Zalai Hírlap, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-25 / 47. szám
• A februári győzelem Ma 22 éve döntő fordulat következett be a szomszédos csehszlovák nép életében. A prágai Vencel téren a munkások és milicisták forradalmi gyűlésén Klement Gottwald bejelentette: Csehszlovákiában a munkásosztály és a reakciós burzsoázia harcából a szocializmus hívei kerültek ki győztesen. Ezt a bejelentést rendkívül éles politikai harc előzte meg. A belső és a külső reakció összpontosított támadást folytatott a Csehszlovák Kommunista Párt ellen, amely a háborút követő években mind nagyobb politikai befolyásra tett szert a tömegek között. A Csehszlovák Kommunista Párt már az 1946-os választásokon megszerezte a szavazatok 40 százalékát, s azzal a parlament legerősebb pártja lett. Ennek alapján Klement Gottwald lett a miniszterelnök. A reakció ebbe nem akart belenyugodni, s mind koncentráltabb támadást intézett a haladás erői ellen. 1947 végén és 1948 elején a koalíciós kormány polgári és szociáldemokrata tagjai lemondásukkal akartak zűrzavaros helyzetet teremteni, majd kommunisták nélküli „politika-mentes” kormányt alakítani. A munkásosztály azonban keresztül húzta a reakció terveit és Csehszlovákiát a nép akaratának megfelelően elindította a szocializmus útján. Ezzel a reakció hosszú időre, de nem véglegesen vereséget szenvedett. 1968-ban ismét jelentkeztek a már egyszer kudarcot vallott „átértékelési” törekvések. A már a szocialista rendet fenyegető „átértékelési” törekvéseken ismét úrrá lettek a szocializmus erői. Az 1968-as csendes ellenforradalmi kísérlet nagy tanulsággal szolgált a csehszlovák és valamennyi szocializmust építő ország népeinek. A szocialista Csehszlovákia még viseli az ellenforradalmi kísérlet nyomait, de már megkezdődött a konszolidáció, a hibák és a tévedések következményeinek helyrehozása. Biztosak vagyunk benne, hogy a csehszlovák nép ismét felülkerekedik minden nehézségen és új tanulságokkal folytatja a szocializmus építését. _______________________________] 2 Szakképzett boltvezetőt AIMMSZUHK bázakerettyei ruházati boltunkban Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: Zala megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat Munkaügyi Osztály, Zalaegerszeg, Marx-tér 4._______ Nagygyűlés Prágában Prága (MTI): A prágai Óváros-téren kedden délután a párt és a kormány vezetőinek jelenlétében a fővárosi dolgozók képviselői, valamint a népi milícia, a nemzetbiztonsági testület és a néphadsereg egységei ünnepi felvonulást és nagygyűlést tartottak abból az alkalomból, hogy 22 évvel ezelőtt a szocialista erők meghiúsították a burzsoázia puccskísérletét és megszilárdították a néphatalmat. A nagygyűlésen Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára mondott ünnepi beszédet. Megnyílt az SZVSZ ülésszaka Khartoum (MTI) Kedden Khartoumban megnyílt a Szakszervezeti Világszövetség irodájának ülésszaka. A megnyitón Numeiri vezérőrnagy, a Szudáni Forradalmi Tanács elnöke és miniszterelnök mondott beszédet A péntekig tartó ülésszakon a világ különböző országainak szakszervezeteit 80 delegátus képviseli. Pierre Gensous, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára az ülésszak kezdete előtt tartott sajtóértekezletén elmondotta, hogy megvitatják a VII. Szakszervezeti Világkongresszus ülésszakának eredményeit és határozatokat fogadnak el — figyelembe véve a kongresszus óta eltelt időszak eseményeit. ZALAI