Zalai Hírlap, 1965. május (21. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-01 / 102. szám

2 Simon elvtárs, te Zalába mész! TIZENHAT ÉVVEL ezelőtt, 1949 októberében hangzottak el ezek a szavak. Budapesten, a IV. kerületi pártbizottságon, majd a Földművelésügyi Minisztériumban. Simon Kálmán, az akkor huszonhat éves újpesti asztalos kapta a megbízatást: a Zala megyei Andráshidán állami gazdasági igazgató lesz. Andráshida, 1949. Ma a község akkori állapotát is nehéz visszaidézni, de méginkább az állami gazdaságét. A gazdaságban még ott a tulajdonos, az istállókban az újgazdák állatai, a központi major a Felsőbagodi Gépállomásé, két másik major a Semeválé, a földek szanaszét, pontos felmérés sehol. Nemegyszer megtörtént, hogy miután végzett a munkával a traktoros, röviddel később megjelent a tulajdonos és közölte, hogy az ő földjét szántották fel. De legalább volt már mivel szántani. Az igazgató — munkásismeretség révén — Mátyásföldön szerzett egy öreg KV— 40-es vontatót, aztán megkapták a város kimustrált vak lovait, s ezzel egyelőre együtt volt a felszerelés”. Az első vetéshez a gazdáktól kiértek vetőgépet, s a vetőmag egy részét is ők kölcsönözték. Az igazgatónak nem volt egy széke, de még ágya sem, földretett szalmazsákon aludt , gondjai nemcsak a gazdasággal voltak. Legfőbb pártmunkája természetesen annak szervezése, irányítása volt, de emellett esténként szemináriumokat vezetett a környező helységekben, tanácstagként dolgozott a járásban, végezte mindazt amivel megbízták, s gyakran azon felül is. Ezt a „szokását” azóta sem hagyta el Egysztűen például felkereste a zalaboldogfai tsz elnöke, s elpanaszolta, hogy milyen nehéz a helyzete, nincs rend a gazdaságban, s nem is tudja, hogyan lehetne a leggyorsabban változtatni a dolgokon. Néhány nap múlva az igazgatóval együtt megérkezett a községbe az állami gazdaság üzemgazdásza és főállattenyésztője. Egy délután másról sem esett szó, mint a termelőszövetkezetről. Beszéltek a faluvezetők, a tsz-beliek, a könyvelés adatai, s estére már kialakult a kép, kirajzolódtak a legfőbb hibapontok és a változtatás módjai. Ma, amikor az Andráshidai Állami Gazdaság korszerű majorokkal, gépekkel, egyéb berendezésekkel rendelkezik, s nagyszerű vezető kollektívája van, az igazgató még több „mellékest” vállal. Nehéz volna felsorolni különböző társadalmi funkcióit, kezdve a helyi tanácstagságtól egészen a földművesszövetkezeti igazgatósági tagságig, de elsőszámú feladatán túli megbízatásainak „fajsúlyát” csak egy is híven jelzi: két évvel ezelőtt ő lett az andráshidai tsz elnöke. Erről a két évről az andráshidai tsz tagjai tudnák a legtöbbet mondani. Az addig ezer féle indokkal gyengélkedő tsz rohamos fejlődésnek indult, és a legutóbbi zárszámadás adatai alapján már a jók közé került. A két évvel ezelőtt még túlszigorú fegyelemtől, „dirigálástól” tartó andráshidaiak ezen a közgyűlésen már attól féltek, hogy lemond az elnök. FIÓKJÁBAN a zalaegerszegi járás termelőszövetkezeti gazdaságainak fejlesztési terve. Ezzel nem bízta meg senki, „csak úgy” csinálta, hátha hasznát veszik. A terv mellett egy másik iratköteg. A diplomamunka másolata. Az újpesti asztalosból ugyanis azóta már a képzettsége alapján is mezőgazdasági vezető lett. Kétéves mezőgazdasági akadémát végzett, hathónapos továbbképző iskolát, majd 1983-ban a Keszthelyi Agrártudományi Főiskolán kitűnő minősítéssel védte meg diplomáját. Háromszor részesült kormány-, kétszer miniszteri kitüntetésben. 