Vörös Zászló, 1966. április (18. évfolyam, 76-101. szám)
1966-04-01 / 76. szám
2 6© éves Viata Románeasca folyóirat A Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottság és az írószövetség szerda este a Palota kistermében díszgyűlést rendezett a Viafa Románeasca című folyóirat megalapításának 60. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen részt vettek a következő elvtársak: Florian Danalache, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának póttagja, az RKP Bukarest városi bizottságának első titkára, Pompiliu Macovei, a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottság elnöke, Zaharia Stancu akadémikus, az írószövetség elnöke, Ion Stoian, az RKP KB osztályvezetője, Demostene Botez, az Akadémia levelező tagja, a folyóirat igazgatója, írók, fővárosi irodalmi és kulturális kiadványok vezetői, lap- és kiadói szerkesztők, más művészeti és kulturális személyiségek, nagyszámú közönség. Megnyitó beszédet mondott Florian Danalache elvtárs, majd felszólaltak a következő írók: Demostene Botez, Mihail Sevastos, a folyóirat régi munkatársa és Serban Cioculescu, az Akadémia levelező tagja, a Viata Romaneasca főszerkesztője. Elmondották, hogy az első szám megjelenésétől 1940-ig, amikor a fasiszta kormányzat betiltotta a folyóiratot, a Viata Romaneasca lankadatlanul felkarolta a nemzeti alkotásokat, elősegítette a román tudomány, irodalom és művészet számos kimagasló egyéniségének érvényesülését, szenvedélyesen harcolt azért, hogy az írók figyelmét felhívja a széles néptömegeket foglalkoztató nagy kérdésekre. A folyóirat évek hosszú során át a demokratikus szabadságjogok, a haladó kultúra védelmezőjének bizonyult, eltökélten harcolt a fasizmus és ideológiája ellen. Egyike volt a legjelentősebb kulturális kiadványainknak, fóruma a haladó eszméknek. A Viata Româneasca 1944 után számos értékes irodalmi művet, cikket és tanulmányt közölt, jelentősen hozzájárulva kultúránk fejlesztéséhez, az új szocialista irodalom megteremtéséhez. Az ünnepség végén fővárosi színészek a Viata Romaneascaban megjelent verseket szavaltak. (Agerpres) Neves külföldi művészek vendégszereplése hazánkban Áprilisban számos külföldi művész lép fel dalszínházainkban és hangversenytermeinkben. David Ojsztrah a George Enescu Állami Filharmónia szimfonikus zenekarának négy hangversenyén lép fel kettős minőségben, karmesterként és hegedűművészként. Ugyancsak a Szovjetunióból látogat el hozzánk Alekszandr Ognyivcev basszusénekes, aki Bukarestben lép fel a Borisz Godunovban és a Don Carlosban, Kolozsváron pedig a Faustban, Dmitrij Baskirov zongoraművész, aki Bukarestben és Iasi-ban ad hangversenyt és Zurab Andzsaparidze tenorista, aki több operaelőadáson vendégszerepel Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron. A könnyűzene kedvelői a fővárosi Palota-teremben több hangversenyen hallhatják Sarita Montiei spanyol énekesnőt. Belgiumból vendégül látjuk Edgar Deneux karmestert és Christianne Gruselle szopránénekesnőt, Görögországból és Franciaországból pedig Maria Cherogeorge, illetve Raffi Petrosian zongoraművészt. Csehszlovákiából is várunk vendégművészeket: Ivana Mixova mezzoszoprán-énekesnőt, Bohumil Berka és Zdenek Macal karmestereket. A Német DK