Vörös Zászló, 1969. október (21. évfolyam, 232-258. szám)

1969-10-01 / 232. szám

XXI. évfolyam 232. (5541.) szám 1969. október 1. szerda Ára 30 bámi A vetési csata DÖNTŐ NAPJAI A Nyárádmentén javult a munka üteme, de a területfelszabadításnál további erőfeszítésekre van szükség! Az elmúlt héten a Nyárádmentén „megugrottak" a vetéssel. Számos termelőszövetkezet teljesítménye a búzavetésnél meghaladta az 50 százalékot. Nyárádtőtől egészen Csíkfalváig több száz hektáron került földbe a kenyérnek Való. Természetesen sokat lehet és kell még tenni az őszi vetés meggyorsításáért. Sőt ezután van igazán szükség a gyors munkára, jó szervezésre. Ugyanis lassan elfogynak az eddig felszabadított területek, és olyan földek kerülnek sorra, ahol cukorrépa, kukorica a búza előveteménye. Ezeknek a betakarításához pedig sokkal több munkáskéz szállítóeszköz szükséges. Gépkezelők dicsérete... Simon Endre, a karácsonfalvi MTSZ elnöke, és Tekse Illés mérnök nem győzik eléggé dicsérni a marosvásárhelyi MGV gépesítőit. — Kitűnő munkát végeznek. Le a kalappal előttük — így a mérnök. — Vasárnap is dolgoztak — toldja meg az elnök —. Van olyan közöttük, mint például Kerekes Tibor, aki egymaga eddig több mint 200 hektáron húzatta földbe a magot. Sorra hangzanak el a nevek, a Kati Józsefé, aki a szántásnál végzett jó munkát, a György Sándoré, a Fogarasi Viktoré, Nagy Lászlóé, Kerekes Györgyé. Simon Játkik ma égsíraterületén elvégezték a tárcsázást. Ez pedig nem kicsi dolog. A szövetkezetben eddig több mint 280 hektáron került földbe az ősziek magja, s ennek minden egyes hektárját legalább háromszor-négyszer megjárták a tárcsával. Munkájuk jó minőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 100 hektáron már kikelt és szépen zöldell a búzavetés- igaz, ebben nagy része van a vezető tanács körültekintő munkájának is- Úgy szervezte meg a területek felszabadítását, hogy szeptember 12-én már megkezdhették a búza vetését A mag mindenütt jó talajba került. Ahol az elővetemény nem kapott istállótrágyát, ott szuperfoszfáttal vagy nitrogénnel növelték a talaj táperejét. A gyengébb talajokra pedig mindkét fajta műtrágyából juttattak. Hogy mit tartogatnak az elköve-tkc£ő -kezet vezetőinek véleménye szerint továbbra sem lesz baj az ütemmel. Még mintegy 10 nap szükséges a vetés befejezéséhez. lemény ítélőszéke elé állítani? Annál is inkább, mert a szövetkezetben nagy szükség van a munkaerőre. Megtörtént, hogy ember hiányában a brigádos, az elnök vagy éppen a mérnök kellett hogy felálljon a vetőgépre. Holott rájuk máshol van szükség. Látkép Temesvárról, mely mostanság ünnepelte fennállásának 700. évfordulóját. ...és ami nem válik dicséretükre A szomszédos Dózsa György községi MTSZ-ben már nem mondanak ilyen sok jót a gépkezelőkről. És ez érthető is. Mert mi jót lehetne mondani arról a gépkezelőről, aki hétfőn még a déli órákban is javában alussza álmát? Piheni az elmúlt napi bálozás fáradalmait Márpedig Pethő György, Magos György és Kádár Lajos gépkezelők nem csináltak egyebet ezen a délelőttön- Nagy szükség lett volna pedig rájuk a földeken, mert a vezető tanács, a mérnök dicséretére legyen mondva, az idén úgy állították össze a vetési tervet, hogy a betakarítás nem akadályozza a gyors munkát. Ottjártunkkor például a búzavetésre előirányzott terület egészében