Vörös Zászló, 1970. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-30 / 151. szám
2 SPORT • SPORT* SPORT-SPORT A „második“ idénykezdés A két és fél hónapos szünet után folytatódó első osztályos labdarúgó-bajnokságunknak ez a fordulója már a hajrá kezdetét jelentette. Megindult a nagy harc, megkezdődött a teljes erőbedobás a cél, a bajnoki cím eléréséért. E nagy tétnek tulajdonítható, hogy a 23. forduló a feje tetejére állította a papírformát. Ebben a fordulóban mindössze két vendéglátó együttesnek sikerült megszereznie a találkozó mindkét pontját. Két mérkőzésen osztozkodtak a pontokon, négyen pedig a hazai csapat játékosai vesztesként voltak kénytelenek levonulni saját közönségük előtt a pályáról. E látványos eredmények érdekes módon nem idéztek elő nagyobb változásokat a bajnoki táblázaton. A csapatok zöme megtartotta helyét, sőt a csapatokat egymástól elválasztó pontkülönbségekben sem történtek nagyobb változások. Az élen három együttes, a Rapid, az UTA és a Steaua elhúztak ellenfeleiktől és az üldöző mezőnyből talán csak a bukaresti Dinamónak van esélye a hozzájuk való felzárkózásra. Jelenleg a Rapid vezet, de eggyel több mérkőzése van, mint az őt szorosan követő UTA-nak. Elkeseredett harc folyik a kiesés elkerüléséért is. Az ASA sorsa már rég megpecsételődött, de a másik kieső csapat a Crisul, a CFR és a Iasi Politehnica közül fog kikerülni. Most vasárnap e csapatok mindenike gyarapította ponthozományát. A Politehnica Brassóból hozott el két pontot, a Crisul Bakóban ért el döntetlent, a kolozsvári CFR pedig saját pályán győzte le a helybeli „0“-t. A forduló mérkőzéseiről: STEAUA—RAPID 1—1 (1—0) A katonacsapat a 3. percben Stefanescu révén megszerezte a vezetést, ezután viszont, bár többet támadott, fölényét nem sikerült gólokra váltania. Az utolsó percekben a Rapid bátrabban támadott és a 81. percben Apostol góljával sikerült kiegyenlítenie. PETROLUL—UTA 1—2 (1—1) A ploiesti csapat gyenge játékával nagy csalódást okozott szurkolóinak. Az aradi együttes érettebb játékával megérdemelten győzött. A vezetést az UTA Dembrovszki góljával szerezte meg, a ploiestiek az első félidő utolsó percében Dincuta révén egyenlítettek. A második félidő közepén ugyancsak Dembrovszki volt az, aki góljával biztosította a textilesek megérdemelt győzelmét. STEAGUL ROSU—POLITEHNICA 0—1 (0—0) Brassóban is nagy csalódást okozott a helybeli csapat gyenge szereplése. A tazi főiskolások csapata Góliátnak az 55. percben rúgott góljával szerezték meg a találkozó mindkét pontját. UNIVERSITATEA CRAIOVA— DINAMO BUKAREST 1—2 (1—0) Az első félidőben a helybeli csapat volt fölényben, sokat támadott, de mindössze egy gólt sikerült elérnie Oblemenco révén. A második félidőben a fővárosi csapat vette át a kezdeményezést, megtalálta a craiovaiak lendületének megtörését előidéző taktikát, és így a maga javára fordította a vesztésre álló találkozót. A Dinamo góljait Deleanu és Dumitrache lőtték. FARUL—FC ARGES 3—1 (1—0) Az