Vörös Zászló, 1968. július (20. évfolyam, 155-180. szám)

1968-07-02 / 155. szám

Az RKP Maros megyei bizottsága és az ideiglenes megyei néptanács napilapja ■■MW*».*.. I UH*«» Ara 30 báni. XX évf. 155 (5152) szám 1968. július 2, kedd Kereskedelmi újdonságok A héten eladással egybekötött kiállítás nyílt a marosvásár­helyi Mercur önkiszolgáló élelmiszerüzletben óceáni ha­lakból készített konzervekből. Naponta 16—18 óra között kóstolót is rendeznek e kon­­zervek iránt érdeklődőknek. Ugyancsak az Élelmiszer He­lyi Kereskedelmi Vállalat e heti eseményei közé tartozik, hogy ismét megnyílt az átalakított 147-es számú élelmiszerüzlet a Libertatis utcában. Ugyanakkor bizonyos időre bezárt a Szovjet Hősök terén lévő, 12-es számú élelmiszerüzlet, amelyen átala­kítási, illetve karbantartási munkálatokat végeznek. Beköltözés A régeni Mihai Viteazul ut­cában újabb lakótömb építését fejezték be. Június 26-án került sor az átadás-átvételre. A n­egy­­ven lakrészt magában foglaló négy emeletes épületbe most költöznek a lakók. (JENEI Árpád.) Új típusú elektromos gitár Első ízben fognak elektro­mos gitárt gyártani a Rége­ni Faipari Komplexumban. A szokásos elektromos gitártól eltérően, ennek az új hang­szernek rezonáló szekrénye is lesz. A termelés megkezdésé­hez szükséges összes műszaki dokumentációkat beszerezték és rövidesen rátérnek a gyár­tás előkészítésére. Jövő évre beindítják a sorozatgyártását. A Megyei Népi Alkotások Háza ez évben Segesváron szervezte meg a műkedvelő képzőművészek táborozását. A helybelieken kívül a megye különböző helységeiből mintegy negyven műkedvelő vesz részt, akik a hivatalos képzőművé­szek irányításával szorgalma­san készülnek az év végén megrendezésre kerülő bienná­­lis kiállításra. Ugyancsak Se­gesváron táboroznak a nagy­váradi képzőművészeti középis­kola növendékei. (NAGY Vilmos) Világ proletárjai, egyeml­etek! Takarékoskodjunk a valuta­tartalékainkkal Nemzetgazdaságunk elsődleges érdeke, hogy valutakészleteit min­denekelőtt gazdasági célokra for­dítsa. Egy olyan gyors ütemben és sokoldalúan fejlődő országnak, mint amilyen hazánk is, sokféle korsze­rű berendezésre, felszerelésre, kü­lönböző termékekre van szüksége, melyeket igen gyakran valutával kell beszerezni. Érthető tehát pár­tunknak az a törekvése, hogy a nem kereskedelmi, valutáris kiadá­sokat ésszerűsítse és a legszüksé­gesebbekre korlátozza. Az eddigi tapasztalatok azt bi­zonyítják, hogy a nem kereskedel­mi tevékenységre fordított külföldi kiadások sok esetben valutapazar­láshoz vezettek. Volt eset rá a mi vállalatunkban is, hogy szakembe­rünk külföldi utazásának nem sok gyakorlati haszna volt. Amikor például megvásároltuk külföldről a csőellenállás-gyártó technológiai vonalat, ahelyett, hogy kiküldött szakemberünk egy hasonló beren­dezés működését, tehát magát a csőellenállás termelési folyamatát tanulmányozta volna, ellátogatott egy olyan üzembe, ahol az ilyen­fajta technológiai vonalakat előál­lítják. Máskor meg túlzottan nagyszá­mú küldöttséget állítottak össze bi­zonyos probléma tanulmányozásá­ra. Gondolok itt az electromecha­­nikus számítógép prospektálásával kapcsolatos külföldi utazásokra. Eddig legalább negyvenen fordul­tak meg különböző országokban, de a küldöttségekben vállalatunkat — habár közvetlenül érdekli a kér­dés, mert