fel volt szabadítva. Azért már nem ők a hibásak, hogy a mag mindössze 62 hektáron került a földbe. Csakis a gépkezelőkön múlott, akik ezen a napon is alaposan áthúzták a számításukat. Előző este ugyanis a tárcsázáshoz osztották be őket (mintegy 150 hektárnyi terület van megszántva, ahol csak tárcsázni kellene, de amint már mondottuk, nem volt ki dolgozzék, így a vetéstől és más munkálatoktól kellett elvenni a traktorokat, hogy a talajelőkészítés is haladjon. S úgy látszik, a „jókedv“ ragadós. Ugyancsak a délelőtti órákban vidám nóta csendül fel a bodega előtt. Vagy öt-hat szövetkezeti tag poharazgat az árok szélén. Nem bántja őket, hogy a termény nagy része még kint van a mezőn Régebb, ha valaki a legnagyobb dologidőben betért a kocsmába, az egész falu megszólta. Miért ne lehetne tehát az ilyen poharazgatókat a közve- El, Galacza! Az iskolai KISZ-szervezet titkára ismeri ugyan B. Imre ötödikes tanulót, de csak a csoporton belül foglalkozott vele, személyesen nem. A fiú a csoportgyűlésre csak egyszer jött el, az iskolából is gyakran hiányzott. — Miért? — Gondolom, az osztályfőnöke kell tudja. Ők járnak családlátogatásra. Nem az én dolgom. — Ne hárítsuk át a felelősséget, hiszen egy gyermek jövőjéről van szó. Mindenki egyformán felelős azért, ami történik. Például: B. Imre csak egyszer ment el csoportgyűlésre, és az elvtársat nem érdekelte, miért maradt távol? — A többi gyermek nem tűrte meg. — Verekedett? Féltek tőle? — Nem. Rongyos volt és — büdös. Gyakran ellopta valamelyiknek a tízóraiját. Még N. Janikát is kioktatta, hogyan szerezzen magának ennivalót. — Ezt honnan tudja? — Mondták az osztálytársai. — Tehát beszélt róla a többiekkel. S aztán egyszerűen elsiklott a dolog fölött, mert így kényelmesebb Nem nyúlt utána ennek a fuldokló léleknek, hogy lábra állítsa, hogy jó irányba terelje, holott ebben a fiúban lehet, hogy valami zenetehetség lappang. Imrus anyjáról az az aszszony vall, aki a lakásába költözött, mikor a másik összeállt egy férfivel és Bukarestbe költözött. — Perzselnivaló fehérnép volt a Julis, — mondja Szabóné. — Az üzemben egy részlegen dolgoztunk. Ami az övé, azt meg kell adni: rendkívül ügyes, szorgalmas munkásnő volt. Égett a dolog a keze alatt. De aztán, ahogy a lábát a gyárból kitette, csak a mulatságon és a férfiakon járt az esze. Mindig úgy intézte a dolgot, hogy ha az ura nappalos, ő éjjeli váltásban dolgozzon. Sokszor hetekig nem találkoztak. A gyermekeket a a szomszédokra bízta. Az ura jó ember volt, csak kissé lágy. De mikor egyszer valaki befújta neki az asszony félrelépéseit, nagyon megverte, el is ment a háztól, most más nővel él. Julisnak aztán már nem volt kitől félnie, szégyellni meg soha nem szégyellte, amit csinált, így aztán egymást érték a dáridók. A gyermekeket sokszor leitatta, hogy nyugton legyen tőlük. A leányka, a kisebb, az anyjára hasonlít szép és nyughatatlan. A fiú csendesebb, de alamuszi. Ő is elment a háztól, mert egyszer azt anyja egyik vendége megpofozta. Akkor már 13 éves volt, de még mindig az ötödik osztályt nyűrte. Aztán rablóbandát alakított, réme volt a piacnak és az állomás környékének. Csakhogy abban is élhetetlen volt, mert örökké istápolt holmi felszedett kölyköket, cipőt, ruhát vett nekik a szerzeményből. A milícia is elkapta néhányszor, de elengedték, mert nem lehetett