Zalai Hírlap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-01 / 50. szám
2 ZALAI HÍRLAP A Minisztertanács ülése (Folytatás az 1. oldalról.) A Minisztertanács megtárgyalta az országos ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács jelentését az ifjúsági törvény végrehajtásáról, valamint az ötödik ötéves tervben megvalósítandó ifjúságpolitikai feladatokra vonatkozó javaslatát. A jelentés megállapítja, hogy mind a központi, mind a helyi intézkedések jól szolgálták az ifjúságpolitikai célkitűzések megvalósítását, amelyek nyomán javultak a fiatalok életkörülményei. Továbbra is biztosítani kell a fiatalok megfelelő arányban történő lakáshoz juttatását, elő kell segíteni a családalapítás, pályakezdés, továbbtanulás, a tömeges testedzés, a lakóterületi szabadidő-eltöltés feltételeinek javítását A kormány a jelentést tudomásul vette. Felhívta a miniszterek és az országos hatáskörű szervek vezetőit a fővárosi és a megyei tanácsok elnökeit, hogy fokozott ellenőrzéssel segítsék az ifjúsági törvény előírásainak megtartását. Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács jelentést tett a kormánynak az egyetemeken és főiskolákon tanuló házaspárok szociális helyzetéről. A jelentés megállapítja, hogy a nappali tagozatokon tanuló házaspárok, bár érdekükben több intézkedés történt, a társadalombiztosítás, a szociális támogatás, a kollégiumi elhelyezés és az utazási kedvezmények területén hátrányos helyzetben vannak. A kormány a jelentést elfogadta és úgy határozott, hogy az egyetemeken és főiskolákon tanuló házaspárokra kiterjeszti a családi pótlék jogosultságát, továbbá a táppénz, a terhességi és a gyermekágyi segély kivételével ugyanolyan betegségi-biztosítási szolgáltatásokra jogosultak, mint a munkaviszonyban álló dolgozók. Egyben felkérte a KISZ Központi Bizottságát, hogy folyamatosan kísérje figyelemmel a felsőoktatási intézményekben tanuló házaspárok helyzetét. A Minisztertanács megtárgyalta a mezőgazdasági és sérelmezésügyi, valamint belkereskedelmi miniszter, továbbá az Országos Anyag- és Áruhivatal elnökének a burgonya-, zöldség- és gyümölcstermelés, -ellátás és áralakulás problémáiról szóló együttes előterjesztését. Az ellátás javítása és az árszínvonal emelkedésének mérséklése összpontosított erőfeszítéseket igényel. A Minisztertanács úgy határozott, hogy ennek érdekében fokozottan törekedni kell a friss fogyasztású zöldségtermelés fejlesztésére, a termelés gépesítésére. A növényházak és fóliatelepek létesítéséhez a szövetkezetek — meghatározott feltételek mellett 70, illeve 50, a háztáji gazdaságok fóliaházak építéséhez 30 százalékos támogatást kaphatnak. Azok a termelőszövetkezeti tagok, akik a háztáji gazdaságukban termelt zöldséget a szervezett kereskedelem, vagy a közös gazdaság útján értékesítik, nyugdíjnapjóváírásban részesülnek. Intézkedéseket tesznek a zöldség, gyümölcskereskedelem megerősítésére, szervezettségének, kulturáltságának növelésére. A közlekedés- és postaügyi, a pénzügy-, a kohó- és gépipari miniszter, valamint az Országos Tervhivatal elnöke jelentést tett a kormánynak a közületi tehergépkocsiállomány felújításának végrehajtásáról, a gazdaságtalan üzemi gépjárművek rendkívüli műszaki felülvizsgálatáról és a forgalomból történő kivonásáról. A selejtezést p pénzügyi intézkedésekkel is elősegítették. