Zalai Hírlap, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-01 / 258. szám
2. Az ENSZ közgyűlés csötörtök délelőtti üléséről New York (TASZSZ) Az ENSZ közgyűlés október 38-i délelőtti ülésén jóváhagyták a Biztonsági Tanács 1957 június 16 és 1958 július 15 között végzett munkáját. I. Tugarinov, a Szovjetunió képviselője felszólalásában arra emlékeztetett, hogy két év telt el a nemzetközi atomerő szervezet felállításáról szóló egyezmény aláírása óta. A Szovjetunió — mondotta Tugarinov —, támogatta az ügynökség létrehozásának, gondolatát és tevékenyen részt vett munkájában a Szovjetunió ötven kilogramm U—235-t bocsátott a szervezet rendelkezésére, 45 ösztöndíjat biztosított a főiskolai tanulmányok és tudományos kutatómunka céljára — közölte, hogy kész 20—30 szakértőt küldeni olyan országokba, amelyek a szervezet segítségét felhasználják. A szovjet kormány — mondotta Tugarinov — kijelentette, hogy minden feltétel nélkül hajlandó segítséget nyújtani más országoknak, és nem törekszik semmiféle kereskedelmi előnyre. Kész ezeknek az országoknak uránt szállítani a legalacsonyabb világpiaci árakon. A szovjet küldött felhívta a figyelmet arra, hogy a szervezet egyes tagállamai, amelyek fontos szerepet töltenek be munkájában, különböző garanciákat, ellenőrzési és ügyleti biztosítékokat követelnek a segítségre szoruló országoktól. Ez durva megsértése a segélyben részesülő országok szuverenitásának. Ezzel szemben a Szovjetunió — folytatta Tugarinov — az egyenjogúság és a szuverenitás tiszteletben tartása alapján nyújt segítséget. A Szovjetunió a szerződésekben nem követel szigorú ellenőrzést vagy felügyeletet. Bízik abban, hogy ezek az országok a segítséget nem használják fel katonai célokra. A Szovjetunió képviselője felhívta még a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok nem engedi, hogy a nemzetközi atomerő szervezet valóban egyetemes szervezetté fejlődjék. A megkülönböztetési politika következtében mindmáig nem vettek fel a szervezetbe olyan országokat, mint a Kínai Népköztársaság a Német Demokratikus Köztársaság a Mongol Népköztársaság és másokat. Még azt is megtagadták tőlük, hogy képviseltethessék magukat a szervezet ülésszakán. Az Egyesült Államok kormánya továbbra is makacsul szembehelyezkedik azokkal az államokkal, amelyeknek társadalmi rendszere nem tetszik neki. Ahhoz, hogy a szervezet sikeresebb munkát végezhessen — folytatta —, a tagállamoknak meg kell állapodniuk a fegyverkezési hajsza megszüntetésében és az atomfegyverek végleges eltiltásában. A Szovjetunió küldötte kifejezte azt a reményét, hogy a szervezet figyelembe veszi a munkájára vonatkozó bírálatot, és fő célkitűzéseinek megvalósítására összpontosítja erejét. Csehszlovákia, Lengyelország, Románia és India képviselői ugyancsak bírálták a nemzetközi atomerő szervezet munkáját és annak megjavítását sürgették. A nemzetközi atomerő szervezet jelentésének megvitatása a közgyűlés csütörtök délutáni ülésén folytatódott. (MTI) Várható időjárás szombaton estig: felhős, párás idő, több helyen köd, néhány helyen ködszitálás. Holnap az ország nyugati felében kisebb esők. A nappali hőmérséklet alig változik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3—6 fok, keleten egyes helyeken még gyenge talajmenti fagyok. