Vörös Zászló, 1966. október (18. évfolyam, 231-256. szám)
1966-10-01 / 231. szám
2 Fényképpályázat Lapunk szerkesztősége új fényképpályázatot hirdet ugyancsak tíz hónapos időtartammal. A verseny első szakaszát december 31-én, második szakaszát 1967. május 1-én, utolsó szakaszát pedig augusztus 15-én zárjuk. A megjelent fényképeket rendszeresen honoráljuk s ezen felül jutalmazzuk a verseny legeredményesebb részvevőit. Szeretnénk minél több olyan felvételt kapni, mely a termelőmunkát, a falvak életét, az oktató-nevelő tevékenységet, tartományunk élénk művészeti- művelődési tevékenységét és sport életét tükrözi. Csak éles, kontrasztos fényképeket veszünk át, melyek legalább levelezőlap nagyságúak és legfennebb 18/24 centiméteresek (a képkivágás tetszés szerinti lehet). Kérjük pontosan feltüntetni a fényképeken a beküldő nevét, foglalkozását, munkahelyét és lakcímét, mert ellenkező esetben nem tudjuk a verseny részvevőjeként nyilvántartani és munkáját honorálni. A legtevékenyebb sajtólevelezők között az első verseny,szakasz lezártával 1509, a második szakasz végén 2000, míg a harmadik szakasz után 1500 lejt osztunk ki. A megjelent fényképért tiszteletdíjat fizetünk. A levelezési és fényképverseny teljes időszakának (1966 okt. 1.—1967 aug. 15) általános értékelésekor a fentieken kívül a legtevékenyebb sajtólevelezők között még kosztunk 1 5.000, míg a legjobb fotóamatőrök között 3.009 lej értékű díjat. Új LEVELEZŐI VERSENY Szerkesztőségünk új versenyt hirdet önkéntes sajtólevelezőink számára. Az október 1-én kezdődő versenyre beküldhetők hírek, tudósítások, jegyzetek, riportok, portrék és rövid elemző-beszámoló cikkek egyaránt. A versenyt a megjelent cikkek alapján értékeljük, szem előtt tartva azok időszerűsége, érdekessége, olvasmányossága és ösztönző hatása mellett azt is, hogy a résztvevők mennyire voltak következetesek levelezői munkájukban. Megtörténhetik természetesen, hogy egyes résztvevők rajtuk kívül álló okokból nem tudják a verseny egész időtartama alatt a kívánt teljesítményt felmutatni, bár néhány hónapig legjobb tudásuk szerint támogatták lapunkat. Éppen ezért most is több szakaszra bontjuk a vetélkedőt és minden szakasz lezártával közzé tesszük az eredményeket, jutalmazzuk a legtevékenyebbeket. A verseny első szakasza október 1-től az év végéig, a második 1967. január 1-től május 1-ig, a harmadik május 1 től augusztus 15-ig tart. Minden új jelentkezőt és azokat, akik régebbi tudósítóink, de ritkábban írnak, felkérünk, hogy valamennyi írásukon tüntessék fel a pontos címüket. A fontos eseményekről szóló híreket, melyeknek közlése nem halasztható napokig, telefonon is bemondhatják levelezőink. Nesze, Máriskó! A nagy, cementpadlós mészárszékban kevesen vagyunk. Csöndben várakozunk sorunkra, amikor elhangzik ez a két szó: — Nesze, Máriskó! Valamennyien