Zalai Hírlap, 1964. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-02 / 127. szám
2. a&katBg] „Választások” Bolíviában A demokratikus ervsészfront győzelme a franciaországi parlamenti pótválasztáson Párizs (MTI) Meurthe-et-Moselle megyéiben vasárnap parlamenti pótválasztás volt, amelyen Louis Dupont kommunista munkás szerezte meg a lemondott UNR-párti képviselő mandátumát. A választás számszerű eredménye jellemzően mutatja a francia belpolitikai erőviszonyok változását. 1962-ben a választók 43 százaléka a kormánypárt jelöltjére szavazott, a kommunista párt jelöltje a szavazatok 34 százalékát kapta meg. Most a választások első menetében Louis Dupontnak csak 900 szavazat hiányzott az abszolút többséghez. A második fordulóban a Francia Szocialista Párt, a Radikális Párt és a PSU visszaléptette jelöltjét, és felszólították szavazóikat támogassák Louis Dupont-t, a demokratikus baloldal közös jelöltjét. A választók közel 55 százaléka Dupontra szavazott. Péter János látogatása az Egyesült Arab Köztársaság miniszterelnökhelyettesénél Kairó. (MTI) Péter János külügyminiszter látogatást tett dr. Moshimoud Fgwzinál, az EAK miniszterelnökhelyettesénél, valamint Mahmoud Riad külügyminiszternél. Péter Já, éneklzetett résztvett országok meghívására Németh Károlyinak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága titkárának vezetésével vasárnap öttagú magyar pártmunkásküldöttség utazott az NDK-ba. Hanoi. (MTI) Wuan Thuy, a Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztere agenfi értekezlet társelnökeihez szombaton intézett levelébenjavasolta, hívják össze haladéktalanul Phnom Pétibbé, Kambodzsa fővárosába a genfi nos a miniszterelnökhelyettessel és a külügyminiszterrel szívélyes légkörben megbeszélést folytatott, amelyen részt vett Rácz Pál, hazánk kairói nagykövete, Nagy S. Lajos és Mányik Pál külügyminisztériumi főosztályvezetők. Tito Finnországba utazott Belgrád. Joszip Broz Tito jugoszláv elnök hétfőn reggel feleségével együtt hatnapos lárogatásbra Finnországba indult A belgrádi repülőtéren az elnököt Alekszandr Rankovics és a jugoszláv közélet több más képviselője búcsúztatta. Tito Urho Kekkemen finn elnök meghívására utazott Helsinkibe. Dobi István üdvözlő távirata a Tunéziai Köztársaság elnökéhez Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke Tunézia nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Huabib Burgiba köztársasági elnököt. Magyar pártmunkásküldöttség utazott az NDK-ba • A Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának nemzetközi értekezletét a laoszi helyzet megvitatására. La Paz. (MTI) Vasárnap tartották meg Bolíviában az elnökválasztásokat. A hírügynökségi jelentések szerint az országban még csak részeredmények ismeretesek, mindezek ellenére Victor Paz Estens soros.győzelme” bizonyosra vehető: ő volt az egyetlen elnökjelölt. A beérkezett első hivatalos részeredmények azt mutatják, hogy a választójogosultakknak körülbelül 80 százaléka szavazott le, de a leadott szavazatoknak 40 százalékát a hatóságok érvénytelennek nyilvánították. A megmaradó 60 százalékot kapta meg az önmagával versenyző Estenssoro elnök. A vietnami kormány javasolta a Laosszal foglalkozó nemzetközi értekezlet haladéktalan megtartását t (13.) Ilyenkor, estefelé a Kakilla utca kiválóan alkalmas elmélyült