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 10—13 fok között. Távolabbi kilátások: felhős idő esőkkel. Francia lapok Dulles politikájáról Párizs. (MTI) A francia sajtó felhívja a figyelmet arra, hogy az amerikaiak egyre-másra beavatkoznak az algériai problémába. Az Aurore-tól az Humanité-ig a legtöbb lap közli az Isztasz Szabah New York-i tudósítójának jelentését, amely szerint Dulles az elmúlt napokban tudomására hozta az algériai ideiglenes kormány New Yorkban székelő tájékoztatásügyi miniszterének, Mohammed Jazidnak, hogy személy szerint támogatja De Gaulle tábornok legutóbbi javaslatát, és reméli, hogy az Algériai Felszabadítási Front ezeket elfogadja. (26) Krämmerhof a nagy pánikban elvesztette a szemüvegét. Hunyorogva bámult az előtte ülő Dovgalevre, s idegességében folyton a szeméhez kapott, mintha szemüvegét akarná megigazítani. A kihallgatás első félórájában röviden válaszolgatott a kérdésekre, nyilván nem akart belemerülni a részletekbe. Krämmerhof azt állította magáról, hogy csapattiszt, kapitányi rangja van, s a városban a kiürítés ellenőrzésén dolgozott. Dovgalev úgy tett, mintha mindent készpénznek venne. A beszélgetés egyre több dologra tért ki, s Krämmerhof kezdett belegabalyodni Dovgalov hálójába. — Tehát maga felelt a kiürítésért? — Nem... Én csak az egyik felelős voltam, egész csoport dolgozott a kiürítés megszervezésén és ellenőrzésén. — Ki állt a csoport élén? — Kunheil ezredes. — Hol van jelenleg? — Nem tudom, letartóztatták. — Miért? — Az önök bombázói nap mint nap elsüllyesztették a kikötőből kifutó hajókat. Valakit felelősségre kellett vonni . S miért éppen Kunheilnek kellett szenvednie? — Ő felelt a kiürítésért. — Sikerült rábizonyítani Kunheilre, hogy összeköttetésben áll a mi légierőnkkel? — Nem. Krämmerhof nem találta gyanúsnak a »sikerült rábizonyítani« kitételt, nem vette észre, hogy az orosz ezredes úgy kerülgeti a lényeget, mint macska a forró kását. — Más volt a bűnös — folytatta a német. — Amikor Kunhent lecsukták és átadták a bíróságnak, lelepleztek valami Ruckert kapitányt. Szovjet rádióadója volt. Dovgalev alig tudta izgalmát palástolni. — Minden erejét összeszedte, hogy uralkodni tudjon magán. — Mindent bevallott ez a Ruckett? — kérdezte közönyösen Dovgalev. A Gestapo-tiszt hallgatott egy kicsit, majd így szólt: — Megszökött. — Hogy szökhetett meg, amikor be volt zárva? Nem gondolja, hogy ez kicsit hihetetlen? — Megsebesült. Ezt a vérnyomokból állapítottuk meg. Biztos elbújt valahol, s belehalt a sebébe. — S honnan tudja ezt ilyen pontosan? — Dovgalev mereven nézte Krämmerhofot. — Én ... — egy pillanatra elhallgatott. — Igen maga ... Honnan tudja mindezt? Vagy a kiürítéssel foglalkozott, vagy a diverzánsok elfogásával. Nem akarja talán bemesélni, hogy az újságban olvasta ezt? — Hát... — rugaszkodott neki a tisztálkodásnak Krämmerhof — a barátom a Gestaponál dolgozott, s ő mondta. — Mi a neve a barátjának? — kérdezte villámgyorsan Dovgalev. Krämmerhof hallgatott. — Hát bizony, amikor kitalálta ezt a barátot, nevet is kellett volna adnia azonnal — jegyezte meg Dovgalev. — Nem szép, hogy a Gestapo munkatársa így melléfog. — Miért a Gestapoé? — Nézze, felnőtt emberek vagyunk, beszéljünk komolyan — mondta nyugodtan és meggyőződésből Dovgalev, bár nem volt benne teljesen biztos, hogy ez a német valóban a Gestapo embere. Abban biztos volt, hogy Krämmerhof nem csapattiszt, aminek kiadja magát. Dovgalevnek sohasem csalt a szimata és a tapasztalata. — Mondja, nem vett részt a Ruckert elleni hajszában? — Nem. Dovgalov elmosolyodott. — Akkor nincs más hátra, mint megint az újságra hivatkozni. — Már mondtam, hogy a barátom, Falberg őrnagy .. . — Már késő. Semmi értelme világra hozni ezt a nem is létező Falberg őrnagyot. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, s egy civilruhás férfi lépett be. Látszott, hogy a ruha nem a sajátja, lötyögött rajta. Dovgalov nézte, nézte, s nem hitt a szemének. Igen, kétségtelen, hogy ez Gyementyev! Csak bajuszt és rövid, szőke tengerészszakállt növesztett. — Épp jókor, Gyementyev elvtárs! — mondta neki Dovgalov olyan nyugodtan, mintha csak egy félórával ezelőtt ment volna ki a szobából. — Azt hiszem, az én emberemnek most más hazugságot kell kitalálnia. No, üljön le. Gyementyev azonnal megértette, miről van szó, odament az asztalhoz s leült szemben Krämmerhoffal, aki ijedten rámeredt s hátrahőkölt. — No, de remélem, nem kell tovább a füllentéseivel foglalkoznunk — fordult Dovgalov a Gestapo-tiszthez, s megnyomta a csengő gombját. A szobába az őr lépett be. — Menjen, és gondolkozzék egy kicsit. Egy óra múltva majd beszélgetünk. Rendben? — Rendben — Krämmerhof még mindig lesújtva bámulta Gyementyevet A Gestapo-tisztet elvezették. Dovgalov alig várta, hogy az ajtót becsukja maga mögött a német. Olyan hévvel ugrott fel, föl, hogy a karosszék messze csúszott alóla. Odarohant Gyementyevhez. — Életben van! Többet nem tudott mondani. Megölte Gyementyevet s úgy tartotta karjaiban, mint apa a hosszú és veszélyes útról hazatérő fiát. Sokáig álltak így acélosan ölelve egymást. Katonák voltak, akiknek az jelentette a legnagyobb boldogságot, ha sikeresen végrehajtották a rájuk bízott feladatot. (Vége) ZALAI HÍRLAP 2. A »Doktor Zsivago« és a Nobel-díj Miről szól a Nobel-díjas regény? Zsivago árva fiú, aki jómódban nevelkedett az 1905-ös forradalom felbolygatta Moszkvá 1958. november 1. fk Paszternak-ügy A Svéd Tudományos Akadémia az idei irodalmi Nobel-díjat Borisz Paszternak-nak ítélte oda ..Doktor Zsivago” című regényéért. 1. Bemutatjuk Paszternákot... Élete nem gazdag külső eseményekben. Néhány évszám mindössze, azok is nagyobbrészt egyes köteteinek megjelenési dátumai. 1890-ben született Moszkvában, művészcsalád egyetlen gyermekén. Édesapja, Leonyid Paszternák neves festőművész, akadémikus volt. A fiatalember különböző külföldi egyetemeken tanul, előbb jogásznak készül, majd történésznek, végül a filológiai fakultáson végez. 1914-ben jelenik meg első verseskötete «Testvér a felhők között« címmel. Paszternak ekkor a Burljuk-, Hlebnyikov-, Majakovszkij-féle futurista iskolához tartozik. Persze ez az irodalmi irányzat korántsem volt egységes, és a szakadás éppen ekkor, az első világháború kitörésekor következett be. Hangsúlyoznunk kell: nem művészeti, hanem világnézeti okokból. A háború megítélése két táborra szakította az orosz értelmiséget. Az egyik része helyeselte a háborút, mondván: Oroszország szent hivatást vállal ebben a harcban, mert szétzúzza a német rémet. A másik rész viszont világosan felismerte, hogy a háborúban a nép csak veszthet. Paszternák ez utóbbi álláspontot támogatja — ekkoriban Majakovszkij legszorosabb baráti köréhez tartozik — és talán ennek is tulajdonítható, hogy a forradalom kitörése után nem emigrál. Mert az emigráció, illetve az otthonmaradás fontos kérdés volt 1917 után az orosz életben. Az orosz irodalom élvonalának egy jelentős része elmenekült Oroszországból. Ivan Bunyin, Alekszej Tolsztoj, Kuprin, Leonyid Andrejev, Merezskovszkij és felesége, Gippiusz. Balimont és a világhírű festő, Ilja Rjepin — mind külföldre szaladtak, és ilyen vagy olyan módon a szovjet hatalom ellen foglaltak állást. (Az igazság kedvéért azt is ide kell írnunk, hogy később jónéhányan viszszavonták ekkori kijelentéseiket és visszatértek hazájukba. Voltak azonban, akik még Hitlerekkel is együttműködtek. Ez a Merezskovszkij házaspár volt.) Igen kevesen voltak az értelmiségi, illetve nemesi származású írók közül, akik vállalták az új államhatalommal való közösséget, vagy ha erre nem is voltak hajlandók — legalább lojálisak maradtak. Gorkij, Biok, Brjuszov, Majakovszkij e tábor legnevesebbjei. Paszternak tehát a Szovjetunióban marad. Verseskönyvei állandóan megjelennek, csaknem minden évben egy kötet. Ám a költő csupán 1927-ben jut el odáig, hogy némiképpen közösséget vállaljon a szovjettel. Ekkor az 1905-ös forradalom huszonötödik évfordulójára poémát ír. Ez az elbeszélő költeménye, valamint a «Schmidt hadnagy« címmel megjelent versciklusa — foglalkozik egyedül a forradalomml. Igen ám, de Paszternak itt sem volt hajlandó tovább menni 1905-nél! Máért? Könnyű erre megtalálni a magyarázatot. 1905 még nem jelent éles választóvonalat a polgárság és munkásság harca, illetve céljai között. A harmincast évek közepétől egészen a legutóbbi időkig azután nem jelenik meg eredeti Paszternak-vers. Ennek oka volt az írón kívül egy bizonyos szűk látókörű szemlélet is, amely bizony nem kis károkat okozott a szovjet irodalmi életben. Ez időszakban Paszternák műfordítással foglalkozik. A nagy formakultúrájú és óriási szókinccsel bíró költő szép sikereket arat ezen a területen. Goethe Faustját, Shakespeare Hamletjét és több más drámáját, Petőfi János vitézét, a Szentember végén-t, a grúz klasszikus költőket tolmácsolja többek között, oroszul , kiválóan. 1956 tavaszán újból eredeti költeményeikkel jelentkezett. Ezek a művek árulkodtak először arról, hogy milyen változások következtek Pasztemak világnézetében. .Esvnk versében például így ír hazájáról: S a fehér, halott országnak, melytől megdermed a fény, odasúgom: »Várva-várnak, te több vagy, mint a remény«. (Zúzmara) A versek, mint Pasztemak többi művei, csodálatos finom hangulatokat örökítenek meg, nagy művészettel. Mégis: Paszternak — akárhogyan tekintjük — egy elmúlt világ művészetétpróbálja feléleszteni. Szépek a versei, ezt kár lenne vitatni, csak éppen nem mondanak semmi újat. Ahhoz pedig, hogy valaki korszakalkotó nagy író lehessen, többek között ez is szükségeltetik. Még valamit, ami sha nem is szorosan művészi kérdés, ám azért el kell mondani Paszternákról. Azt, hogy miként él? A költő magas honoráriumokat kap fordításaiért, Moszkva környékén hatalmas nyaralója van, olyan,amit — Zaszlavszkij szerint — bármelyik nyugateurópai, vagy amerikai író megirigyelhetne tőle.« ban. Ismeretségi köre, barátai egytől-egyig a baloldallal szimpatizálnak, tehát— legalább szavakban — lelkesen támogatják a forradalmat. Zsivago azonban nem ismeri az életet, idegenül mozog annak minden területén, mind az egyetemen — orvosnak készül —, mind másutt. Az első világháború nyitja fel a szemét és ez a megismerés mélységes undorral tölti el minden iránt. Menekülni szeretne, egy külön kis «kuckót» teremteni önnön maga számára. Megnősül, a felesége egy távoli rokon leánya Kitör a forradalom aztán hosszú évekig még a polgárháború dúlja fel Oroszországot. Zsivago, aki szinte mániákusan retteg a fegyverektől, és valamiféle keresztényi szereteteszmény lebeg előtte példaképpen, nem tud más megoldást találni, mint hogy megint búvóhelyet keressen. A menekülés azonban sehogyan sem akar sikerülni. Erőszakkal elhurcolják a sztyeppeken kóborló vörösök, kényszerítik arra hogy orvosuk legyen. Aztán visszatér Moszkvába, ekkorra már mindenkijét elvesztette: feleségét, családját és a másik aszszonyt, Larát is. Ekkor meghal. Negyven esztendős volt mindössze. Ez a "Doktor Zsivago«-nak, ennek a nagy vihart felvert regénynek a tartalma. Maga az író így jellemzi munkáját: »Első és egyetlen művem, amelyben maradék nélkül megmondtam mindazt, amit gondolok és amelyben kifejezhettem életem egész értelmét és sajátosságom lényegét.