az öblös hang irányába fordulunk. A pult előtt 35—40 éves, tarkakendős cigányasszony áll. A tenyérnyi papírba csomagolt húsért nyúl, de meggondolja, s visszahúzza a kezét. — Ne haragudjon, instálom, de nekem, ez nem kell — mondja haragosan. — Tiszta cafat, mócsing. — És ugyan biza mi kéne? — kérdi a mészáros és kiteregeti a húst. A mozdulatra hathét apró darabocska hús válik szét egymástól. — Amér az olcsóbbikból kértem, adjon csak tisztességes húst. Az én pénzem is olyan, mint a másé. — Ha nem kell, akkor ne vidd el. — Nem is viszem, kérem vissza a pénzemet. — Az nem úgy megy — szól rá morcosán a kasszásnő. — Várj, amíg eladom a blokkodat. —úgy látszik, a példa ragadós, ő is természetesnek veszi, hogy tegezze a nálánál jóval idősebb asszonyt). S Mariska szót fogadott. Nekivetette hátát a falnak és várt. Hogy meddig? Nem tudom. Siettem. A többi 5—6 vevő se avatkozott be a vitába. Bizonyára ők is siettek. Egyikünk sem vette védelmébe az asszonyt, aki — ha lehet így mondani — 100 százalékon felüli igazságával — alul maradt. Most, utólag, szégyellem magam. Mert több mint biztos, hogy ha „Nesze Klári" — „közvetlenséggel" nekem adnak egy kiló húst 6—7 darabban, akkor nem „sietek" el megjegyzés nélkül. S valószínűnek tartom, hogy a többi vevő sem hagyta volna szó nélkül. Történt pedig mindez a marosvásárhelyi Rózsák terén lévő nagy mészárszékben, szeptember 22-éig délután 4—5 óra között. L. K. YJUAM05 IKIMilMCNI A brassói Metrom üzemekben egy szakemberekből álló kollektíva Teodor Tatomirescu mérnök vezetésével indukciós villamos kemencét tervezett és épített. A Citac-80 nevű új kemence óránkénti kapacitása 150—160 alkatrész. Az aluminium olvasztására használt kemencével fogják helyettesíteni a földgázzal működő kemencéket, amelyekkel szemben jobb munkakörülményeket biztosít és lehetővé teszi az égésből származó anyagveszteségeknek a felére való csökkentését, növeli az égési kapacitást és javítja az alkatrészek minőségét. A konstruktőrök által alkalmazott új megoldások egyben lehetővé teszik a Citac-80-as kemencék folyamatos működését, míg a villamos kemencéket le kell állítani a csapolásnál és az újratöltésnél. (Agerpres) 18.00 — Gyermekeknek és iskolásoknak . © Zenei dolgozat © Hagyományok és művészet. 19.00 — Híradó. 19.20 — Gyűjtők, gyűjtemények, szenvedélyek. 19.45 — Az egyetemi év kezdetén 20.00 — Tele-enciklopédia 21.00 — Szerelmi dalok és román népi táncok. Közreműködik Minodora Nemes, Filofteia Bâsceanu, Ion Luican, Dumitru Sopon és Radu Voinescu zenekara 21,25 — Az Angyal — film 22,15 — Kis stúdió: Éjfél után — Liana Maxy szcenáriuma Nicolae Tie ötlete nyomán 22,50 — Vendégünk — Nicole Felix (Franciaország). 23,20 — Sport. 23,30 — Híradó. 23,40 — Időjárásjelentés. MAI MŰSOR: Bukarest I. és II. műsora VASÁRNAP, október 2 I. műsor. 