első félidőben mindössze Sasu gólja jelentett eseményt a máskülönben unalmas, lapos mérkőzésen. A második félidőben valamivel fokozódott az ütem, és a tengerparti együttes Constantinescu révén még kétszer bevette a súlyos hibákkal védő Niculescu kapuját. A putééi csapat vigaszgólját Dobrin szerezte a találkozó utolsó perceiben. DINAMO BAKÓ—CRISUL 0—0 Jó védekezésével a nagyváradi együttesnek sikerült megszereznie a számára oly értékes egy pontot. CFR—„U“ KOLOZSVÁR l—o (0—0) vo Ai kolozsvári., rangadó..az ,ősz. szel döntetlennel végződött. Most a vasutas csapatnak sikerült, "a magya '‘javára ’ folítania ‘a helybeli rangadót. A találkozó egyetlen gólját 8 perccel a befejezés előtt Ionescu lőtte. T Imeo A következő forduló szerdán: Sulitehnica — Petrolul; Crisul — 20s 1-én: Kolozsvár: Jiul — Rapid; UTA — CFR Kolozsvár — FC Arges; Universitatea Craiova; ASA — Dteava—Steagul rosu; Dinamo namo Bákócikarest — Farul Konstanca; PO AZ A DIVÍZIÓ ÁLLÁSA: 1. Rapid 24 13 6 5 33—23 32 2. UTA 23 14 2 7 36—30 30 3. Steaua 23 12 4 7 48—27 29 4. Dinamo Bukarest 23 12 3 8 40—29 27 5. Jiul 24 12 3 9 31—27 27 6. Universitatea Craiova 23 10 6 7 30—27 26 7. Dinamo Bákó 23 9 7 7 31—32 25 8. FC Arges 23 9 6 8 39—31 24 9. Farul 23 10 3 10 31—31 23 10. „U“ Kolozsvár 26 7 9 10 33—34 23 11. Petrolul 23 8 6 9 25—26 22 12. Steagul ro^u 23 9 4 10 28—32 22 13. CFR Kolozsvár 23 7 5 11 18—32 19 14. Politehnica 23 8 2 13 26—29 18 15. Cri§ul 23 7 4 12 28—38 18 16. ASA 24 3 4 7 14—44 10 Néhány sorban ■ Marosvásárhely labdarúgóbajnokságában az elmaradt mérkőzéseket játszották le. Eredmények: ILEFOR—Közüzemek 4—0; Vointa Szentkirály—Infratirea 3—1; CFR —Süketnémák 6—0. ■ A megyei kézilabda-bajnokság keretében a marosvásárhelyi Ötésül 31—11-re győzött a vásárhelyi Chimia ellen. A segesvári Vointa 28—18-ra a marosvásárhelyi Vointa ellen. ■ A Szakszervezetek Kupájáért kiírt tekeverseny Kolozsváron lebonyolított döntőjén a marosvásárhelyi Vointa sportolói szép eredményeket értek el. A négy versenyszám közül háromban az első helyen végeztek. A nőknél Szemányi Margareta, a lányoknál Albert Anna, míg a fiúknál Fodor József végzett az első helyen. Szász József a fiúknál, Martina Lajos pedig a férfiak csoportjában a második helyen fejezték be a versenyt. * Szombaton és vasárnap Régenben bonyolították le az országos röplabda-bajnokság megyei szakaszát, amelyen négy férfi csapat vett részt, Marosvásárhely, Segesvár, Ludas és Régen képviseletében. A leglátványosabb a marosvásárhelyi CFR és a régeni Vointa közötti találkozó volt. A vasutas csapat 3—2-re győzött, és így az első helyen végzett. Második a régeni Vointa, harmadik a segesvári Tractorul, negyedik a ludasi Zaharul. A megyei bajnokcsapatot Grün László tanár edzi. Góllövő csatát kerestetik! ASA - JIUL 0-3 (0-2) Nem vártunk „csodákat“, nem reméltük, hogy az ASA játékosai megtáltosodnak , úgy futballoznak, mint a világhíres sztárok, akiknek tudását a tv jóvoltából megcsodálhattuk. Sőt még abban sem bíztunk, hogy imponáló fölénnyel fektetik majd kétvállra a kemény bányász együttest. Abban viszont, hogy lelkes, jó játékkal rukkolnak ki a kéthónapos szünet után, nagyon reménykedtünk. Mint annyiszor ebben a bajnokságban, az ASA újabb, nagy csalódást okozott az utóbbi időben tetemesen megfogyatkozott szurkolótáborának. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem annyira a vereség okozta a csalódást (azt már szinte megszokhattuk), mint inkább a csapat általánosan gyenge és főleg eredménytelen játéka. A csatársor meddősége, gólképtelensége, átütő erejének hiánya, bátortalansága egyenesen felháborította a nézőket. Hallgatólagosan belenyugodtunk abba, hogy az egyévtizedes fáradságos, nehéz küzdelmek árán kivívott helyünknek a legjobbak között, búcsút kell mondanunk. A vasárnapi mérkőzés után felvetődik azonban egy nagyon lényeges kérdés. Szerintem, ahhoz, hogy a csapat becsülettel megállja majd a helyét a B divízióban, már most nagyon komolyan hozzá kell látni egy átütőképes csatársor és egy megbízható védelem kialakításához. Az igazsághoz tartozik, hogy az ASA az első félidőben a mezőnyben ötletesen, s néha látványosan játszott. De ez kevés az üdvösséghez, ugyanis a futballt gólra játszszák, anélkül elveszti minden varázsát, nem beszélve arról, hogy a „góltalanságnak“ súlyos következményei vannak a bajnoki tabellán is. Gól nélkül nincs győzelem, győzelem nélkül nincs két bajnoki pont. Márpedig az idén sajnos saját bőrünkön kellett tapasztalnunk, hogy nincs olyan góllövő játékosunk, aki nemcsak veszélyt tud teremteni az ellenfél kapuja előtt, hanem be is tudja lőni helyzetét. Ezért szerintem elsődleges követelmény góllövő játékosokat keresni. I. Nóra-Kenyeren, a statisztika,..* . cg. állításom igazolására ime két adat: együttesünk a 23 bajnoki mérkőzésen, írd és mondd — 14 (tizennégy) gólt lőtt! Azt hiszem, ilyen „rekorddal“ nem sok A divíziós csapat ..dicsekedhet“. Persze, a gólokat kapura lövéssel érik el, márpedig a mi játékosaink ezt nem nagyon gyakorolják a mérkőzéseken. Vasárnap Stan valósággal belefáradt a munkanélküliségbe. A második fontos követelmény a közvetlen védelem megerősítése. A kapunk előterében játszó futballisták teljesítménye nagyon rapszodikus. Néha megbízhatóan játszanak, máskor pedig — gyakrabban — olyan gyerekes, elemi hibákat követnek el, amelyekért még egy megyei bajnokságban szereplő védelemnek is szégyenkeznie kellene. Példákért nem kell régmúlt időkbe „visszanyúlni“, elegendő csak a vasárnapi három gólt felidézni, amikor is egy nagy klasszisnak nem mondható, de szemfüles, gólveszélyes Csatár, Ion Constantin, szinte egyedül „ütötte ki“ közvetlen védelmünket, (díszkíséretével) érte el mesterhármasát. E találkozó kapcsán fel szeretnék vetni még egy kérdést, melynek főleg a perspektívák figyelembevételével van különös jelentősége. Labdarúgóink általában „kisaszszony futballt, játszanak“. Ez már régesrég kiment divatból, s teljesen „reménytelen