Vörös Zászló, 1968. december (20. évfolyam, 286-312. szám)

1968-12-01 / 286. szám

Az RKP M­aros megyei bizottsága és az ideiglenes megyei néptanács napilapja XX. évfolyam 286. (5283) szám 1968. december 1. vasárnap Ara 30 báni Látkép Gheorghe Gheorghiu-Dej városról A Világ proletárjai, egyesüljetek! TAKARÉKOSKODNAK­­ az ösztönzéssel Amikor a régeni Sportfelszere­léseket Gyártó Vállalatban , jár­­­­tunk, csigalassúsággal" Be számfejtették a szabászoknak já­ró anyagtakarékossági jutalma­kat, s ígérték, hogy egy-két na­pon belül ki is­, fizetik. Mégis in­dokolt, hogy boncolgassak egy ke­veset, miként is állnak ebben a vállalatban a takarékoskodók ösz­tönzésével és egyáltalán, a tör­vényesség tiszteletben tartásával ezen a területen. Csak a laikus hiheti, hogy ta­karékoskodni annyit jelent, mint fel nem használni a fogyasztási normatívák által meghatározott szükséges mennyiségeket. Külö­nösképpen a bőriparban, a taka­rékosság fogalma elválaszthatatlan a jó képzettségtől, a szabásznak attól a képességétől, hogy gyorsan feltérképezze a kézbevett bőrfelü­letet, s időveszteség nélkül, a le­hető legkevesebb hulladék kelet­kezésével szabja, illetve préselje ki a munkadarab elemeit típus és méret szerint, úgy, amint az a gyártmánylapon fel van tüntetve. Érthető tehát, ha a felettes szerv utasítása értelmében jutal­mazni kell mind a tudást, mind pedig a törekvést az egyénenként kimutatható megtakarítás arányá­ban. Hogy mekkora a jutalmazás aránya és­­miként kell azt kiszá­mítani, pontosan megjelöli a vál­lalat rendelkezésére bocsátott fel­sőbb utasítás. Két osztály is őrzi ezt az utasítást, csupán a gyakor­lati végrehajtásával állnak hóna­pok, sőt évek óta hadilábon, leszá­mítva az októberi hónapot, mely kivétel ebből a szempontból. De hadd beszéljünk éppen a ki­vételről azért, hogy levonjuk be­lőle a megfelelő következtetést. Egészen júliusig minden hónap­ban elmulasztották kifizetni a sza­bászoknak a megtakarításért járó pénzt. Közeledett a pártszerveze­tek vezetőségi választásának idő­pontja. A részleg alapszervezete úgy döntött, hogy közgyűlés elé viszi a szabászok panaszát. Végül­­is nem került sor rá, mert a vál­lalat vezetősége határozott ígéretet tett­ az ügy végleges rendezésére, sőt még a közgyűlés előtt intézke­dett, s így rövid időn belül szám­­fejtették és kifizették a harmadik évnegyedi járandóságokat. Csak dicsérni lehetne a buzgalmat, ha tovább is tart. De tiszavirág életét igazolja az a tény, hogy november 20-án akkor, amikor a vállalat­ban jártunk, a talpszabászok az októberi, a bőrszabászok pedig a szeptemberi és októberi járandó­ságuk kifizetésére vártak, termé­szetesen, türelmetlenül. Az okok világosan kiderültek a főkönyvelő, illetve a munkaszer­vezési és normázási osztály főnö­kei között lezajlott vitából. A já­randóságokat egyetlen ok miatt nem fizették ki, nem tudták el­­dönteni, hogy melyik osztálynak kell számfejtenie, a számfejtést ellenőriznie és összevetnie az ön­költségben való tükröződésével. Három osztály is labdázott a fel­adattal, a vállalat igazgatósága pedig a közömbös néző szerepét töltötte be. Kivéve attól a néhány esettől, amikor a szabászok jogos követelésének a felettes pártszerv, avagy az olyan jelentős esemé­nyek szerzett érvényt, mint a már említett alapszervezeti vá­­lasztási közgyűlés is. A jelenséghez még egy gondo­latot fűznénk hozzá. A fejlemé­nyekből világosan kitűnik a vál­lalati pártszerveknek az a képes­ségük, hogy hatékonyan fellépje­nek a vállalatot és a vállalati kö­zösséget érdeklő fontos kérdé­sekben. És ez rendkívüli érték, ha nemcsak alkalmilag, de