Zalai Hírlap, 1962. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-01 / 178. szám

W­Z________________ vjfto­w.MiiVnWimia á­lma A dél-afrikai kormány „feketelistára” helyezett 96 személyt Pretoria (AFP) A Dél-afrikai Köztársaság hivatalos lapja hétfőn 96 személy nevét tar­talmazó jegyzéket tett közzé. A jegyzéken szereplő szemé­lyeket a kormány felforgató elemeknek nyilvánítja, követ­kezésképpen a június végén megszavazott „szabotázs-tör­vény” alapján megvonja tőlük azt a jogot, hogy nézeteiket akár szóban, akár írásban nyilvánosan ismertessék. A „feketelistán” szereplő, s így hallgatásra ítélt személyek között van a nemrégiben No­­bel-díjjal kitüntetett Lubhuli afrikai vezető, az afrikai nem­zeti kongresszus elnöke is. (MTI) Goulart a földreformról és egyéb reformok szükségességéről Rio De Janeiro (TASZSZ) Joao Goulart, Brazília elnö­ke vasárnap két beszédet tar­tott Paraiba államban. Mind­két beszédében a küszöbön álló reformok szükségességéről beszélt. Kijelentette: itt az ideje, hogy végezzünk a lati­fundiumokkal. Mint mondotta, egy centimétert sem hátrál abban a harcban, amely a bra­zil földreformért és azért fo­lyik, hogy megszűnjék a keve­sek kiváltsága és sokak nyo­morúságos helyzete. Hangsú­lyozta, hogy egyéb reformokra is szükség van. Olyan törvényt kell például hozni — mondot­ta —, amely megállítja az ide­gen társaságok hatalmas hasz­nának kiáramlását az ország­ból. Az indonéz parasztok földreformot követelnek Djakarta (ADN) A BTI, a legnagyobb indonéz paraszt­szervezet 6. kongresszusa va­sárnap befejezte egy hétig tar­tó munkáját. A kongresszus szembefor­dult az európai gazdasági kö­zösség politikájával és köve­telte Indonézia kereskedelmé­nek kibővítését a szocialista államok felé. Hasonlóképpen a kongresszus síkraszállt a kö­vetkezetes földreformért és a mezőgazdasági termelés népi ellenőrzéséért, valamint a me­zőgazdasági termékek tervsze­rű elosztásáért. Nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban a BTI-be tömö­rült indonéz parasztok képvi­selői kijelentették, minden erejükkel támogatják a Nyu­­gat-Irián felszabadításáért ví­vott harcot, követelik az ame­rikai csapatok kivonását min­den külföldi amerikai támasz­pontról, és elítélik az Egyesült Államok dél-vietnami, laoszi, kubai, tajvani stb. interven­cióját. Súlyos földrengés Kolumbiában Bogota (AFP) Hétfőn Ko­lumbiában heves földrengés volt, amely számos emberéle­tet követelt és súlyos károkat okozott az ország különböző vidékein. A földrengés magá­ban Bogotában is heves és hosszú időtartamú volt. A fő­város és több város között megszakadt az összeköttetés. Botrány Manilában New York (TASZSZ) Mani­lából érkezett jelentések sze­rint Macapagal, a Fülöp-szige­­tek elnöke eltávolította tiszt­ségéből Fernando Sison pénz­ügyminiszterhelyettest. Az in­tézkedés azzal a botránnyal függ össze, amely annak nyo­mán támadt, hogy Harry Stonehill amerikai milliomos megvesztegette a fülöp-szigeti kormány több magasállású személyiségét. A botránnyal kapcsolatban lemondott a manilai kormány­nak egy másik minisztere is. Öngól hegymászók szerencsétlensége a Pamir fennsíkon Moszkva. (TASZSZ) A Kom­­szomolszkaja Pravda keddi száma beszámol arról, hogy Wilfred Noise író és Robin Smith főiskolai hallgató, angol alpinisták, a pamiri Garma­­csúcsról való leereszkedés köz­ben leszakadtak a kötélről és mindketten szörnyethaltak. Minthogy a holttesteket nem lehet elszállítani, a brit kül­döttség tagjai hozzájárultak ahhoz, hogy a két hegymászót a Vavilov-jégmező felső sza­kaszánál, a Garmo-csúcs köze­lében temessék el. Az expedí­ció többi tagja folytatja a Kom­munizmus-csúcs (7495 