1965 április 1-én pedig a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozták az Andráshidai Állami Gazdaság igazgatójának. Tudja, érzi a megbecsülést jogosnak, igazságosnak tartja azt is, amikor nem elismerésben, hanem éppen annak az ellenkezőjében részesült Például amikor a víztornyot építették. A gazdaság majorjába a Zaláról hordták a vizet ami igen lassú és költséges volt nem is beszélve a többi hátrányról. Víztoronyra volt szükség, aminek az ára 440 ezer forint lett volna. Nagykanizsán ekkor adtak el a MÉH-nek egy 75 köbméteres tornyot — a 440 ezer forintos csak 50 köbméteres lett volna — 19 000 forintért. A MÉH-nél azon törték a fejüket, hogyan lehetne feldarabolni a robosztus szerkezetet amikor betoppantak Andráshidára. Megvették a tornyot, felállították Andráshidán. Vételárral, hazaszállítással, felállítással együtt 102 ezer forintba került. Csakhát ezt a pénzt nem a beruházási, hanem a forgóalapból fizették ki, ami persze szabályellenes, még ha mégegyszer olyan hasznos dolog is volt . Jól mondták nekem, ha más is ezt csinálná, anarchiához vezetne — mondja Simon Kálmán —, s hozzáteszi: a gazdaság irányításában, szakmai és egyéb feladatainak ellátásában, nem kevésbé a magánéletének formálásában igen sok segítséget kapott a megyei, járási párt és állami szervektől IRÁNYÍTÁSÁVAL négyszer nyerte el az élüzem címet az Andráshidai Állami Gazdaság. Hétezerkétszáz holdról tavaly 39,4 millió forint értékű árut adtak a népgazdaságnak, az 1965. évi tervük pedig 44,7 millió forint értékű áru kibocsátása. Hol van már a KV-40-es vontató ,a vak lovak, a kölcsönvetőmag! Ekkora út megtevője már igazán illetékes arra, hogy „ars poeticája” legyen, de a kor alapján is megvan ajoga erre, hiszen a Zalában töltött 16 évből az utolsó kettő már a negyedik X fölé került Az andráshidai igazgató csendesen, pátosz nélkül így beszél erről: — Igen fontos az emberekkel való foglalkozás. Arra törekedtem, hogy a vezetők és a dolgozók közti viszony minél jobb legyen, és sikerült is elérni, hogy gazdaságunknak mindig jó munkáskollektívája volt. S ami nélkül ma már nincs jó gazdaság: hiába van egy jó irányító, több kell, minden poszton jó felelős vezetőnek kell állnia. Egy ember egymaga sosem viheti keresztül elgondolását. Azon például nem lehet vita, hogy vetni kell a kukoricát. Azon azonban már igen, hogy hogyan? Nálunk is kimegy az igazgatói utasítás, de abban a többiek véleménye is benne van. Nincs az az egyszerű munkás, aki ne tudna valami jót, hasznosíthatót mondani egy-egy feladat végrehajtása során. ANDRÁSHIDÁN van egy új utca, amelyet tréfásan Simon Kálmán utcának neveznek a faluban. Kevés kivétellel az állami gazdaság dolgozóinak családi házai állnak ott, köztük az igazgatóé. Tulajdonképpen háromszobás állami lakás járna neki, de ehelyett 45 000 forint OTP-kölcsönt vett fel, s a rokonoktól kért segítséget, hogy a saját erejéből építkezhessen. Mint mondja, azért, mert az államtól úgyis sokan várnak lakást, rászorultabbak, tehát aki a saját erejéből képes rá, az maga teremtsen fedelet a feje fölé. A lakóház mögött kis gazdasági udvar, benne malackák, csirkék, nyulak. A három gyermeké. — Hadd ismerkedjenek a munkával — mondja az apjuk. — Simon elvtárs, te Zalába mész! — ezt a megbízatást kapta tizenhat évvel ezelőtt a párttól Simon Kálmán. A megbízatást becsülettel végrehajtatta. Kovács Ferenc ZALAI HÍRLAP Korszerűsítik a csömödéri fűrészüzemet Gépesített, nagy kapacitású rakodótér létesül Csak kerülővel lehet