Zalai Hírlap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-13 / 10. szám
_______ Ülést tartott a megyei tanács vb. (Folytatás az 1. oldalról.) megyében, amelyek gyenge termőképességűek, erősen vadkárosak, mezőgazdasági művelésre gazdaságosan nem használhatók. Az erdővédelem követelményeinek fokozott betartására hívja fel a figyelmet az a tény, mely szerint a III. ötéves tea során legeltetés, vagy egyéb emberi károsítás következtében mintegy ezer hektár területen kellett póttelepítést végezni. Összességében elmondható hogy a III. ötéves terv időszakában megyénkben kezdetét vette a szakszerűbb erdőgazdálkodás. Javult az erdőművelési munkák színvonala, kezdeti fejlődés található a műszaki fejlesztésben, s az üzemek vezetői mind nagyobb gondot fordítanak az erdővédelemre is. A még eredményesebb folytatás érdekében a vb. számos határozatot hozott Ezek közé tartozik mindenek előtt, hogy a gazdálkodó egységek megfelelő szakértelemmel hajtsák végre a telepítési feladatokat. Készüljön körültekintő felmérés arra, hogy hol célszerű újabb telepítéseket végezni. Elengedhetetlen, hogy a telepítések a meliorációs munkákkal összhangban történjenek. A csemeteellátás érdekében csemetekert létrehozása szükséges Meg kell határozni az erdők kezelésével kapcsolatos teendőket. Valamennyi gazdálkodó egység számára előírta a vh, hogy törekedjenek a műszaki színvonal növelésére. A fafeldolgozással kapcsolatban pedig az a végrehajtó bizottság álláspontja, hogy a megyében célszerű e tevékenység fejlesztése. A két nagy bútorgyár, az építőipari , faanyagszükséglet stb. miatt Lenti térségében indokolt egy faforgácslap gyár létesítése, s meg kell vizsgálni, hogy milyen vállalatok vonhatók be egy ilyen kooperációba, amit egyébként a tanács is tud anyagilag támogatni. A vb. kelön felhívta a termelőszövetkezetek figyelmét a szakszerűbb erdőgazdálkodásra, amihez segítséget kell adni a tsz területi szövetségeknek is. Fogadás a kubai nemzeti ünnep alkalmából Floreal Chomon Mediavilla, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete a Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe, a kubai forradalom győzelmének 12. évfordulója alkalmából kedden fogadást adott a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának Népstadion úti helyiségében. A fogadáson megjelent Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja Pulai Árpád, az MSZMP Központ Bizottságának titkára. Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke. Cseterki Lajos, Elnöki Tanács titkára, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter,,, dr. Keresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke, dr. Dobrónaki Gyula államtitkár, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke, Csémi Károly altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese, Rácz Sándor, a belügyminiszter első helyettese, Gyenes András külügyminiszterhelyettes, dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes, Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, dr. Pesta László, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökhelyettese, s a politikai, a gazdasági, a kulturális, a társadalmi élet több más képviselője. Ott volt a fogadáson a budapesti diplomáciai képviseletek számos , vezetője és tagja is (MTI) . Véget ért a MLSZ-kongresszus Havanna (MTI) Havannában hétfőn az imperializmust elítélő határozat elfogadásával véget ért a Nemzetközi Újságíró Szervezet VII. kongresszusa. A január 4 óta a kubai