két fiatal művésze — Marietta Wolk zongoraművésznő és Monika Zouhar hegedűművésznő a temesvári és a szebeni szimfonikus zenekar szólistája lesz. Ambrus Piri magyar könnyűzene-énekesnő a televízióban ad hangversenyt. AKI EGYSZER TOLVAJ VOLT A film cselekménye San Franciscóban játszódik le. Főhőse egy európai származású ifjú, aki azért jött Amerikába, hogy itt jobb megélhetést keressen magának. Évekig él testvérével — a legnagyobb szegénységben, nncstelenségben. Testvére befolyására, aki egyébként elég könnyelmű életmódot folytat számtalan lopásban, betörésben vesz részt. Elfogják. Miután büntetését leüli, megpróbál becsületesen élni, dolgozni, kenyeret keresni. Családot alapít s már már úgy látszik sikerül is neki a javulás útjára lépni, amikor testvére az ő nevét használva több lopást hajt végre. A rendőrség őrizetbe veszi, munkahelyéről elbocsátják, a család nélkülözik, szenved. Ilyen körülmények között nem marad más számára, mint elfogadni testvére ajánlatát, lopni ismét s igy gazdaggá lenni... Győz az „ököljog"... Az amerikai film főszerepét Alain Delon, Jack Palance, Ann Margret játsszák. A filmet az Arta filmszínházban tűzték a jövő hét műsorára. BEATA Lengyel film. Témáját a lengyel valóságból meríti. Két nemzedék — a szülők, felnőttek, valamint a gyermekek, ifjak közötti ellentétet ismerjük meg. A film forgatókönyvét Michal Tonecki írta. A főbb szerepeket Pola Raksa, Marian Opania és mások alakítják. A filmet a Vörös Lobogóban vetítik. A LEGSZEBB A Haladás filmszínházban a jövő héten vetítik a Legszebb című NDK-beli filmet. A történet egy forgalmas nagy városban játszódik le és egy fiatal pár szerelmi történetét ábrázolja. Rendező Walter Baumet, a két főszereplő Aligia Babrowska, Ingolf Georges. Cervantesszimpozion A nagy kulturális évfordulók keretében csütörtök délután a fővárosban szimpoziont rendeztek Miguel de Cervantes író halálának 350. évfordulója alkalmából. A szimpozionon részt vettek az Országos Békevédelmi Bizottság, a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottság, az írószövetség, Románia Szocialista Köztársaság Országos UNESCO-Bizottsága képviselői, kulturális és művészeti dolgozók, diákok. Megnyitó beszédet dr. Alexandru Balaci docens, professzor, az Akadémia levelező tagja, a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottság alelnöke mondott. A nagy író egyéniségét és munkásságát Ion Frunzetti műkritikus és dr. Ovidiu Drimba egyetemi előadó tanár méltatta. Befejezésül a résztvevők megnézték a Don Quijote játékfilmet. (Agerpres) Diákszakversenyek Április 3-án és 4-én tartják meg a líceumok, pedagógiai iskolák, szakmai és műszaki mesteriskolák tanulói SZAKVERSENYEINEK tartományi szakaszát. A tartományi szakasz legjobb helyezettjei bejutnak az országos döntőbe. Az ilyen szakversenyek már hagyományossá váltak iskoláink életében, matematikai, fizikai, kémiai, román nyelvi és irodalmi ismereteik elmélyítésére és gyarapítására ösztönzik a tanulókat, felkeltik szenvedélyes szereteteket e tantárgyak iránt. A tanulók szakversenyei egyidejűleg tehetségkutató jellegűek is. A tavalyi matematikai verseny győztesei például becsülettel képviselték hazánk színeit a berlini nemzetközi matematikai