m) ko­rábban tervbe vett megmászá­sát. (MTI) Nehéz feladat (Gerő Sándor rajza) ZALAI HÍRLAP Arthur Dean hétfőn este Kennedy elnökkel tárgyalt Washington. (MTI) Arthur Dean, a genfi leszerelési érte­kezleten résztvevő amerikai küldöttség vezetője Bush kül­ügyminiszterrel és egyes kato­nai vezetőkkel folytatott ta­nácskozás után hétfőn este a Fehér Házba ment, ahol Ken­nedy elnök fogadta. Ezen a megbeszélésen is részt vett az elnök polgári és katonai ta­nácsadóinak nagy része: Bush külügyminiszter, Menamara hadügyminiszter, Foster, a le­szerelési hivatal igazgatója, Lemnitzer tábornok, vezérkari főnök, a NATO fegyveres erői­nek leendő főparacsnoka, Mccone, a CIA hírszerző szol­gálat igazgatója és Seaborg, az atomenergia-bizottság igazga­tója. A megbeszélés a Fehér Ház­ban körülbelül egy és három­negyed órát tartott, és hírek szerint a hét folyamán még több hasonló tanácskozást foly­tatnak. Dean csütörtökön, vagy pén­teken tér vissza Genf­be. Was­hingtonban valószínűnek tart­ják, hogy a Fehér Ház nyilat­kozatot ad majd ki a Dean jelenlétében megvitatott új­­amerikai javaslatokról, ame­lyeket az atomkísérletek ellen­őrzésével kapcsolatban elő akarnak­ terjeszteni Genfben. Tüntetés Jean Gabin birtokán , és ami mögötte van... Párizs (MTI) A vasárnapi és a hétfői francia lapok hosszú, színes tudósításokat közöltek arról, hogy szombatra virradó­ra, hajnali négy órakor több száz feldühödött paraszt Orne megyében behatolt egy ver­senylótenyésztő gazdaságba és felverte­ ólmából a tulajdonost, Jean Moncorget urat, akit a mozivászonról az egész világ Jean Gabin néven ismer. A feldühödött parasztok fe­nyegetésére Gabin kénytelen volt ígéretet tenni, hogy a gaz­daság egy részét ősszel eladja, vagy bérbeadja a földéhes pa­rasztoknak. Mint utóbb kide­rült, a parasztok Brigitte Bar­­dot tanyájának megtámadását is tervezték. Jean Gabin az utóbbi évek­ben több kis gazdaság felvásár­lásával 160 hektáros birtokot szerzett magának. A parasztok, akik egyre nehezebb helyzetbe kerülnek amiatt, hogy földjük egymás után városi emberek, bankok és vállalatok kezébe ke­rülnek, a parlament által most elfogadott, a mezőgazdaság irá­nyításának kiegészítéséről szó­ló törvényjavaslat következté­ben, teljes joggal még inkább fenyegetve érzik magukat, s azt a dühöt, amit ez kiváltott, a paraszt­szervezetek egyes jobboldali vezetői látványos akciókkal igyekeznek mellék­­vágányra terelni. Arra számí­tottak — és nem egészen alap­talanul —, hogy az ilyen ak­ció főleg az említett személy, Jean Gabin népszerűsége miatt nagy port ver fel a sajtóban, és emögött homályban marad­hatnak a félrevezetett parasz­tok előtt azok, akik a valóság­ban kihúzzák lábuk alól a föl­det. Hétszázezer-nyolszázezer kisbirtokos sorsa van veszély­ben. Azt pedig, hogy az olyan nagy paraszt­szervezetek, mint a mezőgazdasági termelők or­szágos szövetsége és a fiatal mezőgazdák országos szövetsé­ge miért nem ezek ellen foglal állást, a L’Humanité három jellemző példával magyarázza meg: 1. Deleau, a mezőgazda­­sági termelők országos szövet­ségének egyik vezetője hatósá­gi segítséggel kitúrt földjéről egy parasztot, hogy 50 hektár­ral növelhesse 215 hektáros birtokát; 2. 