eset“ a B divízióban, ahol mint ismeretes, nagyon keményen, s esetenként durván is játszanak. Nehogy félreértsenek, nem szabálytalanságokat, durvaságokat, „szikrázó belemenéseket“ várunk a fiúktól, hanem kemény, férfias, erőteljes, bátor labdarúgást. Ez a korszerű futball egyik követelménye. A mérkőzés közepes színvonalú s mindvégig sportszerű volt. Badulescu váradi játékvezető hibákban bővelkedő bíráskodásával nem befolyásolta az eredményt. A Jius győzelme megérdemelt. Kitűnő volt a védelmük, s szemfüles a csatársoruk, amelyben főleg a gólok szerzője és Libárdi jeleskedett. " (WEisz) I -1 jut.: i V 'síi fi ÚMtí Mob : Az országos ifjúsági atlétikai bajnokság megyei döntője Szombaton és vasárnap Marosvásárhelyen, az Augusztus 23 stadionban bonyolították le az országos ifjúsági atlétikai bajnokság megyei döntőjét. A résztvevők közül sokan a serdülőkorúak csoportjába tartoztak, még nem töltötték be 16-ik életévüket. A legjobb teljesítményt Anda Gradinaru, a Muresul 14 éves versenyzőnője érte el, aki négy számban végzett az első helyen. A 80 m síkfutást 10.9 mp-cel, a 80 m gátfutást 14 mp-cel, a magasugrást 1,30 m-rel, míg a távolugrást 4,67 m-rel nyerte. Említésre méltó Szabó Sándor (Bolyai Líceum) és Ciprian Suciu (Muresul) 2 p 56,6 mp ideje az 1000 mes futásban, valamint Virágh Józsefnek (Sportiskola) a gerelydobásban elért 50,37 m-es teljesítménye. SEBASTIAN ALBU PRONOSPORT A PRONOSPORT 1970. JÚNIUS 28-I VERSENYÉNEK EREDMÉNYEI: 1. Steaua—Rapid 1:1 x 2. „U“ Craiova—Dinamo Bukarest 1:2 2 3. Steagul rosu—Politehnica Iasi 0:1 2 4. Farul—FC Arges 3:1 1 Crisul ,, 4:0 1 12. Farul—FC Arges ,, 1:1 x 13. Steagul rosu— Politehnica Iasi „ 1:0 1 A VÖRÖS ZÁSZLÓ TIPPJEI A PRONOSPORT 1970. JÚLIUS 5-I VERSENYÉRE: 1. UT Arad—Dinamo Bukarest x 2. FC Arges—Politehnica Iasi 1 3. Steagul rosu—Crisul x 4. Rapid—ASA 1 5. ,,U“ Craiova—Jiul 1 6. Dinamo Bákó—Farul 1 7. „U“ Kolozsvár—Steaua x 8. Petrolul—CFR Kolozsvár x 9. UT Arad—Dinamo Bukarest (ifj. bajn.) 2 10. Fc Arges—Politehnica Ia?i „ 1 11. Steagul rosu—Crisul „ 1 12. „U“ Kolozsvár— Steaua ,, 1 13. Petrolul—CFR Kolozsvár ,, 1 5. CFR Kolozsvár—,,U“ Kolozsvár 1:0 1 6. Dinamo Bákó—Crisul 0:0 2 7. Petrolul—UT Arad 1:2 2 8. ASA—Jiul 0:3 2 9. „U” Craiova—Dinamo Bukarest (ifj. bajn.) 1:0 1 10. Petrolul—UT Arad 1:0 1 11. Dinamo Bákó— Június 30 kedd A Nap kel 4 óra 34 perckor, lenyugszik 20 óra 04 perckor. Az évből eltelt 181 nap, hátra van 184. A NAVROM polgári hajózási vezérigazgatóság közli: a Giurgeni— Vadu Oii-i dunai jármű- és gépjárműátkelőhely naponta 7,30—11 és 15—20 óra között működik. Legfeljebb 10 tonnás gépjárművek átkelése engedélyezett. A Politikai Könyvkiadó gondozásában megjelent: Luigi Longo Poporul italiann armele. A szerző felidézi az olasz antifasiszta ellenállás történetét kialakulásának napjaitól a végső győzelemig. Az ENSZ információs központja keretében „Az Egyesült Nemzetek szervezetének 25 éves tevékenysége postabélyegek tükrében" címmel