Zalai Hírlap, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-01 / 26. szám
* A hadsereg erődemonstrációval várja Khomeinit Irán és Akkond fegyartásán élné Teherán (MTI). Khomeini ajatollah, az iráni ellenzék 15 éve száműzetésben élő vezetője, a legújabb hírek szerint csütörtökön délelőtt tér viszsza Iránba. Legalábbis ezt közölte kedden este a főpap híveiből alakult fogadóbizottság. A 78 éves síita vallási vezető egyelőre még nem erősítette meg utazási szándékát. Miközben a síita vezető közvetlen munkatársai kedden este az utazás előkészítéséről tanácskoztak, a légiforgalmi társaságok pilótái nemzetközi szövetségének londoni központja ismeretlen telefonálótól olyan fenyegetést kapott, hogy „az iráni demokrácia erői” meg fogják rongálni Khomeini gépét, mert véleményük szerint a „vallási vezető iráni jelenléte további vérontásokhoz vezet”. A telefonáló közölte, hogy az Air France légitársaságot tartják majd felelősnek, ha az ajatollah hazatérését újabb zavargások követik Iránban. Szerdán az iráni fővárosban a lakosság és a hadsereg egyaránt a síita ellenzék vezetőjének fogadására készülődött A hadsereg több ezer katonája harci öltözetben, géppuskákkal megerősített járműveken vonult fel Teherán utcáin. A soha nem látott méretű erődemonstrációban a sah iránt fanatikusan hű császári testőrség egységei, a légierő, a haditengerészet és a szárazföldi erők katonái egyaránt részt vettek. A császári gárda páncélautói a repülőtérhez vonultak. Ellenzéki vallási körökben attól tartanak, hogy a katonaság esetleg megpróbálja megakadályozi Khomeini ajatollah hazatérését Az ország lakossága nagy lelkesedéssel várja a vallási ellenzék vezetőjét Fogadására valóságos nagytakarítással készítik elő Teheránt önkéntesek bontják le a kiégett gépkocsikból emelt barikádokat söprik és mossák az utcákat A főutak fölé üdvözlő transzparenseket feszítettek ki. Washintgon (Reuters) Irán tájékoztatta az Egyesült Államokat arról, hogy jelentős mértékben csökkenteni fogja fegyvervásárlásait — jelentette be kedden az amerikai hadügyminisztérium. Az iráni hadsereg 20 milliárd dollár értékben rendelt amerikai fegyvereket s a tételek között torpedórombolók, F— 16-os vadászgépek és légi-előrejelző radarrendszerek (AWACS) is szerepelnek. Az iráni szándékot csak azzal indokolják, hogy az országban kialakult helyzet következtében jelentősen csökkentek az olajbevételek, s emiatt több százmillió dollárral kevesebbet fordíthatnak fegyvervásárlásra. Párizs (MTI): A Khomeini ajatollah-t Teheránba szállító gép szerdán este 11 és csütörtök hajnali 2 között indul Párizsból — közölte a francia televízió kiküldött tudósítója. Neauphle-le-Chateau-ban már elszállításra készen állnak a bőröndök. Az iráni vallási ellenzék vezetője orvosának közlése szerint a jó egészségnek örvendő 78 éves Khomeini könynyen megteheti a fárasztó repülőutat. Brüsszel (MTI): A belga külügyminisztérium utasítására Belgium teheráni nagykövete felszólította az Iránban tartózkodó belga állampolgárokat: hagyják el az országot Mintegy 200 személyről van szó, közülük százan az ománi határ közelében dolgoznak. A legutóbbi napokban — mint megbízható helyen közölték az MTI tudósítójával — a kilenc közös piaci tagállam külügyminiszterei arról tanácskoztak, hogyan szervezzék meg a tagállamok állampolgárainak hazaszállítását Iránból. A belga kormány intézkedése e megbeszélések eredményeként született A haderőcsökkentési zárolások újabb ülésszaka kezdődött Bécsben Bécs (MTI) Csütörtökön Bécsben megnyílt a középeurópai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről kezdett tárgyalássorozat 17. ülésszaka. A sorrendben 191. plenáris ülés elnöke és első szónoka David Reece nagykövet, a kanadai küldöttség vezetője volt őt követően szólalt fel Tadeusz Strulak nagykövet a tárgyalásokon résztvevő lengyel küldöttség vezetője. Mint a plenáris ülést követő ■ajtóértekezleten Strulak nagykövet kifejtette, a szocialista országok 1978. június 8-i javaslata jó alapot teremt a felek számára kölcsönösen elfogadható megállapodás kidolgozásához. A nyugati országok azonban nem éltek ezzel a lehetőséggel és továbbra