HÍRLAP Pompidou a Fehér Házban Washington (MTI): Nixon elnök katonai díszpompával, ünnepélyes keretek között fogadta kedden Washingtonban Pompidou elnököt, aki első hivatalos látogatására érkezett az Egyesült Államokba. A francia elnök már hétfőn megérkezett az amerikai fővárosba, ahol Nixon képviseletében Agnew alelnök fogadta a repülőtéren. Pompidou az éjszakát a Camp David-i elnöki nyaralóban töltötte és kedden helikopteren érkezett a Fehér Házhoz, ahol Nixon, Agnew, Rogers külügyminiszter és az amerikai kormány számos más tagja köszöntötte. Az ünnepélyes fogadtatás után a két elnök azonnal megkezdte tárgyalásait. A több mint egyórás első megbeszélés után Pompidou részt vett az országos sajtóklub ebédjén és válaszolt az újságírók kérdéseire látogatásával , és Franciaország politikájával kapcsolatban. Este a francia elnök tiszteletére Nixon díszvacsorát adott a Fehér Házban." A cseh belügyminisztérium közleménye Prága (MTI). A cseh belügyminisztérium kedden közzétett közleménye szerint a Cseh Nemzeti Tanács Elnöksége az alábbi személyeiket fosztotta meg a cseh állampolgárságtól: Jiri Pelikánt (1923), amiért 1969 szeptemberében törvényellenesen elhagyta Csehszlovákia területét, Londonban nyilatkozatot adott ki, hogy nem hajlandó visszatérni hazájába és külföldön tanúsított magatartásával kárt okoz Csehszlovákia érdekeinek. Otakar Rambouskát (1923) amiért 1968 szeptemberében törvényellenesen elhagyta Csehszlovákia területét és külföldön tartózkodik; Ivan Svitakot (1923) és Ota Sikot (1919), amiért külföldön tartózkodnak és magatartásukkal kárt okoznak a Csehszlovák Szocialista Köztársaság érdekeinek. Szétrobbant a nagykoalíció Alsó-Szászországban nők (SPD) közölte helyettesével, Langeheine művelődésügyi miniszterrel (CDU), hogy a tartományi gyűlés elnökét értesítette a négy CDU-párti miniszter elbocsátásáról. A miniszterelnök egyben kérte a tartományi gyűlés hozzájárulását Ezzel a csaknem öt éve fennálló tartományi nagykoalíció megszűntnek tekinthető. A Szociáldemokrata Párt most arra törekszik, hogy a tartományi gyűlést feloszlassák és új választásokat írjanak ki. A CDU azonban meg akarja kísérelni, hogy koalíciós kormányt alakítson, természetesen a maga vezetésével. Scheel, a Szabad Demokrata Párt országos elnöke kedd délelőtt a tartományi fővárosba utazott és részt vett a helyi FDP-frakció tanácskozásán, de nem volt hajlandó nyilatkozni annak eredményéről. Az, hogy miképpen oldódik meg az alsó-szászországi politikai válság, március első napjaiban fog eldőlni. Akkor kell ugyanis a tartományi gyűlésnek szavaznia a CDU- miniszterek elbocsátása és a tartományi gyűlés esetleges feloszlatása ügyében. Bonn (MTI): Alsó-Szászországban kedden megszűnt az SPD és a CDU alkotta kormánykoalíció. Georg Diederichs tartományi miniszterel Nasszer-Tilo találkozó Asszuánban (Folytatás az 1. oldalról.) térségi állásokat. Valamenynyi egyiptomi repülőgép sértetlenül tért vissza támaszpontjára. Amman. (MTI): Jasszer Arafat, a palesztinai gerillák vezetője kedden az amimani jogászklubban sajtóértekezletet tartott, s ezen kijelentette, hogy a jordániai kormány és a kommandók ellentéte,, múlékony válság” volt. Arafat nem közölt részleteket a válságot lezáró, vasárnap létrejött titkos megállapodásról, csak annyit mondott, hogy sikerült visszaállítani a február 10-e (a jordán kormány biztonsági intézkedéseit ezen a napon hozták) előtti helyzetet. Arafat az egész palesztinai