Vörös Zászló, 1964. július (16. évfolyam, 153-179. szám)
1964-07-01 / 153. szám
% 2 Rövid hírek a pártszervezetek életéből A dolgozók kéréseinek, panaszainak elintézéséért Az Udvarhely rajoni pártai voltak, s miután kéréssel fordulzottság felelősségérzettel foglaltak a rajoni pártbizottsághoz, kézik a dolgozók kéréseinek, pa hatékony támogatást kaptak, nászainak intézésével. Tevékeny- hogy elhelyezkedjenek bizonyos cégét úgy szervezte meg, hogy egységeknél. Többen a párttagminden kedden, szerdán, csütör- felvétel kérdésében, vagy más tökön és pénteken a titkárok so személyes problémával jönnek ,adni tudják a dolgozókat, meg tanácsot, útbaigazítást kérni. S a hallgathassák kéréseiket, javas- rajoni pártbizottság bürójának lataikat és segítséget adhassanak tagjai értékes és hasznos segítazok megoldásában. A beérkeséget nyújtanak, tett kérésekről az első titkár ér a rajoni pártbizottság nagy tesül, és ő osztja szét a leveleket gondot fordít arra, hogy a beazokhoz a szervekhez, aktivis érkezett leveleket alaposan áttatokhoz, akik a legilletékesebbek nulmányozzák, ami biztosítja a a kérdés megoldására. Azért, kérések helyes elintézését és elhogy a dolgozók kérései sürgő- kerülik az esetleges jogtalanságon megoldást nyerjenek, a tagokat.. A pártalapszervezetek és jogi pártbizottság büróját segíti a pártbizottság titkárai is feladaaz e célból megalakult önkéntestul kapták, hogy gondosan ellenkollektíva is. A dolgozók köré- őrizzék, miként tesznek eleget a seinek. Javaslatainak gyors elm- dolgozók kéréseinek az illetékes tézéséről számos példa tanusko- .. , , ... , . .. dik. Például Márton Máriának, vállalatok intézmények vezető Harangozó Gizellának, Ketesdiséget tájékoztat levelében Máriának családi nehézségeik LITTASI FERENC. A mesterek hozzájárulása A Toplica rajoni pártbizottság Az értekezleten kitűnt az is, a közelmúltban értekezletet szer- hogy a mesterek sokat tesznek vezett a mesterekkel. A tapasz az új technika bevezetéséért, aztalatcsere jellegű gyűlésen részt előrehaladott munkamódszerek vettek még a vállalatok alap- általánosításáért s így jelentősen szervezeti titkárai, a szakszervek hozzájárulnak a munkatermelézeti bizottságok elnökei, a műkönység növeléséhez. Tehát nagy szaki vezetők és azok a mérnök részük van abban, hogy az ipari kök, akik közvetlenül irányítják egységek e fontos mutatót 102,3 a mesterek tevékenységét. A7 százalékra teljesítették a fenti előterjesztett jelentésből kitűnt időszakban. A munkasiker eléré— írja IACOB IOAN, a Toplicaséhez kiváltképpen hozzájárultak rajoni pártbizottság instrukto- Halász Ágoston és Mezei Istvánra —, hogy a mesterek, mint a a hodosi fűrészüzemből, Fisther termelés közvetlen irányítói, Francisc, Vajda Károly a topliévről-évre gyarapítják szaktudácai fűrészüzemből, Varga Péter a sukat, s így ismerik a technika palotailvai kitermelő részlegtől, legújabb vívmányait és egyre Florea Iosif és Balázs Ferenc a hozzáértőbben szervezik meg a ratosnyai szektortól, Simon ban, dolgozók munkáját. Mindezek Kerekes József, Rosca Maria a eredményeképpen a rajon ipari galócási Faipari