« Lássuk tehát: mit akart Paszternak elmondani? A forradalmak borzalmasságát, megállapítani azt, hogy a szerelem az egyedüli dolog, ami ebben a vad létben megnyugvást adhat a szénre törekvő embernek. Mert ugyan a forradalom szükségszerű valami, de „a forradalmakat olyan fanatikusan zseniális emberek csinálják, akiknek egyetlen keskeny vágányon működik az esze ... Az egész felfordulás néhány hétig, legfeljebb évekig tart, ennek ellenére, utána évtizedekig, sőt évszázadokig uralkodik a szűk látókör szelleme, amely a forradalomhoz vezetett és szentnek tisztelnek . . Ez megkötözi Zsivalgot, lehetetlenné teszi, hogy tehetsége kibontakozzék. ,,Felesleges emberré” lesz, aki már semmire sem képes, még remélni sem tud. Persze a forradalom azért hasznos is volt részben — mondja Paszternak —. Elszakította az embereket a tulajdontól és így nem gazda-, hanem vendégként járnak-kelnek e földön. Mire jó ez? A krisztusi eszményhez jutunk közelebb, mindenki szeret mindenkit — ez a jövő perspektívája. Ebben benne van az is, hogy az író nem sokat törődik a marxizmussal, sőt egyenesen tagadja azt. A France Presse írja a regényről: ,,A regény belevilágítván az orosz lélek rejtelmeibe, megmutatja annak radikális ellenállását a marxizmussal szemben és hűséget az örök keresztény érdekekhez . .Kell ehhez kommentár? És a Nobel-díj? Paszternak sohasem tartozott az orosz irodalom élvonalába és különösen nem tartozik oda, mint prózaíró. (A «Joki or Zsivago» előtt két elbeszélés-kötete jelent meg: a »Menlevél« és a »Légi utak«. Ezek semmi különös sikert nem arattak.) Nyilvánvaló, hogy a Nobel-díj számára történt megítélése szovjetellenes politikai meggondolások alapján történt Ilyenkor általában fel szokták sorolni, hogy kik azok a XX. század jelentős írói közül akik nem részesültek e magas kitüntetésben: Csehovot, Gokijt, Solohovot és társaikat. Mi inkább nézzük meg, hogy ki kapott még az orosz írók közül. Az emigráns Ivan Bunyint 1933-ban jutalmazta meg a Svéd Tudományos Akadémia. Bunyin szintén a magát ,,apolitikusnak" nevező írók közé tartozott, aki azonban néhány szovjetellenes gúnyirattal rászolgált az elismerésre. Különben beszéljenek a tények! íme egy részlet Banyirmnak 1950-ben, New Yorkban kiadott Csehov-életrajzából. „Mind cseppben a tengeri Oroszország, amely Szovjetunióvá lett, belenyugszik az orosz történet legostobább, legfájdalmasabb megcsúfolásába. Nagy Péter városát Leninnek adták, az ősi Nyizsnyij-Novgorodból Gorkij, a tveri nagyhercegség egykori székvárosa — Kalinyin, egy senkiházi nyomdászlegény, Kalinyin városával. ..Nem tudja az ember, nevessen-e, vagy sírjon ekkora ostobasáér láttán? !Különben érdemes összevetni ezt az idézetet, a ..Doktor Zsivago”-ból fordított néhány mondattal. Lényegileg semmi különbség nincsen a kettő között. Abból is, ebből is a név megvetése az, amit kiolvashatunk.) 3. Paszternak és magyar tisztelői Borisz Paszternak nevét első ízben Illyés Gyulának a harmincas évek közepén írt «Oroszország» című úti naplójából jegyezhette meg a magyar olvasó. Illyésnek ez a munkája általában haladó volt a maga idejében és bátor politikai tettnek számított a megírása. Némely helyen azonban már akkor bejelentette, hogy fenntartással fogadja a szocializmus eszméit, így Paszternak esetében. Illyésnek az tetszett különösen Paszternakban, hogy állítólag «még azt a szót sem írta le, hogy szovjet». Ugyancsak ő volt, aki az első Pasztermak-verset magyarra fordította. Végül, 1956 őszén szintén Illyés sietett bemutatni a régi ismerőst. Az akkor lefordított versek között volt a fentebb idézett «Zúzmara» című költemény is. Fehér Pál