megközelíteni a Dél-zalai Állami Erdőgazdaság csömödéri fűrészüzemét. A rengeteg eső latyakká változtatta a földet és a rönköket szállító járművek mély csapásokat vájtak a puha földbe. A munka azonban sehol sem szünetel. Dolgoznak a rönkszálltók, a rakodók és az üzem munkásai is, bár sokkal nehezebb körülmények között, mint száraz időben. A rossz idő sem akadály — Siessünk, mert mindjárt nyakunkon az eső — bíztatja az egyik rakodó munkás a társait, akik az egymást kergető szürke fellegekre pillantva szótlanul fokozzák a tempót. A vasúti kocsiban egyre magasabbra emelkedik a tűzifahalmaz. Mély árkot hagyva maga mögött, Dutra közeledik a vasúti rámpához. Dübörögve vonszolja terhét, miközben keresi a keményebb talajt. — Nagyon rossz az idő, de tenni kell a munkát — mondja Vörös István művezető, s gumicsizmájáról igyekszik lerázni a rátapadt sarat. — Nem kedvez az idő sem a termelésnek, sem a szállításnak, sem pedig az építkezésnek. A termeléssel egy időben ugyanis korszerűsítést is végzünk az egész üzem területén. Ötmillió forint ráfordítás A csömödéri fűrészüzem korszerűsítése az elmúlt évben kezdődött és ez év végén fejeződik be. A munkálatokra ötmillió forintot fordítanak. Ebből az összegből elvégezték a teleprendezést, felépítették az új irodaházat, a szociális létesítményt, amelyben helyet kapnak a női és a férfi öltözők, fürdők, az ebédlő és az üzemi konyha. Erősebb sínre építik át az iparvágányt, s ezzel növelik a szállítási kapacitást, új váróterem létesül és a rendezés során új utat is építenek. — Korszerű lesz a munkaszervezés is — mondta Vörös István. — A beérkező rönköt a feldolgozás során az eddigivel szemben csak egyszer mozgatjuk, s így gyorsabbá és olcsóbbá válik a termelés. Az új gőzölőt beépítjük a munkafolyamatnak megfelelő helyre, és a három új szalag- fűrész is eszerint kap helyet, a kibővített fűrészcsarnokba. Az üzem rekonstrukciójával megoldódik a munkaerő gond is. Az üzemben a feldolgozás kisebb volumenű, mint az ] iparvágányon és gépkocsin érkező faanyag vasúti kocsik ] ba történő átrakása. Ez a fő profil. A feldolgozás azonban azért jelentős, mert olyan anyagokból készítenek parkettát, bányadongát, bútorlécet amit a nagyüzemekben nem fogadnak el feldolgozásra. De itt megmentik azt, amit lehet, s ezzel jelentős valutát takarítanak meg. — A rakodótéren gépi munkára állunk át — mondta Kovács Károly szállításvezető. — Az országban nálunk lesz a legnagyobb kapacitású erdőgazdasági MÁV rakodó, amely emelővillás targoncával, Porter daruval és transzportőrökkel dolgozik. A stabil alappal rendelkező fedett és pépesített rakodó megépítése 40 százalékkal meggyorsítja a munkát, ugyanilyen mértékben csökkenti a fizikai munkát, ha a szállításnál betartják az előírásokat. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy össze-vissza küldik az erdőből a fát, s itt dupla munkába kerül a szétválogatása. A gépesítés nem ér semmit, ha nem választék, nagyság, hosszútáv és vastagság szerint küldik majd az anyagot. 