Komplexumból, egységes sikerrel teljesítik tér- akik ésszerűen szervezik meg a melési előirányzatukat és augusz- dolgozók munkáját, az újítómáztus 23-a tiszteletére tett vallala- . . . . ,saikat. Az első öt hónapban Romban élen járnak, s minden például 4.838.000 lej értékben eszközzel harcolnak az új techgyártottak több terméket az elénika bevezetéséért irányzottnál. A tervezettel szem- a résztvevők általános vélemében 264.000 lejjel csökkentették . értekezlet hasznos az önköltséget és 1.488.000 lejjel nyer hogy az értekezlet hasznos növelték a jövedelmet május volt- tapasztalatokkal gazdagodosgva tértek vissza munkahelyükre. Javult a gazdasági élet pártáltali vezetése Gyergyó rajon termelő egység Március 8 Lenfonoda, a Partizán gerben élénk szocialista verseny Helyiipari Vállalat, valamint a bontakozott ki a hazánk felsza- Sütőipari Vállalat pártalapszerbadulásának 20. évfordulója vezetői hatékony segítséget adtiszteletére tett vállalások maradnak a tervfeladatok teljesítésevéktalan teljesítéséért. A rajoniben. Rendszeresen elemzik a pártbizottság hozzáértő irányító- termelés menetét, a műszakisával, a vállalatok öt havi össz- szervezési intézkedési tervben termelési és árutermelési tervűé előirányzott feladatok teljesítéséhez 102,6, illetve 102,5 százalékra nőri módját stb. A dolgozók seteljesítették. Ezek az eredmények rajban pedig széleskörű politikai azt igazolják, hogy Gyergyóra nevelőmunkát fejtenek ki annak jonban is javult a gazdasági élet érdekében, hogy valamennyi párt általi vezetése. Ez jelentős munkás képessége szerint barmértékben annak tulajdonítható, véljon a termelékenység növelékogy az alapszervezetek szünte-éé minőség javításáért, az lenül javítják munkastílusukat, . .. s egyre hozzáértőbben oldják önköltség csökkentéséért - eztmeg a felmerült kérdéseket. Ajékoztat THOMAN BÉLA. Erősödik az alapszervezet A Román Munkáspárt Központi a legjobbakkal erősödjön az Bizottsága 1962. április 23—25-i alapszervezet. E körültekintő plenáris ülésének határozata munka nyomán olyan dolgozók alapján a Csíkszeredai ILEFOR kérték felvételüket, mint Salló vállalat pártalapszervezete fontos Vilmos, Jakab Sándor, Ionescu feladatának tekinti a párttagok Iulia, Tőke András, Salló Klára sorainak szüntelen erősítését. Az stb., akik példamutatóan teljes,utóbbi két évben 40 dolgozó üik termelési előirányzatukat s — közülük 8 nő — kérte felvetettekkel válaszolnak pártunk felét a párttagok és tagjelöltek felhívásaira. Azért, hogy az soraiba. Az alapszervezet minden újonnan felvett párttagok és esetben körültekintően, alaposan tagjelöltek gyarapítsák politikaivitatta meg a felvételi kérése ideológiai ismereteiket, alapokét, hogy a legjobbak közül is jobban megismerjék a párt szer-in servezeti felépítését, a belső pártdemokráciát, a párttagok jogait és kötelességeit, az alapszervezet r/ rrm&fifijzk bevonta őket a pártoktatásba. &WILMAJLeJ^ M «(jLajLé* Ugyanakkor konkrét feladatot adott valamennyi párttagnak és tagjelöltnek, a feladatok teljes.