6,10 Reggeli zenés műsor. 6,45 Dalok. 7,18 Indulók. 7,30 Könnyűzene. 7,45 Népi muzsika. 8,00 „A termés napja“. Ünnepi műsor a falvak dolgozóinak. 8,40 Könnyűzene. 9,10 Zenés látogatás az országban. 9,40 Részletek Offenbach „Párizsi élet“ c. operettjéből. 10,00 A vidámság klubja. 10,30 Könnyűzene-énekesek a mikrofon előtt: Arca Agemolu, Bärbel Wacholtz, Alin Noreanu és Adamo. 11, 03 Rádióatlasz. 11,45 Zenés posta. 11,50 Luminita Cosmin és a Mentzel-testvérek énekelnek. 12,00 Mindenről-mindenkinek. 13,10 Műsorajánlás. 13,13 Hét hangjegy — hét dallam. 13,30 Zenei varieté. 14,00 A mikrofonnál: Roxana Matéi. 14,15 A rádió-televízió népi zenekara játszik. Szólisták: Angela Moldovan és Ion Luican. 14,40 Könynyűzene. 15,00 Jean Ionescu zenekara játszik. 15,15 Sport és zene. 17,45 Versek. 18,00 Népdal énekesek. 18,15 Zenés műsor. 18,30 A hét előadóművésze: Ruha István hegedűművész. 19,00 A legismertebb népdalok repertoárjából. 19,20 Operettrészletek. 19,40 A mikrofonnál: Aida Moga, Caterina Casseli és Constantin Draghici könnyűzene-énekesek. 20,30 Dobra Badea és Andriano Celenta énekel. 20,45 Rádiószínház. 22,25 A ritmusok karneválja. II. műsor 6,00 Az új folklór dalaiból. 6,35 Esztrádzenei miniatűrök. 7,00 Zenés program. 7,15 Operettkeringők. 7,45 Műsorajánlások. 7,50 Calin Marian három melódiát énekel. 8,00 Könnyűzene. 8,30 Pionírdalok. 8,40 Rádiószínház gyermekeknek. 10,00 Egyik dallamtól a másikig. 10,35 Népi zene-szólisták: Renone Sinulescu. "11,00 A „George Enescu“ Állami Filharmónia hangversenyének köz- Vetítése. Vezényel Emanuel Elenescu. Szólista (ének) Lola Bobescu. 13,15 Műsorajánlás. 13,18 Folklórhangverseny. 13,40 Könnyűzene. 14,10 Dorina Draghici és Fred Buscaglione énekelnek. 14,30 A vidámság hullámhossza. 15,00 Ana Pacatius népdalokat énekel. 15,10 Vasárnapi magazin. 16,00 Népzene. 16,30 A könnyűzene sikereiből. 17,00 Dinu Lipatti Chopin keringőket énekel. 17,15 Dallamok... dallamok. 17,45 Irodalmizenés adás: Johann Strauss „Denevér“ c. operettje. Közreműködik a bécsi Filharmónia zenekara és kórusa. Vezényel: Klemens Kraus. 19,03 Könnyűzene énekesek. 19,26 Népi zene. 20,00 Táncoljunk. 21,15 Románcok. 21,35 Kedvelt táncdallamok. 22,30 Versek. 22,40 Operarészletek. 23,10 A Rádió-televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. Vezényel: Iosif Conta. 23,48 Tánczene. HÉTFŐ, október 3 1. műsor: 5,06 Zene. 6,40 Műsorajánlás. 7,15 Fúvószene. 7,30 Zenés adás. 8,06 Dumitru Balasoiu és Emil Drosu népdalokat énekelnek. 9,35 Népdalok. 10,03 A rádió-televízió gyermekkórusa énekel. 10,15 Népi muzsika. 10,30 Szélrózsa. 10,55 Szimfonikus táncdallamok román szerzőktől. 11,30 Könnyűzene. 11,45 Falvaink népdalénekesei. 12,07 Műsorajánlás. 12,10 Részletek Ron Greiner „Robert és Erzsébet“ c. operettjéből. 12,30 A román kóruszene klasszikusai: Iacob Muresianu. 