Zalai Hírlap, 1968. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-01 / 51. szám
2 Újabb provokációk a washingtoni szovjet nagykövetség ellen Washington (MTI): Szerdán a késő esti órákban a washingtoni szovjet nagykövetség épületének északkeleti oldalánál robbanás vagy lövés zaját hallották, amelyeket 20—25 perces időnként további három robbanás követett. Körülbelül egy óra múlva, az épület nyugati oldalánál, a faltól mintegy másfél méternyire ötödször is robbanás zaja hallatszott A nagykövetségi tisztviselők az utolsó robbanás helyén egy kisebb gyújtórakéta füstölgő maradványaira bukkantak. Ugyancsak csütörtökre virradó éjjel egy Virginia állambeli rendszámot viselő gépkocsi hajtott a nagykövetség kapuja elé. A kocsi kétsmeretlen utasa megpróbált behatolni az épületbe. A washingtoni külügyminisztérium a február 21-i bombarobbanás után biztosította a szovjet nagykövetség tisztviselőit, hogy biztonságuk és sérthetetlenségük érdekében mindent elkövetett. Ugyanakkor semmi jele annak, hogy a hatóságok az épület rendőri őrzésének biztosításán kívül valami mást is tettek volna. 150 FBI-ügynök és detektív még mindig keresi a február 21-i merénylet tettesét Támadnak a hazafias erők a Mekong-deltavidékén (Folytatás az 1. oldalról.) pontnak az a feladata, hogy biztosítsa Con Thien és Khe Sanh védelmét A szabadságharcosok megkísérlik elvágni Dong Ha-i támaszpont utánpótlási vonalát. A partizánoknak egyébként már sikerült elvágniuk a Haét és a Dong Ha-t összekötő útvonalat és erre már hetek óta egyetlen amerikai konvoj sem merészkedik. A Dong Ha-i támaszpont repülőterének kifutópályáját a partizánok gyakran tartják tűz alatt. Az amerikai repülőgépek csak a legnagyobb kockázatok árán használhatják a kifutópályát. Az amerikai főparancsnokság úgy véli, hogy Dong Ha és a 9-es számú főútvonal mentén elhelyezkedő amerikai támaszpontok elleni támadás a Khe Sanh ellen indítandó partizán offenzíva előjátéka lehet. Saigon (MTI): Csütörtök esti jelentések szerint Haé térségében egyre hevesebb összecsapásokra került sor az amerikaiak és a gerillák között. Saigon környékén is több ütközetet vívtak. A delta-vidéken a partizánok számos közlekedési útvonal forgalmát bénították meg. Az amerikai légierő Hanoi térsége és Észak-Vietnam déli részén Vinh városa ellen intézett támadást. Az utóbbi célpont ellen hetven bevetésben támadtak az amerikai népek. SS iraklBlCTKilAcBRK) összeül a Varsói Szerződés tagállamainak értekezlete Március 6-án, szerdán Szófiában összeül a Varsói Szerződés tagállamainak politikai tanácskozó testülete. (MTI) Novikov az NDK-ban Moszkva. (MTI). Vlagyimir Novikovnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével csütörtökön szovjet kormányküldöttség utazott a Német Demokratikus Köztársaságba, hogy részt vegyen a lipcsei tavaszi vásár megnyitásán. Vita az indiai törvényhozásban Új-Delhi.Reuters. A brit alsóház által jóváhagyott megkülönböztetett jellegű bevándorlási törvényjavaslat heves vitákat robbantott ki az indiai törvényhozásban. Több képviselő követelte, hogy India lépjen ki a Brit Nemzetközösségből és államosítsa ez országban található angol javakat. Ismét lezuhant egy B—52-es Omaha. (Reuter,IDPA). Az Egyesült Államok stratégiai légi parancsnoksága a nebraskai Omahában bejelentette, hogy a Mexikói-öbölben csütörtökön reggel lezuhant egy B—52-es amerikai áriásbombázó. A gép nyolctagú személyzetét eltűntnek nyilvánították. A gép bombát nem szállított. Aranyvásárlási láz Párizs (Reuter). A párizsi tőzsdén csütörtökön megnyilvánult aranyvásárlási láz következtében a lebonyolított kereskedelmi ügyletek értéke 11,7 millió frankra rúgott. Enhez hasonló méretű tranzakció január elején volt észlelhető a párizsi tőzsdén. Suharto elnökségre tör Djakarta. (Reuter). Az indonéz képviselőház szerda esti ülésén határozatot fogadott el, amelynek értelmében az általános választások megtartásáig teljes jogú elnöknek nyilvánítják Suharto tábornok