- Az ,,ARTA" Filmszínház helyizését pedig rendszeresen ellenségében július 1-én, szerdán este őrzi, hogy ezúton is fokozza a 20.30 órakor, ÉVADZÁRÓ kommunisták felelősségérzetét. HANGVERSENY. Vezényel: Re- _irja levelében TŐKÉS ERNŐ. mus Georgescu. Szólista Garbis ---------------□□□□--------------Zobian érdemes művész, a bukaresti Opera- és Balettszínház gr || szólistája Kellemes szünidő Az iskolai szünidő beköszöntésével egyre több pionír és is ,Ária filmszínház: Négy szerzetes kolás keresi fel hazánk városait. Előadások kezdete: 12, 14, 16 Szombaton, június 27-én a gyu-és 18 órakor. lakutai nyolcosztályos iskola ta [ Progresul filmszínház. de. Pereg aulói, mintegy kétszázan, egy- , a dob. hu. Farkasok közt, védnapos városnézésen voltak Ma , télenrosvásárhelyen. A tanulók ez al- . . . . . . , a kálómmal megtekintették a Tar-VeTM5 Lobogó filmszínház, Betományi Múzeumot, a Közműve- , mutatom Balujevet lődési Házat és a Carpati úti ifjúsági filmszínház: A titkos irat- építőtelepet. tár. Kiegészítő műsor: Mon- Rajonszerte valamennyi iskolásobajában a tanulók nyári vakáció- Munkás filmszínház: Agglegények fának hasznos és kellemes meg- , klubja szervezésére törekednek. A fe- , Flacara filmszínház: Szerelem és tettes szervek támogatásával Lupletykaság das rajonban ebben az évben Szakszervezetek Művelődési Há- 12.500 tanuló megy rövidebb , ha Az utolsó vonat Gun-Hill- hosszabb időtartamú kirándulás-ra, illetve tölti nyári táborokban is a vakációt. Az elmúlt napokban SrT oSTAiii f£, melyetenl a | ff R I || | 6. számakon lévő lárvákból, egy újabb ........ | fia w fii U 11 Ifi s Az első fejlődési fokon lévő NICOLAE BELLU: Korszakunk erkölcseinek szembesítése ★ árvák telelnek át, majd március LÁZÁR JÓZSEF: Amit nem fényképeztek ★ PETRU NAVOvégén, április elején kifejlődnek DARU: Az ország tartományairól a hímek és a nőstények, amelyek LUCIAN BLAGA, KÁNYÁDI SÁNDOR verseibőlúnius elején párosodnak. TÓTH SÁNDOR: Hegel, Feuerbach — és az ifjúhegeliánus A megtermékenyített nőstények Marx ★ HADRIAN DAICOVICIU: A dák műveltség nyomáúnius végéig szülik eleven lázbanA JÁNOSI JÁNOS: Ivan Karamazov lázadása és kudarca fáikat. A fiatal lárvák születésük KALL ÁRPÁD: Shakespeare-vígjátékok Bukarestben itán 1—2 napig az anyaállat paj- öt francia költő (TÓTH ISTVÁN fordításai) ,fa alatt tartózkodnak, majd én- Tudományterjesztés és atlantológia ★ Amerika az elnökválaszban előjőve, szabadon mozognak más küszöbén ★ A „ciprusi válság" háttere ★ Francia-amerikai fan. Néhány órai mozgás után nyelvészeti vita ★ A bánáti antifasiszta ellenállás ★ A népe telepednek majd fokozatosan művelés nagyváradi otthonában ★ Levél Prágából ★ Egy színpajzsot formálnak maguk fölé, házi együttes emlékalbumába ★ Galilei időszerűsége A Köny-Harom, négy hét múlva megvek és könyvsorozatok elennek,a him nastélyek kö- KRÓNIKA, TÉKA, TALLÓZÁS letti különbségek, majd ujabb — .. _ . _ ^ ^^ ... . c J. A Szakszervezetek Művelődési több mint 50 Ludas rajoni tanuló Házában július 1-én, szerdán 19 utazott Navodariba nyaralni. 