12,45 Déli hangverseny. 13,09 Cornel Popescu és Roger Roger könnyűzenekara játszik. 13,30 Népi muzsika. 14,08 Esztrádzene. 14,40 Anton Negoițescu operettáriákat énekel. 15,00 Népzenei kívánsághangverseny. 15,30 Zenei kilátó. 16,30 Irodalmi adás. 16,40 Folklórkincsünkből. 17,00 Tangók. 17,15 Rádiószínház. 17,40 Szórakoztató zene. 17,50 A gordonka irodalmából. 18,15 Könynyűzene elektronikus orgonán. 18,25 A tegnap népdalszólistái: Ion Matache. 18,40 Az ötéves terv üteme. 19,00 Kívánságműsor. 19,30 A nap melódiája. 19,35 Zenei varieté. 20,20 Sport. 20,30 Román melódiák. 21,05 A vidámság hullámhossza. 21,35 Egyik daltól a másikig. Könnyűzene. 22,20 Dzsessz tegnap és ma. 22,45 Részletek Lola Bobescu szept. 30-i hegedűhangversenyéről. 23,15 Könnyűzene. II. műsor. 7,45 Paul Lincke „Nakiris házassága“ c. operettjének nyitánya. 7,55 Szórakoztató zene. 8,10 Műsorajánlás. 8,15 Román könnyűzene. 8,30 Népdalszólisták és zenekarok. 9,03 Reggeli hangverseny. 9,40 A melódiák esztrádja. 10,00 Részletek Gounod „Faust" c. operájából. 10,15 Irodalmi adás. 10,30 Theodor Paraschivescu zongoraművész játszik. 10,40 Népdalénekesek: Raveca Sandulescu ás Gheorghe Petcu. 11,07 Nora Demetriad könnyűzene dalai. 11,20 Részletek Sabin Dragoi „Megtorlás“ c. operájából. 12,10 Mindenről mindenkinek (ismétlés) 13,05 Műsorajánlás. 13,08 Operettrészletek. Szólisták: Elena Patrichi és Laurencu Buzda a Galaci Színháztól. 13,20 Fúvószene. 13,30 Közkedvelt dallamok. 14,00 Bánáti népdalok. 14,30 Déli hangverseny. 15,10 Gherase Dendrino és H. Malineanu dallamaiból. 15,30 Tudományos adás. 15,55 Népi táncdallamok. 16,00 Mariana Stoica, a kolozsvári Állami Opera és Gheorghe Badulescu, a Iasi-i Állami Opera tagja énekelnek. 16,20 Paganini „Boszorkánytánc“ 16,30 Könnyűzene. 17,15 Népdalok. 17,30 Henry Salvador énekel. 17,40 Színházi bemutatók. 17,55 Hórák. 18,00 Arta Florescu énekel. 18,35 Könnyűzene. 19,03 Népdalok. 19,30 Utazás a civilizáció történetében. 20.00 A hét előadó művésze: Ruha István hegedűművész. 20,40 Operarészletek. 21,05 Rádiószínház bemutatók. 21,30 Rádiószínház. 22,45 Hangszerszólók. 0,12 Tetszenek e melódiák? KEDD, október 4 I. műsor. 5,24 Hangverseny. 6,40 Műsorajánlás. 7,15 Fúvószene. 7,30 Könnyűzene. 8,35 Ana Ispas és Benonc Damian népdalokat énekel. 10,03 Kóruszene. 10,17 Fiatal népdalszólisták. 10,30 Csak 7 világcsoda volt?. 11,20 A klubok színpadain. Egy nap a brassói „Traktor“ üzem klubjának tevékenységéből. 11,30 Margareta Pissara és Giorgio Gaber énekelnek.. 11,50 . Zenés látogatás az országban. 12,10 Részletek Lehár „A mosoly országa“ c. operettjéből. 13,11 Könnyűzene. 13,30 Népi dalok és táncok. 14,08 Dallamcsokor. 14,40 Operettáriák. 15,00 Folklórkincsünkből. 15,30 Zenei kilátó. 16,15 Rövid zenés utazás. 16,30 Irodalmi adás az ifjúságnak. 