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány jóváhagyta a KGST európai tagállamainak megállapodását a nemzetközi fuvarozást végző gépjárművek számára nyújtandó műszaki és egyéb segítségről. A megállapodás elősegíti a szocialista országok közötti nemzetközi autóbusz- és tehergépjármű-forgalom biztonságos lebonyolítását A munkaügyi, valamint az építésügyi és városfejlesztési miniszter javaslatot terjesztett a kormány elé az NDK-ból érkező fiatalok magyar vállalatoknál történő foglalkoztatására. A Minisztertanács úgy határozott, hogy a foglalkoztatást kísérleti jelleggel már 1974- ben meg kell kezdeni. A Magyarországon dolgozó NDK-állampolgárokat a magyar dolgozókkal azonos bérezés, jogok és kötelezettségek illetik meg. Alkalmazni kell rájuk mindazokat a feltételeket, amelyekben az NDK-ban dolgozó magyar fiatalok részesülnek. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Bocsássák szabadon a chilei hazafiakat — követeli az ENSZ emberi jogok bizottsága New York (TASZSZ). Az ENSZ emberi jogok bizottsága ülésszakának résztvevői sorra fejezték ki felháborodásukat azok miatt a fasiszta módszerek miatt, amelyeket a chilei junta alkalmaz, hogy megtarthassa a hatalmát. A felszólalók élesen elítélik a junta által alkalmazott terrort, követelik a megtorló hadjárat megszüntetését és Luis Corvalánnak, a Chilei Kommunista Párt főtitkárának szabadon bocsátását Olaszország, Svédország és Ecuador képviselői rámutattak: a katonai puccs óta öt hónap telt el és a chilei hatóságok azóta is durván lábbal tiporják az emberi jogokat. Olaszország delegátusa javasolta, hogy küldjenek különleges ENSZ-bizottságot Chilébe a helyzet kivizsgálására. Kuba, Magyarország, Bulgária és más szocialista országok képviselői erélyesen elítélték a junta tevékenységét és felszólították a világszervezetet, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a chilei hazafiak megmentésére, annak érdekében, hogy saját óhajuktól függően elhagyhassák az országot. Hortensia Bussi de Allende is szót kért a bizottságban. Felszólalásában köszönetet mondott a chilei nép iránt tanúsított együttérzésért és felszólította az ENSZ-t: kényszerítse a juntát a megtorlások megszüntetésére, védje meg a chilei hazafiak életét. Genf (MTI): A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet kormányzótanácsa szerdán Génfben megtartott ülésén meghallgatta annak a különleges munkacsoportnak a jelentését, amely a Chilében kialakult helyzet felmérésével foglalkozott. A munkacsoport tagjai tájékoztatták a kormányzótanácsot a fasiszta junta bűntetteiről, a chilei szabadságharcosok üldözéséről, a szakszervezeti és emberi jogok elnyomásáról. A csoport vezetője, Joseph Morrice határozati javaslatot terjesztett a tanács elé azoknak a dokumentumoknak alapján, amelyek a chilei szakszervezeti vezetőskkel szemben alkalmazott megtorlásokat bizonyítják. A határozati javaslat erélyes hangon követeli Luis Corvalánnak, a Chilei Kommunista Párt főtitkárának és a vele bebörtönzött chilei hazafiaknak a szabadon bocsátását, az emberi és szakszervezeti jogok azonnali helyreállítását Chilében. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet kormányzótanácsa vizsgálóbizottságot küld ki Chilébe. Kormányalakítási tárgyalások Párizsban Párizs, (MTI): Messmer miniszterelnök csütörtökön egész napon át folytatta kormányalakítási tanácskozásait. Este Jean-Philippe Lecat, a lemondott kormány tájékoztatási minisztere közölte, hogy ma délben hozzák nyilvánosságra az új kormány tagjainak névsorát, ma este pedig Messmer miniszterelnök a televízióban rövid nyilatkozatban vázolja majd az új kormány legfontosabb célkitűzéseit. Ami az új kormány összetételét illeti, egyelőre csak az látszik bizonyosnak, hogy Michel Jobert, aki ma Bonnba utazik, megtartja a külügyminiszteri tisztet. Valery