semmit rábizonyítani. Olyan ártatlan képe volt, elhitték neki, ha megígérte, hogy nem csinálja többé. Alkalmi munkákat is vállalt, hogy éppen a neve legyen, hogy dolgozik, így züllött el lassacskán. Aztán jött az a borzalom. Akkor már 16 éves volt, erős szál fiú . Leteperte az anyját, és a kést a sokára tette. Ha nem rohannak be a szomszédok, úgy nyisszenti el, mint a csirkének ... — Pénzt követelt? — Soha se fogadott el semmit az anyjától, még az ételt sem, ha nagyritkán küldött neki. Más történt. Szégyellem is elmondani. A leányka már 14 éves volt, és Imrus megtudta, hogy az anyja le akarja vinni a tengerpartra — kínálgatni. Imrust aztán becitálták a milíciára, de nem ment el. Úgy alámerült, hogy nem Márk Alexandra riportsorozata tudtak a nyomára akadni. (Én sem hallottam felőle évekig. Figyeltem a lapok hírrovatát is, de soha sem találkoztam a nevével. Nemrég egyik nagyüzemben a kultúrfelelőst kerestem. Éppen ebédszünet volt, s amint az udvaron áthaladtam, valaki megfogta a könyökömet. Imrus apja. Diadalmasan nézett rám. — Mondok egy újságot. Ide nézzen. — szólt büszkén, és egy noteszből fényképet halász elő. Nézem a hat egyforma ruhába öltözött fiatalembert, mindegyiknek az ölében egy akkordeont. Ott van lmrus. Balról a második. — S ez hol? — A galáci hajógyár egyik részlegének a zenekara. — Leülünk egy talicskára, fújjuk a füstöt .— Tudja, mikor az a szörnyűség történt, írtam az öcsémnek Galacra. Ott dolgozik a hajógyárban, csoportvezető. Tanácsot kértem tőle, mitévő legyek, azt írtam, felakasztom magam a szégyentől, hogy ilyen gyermek apja vagyok, aki lop és gyilkol. Mire a válasz megjött volna, beállított ő maga. De nem találtuk Imrust sehol. Napokba telt, míg megtudtuk, hogy néha betér az egyik külvárosi kocsmába. Késő este találtunk rá, ott ült egy asztalnál, fel se nézett, mikor két oldalról melléje telepedtünk. Talán elfutott volna, ha egyedül vagyok, de a nagybátyja láttán egyszerre megváltozott az arca. Öcsém mindenféle gyári dolgokról beszélt, szándékosan nem hozta elő idejövetele igazi célját, Iirus szótlanul hallgatta, aztán hirtelen, majdnem sírva odafordult öcsémhez: — Sándor bácsi, vigyen el engem innen. — Hát éppen ezt akartuk. Kimentünk a parkba, leültünk egy padra, és én csak ámultam azon a sok okos dolgon, amit Sándor neki mondani tudott. Másnap elutaztak. Azóta Imrus KISZ tag, üzemben dolgozik, szakmája van, már dicséretet is kapott, zenét tanul és van akkordeonja is, amire annyira vágyott.) — Vége — TOLVAJOK? Világ proletárjai, egyesülete' ' AZ RKP MAROS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS NAPILAPJA Amit lehet Szeredában, miért nem Demeterfalván is? A nyárádszeredai termelőszövetkezet szintén az élenjárók közé tartozik. A búzának jóval több mint a felét a földbe tették itt. Ebben a munkában különösen a nyárádszeredai 1. számú mezei brigád ért el szép eredményeket, ahol mindössze 5 hektár van még hátra a búzavetésből. Pedig az egész gazdaságban nekik volt a legnagyobb tervük (90 hektár)- De idejében hozzáfogtak az elővetemények betakarításához- így ottjártunkkor már csak 5 hektár kukorica volt kinn a határban, amelynek törését szintén megkezdték, a magherét pedig nemcsak begyűjtötték, hanem nagy részét el is csépelték- Nehéz lenne felsorolni azok nevét, akik jó munkájukkal