16,40 Zoltán Aladár, Alexandra Pașcanu „Fekete-tenger" c. szimfonikus poémájának nyitánya. 17,15 A Voroneo freskóktól Bríncu? „Végtelen oszlopáig“. Történelmi adás. 17,40 Kóruszenei album. 17,50 Könnyűzene. 18,15 Sorina Dan, Vali Manolache és Ionel Miron népdalokat énekel. 18,40 Párbeszéd a hallgatókkal. 19,00 Kívánsághangverseny. 19,30 Zenei varieté. 20,30 Román dalok. 21,35 Könnyűzene Ileana Cosinzeananak. 22,20 Marina Crilovici operettáriákat énekel. II. műsor. 7,45 Részletek Stoltz operettjeiből. 7,55 Dallamok gitáron. 8,10 Műsorajánlások. 8,15 Reggeli hangverseny. 8,30 Műkedvelő népdalszólisták és együttesek. 9,43 Könnyűzene: az Armonia és a Caban hármas énekel. 10,00 Táncdallamok — operettekből. 10,15 Irodalmi adás. 10,30 Loewe balladái. 10,45 Folklórzene. 11,07 Temistocle Popa melódiáiból. 12,00 Egyetemisták művészegyüttesei. 12,10 Hangszerszólók. 12,25 Fehér és fekete billentyűk. 12,40 Munténiai népdalok. 13,08 Részletek Fr. Comisel „Csillagvadászok“ c. operettjéből. 13,30 Ismered e könnyűzene énekeseket? 14,00 Népdalok. 14,30 Déli hangverseny. 15,10 Ifjúság és dal. 15,30 A pionírok rádiórakétája. 16,00 Operaáriák. 16,30 Azonos melódiák — különböző szólisták (könnyűzene). 17,30 Könynyűzene. 17,40 Nyelvünk. Előadó: Al. Graur akadémikus, egyetemi tanár. 18,35 Maria Tanase, Ioana Radu, Dan Moisescu népdalokat énekelnek. 19,30 Iskolatársak. 19,50 Bach szonáták. 20,40 A hét operája: Verdi „Othello". 21,05 Edmond Deda és Imre Sándor zenekarai játszanak. 21,35 Zenetörténeti adás. 22,20 Könnyűzene. 22,30 Versek. 22,35 A hét előadóművésze: Ruha István hegedűművész. 23,10 Preklaszszikus zene. 23,41 Könnyűzene. 0,52—6,55 Hírek. SZERDA, október 5 . műsor. 5,40 Zenés műsor. 6,40 Műsorajánlás. 7,15 Fúvószene. 7,30 Könnyűzene. 8,08 Népi- és táncdalok. 9,35 Népdalok. 9,45 Hangszerszólók. 10,15 Dobrudzsai népzene. 10,30 Irodalmi adás iskolásoknak. 11,20 Nyelvünk (ismétlés): 11,30 Könnyűzene. 11,45 Népda-BUKAREST I. Hírek: 5,00; 6,00; 7,00; 10,00; 12,00; 14,00; 16,00; 18,00; 22,00; 23,50. Reggeli torna: 5,15. Falurádió: 5,30. Vidáman köszönt a pionír: 6,45. Sajtószemle: 8,00. Közkedvelt dalok: 8,30. Orvosi lók: 12,07 Műsorajánlás. 12,10 Részletek Gherase Dendrino „Lysistrata“ c. operettjéből. 12,30 Kóruszene. 13,07 A dallamok szárnyán. 13,30 Folklór-album. 14,15 Esztrádzene. 14,40 Melódiák Lopez operettjeiből. 15,00 Zenés látogatás az országban. 15,30 Zenei kilátó. 16,15 Könnyűzene-kettősök. 16,30 Irodalmi adás. 16,40 A rádió-televízió szimfonikus zenekara játszik. Vezényel Iosif Conta. 17,40 A Ploiesti-i Művelődési Palota kórusa énekel. 17,50 Könynyűzene. 18,25 Folklórműsor. 18,40 Mezőgazdasági híradó. 19,00 Kívánsághangverseny. 19,30 A nap dallama. 19,35 Zenei varieté. 21,05 Rádiószínház (G. Coșbuc). 21,25 Zenés magazin. 