bélyegkiállítást rendeztek. A kiállítás pannoin az ENSZ és az ENSZ szakosított intézményei által kiadott különböző nyelvű bélyegek, bélyegsorozatok és filatelikus borítékok láthatók; ezek e nemzetközi fórum tevékenységének jelentős mozzanatait örökítik meg. •••••• Nemrég útnak indítottunk Iránba egy szállítmány 40 lóerős traktort. Ugyanakkor számos alkatrészsorozatot küldtek a tabrizi gyárnak, amely a román-iráni gazdasági együttműködés keretében épül és már előállította az 500. traktort. Az alkatrészekkel együtt a román gépgyártók baráti üdvözletüket küldték azoknak a fiatal iráni munkásoknak, akik a brassói traktorgyárban nyertek szakképesítést. TELEVÍZIÓ 18.00 — Kis előzetes 18.05 — A mi tanítóbácsink — gyermekdalok és versek a Tanítók Napja alkalmából 18.45 — Beethoven 19.20 — 2001 este 19.30 — Híradó 20.15 — Színházi est: Mihail Sadoveanu — A balta 21.55 — Tanítók Napja 22.15 — Zenei kilátó 22.45 — Irodalmi szemle 23.00 — Híradó. SZÍNHÁZ A Művelődési Palota nagytermeiben június 30-án, kedden du. 17 és este 20 órakor: HAZUDJ IGAZAT. A Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégjátéka. Filmtéma és ötletverseny A Bucuresti filmstúdió filmtéma és -ötletversenyt rendez, amelynek célja bővíteni és elmélyíteni a román filmművészet időszerű problémakörét és vászonra vinni hazánk jelenkori valóságának legjellemzőbb és legmegkapóbb mozzanatait. A pályázóknak a mindennapi élet jellegzetes vonásait kell megragadniuk, hogy tükrözzék a mai ember lelkivilágát, alkotó erőfeszítéseit, a családi élet problémáit stb. A filmtémákat elbeszélés formájában (5—10 gépelt oldal) kell kidolgozni és ez év szeptember 15-ig beküldeni a következő címre: Studioul Cinematografic Bucuresti, Bd. Gheorghe Gheorghiu-Dej nr. 65, sector VI, PENTRU CONCURS megjelöléssel. A legjobb filmtémák jutalmazására a stúdió 10 egyenként 10 000 lejes díjat tűz ki. Ezenkívül megvásárolja azokat az ötleteket, amelyek nem nyertek díjat, de alkalmasak arra, hogy forgatókönyvek alapjául szolgáljanak. Az aláírás nélküli kéziratokhoz mottót kell csatolni. A mottót feltüntető zárt borítékban kell közölni a szerző nevét és címét. Érkezik-e építőanyag a személyi tulajdonban lévő házak újjáépítéséhez ? A Vas és Fém Nagykereskedelmi Vállalat illetékeseitől érdeklődtünk ,hogy lesz-e elegendő építőanyag az árvíz okozta rombolások, épületrongálódások helyreállításához. Megtudtuk, hogy az árvíz után rögtön felmérték, miként alakul az építőanyag iránti kereslet, s az illetékes kereskedelmi szervektől, termelővállalatoktól próbálták az eredetinél jóval nagyobb mennyiségű cementet, téglát, fát, meszet stb. beszerezni. Szem előtt tartották azt is, hogy különösen az elkövetkező napokban lehet számítani a kereslet növekedésére, miután az arra jogosult árvízkárosultak körében megkezdték a CEC-segélykönyvek kiosztását. Ennek megfelelően az elkövetkező időszakban újabb nagy mennyiségű építőanyag érkezik mind az állami, mind a szövetkezeti kereskedelmi