kitűntek, hisz a brigád minden egyes tagja odatette a vállát. Pedig munkaerőben nem bővelkednek. Példát vehetnének tőlük a demeterfalvi 2-es brigád tagjai. Talaj és éghajlati viszonyaik azonosak, hisz terüle(Folytatás a 3. oldalon) Műveltség és „szakbarbárság“ ~ -------------------------- IZSÁK JÓZSEF ____________________ A második világháború utáni években figyeltünk fel arra húsz és egynéhány évesek, hogy az új nemzedék avantgardja másfelé tájékozódik, irodalom helyett egyre többen foglalkoznak reáltudományokkal, matematikával, fizikával, kémiával, biológiával. Számunkra még az irodalom, a művészet jelentett mindent. Foglalkozási ágtól függetlenül, részt venni irodalmi esten, elolvasni a legfrissebb folyóiratokat, regényeket, számon tartani a legújabb „irodalmi pletykákat“, s ezek jelentették a társasági belépőt, s a legállandóbb társalgási témát is. Mi tagadás, lenéztük azokat, akik e helyett sporteredményekkel tömték a fejüket, vagy karrierizmusból közéletesdit, egyesületesdit játszottak. Spitteler Imagojáról nem tudni, Németh Lászlót nem olvasni — annyit jelentett, mint kiközösíttetni a művelt emberek sorából. Aztán a háború utáni években minden megfordult: a középiskolák legjobb diákjai a matematikai és fizikai szakkörökbe iratkoztak, az irodalmi körök lassan elnéptelenedtek, itt-ott néhány lelkesebb fiatal, rendszerint olyan, aki író, költő szeretett volna lenni, tartotta fenn az egykori ülkápzókörök hagyományát. Mi idézte elő ezt a hirtelen átváltást, nincs terünk elemezni, annyi bizonyos, hogy sok egyéb tényező között az egzakt tudományok stabilitása és ígéretes távlatai rendkívüli hatást gyakoroltak az új nemzedékre. Persze a gyakorlati szempontok is számításba jöttek, sőt az anyagiak is. A társadalmi igény szintén egybeesett az ifjúság új orientációjával, mérnökökre, technikusokra, elméleti kutatókra egyre nagyobb mértékben volt szükség, s van azóta is. Tehát a jelenség társadalmi, gazdasági, s nem egyszerűen ízlésváltozás dolga, nem is korlátozódik a mi viszonyainkra, ma már világszerte ez a helyzet. Olyan tények ezek, amelyeket tudomásul kell vennünk. Mi következik ebből? Hogy veszélyben forognak a művészetek, az irodalom, a színház? Hogy kevesebb nézője, olvasója, látogatója lesz ezután a klasszikus művelődési formáknak, színháznak, könyvnek, képtárnak? Aligha. A súlypont-eltolódás inkább a felkészülés időszakában szembeötlő, mert elképzelhetetlen, hogy egy Párizst járó mérnök ne nézze meg a Louvre-t, az elméleti fizikust ne érdekelje Dürrenmatt, a repülőgép-konstruktőrt Saint-Exupéry és így tovább. A szaktudományok differenciálódása nem feltétlen követeli meg, hogya szakemberek „szakbarbárokká“ is váljanak. Nyilván az atomfizikus nem töltheti minden idejét a francia új regény olvasásával, hiszen elsősorban a saját szakterületén kell képeznie magát. Régen rossz lenne, ha rákkutató orvosaink szüntelenül képregényekben gyönyörködnének s nem az előttük álló nagy feladatra készülnének fel (És bennem a kétely, hogy még mindig több időt fordítanak Simone de Beauvoire-ra, mint kellene!) Tehát ne féljünk a „szakbarbárságtól“, mert az emberiség jóléte, haladása mégsem regényolvasás közben dől el. (Bár azt sem szabad lebecsülni!) Ismétlem: a felkészülés időszakában döntő szerepe van az energia, az idő, az emlékezet gazdaságos