ellenállási mozgalom nevében szólva határozottan cáfolta, hogy a kommandó csoportok valamelyikének is köze volna a Swissair svájci légitársaság gépének szombati katasztrófájához. Szovjetunióbeli látogatásáról Arafat kijelentette, hogy a palesztínani forradalmárok képviselőjeként látogatott el a Szovjetunió baráti népéhez. Mint mondotta, a szovjet vezetők nagy megértést tanúsítottak a palesztinaiak céljai iránt. Kairó (MTI): Az egyiptomi munkások elhatározták, hogy egy országos mozgalom eredményeként közös segélyalapot hoznak létre, amelyből támogatásban részesítik az izraeli agresszió áldozatául esett munkások családjait. A segélyezést kiterjesztik mindazokra a családokra, amelyek 1967 óta veszítették el fenntartójukat A segélyalaphoz a szakszervezetek is hozzájárulnak, költségvetésük tíz százalékával. Sf 24 ÓRA A NAGYVILÁGIAM isii!ffltttmtTnriTniinmniiiiii-ijirrrmiiiiHiniuMiiMiii.ijiiniiHrrrTTnlinwt. Ülésezik a KGST VB Moszkva (TASZSZ). Kedden Moszkvában megnyílt a KGST Végrehajtó Bizottságának 45. ülésszaka. A napirenden a tagállamok gazdasági tudományos és műszaki együttműködésének kérdései szerepelnek. Kijárási tilalom Hebronban Hebron (MTI): Az izraeli megszálló hatóságok kedden meghatározatlan időre szóló kijárási tilalmat rendeltek el Hebronban és többtucat arab lakost őrizetbe vettek. INFLUENZA ELLEN LEGJOBB VÉDEKEZÉSI MÓD A HÁZTARTÁSI KVARCLÁMPA HASZNÁLATA. . Kapható a nagykanizsai BIZOMÁNYI ÁRUHÁZBAN kétéves garanciával. 73 182 U Thant Beirutban Beirut (MTI): Nasszim Madzsdalani libanoni külügyminiszter kedden tanácskozásokat folytatott U Thant ENSZ-főtitkárral, aki Rangoonból New York felé repülve, rövid iőre megszakította útját Beirutban. Bahr tájékoztatója Bonn (MTI): Scheel külügyminiszter és Egon Bahr államtitkár kedden reggel tájékoztatta a Bundestag frakcióinak elnökeit Moszkvában folytatott eszmecseréjéről. Az egyórás tájékoztatón néhány más politikus, így Gerhard Schröder, a Bundestag külügyi bizottságának elnöke is részt vett. A megbeszélésről nem adtak kiközleményt. Elméleti konferencia Moszkvában Moszkva (TASZSZ): Moszkvában kedden nemzetközi elméleti konferencia nyílt meg „A Leninizmus és a világforradalmi folyamat” címmel. A konferencián 27 ország kommunista pártjainak képviseletében a nemzetközi kommunista mozgalom neves személyiségei és marxista tudósok vesznek részt Verekedés a római egyetemen Róma (RP): Verekedés robbant ki kedden a római egyetem jogi karán mintegy száz szélsőjobboldali diák és egy baloldali csoport tagjai között. Az egyetem rektorának kérésére 300 rohamrendőr érkezett a helyszínre és könnygáz, valamint gumibotok segítségével vetettek véget a verekedésnek. A rektor utasítására az egyetem jogi karát egy időre bezárták. Ítélet a varsói diverziós csoport perében Varsó (MTI): A varsói vajdasági bíróság kedden délután ítéletet hirdetett Maciej Kozlowski és négy társa politikai diverziós csoportjának perében. A bíróság Maciej Kozlowskit négy és félévi, Jakub Karpinskit négy, Krzysztof Szymborskités Maxia Tworkowskát három és fél , három és fél, Mana Szpakowskát pedig három évi börtönbüntetésre ítélte. 