1961 őszén Giscard d’Esting pénzügyminiszter 453 hektáros birtokot vásárolt ma­gának; 3. Von Heimann, a Wehrmacht volt ezredese 232 hektárnyi földterületet vásárolt Cher megyében, ahol egy má­sik német is vásárolt ugyan­ekkora birtokot. A jobboldali paraszt­szerve­zetek azonban — írja a lap egyik esetben sem szerveztek tiltakozást. (MTI) Szervezett fegyveres felszabadító mozgalom Dél-Vietnamban Szórványos parti­zán-akciókból arány­lag rövid idő alatt erőteljes nemzeti fel­szabadító mozgalom­má fejlődött a dél­vietnami hazafiak diktatúra-ellenes és Amerika-ellenes moz­galma. Erről szól Wilfred Burchett úti­jegyzete, aminek kü­lön időszerűséget ad az, hogy a napokban volt a Vietnamra vo­natkozó genfi egyez­mény aláírásának nyolcadik évforduló­ja. DÉL-VIETN­AMOT 1960-ban valósággal elborították a pa­rasztfelkelések hullámai. A fel­kelések egyike-másika spon­tán, egymástól függetlenül tört ki. A parasztok megszöktek a koncentrációs táborokká alakí­tott falvakból, s lassanként több száz falu — főként a Me­kong folyó deltavidékén és az ország nyugati fennsíkjain — lényegében kivonta magát a Diem-hatóságok ellenőrzése alól. Ismeretes, hogy 1960 decem­ber 20-án — hat héttel a sai­­goni tisztek felkelése után — Dél-Vietnamban megalakult a nemzeti felszabadító front,­­ amelynek minden tartomány-­­ban és területen voltak bizott­­­ságai. Ez év február 16 és március 3 között a nemzeti felszabadító front megtartotta első kong­resszusát egy faluban, amely­nek nevét mindaddig nem hoz­ták nyilvánosságra, amíg ame­rikai bombavetők cirkálnak az ország légiterében. A kongresz­­szus több mint száz küldötte pontosan nyolc nappal azután kezdte meg munkálatait, hogy Saigonban berendezkedett az amerikai katonai parancsnok­ság, és az USA megkezdte a közvetlen katonai beavatkozá­sát Dél-Vietnamban. A nemzeti felszabadító front három politikai pártból tevődik össze: az 1944-ben alakult De­mokrata Párt azokat az értel­miségi köröket és kis vállal­kozókat képviseli, akik elejétől fogva támogatták az ellenállási mozgalmat a franciákkal szem­ben. A Radikális­ Szocialista Párt, amely 1961-ben jött létre, Saigon és más városok értelmi­ségi rétegeit képviseli. Az 1962- ben alakult Forradalmi Nép­párt pedig a munkások, parasz­tok és az értelmiség legaktí­vabb rétegeit egyesíti. Mindhá­rom párt széleskörűen képvi­seltette magát a kongresszuson. A megnyitó beszédet dr.­ Phung Van Kung, a front, ideiglenes Központi Bizottságá­nak tagja tartotta. Van Kungi doktor Párizsban végezte ta­­­­nulmányait, 1946-ban a fran­ciák megpróbálták beszervezni hadseregükbe, de sikertelenül. Ekkor kezdte támogatni az el­lenállási mozgalmat. 1960 októ­berében — vállalva a dzsungel­élet viszontagságait — család­jával együtt megszökött Sai­gonból. Kung doktor a többi között rámutatott arra, hogy a dél-vietnamiak százezreit ve­tették börtönbe, és százával lö­vik agyon őket Diem büntető osztagai. A falvakon éhínség pusztít, a városokban a munka­­nélküliek tömegei sínylődnek nyomorban ... „Ezért döntött úgy 14 millió honfitársunk — mondotta —, hogy a vietnami nép forradalmi hagyományai­hoz híven, minden erejéből harcolni fog az élethez való jo­gáért” ... így jött létre a nem­zeti felszabadító front, s ma már ott tartunk, hogy számos tartományban a nép maga szervezi meg szabad gazdasági életét. Most a legfőbb feladat: véget vetni Diem rendszerének, és olyan demokratikus koalí­ciós kormányt alakítani, amely semleges külpolitikát folytat és legfőbb célja az ország békés újraegyesítése”. TIZENÖT NAPOS megfeszí­tett munka után jóváhagyták a programot és egy nyilatkoza­tot, s megválasztották a Köz­ponti Bizottság 31 tagját. To­vábbi 21 helyet fenntartottak azoknak a szervezeteknek, ame­lyek minden valószínűség sze­rint csatlakozni fognak a front­hoz. A tíz pontból álló prog­ram célkitűzései: Diem népel­lenes háborúja befejezésének és az amerikai csapatok kivo­násának kivívása, szabad és becsületes választások megtar­tása a köztársasági elnök és az új nemzetgyűlés megválasztá­sára, a koncentrációs táborok felszámolása és a politikai fog­lyok szabadon