kihasználásának. Ma polihisztornak lenni annyi, mint laikusnak lenni, aki mindenhez egyformán jól ért, gyanús, hogy semmihez sem eléggé. A szaklíceumok létesítése világszerte épp eb (Folytatás a 2. oldalon) A IV. oldalon KÜLPOLITIKAI c$c***c*iyek VIVAT ACADEMIA! Ma, október 1-én az ország 17 egyetemi központjában, valamennyi főiskoláján az amfiteátrumokban felhangzik az új egyetemi tanév megnyitójaként az ősi dallam: Gaudeamus igitur. Ha egyetlen szóval kellene jellemeznünk mindazon erőfeszítéseket, amelyek a Román Kommunista Párt X. Kongreszszusának szellemében az eljövendőben szocialista oktatásunk fejlesztésére irányulnak, akkor talán a TÖKÉLETESÍTÉS felelne meg ennek a legjobban. Tudatos jövőszerkesztésünk állandó igénye, a társadalmi élet minden területének tökéletesítése, parancsoló szükségességként vonja maga után, hogy a román oktatás fejlődésében tovább lépjen, tartalmában korszerűsödjék, hozzáigazodjék hazánk gazdasági, társadalmi, politikai életének fejlődési ritmusához, szakadatlan tökéletesedési folyamatához. A modern élet követelményének megfelelően, a felsőfokú oktatás célja ma már nem lehet pusztán a tudásanyag átadása. Ezzel egyenlő fontosságú feladat az általános műveltség, a gondolkodási készség, intelligencia fejlesztése, a szellem mozgékonyságának ösztönzése — egyszóval mindazon készségek kifejlesztése, amelyeknek birtokában modern humanizmustól áthatott, magas szellemiségű, jól felkészült szakemberek foglalják majd el helyüket a tervezőintézetekben, kutatólaboratóriumokban, gyárakban és a mezőgazdaságban, az iskolák katedráin. A felsőfokú oktatásnak szocialista társadalmunkban eleve korszerűnek, fogékonynak kell lennie, amely gócpontja mindannak, ami új és haladó a tudományban, kultúrában és művészetben. Csak így tudhat gyorsan és alkotóan hozzáigazodni a folyamatosan növekvő igényekhez, csak így kerülheti el, hogy az oktatás és az élet között ne legyen rés, valóra váltván a pártkongresszus irányelvét. Jelenleg az oktatás minden fokán elsődleges feladat biztosítani az iskola és az élet, az iskola és a gyakorlati szükségletek szoros kapcsolatát. Valamikor az ország tudásra szomjazó ifjai külföldön kerestek scholát tudományos ismereteik megszerzésére. Ma viszont mind többen igénylik idegen országokból, hogy hazánk egyetemein, főiskoláin tanulhassanak. A mai román iskola egyik lenyűgöző sajátossága fejlődésének dinamikája. Elég néhány számadatot kiragadni ennek igazolására: három évtizeddel ezelőtt a romániai egyetemi hallgatók száma kb. 26 000 volt, megközelítőleg annyi, mint Iasi egyetemi hallgatóinak száma manapság. Jelenleg hazánk 49 felsőoktatású intézményének 192 fakultásán több mint 150 000 diák látogatja a nappali, esti és látogatás nélküli tagozatokat. 1968-ban az egy egyetemi hallgatóra fordított évi átlagos kiadás összege megközelítette a tizenkétezer lejt. Beszédes számjegyek egy ország szellemi gyarapodásának mutatószámai ezek. Csupán számok, melyeknek végösszege ott csillog a mindenkori október elsejei szellemi magvetésben. — Október elsején, ma 12:00 — 1970-es egyetemi év megóra körül a rádió és televízió nyitása alkalmából, a fővároshelyszíni közvetítést ad az 1969 ban sorra kerülő nagygyűlésről. Népes már az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet környéke (KONCZ János felvétele)