Állami Deák Ferenc gimnázium, Zalaegerszeg, 1897
- 4 íven vannak központosítva az iskolák. Adjon ennel táva a Helytartótanács Z.-Egerszegnek is gymnasiumot. A megyei közgyűlés szíves-örömest karolta fel Zala- Egerszeg városának kérését, és Skublics Alajos járásbeli főszolgabírót utasította, hogy jelölje meg azokat a forrásokat, melyekből iskolaépületeket emelni, a tanerők fizetését folyósítani, állandósítani lehetne. A kérelemlevelet, nyomós okokkal támogatva, minél előbb nyújtsa be a vármegyének a Helytartótanácshoz való felküldés végett.1) Egy év múlva a nevezett főszolgabíró jelenti a megyei közgyűlésnek, hogy a várossal személyes érintkezésbe lépett, a város magistrátusait kihallgatta, s ezek kijelentették, hogy a városháznál (mai pénzügyi palota helyén), ahol az iskolák különben is vannak, a gymnasiumi igazgató és hat tanár részére készek megfelelő, illendő szállást készíttetni, az udvarban pedig az iskolaépületet felemelni. De a város több áldozatot nem hozhat! Épen ezen oknál fogva azért könyörög, hogy miután a megye szélén fekvő Keszthelyen, melyhez különben is két iskola van közel, a veszprémi és kaposvári — igen kevés a tanuló, a központi fekvésű Zala- Egerszeg pedig nagyobb figyelmet érdemel, hasson oda a megye, hogy a keszthelyi gymnasium I.-Egerszegre helyeztessék át. A megyei közgyűlésnek tetszettek a felhozott indokok s kimondta, hogy a folyamodást legmelegebben fogja ajánlani, és a győri főigazgató útján a Helytartótanácshoz juttatni. A megye egy lépéssel tovább is ment, mint a város. Tanerőkről sem feledkezik meg. Felterjesztésében annak a véleményének ad kifejezést, hogy a megyében a zalavári benczéseknek szép birtokaik és jövedelmeik lévén, ezek adhatnának alkalmas professorokat a gymnasiumnak. Ezt annál is inkább tehetnék, mert nagy a remény, hogy kevés idő múlva a gottweigi apátságtól elválasztatik a zalavári apátság, s igy akár függetlenül, akár a szent-mártoni főapátságnak kormánya alatt állva, tagjaiból hasznos tanítókat nevel 1) Megy. lev. 1829. jan. 12-én 492. lap, 538. sz.