bocsátása, az erőszakos besorozás megszün­tetése, a Diem-család gazdasági monopóliumának felszámolása, békés és semleges külpolitika. A kongresszus Nguyen Huu Tho-t választotta meg a Köz­ponti Bizottság elnökévé. Az ismert saigoni jogász 1950-ben kezdte meg politikai tevékeny­ségét, akkor, amikor három amerikai hadihajó odaérkezése­­kor a tiltakozó mozgalom élé­re állt. Személy szerint ugyan nem vett részt az ellenállás­ban, de mélyen felháborította az, hogy az Egyesült Államok támogatja Franciaország „pisz­kos háborúját”. A tömegjellegű tüntetést követő napon az ame­rikai hadihajók felszedték a horgonyt, és eltávoztak. A tün­tetés élén haladó Thao-t a francia hatóságok letartóztat­ták és Lai Chauba száműzték. A genfi egyezmények aláírá­sa után Saigonban volt ügyvéd, de Diem hatóságai hamarosan letartóztatták a békemozgalom­ban való részvétel vádjával és a közép-vietnami Tuy Hoa-i börtönbe zárták. Csupán 1961- ben szabadult ki innen, más politikai foglyokkal együtt, am­ikor a partizánok megtá­madták a börtönt. A Központi Bizottságba töb­bek között beválasztották a sai­goni és hue-i értelmiség hat neves képviselőjét, akik azon­ban érthető okokból nem vet­tek részt a kongresszuson és fedőnéven szerepelnek ... ... Utóbb alkalmam volt el­beszélgetni a Központi Bizott­ság egyik tagjával, aki hang­súlyozta, hogy a kongresszus­­tökéletes biztonságban ülése­zett. „Hála a nagyszerű rádió­adókészülékeknek, amelyekkel az amerikaiak ,elláttak’ ben­nünket — mondotta mosolyog­va —, állandó kapcsolatban álltunk az ország minden vi­dékén működő bizottságaink­kal”. Megkérdeztem, hogyan van­nak felszerelve a front had­erői? — Minden nagyméretű had­műveletnél zsákmányolt ame­rikai fegyvereket használunk —­ mondotta. — És sok fegy­vert hoztak maguk a katonák, akik átálltak hozzánk. Gyak­ran egész egységek jönnek át. Sok fegyvert zsákmányoltunk a harcokban. Tavaly szeptem­berben például megtámadtuk Phuok Tanh tartomány szék­helyét. A szó szoros értelmé­ben három perc alatt a hely­zet urai voltunk. Akkor négy­száz különféle fegyvert, ágyú­kat, géppuskákat zsákmányol­tunk. Trang Sup helység elleni támadásunk után ezer fegyvert szereztünk. Az amerikaiak mindig a kellő pillanatban és oda „szállítják” nekünk a fegy­vereket, ahol éppen szüksé­günk van rájuk. És nemcsak fegyvereket, hanem más, szá­munkra igen fontos dolgokat is... AMI AZOkAT a területeket illeti, amelyeket a nemzeti fel­szabadító front ténylegesen el­lenőrzés alatt tart, ismerősöm ezt mondotta: — Térképen nagyon nehéz lenne meghatározni e terület kiterjedését. Ennek sokféle ma­gyarázata van, azonkívül min­den területen más-más a hely­zet. Általában azt mondhatjuk, hogy Diem tartja ellenőrzése alatt a stratégiai városok és or­szágutak többségét, mi pedig a falvak és más helységek körüli vidékeket. Vannak olyan terü­letek, ahol nappal az ellenség végzi őrjáratát, éjjel pedig mi ellenőrizzük. Ne felejtse el, hogy aránylag nem rég bonta-­­bz tartuuk ki harcunkat... Anglia elismerte­ a perui katonai juntát Lima (MTI) Limában az an­gol nagykövetség hétfőn beje­lentette, hogy kormánya hiva­talosan elismerte az új perui katonai kormányt. Prado volt elnök szerdán re­pülőgépen elhagyta Perut és Párizsba repül. 