Vörös Zászló, 1968. július (20. évfolyam, 155-180. szám)
1968-07-02 / 155. szám
Az RKP Maros megyei bizottsága és az ideiglenes megyei néptanács napilapja ■■MW*».*.. I UH*«» Ara 30 báni. XX évf. 155 (5152) szám 1968. július 2, kedd Kereskedelmi újdonságok A héten eladással egybekötött kiállítás nyílt a marosvásárhelyi Mercur önkiszolgáló élelmiszerüzletben óceáni halakból készített konzervekből. Naponta 16—18 óra között kóstolót is rendeznek e konzervek iránt érdeklődőknek. Ugyancsak az Élelmiszer Helyi Kereskedelmi Vállalat e heti eseményei közé tartozik, hogy ismét megnyílt az átalakított 147-es számú élelmiszerüzlet a Libertatis utcában. Ugyanakkor bizonyos időre bezárt a Szovjet Hősök terén lévő, 12-es számú élelmiszerüzlet, amelyen átalakítási, illetve karbantartási munkálatokat végeznek. Beköltözés A régeni Mihai Viteazul utcában újabb lakótömb építését fejezték be. Június 26-án került sor az átadás-átvételre. A negyven lakrészt magában foglaló négy emeletes épületbe most költöznek a lakók. (JENEI Árpád.) Új típusú elektromos gitár Első ízben fognak elektromos gitárt gyártani a Régeni Faipari Komplexumban. A szokásos elektromos gitártól eltérően, ennek az új hangszernek rezonáló szekrénye is lesz. A termelés megkezdéséhez szükséges összes műszaki dokumentációkat beszerezték és rövidesen rátérnek a gyártás előkészítésére. Jövő évre beindítják a sorozatgyártását. A Megyei Népi Alkotások Háza ez évben Segesváron szervezte meg a műkedvelő képzőművészek táborozását. A helybelieken kívül a megye különböző helységeiből mintegy negyven műkedvelő vesz részt, akik a hivatalos képzőművészek irányításával szorgalmasan készülnek az év végén megrendezésre kerülő biennális kiállításra. Ugyancsak Segesváron táboroznak a nagyváradi képzőművészeti középiskola növendékei. (NAGY Vilmos) Világ proletárjai, egyemletek! Takarékoskodjunk a valutatartalékainkkal Nemzetgazdaságunk elsődleges érdeke, hogy valutakészleteit mindenekelőtt gazdasági célokra fordítsa. Egy olyan gyors ütemben és sokoldalúan fejlődő országnak, mint amilyen hazánk is, sokféle korszerű berendezésre, felszerelésre, különböző termékekre van szüksége, melyeket igen gyakran valutával kell beszerezni. Érthető tehát pártunknak az a törekvése, hogy a nem kereskedelmi, valutáris kiadásokat ésszerűsítse és a legszükségesebbekre korlátozza. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a nem kereskedelmi tevékenységre fordított külföldi kiadások sok esetben valutapazarláshoz vezettek. Volt eset rá a mi vállalatunkban is, hogy szakemberünk külföldi utazásának nem sok gyakorlati haszna volt. Amikor például megvásároltuk külföldről a csőellenállás-gyártó technológiai vonalat, ahelyett, hogy kiküldött szakemberünk egy hasonló berendezés működését, tehát magát a csőellenállás termelési folyamatát tanulmányozta volna, ellátogatott egy olyan üzembe, ahol az ilyenfajta technológiai vonalakat előállítják. Máskor meg túlzottan nagyszámú küldöttséget állítottak össze bizonyos probléma tanulmányozására. Gondolok itt az electromechanikus számítógép prospektálásával kapcsolatos külföldi utazásokra. Eddig legalább negyvenen fordultak meg különböző országokban, de a küldöttségekben vállalatunkat — habár közvetlenül érdekli a kérdés, mert nálunk fog beindulni a villamosszámítógép-gyártás — egyetlen szakember képviselte. Véleményem szerint a jövőben is szükség lesz szakemberek külföldi látogatására, hiszen sok hasznos tapasztalattal térnek haza, de ne duzzasszák fel a küldöttségeket indokolatlanul, főként adminisztratív személyekkel, mert ennek semmi gyakorlati haszna nincs. Ezekre a negatív jelenségekre gondoltam, amikor Nicolae Ceaușescu elvtársnak, a június 19-i plenáris ülésen mondott beszédét olvastam, melyben felhívja a figyelmet a hivatalos külföldi