ügyvezető elnököt. A határozatot a kongresszusnak még jóvá kell hagynia. Tanácskoznak a „Hatok” külügyminiszterei Brüsszel. (MTI). Az Európai Közös Piac minisztereinek tanácsa Couve de Murvillé francia külügyminiszter elnökletével csütörtökön délelőtt összeült. Lapzártakor érkezett Ingói siker a jégtánc vb-n Tegnap este Genfben a jég- Suddick—Cannon kettős (antánc világbajnokság a hagyó- gol), 3. Lawbridge—Dane kormányoknak megfelelően an- 1 tős (angol). A magyar Mate— gol sikerrel zárult: világbaj- Csanádi kettős a 11. helyen nők: Towler—Ford kettős, 2: 1 végzett. HAJSZA Szökött fegyencek terrorja Amerikában (73.) — Két dollárt fizetünk, egyetlen centtel sem többet. — Akikor tűnjetek el innen minél előbb. — Azt akarod, hogy ráduszítsam a kutyát? A portás alattomosan vigyorgott. — A ház előtt néhány derék legény ácsorog. Nagyon szívesen segítenek majd, hogy kidobjalak benneteket. Stewart csak nagy nehezen küzdötte le indulatát. Felkelt az ágyból, a szekrényhez sántákért, zakója zsebéből előkotorta a húszdollárost és a portás lába elé dobta. — Vigyed és pusztulj innen, hogy ne lássalak! Sam némán szemlélte a jelenetet. — Most már belátod, hogy egérfogóban vagyunk? — szólt hozzá Stewart. Sam felkelt, a mosdóhoz ment, prüszkölve megmosakodott. Törülközés közben megkérdezte: — Hogy van a lábad? Fáj még? Stewart óvatosan a bal lábára lépett. — Most már jobb, mint tegnap volt. Már nem fáj annyira. Kentucky Sam helyeslően bólintott. — No, mit mondtam, hogy a borogatástól javulni fog? Nem hiába vagyok tapasztalt csavargó. De most ülj még egy ideig nyugodtan, majd körülnézek a tetőn. Hamarosan visz- 673 jövök. Utewart köziben nadrágot húzott és megmosakodott. A tükörbe pillantva szinte megrémült sápadt arcától, véres szemfehérjétől és kétnapos Szrakállától. Saiin hamarosan visszaérkezett. — A Puerto Rico-iak még mindig lesben állnak a szálloda kapuja előtt. Nem maradhatunk itt. A tetőn nem távozhatunk. De kinyitottam a lépcsőház ablakát és láttam, hogy tűzoltólétra vezet a világító udvarba. — Egyedül megyek Sam. Te nyugodtan ! Kimaradhatsz, veled nincs bajuk. — Marhaság! Veled együtt jöttem New York-ig, s éppen most hagyjalak cserben, amikor bajban vagy? Tetejében szörnyen kíváncsi vagyok, sikerül-e túljárnunk az eszükön ... Nesztelenül elhagyták a szobát. A lépcsőházban egy emelettel lejjebb mentek, Sam kinyitott egy ablakot, hóna alá vette a kutyát, kimászott és elindult a létrán lefelé. Stewart óvatosan, lassan követte, mert bal lába még mindig fájt, bokája még dagadt volt. Leérve kimentek az épület hátsó kijáratán, amely nem a 101. utcára. Iranem egyenesen a Broadwayra vezetett. Csak egy valaki látta őket: a folyosón szembe találkoztak egy kávébarna arcú, vörösre festett hajú nővel. Az öreg óvatosan körülkémlelt, mielőtt kilépett. — Tiszta a levegő — mondta. — Úgy látszik, mindannyian a 101. utcában állnak lesben. Kiléptek és elvegyültek a járókelők között Stewart olyan gyorsan ment, amennyire csak erejéből tellett Néha a falhoz támaszkodva pihentette fájós lábát Ilyenkor gyanakodva körülnézett de a Puerto Ricó-iak nem követték őket. Éppen egy buszmegálló előtt tartottak egy pillanatnyi pihenőt, s szerencséjükre éppen akkor állt meg egy busz. — Szálljunk fel gyorsan! — mondta az öreg. A kutya is utánuk ugrott. A buszban minden ülőhely foglalt volt Stewart kellemettlenül érezte magát, borotválatlan, borostás arcával. Nem szokta meg az ilyesmit. A börtönben mindennap zuhanyoztak és borotválkoztak. Kibámult a busz ablakán és filmszerűen végigfutott előtte Broadway. Ahogy beljebb kerültek a sok kilométer hosszú sugárúton, úgy változott a kép. Az ütött-kopott házakat fényes nagyáruházak, moziépületek váltották fel. Kinézett a busz hátsó ablakán, s megrezzent. Egy ócska Chevrolet haladt a nyomukban. Ugyanazt a kocsit látta állni a 101. utcában a szálloda előtt. Legalább hatan ültek benne, köztük az a két Puerto Ricó-i suhanc is, akikkel előző