fővárosban ülésező kongreszszus határozatában elítélte az Egyesült Államokat a guantanamói támaszpont fenntartásáért, az új chilei kormány ellen intézett beavatkozási kísérletekért. Kikelt „Izrael agressziós politikája, s a Palesztinai nép jogainak semmibe vétele ellen”. A kongresszus utolsó ülésén kiadták a NUSZ diplomáit az „Unen” című mongol lap kollektívájának, valamint Jurij Zsukovnak, a Pravda politikai szemleírójárnak és a börtönben sínylődő Hovan Mbeki haladó dél-afrikai újságírónak. Az elnökség döntése folytán halála után kitüntették Juan Garcia Elorrio argentin és Elmo Catalan chilei újságírót. Külön diplomával jutalmazták az 1970. évi cukorrsádavatás lefolyásának ismertetésében kitűnt kubai újságírók cso-portját. A végrehajtó bizottságba beválasztották különböző országok újságíró szervezeteinek 50 képviselőjét és több NUSZ- díjast, köztük Madeleine Riffaud-t (Franciaország), James Aldridge-t (Anglia) és a mexikói Renato L.duc-öt. A NUSZ elnökévé ismét Jean-Maurice Hermannt (Franciaország) választották. Alelnökök lettek a Szovjetunió, Kuba, a KNDK, Peru, Chile, Dél-Vietnam és több más ország képviselői. Újból főtitkárrá választották Jirí Kubicát (Csehszlovákia) . A kongresszuson 326 küldött vett részt, 84 országból. A kubai küldöttség javaslatára a kongresszus nyilatkozatban emlékezett meg Ernesto Guevaráról. Carlos Rafael Rodriguez, a Kubai Kommunista Párt KB titkárságának tagja, a forradalmi kormány minisztere mondott zárszót. Példátlan méretű embervadászat Uruguayban este eleget tett Jorge Pacheco Areco államelnök azon kérésének, hogy függesszék fel az alkotmányban biztosított egyéni szabadságjogokat. Az elnök eredetileg kilencven napra akart rendkívüli hatalmat adni a katonaságnak és rendőrségnek, ezt az időszakot azonban a parlamenti bizottság negyven napra szűkítette le. Folytatódik a példátlan méretű embervadászat országszerte, Geoffrey Jackson, az elrabolt angol nagykövet, és az emberrablást végrehajtó szervezet, a Tupamarók gerillái után. A rendkívüli felhatalmazás birtokában a karhatalom már eddig is több száz személyt letartóztatott. Mint már jelentettük, Jackson sorsáról a Tupamarók eddig még csak egyszer nyilatkoztak. Újabb jelentések szerint az üzenetben, amelyet vasárnap este találtak meg Montevideóban, a gerillák kifejtik a maguk részéről hajlandók tárgyalni, s most már a kormányon a sor, hogy az elutasító politikát megváltoztatva, a tárgyalások útjára lépjen. Montevideo (MTI): Az uruguayi kongresszust képviselő parlamenti bizottság hétfőn Munkásképviselőket vonnak be a bolíviai kormányba Letartóztatások az államcsíny-kísérlet gyanújával Lo Paz (MTI): Juan José Torrez bolíviai köztársasági elnök hétfőn beszédet mondott az államfői rezidencia erkélyéről a forradalom győzelmét ünneplő tömegnek, néhány órával azután, hogy a jobboldali katonatisztek kísérletet tettek a kormány megdöntésére A nagygyűlésen, amely Torrezt és politikáját köszöntötte, tízezer munkás vett részt, javarészük az andesi főváros környékének ónbányáiból. A hírügynökségi tudósítók elmondták, hogy sok munkásnál láttak fegyvert. Torrez kijelentette, hogy „a fasisztáknak leáldozott ebben az országban”, s „holnap új szakasz kezdődik, amelyet az jellemez majd, hogy a népnek a kormányban nagyobb lesz a képviselete”. „A kabinet — fűzte hozzá — azonnal tanulmányozni kezdi, hogyan vonhat be munkásképviselőket a kormányba”. A jobboldaliak puccskísérlete mindössze hét órán át tartott. A