22,54 Vallomás — hangjegyekkel. II. műsor 7,41 Részletek Johann Strauss „Cigánybáró“ c. operettjéből. 7,55 Mosoly és dallam. 8,10 Műsorajánlás. 8,15 A hangszerek tánca. 8,30 „Hangok és húrok“ népi muzsika. 9,43 Filmmelódiák. 10,00 Balett Massenet „Thais“ c. operájából. 10,30 Franz Schubert hangszerszólóiból. 10,45 Népdalok. 11,07 Könnyűzene. 11,20 Régi táncdallamok. 11,30 A szocialista országokból. 12,00 Dalok Ioan Chirescu-tól. 12,10 A rádió postája. 12,25 A karánsebesi népi zenekar játszik. Szólisták, Sofia ,Préda és Dumitru Chepeteanu. 12,40 Közkedvelt dallamok. 13,08 Részletek Suppé „A szép Galatheea" c. operettjéből. 13,20 Keringők. 13,30 Könynyűzene. 14,00 Népdalok. 14,30 Déli hangverseny. 15,10 Könnyűzene. 15,30 Szélrózsa. 15,55 Hórák. 16,30 A-tól Z-ig — Könnyűzene. 17,15 Radu Aldulescu gordonkajátéka. 17,30 Vranceai népdalok. 17,40 Irodalmi adás. 18,00 Ilinca Cerbacev és Dario Moreno énekelnek. 18,35 Kórusfeldolgozások. 19,03 Zenetörténeti adás. 19,30 Gaudeamus (főiskolai hallgatóknak). 19,50 Lírai intermezzo. 20,40 A hét perája: részletek Verdi C Otellójából. 21,05 Könnyűzene. 21,35 A rádió-televízió zenekara játszik. Szólista: Ruha István. 22,12 Ismeritek e dallamokat. 22,30 Versek. 22,35 Az Electrecord és Jean Claudric zenekarainak hangversenye. 23,56 Éjjeli melódiák. 0,52—0,55 Hírek. CSÜTÖRTÖK, október 6 . műsor. 6,15 Zenés műsor. 6,40 Műsorajánlás. 7,15 Fúvószene. 7,30 Könynyűzene. 9,35 Népdalok. 9,45 Közkedvelt hangszerszólók. 10,03 Kórusok. 10,15 Népdalok, műkedvelő művészegyüttesek. 10,30 Tudni akarom (ismétlés) 10,55 Részletek Otto Nicolai „Windsori víg nők“ c. operájából. 11,20 Könyvismertető. 11,45 Népi muzsika. 12,07 Műsorajánlás. 12,10 Részletek Kacsóh Pongrácz „János Vitéz“ c. operettjéből. 12,20 Fiatal könnyűzene énekesek. 12,30 Itt, Kolozsvár 12,50 Déli hangverseny. 13,21 Könnyűzene. 13,30 Népi dalok és táncok. 14,08 Esztrádhangverseny. 14,30 Constanta Cimpeanu és Gabriel Gheorghiu operettáriákat énekelnek. 15,00 Erdélyi népdalok. 15,30 Zenei kilátó.16,15 Könnyűzene. 16,30 Irodalmi adás az ifjúságnak. 16,40 Operarészletek. 17,15 Tudományos adás. 17,55 A Iași-i „Gavril Muzicescu“ kórus repertoárjából. 17,40 Hangszerszólók. 17,50 A Roger Daneels együttes játszik. 18,15 A könnyűzene albumából. 18,40 Ipari adás. 19,00 Ifjúsági adás. 20,30 Román melódiák. 21,25 Könnyűzene szólisták és zenekarok. 22,20 Könnyűzene. 22,40 A kamarazene fesztiválja. 23,10 A melódiák legyezője. II. műsor. 7,45 Operettrészletek. 7,55 A reggel refrénjei. Könnyűzene. 8,10 Műsorajánlás. 8,30 Közkedvelt népi dallamok. 9,03 Bánáti rapszódia. 10,45 Népi muzsika különböző hangszereken. 11,07 Könnyűzene. 11,56 Kórusművek. 12,10 Újságok, újságírók, vélemények. 12,25 Operarészletek, tanácsadó: 9,30. A Föld körül: 18,05. Esti krónika: 20,00. BUKAREST II. Hírek: 7,30; 9; 11; 13; 15; 17; 19; 21; 23; 0,50. Déli hangverseny: 14 30. Jóéjszakát, gyerekek. 