olimpián. (Agerpres). --------- Megjelent a KORUNK 3. száma A TARTALOMBÓL. Farkas Zoltán: Állam, nemzet, szuverenitás . Roth Endre: Szocializmus, tudomány, szociológia • Farkas Hetén — Lupán Anna Mária: Nem termelő tevékenység és tudományos kutatás. Pap István: Állattenyésztés — mennyiségi genetika — élelmezés . Imreh István — Pataki József: Hagyomány és korszerűség az állattartásban 9 Albert Potcard: A kollektív tudományos munka lélektanáról • Közlekedési problémáink 1* Az elidegenedés forrásai © Modellezés a kémiában 9 Elöregszik-e a társadalom ? Simon Dezső: Holgger és a zenei hagyomány # Borghida István: A nyitott szemmel álmodó Chagall. Jugoszláviai útinapló © Mai jugoszláv líra Pusztai János karcolata © Tóth István verse A temesvári színjátszás kérdéséhez © A színielőadások hatásosságáról 9 Gyermekek a színházban Cristian Popiteanu: N. Titulescu és az európai biztonság . Bodor András: Universitas Magistrorum et Scolarium. Bácski György, Beke György, Bodor Pál, Bóna Ervin, Bretter György, Cseke Gábor, Dávid Gyula, Fülöp Géza, Halász Kálmán Kohr, Diliés, Lín Gusztáv, Méhes György Papp László Rácz Győző, Sombori Sándor, Szabó Sándor, Szabó Zoltán, Szász János, Szász Károly, Sigó Katalin, Szilávy Júlia írásai. KRÓNIKA, TÉKA, TALLÓZÁS Még egyszer a borvízellátásról Lapunk március 22-i számában egyik munkatársunk tolmácsolta az Élelmiszer Nagykereskedelmi Vállalat kereskedelmi igazgatójának arra a kérdésre adott válaszát, hogy miért hiányos az ásványvíz-ellátás. A válasszal szerkesztőségünk nem értett teljes mértékben egyet, de bíráló megjegyzésekkel közzé tettük. A cikk az olvasók körében nagy érdeklődést váltott ki, de mint az várható is volt, Antal László igazgatóval nem mindenben értenek egyet. Véleményüket sokan a szerkesztőség címére küldött levelekben fejezték ki. Az alábbiakban egy levelet közlünk, amely a legtömörebben foglalja össze számos más ásványvíz fogyasztó véleményét is, tehet az igazgató elvtárs. De ez is hozzájárul ahhoz, hogy nem szívesen vásárolják az emberek a Hargita vizet. M. B. újságíró mellett mi is fel szeretnénk tenni egy kérdést az igazgató elvtársnak: Hol feküdtek majdnem fél esztendeig azok a Borszéki vizek, amelyeket az utóbbi hetekben hoztak forgalomba? Az üvegeken azt olvassuk, hogy 1965. október, tehát akkor töltötték. Furcsa ez, mert ha az üzletekben Borszékit kértünk, az elárusítók nincsennel válaszoltak. Erre válaszoljon még az igazgató elvtárs, mert akkor egy kis derűvel legalább enyhíteni fogja a borvízellátás miatti keserűségünket. Szerkesztőségi megjegyzés: Reméljük, az Élelmiszer Nagykereskedelmi Vállalat igazgatósága belátja, hogy jobb nyíltan szembenézni a mulasztásokkal, mint elfogadhatatlan indokokkal érveim. sorai: íme Bihari Margit olvasónk A Vörös Zászló március 22-i számában a borvizfogyasztók szinte mindennap előadódó, bosszantó kérdését teszi szóvá. Érthető, hiszen a borvizellátásban (különösen Bodoki és Borszékinél) komoly zavarok és hiányosságok mutatkoznak. Az Élelmiszer Nagykereskedelmi Vállalat kereskedelmi igazgatója szellemesen oldja meg a mi gordiuszi csomónkat. Igyunk másfajta borvizet — ajánlja. Hát nem egyszerű megoldás? Hogy is nem jöttünk rá már korábban mi, „indokolatlanul panaszkodók". Miért is