Állami Deák Ferenc gimnázium, Zalaegerszeg, 1933
Húszéves érettségi találkozó.*) Irta: Dr. v. Duzár József egyetemi tanár, a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Gyermekklinikájának igazgatója. Méltóságos Igazgató Úr! Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Diákbarátaim! Meghatottan állok meg annál az asztalnál, amelyről 20 év előtt mi nyertük el egy évi szorgalmas önképző munkásságunk legnagyobb gyümölcsét, a ma is kedves ereklyeként őrzött jutalomkönyveket. A Te Deum meleg himnusza és az évzáró ünnepély örömei mindig mély nyomot hagytak bennünk, tanárban és tanítványban egyaránt. De a mai nap Te Deuma különös melegséggel töltött el bennünket, mert erre a Te Deumra 20 évi távollét után azért jöttünk össze ebben az intézetben: annyi törékeny szárnypróbálgatás „gyermek reményeink s bánatunk“ tanyájára, hogy találkozzunk egymással azok, akik 8 évi ifjúságban, annak minden örömében és bánatában, együtt voltunk és hogy lerójuk hálánkat, tiszteletünket és el nem múló nagyrabecsülésünket felejthetetlen tanári karunk iránt, amelynek elsősorban köszönhetjük, hogy ez az elmúlt 20 év eredményekre tekinthet vissza. 20 év után jöttünk vissza, de ot nem volt nehéz visszatalálnunk. Hányszor jártunk azóta itt emlékezetben, minden évben. Katonaszóval futottunk át a kerten, az ismert gyalogsági indulóra Dunántúl vármegyéit ismételve: Moson, Sopron, Győr, Komárom stb. Bezúdulva a nagy tölgyfakapun, előbb boldogult tanárunk, Bencsik János előírása szerint ráléptünk az intézet alapítási évszámának, 1896-nak egyelére, hogy a megmaradt számok sohse hagyják elfelejteni a magyarok bejövetelét. Becsöngettek már, elkéstünk. Zajosan rohantunk tehát fel a folyósón, de jaj, egy szigorú hang: „Haszontalan gyerek" és egy mereven ránk szegezett kulcs állított meg bennünket, amelynek tulajdonosa szigorúságánál csak diákbarát szívének jósága volt nagyobb. Alig hagyott futni tovább bennünket a direktor, már lihegve be is rontottunk osztályunk latin-órájára, ahol osztályfőnökünk lesújtó tekintete fogadott bennünket: „Cur sero venisti?“ „Domine Professzor! horologium nostrum non bene metitur“. „Az óránk rosszul jár“. Flecte genua! „Térdelj ki“. Dörrent el a megérdemelt büntetés a legklasszikusabb óra fegyelmének megsértéséért. De azután csak elmúlt a latinóra, esetleg a kiszámíthatatlan számtan is, vagy a szó szerint értendő történelem és mi hangos-vidáman gurultunk a tornaterembe, ahol *) 1933. június 25-én, Zalaegerszegen az áll. reálgimnázium évzáró ünnepélyén tartott előadás.