1962. augusztus 1 Rabok a szabadlábon A szocialista országokból emigrált és disszidált politiku­sok minden évben keresnek egy időpontot, amikor magukra irányítják a figyelmet. Ameri­kai pénzen és néhány szélsősé­ges amerikai politikus támoga­tásával nyélbe ütik az úgyne­vezett „rab nemzetek” hetét, amikor elkezdenek emlékezni és gyűlölködni. Szótárukba be­iktatják a gyűlölet és átkozó­­dás szavait, banketteken sirat­nak minket, miséken imádkoz­nak lelki üdvünkért, gyűlése­ken emlékeznek azokra az időkre, amikor ők, hej, a Nagy Ferencek, Varga Bélák, hata­lommal rendelkeztek. Az­­elsikkasztott pénzek, a hazaárulásért kapott salláriu­­mok, a hajdani politikai mes­terkedések szép emlékei kerin­genek agyukban, s közben fel­felkiáltanak, hogy hű, de más­ként is lenne, ha még ma is ők lennének itthon a hang­adók! Hát mi tűrés, tagadás, ez igaz. De másként is lenne. Ak­kor bizony nem kellene nekik Amerikában ünnepelni a „rab nemzetet”, lenne nekik itthon kéznél egy. Ez hiányzik nekik. Ezért a bánatuk, ezért a felhaj­tás. Nagy Ferenc feltűnési visz­­ketegségében már odáig el­megy, hogy az ünnepségeken kitüntetéseket ad át nyugati, főleg amerikai személyiségek­nek. Kitüntet, adományoz, nyi­latkozik, sír és átkoz, hazudik és kesereg. úgy nevezik ezt a kicsit gusztustalan rendezvényt, hogy „rab nemzetek” hete. Pedig lehetne ehelyett valami jobbat is keresni. Hogy mit? Például azt, hogy „rab expolitikusok” hete. Expolitikusoké, akik gyű­löletük, rögeszméjük rabjai. Egy kis zűr exkirályéknál Noha Olaszország már sok esztendeje köztársaság, azért bizonyos arisztokratikus körök­ben még mindig dívik a monar­­chizmus. A királypártiak jobb ügyhöz méltó buzgalommal hó­dolnak — mitsem törődve az alkotmánnyal — a Portugáliá­ba vándorolt Umbertónak. Le­veleznek vele, figyelemmel kí­sérik egészségi állapotát, és számtalan módon kifejezésre juttatják alattvalói tiszteletü­ket. Aminek az exkirály na­gyon örül, bár az elveszített korona füstbement jövedelmei­nek bizonyára még jobban ör­vendezne. Most azonban udvariatla­nabb hangú üzenet érkezett az egykori királyságból — írja a Münchner Illustrierte. A roja­­listák elég keményen értésére adták elszármazott bálványuk­nak, hogy jó lenne egy kicsit szigorúbban körülnézni a maga portáján. Mert, íme milyen kel­lemetlen hírek keringenek: Mária­ Gabriella, Umberto 22 esztendős leánya például a vi­lág szeme láttára flörtöl egy spanyol lovászfiúval. Ez már mégis csak sok! Hiszen — mondják a méltatlankodó ki­rályhívek — egy keleti fejede­lem is komoly szándékkal kö­zeledett Mária-Gabriellához, de ez az alantas viszony elriasz­totta. Nem is beszélve a spa­nyol Juan Carlos hercegről, akit szintén nyilvántartottak a férjjelöltek listáján, és akit ugyancsak a lovászfiú vetett ki a nyeregből. És ott van a 28 éves Mária Pia, György szerb hercegnek e felesége. Már két ikergyermek anyja, idősebb is, tehát komo­lyabbnak gondolná az ember. Mégis mi történt? Tudomásuk­ra jutott az olasz rojalistáknak, hogy Mária-Pia törzsvendége ez L’Etable elnevezésű párizsi éj­jeli mulatóhelynek. Ahol bevett szokás az, hogy a férfivendé­gek nemcsak a nagykabátjukat, hanem a nadrágjukat is a ru­határban hagyják. Végül pedig a nemlétező tró­nus örököse, a 25 éves Victor Emmanuel. Tetszik tudni, hogy az kinek udvarol? Bizonyos Do­minique Claudelnek! És tetszik tudni, hogy kinek az unokája ez a Dominique Claudel? Va­lami Paul Claudel nevű fran­cia poétának! Ilyen szégyent! A múltkoriban neki is mentek kocsijukkal a fának, kissé meg­sérültek, és erre mit követel­tek? Hogy ugyanabba a kór­házba szállítsák őket! A király­fit a firkász unokájával. — Szedje ráncba a családot,­ Felséged, mert különben lőttek az alattvalói tiszteletnek. Ilyen botrányok közepette egyre ne­hezebben vallja magát monar­­chistának az ember. Mert a hó­dolat a pletyka növekedésének arányában csökken ... Umberto válaszát még nem ismerjük. És nem is tudjuk, hogy lesz-e benne elég férfias­ erő olyan lépésekre, amelyek némileg megnyugtathatják sze­gény sopánkodó olasz monar­­chistákat. M. E.

Next