mellőzünk jogtalanul olyan borvizeket, mint a Kászongyöngye, Előpataki, no meg a Hargita? Meg kell nyugtatnom az igazgató elvtársat, nem azért ragaszkodunk a Borszéki és Bodoki vizekhez, hogy önt boszszantsuk, vagy nehézségeket okozzunk, hanem, mert egészségünk fenntartása, vagy helyreállítása ezeket igényli. Akinek az orvos Borszéki vizet ajánl, nem ihat Kászongyöngyöt, még akkor sem, ha ezeket a vizeket népszerűsítik. A Hargitát pedig még azok is mellőzik, akiknek az a víz tesz jót. Igen, mert a többi ásványvizekkel szemben drága. Nem tévedés ez az állításom. Igaz ugyan, hogy a Hargita ára is 1,05 lej, mint a többi borvizé és mégis drágább. Ugyanis gyakran csak az üveg felbontásakor vesszük észre, hogy a szája csorba. Igaz, erről nem VÖRÖS ZÁSZLÓ A labdarúgó bajnokság az A-osztályban A 16-ik forduló sem maradt meglenetés nélkül Tegnap játszották le az ország hat városának stadionjában az A-osztályú labdarúgó bajnokság 16. fordulójának mérkőzéseit. A forduló rangadóját sportszerű körülmények között Ploiesti-en játszották le, ahol a bajnokság élén álló PETROLUL és RAPID mérték össze erejüket. A bukaresti csapat, amely öt tartalék játékossal szerepelt, az 55 percig kiegyensúlyozottá tette a mérkőzést. Ekkor azonban Dridea II. sarokrúgása nyomán érintetlenül a hálóba került a labda. A Rapid ezután jól védekezett és megakadályozta, hogy az erőteljesen, de eredménytelenül támadó Ploiesti-i csapat újabb gólt szerezzen. A nap meglepetése Galacon született, ahol a helyi SIDERURGISTUS 6 : 0 (3 : 0) ARÁNYBAN LEGYŐZTE A CSMSZÁKI CSAPATÁT, amelynek kapuját a válogatott keretben szereplő Constantinescu védte. A galaci játékosok közül különösen Voinea, Statescu és Adam tűntek ki. Más mérkőzések: Bukarest: STEAUA—KOLOZSVÁRI UNIVERSITATEA 1:0 (0:0). Az első félidőben mindkét csapat tetszetősen játszott és a játék színvonala is jó volt. A második félidőben a Steaua fölénybe került, de a győztes gólt Pavlovics a 72. percben csak 11-esből tudta megszerezni. BUKARESTI DINAMO—BRASSÓI STEAGUL ROSU 1—0 (1— 0). Az első félidőben a Dinamo játszott fölényben. A gólt a 33. percben Ene beadásából Varga fejelte. Craiova: STIINTA—TEMESVÁRI POLITEHNICA 1—0 (1—0). A craiovai diákcsapat továbbra is tartja jó formáját és sikerült újabb 2 pontot szereznie. A hazai csapat különösen az első félidőben nagy fölényben játszott. A győztes gólt az 5. percben Petrovics temesvári hátvéd hibájából Eftimie szerezte. Az első félidőben Plugaru elhibázott egy 11-est. Az utolsó percekben Regep egy óriási gólhelyzetet kihagyott. Pitéés: PITESTI DINAMO— KONSTANCAI FARUL 3—2 (1— -----♦-----1). Kiegyensúlyozott mérkőzés. A konstancai csapat jól küzdött és kétszer is egyenlített, csak az utolsó percekben vesztette el a mérkőzést. A hazai csapat góljait Radu, Nagy, C. Ionescu, a vendégcsapatét pedig Manolache és Káló szerezte. Arad: UTA—NAGYVÁRADI CRIKUL 1—1 (0—0). Gyenge színvonalú mérkőzés. A nagyváradi csapat a 48. percben Szakács III. góljával megszerezte a vezetést. A 66. percben Solomon öngóljával döntetlenné alakult az eredmény. A bajnoki forduló után a Ploie$ti Petrolul vezet 25 ponttal, majd a Bukaresti Rapid következik 23 ponttal, a Iasi CSMS 19 ponttal, a Bukaresti Dinamo 17 