Giscard D’Estaing eddigi gazdasági és pénzügyminiszter, a független köztársaságiak pártjának elnöke szintén tagja marad az új kormánynak. Súlyosbodott az etiópiai válság Addisz Abeba (UPI): Csütörtökön tovább súlyosbodott Etiópiában a válság: délelőtt katonai alakulatok jelentek meg a főváros stratégiailag fontos pontjain, megszállták a bankokat, a központi távíróhivatalt, és a repülőteret. Az etióp kormány a kialakult helyzetre való tekintettel az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsa 22. ülésszakának meghatározatlan időre való elhalasztását kérte, amit a 42 tagállam képviselői elfogadtak. Hailé Szelasszié etióp császár tegnap délután rádióbeszédben jelentette be a nemzetnek, hogy új kormányfőt nevezett ki, és a korábban jelzettnél magasabb zsoldemelést ad a katonáknak. Az új miniszterelnök Endalkacsev Makkonen, volt posta-és közlekedésügyi miniszter. Kormányát saját hatáskörében állíthatja össze, a császár csúfján a hadügyminisztert nevezte ki Abie Abebe tábornok személyében, aki eddig a szenátus elnöke volt. A szárazföldi hadsereg új főparancsnoka Szelasszié Bereka altábornagy. Megfigyelők szerint a császár mindkét tábornok kinevezésével a lázongó hadsereg kedvében akart járni. Az uralkodó ezenkívül bejelentette, hogy a közlegények havi fizetését nem 100, hanem 112 etióp dollárra (56 amerikai dollár) emeli. Az Aszmarában fellázadt második hadosztály 150 dolláros zsoldot követelt, az ő ügyükben a császár később ígért választ Végül megígérte, hogy ha a katonák békésen visszatérnek laktanyáikba, semmilyen büntetés, vagy megtorlás nem sújtja őket. Bonnba és Brüsszelbe látogat az amerikai külügyminiszter Bonn (MTI): Szerdán későn délután jelentette be a nyugatnémet külügyminisztérium, hogy Henry Kissinger vasárnap az NSZK-ba érkezik kétnapos látogatásra. Bonni megfigyelők feltételezik, hogy az amerikai külügyminiszter villámlátogatásáról Washington, szokása szerint, ismét csak az utolsó pillanatban tájékoztatta Rajna menti szövetségesét, máskülönben a szokásos szerda délutáni sajtóértekezletén a bonni kormányszóvivő nyilván idejekorán élt volna a bejelentéssel. Emiatt nem világos még az amerikai politikus látogatásának pontos célja, bár valószínű, hogy az összefügg a közös piaci külügyminiszterek március 4-i brüsszeli tanácskozásával A külügyminiszterek ugyanis már régóta arra készülnek, hogy nyilatkozatban rögzítsék az EGK közel-keleti politikáját, így kézenfekvő, hogy Kissinger egyrészt tájékoztatni kívánja bonni partnereit közelkeleti tanácskozásainak eredményeiről, másrészt maga is tájékozódni kíván. Kissinger vasárnap délben érkezik meg Bonnba, és a Gymnichi kastélyban nyomban négyszemközti megbeszélést tart Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszterrel. Hétfőn délelőtt Willy Brandt kancellárt keresi fel hivatalában, majd délután tovább utazik Brüsszelbe, ahol a NATO tanácsát,igazítja el”. TELEX | TELEX | TELEX | TELEX | Az európai biztonsági és együttműködési értekezleten csütörtökön a koordinációs bizottság különleges munkacsoportjának ülésén megkezdték az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó konzultatív bizottság létrehozására előterjesztett csehszlovák javaslat megvitatását ★ Moszkvában csütörtökön megállapodást írtak alá, amelynek értelmében szovjet —lengyel együttműködéssel atomerőmű épül a Lengyel Népköztársaságban. ★ A nemzetközi humanitárius jog kérdéseivel foglalkozó genfi konferencia résztvevői csütörtökön 38 szavazattal 37 ellenében, 33 tartózkodás mellett, elvetették azt a határozati javaslatot, hogy a DIFK képviselőit hívják meg a genfi értekezletre. "Az A közép-európai haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgyalások csütörtöki plenáris ülésén a kanadai küldöttség vezetője, George K. Grande fejtette ki kormányának állásfoglalását. Az ülésről nem adtak ki közleményt, de annyit közöltek a tudósítókkal, hogy a legközelebbi tárgyalást a jövő héten rendezik. március 12-én: Brezsnyev— Pompidou találkozó Moszkva (MTI): Georges Pompidou francia köztársasági elnök március 12—13-án látogatást tesz a Szovjetunióban, hogy találkozzék Leonyid Brezsnyevel, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával. 1974. március 1. Befejeződött a KGST vb ülésszaka Vinnyica és Albertirsa között villamos távvezeték épül Moszkva (MTI). Csütörtökön Moszkvában befejeződött a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának ülésszaka, amelynek munkájában Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia, a Szovjetunió, valamint Jugoszlávia képviselői vettek részt. Az ülésről kiadott közlemény megállapítja: " A Végrehajtó Bizottság felmérte a KGST-tagállamok együttműködésének eredményeit az 1971-ben elfogadott komplex szocialista gazdasági integrációs program teljesítésében. A KGST szervei nagyszabású és eredményes munkát végeztek a tagországok együttműködésének tökéletesítése és elmélyítése, a program megvalósítása érdekében. A résztvevők tervbe vették az integráció elmélyítését a villamosenergia-termelésben. Az érdekélet európai KGST- országok megállapodtak abban, hogy közösen vesznek részt a Vinnyica (Ukrajna) és Albertisza (Magyarország) között létesítendő 750 kilovoltos távvezeték felépítésében. A nemzetközi távvezeték a Szovjetunió európai részének egységes energiarendszerét kapcsolja össze az európai KGST- országok egyesített energiarendszereivel. Megállapították, hogy a KGST-országokban és Jugoszláviában 1971—1980 között a villamosenergia-termelés mintegy kétszeresére, 1990-ig pedig ismét kétszeresére növekszik. — A Végrehajtó Bizottság a KGST titkárságának javaslatára tervbe vette, hogy a következő években új hűtőházakat és hűtőkonténereket gyártanak. — A Végrehajtó Bizottság megvizsgálta a szintetikus festék- és szerves fél termékgyártási kapacitások fejlesztésével és bővítésével összefüggő javaslatokat, valamint azt az indítványt, amely Nemzetközi Vegyiszál Gazdasági Egyesülés létrehozását (Interhimvolokno) célozza. Gierek fogadta Karjalainent Varsó (MTI) Edward Gierek, a LEMP KB első titkára csütörtökön fogadta a lengyelországi látogatáson tartózkodó Ahti Karjalainen, finn külügyminisztert. A finn külügyminiszter Kekkonen köztársasági elnök és a finn kormány nevében finnországi látogatásra hívta meg Edward Giereket és Piotr Jaroszewiczet, akik a meghívást köszönettel elfogadták. Ezzel befejeződött Karjalainen külügyminiszter hatnapos lengyelországi látogatása. A finn vendég csütörtökön elutazott Varsóból. Szavaztak az angol választópolgárok London (MTI) Hideg időben, csípős szélben, mégis nagy arányú választási részvétel jegyében folytak csütörtökön az általános választások Nagy-Britanniában. A szavazóhelyiségeket reggel hét órakor nyitották meg, este tíz órakor zárták, s nyomban utána a 635 választókerületben a szavazatszámlálók megkezdték a hajnali órákba nyúló munkájukat. A nap folyamán kisebb zavargások voltak Belfastban, a tartományi székhelyen és köztársasági határhoz közel fekvő Londonderryben. Belfastban a katolikus negyedben lövöldözés folyt és két ember megsebesült. Londonderryben ismeretlenek autókat és buszokat raboltak el, s barikádokat