egységekbe. A Vas- és Fém Nagykereskedelmi Vállalat főleg az állami kereskedelem útján forgalomba kerülő anyagokról tájékoztatott Megtudtuk, hogy az elmúlt hetekben a kiskereskedelemnek az eredeti kiutaláson felül többek között 1 millió db téglát, 1 000 tonna cementet, 200 000 db cserepet s más fontos építőanyagot adtak eladásra. A vállalat legfrissebb értesülései szerint, az elkövetkező hetekben az eddiginél jóval nagyobb mennyiségben kapnak az újjáépítéshez szükséges építőanyagokat: a harmadik évnegyedben több mint 4 millió db tégla ,ezenkívül a házépítéseknél nagyon gazdaságosan használható betonkocka is érkezik. Ebből mintegy 900 000 darabra számítanak. Cserepet közel 1 300 000 db-ot kap az állami kereskedelem. A nagyon keresett cementből mintegy 2 200 tonna érkezik, most közel 1 000 tonna. Bár egyelőre az igényeket nem tudják maradéktalanul kielégíteni, több ezer négyzetméternyi parkettet hoznak forgalomba. Tekintélyes mennyiségű fűrészén is érkezik, mintegy 1 000 köbméterre számítanak. Kapnak ezenkívül bizonyos mennyiségű gömbfát is. Hangsúlyozni szeretnék, hogy az említett mennyiségeket mind az eredeti kiutaláson felül hozza forgalomba az állami kereskedelem. A negyedik évnegyedben számos keresett építőanyagból továbbra is nagy mennyiség kerül forgalomba, tekintve, hogy az ősz első felében még javában lehet építkezni. Az építőanyagok most elsősorban az árvízkárosultakat illetik meg, a kiszolgálásnál bizonyos előnyöket élveznek. Ez szerves része az újjáépítés meggyorsításáért országszerte foganatosított intézkedéseknek. A Vas és Fém Nagykereskedelmi Vállalat illetékesei arról is tájékoztattak, hogy az eredeti kiutaláson felüli építőanyagok beszerzésére csakis úgy adódott alkalom, hogy az árvíz által kevésbé sújtott, megyék kereskedelmi szervei jelentős mennyiségű építőanyagról mondtak le a mi javunkra, s ugyanakkor az építőanyagokat előállító megyénkbeli és más megyékbeli vállalatok dolgozói tekintélyes mennyiségű terméket készítenek terven felül az újjáépítés céljára. ★ Értesüléseink szerint az elkövetkező hetekben a falusi lakások újjáépítésére is további kedvező feltételek teremtődnek azáltal, hogy a fogyasztási szövetkezetek újabb nagy mennyiségű építőanyagot hoznak forgalomba. Cementet közel 3 500 tonnát, téglát mintegy 2 millió 200 000 db-ot, cserepet 800 000 db-ot, melzet közel 2 000 tonnát hoznak forgalomba. Ezenkívül továbbra is érkezik számos más fontos építőanyag OZI ARTA: A titokzatos kozmoszbeli X (japán film) PROGRESUS: A „SAS“ akció (jugoszláv film) SELECT: Stan és Bran az oxfordi egyetem diákjai (angol film) IFJÚSÁGI: Néma barátok (román— kanadai film) UNTREA: Beru és San Antonio komisszár (francia film) MUNKÁS: A szarajevói merénylet ■ (jugoszláv film) FLACARA: Akhileusz öröksége SEGESVÁRT LUMINA: A bábú I. és II. rész (lengyel film) TIRNAVA: A Lady Chaplin akció (olasz—francia—spanyol film) RÉGENS PATRIA: Túl kicsi egy ilyen nagy háborúhoz (román film) VICTORIA: Harc