nálunk fog beindulni a villamosszámítógép-gyártás — e­­gyetlen szakember képviselte. Vé­leményem szerint a jövőben is szükség lesz szakemberek külföldi látogatására, hiszen sok hasznos tapasztalattal térnek haza, de ne duzzasszák fel a küldöttségeket in­dokolatlanul, főként adminisztratív személyekkel, mert ennek semmi gyakorlati haszna nincs. Ezekre a negatív jelenségekre gondoltam, amikor Nicolae Ceau­­șescu elvtársnak, a június 19-i ple­náris ülésen mondott beszédét ol­vastam, melyben felhívja a figyel­met a hivatalos külföldi utazások jobb megszervezésére, célszerűsé­gük és szükségességük körültekin­tőbb megítélésére, a küldöttségi tagok számának csökkentésére. Igen jelentős valuta megtakarítá­sokhoz juthatunk, ha külföldi te­vékenységünket a jövőben maga­sabb szinten s minél kisebb költ­séggel fejtjük ki. PÓkA Dezső, a marosvásárhelyi Electro-Mureș Vállalat mérnöke Lakbérlők figyelmébe! E hónap folyamán bevezetik a lakbérfizetés új módszerét, amely a bérlők nagy részének azt az előnyt jelenti, hogy nem kell a lakbérleti díj kifizetéséért felke­ressék a Lakásgazdálkodási Válla­lat pénztárait. Azt ugyanúgy le­vonják a fizetésükből, mint a vá­sárlási részleteket. Az állami gondozásban lévő la­kások bérlőinek figyelmét arra hívjuk fel, hogy július 10-ig egyenlítsék ki a lakbértartozásai­kat, hogy elkerüljék az ebből szár­mazó kellemetlenségeket. Azon személyek, akik nem álla­mi vagy szövetkezeti alkalmazot­tak, hanem kisiparosok, vagy más jellegű tevékenységet fejtenek ki, és a nyugdíjasok továbbra is a lakásgazdálkodási vállalatoknál fi­zetik ki a lakbért. Marosvásárhe­lyen például július 11-től részük­re pénztárt nyitnak a Kossuth Lajos utca 36 szám alatt. Tekintettel arra, hogy a lakbér kiszámításánál az új törvények értelmében figyelembe vesznek számos olyan tényezőt, melyek sok esetben a lakbérleti díj csök­kenését is maguk után vonják, a bérlőknek kötelességük és egyben érdekük is jelenteni az alkalmazá­sukkal, fizetésük változásával, át­helyezésükkel, családi helyzetük alakulásával kapcsolatos minden változást, annak bekövetkeztétől 5 napon belül. A késedelmes je­lentés azzal a következménnyel járhat, hogy a bérlő nem élvezi idejében a törvény biztosította előnyöket. A közigazgatási-területi átszervezés után Fél­iogadás, palmistum a klyszinen Ismerve Nyárádremete nagy ki­terjedését, a falvak és a központ közötti néhány kilométeres távol­ságot, elsőként az iránt érdeklőd­tem, a végrehajtó bizottság elnöké­től és titkárától, hogy a közigaz­gatási-területi átszervezés után mi­ként sikerült megoldaniuk a felek fogadását. Az igazság az, hogy a deményházi, vagy a vármezői föld­műves ugyancsak meggondolja, mi­előtt útnak indul kérésével, pana­szával a községközponthoz. Az elnök és a titkár felváltva igyekeztek megnyugtatni afelől, hogy a falvak lakóinak nem kell apró-cseprő ügyeikkel Remetére jönniök, mert ott náluk, a helyszí­nen elmondhatják problémáikat. — Nagygyűlésen ismertettük a lakossággal — mondotta a népta­­nács titkára —, hogy minden héten meghatározott napon és órában az elnök elvtárs, jómagam, illetve az alelnök fogadják a feleket. — Pontos kimutatást készítet­tünk — veszi át a szót az elnök, — amelyben feltüntettük a fogadó­órák pontos helyét, napját, óráját, s azt is, hogy ki áll a felek