mód­­szeresen élnek vele, persze, nem­csak a cikkben felvetett terüle­ten. VERESS Margit — Nem tudom, ki küldte magát ide. Én nem men­tem panaszra a szerkesz­tőséghez. S az igazat meg­vallva, restellném, ha a fertály és a város minket beszélne. Nekem ugyan nem árt, eltöltöttem a 75- öt beteges vagyok, nincs már sok hátra... Nem bá­nom na, írja meg, ha akarja, de a fiam nevét ne nyomtassa ki. Ő nem hibás, csak talán túl engedékeny. ★ 1919-ben mentem férj­hez az apjukhoz. A legki­sebb gyermeke tízhónapos, a középső hatéves, a leg­nagyobb nyolcéves volt. Sokan kérdezték, miért mentem egy háromgyer­mekes apához. Egyesek fél­reértették. Nyugodjon csen­desen, szegény, nem a va­gyonáért. Egy szobát épí­tett az első feleségével, a­ 7e: spanyolnáthában halt meg. Mi még felhúztunk­ egy szobát, s egy kis fészert vagy kamrát. Gyorsan tel­tek az évek, s nőttek a gyerekek. 1940-ben meghalt a férjem. Mármint az ap­juk. Azt hittem, nem tu­dom elviselni, de ott voltak ők. A kisebbik FIAM akkor már 21 éves volt. Egyetlen örömöt, vigaszt a gyerme­kek jelentettek. Felnőttek, ügyesek lettek. Igaz, egyik se lett orvos, vagy mér­nök, mert nem volt mód rá. Sosem volt baj köztünk, csupán a lányom tett né­ha-néha megjegyzést, amit én sohasem vettem komo­lyan, hogy hát a kisebbik fiammal különb vagyok, mint velük, a másik kettő­vel. Aztán rendre elkerül­tek a háztól. A kisebbik fiam is megnősült. 1955- ben azt mondja, hogy ha­zajönne a családjával. Ör­vendtem, legalább nem le­szek egyedül. Megegyez­tünk, nekem épít egy szo­bát, s ezen kívül marad a kamra is. Vagy ha nem, akkor vág nekem egy ajtót a konyhára, s ott fogok lakni. Végül abban állapod­tunk meg, hogy ideiglene­sen maradok a kamrában, míg elkészül a szoba, de mondtam, hogy így nincs hová tegn­em a kis holmi­mat. A feleségével együtt azt válaszolták, adjam el a felesleget, vagy valamit csináljak vele. Szóval, be­költöztem a kamrába. Meg­­csinálta a plafonját, desz­kával kipadlózta, mert ta­­paszos volt. A megígért szoba azonban nem készült el. S ráadásul ki is kezd­tek, de főleg a menyem, Juliska. Vén kának, disz­nónak, mocsoknak szidott. Egy este meg is vert. Ép­pen háttal ültem az ajtó­­nak, egyszer csak sipp­­supp. Mondom, ki a te, mi a te, mit akarsz, de erre már leestem. Orvosi bizo­nyítványom is van róla. Bíztattak, pereltem be, de nem tettem. Sokszor nem is mertem itthon aludni, így volt ez 965-ig, mikor a fiam elköltözött, de úgy, hogy ők az egyik bútort kivitték, s az új lakó vitte be a másikat. A néptanács küldte re­partícióval. De­meter Jánosnak hívják. Jól bemutatkozott ő is. 1966 tavaszán neki fogtam ásni a kertben. Odajött, rám kia­bált, tegyem le az ásót, mert itt ő az úr, reparti­­ciója van, s azt csinál, a­­mit akar. Neki is kell a kertből. Aztán lecsillapo­dott, de a szennyes vizet még mindig ideöntik az ajtóm elé, itt büdösödik. Beadtam a törvényszékre riportja s az ügyet megnyertem. Vettem a papírt s elmen­tem a néptanácshoz. Ked­vesen fogadtak, azt mond­ták, végrehajtják a tör­vényszék határozatát, de menjek vissza később. Vis­­­sza is mentem. Akkor meg azt mondták, hogy már megint itt van, s hogy old­ja meg a lakáskérdésemet az, aki a határozatot hozta. Az ügyvédem a bukaresti Legfelsőbb Törvényszék­nek írt, ott is igazat adtak és kérték a tartományi bí­róság döntésének végrehaj­tását. De a néptanácshoz ezen kívül még felvittem más papírokat is. A Sane­­vicitől, a körorvostól, a 3-as számú poliklinikától, mind igazolják, hogy ez a ka­mara lakhatatlan. De mind nem ér semmit, ülhetnek a fiókban. Haszontalan papí­rok, nem tudnak lakást