8 ezer köbméterrel több A környező, nagy kiterjedésű erdőkből a 19 fővel dolgozó rakodó brigád az elmúlt évben 46 ezer köbméter ipari és tűzifát rakott át a csömödéri vasútállomáson. Erre az esztendőre már számításba vették az új rakodóteret és a gépi erőt, s ezért nyolcezer köbméterrel emelték a rakodási tervet . Annak ellenére, hogy az időjárás jelentősen hátráltatja a munkálatok folyamatos végzését, reméljük, hogy határidőre befejezzük az üzem korszerűsítését — mondta Vörös István. — Ezideig a sok eső és néhány építési anyag hiányának ellenére is jól állunk. Lelkesen dolgoznak az emberek és a nehézségeken közösen igyekszünk úrrá lenni. A tervrajzon látottak gyakorlati megvalósításának megtekintése közben a rakodómunkás „jóslata” beteljesedett. Megeredt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Közben dörgött, villámlott, mintha nyári zápor lenne. A dolgozók esőkabátjukba burkolózva végezték tovább munkájukat, s a rakodótéren az utolsó fahasáb is fölkerült a vasúti kocsi tetejére. Mire bepöfögött a teherszerelvényt szállító öreg gőzös, a napi szállításra kerülő ipari és tűzifával megrakott vagonok készen álltak. Takács János A mi ügyünk is! Új neveket tanulunk napról napra. Sürgönydrótokon, képtávírókon érkeznek a hírek, s nem lehet nem oda figyelni rájuk. Haifong kikötő, Hongai Tai Ngujeni vaskombinát, hetedik flotta, Vietkong... Vietnami híreket mond elsőként a rádió, azokról írnak első oldalon az újságok. Sok emberrel beszélgettünk a minap, ki többet, ki kevesebbet tudott a napi eseményekről, de egyöntetűen tudták azt, hogy van közük Vietnamhoz. Szerdahelyi Károly mérnök: — Ma már nincsenek távolságok. Van gyorsvonat, repülő, rakéta, s másrészt van már együvé tartozás is. Az országok, az emberek, a gondok sem lehetnek olyan távol egymástól, mint valaha. Most ünnepeljük május elsejét, a világ munkásainak közös ünnepét, s azt hiszem, most még inkább ki kell mondani, hogy az internacionalizmus nem egy ünnepnapra szól, hanem a dolgozók állandó, mindennapos összetartását jelenti. Vietnam ügye a mi ügyünk is! Dr. Piros Sándor jogász: — Ha az amerikaiak csak a délvietnami partizánokat támadnák a kormány kérésére, még az is elfogadhatatlan lenne jogilag, hiszen az a kormány nem képviseli az országot, a népet- A partizánok, a Vietkong erői Dél-Vietnam kétharmadát tartják már ellenőrzésük alatt, vitán felül áll, hogy mellettük van Dél-Vietnam népe. S az, hogy az amerikai agresszorok északra is átcsapnak, az észak-vietnami népet is támadják, semmivel sem magyarázható. Kovács Sándor határőrtiszt: — Magyarázzák. Azzal, hogy az északiak segítik a déli partizánokat. De hát milyen átlátszó ürügy ez a magyarázat?! Észak- és Dél-Vietnam népe egységesen harcolt és győzött a francia imperialisták ellen. Honnan veszik a felhatalmazást az amerikai imperialisták, hogy ők lépjenek a régi gyarmatosítók helyére? Mélységesen felháborít az a cinizmus, amivel az amerikaiak a nemzetközi csendőr szerepében dönteni akarnak országok, népek sorsa felől. Csakhogy a népek egyre világosabban látják az imperializmus igazi arcát és sötét terveik hajótörést szenvednek a dolgozók ellenállásán. Kiss Imréné háziasszony: — A Szovjetunió eddig is mindig kiállt a kis országok mellett, biztosan segít most is a vietnami népnek. Benke András diák: — Mennék én is segíteni, ha szükség lenne rá. Bár azt hiszem, apámnak van igaza, aki azt mondja, ha itthon rendesen dolgozik, az is segítség. Kalmár János kőművest — Persze, hogy az ember nem szívesen kockáztatja életét. Jobb nyugodtan élni meleg otthon, gyerek, jó ruha, jó vacsora, szóval béke kel. Dehát Vietnamban is szeretnének az emberek nyugodtan élni, ám ott repülők röpködnek az égen és bombákat szórnak, családi tűzhelyeket iskoláikat pusztítanak el. S ha hagyná a világ, ha hagynánk, holnap talán mi is ijedten nézegetnénk a hazai égre. Azt hiszem, ezért mondják sokan, hogyha kell, nemcsak szavakkal szolidaritásunk kifejezésével de személyesen is