ren­delkezésére. Ennek a kimutatásnak egy-egy másolatát kifüggesztettük minden faluban, gyakran látogatott, jól látható helyekre. Mindez igen jó eredménnyel járt. Az állampol­gárok szép számmal jönnek, s mondják el kérésüket, panaszukat. S hadd tegyem hozzá, megelégedé­süket fejezik ki ezért a megoldás­ért. — Persze, még tovább lehetne tökéletesíteni az ügyintézést — ve­tettem közbe. — A felek meghall­gatása mellett bizonyos kérések helyszíni, operatív intézésére gon­dolok. — Ez bennünket is foglalkoztat — mondja a titkár. — Kivéve az anyakönyvi eseteket, minden más kérdést helyben meg lehetne ol­dani, főleg különböző bizonyítvá­nyok kiadására, adó- és más pénz­ügyek, stb. intézésére célzok. Mi még arra is gondoltunk, hogy a felek fogadásánál falvakon az el­nök, alelnök vagy titkáron kívül, legyen jelen, éppen ilyen célból egy tisztviseő, és a pénztáros. — Ezek mind szép elképzelések. Mi, vagy ki akadályozza a kivite­lezését? — Ahhoz, hogy a helyszínen tudjuk elintézni a kéréseket, szá­mos nyilvántartásra, regiszterre, írógépre stb. volna szükségünk, márpedig ezeket a hátizsákban nem lehet kilométerekre cipelni. Nekünk pedig nincs semmilyen szállítási alkalmatosságunk. — A termelőszövetkezetekből nem lehet egy lovat s szekeret szerezni? A két ember egymásra néz, mintha azt várná, hogy válaszol­jon a másik. Végül is az elnök mondja el, hogy kértek, de nem kaptak. Papír, ceruza kerül elő s közö­sen kiszámítjuk, hogy a két MTSZ- nek mintegy 150 lova van... Sze­rintem a vezető tanácsoknak több megértést kell tanúsítaniuk a kez­deményezés iránt, hisz biztos akad házuk táján egy-egy nélkülözhető paripa és szekér is, amivel sok fáradságtól, időveszteségtől kímél­nék meg a deményházi, mikházi és vármezői földműveseket. Ezért nem maradhatnak közömbösek az ille­tékesek a javaslat iránt. S remél­jük, nem is maradnak. — ws — •— Én már két éve nem kaptam, X. ebben az évben már másodszor kap — hangzik el gyakran a pa­nasz „prémium“-osztások idején. Ez a változat sem ritka. — Én többet dolgoztam, én ezt, meg amazt csináltam, mégis ő kapta a prémiumot, persze, mert ő a nagy favoritja a főnöknek, könnyű neki, többet van kiszállá­son, mint idehaza. Jó kis kirándu­lások azok, még kiszállási pénzt is kap. És így tovább . .. Ha valaki végighallgatja a pana­szosokat, tényleg sok meggondolkoz­­tató esettel találkozik. A szubjektív ítélkezések különösen olyan foglal­kozás ágakban gyakoriak, ahol az elvégzett munkának nincs mennyi­ségben és minőségben szavatolt mértékegysége. Az orvos, a bíró, a tanár, a tisztviselő munkaeredmé­nyét nem lehet darabszámban kife­jezni. Hány beteget vizsgál meg egy orvos, hány évet oszt­ ki a bí­ró, hány diákot tanít egy tanár, hány aktát old meg a tisztviselő — önmagában még semmit sem mond, s talán nem is fordul elő (valami­kor megtörténhetett), hogy ilyen normák alapján jutalmazzanak, vagy tüntessenek ki valakit. Az el­bírálás tehát sokkal bonyolultabb ilyen intézményeknél, mint például egy gyárban, vagy üzemben, ahol a darabszám, a minőségi ellenőrzés matematikai pontosságú adatokat szolgáltat. A több tényező közé kétségtelen, becsúszhat a szubjek­tivizmus is, de talán mégsem ez a döntő­­.. Van az éremnek egy másik olda­la is és az a „prémium“-osztók igaza. Tréfásan jegyezte meg valaki­­sohasem