva ezáltal ahhoz, hogy a sportolók minél jobb helyezést érjenek el a versenyeken. A sportegyesület labdarúgó, kézilabda, atlétika, céllövő, sakk, turisztikai szakosztályokkal rendelkezik, melyek eredményes tevékenységet fejtenek ki. Például májusban Udvarhelyen az iskolások részére megrendezett rajoni kispályás kézilabda bajnokságon a kányádi diáklányok lettek az elsők. A sportegyesület által kifejtett propaganda tevékenység is elismerést érdemel. A községben rendszeresen megjelennek a sportrendezvénnyel kapcsolatos hirdetmények, a kultúrotthonban időközönként a sporttal kapcsolatos ismeretterjesztő előadásokat tartanak A község központjában gondozot sportkirakat látható, amelyben a versenyeken szerzett plaketteket észászlócskákat helyezték el. Az egyesületsportolóihiánytalanul részt vettek a politikai és agrotechnikai tanfolyamon, aho valamennyien igyekeztek bővíten ismereteiket. Ez megmutatkozik nap mint nap kifejtett gazdaság tevékenységükben is. Például a helybeli kollektív gazdaságból számos sportoló érdemelte ki a kitűnt kollektivista címet. A fentiek alapján megállapítható, hogy a Kalász sportegyesület általában jól dolgozik, eleget tesz az előtte álló feladatoknak. Az eredmények mellett azonban hiányosságok is észlelhetők, így például a sportbizottság az egyes kérdések megvitatása után nem hoz határozatot. A Kalász sportegyesület bizottságának arra kell törekednie, hogy a hibákat felszámolva, az eddiginél még eredményesebb tevékenységet fejtsen ki. L. VASIU A GTA-k sportversenyeinek tartományi szakasza A GTA-k dolgozói hagyományos sportvetélkedésének tartományi szakaszát szombaton és vasárnap tartották meg Régenben. Közel 300 GTA dolgozó vett részt az atlétikai, céllövő, teke, kerékpár, labdarúgás, röplabda és kézilabda sportágakban rendezett versenyeken. A legszebb eredményt a régeni GTA érte el, amely az összesített versenyben 179 pontot szerzett, 2. az udvarhelyi GTA 119 ponttal, 3. a sármási GTA 89 ponttal. A labdarúgó tornát a sármási GTA nyerte, a röplabdában a régeniek, a kézilabdában pedig az udvarhelyiek bizonyultak a legjobbaknak. -□na)~ RÖVIDEN 9 Szovátán rendezték meg a rendes kerékpáron versenyzők részére kiírt vetélkedés tartományi szakaszát. Csapatban az első helyen Dicső rajon válogatottja végzett, míg egyéniben Ilie Nicusan ugyancsak dicsői versenyző lett az első. A nőknél Sándor Zita marosvásárhelyi versenyzőnő szerezte meg az első helyet. • Az országos ifjúsági vízilabda bajnokság keretében a marosvásárhelyi Muresul csapata 5:2 arányban vereséget szenvedett a kolozsvári Voinjától. • Csíkszeredában befejeződött a férfi röplabda csapatok minősítő bajnokságának tartományi szakasza. A döntőben a marosvásárhelyi Otelul csapata 3:1-re győzöd a Csíkszeredai Muresul ellen. A 3—4. helyért: Banca Marosvásárhely—Sticla Dicső 3:1. A tartományok közötti szakasz július 7-én kezdődik.. • Szófiában népköztársaságunk atlétikai válogatottja a férfiaknál 120—100, a nőknél 65—62 arányban győzött Bulgária válogatottja ellen. 9 Az Európa Kupáért kiírt labdarúgó torna nyolcaddöntőjében Dánia válogatottja 4:0 arányban győzött Albánia együttese ellen. A visszavágóra október 30-án kerül sor Tiranában. 9 Bécsben egy nemzetközi súlyemelő verseny keretében Jurij Vlaszov a lökésben 190,500 kilóra javította a saját világcsúcsát. 9 Hétfőn kezdődött meg a svédországi Helsingborgban a kötöttfogású birkózó világbajnokság, amelyen 26 ország 170 versenyzője vesz részt. 9 Vasárnap megkezdődött a nemhivatásos kerékpárosok részére kiírt franciaországi kerékpáros körverseny. . .'’v mMEkKfllWVETfj Gárdonyi Géza — Ida regenye Nazim Hikmet Nehéz a távollét Kazakevics Emmanuil Két ember a sztyeppén O. Morgenroth Ultrarövid hullámon Nozdroviczky László A televízió otthonunkban Öveges József Érdekes fizika Páldy György — Tarján Zoltán —Géprajz (Ipari szakkönyvtár) Sztrókay Kálmán —■ Bori István — Száz elektrotechnikai kisérlet (Kis technikus könyvtár) Hirdetés A marosvásárhelyi Pedagógiai Intézet Rektorátusa közli, hogy az 1963—64-es tanév nappali és látogatás nélküli tagozatainak felvételi vizsgájára előkészítő tanfolyamokat szervez a következő időszakokban: — július 5 — augusztus 4. között a fizika-kémia, matematika fakultások részére; — augusztus 5 — szeptember 1. között a filológiai és a zenei fakultás részére. Az előkészítő tanfolyamokra július 4, illetve augusztus 4-ig lehet jelentkezni a dékanátusokon. A felvételi versenyvizsgák ideje: — szeptember 18 án a nappali tagozat részére; — augusztus 27-én a levelező tagozat részére. A hét 1903 . július 20 évvel ezelőtt esett 81 Párizsban Iosif Cusci, tt francia ellenállási mozgalomban küzdő román harcos. Kedd_________________________________________________ _ 1918-ban Lenin befejezte „Az Imperializmus, mint _ , a kapitalizmus legfelső foka“ című történelmi fe-Szerda , .. ...............lentos egy művet. • 1807-ben született Giuseppe Garibaldi olasz forradalmár, Olaszország szabadságának és függedlésütortöklenségének nagy harcosa. • 106 évvel ezelőtt született Klara Zetkin, a nem Péntekzetközi munkásmozgalom kiváló harcosa, a Német Kommunista Párt egyik megteremtője. , — 1878-ban jelent meg Friedrich Engels Anti-Damo . . . ring című műve. Szombat — ——~ -— ...... 17 15 évvel ezelőtt halt meg Ștefan Popescu festő. — 1621-ben született Jean de la Fontaine Ismert Hétfő francia fabulista. BACKAMADARAS néptanácsa az elmúlt napokban ülésszakon elemezte a hazafias munkában elért eredményeket. Kitűnt, hogy a község lakói által végzett munkálatok értéke meghaladja a 45.000 lejt. (Ifj. Zajzon Károly levelező). AZ UNESCO nevelésügyi osztályának vezetésével június 25— 28 között Párizsban ülést tartott a tankönyveket és nevelő tárgyú műveket kiadó vállalatok nemzetközi összejövetelét előkészítő bizottság. Az összejövetelre 1964- ben kerül sor. A GYORS ÉS KÉNYELMES utasszállítás érdekében a Navrom a napokban forgalomba helyezte a 60 férőhelyes „Sageata" szárnyashajót, mely a többi hajóhoz viszonyítva 90 perc helyett 20—25 perc alatt teszi meg az utat Braila és Galac között. A hajó menetrendjének megállapításakor biztosították a csatlakozást a személyszállító vonatokkal. A TAKARÉK- ÉS LETÉTPÉNZTÁR intézkedéseket tett a fürdő és üdülőhelyek vendégeinek jobb kiszolgálására. A legforgalmasabb hegyvidéki és tengerparti üdülők közül 23 helyen CEC egységek működnek, máshol a posta látja el azok teendőit. SZERPUHOV VÁROS- Alében, Moszkvától 100 kitömberre, létesül az Orosz Erdő elnevezésű óriási nemzeti park. A park 35.000 hektár erdőt ölel fel és a Piiokszko-Terasznij ismert rezervációt is, ahol szabadon él a bölény. AZ RNK AKADÉMIÁJA bukaresti csillagvizsgálója 1964. január 1 és 1965. december 31 között bekapcsolódik a csendes naptevékenység nemzetközi évének megfigyeléseibe. Eddig 38 állam jelentkezett hasonló szándékkal. Országunk részvételi programját a csendes naptevékenység nemzetközi évével foglalkozó római nemzetközi értekezleten terjesztette elő. A bukaresti csillagvizsgáló asztrofizikai részlege monokromatikus filmmel naponta két-hárora órán át figyeli majd a naptevékenységet. A SZOVJET ENCIKLOPÉDIA kiadásában kis technikai lexikonok jelennek meg, A mai technika enciklopédiája gyűjtőcímmel. Az első három mű: A termelés automatizálása és az ipari elektronika (négy kötetes), az Építőanyagok és az Építkezések (egyenként három kötet). E két utóbbi mű első kötetei jövőre jelennek meg. Vasárnap művész. f *. A tégbis keddre és szerdára továbbra is meleg, enyhén változó idő várható. Helyenként kisebb mennyiségű csapadék. A hőmérséklet éjszaka 14—20, nappal 28—34 fok. Enyhe nyugati északnyugati szél. N. Balcescu szélesvásznú filmszínház: Fracasse kapitány Progresul filmszínház: A komé-Ifilis* Lobo£o filmszínház: A kopaszok bandája Ifjúsági filmszínház: Chaplin fesztivál: Elégtelen alibi Munkás filmszínház: A gyilkos büntetlen marad Dózsa György filmszínház: A kétarcú ember A Lázár Ödön parkban: Katonazene A Szakszervezetek Művelődési Házában: Fehér hajcsatta A Szakszervezetek Művelődési Házában július 2-án, kedden 19 órakor, a II. emeleti előadóteremben külpolitikai beszámolót tart Weltner Frigyes ügyész. K ...S,3lllllllllllllllllllllllllllllllmiiim1.I..S SZEMÉLYBIZTOSÍTÁST AZ HP GONDOSKODÁS KÖZÖTT JÉ . TERVSZERŰ TAKARÉKOSSÁG US , HAVONTA TÖRLESZTÉSI HÚZÁSOK I if?eszségügyi mercie's S . PumíTsn