segítenének. Mindenesetre remélem, hogy az agreszorokat vissza fogja rettenteni az az összefogás, amellyel a világ népei elítélik a vietnami háborút . Fehér asztal mellett, gépek között vagy íróasztalnál beszélgettünk emberekkel s valamennyien hasonlóan gondolkoznak. A magyar dolgozók békét akarnak, s ki-ki korához, vérmérsékletéhez képest mondja el a közös véleményt, azt, hogy az agresszió ellen küzdő Vietnam közel van hozzánk, gondja gondunkká lett. Új neveket tanulunk napról napra ,s egyre jobban megtanuljuk, átérezzük az internacionalizmus eszméit amelyet szabatosan meghatározni ugyan sokan nem tudnak még, de amelyet az emberek nagytöbbsége átérez már és szellemében gondolkodik, cselekszik. Szántó Gábor 1966. május 1. Nem egészen értjük, miért kellett a Ki mit tud? csütörtök esti adásában a nagykanizsai Horváth Máriának átadnia a helyét a debreceni Nagy Attilának. Már az is kissé furcsa, hogy olyan, egy kalap alá aligha vehető produkciók kerülnek egy kategóriába, mint a cigánydalok és az operaária. Még laikusok előtt is nyilvánvaló, mennyivel több tanulásra, mennyivel alaposabb énektechnikai felkészültségre, mennyivel jobb hanganyagra van szükség egy opera-részlet jó előadásához, mint a cigánydalokéhoz — még abban az esetben is, ha az utóbbi külsőséges eszközök révén esetleg hatásosabbnak tűnik a közönség előtt. Úgy érezzük, a két dolog nem azonos értékrendű, ezért összepárosításuk is helytelen. A zsűri is érzett valami hasonlót, amikor megosztotta a hajdúdorogi kislány és Horváth Mária között a helyet. Aztán jött a debreceni fiú, aki egy korábbi Ki mit tud? adásban Verdi Simone Boccanegra-jának egyik áriáját énekelte. Nem rosszul, de nem is jobban, mint Horváth Mária a maga technikailag és hangadottságokban nagyobb követelményeket állító dalát. Mindenesetre ő is tartalmasabb produkciót nyújtott, mint — véleményünk szerint — Zámbó Irén. Erre, salamoni, de azt hisszük kevésbé bölcs ítéletként, nem a cigánydalok maradtak alul Verdivel szemben, hanem Horváth Mária. S ráadásul ez úgy indokolva, hogy a kanizsai kislány még inkább nem érthette, miért kell neki elhagynia a széket. Hiszen elmondták, hogy nagyon könnyedén, tisztán, természetesen énekelt, ritka jó koloratúr-szoprán adottságokkal rendelkezik, satöbbi, satöbbi — de az iskolázottság... A debreceni fiú viszont túliskolázott, mármár modoros... Néző legyen a talpán, aki megért és elfogad egy ilyen indokolást, s néző legyen a talpán, aki nem kezd el gyanakodni, hogy a zsűri ismét — mint már nem egy esetben — kevésbé nézte a produkciót, mint a szempontokat... Nem Horváth Mária mindenáron való továbbjutásáért emelünk szót. De produkciója lényegesen több, jobb volt, mint a cigánydalok előadójáé, s legalábbis egyenrangú volt Nagy Attiláéval. Nem a lokálpatriotizmus beszél belőlünk, amikor nem egészen értünk egyet a zsűri ítéletével, s ha még az is eszünkbe jut, hogy a közel azonos — zenei szakemberekben pedig végig azonos — összetételű zsűri hány, a Horváth Máriáénál gyengébb produkciót hagyott már benn a továbbjutók között, méginkább szóvá kell tennünk az esetet. Egy kártyánk persze még van. A nézők ugyanis szavazhatnak ... Megkezdődött az idegenforgalmi idény. Egyre-másra látogatnak megyénkbe is a bel- és külföldi turistacsoportok. Nagykanizsán a Centrál szálló az idegenforgalom központja. Most éppen egy jugoszláv turistákat szállító busz, a ljubljanai Kompas utazási iroda vendégeinek csoportjával tart rövid pihenőt az épület előtt.Kiss Ferenc felvételei