főkolomposok közül Banzer ezredes, a katonai iskola volt parancsnoka, állítólag a Paraguay nagykövetségre menekült, míg a másik puccsvezér, Valencia ezredes vidéken bujkál. Eddig körülbelül száz embert vettek őrizetbe a biztonsági erők az államcsíny-kísérletben való részvétel gyanújával. A puccskísérlet bukását ünneplő tömeg ilyen jelszavakat kiáltozott: „Halál a katonai fasizmusról” „Szocializmust!”, „Szocializmust”. SALAI HÍRLAP Barátsági gyűlés Szófiában Befejeződtek a bolgár—csehszlovák tárgyalások Szófia (MTI). „A tegnap és ma folytatott tárgyalásokkal nagyon elégedettek vagyunk. Nemcsak e tárgyalások elvtársi és baráti légköre miatt, hanem az országaink kapcso- lataira, azok további fejlesztésére és a nemzetközi politika alapvető kérdéseire vonatkozó nézeteink teljes azonossága miatt is. Már most kijelenthetjük, hogy a találkozó erősíteni fogja pártjaink és kormányaink kapcsolatait, s hozzájárul a szocialista közösség erejének gyarapításához’— hangsúlyozta Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának első titkára abban a beszédében, amelyet a csehszlovák párt- és kormányküldöttség hivatalos bulgáriai látogatása alkalmából Szófiában kedden megrendezett barátsági gyűlésen mondott. A barátsági gyűlés másik szónoka, Todor Zsivkov, a BKP Központi Bizottságának első titkára, Bulgária miniszterelnöke volt. Ez is hangsúlyozta, hogy a néhány évvel ezelőtt „ideiglenesen megromlott” bolgár—csehszlovák viszony máig teljesen rendeződött, aminek egyik látható bizonyítéka ez a látogatás is. A testvéri kapcsolatok helyreálltak, az együttműködés a politikai, a gazdasági és a kulturális élet területén kifogástalanul fejlődik, s a két ország pártjának és kormányának vezetői teljesen egységesen ítélik meg mind a kapcsolatok további fejlesztésének, mind a nemzetközi helyzetnek és a kommunista világmozgalomnak a kérdéseit. Husák és Zsivkov egyaránt kiállt beszédében a szocialista országok nemzetközi szervezetei: a Varsói Szerződés és a KGST erősítése, a szocialista integráció fokozása, a Szovjetunióval való megbonthatatlan barátság mellett. Mindketten síkra szálltak az európai biztonsági értekezlet mielőbbi összehívásáéért, támogatásukról biztosították a Szovjetuniónak és Lengyelországnak a Német Szövetségi Köztársasággal kötött szerződését, hangsúlyozva azok mielőbbi ratifikálásának fontosságát is. Husák kijelentette, hogy Csehszlovákiának érdeke az NSZK - val való jó viszony, s hogy a két ország sikeres tárgyalásaival egész Európa nyerne. Mindkét pártvezető síkra szánt Indokína népeinek és az arab népeknek az imperialista agresszorok ellen vívott igazságos harca mellett. A bolgár—csehszlovák tárgyalások kedden délután befejeződtek. A csehszlovák küldöttség este díszhangversenyen vett részt az Operaházban, ma pedig egynapos vidéki útra indul. Radioaktív veszély az Egyesült Államokban New York (MTI): Az amerikai atomenergiai bizottság eltitkolja a lakosság elől az igazságot arról, hogy milyen óriási kockázattal jár a nukleáris fegyverkísérleti program — írja a Center Magazin című folyóirat. A lap rámutat, hogy az atomenergia bizottság évek óta „visszatartja” az információkat arról, hogy a nukleáris robbantások veszélyeztetik amerikaiak millióinak egészségét és életét. A nevadai kísérleti telepen végrehajtott föld alatti nukleáris robbantások során számtalanszor tapasztaltak radioaktív felszivárgást Radioaktív anyagokat találtak például abban a tejben, amelyet Kansas City, Minneapolis és más városok lakosai vásároltak. A tények azt mutatják, hogy a kísérletek veszélyeztetik a movani és az eljövendő amerikai nemzedék egészségét éss életét — figyelmeztet a folyóirat. 