utazások jobb megszervezésére, célszerűségük és szükségességük körültekintőbb megítélésére, a küldöttségi tagok számának csökkentésére. Igen jelentős valuta megtakarításokhoz juthatunk, ha külföldi tevékenységünket a jövőben magasabb szinten s minél kisebb költséggel fejtjük ki. PÓkA Dezső, a marosvásárhelyi Electro-Mureș Vállalat mérnöke Lakbérlők figyelmébe! E hónap folyamán bevezetik a lakbérfizetés új módszerét, amely a bérlők nagy részének azt az előnyt jelenti, hogy nem kell a lakbérleti díj kifizetéséért felkeressék a Lakásgazdálkodási Vállalat pénztárait. Azt ugyanúgy levonják a fizetésükből, mint a vásárlási részleteket. Az állami gondozásban lévő lakások bérlőinek figyelmét arra hívjuk fel, hogy július 10-ig egyenlítsék ki a lakbértartozásaikat, hogy elkerüljék az ebből származó kellemetlenségeket. Azon személyek, akik nem állami vagy szövetkezeti alkalmazottak, hanem kisiparosok, vagy más jellegű tevékenységet fejtenek ki, és a nyugdíjasok továbbra is a lakásgazdálkodási vállalatoknál fizetik ki a lakbért. Marosvásárhelyen például július 11-től részükre pénztárt nyitnak a Kossuth Lajos utca 36 szám alatt. Tekintettel arra, hogy a lakbér kiszámításánál az új törvények értelmében figyelembe vesznek számos olyan tényezőt, melyek sok esetben a lakbérleti díj csökkenését is maguk után vonják, a bérlőknek kötelességük és egyben érdekük is jelenteni az alkalmazásukkal, fizetésük változásával, áthelyezésükkel, családi helyzetük alakulásával kapcsolatos minden változást, annak bekövetkeztétől 5 napon belül. A késedelmes jelentés azzal a következménnyel járhat, hogy a bérlő nem élvezi idejében a törvény biztosította előnyöket. A közigazgatási-területi átszervezés után Féliogadás, palmistum a klyszinen Ismerve Nyárádremete nagy kiterjedését, a falvak és a központ közötti néhány kilométeres távolságot, elsőként az iránt érdeklődtem, a végrehajtó bizottság elnökétől és titkárától, hogy a közigazgatási-területi átszervezés után miként sikerült megoldaniuk a felek fogadását. Az igazság az, hogy a deményházi, vagy a vármezői földműves ugyancsak meggondolja, mielőtt útnak indul kérésével, panaszával a községközponthoz. Az elnök és a titkár felváltva igyekeztek megnyugtatni afelől, hogy a falvak lakóinak nem kell apró-cseprő ügyeikkel Remetére jönniök, mert ott náluk, a helyszínen elmondhatják problémáikat. — Nagygyűlésen ismertettük a lakossággal — mondotta a néptanács titkára —, hogy minden héten meghatározott napon és órában az elnök elvtárs, jómagam, illetve az alelnök fogadják a feleket. — Pontos kimutatást készítettünk — veszi át a szót az elnök, — amelyben feltüntettük a fogadóórák pontos helyét, napját, óráját, s azt is, hogy ki áll a felek rendelkezésére. Ennek a kimutatásnak egy-egy másolatát kifüggesztettük minden faluban, gyakran látogatott, jól látható helyekre. Mindez igen jó eredménnyel járt. Az állampolgárok szép számmal jönnek, s mondják el kérésüket, panaszukat. S hadd tegyem hozzá, megelégedésüket fejezik ki ezért a megoldásért. — Persze, még tovább lehetne tökéletesíteni az ügyintézést — vetettem közbe. — A felek meghallgatása mellett bizonyos kérések helyszíni, operatív intézésére gondolok. — Ez bennünket is foglalkoztat — mondja a titkár. — Kivéve az anyakönyvi eseteket, minden más kérdést helyben meg lehetne oldani, főleg különböző bizonyítványok kiadására, adó- és más pénzügyek, stb. intézésére célzok. Mi még arra is gondoltunk, hogy a felek fogadásánál falvakon az elnök, alelnök vagy titkáron kívül, legyen jelen, éppen ilyen célból egy tisztviseő, és a pénztáros. — Ezek mind szép elképzelések. Mi, vagy ki akadályozza a kivitelezését? — Ahhoz, hogy a helyszínen tudjuk elintézni a kéréseket, számos nyilvántartásra, regiszterre, írógépre stb. volna szükségünk, márpedig