lepketanulásra. Átmenő közúti forgalma napközben nincsen. Pedig ez nem zsákutca. Csak budai specialitás. Enyhe emelkedésű utcának indul, aztán, éles szögben balra kanyarodva — lépcsősorrá alakul át. A lépcső a Lánchíd utcába vezet le. Alig száz méternyire a fényesen kivilágított Lánchídtól, a nyüzsgő forgalmú Clark Ádám tér szomszédságában, ez a furcsa utcácska most teljesen elhagyatott, néptelen. Csak Veréb ül a ládáján, és türelmesen vár. Szeme a kapun. Talán egy órája leselkedik, amikor köpcös fiatalember gurul ki a házból, és sietősen a buszmegálló irányába tart. Veréb kivárja, amíg eltűnik a sarok mögött, aztán kényelmesen felcihelődik. — Hókai, Hókai — böngészi a lakók névjegyzékét. — Megvan. Első emelet kettő. Felkaptat a lépcsőn. Becsenget. Csoszogó lépték, kutyaugatás.— Tessék — néz végig kíváncsian az öregúr a szerelőruhás behemóton —. Mit óhajt uraságod? — Alsó lakó — dadog Veréb, mert nem egészen passzol a szöveg — házkezelőségi beázás ... vízszerelő ... mennyezet ... — Értem — bólint Hókai —. Nálam a konyhában és a fürdőszobában vannak lefolyó- és nyomócsövek. Talán előbb a konyháit nézze meg. Muki ösztönös gyanakvással figyeli, amint az idegen a mosogató mellé helyezi ládáját, és egy nagy blitz-fogót, franciakulcsot, vésőt, kalapácsot, forrasztó lámpát, képköteget, fakalapácsot, apró szerszámokat rámol ki belőle. Aztán megereszti a csapot, meggyújt egy gyertyacsonakot, és nyögve a mosogató alá bújik. — Vizes — tápászkodik fel nemsokára —. A fal vizes. Totál megrohadt az ólomcső. Nézze meg, ha nem hiszi — nyújtja a gyertyát Hókainak. — Skandalum — jegyzi meg az öregúr, és leguggol. A fakalapács lecsap és Hókai a földre rogy. De ebben a pillanatban már támad Muki is. Némán. Nem csahol, nem kér segítséget. Ez az ő harca. Eszeveszett düh lobog szemében Mintha acélrúgó lökné kis testét, oly magasra ugrik. Hegyes fogai belemélyedtek a merénylő kezébe. Veréb felkiált, és a kutyát a kalapáccsal együtt a falhoz vágja. A rettenetes ütéstől az állat elkábul. Ott vonaglik eszméletlen gazdája mellett a konyha kockakövén. Veréb pillantása a szennyesládára téved. Fedelét felrántja, széthasítja egy ing alját, bepólyálja a sebet a csuklóján. Aztán Hókai szájába kócot töm, kezet, lábát megkötözi. Betaszítja a szobaajtót. Körültekint. Odafön a kapcsolóhoz. Leoltja, felgyújtja, leoltja, felgyújtja, leoltja, felgyújtja a régimódi bronzcsillárt. Aztán visszamegy a konyhába. Odébbrúgja a kutyát és összeszedi, visszarakja a szerszámokat a ládájába, lecsapja a fedelét, ráül, vár... Eltelik tíz perc, eltelik húsz perc, sehol a doktor úr! A Veréb nyugtalanul vinnyog. Mi lesz a pénzével?! Őt akarja átverni az ügyvéd úr? Az ő szemét kiszúrja rongyos kétszázzal, megvárja, míg elmegy, idejön és elviszi a szajrét?! Mire fájhat a foga? Csakis arra a sok műszerre, ott a szobában. Hát abból nem eszik! A Verébből még ő sem csinálhat bazári majmot. Agyát elönti a düh. Nála szokatlan fürgeséggel ront be a szobába. Tompult értelmét felszítja a bosszúvágy. Egymásra húz két szőnyeget, hogy felfogják a zajt. Odacipeli a munkapadról, leakasztja a falból a műszereket. Rájuk ugrik. Szöges bakancsával taket. Aztán neki a Mukátolnak! Állati örömmel szaggatja le a huzalokat, lapítja szét a finom tekercseket, ellenállásokat, zúzza porrá az