9 órakor az olvasóteremben meg- Mintegy 300-an Ratosnyára és beszélés a vállalatok és vitéz- más piomrtáborokba készülnek, a mények könyvtárosaival. Közel százan mennek kirándulni , a tengerpartra, illetve Bukarest- A Román-Szovjet Barátsági Ke Ezen kívül minden nyolcoszj Házban július 1-én, szerdán este súlyos iskola mellett helyi nyári f 20 órakor ROMÁN ÉS SZOVJET tábort létesítenek. DOKUMENTUMFILMEKET VETI- PATAKI JÁNOS JENEK, levelező 2 Egy francia közíró — Jacques Delarue — furcsa könyvvel lepte meg nemrég az olvasóit: megírta A Gestapo történetét. Elöljáróban bevallja, hogy valamikor 18 éves korában versírással próbálkozott. Jött azonban a háború, s a háborúval a német megszállás, a megszállással pedig az internálás és a Gestapo, és egy életre más mederbe terelte a kezdő poéta érdeklődését. Delarue évekig gyűjtötte — igazán jobb ügyhöz méltó buzgalommal — a Gestapóra vonatkozó adatokat, míg elkészült a könyvvel. Hogy mi volt a célja vele, azt megmagyarázza: azok az emberek, akik Franciaországban és máshol átélték a náci téboly éveit, 20 év alatt talán sok mindent elfelejtettek, a 30 éven aluliak meg éppenséggel semmire sem emlékezhetnek abból a barbár korszakból. A francia közíró emlékeztetőnek szánta művét, ami azt jelenti, hogy mégis nemes ügy érdekében dolgozott évekig A Gestapo történetén. Hasonló mementónak tekinthetjük Bruno Apitz és Frank Beyer közös alkotását, a Farkasok közt, védtelen című Deja-filmet is. Emlékeztető egy nemrég lebukott rendszerre, amelyben vezető helyre kapaszkodott •« Tenevadság’ és védtelenül maradt az emberség. Emlékeztető azokra a kommunista harcosokra, akik az emberség s a szabad jövő nevében még a szöges drót mögött is fegyvert ragadtak az állig felfegyverzett fenevadság ellen. És emlékeztető arra, hogy a 20 év előtti gyilkos őrületnek vannak még cselekvő hívei, kommunistáknak és nem-kommunistáknak készen kell állniuk az emberség mindenkori megvédésére. Az emlékeztetés ezúttal annak a kisfiúnak a története, aki Buchenwaldban vészelte át a hitlerizmus végnapjait, s húszezernyi deportálttal együtt szabadult ki a szép nevű (Buchenwald— Bükkerdő) haláltáborból. A rendező szép sorjában vászonra vetíti a dokumentum-regény összes cselekmény-egységeit, attól kezdve, hogy a lengyel deportált bőröndjében egy kisfiú kerül a táborba, egészen addig, hogy a megmentett „élet-szikrát“ magasra emelve kitörnek börtönükből a fellázadt foglyok. ~ FILM Mivel a forgatókönyvet maga a szerző írta, a regényből természetesen egyetlen lényeges mozzanat sem felejtődött ki: a filmben viszontlátjuk a zebraruhája témáitokat, s az elegáns dijlomusban feszítő német stet is a gyötrelmes sorakozó, s a parancsnokságon fog heves vitákat, a szószerint föld alatt“ megtartott Meis gyűléseket és a szabadon arázdálkodó Gestapo-legényeit, vagyis mindazt, ami a könyv olvasását izgalmassá tette számunkra. De pluszben ott bonyolódik előttünk — al szorosabbra fűzve —• A fiú története, melytől orgatókönyvíró nem halaszt el — mint helyenként Szigíró tette: az olyan jelek például, mint a tej-szerű átmentés a fertőzőbarakk, elrejtés a kétszeres bödös, de, stb., egyetlen cselekményszálra felfűzött drámai pillanatok, melyeket egyhamar nem lehet elfelejteni. A legmegindítóbb mozzanat, amely mintegy magába sűríti az