1970. február 23. ) Társadalmi válság Itáliában Az elmúlt hetek híranyagai között gyakran szerepelnek Olaszországból származó információk. Mint ismeretes,február 7-én Mariano Rumor olasz kisebbségi kereszténydemokrata kormánya lemondott és ezzel új kormányalakítási alkudozások és tárgyalások hosszú sora kezdődött. A Kumor-kormány lemondása a magyar közvélemény érdeklődését többek között azért is felkeltette, mivel a kormányválság következtében Moro olasz külügyminiszter február 9-11-re tervezett hivatalos magyarországi látogatását későbbi időpontra halasztották.)LASZORSZÁG társadalmi, politikai és gazdasági élete súlyos gondoktól, válságoktól volt terhes az elmúlt évtizedekben. Az uralkodó körök a nagy olasz monopolista csoportok törekvéseinek megfelelően az állandó válsághelyzetet és az egyre súlyosbodó problémákat igyekeznek rajtuk kívül álló okokkal magyarázni. Kétségtelen, hogy a mediterrán országot az elmúlt esztendőkben sok természeti csapás érte, amelyek nehezítették a helyzetét. Ilyen volt például a szicíliai földrengés, a sorozatos árvízkatasztrófák, a nápolyi földcsuszamlások, amelyek romboló hatásukkal hatalmas károkat okoztak az olasz gazdaságnak. A monopolista érdekeket kiszolgáló kormánykörök többek között a természeti csapásokkal is próbálták magyarázni a bajok okait. Az olasz nép azonban egyre inkább rádöbben, hogy a legnagyobb csapást az ország helyzetére a monopóliumok uralma és hatalma jelenti. E felismerés jegyében a dolgozó tömegek fokozták harcukat és hatalmas társadalmi összecsapásokra, sztrájkokra, tömegtüntetésekre került sor, amelyek 1960 őszén eddig nem tapasztalt méreteket öltöttek. AZ OLASZ MUNKÁSSÁG és a különböző dolgozó rétegek megmozdulásaival szemben a kormányzat sok esetben erőszakosan lép fel. Ez év januárjában például a milánói tüntetéskor negyvenen sebesültek meg a rendőrséggel való összecsapás során. A terror ellenére a dolgozók — többek között az Olasz Kommunista Pártnak a tömegek között végzett munkája következtében — helyesen látják, hogy van lehetőség jogos követeléseik kivívására, a demokratikus jogok kiszélesítésére mind a munkahelyükön, mind a körletben. A dolgozó tömegek ellenállásának fokozódását kiváltó okok között szerepelnek olyan tényezők is, mint például a fasiszta terrorakciók és az ultra-jobboldal által dédelgetett puccskísérletekről szőtt álmok. Ezek a merényletek és „puccskísérletek” súlyosbítják és még terhesebbé tették az amúgy is ideges politikai hangulatot. Az olasz kommunisták azonban rámutattak ezekban az időkben is arra, hogy az olaszországi társadalmi erőviszonyok, az olasz munkásosztály harckészsége és a nehéz helyzetekben megmutatkozó egysége és bátorsága, s nem kevésbé az Olasz Kommunista Párt nagy ereje és tömegpázisa nem teszi reálissá az ilyen kísérleteket, ugyanakkor a párt hangsúlyozza azt is, hogy az ország demokratikus erőinek miximális éberséggel kell figyelnie és elemeznie a helyzetet. Az olaszországi haladó erők az elmúlt években lelepleztek egy összeesküvést, amelyben szerepet játszottak felsőbb katonai körökhöz tartozó személyek is. Ez a leleplezés is mutatja, hogy az olaszországi politikai élet vezető rétegei szemben állanak a fasiszta diktatórikus jellegű törekvésekkel. Ugyanakkor azonban nem tapasztalható megfelelő keménység és határozottság a sorozatos fasiszta jellegű akciókkal szemben. Mint a jeentésekből is kitűnik, az utóbbi hónapokban több terrorcselekményre került sor. December 12-én 16 óra 37 perckor a milánói Nemzeti Agrár Bank székházában bomrobbanás történt, melynek következtében tizennégyen meghaltak és sokan súlyosan, vagy könnyebben megsebesültek. A BOMBAMERÉNYLETEK olaszországi elszaporodását kénytelen volt elismerni Restigo belügyminiszter is, akinek képviselőházi