ezeket a hátizsákban nem lehet kilométerekre cipelni. Nekünk pedig nincs semmilyen szállítási alkalmatosságunk. — A termelőszövetkezetekből nem lehet egy lovat s szekeret szerezni? A két ember egymásra néz, mintha azt várná, hogy válaszoljon a másik. Végül is az elnök mondja el, hogy kértek, de nem kaptak. Papír, ceruza kerül elő s közösen kiszámítjuk, hogy a két MTSZ- nek mintegy 150 lova van... Szerintem a vezető tanácsoknak több megértést kell tanúsítaniuk a kezdeményezés iránt, hisz biztos akad házuk táján egy-egy nélkülözhető paripa és szekér is, amivel sok fáradságtól, időveszteségtől kímélnék meg a deményházi, mikházi és vármezői földműveseket. Ezért nem maradhatnak közömbösek az illetékesek a javaslat iránt. S reméljük, nem is maradnak. — ws — •— Én már két éve nem kaptam, X. ebben az évben már másodszor kap — hangzik el gyakran a panasz „prémium“-osztások idején. Ez a változat sem ritka. — Én többet dolgoztam, én ezt, meg amazt csináltam, mégis ő kapta a prémiumot, persze, mert ő a nagy favoritja a főnöknek, könnyű neki, többet van kiszálláson, mint idehaza. Jó kis kirándulások azok, még kiszállási pénzt is kap. És így tovább . .. Ha valaki végighallgatja a panaszosokat, tényleg sok meggondolkoztató esettel találkozik. A szubjektív ítélkezések különösen olyan foglalkozás ágakban gyakoriak, ahol az elvégzett munkának nincs mennyiségben és minőségben szavatolt mértékegysége. Az orvos, a bíró, a tanár, a tisztviselő munkaeredményét nem lehet darabszámban kifejezni. Hány beteget vizsgál meg egy orvos, hány évet oszt ki a bíró, hány diákot tanít egy tanár, hány aktát old meg a tisztviselő — önmagában még semmit sem mond, s talán nem is fordul elő (valamikor megtörténhetett), hogy ilyen normák alapján jutalmazzanak, vagy tüntessenek ki valakit. Az elbírálás tehát sokkal bonyolultabb ilyen intézményeknél, mint például egy gyárban, vagy üzemben, ahol a darabszám, a minőségi ellenőrzés matematikai pontosságú adatokat szolgáltat. A több tényező közé kétségtelen, becsúszhat a szubjektivizmus is, de talán mégsem ez a döntő.. Van az éremnek egy másik oldala is és az a „prémium“-osztók igaza. Tréfásan jegyezte meg valakisohasem hallani, hogy: „ne nekem adják, hanem a másiknak, mert ő inkább rászolgált“. Ilyet nem jegyeztek még fel a prémium-osztások történetében. Tehát az igénylők is szubjektívek, mindenkinek maga felé hajlik a keze. Arra sem igen van példa, hogy valaki önzetlenül magának kérné a nehezebb beosztást, a fárasztóbb és felelősebb feladatot. A kétféle véleményt mérlegelve, az ember szinte hajlik a kétségre, hogy ebben a kérdésben teljes igazságot sohasem lehet szolgáltatni, mindig lesznek sértettek és sértődöttek, érdemtelenül jutalmazottak és méltatlanul mellőzöttek. Hol akkor a megoldás, mondjunk le a jutalmazásról mindaddig, amíg fel nem találnak egy olyan elektronikus gépet, amely beszorozza hasznosan végzett óráinkat képességeinkkel és teljesítményünkkel? Oszszuk a prémiumot kalapból húzva, mint ahogy még egyesek csinálják? Vagy betűrendben, „sorra jár“ alapon? Úgy vélem, mégsem ez az óvatos, igazságosnak tetsző „mindenkinek-mindenkinek“ osztogatás a jutalmazás társadalmi értelme. Általában épp erről szoktak megfeledkezni: a közösség érdekéről Azok is, akik minden prémiumot maguknak szeretnének, meg azok is, akik valóban egyéni megítélések és szempontok alapján osztogatják. A társadalom számára végzett hasznos munkának a külön elismerése nem egyszerűen anyagi juttatás kérdése. Ezért:, elvtelen minden álszociális szempont figyelembe vétele: sok gyereke van,.beteg a felesége, házra gyűjt és így tovább. Szóés.., sta társadalmunkban külön alapból gondoskodnak gyermekségei., bet 'gpénz, állami kölcsön formájában hasonló természetű igényekről A jutalmazás tehát nem szód.j.s