egész könyvet-filmet, a történet vége felé játszódik le, mikor a táborparancsnok helyettese, aki már menekülésre készen áll, megpillantja a hetekig hiába hajkurászott kisfiút, s a deportáltak egyetlen szó nélkül élő falat vonnak az ártatlan csöppség s a revolveres hitlerista közé ... || Apitz és Beyer filmjében, || amely díjat nyert egy moszkvai fesztiválon, céltudatosan váltakoznak a hangulatfestés , meg a drámaiság kifejező eszközei. Egyfelől feszült arciz- II mok és a homlok mögé rej- II tett gondolatok, elszánt emberek, akik ,,hallgatásukkal is szolgálják az ügyet“, a háttér- Ij ben pedig a krematórium ké ményéből lomhán kiömlő füst — másfelől gőgös, puffadt arcok és mindegyre felcsattanó kiáltások, egyre ijedtebb emberkék, akik szívesen halom- II ra gyilkolnák az egész tábort, II de ugyanakkor a bőrüket is || menteni akarják, a háttérben jj pedig a térkép, melynek zász- |j lócskáival egyre közelebb dünbörög hozzájuk az elkerülhe ,j teilen vége két alaphangulat feszül egymásnak, mély drámaiságot kölcsönözve a II történésnek. A foglyok moz- II dulatlan arctömegéből azon || ban éles profilok válnak ki: a || kínzókamrában sem valló Höfel és Kropinski, Pippig, aki || életét adja ama ,,élet-szikráért“, Krämer, a higgadtságával mindenkibe lelket öntő Lageralteste. Kommunista ellenállók, a Nemzetközi Tábor- II bizottság tagjai, akik gondosan is előkészítik a fegyveres felke- || lést és nemsokára őreik kö- || zül ejtik az első foglyokat... Az egyetlen dolog, ami el- n ellankasztja figyelmünket, a cselekmény lassú bonyolódása, helyenkénti vontatottsága. Ennek okát az átdolgozásban kell keresnünk: míg a könyv- Ilben Apitz ismételten és mind sűrűbben jelzi az amerikai csapatok közeledését, s ezzel fokozza-mélyíti a csúcspontig a szembenálló felek élet-halál || konfliktusát, a filmben kissé || háttérbe szorul az említett lé- || nyeges körülmény, s időnként is üresjáratú az éles szembeálli- || tás. OLÁH TIBOR II _______________________________M foG’Qzt’. (/G'Clf’C'tC'f't VÖRÖS ZÁSZLÓ Növényvédelmi tanácsadó A kaliforniai pajzstetűről A kaliforniai pajzstetű gyümöl 3—4 hét múlva kialakulnak a tes gyümölcsfaiskolák kapnak el meséseink egyik legveszedelmes szaporodó képes hímek és nőáárusítási engedélyt. A faiskolák kisebb kártevője, Kínából szárma tények. Júliustól októberig jelelandó, szigorú ellenőrzés alatt ászott Kaliforniába, majd 1920-ban nilt meg, hasonló fejlődési szálanak, s amennyiben egyetlen Európában is megtelepedett, kaszokon keresztülmenve, a mű- pajzstetű található, az elárusítási Hazánkban is csaknem minden sodik nemzedék, engedélyt azonnal megvonják, vidéken megtaláljuk. Elsősorban őshazájában a kaliforniai pajzs A fák nyugalmi állapotában az alma- és körtefát támadja meg, tetűnek 6—8 nemzedéke van. sárga méreggel (DNOC) teli híg,de sok kárt tesz a birsalmában. Nálunk a melegebb vidékeken 3, tású mészkénjével, vagy gyücseresznyében, szilvafában és a a hidegebb vidékeken csak 2 mölcsfaolajjal kell permetezni, földieperben is. nemzedéke fejlődik ki. Tenyészidő alatt a leghatáso-A pajzstetű gombostűfej nagy- A kaliforniai