elektroncsöveket, tranzisztorokat, kondenzátorokat. Tíz perc múlva elégedetten néz szét a csatatéren. Rom, roncs, zúzalék minden. Lábánál elpusztítva ott hever egy rendkívüli képességű ember egész életműve. Veréb ráérősen kiballag a konyhába. Kioldja a még mindig ájultam fekvő Hókai Dénes kötelékeit, szájából kiveszi a tömést. Gondosan ellenőrzi, hogy az ablakok csukva vannak-e, majd odalép a gáztűzhelyhez és kinyit minden csapot. Aztán, a ládával a hóna alatt, kilép a lakásból. Bezárja az ajtót. Akulcsot az utcán bedobja az első csatornanyílásba. Meggyorsítja lépteit, felszáll egy tizennyolcas villamosra. Ládáját kint hagyja a peronon, helyet keres a kocsi belsejében. — Engedd leülni a bácsit — int a kisfiának egy asszony —. Egész nap nehéz munkát végez, biztosan elfáradt. És látod, — vonja ölébe a gyereket, — még a kezét is felsértette szegény. Veréb morog valami cifrát és lezöttyen. Ég a seb a csuklóján, szűk koponyájában újra gyülemlik a gyilkos harag megbízója ellen. Hát már ilyen finom úriemberek is megszegik a zsiványbecsületet?! Pedig az ügyvéd úr igazán nem önszántából maradt el a randevúból. Már kora délután beült a Kürtöskalács presszóba, a káraikat mellé, ahonnan pedig az érzékeny szerkezete figyelhette a Hóktai-lakás ablakát. Egymásután itta a feketéket és növekvő izgalommal várta a jelzést. A szomszédos mellékutcában parkoló másféltonnás kis tehertaxi sofőrje pedig az ő hívását várta. Elő volt készítve minden. És ekkor jött a vis major. Váratlan, heves vesegörcs képében. A doctor utriusque juris ápolt, pirospozsgás képéről szempillantás alatt lefagyott a derű. — Papa... — kiáltotta az ijedten hozzásiető felszolgáló kisasszonynak —, papaverint, gyorsain! — Azt nem tartunk, kérem. — Orvos van a közelben? — Itt a házban, az első emeleten. Nőgyógyász. — Mindegy — sziszegte az ügyvéd úr, és nyögve indult a kijárat felé. Törődött is ő most azzal a hármas fényjellel, amely éppen ekkor villant fel a Kokilia utca 7. számú ház egyik első emeleti ablakában. Bűnözni lehet józanul és részegen, hideg fejjel, vagy szenvedélytől korbácsoltan, de vesegörccsel — soha! TIZENHATODIK FEJEZET. Öröm — bánat — remény — Ilyen hírrel mindig szívesen látott vendég Vagy — rázta meg az őrnagy Ditró kezét —■ Sherlock Holmes kismiska hozzád! Aranka!*• kiáltott a feleségének —. Géza Van itt. Főzzél nekünk egy jó erős feketét. Jó? És hozd be, légy szíves, a névnapi dáridóból megmaradt törkölyt is. Ünnepelünk. Aztán izgatottan fordult ismét a köpcös nyomozóhoz. (Folytatása következik.) ZALAI HÍRLAP Cipruson nyugodtan telt el a vasárnap Nicosia. (MTI) Cipruson a vasárnap aránylag nyugodtan telt és Mindössze két kisebb incidensre került sor, Nicosiában, illetve Limaszón vidékén. Sebesülés itt sem történt. Az AFP nicosiai tudósítója megállapítja, hogy a ,,Marleyügy” ismét felszította az angolellenes érzelmeket a szigeten. Mint ismeretes, a Cipruson állomásozó angol légierőknél szolgáló Marleyt a ciprusi hatóságok letartóztatták, mert fegyvert csempészett ciprusi törökök számára. Az ügy nyomán napirenden vannak az angolellenes tüntetések. Ciprusi görög körökben, így Makariosz elnök környezetében is az a benyomás, hogy Marley esete nem elszigetelt jelenség és a szigeten van egy olyan angol szervezet, amely feladatául tűzte ki a ciprusi törökök