ad­ni. — Tessék nézni — s egy köteg papírt vesz elő az almárium fiókjából. — Ez a Sanepidtől Mezei Rozá­­liának szól, Marosvásár­hely, a Ritulus utca 8 szám alá. A másik a klinikáktól, a harmadik a körorvostól. Ez a kettő pedig a bírósági döntés. Az egyikben a tar­tományi törvényszék meg­állapítja, hogy a néptanács illegálisan utalta ki Deme­ternek a lakást. A másik pedig az ország Legfelsőbb Törvényszékének határoza­ta. Én azt hiszem, hogy ezek nemcsak papírok, foganatjuk kéne legyen mé­gis, semmi eredmény, most is itt lakom, másfél méter széles és három mé­ter hosszú fészerben. Ha égetem a tüzet, fulladok meg, nincs levegő, ha el­oltom vagy kinyitom az ajtót, akkor fagyok meg... Tessék elhinni, három gyer­mek mellett most sem könnyű építeni, hát ho­gyan lehetett akkor, a 44-es évek előtt? És vénségemre mi maradt a szoba-kony­hából? Ez a kamara. El vagyok keseredve, nem tu­dom, mit lehetne tenni. Hi­­den van, jön a tél... ★ Megkerestük Mezei Ro­zália kisebbik fiát a vas­gyárban, akivel együtt lak­tak 1955—1965-ig. Gépla­katos, munkásember, öt­ven év körüli. Elismerte, durván bántak az anyjával. Igaz az is, hogy megverte a felesége és bizony ő­ miattuk többször nem is aludt otthon. Megfelel a valóságnak, hogy ott volt, amikor a felesége megver­te az anyját, csak egy ki­csit távol az eset színbej­' '­­től, s mire észrevette, már meg is történt a baj. Szán­­ja-bánja a történteket. Már rég nem járt ott, nem is tudja, mi van az anyjával. Nem jár közbe, hogy az anyja visszakapja a szoba­konyhát, nem jár utána, hogy azok a bizonyos hi­vatalos megállapítások — éppen mivel nem papírok csupán — érvényt szerez­zenek a nevelőanyja igazá­nak. Bizalmasan elmondta: az asszony „valósággal rá­varrta truanát" az a­n-'ám fő bizonyára jól emlékszik, mert akkor nem töltötte be az egy évet sem­ „mén a vagyon“ — tette hozzá (vagyis az egyetlen szoba s a kis kert, no meg a három gyermek, akiknek vállalta a nevelését?!) A további beszélgetés tárgytalanná vált, nem akartam megsérteni, s ott­hagytam a gyár udvarán. Márton Balázs Javult a teljesítmény­tényező A marosvásárhelyi Metalotehni­­ca vállalatban éveken át nem érték el az előírt teljesítménytényezőt, amiért tízezrekre menő büntetést kellett fizetniük. A villamosáram gazdaságos felhasználására az e­­gyik újító olyan berendezést szer­kesztett, amellyel lényegesen meg­javult a teljesítménytényező, s így a Villamossági Vállalat az árammegtakarításért már eddig 60 000 lejt írt a vállalat javára. AKI TUD, AZ NYER A csávási pionírok nemrég ver­senyt szerveztek Benedek Elek meséinek ismeretéből. A kultúr­­otthonban megtartott Aki tud, az nyer versenyt, a szülők és tanulók nagy érdeklődéssel kí­sérték. A győzteseket az iskola vezetősége könyvjutalomban részesítette. Szilágyi Pál MEGISMÉTLIK AZ ÚJ ÉLET IRODALMI ESTJÉNEK MŰSORÁT A nagy érdeklődésre való te­kintettel hétfőn este a Stúdió Színház termében megismétlik az Új Élet szervezte Énekelj, Aranymadár! című irodalmi est-sorozat első előadását. Je­gyek elővételben a Stúdió pénz­tárában. KÖNYVTÁROSOK TANFOLYAMA A megyei Művelődés- és Művészetügyi Bizottság egyhe­tes szakmai tanfolyamot szer­vezett Szovátán a könyvtárosok részére. A tanfolyamon az u­­tóbbi időben kinevezett községi könyvtárosok vesznek részt. A tanfolyam előadói a maros­vásárhelyi városi könyvtár szakemberei. Átszervezik a MEGYEI VADÁSZ- ÉS SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETET Központi utasításra Maros­­vásárhelyen három fiókot léte­sít a megyei vezetőség. Ezek­nek vezetőségét december 4-én, szerdán délután 5 órakor, az egyesület