nap összetűzött a marihuana cigaretták miatt. Megbökte Samot. — Nézz csak ki a hátsó ablakon — szólt hozzá súgva. — Már megint a nyomunkban vannak. Abban az ócska autóban ott... — Ne bolondozz ... — Nézd meg jobban azt az ócska alkotmányt. Nem az állt a szálloda előtt? És kik ülnek benne? Azok, akik a kapu előtt leselkedtek. — Az ördögbe is igazad van. Csakugyan ezt a kocsit láttam a szálloda előtt, s mintha azokat az alakokat is láttam volna. De hogyan kerültek a nyomunkba? — Az a nő, akivel a folyosón találkoztunk... — Igazad lehet. Hiszen ott az egész környék tudja, hogy téged keresnek. Valahányszor a busz megállt, megállt mögötte az ócska Chevrolet is. A bennülők arckifejezése semmi kétséget sem hagyott az iránt, hogy mi a szándékuk. A vén csavargó vigasztalóan Stewart vállára tette a kezét. — Ne izgulj és ne tarts semmitől — mondta halkan. — Amíg a buszban vagyunk, nem történhet bajunk. — Igen ám, csakhogy előbb-utóbb megérkezünk a végállomásra. Mi lesz akkor? TALAJ HÍRLAP 02 olasz kormánypolitika bírálata Róma (MTI): Diplomáciai óvatossággal nem igazolható az olasz kormány erélytelen politikája a vietnami kérdésben — jelentette ki Luigi Longo, az Olasz EP főtitkára azután, hogy Fanfani külügyminiszter a parlament szerda ülésén nem volt hajlandó hivatalosan bírálni az amerikaiak Vietnamban elkövetett agresszióját. — Az olasz nép béketörekvését kifejezésre kell juttatni — folytatta a főtitkár —. Követelni kell az Egyesült Államoktól a VDK bombázásának és más harci cselekményeknek beszüntetését, mert csak így lehet eljutni a béketárgyalásokhoz. Fogadás a Berlin Étteremben Budapest. (MTI). Gerhard Spakowska alezredes, az NDK budapesti nagykövetségének katonai és légügyi attaséja az NDK nemzeti néphadserege megalakulásának 12. évfordulója alkalmából csütörtökön este fogadást adott a Berlin Étteremben. Romney visszalépett Washington (MTI). George Romney, Michigan állam kormányzója szerdán este váratlanul bejelentette, hogy nem kívánja jelöltetni magát az idei elnökválasztásokon. Romney a republikánusok liberális szárnyának egyik kiemelkedő egyénisége hírek szerint az utolsó pillanatban határozta el a visszavonulást. Romney nem nevezte meg azt a személyt, akinek javára visszalépett, de ismeretes dolog, hogy a michigani kormányzót Nelson A. Rockefeller New York-i kormányzó „patronálta”. Rockefeller mindeddig azt állította, hogy nem kíván indulni az elnökválasztásokon. VM8. március L Aíz NDK hadseregét köszöntjük Fennállásának 12. évfordulóját ünnepli a Német Demokratikus Köztársaság nemzeti néphadserege. Az első német munkás-paraszt állam fiatal hadseregére az a megtisztelő feladat hárul, hogy megbízhatóan védelmezze az NDK államhatárait, légkörét, tengerpartjait, valamint — a Varsói Szerződés baráti hadseregeivel együtt — a szövetséges szocialista országok békéjét minden imperialista agresszióval szemben. A nemzeti néphadsereg megalakításával a német munkásosztály történetében először rendelkezik államilag szervezett, reguláris hadsereggel, amelynek felszerelése a tudomány és a technika legújabb vívmányait egyesíti. A rakétafegyverzet bevezetésével, a teljes gépesítéssel, a legmodernebb elektronikus műszerek alkalmazásával a korszerű harc minden követelményének megfelelő tűzerővel és mozgékonysággal rendelkezik. Az NDK nemzeti néphadseregének harcosait magasfokú szocialista öntudat hatja át, elsajátították a korszerű haditechnikát, kiképzésük minden tekintetben megfelel a legmagasabb követelményeknek. Megalakulásának 12 évfordulóján a magyar nép és hadserege köszönti szövetségesét, az NDK nemzeti néphadseregét, amely a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői keretében, velünk együtt, szilárd egységben védelmezi közös ügyünket, a szocializmust. Folytatódik a washingtoni „haditanács” Washington (MTI), Johnson elnök és legfőbb tanácsadói csütörtökön a Fehér Házban folytatták a dél-vietnami hazafiak általános offenzívája nyomán