20,30. 12,45 Népdalok. 13,05 Műsorajánlás. 13,08 Maria Brinzea, Ion Gontea és Georgeta Gava, a brassói Zenés Színház szólistáinak műsora. 13,30 Tegnapi melódiák, mai énekesek. 14,00 Zenés utazás a Duna-mentén — népi muzsika. 14,30 Déli hangverseny. 15,10 Egy város, egy melódia. 15,30 Mese adás. 16,00 Petre Stefanescu-Goanga operaáriákat énekel. 16,30 Könnyűzene. 17,15 Népdalok. 17,30 A hét előadó művésze: Ruha István hegedűművész. 17,40 Irodalmi adás. 18,00 Ion Vasilescu zenéjéből. 18,35 A bukaresti „Barbu Delavrancea Tartományi Színház népi zenekara játszik. 19,15 Gigi Marga és Sacha Distel énekelnek. 19,30 A rádiótelevízió szimfonikus zenekara hangversenyének közvetítése. Vezényel: Vaclav Smetacek (Csehszlovák SZK) Szólista: Johannes Ernst Köhler (Német DK) 22,00 Dalok: 22,30 Versek: 22,35 „Várlak“ Könnyűzene. 23,10 A hét operája. Részletet Verdi „Othello“ c. operájából. 23,40 Ajándékmelodiák. PÉNTEK, október 7 . műsor. 6,15 Zenés műsor. 6,40 Műsorajánlás. 7,15 Fúvószene. 7,30 A melódiák stafétája. 8,08 Zenés látogatás az országban. 9,35 Népdalok. 9,45 Nicolae Alexandru fuvolajátéka. 10,03 Dalok. 10,15 Bihari népdalok. 10,30 Pionírok rádiórakétája (ismétlés) 11,00 Dalok. 11,20 Kulturális műsor Suceaváról. 11,35 Ion Calistrache hegedül. 11,45 Népdalok. 12,07 Műsorajánlás. 12,45 Könnyűzene. 13,10 Operettrészletek. 13,31 Népdalok. 14,08 Könnyűzene. 14,40 Lucia Roic és Mircea Nemens operettáriákat énekelnek. 15,00 A népek zenéjéből. 15,30 Részletek Mozart „Don Giovanni“ c. operájából. 16,15 A dal szárnyán. 16,30 Irodalmi adás az ifjúságnak. 16,40 Mircea Basarab hegedű és zenekari hangversenye, Szólista Varujan Cozighian. 17,15 A haza szolgálatában. 17,45 Puica Igiroanu és Norocel Dimitriu énekelnek. 18,15 Ismert és kevésbé ismert dallamok. 18,40 Ipari adás. 19,00 Kívánsághangverseny. 19,30 A nap melódiája. 19,35 Varieté. 20,30 Román melódiák. 21,20 A könnyűzene sikereiből. 22,20 A hét előadó művésze: Ruha István hegedűművész. 22,47 Szöveg és szöveg nélküli dalok. II. műsor. 7,45 Operettnyitányok. 7,55 Szórakoztató esztrádműsor. 8,10 Műsorajánlások. 8,15 „Egy melódia az ezerből“ — könynyűzene. 8,30 Népdalénekesek. 9,34 Egyik keringőtől a másikig. 10,00 Emil Rotundu operaáriákat énekel. 10,15 Rádiószínház. 11,41 Könnyűzene. 12,00 Dalok kicsinyeknek. 12,10 Ipari adás (ismétlés). 12,30 Alfred Alessandrescu „Didona“ c. szimfonikus poémája. 13,05 Műsorajánlás. 13,08 Fúvószene. 13,20 Egy dalt küldök néked. 13,45 Részletek Oscar Strauss „Varázskeringő“ című operettjéből. 14,00 Moldovai népdalok. 14,30 Déli hangverseny. 15,10 Tegnapi és mai melódiák. 15,30 Gyermekadás. 15,50 Népi muzsika. 16,20 Népi táncok. 16,30 Mina és Jean Paunescu könnyűzene énekesek műsora. 17,15 Román népi táncdalok. 17,30 Dallamok... dallamok — könnyűzene. 