segély, amint nem baráti, vagy lám.!; kis kapcsolatok megerősítésének eszköze És nem viszontszolgálati pénzalap, amelyből honoráljuk azokat, akik nekünk ilyen" . . . olyan anyagi, erkölcsi segítséget nyújtottak. Nyíltan megmondhatjuk, hogy ilyen is fordult elő s talán itt-ott még ma is dívik efféle szokás. A jutalmazás, még ha anyagi juttatással jár is, elsősorban erkölcsi elismerése egy kiemelkedő teljesítménynek. Sajnos, hogy erről egyesek megfeledkeznek, amikor mellékes szempontoknak, sugalmaknak engednek. És ilyen távlatban vizsgálva a kérdést, a kiválasztás körüli kételyek is megszűnnek. Egyének tévedhetnek, a közösség aligha. A közvélemény szinte csalhatatlanul tudja, kit jutalmaztak érdeme szerint és kit, jobb szó híján „történetesen“. A jutalmazás végső fokon nemcsak az egyént illeti, aki kapja, hanem a közösség többi tagjait is, akit hasonló eredményre, sikerre kíván ösztönözni. Mindenfajta kitüntetésnek, jutalmazásnak ez a rendeltetése. Mozgósítani az egész társadalmat a jobb, a tökéletesebb munkára, példákat állítani, akiktől tanulni lehet és kell, akiknek teljesítménye valóban előbbre viszi annak az üzemnek, intézménynek, gazdaságnak a fejlődését. Az ilyen eredmények pedig nem megfoghatatlanok, nem láthatatlanok, nem kell okkult eszközökhöz fordulni felderítésükhöz. A jutalmazásra méltó teljesítmények önmagukért beszélnek, nem lehet azokat sem kabátujjból kirázni, sem a mellényzsebünkbe elrejteni. Már nem mondhatja senki arra, ami van, hogy nincs, és hogy nincs, arra, ami van. Ama bizonyos húsz év előtti vásárhelyi anekdota a Szabadság úti blokkokról rég a múlté, mert azok a blokkok ma valóban ott állanak és létezésükről nem az újságból kell meggyőződnünk. És egész új városnegyedek emelkednek, nőnek gomba módra a város, az ország minden részében. Tehát van mivel büszkélkednünk nemcsak az építkezés, hanem a gazdasági, kulturális élet minden területén. Nem kell látszat-eredményekről beszélnünk, az élet, a valóság hirdeti szocialista társadalmunk reális eredményeit. Tehát már társadalom-lélektani alapja sincs annak, hogy látszat-teljesítményeket jutalmazzunk. Végül meg kellene még valamit tanulnunk: a becsületesen elvégzett munka elégtételét, örömét, akkor is, ha senki sem tapsol neki. Ez minden jutalomnál többet ér! TORNYOK HARAGOS I. felv. A párt- és államvezetők látogatása az 1848-as forradalom tükröződése a képzőművészetben című kiállításon Hétfő délután Nicolae Ceaușescu, Ion Gheorghe Maurer, Gheorghe Apostol, Paul Niculescu-Mizil, Virgil Trofin, Ilie Verdeț, Leonte Râutu, Gere Mihály, Manea Manescu, Dumitru Popa, Vasile Patilinei elvtársak megtekintették az 1848-as forradalom tükröződése a képzőművészetben című kiállítást, amely Románia Szocialista Köztársaság Szépművészeti Múzeumának termeiben nyílt meg. Az érkező párt- és államvezetőket a következő elvtársak fogadták: Pompiliu Macovei, a Művelődési- és Művészetügyi Állami Bizottság elnöke, Brudus Covaliu, a Képzőművészek Szövetségének elnöke, Ovidiu Maitec, a Képzőművészek Szövetségének alelnöke és M. H. Maxy, Románia Szocialista Köztársaság Szépművészeti Múzeumának igazgatója. Jelen voltak a Képzőművészek Szövetsége bárójának tagjai, a kiállító művészek, műkritikusok. A párt- és államvezetőket üdvözölve, a Képzőművészek Szövetségének elnöke kifejezésre juttatta a művészet e területén működő alkotók örömét és köszönetét azért a megkülönböztetett gondosságért, amelyet a párt és a kormány a képzőművészet fejlődése iránt tanúsít. A párt- és államvezetők ezután megtekintették a kiállítási termeket. Magyarázatokkal Dan Grigorescu, a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottság képzőművészeti igazgatóságának igazgatója szolgált. Az 1848-as forradalom, amelyet számos költő, prózaíró és zeneszerző örökített meg