kialakult helyzet megvitatását. A washingtoni „haditanácson” Wheeler tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke számolt be a dél-vietnami helyzetről és a Westmoreland tábornokkal Saigonban folytatott tanácskozásairól. A megfigyelők ezzel kapcsolatban utalnak Johnson minap Dallasban mondott beszédére. Itt az elnök minden eddiginél agresszívabb hangnemben szólott a vietnami helyzetről. Johnson elnök az amerikai katonai stratégia most folyó felülvizsgálatától teszi függővé döntését arról, hogy menynyi katonát küld ismét Vietnamba, és elrendeli-e a tartalékosok részleges mozgósítását A stratégiai felülvizsgálat a pénteken hivatalba lépő új hadügyminiszter, Clark Clifford első feladata lesz. A felülvizsgálat eredményétől függetlenül Johnson előre biztosította a saigoni amerikai parancsnokságot, hogy igyekszik kielégíteni kéréseit. Lapjelentések szerint Westmoreland tábornok több mint 100 000 főnyi erősítést kért, Johnson azonban egyelőre csak kisebb egységeket irányít Vietnamba. Leáll a B-52-es „légiőrjárat“ ? Washington (MTI): Jól értesült washingtoni források szerint az Egyesült Államok beszüntette a nukleáris fegyverekkel felszerelt B-52-es stratégiai bombázók 24 órás légi őrjáratát. Az intézkedésr ,melyet egyébként az amerikai hadügyminisztérium nem volt hajlandó sem cáfolni, sem megerősíteni — nyilvánvaló összefüggésben van a közelmúltban történt szerencsétlenséggel, amikor egy B—52-es négy hidrogénbombával a fedélzetén a grönlandi partok mentén lezuhant Jarring U Thantnál ring a közvetlenül érdekelt országok, az EAK. Jordánia és Izrael ENSZ-küldöttével is tanácskozásokat folytat majd. Az ENSZ-megfigyelők köreiben az az általános vélemény, hogy Gunnar Jarring New Yorkba érkezésen új szakaszt nyit a közel-keleti probléma tartós politikai rendezését célzó diplomáciai erőfeszítésekben. Beirut (MTI): Az Al Fatah arab ellenálló szervezet közleményben jelentette be Abdel Fattah Issza Hamud, a Palesztinai ellenállási szervezet egyik vezetőjének halálát. A kiadott közlemény szerint az ellenállási vezető, aki 31 éves kuvaiti bányamérnök és a Palesztinai diákszövetség alelnöke volt, partizánakció közben vesztette életét. Amman (MTI): Az ammani központi börtönben csütörtök reggel kivégeztek két jordániait, akiket a rendkívüli jordániai hadbíróság Izrael javára végzett kémkedés miatt ítélt halálra. A katonai ügyész nyilatkozata szerint a kémhálózat, amelynek tagjai voltak katonai tájékoztatásokat szolgáltatott Izraelnek. New York (MTI): Szerdán visszaérkezett New Yorkba Gunnar Jarring közelkeleti különmegbízott és röviden már tárgyalt is U Thant ENSZ-főtitkárral. A részletesebb beszámolóra a közel-keleti miszsziójának eddigi tapasztalatairól csütörtökön kerül sor. Jar MSZEP levele Nyugat-Németország polgáraihoz Berlin. (MTI). A Neues Deutschland csütörtöki száma közli a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának Nyugat-Németország polgáraihoz intézett nyílt levelét. A levél a többi között megállapítja, hogy miután a két német állam dolgozói nem mondtak le az egységes, békeszerető és haladó Németország megteremtéséről, ezért természetes, hogy komoly formában foglalkoznak Németország jövőjével. A levél vitába száll azzal a nyugatnémet propagandával, amely azt állítja, hogy az NDK új alkotmánya megpecsételi Németország kettéosztottságát. Kiemeli, hogy a szocializmus felépítése az NDK-ban, semmi esetre sem jelenti a nemzeti egység gondolatának feladása, hiszen Nyugat-Németországban is a szocialista rendszer lép majd a kései kapitalizmus helyére. A levél rámutat: két út áll Nyugat-Németország polgárai előtt. Vagy továbbra is megtűrik a jelenlegi nagytőkés, revansista kormányzatot, és akkor tovább mélyül a szakadék a két német állam között, vagy maguk veszik kezükbe a vezetést, felszámolják a nagytőkés reakciósok és revansisták uralmát, és akkor megvalósulhat az egységes, demokratikus, szocialista Németország. (Folytatjuk.)