1970 Január 16. Cionista provokációk az USA-ban TOVÁBB FOLYTATÓDNAK az Egyesült Államokban a szovjet diplomaták és intézmények elleni szélsőséges provokációk. A cionista szervezetek egy csoportja pénteken bombatámadást hajtott végre a szovjet nagykövetség egyik épülete ellen, kísérgetik és molesztálják, durván szidalmazzák a szovjet diplomatákat. A Szovjetunió elmúlt heti erélyes hangú tiltakozását az Egyesült Államok külügyminisztériuma visszautasította, s a rendőrség sem akadt a provokátorok, a bombatámadás tetteseinek nyomára, de ezen túlmenően sem tett megfelelő lépéseket az incidensek megakadályozására. ölhetett kezekkel figyelik az eseményeket az Egyesült Államok illetékes szervei, s nem veszik figyelembe, hogy az ilyen viselkedés mennyire rontja a két ország viszonyát, s a nemzetközi helyzetet is. Ezzel kapcsolatban jelentette ki egy amerikai újságíró, hogyha a kévmutatás élne. Washington holt város lenne Ez az aforizma akaratlanul eszünkbe jut ma, amikor az Egyesült Államokban — minden jel szerint — kitört a szovjetellenes hisztéria új hulláma. A cionista szervezetek már hosszú hónapok óta szervezik a huligán-akciókat az Egyesült Államokban működő szovjet intézmények körül, a vezető amerikai lapok hasábjain rágalmazzák a Szovjetuniót, nyíltan fenyegetik a szovjet embereket. A vezető amerikai lapok jelentős része tevékenyen támogatja ezt a szovjetellenes kampányt Ugyanakkor éppen azok a lapok, amelyek igyekeznek olajat önteni a tűzre, az utóbbi időben krokodilkönnyeket hullatnak azért a „barátságtalan magatartásért”, amelyet a különböző amerikai képviselőkkel szemben tanúsítanak a Szovjetunióban. Ha már nyíltan beszélünk azokról az érzésekről, amelyeket általában az emberek táplálnak ma az Egyesült Államok iránt, akkor korántsem mondhatjuk azt, hogy az USA-ban végbemenő legutóbbi események növelnék a rokonszenvet és a tiszteletet a mai Amerika iránt. Hogy ez lehetne ez másképpen. Hiszen az egész nemzetközi közvélemény tanúja annak, hogy a diplomáciai funkciókat betöltő, hazájukat a nemzetközi szervezetekben képviselő szovjet emberek számára olyan légkört teremtettek, amelyet csak tűrhetetlennek lehet nevezni. Mindenki számára nyilvánvaló az is, hogy Amerika földjén a huligán-botrányok a hivatal, s Washington jóváhagyásával mennek végbe. Mint látható, arról van szó, hogy a fékevesztett szovjetellenes kampány nemcsak Tel Aviv-nak jó, hanem egyeseknek Washingtonban is. E kampányt — amelyre magának az amerikai sajtónak a beismerése szerint is ma több pénzt fordítanak, mint akár egy elnökválasztásra — meglehetősen befolyásos amerikai körök arra próbálják felhasználni, hogy ellenséges érzületeket szítsanak az amerikai népben a Szovjetunióval szemben, elvonják az amerikai nép figyelmét a saját, rendkívül kiélezett problémáiról, amelyekről Nixon legutóbbi tv-nyilatkozatában ugyancsak szűkszavúan beszélt. Amerikai földön a szovjetellenes kórusban a Tel Aviv-i kormányférfiak viszik a prímet. Izrael washingtoni nagykövetsége lénye""-ben a cionisták sajátos vezérkarává vált. A cionisták arcátlanul manipulálnak az amerikai sajtóval, felhasználják azt a szovjetellenes kirohanásokra és rágalmakra. Magától értetődik, hogy mindez a washingtoni „héják” támogatásával történik, akik nyerészkednek az