munkáiban, ugyanakkor az ihlet nemes forrása volt a múltbeli képzőművészek számára és inspirációs forrásul szolgál a mai képzőművészeknek. Az 1848-as forradalom tükröződése a képzőművészetben kiállítás az ihlet gazdag forrását kifejezésre juttatva, nagyszámú munkát foglal magában a legreprezentatívabb alkotások közül. A kiállítás — a felejthetetlen 1848-as forradalmi év e nagyszabású freskója első részében a XIX. századbeli román festők munkáit tartalmazza, kiemelkedő helyet foglalva el ebben Ion Negulici, C. D. Rosenthal, Barbu Iscovescu, a forradalom közvetlen résztvevőinek vásznai. E kor művészei magas fokú hazafias öntudatról tanúskodva, műveiket a nép forradalmi lendületének ábrázolása szolgálatába állították. A haza történetében új utat nyitó forradalmárok és értelmiségiek arcvonásai tanúsítják a nagy nemzeti eszményekből fakadó gondolatokat, érzéseket és hitet, az eszményeket, amelyekért az 1848-as nemzedék harcolt. Az emlékezetes eseményt szemtanúként átélő képzőművészek alkotásai — festmények, metszetek és kőnyomatok egész sorozata — szemlélteti a havasalföldi, moldovai és erdélyi forradalmi harcosok szabadság- és egységtörekvéseit. A kiállítás második terme nagyszámú jelenkori képzőművész festményeit és szobrait mutatja be, azokat a műveket, amelyek új művészi látásmóddal érzékeltetik az 1848-as forradalmi harcok eszméit, továbbfejlesztve ilyképpen képzőművészetünk hagyományát népünk története és alkotó tevékenysége főbb eseményeinek tükrözésében. A kiállításnak ebben a termében bemutatott munkák azt a tényt juttatják kifejezésre, hogy a mai képzőművészek — idősebbek és fiatalok — valóra váltják a képzőművészek legutóbi országos konferenciáján hozott olyan értelmű határozatokat, hogy még jobban érvényre juttassák képzőművészetünk hagyományait és a ragyogó népművészetet, szüntelenül latba vessék minden tehetségüket, hogy évről-évre újabb fényben csillogtassák meg a román képzőművészetet, s a szocialista Romániát építő népünk új életét bemutató műveket alkossanak. A párt- és államvezetők hoszszasan elidőztek számos műalkotás előtt. A látogatás végén Nicolae Ceausescu elvtárs gratulált a kiállítás szervezőinek , a Képzőművészek Szövetségének, a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottságnak, és a kiállító művészeknek, akiknek sikerült egész magasztos nagyságában tükrözniük népünk harcos múltját. Az RKP KB főtitkára kifejezte azt a meggyőződését, hogy a festőművészek, szobrászok és grafikusok továbbra is hozzá fognak járulni a szocialista építés szolgálatába állított művészet fejlesztéséhez és még nagyobb sikereket kívánt nekik a hazánk felszabadulása 25. évfordulójának szentelt értékes művek megalkotásában. A kolozsvári színház vendégjátéka A kolozsvári Állami Magyar Színház országos körútja során július 2 7 között Marosvásárhelyen vendégszerepel A vendégművészek vírja gazdagnak és érdekesek gérkezik. Olyan darabokat lüztek műsorukra, mint őrt húz Miller drámája, a Bűnbeesés után; Robert Thomas, bűnügy vigjátéka, A papagáj és a Zsaru, ■ Thornton Wilder A mi kis városunk, Tamási Áron Énekes madár; Jerom Kitty Kedves hazug; Peter Schaffer bohózata, a Játék a sötétben. Az előadásokat a színház és a Stúdió színház termében tartják. A jegyeket a két jegypénztárnál lehet beszerezni. Az N. Grigorescu Képzőművészeti Intézet diákjainak kiállításán Hétfő délután Nicolae Ceaușescu, Ion Gheorghe Maurer, Gheorghe Apostol, Paul Niculescu-Mizil, Virgil Iróim. Ilie Verdef, Leonte Bantu, Gere Mihály, Manea Manescu, Dumitru Popa, Vasile Patiline elvtársak megtekintették a fővárosi Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Intézet diákjainak év végi és diplomamunkáinak kiállítását. A vendégek fogadására megjelent Ștefan Balan akadémikus, oktatásügyi miniszter, Ion Iliescu, a KISZ M KB első titkára, ifjúságügyi miniszter, az intézet vezetőségének számos tagja, dékánok és tanszékvezetők, a Tudományos Tanács számos tagja. Az intézet termeiben rendezett kiállítás több mint 400 festményt, szobrot, grafikát, díszlettervet, díszítőművészeti és monumentális művészeti munkát foglal magában, s ezek a maguk összességében gazdag folklórunkból és művészetünk kiapadhatatlan kincsestárából fakadó, fogékonyságtól, ifjúságtól és frissességtől duzzadó, művészi univerzumot alkotnak. A kiállított munkák magukon viselik a kibontakozó ifjú tehetségek sajátos jegyeit. A látogatás során Costin Ioanid, a Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Intézet rektora, valamint Alexandra Ciucurencu, Corneliu Baba, Mac Constantinescu, Boris Caragea professzorok és más tantestületi tagok szolgáltak magyarázatokkal. Nicolae Ceaușescu elvtárs elismeréssel nyilatkozott e művészeti intézményben folyó gyümölcsöző munkáról, s gratulált az intézet vezetőségének és tanárainak. Ugyanakkor újabb sikereket kívánt a diákoknak azon törekvésükhöz, hogy minél alaposabb művészeti tudásra tegyenek szert, s így népünk és a hazai szocialista építés hasznára váló értékes művészekké képezzék magukat. (Agerpres) Alig ütötte el a nyolcat, útra készen találtam a főmérnököt, az igazgató pedig már le is ment az új gyárba, így van ez hetek óta, a „vezérkar“ tagjai szüntelenül na , vétóznak, naponta többször megteszik az új és a régi gyár közötti utat. Másképp nem is lehetne. Mindkét helyen folyik a termelés, miközben költözködnek terv alapján — s mégis sok-sok előre nem látott nehézség közepette — a Mező utcai szűkös székhelyről az országút mellett felépült, világtechnikai színvonalon álló új bőr- és kesztyűgyárba. Mondják, hogy három féle változatát is kidolgozták a költözködésnek. Latolgatták és vitáztak afelett, hogy melyiket alkalmazzák, milyen sorrendben vigyék a szalagokat, a részlegeket, hogy meg ne szenvedje a hurcolkodást sem a terv, se a dolgozók keresete. Aztán megállapodtak annál a változatnál, melyik a legésszerűbbnek és a legkönnyebben kivitelezhetőnek ígérkezett. Az „úttörők“ a fenntartásbeliek voltak. Ők szerelték, járatták be a gépeket. Őket követte a takarító brigád, s mikor ez rendbetette a munkahelyeket, elindították a belföldnek termelő konfekciós részleget, majd fokozatosan a szalagokat. Az export részleg kézi megmunkálóit, valamint az irodabelieket még a Mező utcában találtam. A 230.000 pár kesztyűt előirányzó féléves export terv utolsó darabjain dolgoztak. Harmincezer párat kellett útnak indítani még az utolsó napokban. És nemcsak az export részlegen volt nagy az ütem. Az egész gyári kollektíva helytállt a kétlaki termelés és kötözködés nehéz napjaiban, heteiben. Egy szabadnap fejében majd minden részlegen vasárnaponként is dolgoztak. Lemaradás nem volt, sem a tervnél, sem a szállítási határidőknél. Ellátogattam az új gyárba is. Lapunkban már bemutattuk, ismertettük mennyivel másabb, jobb körülmények vannak itt, mint a régiben. Megérdemli ez a kollektíva a gyár hírnevéhez méltó új „otthont“. Boldog-e igazán most, hogy birtokba veszi? Fel sem tenném a kérdést, ha a beszélgetések során nem fedeztem volna fel egy kis szomorúságot is, így van ez. Várjon bármenynyi szép és jó, elhagyni a szülői házat, hol járni, beszélni tanultunk, felserdültünk, s melyhez ifjú korunk oly sok sikere fűződik — egy kissé mindig szomorú. Márpedig a 16 országnak, köztük Angliának, Franciaországnak, Németország Szövetségi Köz- társaságánaik, Kanadának, az USA-nak, Luxemburgnak is szállító marosvásárhelyi Bőr- és Kesztyűgyár a Mező utcá- ban nőtt naggyá. Ezért meg- értem azt a hangulatot, me-lyet a költözködés vége felé , itt tapasztaltam. j VERESS Margit | . . * .Mtr S JKKT ’jr'ABr S -4WST * S Jtstsr r .«S*- y 4®^ .