pajzstetű szívókásabb és leginkább ajánlott azságú. Védelmét a saját testéből ját belemélyeszti a növényi szer- „Ecatox" vegyi anyag, amelyet az kiizzadott pajzsocska biztosítja, vezet be, nyálát bebocsátja, mi- előrejelző állomások utasításai amely szürke színű. A pajzs eltűnek következtében a szívás hő alapján alkalmaznak, vorítása után előtűnik a nőstény igén piros lázfoltok keletkeznek. Az ecatox vegyianyag nagyon korong vagy szív alakú, narancs- A fiatal hajtások a támadás köerős méreg, í gr több ember színű, 1 mm átmérőjű teste. Közvetkeztében fejlődésükben visz megmérgezését idézheti elő. Indulatlan életmódot folytat, s így szamaradnak s a tél folyamán nélfogva azok, akik az anyaggal a végtagjai visszafejlődnek, ezzel megfagynak, dolgoznak, nem ehetnek, nem hiszemben a szívókája 2 mm-re is A kaliforniai pajzstetű elleni gazettázhatnak, stb. csak miután megnő. védekezés igen sokoldalú és fel alaposan megtisztították a kezü-A hím pajzsa ovális, világos felősségteljes feladat, két, szürke. A kifejlett hím 1 mm-nél a védekezés már a gyümölcs- A megpermetezett gyümölcsöskisebb, jól fejlett , pár szárnya, faiskolában kezdődik, majd meghől legalább három hétig ne haszcsápja, szeme van, de szívókája szakítás nélkül folytatódik mind nálunk gyümölcsöt, füvet stb. nincs. A kaliforniai pajzstetűnek a nyugalmi, mind a tenyészidő- KODOLÁNYI JÁNOS mérnök, tojásai nincsenek. A megtermő szak alatt, így például hazánkban a dedrádi előrejelző állomás kenyített nőstények eleven lárva- csak kaliforniai pajzstetűtől men- vezetőjeknt szülnek. Az első fejlődési fokon lévő C3QC3 ” lárvák alig negyed mm hosszúak, II An II 11 II narancssárga színűek, szívókájuk, ----------------------------------- 8/ NI II I Rl 1/ 1 ............. ---zedlés után kifejlődnek a hímek _____ 5S a nőstények. A TEMESVÁRI PIONÍRPALO- KÍNA GÉPGYÁRTÓ IPARA 300 TA vezetőségének kezdeményező- Javítóműhelyt lát el a mezőgazdasér, a tavasszal kérdőíveket bosági gépek javításához szükséglítottak ki az iskolások és pioges leszereléssel. A szállított, felhívok között, azzal a céllal, hogy szerelések között van mintegy a kérdésekre válaszolva, jobban ezer szerszámgép, daru és több megismerjék a Bánátban végbe más új különleges gép, menő változásokat és a megvalósításokat. A 20 kérdés helyes A MOSZKVAI, LENINGRÁDI megfejtői között az elmúlt nap és a többi szovjet filmstúdiók ez értékes nyereménytárgyakat sor év öt hónapja alatt 200 dokumensáltak ki. tum és tudomány népszerűsítő fil-A SVÁJCI ROMANDA TELEmet forgattak. Az új filmek a leg- VÍZIÓ június 26-án bemutatta újabb munkamódszereket, a szov- Caragiale: Viharos éjszaka című het mezőgazdaságban és vegydarabját, egy francia együttes iParban alkalmazott műszaki vívelőadásában, élén Georges Wilmanyokat népszerűsítik, Ionnal, a Népi Nemzeti Színház a NAGYKÁROLY RAJONI igazgatójával. RADULEŞTI FALU lakosainak hat KOLOZSVÁRI BŐR- ÉS Cizánk felszabadulása 20. évfordu- POGYÁR SZAKEMBEREI nemrég lója tiszteletére tett vállalásai kénj terméket állítottak elő és mögött szerepel egy kultúrotthon és is kezdték annak ipari méretek egy szövetkezeti