fegyverszállítás és információk nyújtása révén történő megsegítését. Marley csupán egyik tagja volt egy messzeágazó hálózatnak. Galo Plaza Lasso ecuadori diplomata, akit U Thant ENSZ főtitkár Gyani tábornok politikai tanácsadójaként küldött Ciprusra,kéthetes távollét után visszatért a szigetre. A diplomata New Yorkban beszámolt U Thanmaik a ciprusi helyzetről. A szigetre törtökt visszatérése után Plaza hosszú megbeszélést folytatott Gyani tábornokkal, az ENSZ ciprusi erőinek parancsnokával és hétfőn délelőtt találkozik Tuomida finn diplomatával, az ENSZ ciprusi közvetítőjével is. Mikojan nyilatkozata a moszkvai televízióban Moszkva (TASZSZ) Anasztasz Mikojan, a moszkvai televízióban beszámolt a szovjet parlamenti küldöttség Japánban tett látogatásáról. — A kormányszintű tárgyalásokon — mutatott rá Mikojan — a korábbinál jobb megértés uralkodott és jelentős előrehaladást értünk el. Mikojan Ikeda miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseiből kiemelte a békeszerződés, a közvetlen légijárat, valamint a földalatti atomrobbantások betiltásának kérdését. A békeszerződés kérdésének megoldása nem bizonyult lehetségesnek. A japán kormány meg szeretné kapni a Kurilli szigetcsoport két szigetét, amelyek Szovjet-Kamcsatka közlekedési kapui. Nyikita Hruscsov fontos javaslatát a földalatti nukleáris kísérletek betiltásáról — mint Mikojan mondotta — a japán kormány támogatja, de ezt olyan feltételekhez kötötte, hogy álláspontja közel áll az amerikai állásponthoz. Mikojan közölte, hogy megvitatták a Tokió—Moszkva közvetlen légijárat kérdését. Megegyeztek egy ideiglenes megállapodásban, de a japán félnek az az óhaja, hogy a végleges megállapodás értelmében japán repülőgépek Szibéria fölött repülhessenek. Mikojan lejelentette, hogy a Szovjetunió még senkinek sem adott engedélyt Szibéria átrepülésére. Elvileg beleegyezett ugyan, de ennek megvalósítása csak akkor lesz lehetséges, ha megérnek rá a feltételek. 1964. június 2. De Gaulle és a „harmadik világé kerrel játszhassa a harmadik világ bajnokának szerepét. Politikailag a semlegesség mellett való kiállása és az a készsége, hogy szembeszálljon az USÁ-val, szemlátomást vonzó a gazdaságilag gyengén fejlett országokra, különösen pedig Latin-Amerikára” — állapította meg a Financial Times. Ez a semlegesség melletti kiállás, azaz a semlegességi törekvések tudomásulvétele (amit Dulles után se tud igazán magáévá tenni az amerikai külpolitika), az ilyen értelmű indokínai megoldás javaslása, ami másutt is vonzó a harmadik világban, kétségkívül a „Latin-Amerikában a francia államfőről kapott kép teljesen megváltozott. Nemrég még erősen bírálták De Gaulle-t, s a többi között őt tették felelőssé azért, hogy a Közös Piac a volt francia területeket előnybe helyezte Latin- Amerikával szemben. Újabban Latin-Amerika arra számít, hogy De Gaulle alkalmas szövetségesévé válhat az északamerikai befolyás korlátozásá ban." A Handelsblatt bogotai levelezője írt így az év elején, jelezve azt a változást, amely azóta — különösen De Gaulle mexikói útja nyomán— egyik legtöbbet tárgyalt témája a világsajtónak és a francia külpolitika realitás-érdiplomáciának. Az amerikai székéből fakad. A kilátástalan sajtó, épp az említett bele-i gyarmati háborúitól alighogy iyást féltve, különösen élesen reagált a francia