ponttal. (Agerpres) RÖVIDEN VASZILIJ SZMISZLOV SZOVJET SAKKOZÓ, volt vil.1-.bajnok már a Mar del Plata-i nemzetközi torna győztesének tekinthető. Szmiszlov az utolsóelőtti fordulóban 49 lépésben legyőzte az argentin Bolbochant. A második helyen Leonyid Stern (szovjet) áll 9.5 ponttal, majd Portisch (magyar) következik 8,5 ponttal. A LES SPORTS BELGA LAP cikkben foglalkozik a brüsszeli nemzetközi teniszversennyel, amelyet az elmúlt napokban Ion Tiriac román bajnok nyert meg. A cikk címe: „Tiriac remek fonákütéseivel a döntőben legyőzte az ausztrál Charmichaelt“. A cikk többek között ezeket írja: „Tiriac, aki olyan kitűnő játékosokat győzött le, mint Wehrens, Drossart, Lundquist, a döntőben szép győzelmet aratott Caramichael fölött. Az ausztráliai nem találta meg Tiriac remek fonákütéseinek ellenszerét, s így elvesztette a mérkőzést. Tiriac már a verseny kezdetén megnyerte a közönség rokonszenvét. * A Művelődési Palota nagytermében április 1-én, pénteken este 20 órakor: CU CINE MA BAT? Az Állami Színház román tagozatának előadása. Pénteken, április 1-én de. 11 órakor: LIE és DE CE FUGE CÍIELE DUPA PISTOA. 16 órakor: SINZIANA És PEPELEA. Árta filmszínház: Winnetou II. rész Progresus filmszínház: Gyilkos a nyaralóban Vörös Lobogó filmszínház: Egy csepp méz Ifjúsági filmszínház: Akasztottak erdeje I. és 11. rész Munkás filmszínház: Gyermekkorom emlékei Flacara filmszínház: Kérem a panaszkönyvet! * A marosvásárhelyi Népi Egyetem AZ IFJÚSÁG ÉS A MAI ÉLET tanfolyam hallgatói részére április 1-én, pénteken 18 órakor a Trandafirilor tér 26. sz. alatti előadóteremben „MORALA SI PROBLEMELE SEXUALITATH“ címmel Niresteanu Aurora egyetemi lektor tart előadást. Digijidt egy vtlatvsízört A Bartók Béla utca elején nemrég kigyúlt egy villanykörte. Hogy miért kell ezt szóvátenni? Azért, mert a téli hónapokban ezreknek, tízezreknek kellett vaksötétben végigbotorkálniok ezen az útszakaszon. Ez a hanyagság teteje, hallottam, nem egyszer idősektől és fiataloktól egyaránt. És most kigyúlt a villanykörte. De erre már nem figyelnek fel a járókelők. Talán még csak azt sem mondják, hogy: na, végre! De vajon csak ezzel a villanykörtével vagyunk így? Oh, nem, nem csak ezzel! Ha egy kicsit szétnézünk magunk körül, szinte naponta észlelhetünk valami változást, valami olyasmit, ami eddig hiányzott és szóvá tettük, de most, miután megvalósult... De hadd mondjak néhány példát. Fogom a telefont és feltárcsázom az egyik élelmiszerüzletet. Bemondom a rendelést: egy kiló cukor, ugyanennyi rizs, liszt, élesztő, bors, kávé. Majd leteszem a kagylót és nyugodtan végzem tovább a dolgomat, mert az áru „házhoz jön". De könnyebb lett a dolgom a nagyobb vásárlásokkal is. Ha öltönyt vásárolok, nem kell a szabóhoz futkosnom vasalásért, igazításért, hisz elvégzik ezt az üzletben. És a kézi fuvarossal sem kell alkudoznom, ha mosógépet, porszívót vagy egyéb tárgyat vásárolok. S milyen jó ötlet az is, hogy vásárlás után nőknek ki is szabják a könynyebb ruhaneműt, amit aztán otthon ők maguk is megvarrhatnak. Na és az sem lényegtelen apróság, hogy naponta kétszer jön a postás, vagy, ha üdülni megyek, egészen az elosztó irodáig nincs gondom a csomagjaimmal, ami bizony megkeserítheti az utazást. No, de nem