üzlet felépítéseben való gyártását. A parafát Vállalásuknak jóval határidő utánzó különleges gumiról van előtt tettek eleget. A honpolgászó, amelyet a Litoral elnevezérek hazafias munkája és önkén-tsű női szandálok készítéséhez tes anyagi hozzájárulása nyomán használnak, mind a kultúrotthon, mind az az-A NYÁRI MELEG NAPOK BE- a‘helyiség felépült. KÖSZÖNTÉSÉVEL nagy látoga- AZ IPARI TERMELÉS KÖRüL- tottsagnak örvend az alsoidecsiMÉNYEI KÖZÖTT a veaviele(Regen rajon) sosfürdö. A fürdő- mek, a folyékony fűtőanyag, sőt igazgatóság meg a tavasz folyamés a víz is megtámadja be. mán rendbetétette e fürdőteztont. Ennek kiküszöbölésére a elmúlt nap megnyílt fürdőtez- krakkói politechnikum vasbeton !^7pSTZaxTmiTvn1eCt felépítkezési tanszékén módszert (MEZEI MIHÁLY levelező) dolgoztak ki, amely abból áll A BERMUDA SZIGETEK KO- hogy a betont sztilon réteggel ZELÉBEN összetüközött a leve- vonják be. Főben két amerikai repülőgép, ---------------□□□□________—, amelyek az Atlanti-óceánba zuhantak. Az értesülések szerint a balesetnek 3 halottja volt és 11 . AZ ÉV ELEJÉTŐL június köze-péig közel 11 tonna üzemanyagot takarítottak meg terven felül a Bánát tartományi Vasútigazga- Szerda és csütörtökre enytósághoz tartozó fűtőházak mezhén változó idő, délután bidonyvezetői és fűtői. A jelzettebb zivatarok várhatók. A időszakban 2.554 ilyen vontatásra hőmérséklet enyhén csökken, beállított szerelvénnyel összesen éjszaka 8—14, nappal 15—28 694.398 tonna többletterhet von- f°k. Időnként élénkülő észak tattak, nyugati szél. Az ides számi ÉPÍTKEZÉSI VÁLLALAT alkalmaz: vasbeton szerelőket és ácsokat. Szálláshelyet a vállalat munkásotthonában biztosít és naponta egyszeri étkezést, a költségek megtérítése ellené- ben. Érdeklődni lehet a Tartományi Építkezési Tröszt székhelyén, Marosvásárhely Dózsa György utca 36. szám alatt, a 77. számú szobában. — " ■ ■ — - ■ ■ - • - — -------- ■ - - - - _ . — — fi -_ ■- HU/- /|_¡ _«./ A régeni Fogyasztási Szövetkezetek Szövetsége értesíti az érdekelteket, hogy 1964. július 5-én Marosvécs községben (Régen rajon) megszervezi a kollektivisták hagyományos cseresznye vásárát, ahol bő választékban kapható élelmiszer és ipari termék. ‘ ______ I ihrwvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv' 81 ** I A gyergyóalfalvi | I I . I I LENAZTATO ÜZEM I versenyvizsga alapján alkalmaz: I o g — az aerob áztatásban jártas áztató mestert, ? | a Minisztertanácsi Határozat feltételei alapján. ^ ^ — gépész vagy elektromérnököt, főgépészi beosztásban a Minisztertanácsi Határozat feltételei alapján. § § A versenyvizsgát 1964. július 27-én tartja a vállalata új székhelyén, Comuna Joseni, raionul Gheorgheni. § § Bővebb felvilágosítást a vállalat igazgatósága ad. ^ ----------------------- — ■ - - - ___________ Kisipari _______ termelőszövetkezet újabb szolgáltatási egységeket nyitott. A GriDifa roșie utcai mikrokomplexumban a következő egységekkel áll a megrendelők rendelkezésére: — férfi és női szabóság I. oszt. díjszabással — férfi és női fehérneművarroda, női szabóság és kötődő 11. oszt. díjszabással. q°oooooooooooocoooooooooopooooqoQoas