közlése szerint 1968 és 69-ben 51 bombamerényletet hajtottak végre az országban. Szaporodtak afasiszta merényletek és támadások az olasz haladó erők, elsősorban a kommunista párt ellen. Sorozatosan támadják a párt különböző helyiségeit és aktivistáit. A szicíliai Avolában például a kommunista polgármester és a szocialista polgármester-helyettes ellen több merényletet is terveztek a reakciós körök a földmunkások életkörülményeinek javítása érdekében tett intézkedéseikért. A reakciós erők korábban egy ízben már a maffiát mozgósították a város vezetői ellen, azonban a dolgozók felháborodott ellenakciója nyomán távozni kényszerültek a bűnszövetkezet bérencei. Most karácsonykor viszont mindkét vezető házánál gyújtogatás történt. A terrorista akciókkal szemben csak a tömegek tiltakozása az egyetlen valódi erő, mert a rendőrség igen körülményesen, lassan és főleg következetlenül lép fel. A MUNKÁSSÁG szervezett, erőteljes fellépései nemcsak a demokratikus jogok védelméért, kiszélesítéséért, hanem a jobb életkörülmények kivívásáért történnek. A bérek felemeléséért, a jobb munkakörülményekért vívott küzdelemben nagy szerepet játszik a szocialista-kommunista szakszervezeti központ (CGIL), amely a politikai életben is jelentősen növelte befolyását. Az olaszországi politikai helyzet elemzése ugyanis tisztán mutatja, hogy a különböző kormányok — nevezzük őket akár kisebbségi kereszténydemokrata, középbalnak, vagy négypártinak — fő célkitűzéseikben a monopóliumok érdekeit szolgálják és ennek következtében törekvéseik nem találkoznak a dolgozók nagy tömegeinek szándékaival. Az olasz társadalmi, politikai életben egyedül az Olasz Kommunista Párt rendelkezik megfelelő programmal, amelyet az elmúlt év februárjában megtartott XII. kongresszusán rögzített. A kongresszuson Luigi Longo, a párt főtitkára megállapította, hogy a középbal kísérlete, hogy kivezesse az országot a társadalmi válságból, megbukott. Most ismételten a kereszténydemokraták, a szocialisták, a szociáldemokraták és a republikánusok próbálkoznak egy középbal kormány megalakításával- Fő célkitűzéseik központjában azonban most sem az ország gondokkal terhes életének megreformálása, javítása áll elsősorban, hanem a kommunistákkal szembeni pozícióik erősítése. Az olasz kommunisták programja viszont azokat a reformokat tartalmazza, amelyek a baloldali erők szövetségével enyhíthetik és végsősoron a megoldás irányába vezethetik az országot. A reformtervek közé tartozik többek között az állam reformja, a mezőgazdaság helyzetének javítása, az állami beruházások ellenőrzése, Dél-Olaszország fejlesztése, a gyáron belüli szabadságjogok biztosítása. Ezek olyan célok, amellyel rokonszenveznek más baloldali erők is. A kereszténydemokraták soraiban is szerveződnek ilyen erők és akormánypártokon belül is “vannak olyan csoportok, amelyek a kommunistákkal való kapcsolatok megteremtését, erősítését sürgetik. A LEGÚJABB hírek szerint „a néptömegek fokozottan tiltakoznak olyan kormány lehetősége ellen, amelyben a kereszténydemokrata jobboldal és a szociáldemokraták lennének a hangadók, tehát egyértelműen konzervatív jellegű lenne”. Ez a hír is bizonyítja, hogy ilyen helyzetben nehéz lesz felújítani az olasz kormánykoalíciót. A néptömegek egyre hangsúlyozottan t van olyan baloldali irányzatú kormányt követelnek, amely a realitásoknak, a társadalmi követelményeknek megfelelő új bel- és külpolitikát képvisel Kerkay László