Rómáért I. és II. rész (német—román film) DICSŐI MELÓDIA: Tavasz az Oderán (szovjet film) LUDASI FLACÄRA: Moll Flanders (angol film) GYULAKUTAI PATRIA: Iszony (magyar film) ERDŐSZENTGYÖRGYI POPULAR: A gyilkos játék (francia—olasz film) SZOVÁTAI DOINA: Velem nem asszonyok (német film) NYÁRÁDSZEREDAI NIRAJUL: A briliantos kéz (szovjet film) SÁRMÁSI POPULAR: Az ezüst oroszlán birodalmában (németspanyol film) RÁDIÓ JÚLIUS 1. SZERDA Román nyelven 6 00—6.30.ig: Állattenyésztők tízperce. Kívánságzene. 18.00—19.30.ig: Hírek, tudósítások. Operettrészletek Gazdasági horizont. Népdalok és népi táncmuzsika. Irodalmi műsor: Tudor Arghezi és Vasile Rebreanu prózájából. Nini Rosso trombitál. Magyar nyelven 6.30—7.00-ig: Reggeli híradó. Zenei kaleidoszkóp. 16.30—18.00-ig: Hírek, tudósítások. Hangversenyen készült felvételeinkből. Irodalmi élet: Gagyi László 60 éves. Kapcsoljuk a hármas stúdiót. Barangoló mikrofonok. (francia film) Apróhirdetések ELADÓ oltott mész és fenyőgerenda, ugyanott 350. BMW oldalkosaras motorkerékpár. Trébelykapunál. ÉRTESÍTJÜK a Papiu Ilarian Líceum esti tagozatának 1960-ban végzett növendékeit, hogy július 11-én 10 éves találkozót tartunk. Érdeklődni: július 5-ig a 29—91-es telefonon (Hideg Olga). A marosvásárhelyi 3 éves Pedagógiai Főiskola Rektorátusa az érdekeltek tudomására hozza, hogy 1970. július 3—9. között előkészítőt szervez a felvételi versenyvizsgára beiratkozott jelöltek számára. Részletes felvilágosítást a dékáni hivatalok titkárságai nyújtanak. A marosvásárhelyi Vegyipari Kombinát tanulókat toboroz (fiúkat) a szakmai iskolába, akik VIII. osztályos iskolai bírón,vizgánynyal rendelkeznek és nem töltötték be 18 életévüket. az alábbi szakmákra — GŐZTURBINA ÉS KAZÁNLAKATOS, — elektromechanikus (mérőműszerekhez), — hálózati és központi villanyszerelő, — vegyipari operatőr, — vegyipari géplakatos és más szakmákra. Munkahelyen való tanonckodással az alábbi szakmákra: — kazánkovács, — karbantartó villanyszerelő, — hegesztő. Beiratkozni 1970. július 4-ig lehet a Kombinát személyzeti osztályán. A marosvásárhelyi Lakásgazdálkodási és Szolgáltatási Vállalat Bolyai Farkas utca 27 at készletéből elad Állami vállalatoknak és szövetkezeteknek: 250 X0,10 mm-es fűrészszalagot 500 m 0 25 mm-es vásznas gumicsövet 500 mm golyóscsapágyat, széria 6309 30 db I „ „ 1 208 10 „ E „ 6 211 12 „ 1 „ „ 6 205 50 „ „ „ 32 215 30 „ % „ .. 20 703 15 „ H 704 904 20 I „ „ 6 308 30 „ „ „ 6 200 55 „ I „ „ 2 209 15 „ Tj „ 6 305 25 „ g „ 1308 14 6 202 50 „ I „ 6 303 60 r, ,, „ 32 316 10 „ .. 6 208 10 „ I i* h 6 207 10 „ N 32 214 15 * S gázcsapot 1 1/4 „ 50 „ fi szűkitőt 1 1/2—1 1/4-re 100 „ S horgonyzott csövet 1/4 ., 372 m A Brassói Építési és Szállítási Gépállomás (SZICT) POENELOR UTCA 2 SZÁM sürgősen alkalmaz: - AUTÓSZERELŐKET; - HEGESZTŐKET; - ESZTERGÁLYOSOKAT. Bérezés az új fizetési rendszer előírásai szerint. Szállást és készlot fizetés ellenében biztosít. Az alkalmazottaknak elszámolják a vasúti jegyet.