emeltek belőlük a katolikus negyed utcáin. Két áruházban pokolgép robbant. A politikai zűrzavarban a hatóságok nem is tudták, hogy melyik szélsőségnek a számlájára írják a cselekményeket. A választási részvétel az esti órákig nagynak látszott: a konzervatív párt sajtóközpontja szerint feltétlenül meghaladja majd az 1970-es 72 százalékot Saigon gátolja a NEFE munkáját és a fogolycserét Területrabló offenzívát indított a Thieu-rezsim Saigon (UPI). A saigoni rezsim harci repülőgépei csütörtökön két alkalommal is visszafordulásra kényszerítették a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság három helikopterét, amelyek Saigonból Loc Ninhbe, a dél-vietnami felek közötti fogolycsere egyik színhelyére szállították volna a nemzetközi testület megbízottait. Amikor a NEFE helikopterei első alkalommal indultak el a DIFK ellenőrizte Loc Ninhbe, saigoni harci gépek nyomon követték őket, köröztek fölöttük és veszélyeztették biztonságukat. A helikopterek kénytelenek voltak visszatérni Saigonba. Később újabb kísérletet tettek arra, hogy a fogolycsere ellenőrzésével megbízott NEFB- képviselőket Loc Ninhbe szállítsák, a saigoni repülőgépek azonban akkor már bombázták a felszabadított térséget. Akciójuk végrehajtására a NEFB számára fenntartott légifolyosót használták fel — hangsúlyozta a DIFK szóvivője. A nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság képviselői nem tudtak eljutni Loc Ninhbe. A DIFK a fogolycserét gátló újabb incidens miatt tiltakozott a saigoni félnél. A Dél-vietnami Forradalmi Kormány egyik szóvivője újságíróknak azt mondotta, hogy a saigoni kormánynak vállalnia kell a teljes felelősséget a fogolycserét akadályozó újabb akciójáért. A saigoni kormányzat az öszszes érdekelt felekre immár több mint egy éve kötelező érvényű dél-vietnami tűzszünet betartásának már a látszatát sem próbálja megőrizni. Nyugati haditudósítások szerint a Thieu-rezsim hadserege csütörtökön páncélos, légideszszant és Ranger-alakulatok bevonásával „kétágú” offenzívát indított a Saigontól északra fekvő térségben. Az újabb területrabló akció nyomán órákon át harcok dúltak a támadók és a felszabadító erők között. Az offenzíva a Saigon, valamint a fogolycsere lebonyolítására kijelölt Loc Ninh közötti térségben kezdődött. Szabadlábon a My Lai tömeggyilkos New York, (MTI) A Georgia állambeli Columbus város körzeti bírósága óvadék ellenében szabadlábra helyezte a vietnami háborús bűnös William Calley hadnagyot arra az időre, amíg ügyének felülvizsgálása folyik. Calley mostani szabadlábra helyezése igen tanulságos. Amikor — hosszas leplezési kísérletek után — nyilvánosságra került, hogy My Lai dél-vietnami faluban 1968- ban a hadnagy közvetlen parancsnoksága alatt agyonlőttek több mint száz védtelen polgári lakost, az amerikai katonai hatóságok gyorsan nyugállományba helyezték a háborús bűncselekmény magasabb rangú felelőseit és a bűnbak szerepére a hadnagyot kárhoztatták. Calley azonban nem nyugodott bele a húszéves szabadságvesztésbe és nemsokára komoly pártfogókra akadt. Georgia állam törvényhozása nemrég olyan határozatot hozott, hogy Calley hadnagy „már eléggé megbűnhődött azokért a helytelen cselekedeteiért, amelyeket feltehetően elkövetett”. Figyelemre méltó tény, hogy a háborús bűnöst nevetségesen kis összegű óvadék, mindöszsze ezer dollár ellenében helyezték szabadlábra, míg a háborúellenes mozgalom aktivistáinak esetében több százezer dollár óvadékot szoktak követelni. Maga Calley cinikusan azzal indokolta pertisrafelvételi kérelmét, hogy „még hasznára lehet a táradalomnak”.