terjeszkedés új irányára. Washingtonnak elég baja volt a Goularthoz hasonló, nemzeti érdekeket képviselő burzsoá kormányokkal. Ezek a „kubai vörös veszedelmet” sem akarták elítélniegszabadult Párizs láthatólag sokat tanult, bár ha felejteni is szokott, mint nemrégiben a gaboni — nagyon is régi — gyarmatosító beavatkozáskor, vagy épp most, amikor felfüggeszti a Tunéziának nyújtott segélyt, megtorlásként a francia mia kellő eréllyel, mivelhogy a földtulajdonok államosításaszocialista Kuba ellenezte az ért. S persze, az is most derült Egyesült Államok „haladási ” Genffben a világkereskedelszövetségét , segélyprogram- mértekezleten, hogy bár sokót, egy szóval szintén teljesen , vonatkozásban sikert aratott a új manőverére kontinensen, a januári De Gaulle-sajtókén seahol fél százada háborítatlanul uralkodott. Most a francia neokolonializmus — Washington pár éve még ösztönözte, sürgette erre nyugat-európai partnereit — visszaadja a régebbi, az amerikai terjeszkedéstől kapott pofonokat. De Gaulle szavatolt antikommunizmusa, Amerika-ellenességével párosulva, kitűnő harmadik útnak tűnik Latin-Amerikában. Ettől lett ideges Amerika, bár tőkejelenlétének méretei mellett eltörpül a francia behatolás. Franciaország valóban lényeges fordulatot hajtott végre a volt gyarmatain kívüli „harmadik világ” végében. A nyitánya ennek az emlékezetes iráni látogatás volt, folytatása a délkelet-ázsiai francia „viszszatérés” a semlegesítési terv lobogója alatt, s aztán a kiszámíthatatlan Charles” legutóbbi és ősszel folytatandó latinamerikaikörútja. A Financial Times már De Gaulle januári sajtókonferenciája után ,,Új gaulleista külpolitikáról beszélt amelynek legfontosabb oldala, hogy nagy súlyt helyez a gyengén fejlett országokra . Az angol szaklap a maga szóhasználatával kifejezi a francia kihívás lényegét az amerikai hegemóniával szemben. .„Franciaországnak mind politikailag, mind gazdaságilag megvannak az esélyei, hogy sirenciával egy időben közzétett francia terv, Genfben mégsem lett „De Gaulle-menet”, mint még a megnyitáskor is hangoztatta a francia kormánysajtó, sőt Párizsnak szegezték azt a követelést, amit az új gaulle ista külpolitika elkerülni akarta a volt francia gyarmatok kedvezményezett helyzetének felszámolását. És a sajtópolitika? Ismertette, hogy a gyengén fejlett országok körében népszerű jelszó jelenleg a „Trade not alift’, vagyis kereskedelmet, nem segélyt. Legalábbis elsősorban kereskedelmet. — Tény, hogy Francaország joggal hivatkozhat arra: a nyugati világban ő nyújtja a legbőkezűbben a gazdasági segélyeket a gyengén fejlett országoknak. De mint az Economist írta, Párizsban senki sem gondolja komolyan, hogy minden olyan ország, amelyet De Gaulle az ősszel meg fog látogatni, Mexikóhoz hasonlóan, 150 millió dolláros hitelben részesülhet. Az ortodox pénzügyi tanácsadók pillanatnyilag ellenzik a fejlesztési segélyek minden növelését, de a dinamikusabbak is csak arra gondolnak, hogy a segélyekre fordított összeg általános növelésének keretében átcsoportosítást hajtsanak végre az Afrikán kívüli területek javára.” Márpedig a jó diplomácia útja arannyal van kikövezve.. — ismert mondás ez Párizsban is. Az új politikai irányvonalának tehát nem elég szilárd alap csupán az a politikai szükségesség, ami De Gaullet — miután szinte „felszámolja" szövetségeseit, új szövetségeseit, új szövetségeik keresésére serkenti. Persze Franciaország részéről sürgető gazdasági szükségesség is ez az új irány. Az ország új értékesítési lehetőséget kíván biztosítani a harmadik világban, s már nemcsak a frank-övezetben. Ha a tavalyi francia kereskedelmi mérleget megnézzük, azonnal szembetűnik a 3,7 milliárdos deficit, szemben a korábbi évek aktívumával. Különösen romlott a mérleg az közös piaci országokkal való forgalomban. Az a küzdelem, amelyet a De Gaulle kormány a stabilizációs-terv keretében folytat a bérrögzítésekért, hogy helyreállítsa a franciaipar egy-két év előtti versenyképességét a Közös Piacon belül és kívül, amellett, hogy növeli az országon belüli politikai feszültséget, láthatólag, a fejlett piacok tekintetében nem bíztatja sok jóval a gazdasági szakértőket. Kétségtelen tehát, hogy a De Gaulle-i fordulatban döntő szerepe van annak a feltételezésnek, hogy miután Franciaország majd 3 milliárd frankkal többet importál a harmadik világból, mint oda elad, legalább olyan szintre hozhatja exportját e szektorban, mint mondjuk Nagy-Britannia, amelyik megközelítőleg egyforma exportot és importot bonyolít le e területekkel. Ezért próbál hat De Gaulle minden eszközt ar piacok kiszélesítésére, a harmadik világ megnyerésére. A lovagkeresztes Egy Georg Pollner nevű nyugat-németországi pénzügyi tisztviselő a vaskereszt lovagja lett. Nem tévedés. Most, 1964-ben tűzte ki mellére azt a kitüntetést, amelyet Hitler 1945 elejéig osztogatott. Az történt ugyanis, hogy Pollner most olvasta el a ..10. Páncélos gárdahadosztály története” című köntet, s ebben felfedezte a tényt, hogy tizenkilenc évvel ezelőtt — tudtán kívül — ezzel az érdemrenddel tüntették ki. Eddig a történet. Egyedi eset, igaz, egyetlen emberről van szó, nem érdemelne újságcikket, ha nem jelezne valami ennél többet és veszélyesebbet. Persze nem mindenki ilyen Nyugat-Németországban, sokan vannak, akik elhatárolják magukat a múlttól és nem ápolják a náci erényeket. De Pollner esete is arra vall, hogy akadnak ma ,.németek”, akik büszkék a lovagkeresztre, és mindarra a barbárságra, amelyet 19 évvel ezelőtt ilyen kitüntetésekért el kellett követni. Persze sok országban vannak reakciós és ostoba emberek, mindenre kész militaristák. De Nyugat-Németországban ezeknek képviselői, gondolataik és vágyaik kifejezően helyet foglalnak a politikai vezetésben. Gondoljunk csak Seebohm miniszter és Strauss kereszténydemokrata vezető legutóbbi kijelentéseire. Erhard kancellár, igaz, „megintette” őket. Nem azonosította magát teljesen revansista kijelentéseikkel. Követelte azonban Németország 1937-es határait, tehát olyan területeket, amelyek ma szocialista országokhoz tartoznak. Seebohm aktív miniszter nyomban újabb területi követeléseket támasztott. Strauss pedig betetőzésül Hitlert mentegette. Így áll egybe a lánc. S hiába inti meg Erhard kancellár „túlzásaiért” miniszterét, ha visszautasítja azokat a javaslatokat, amelyek nyugalmat és biztonságot teremtenének Európában, ha visszautasítja az NDK tárgyalási javaslatait, a két Németország elismerését. Egyik kezével visszaküldi az NDK kormányának levelét, a másik kezével pedig fogja azt a politikai láncot, amely a .,kis területi követelésektől” Hitler mentegetéséig vezet. T. I.