17,45 Képzőművészeti adás. 18,00 Könnyűzene. 18,35 Tetszenek-e ezek a melódiák. 19,03 Folklór-hangverseny. 19,30 Vidám utasok. 20.00 Operaest: Részletek Bellini „Norma“ c. operájából (folytatása 20,40; 21,05 órakor). 22,20 Három melódia, három énekszólista. 22,30 Versek. 22,35 Könynyűzene. 23,10 Részletek a Törökországi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarának bukaresti hangversenyéről. 23,40 Könnyűzene. SZOMBAT, október 8 . műsor: 5,40 Reggeli zenés műsor. 6,40 Műsorajánlás. 7,15 Indulók. 7,30 A könnyűzene albumából. 8,08 Népi muzsika különötköző hangszereken. 10,03 Pionírdalok. 10,15 Ének- és hangszerszólók. 10,30 Zenei adás iskolásoknak. 10,55 Kórusfeldolgozások. 11,20 A rádió irodalmi adása. 12,07 Műsorajánlás. 12,10 Részletek Burckhard „Tűzijáték“ c. operettjéből. 12,30 Kórusművek. 13,16 A könnyűzene és a ... szerelem. 13,30 Népdalok. 14,40 Adriana Codreanu operettáriákat énekel. 15,00 Népdalok. 15,30 Zenei kilátó. 16,15 Hangszerszólók. 16,30 Moszkvai zenés adás. 17,00 Kórusművek. 17,15 Operettrészletek. 17,30 Népi muzsika. 17,45 Violetta Villas és Nicolae Nicescu énekelnek. 18,15 Esztrádzene. Szólisták: Lucky Marinescu és Gigi Petrescu. 18,40 Tudomány, technika, fantázia. 19.00 Kívánsághangverseny. 19,30 Zenei varieté. 20,30 Román melódiák. 21,05 Sport. 21,15 Tánczene. 22,20 Könnyűzene. Állandó műsorszámok ANGELA MOLDOVAN népdalénekes Bukarest I. vasárnap 14,15 órakor RUHA ISTVÁN a hét előadóművésze ARTA FLORESCU Bukarest II. hétfő 18,00 órakor Arta filmszínház: Hófehérke és a hét vagány Előadások kezdete: 11,15; du: 15; 17,40; 20,30 órakor Progresus filmszínház: Iszony Vörös Lobogó filmszínház: Nyugtalan otthon Ifjúsági filmszínház: Hóvihar Munkás filmszínház: Bízzatok bennem, emberek! Flacara filmszínház: A Párizs—müncheni gyors VIDÉKI MOZIK MŰSORA Csíkszeredai Hargita filmszínház: Majdnem, új ruhák Dicsői Melódia filmszínház: A legszebb évek Gyergyói Miorita filmszínház: Tengerparti vakáció Ludasi Flacara filmszínház: Patagónia pusztaságain Régens Patria filmszínház: Holnap, Mexikói Victoria filmszínház: Túl a sorompón Udvarhelyi Muncitoresc filmszínház: Ne sírj, Péter! Toplicai Muncitoresc filmszínház: Szerelem és divat VÖRÖS ZÁSZLÓ ÚJSÁGÁRUSOKAT ALKALMAZ azonnali hatállyal százalékos javadalmazás mellett a VÖRÖS ZÁSZLÓ Kiadóhivatala Marosvásárhely, Szovjet Hősök tere 2 szám. Telefon 20—32 'és/zajkxiiMtal A RÉGEI SPORTFELSZERELÉSEKET GYÁRTÓ VÁLLALAT i 'tekdt'téhein. Z^SS^m^3SSS£SSÍSSSESSSSSSBSA ÉRTESÍTÉS A marosvásárhelyi „Augusztus 23“ Bútorgyár AZONNAL ALKALMAZ: — asztalost gépi és kézi munkára — műbútorasztalost és intarziás munkást — kárpitost és — szakképzetlen munkást Bővebb felvilágosítást a vállalat személyzeti osztálya ad. Str. Caprioarei Nr. 2. Telefon 41—85. IGAZGATÓSÁG J DICSŐI ate aMM BiehmÁ&Jíat