gyűléstermében vá­lasztják meg. Felhívják a tag­ság figyelmét, hogy minél na­gyobb számban jelenjék meg. A Marosvásárhely municipium KISZ szervezetének konferenciája Szombaton, november 30-án, a megyei pártkabinet gyűléstermé­ben tartotta konferenciáját Ma­rosvásárhely municipium KISZ szervezete. A konferencia munká­latain részt vettek a KISZ szerve­zetekben választott küldöttek, va­lamint számos meghívott. A konferencián részt vett Jakab István elvtárs, Marosvásárhely municipium pártbizottságának titkára, Popescu Ioan elvtárs, a KISZ Központi Bizottságának tit­kára, Trombitas Eugen elvtárs, a KISZ Maros megyei bizottságának első titkára. A konferencia résztvevői meg­hallgatták és megvitatták a mu­nicipium KISZ bizottságának tá­jékoztatóját, majd megválasztot­ták az új municipiumi KISZ bi­zottságot és a küldötteket a KISZ megyei konferenciájára. A KISZ bizottság első plenáris ülésén megválasztotta a bürót, a titkárt és a titkárhelyetteseket. A municipiumi KISZ bizottság tit­kárává Molnár Attilát választot­ták újjá. Ugyancsak tegnap tartotta kon­ferenciáját a Segesvár munici­piumi és a dicsői városi KISZ szervezet. 50 éve egyesült i­S ERDÉLY ROMANIÁ­VAL ! Rendezvények december­­ alkalmából Jubiláris kiállítás a Művelődési Palotában Tegnap délben a marosvásárhe­lyi Művelődési Palota földszinti kiállítási termeiben megnyílt az Erdély Romániával való egyesü­lésének félszázados évfordulója alkalmából rendezett dokumentá­lás kiállítás. A megnyitón Nico­­lae Veres elvtárs, az RKP Maros Megyei Bizottságának első titká­ra, Ipan Vasile, Sebestyén Liviu és Szotyori Ernő elvtársak, a me­gyei pártbizottság titkárai, Benkő János elvtárs, a megyei népta­nács első alelnöke, Vasile Rus elvtárs, Marosvásárhely munici­pium pártbizottságának első tit­kára, valamint a helyi párt és ál­lami szervek más képviselői, ma­A marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola dísztermében tartott ün­nepi gyűlésen Aurel Galea lektor méltatta az Egyesülés történelmi jelentőségét. Az előadást műsor követte. Erdély Romániával való egye­sülésének félszázados évfordulója alkalmából az ország több iskolá­jában kiállítást rendeztek a tan­testület tagjai a tanulók bevoná­sával. A kiállításokon hazánk tör­ténetét, a néptömegeknek Erdély Romániával való egyesüléséért folytatott harcát szemléltetik. Számos könyvet, korabeli doku­mentum reprodukcióját, s nép­­művészeti tárgyakat is bemutat­nak. velődési és művészeti intézmé­nyek vezetői és dolgozói vettek részt. A kiállítást Kapus János, a megyei Művelődés- és Művészet­ügyi Bizottság főinspektora nyi­totta meg, aki miután röviden méltatta a nagy történelmi jelen­tőségű eseményt, elismerését és köszönetét fejezte ki a marosvá­sárhelyi Múzeum, az Állami Le­véltár, a megyei könyvtár mun­kaközösségének és mindazoknak, akik közreműködtek a kiállítás megrendezésében. A megnyitó után a vendégeket Opris Elena múzeográfus vezette végig a kiállításon. A marosvásárhelyi Unirea Lí­ceumban rendezett kiállítás anya­ga között ott látható egyebek kö­zött mintegy harminc, az egye­sülés eredeti okiratának Gyula­­fehérváron készített fotókópiája. A tegnap délután 6 órakor meg­nyíló kiállítást január 24-ig tart­ják nyitva. Megtekinthető napon­ta 8—11 és 14—16 óra között az iskola tornatermében. A marosvásárhelyi Unirea kö­zépiskola tanulói is megemlékez­tek Erdély Romániával való egye­sülésének 50. évfordulójáról. Mir­­cea Chinezu történelem szakos tanár, az iskola igazgató helyet­tese mondott ünnepi beszédet. Lelkes hangulatú ünnepségen emlékezett meg az Egyesülés 50. évfordulójáról a marosvásárhelyi Textil- és Cipő Nagykereskedelmi vállalat munkaközössége is. Az iskolákban A kiállítás egyik csarnokában Vidéken November 29-én a régeni kul­­túrotthonban művészi műsorral egybekötött ünnepségen emlékez­tek meg az Egyesülés évforduló­járól. A Népi Együttes és a 2-es számú líceum tanulói szép sikert arattak. Az utóbbiak zenés-irodal­mi összeállítása a román népnek az állami egységért folytatott harcát idézte. A műsort román és magyar népi táncok, kórusművek és népdalok egészítették ki.