izra°1! ^«vorszállításokon. Ő NÉZ KI, hogy Washingtonban egyesek Tel Aviv járszalagján haladnak. Ez a magatartás csak a szovjet— amerikai kapcsolatok kiélezésére törekvő erők kezére játszik és korántsem segíti az Egyesült Államok nemzetközi tekintélyének növési rizsét. Takács János 111111111111 H i’f Ifi i Hü 1111111111MDIIIÍ j 1111"| ff I 24 ÓRA A NAGYVILÁGBAN [nk:: tfmiTi 11 nmn uffffftngtw 11 nrr i rmdlmtféi Magyar—lengyel árucsereforgalmi és fizetési megállapodás Kedden a Külkereskedelmi Minisztériumban aláírták az 1971. évi magyar—lengyel árucsereforgalmi és fizetési jegyzőkönyvet. A jegyzőkönyv értelmében a két ország közötti kereskedelmi forgalom ebben az évben mintegy nyolc százalékkal haladja meg a múlt évi forgalmat. (MTI) Légi biztonsági konferencia Washington. (MTI). Az amerikai külügyminisztérium épületében 80 ország, közöttük a Szovjetunió, Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország és Románia képviselőinek részvételével megnyílt 3 napos légi biztonsági konferencián a repülőgéprablások megakadályozását célzó intézkedések kérdését vitatják meg. Moro Bukarestben Bukarest. (MTI). Kedden délután Bukarestbe érkezett Aldo Moro olasz külügyminiszter, aki Corneliu Manescu külügyminiszter meghívására háromnapos hivatalos látogatást tesz Romániában. összecsapás Belfastban Belfast. (AFP). Rövid, de heves összecsapás zajlott le hétfő éjjel Belfastban katolikus tüntetők és angol katonák között. A tüntetők benzines és kénsavas palackokat dobáltak katonákra. Sehe**!—1Scröder találkozó Bonn. (DPA). Walter Scheel, az NSZK külügyminisztere kedden fogadta Gerhard Schröder a Bundestag külügyi bizottságának keresztény, demokrata elnökét. Schröder szerdán nyolcnapos látogatásra Moszkvába utazik. ENSZ-értekezlet a kábítószer-ellenőrzésről Bécs. (MTI). Több mint 50 ország — köztük a Szovjetunió, Magyarország, Lengyelország, Csehszlovákia, Bulgária, Jugoszlávia — elküldte képviselőit arra az ENSZ-értekezletre, amelyet azért hívtak össze, hogy elfogadják az új nemzetközi szerződést a kábítószerek fölött való ellenőrzésről. A konferenciát ünnepélyes keretek között Franz Jonas, az Osztrák Köztársaság elnöke nyitotta meg. Wenzer hazautazott Moszkvából Moszkva. (MTI). Otto Winzer, az NDK külügyminisztere kedden hazautazott Moszkvából. Winzer Gromiko szovjet külügyminiszter meghívására tartózkodott baráti látogatáson a szovjet fővárosban. Moszkvai megbeszéléseiről kedden közleményt adtak ki. Az APTT főtitkára fogadta Púja Frigyest Kairó. (MTI). Abdel Mohszen Abu El Nur, az Arab Szocialista Unió főtitkára kedd délelőtt az ASZÚ székházában fogadta Púja Frigyest, a külügyminiszter első helyettesét a Kairóban tartózkodó magyar jószolgálati küldöttség vezetőjét. A megbeszélésen jelen volt dr. Randé Jenő, hazánk kairói nagykövete. Kozmosz—390 Moszkva. (TASZSZ). A Szovjetunióban kedden földkörüli pályájára bocsátották a Kozmosz—390 mesterséges holdat. A szputnyik berendezése normálisan működik. NSZK tengeralattjárók Görögországnak Bonn (UPI). A nyugatnémet kormány engedélyezte a kieli állami tulajdonban levő hajógyárnak, hogy leszállítsa Görögországnak az 1967-ben megrendelt négy, 900 tonnás tengeralattjárót, noha a Nyugat-Európai Uniót létrehozó szerződések legfeljebb 450 tonnás tengeralattjárók építését engedélyezik a Német Szövetségi Köztársaságban. PAMUTFONÓIPARI VÁLLALAT KAPOSVÁRI GYÁRA FELVESZ útképzős tanulónak 16—45 éves korú nőket. Szállást és étkezést térítés ellenében biztosítunk