hallani, hogy: „ne nekem adják, hanem a másiknak, mert ő inkább rászolgált“. Ilyet nem je­gyeztek még fel a prémium-osztá­sok történetében. Tehát az igény­lők is szubjektívek, mindenkinek maga felé hajlik a keze. Arra sem igen van példa, hogy valaki önzet­lenül magának kérné a nehezebb beosztást, a fárasztóbb és felelő­­sebb feladatot. A kétféle véleményt mérlegelve, az ember szinte hajlik a kétségre, hogy ebben a kérdésben teljes igaz­ságot sohasem lehet szolgáltatni, mindig lesznek sértettek és sértő­döttek, érdemtelenül jutalmazottak és méltatlanul mellőzöttek. Hol ak­kor a megoldás, mondjunk le a ju­talmazásról mindaddig, amíg fel nem találnak egy olyan elektroni­­kus­ gépet, amely beszorozza hasz­nosan végzett óráinkat képessége­inkkel és teljesítményünkkel? Osz­­szuk a prémiumot kalapból húzva, mint ahogy még egyesek csinálják? Vagy betűrendben, „sorra jár“ a­­lapon? Úgy vélem, mégsem ez­ az óvatos, igazságosnak tetsző „min­­denkinek-mindenkinek“ osztogatás a jutalmazás társadalmi értelme. Általában épp erről szoktak meg­feledkezni: a közösség érdekéről Azok is, akik minden prémiumot maguknak szeretnének, meg azok is, akik valóban egyéni megítélé­sek és szempontok alapján oszto­gatják. A­ társadalom számára vég­zett hasznos munkának a külön elismerése nem egyszerűen anyagi juttatás kérdése. Ezért:, elvtelen minden álszociális szempont figye­lembe vétele: sok gyereke van,.be­teg a felesége, házra gyűjt és így tovább. Szóés.., sta társadalmunk­ban külön alapból gondoskodnak gyermekségei­.­, bet 'gpénz, állami kölcsön formájában hasonló ter­mészetű igényekről A jutalmazás tehát nem szód.j.s segély, amint nem baráti, vagy lám.!; k­is kap­csolatok megerősítésén­e­k eszköze És nem viszontszolgálati pénz­alap, amelyből honoráljuk azokat, akik nekünk ilyen"­ . . . olyan a­­nyagi, erkölcsi segítséget nyújtot­tak. Nyíltan megmondhatjuk, hogy ilyen is fordult elő s talán itt-ott még ma is dívik efféle szokás. A jutalmazás, még ha anyagi juttatással jár is, elsősorban er­kölcsi elismerése egy kiemelkedő teljesítménynek. Sajnos, hogy er­ről egyesek megfeledkeznek, ami­kor mellékes szempontoknak, su­­galmaknak engednek. És ilyen táv­latban vizsgálva a kérdést, a kivá­lasztás körüli kételyek is megszűn­nek. Egyének tévedhetnek, a kö­zösség aligha. A közvélemény szin­te csalhatatlanul tudja, kit jutal­maztak érdeme szerint és kit, jobb szó híján „történetesen“. A jutalmazás végső fokon nem­csak az egyént illeti, aki kapja, hanem a közösség többi tagjait is, akit hasonló eredményre, sikerre kíván ösztönözni. Mindenfajta ki­tüntetésnek, jutalmazásnak ez a rendeltetése. Mozgósítani az egész társadalmat a jobb, a tökéletesebb munkára, példákat állítani, akiktől tanulni lehet és kell, akiknek tel­jesítménye valóban előbbre viszi annak az üzemnek, intézménynek, gazdaságnak a fejlődését. Az ilyen eredmények pedig nem megfogha­­tatlanok, nem láthatatlanok, nem kell okkult eszközökhöz fordulni felderítésükhöz. A jutalmazásra méltó teljesítmények önmagukért beszélnek, nem lehet azokat sem kabátujjból kirázni, sem a mellény­zsebünkbe elrejteni. Már nem mondhatja senki arra, ami van, hogy nincs, és hogy nincs, arra, a­­mi van. Ama bizonyos húsz év e­­lőtti vásárhelyi anekdota a Szabad­ság úti blokkokról rég a múlté, mert azok a blokkok