­­Marosvásárhely Művelődés- és Művészetügyi Bizottsága tegnap, november 30-án,­­előadásokat, szimpozionokat és irodalmi össze­állításokat szervezett a városhoz tartozó községek és falvak kul­­túrotthonában Erdély Romániával való egyesülésének félszázados évfordulója alkalmából. Keresz­túron, Marosszentgyörgyön, Ud­varfalván és Marosszentannán­ is lelkes hangulatú ünnepségek zaj­lottak le, amelyeket műsoros ren­dezvény követett. Gondolatok az Egyesülés Körülölel az otthon csendje Ülök az asztalnál és egy tör­ténelem könyvet lapozgatok. Erdély egyesülése Romániával A gyulafehérvári Nagy Nemzet­­gyűlés, 1918. december 1 . betűzöm a címet. Felemelem tekintetemet a könyvről s emlékezetemben ku­tatok: mikor és hol is talál­koztam először ezzel az ese­ménnyel. Az iskolában talán, vagy máshol? Igen, emlékszem már, egy famunkástól, a ro­mániai szocialista mozgalom harcosától hallottam először az Egyesülés igazáról. Megvallom, akkor nem értettem meg min­dent abból, amit elmondott. De azt hiszem, hogy örvendene neki, ha most olvasni tudna gondolataimban, mert fáradozá­sa nem volt hiábavaló. Erdély egyesülése Romániá­val valóban történelmi jelen­tőségű esemény népünk életé­ben, betetőzte a modern nemze­ti állam létrehozási folyama­tát. A gyökerek évezredek­kel ezelőtti időkbe nyúlnak vissza, amikor a dáko-románok kialakulásával, majd az ezeken a tájakon élő más népek asz­­szimilációjával kialakult a ro­mán nép. Történelmünk ké­sőbbi zaklatott, hősies százada­in át vezet tovább a szál. Mert természetes és törvényszerű, hogy egy nemzet fiai, akiknek azonosak az őseik, együtt, egy földön élnek, ugyanazt a nyel­vet beszélik és azonosak a szo­kásaik, óhajtják az egyesülést. A hűbéri társadalmi rend politikai, társadalmi-gazdasági feltételei hazánkban fenntartot­ták az állami megosztottságot. De a kapitalista termelési vi­szonyok fejlődése, a tömegek forradalmi harca, a nemzeti öntudat ébredése előkészítette és sürgette az egységes állam létrehozását. Mihai Viteazul­­tól Moldva és Havasalföld e­­gyesüléséig századok teltek el, de a nép mindvégig szívében hordta az egyesülés eszményét. A Román Országok 1859. ja­nuári egyesülésével az állami függetlenség 1877-ben történt elnyerésével folytatódik tovább a történelem törvényszerű fej­lődése. A XIX. század második felé­be egy új, döntő fontosságú tényező jelenik meg: a prole­tariátus kialakulásával egyre jobban kibontakozik a romániai forradalmi munkásmozgalom, mely a néptömegek kizsákmá­nyolás és elnyomás elleni har­cát egybekapcsolta a szabad­ság és egyesülés eszméjével. Az első világháború körül­ményei között és a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom hatására népünk áldozatos har­ca árán győzedelmeskedett az egyesülés eszméje: a gyula­fehérvári Nagygyűlés 1918. de­cember 1-én elhatározta Er­dély egyesülését Romániával. Noha az egyesülés a mun­kások, parasztok és haladó ér­telmiségiek műve volt és a nép egyöntetű akaratát fejezte ki, a reakciós burzsoá­ földesúri ve­zető körök mindent elkövettek, hogy megcsonkítsák a gyula- ERDÉLYI István (Folytatás a 3. oldalon)

Next