sorolom tovább, hiszen csak azt akartam elmondani, hogy manapság a kényelemnek, a dolgozó iránti gondoskodásnak, akárcsak a levegőnek, jóformán csak a hiányát vesszük észre. Amíg minden megvan, nem is gondolunk rá, mint ahogy azt sem vesszük észre, hogy lélegzünk. Hogy jó-e ez, vagy sem, azt önre bízom, hogy eldöntse, kedves olvasó. LAJOS ANTAL KOSÁRLABDA MUREJUL—BUKARESTI RAPID 36:38 (19:18) (Tudósítónktól). Jó iramú mérkőzést hozott a marosvásárhelyi Murejul női kosárlabda csapatának találkozója a többszörös bajnok Rapid együttesével. Ha a vásárhelyi lányok jobban kihasználják a mérkőzés utolsó 10 percét, amikor érthetetlen módon leálltak, könnyen két vállra fektethették volna ellenfelüket. A mérkőzés fergeteges vásárhelyi rohamokkal indul, a 4. percben már 7:2-re alakul az eredmény a helyiek javára. A következő percekben a fővárosiaknak sikerült jó néhány ellentámadást értékesíteniük, s így csökkenteni a helyiek előnyét, (9:8) sőt a 11 percben az eredmény 12:12-re alakul. Ezután újra feljönnek a hazaiak és 17:12- re elhúznak. A félidő végéig a Rapid újra rohamoz, több kettős kosarat ér el, s az eredmény 19:18-ra módosul. A második félidő első részében újra a vásárhelyi lányok rohamoznak, s egy adott pillanatban 30:23-ra vezetnek. Ezután érthetetlen módon leállnak, s alkalmat adnak az ellenfélnek, hogy a 36-ik percben kiegyenlítsen (30:30). A játék utolsó perceit az ellenfél jobban kihasználja, s elhúz 32:38-ra. A helyiek a pontkülönbséget a mérkőzés végéig csak csökkenteni tudják 30:38-ra. A két csapat pontjait Madaras (13), Varga (7), Csorvási (6), Szabados (6), Pirchan (4), illetve Ivanovics (13), Demian (9), Racovica (8), Ebert (6), Diaconescu (2) szerezték. VOINJA—SZALONTAI SPARTAC 48:44 (38:38, 21:26) Az előmérkőzésen a marosvár A legtöbb kosarat Mezei (14), sárhelyi Vointa együttese nagyon Demeter (12), illetve Lajos (16) gyenge színvonalú küzdelem után és Bihari (14) szerezték, tudta csak két vállra fektetni a Szalontai Spartac csapatát. SZABÓ ANDRÁS rendelésre készít — ÜZLETI FELSZERELÉST — IRODAI BÚTORT — ISKOLAI BÚTORT — ÍRÓASZTALOKAT „„ * ^ — IRAT- ÉS LEVÉLTÁRI SZEKRÉNYEKET ÉS POLCOKAT — EGÉSZSÉGÜGYI BÚTOROKAT SZÁLLODAI BÚTOROKAT Bővebb felvilágosítást a vállalat eladási osztálya ad. írásban vagy telefonon. A bajáni Bányavállalat azonnal alkalmaz — bányászokat — segédbányászokat Központi fűtésű, közös hálóban szálláshelyet biztosítunk, valamint napi háromszori étkezést, fizetés ellenében. Érdekeltek a vállalat központjában jelentkezzenek. (Izvorul Oltului vasútállomás). !téljük sej jyersskeink erészsége Szülők! Április elsejétől kezdve a gyermekek a következő VÉDŐOLTÁSOKAT kapják: — A 3 HÓNAPTÓL — 12 HÓNAPOS KORBAN LÉVŐK úgynevezett „hármas“ oltásban részesülnek, mely megvédi őket a diftéria, szamárköhögés és tetánusz betegségek ellen. Folyó év április 12 és 15 között a járványos gyermekbénulás elleni — cseppek formájában, tehát szájon keresztül — védőanyagot kapják meg. Ez az OLTÁS AZ 1964. nov. 1. ÉS 1965. NOV. 1. KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN SZÜLETETT GYERMEKEK SZÁMÁRA KÖTELEZŐ. PONTOSAN JELENTKEZZENEK GYERMEKEIKRE! A KÖRZETI ORVOSOK ÁLTAL MEGJELÖLT IDŐBEN ! A marosvásárhelyi Egészségügyi Nevelési Ház.