ma valóban ott állanak és létezésükről nem az újságból kell meggyőződnünk. És egész új városnegyedek emelked­nek, nőnek gomba módra a város, az ország minden részében. Tehát van mivel büszkélkednünk nem­csak az építkezés, hanem a gazda­sági, kulturális élet minden terü­letén. Nem kell látszat-eredmé­nyekről beszélnünk, az élet, a va­lóság hirdeti szocialista társadal­munk reális eredményeit. Tehát már társadalom-lélektani alapja sincs annak, hogy látszat-teljesít­ményeket jutalmazzunk. Végül meg kellene még valamit tanulnunk: a becsületesen elvég­zett munka elégtételét, örömét, ak­kor is, ha senki sem tapsol neki. Ez minden jutalomnál többet ér! TORNYOK HARAGOS I. felv. A párt- és államvezetők látogatása az 1848-as forradalom tükröződése a képzőművészetben című kiállításon Hétfő délután Nicolae Ceaușescu, Ion Gheorghe Maurer, Gheorghe Apostol, Paul Niculescu-Mizil, Vir­gil Trofin, Ilie Verdeț, Leonte Râu­­tu, Gere Mihály, Manea Manescu, Dumitru Popa, Vasile Patilinei elv­társak megtekintették az 1848-as forradalom tükröződése a képzőmű­vészetben című kiállítást, amely Románia Szocialista Köztársaság Szépművészeti Múzeumának ter­meiben nyílt meg. Az érkező párt- és államvezető­ket a következő elvtársak fogad­ták: Pompiliu Macovei, a Műve­lődési- és Művészetügyi Állami Bizottság elnöke, Brudus Covaliu, a Képzőművészek Szövetségének elnöke, Ovidiu Maitec, a Képző­művészek Szövetségének alelnöke és M. H. Maxy, Románia Szocia­lista Köztársaság Szépművészeti Múzeumának igazgatója. Jelen vol­tak a Képzőművészek Szövetsége bárójának tagjai, a kiállító művé­szek, műkritikusok. A párt- és államvezetőket üdvö­zölve, a Képzőművészek Szövetsé­gének elnöke kifejezésre juttatta a művészet e területén működő alko­tók örömét és köszönetét azért a megkülönböztetett gondosságért, a­­melyet a párt és a kormány a kép­zőművészet fejlődése iránt tanúsít. A párt- és állam­vezetők ezután megtekintették a kiállítási terme­ket. Magyarázatokkal Dan Grigo­­rescu, a Művelődés- és Művészet­­ügyi Állami Bizottság képzőművé­szeti igazgatóságának igazgatója szolgált. Az 1848-as forradalom, amelyet számos költő, prózaíró és zeneszer­ző örökített meg munkáiban, u­­gyanakkor az ihlet nemes forrása volt a múltbeli képzőművészek számára és inspirációs forrásul szolgál a mai képzőművészeknek. Az 1848-as forradalom tükröződé­se a képzőművészetben kiállítás az ihlet gazdag forrását kifejezés­re juttatva, nagyszámú munkát foglal magában a legreprezentatí­vabb alkotások közül. A kiállítás — a felejthetetlen 1848-as forra­dalmi év e nagyszabású freskója első részében a XIX. századbeli román festők munkáit tartalmazza, kiemelkedő helyet foglalva el eb­ben Ion Negulici, C. D. Rosenthal, Barbu Iscovescu, a forradalom közvetlen résztvevőinek vásznai. E kor művészei magas fokú hazafias öntudatról tanúskodva, műveiket a nép forradalmi lendületének ábrá­zolása szolgálatába állították. A haza történetében új utat nyitó forradalmárok és értelmiségiek arcvonásai tanúsítják a nagy nem­zeti eszményekből fakadó gondo­latokat, érzéseket és hitet, az esz­ményeket, amelyekért az 1848-as nemzedék harcolt. Az emlékezetes eseményt szemtanúként átélő kép­zőművészek alkotásai — festmé­nyek, metszetek és kőnyomatok e­­gész sorozata — szemlélteti a ha­vasalföldi, moldovai és erdélyi for­radalmi harcosok szabadság- és egységtörekvéseit. A kiállítás második terme nagy­számú jelenkori képzőművész fest­ményeit és szobrait mutatja be, azokat a műveket, amelyek új mű­vészi látásmóddal érzékeltetik az 1848-as forradalmi harcok eszmé­it, továbbfejlesztve ilyképpen kép­zőművészetünk hagyományát né­pünk története és alkotó tevékeny­sége főbb eseményeinek tükrözé­sében. A kiállításnak ebben a ter­mében bemutatott munkák azt a tényt juttatják kifejezésre, hogy a mai képzőművészek — idősebbek és fiatalok — valóra váltják a képzőművészek legutóbi országos konferenciáján hozott olyan értel­mű határozatokat, hogy még job­ban érvényre juttassák képzőművé­szetünk hagyományait és a ragyo­gó népművészetet, szüntelenül lat­ba vessék minden tehetségüket, hogy évről-évre újabb fényben csillogtassák meg a román képző­­művészetet, s a szocialista Romá­niát építő népünk új életét bemu­tató műveket alkossanak. A párt- és államvezetők hosz­­szasan elidőztek számos műalkotás előtt. A látogatás végén Nicolae Ceau­­sescu elvtárs gratulált a kiállítás szervezőinek , a Képzőművészek Szövetségének, a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottságnak, és a kiállító művészeknek, akik­nek sikerült egész magasztos nagy­ságában­ tükrözniük népünk harcos múltját. Az RKP KB főtitkára ki­fejezte azt a meggyőződését, hogy a festőművészek, szobrászok és grafikusok továbbra is hozzá fog­nak járulni a szocialista építés szolgálatába állított művészet fej­lesztéséhez és még nagyobb sike­reket kívánt nekik a hazánk felsza­badulása 25. évfordulójának szen­telt értékes művek megalkotásá­ban. A kolozsvári színház vendégjátéka A kolozsvári Állami Magyar Színház országos körútja során július 2­ 7 között Marosvásár­helyen vendégszerepel A ven­dégművészek v­­­írja gaz­dagnak és érdekes­ek gérkezik. Olyan darabokat lüz­tek műso­rukra, mint őrt húz Miller drá­mája, a Bűnbeesés után; Robert Thomas, bűnügy v­igjátéka, A papagáj és a Zsaru, ■ Thornton Wilder A mi kis városunk, Ta­mási Áron Énekes madár; Jerom Kitty Kedves hazug; Peter Schaffer bohózata, a Játék a sötétben. Az előadásokat a színház és a Stúdió színház termében tart­ják. A jegyeket a két jegypénz­tárnál lehet beszerezni. Az N. Grigorescu Képzőművészeti Intézet diákjainak kiállításán Hétfő délután Nicolae Ceaușescu, Ion Gheorghe Maurer, Gheorghe Apostol, Paul Niculescu-Mizil, Vir­gil Iróim. Ilie Verdef, Leonte Ban­tu, Gere Mihály, Manea Manescu, Dumitru Popa, Vasile Patiline­ elv­társak megtekintették a fővárosi Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Intézet diákjainak év végi és dip­lomamunkáinak kiállítását. A vendégek fogadására megje­lent Ștefan Balan akadémikus, ok­tatásügyi miniszter, Ion Iliescu, a KISZ M KB első titkára, ifjúság­ügyi miniszter, az intézet vezetősé­gének számos tagja, dékánok és tanszékvezetők, a Tudományos Ta­nács számos tagja. Az intézet termeiben rendezett kiállítás több mint 400 festményt, szobrot, grafikát, díszlettervet, dí­szítőművészeti és monumentális művészeti munkát foglal magában, s ezek a maguk összességében gaz­dag folklórunkból és művészetünk kiapadhatatlan kincsestárából fa­kadó, fogékonyságtól, ifjúságtól és frissességtől duzzadó, művészi u­­niverzum­ot alkotnak. A kiállított munkák magukon viselik a kibon­takozó ifjú tehetségek sajátos je­gyeit. A látogatás során Costin Ioanid, a Nicolae Grigorescu Képzőművé­szeti Intézet rektora, valamint Ale­xandra Ciucurencu, Corneliu Baba, Mac Constantinescu, Boris Caragea professzorok és más tantestületi tagok szolgáltak magyarázatokkal. Nicolae Ceaușescu elvtárs elisme­réssel nyilatkozott e művészeti in­tézményben folyó gyümölcsöző munkáról, s gratulált az intézet vezetőségének és tanárainak. U­­gyanakkor újabb sikereket kívánt a diákoknak azon törekvésükhöz, hogy minél alaposabb művészeti tudásra tegyenek szert, s így né­pünk és a hazai szocialista építés hasznára váló értékes művészekké képezzék magukat. (Agerpres) Alig ütötte el a nyolcat, útra készen találtam a fő­mérnököt, az igazgató pedig már le is ment az új gyárba, így van ez hetek óta, a „ve­zérkar“ tagjai szüntelenül na­ , vétóznak, naponta többször megteszik az új és a régi gyár közötti utat. Másképp nem is lehetne. Mindkét helyen fo­lyik a termelés, miközben költözködnek terv alapján — s mégis sok-sok előre nem lá­tott nehézség közepette — a Mező utcai szűkös székhely­ről az országút mellett fel­épült, világtechnikai színvo­nalon álló új bőr- és kesztyű­gyárba. Mondják, hogy három féle változatát is kidolgozták a költözködésnek. Latolgatták és vitáztak afelett, hogy me­lyiket alkalmazzák, milyen sorrendben vigyék a szalago­kat, a részlegeket, hogy meg ne szenvedje a hurcolkodást sem a terv, se a dolgozók ke­resete. Aztán megállapodtak annál a változatnál, melyik a legésszerűbbnek és a leg­könnyebben kivitelezhetőnek ígérkezett. Az „úttörők“ a fenntartásbeliek voltak. Ők szerelték, járatták be a gépe­ket. Őket követte a takarító brigád, s mikor ez rendbe­­tette a munkahelyeket, elin­dították a belföldnek terme­lő konfekciós részleget, majd fokozatosan a szalagokat. Az export részleg kézi megmun­kálóit, valamint az iroda­belieket még a Mező utcá­ban találtam. A 230.000 pár kesztyűt előirányzó féléves export terv utolsó darab­jain dolgoztak. Harmincezer párat kellett útnak indítani még az utolsó napokban. És nemcsak az export részlegen volt nagy az ütem. Az egész gyári kollektíva helytállt a kétlaki termelés és kötözkö­­dés nehéz napjaiban, hetei­ben. Egy szabadnap fejében majd minden részlegen vasár­naponként is dolgoztak. Le­maradás nem volt, sem a tervnél, sem a szállítási ha­táridőknél. Ellátogattam az új gyárba is. Lapunkban már bemutat­tuk, ismertettük mennyivel másabb, jobb körülmé­nyek vannak itt, mint a ré­giben. Megérdemli ez a kol­lektíva a gyár hírnevéhez méltó új „otthont“. Boldog-e igazán most, hogy birtokba veszi? Fel sem tenném a kérdést, ha a beszélgetések során nem fedeztem volna fel egy kis szomorúságot is, így van ez. Várjon bármeny­nyi szép és jó, elhagyni­ a szülői házat, hol járni, be­szélni tanultunk, felserdül­tünk, s melyhez ifjú korunk­­ oly sok sikere fűződik — egy kissé mindig szomorú. Már­pedig a 16 országnak, köztük­­ Angliának, Franciaországna­k, Németország Szövetségi Köz-­­ társaságánaik, Kanadának, az USA-nak, Luxemburgnak is­­ szállító marosvásárhelyi Bőr- és Kesztyűgyár a Mező utcá-­­ ban nőtt naggyá. Ezért meg-­­ értem azt a hangulatot, me-­­­lyet a költözködés vége felé , itt tapasztaltam. j VERESS Margit | . . * .Mtr S JKKT ’jr'ABr S -4WST * S Jtstsr r .«S*- y 4®^ .

Next