is halogatják a nagy jelentőségű, komprorrasszumos javaslatra vonatkozó válaszadást A NATO-országok a tárgyalásokkal kapcsolatos alapvető kérdésekben kitartanak eredeti állásfoglalásaik mellett A nyugati országok, ahelyett, hogy maguk is hajlanának kompromisszumra, a szocialista országoktól várnak további engedményeket A tárgyalásokon az előrehaladás feltételei adottak — mondotta végezetül a lengyel delegátus —, amennyiben a NATO-országok reális álláspontra helyezkednek és a szocialista országokhoz hasonlóan keresik a kölcsönösen elfogadható megállapodás lehetőségét és módozatait A haderőcsökkentési tárgyalások következő plenáris ülését a jövő héten, csütörtökön tartják Bécsben, a Hofburg épületében. Változások a román kormányban Bukarest (MTI): A Scinteia szerdai száma közli, hogy elnöki rendelettel átszervezéseket hajtottak végre a román kormány összetételében. Felmentették miniszterelnök-helyettesi tisztségéből Virgil Cazacut és Trandafir Cocoirla villamosenergiaügyi minisztert. Gheorghe Ciorát, aki eddig miniszterelnök-helyettes és az ipari építkezések minisztere volt, mindkét tisztségéből felmentették, s egyben kinevezték villamosenergiaügyi miniszterré. Az ipari építkezések miniszteri tárcáját Ion Dinca kapta meg, akit egyben miminiszterelnök-helyettessé is kineveztek. Felmentették Gheorghe Pana munkaügyi minisztert, aki a Bukaresti Néptanács elnöki tisztéből távozott Ion Dinca helyére kerül. Új munkaügyi miniszterré Emil Bobut nevezték ki. ítélet a moszkvai metróban elkövetett merénylet ügyében Moszkva (TASZSZ): A Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága nyilvános tárgyaláson ítéletet hozott a Sztyepan Zatikjan többszörösen büntetett személy és két bűntársa által 1977 januárjában a moszkvai metró egyik vonalán elkövetett robbantásos bűncselekmény ügyében. A merényletnek halálos áldozatai voltak. A vádlottak bűnössége a tanúk és a kihallgatás szakértők vallomása, valamint a tárgyi bizonyítékok alapján bebizonyosodott. A bíróság kivételes büntetésként mindhárom személyt halálra ítélte. Az ítéletet végrehajtották. E AB AI H HIA ) Kínai provokációk Hartal (MTI): A hanoi sajtó közlése szerint változatlan erővel folytatódok a kínai provokációsorozat Vietnam Aviaki határkörzete ellen. Apiai támadások középpontjábn Lang Son tartomány Van Lang nevű körzete áll. Január 30-án kínai fegyveresek két alkalommal hatoltak be az említett körzetbe és csak a vietnami önvédelmi erők ellentámadásának hatására vonultak VIS32SL Kínai alakulatok egyidejűleg bekerítő akciókat hajtottak végre Loc Binh körzetében. A vietnami egységek tűzharcban visszaűzték a behatolókat kínai területre. Teng kiállt a SALT-2 amerikai ellenzői mellett Washington (MTI), James Carter és Teng Hsziao-ping harmadik találkozójának végeztével a Fehér Ház sajtótitkára közölte, hogy a megbeszélésen az Egyesült Államok és Kína közötti kétoldalú kapcsolatok kérdéseit érintették. Olyan problémákat vitattak meg, mint a gazdasági és kereskedelmi együttműködés, a légi és tengeri közlekedés, diákok, tudósok és újságírók cseréje. Megvizsgálták a két ország konzuli egyezményének kérdését is. A megvitatott témák között szerepeltek a kínai atomkísérletek és Tajvan ügye is. Mint közölte, nem tudja, hogy a vietnami határon észlelt kínai csapatösszevonások kérdését megvitatták-e. A Washington Post ugyanakkor amerikai hírszerzési adatokra hivatkozva azt jelentette, hogy „az utóbbi három hét folyamán jelentős kínai erőket — 10—12 hadosztályt — vontak össze a Vietnammal határos körzetekben”. Mint a lap hozzáfűzte, „amerikai források szerint Kína túlságosan nagy erőket von össze ahhoz, hogy azt egyszerűen erőfitogtatásnak lehessen tekinteni”. Teng Hsziao-ping kínai miniszterelnök-helyettes kedden este egy nemhivatalos fogadást használt fel arra, hogy ismét „világuralmi tervekkel” és „háborús előkészületekkel" vádolja a Szovjetuniót A kínai vendég — hír szerint — a Fehér Házban és a kongresszusban végül is mérsékeltebb Hangot ütött meg, de a külpolitikai társaság fogadásán ismét gátlástalanul uszított a Szovjetunió ellen. Teng hasonló szellemű, az amerikai sajtóban éppen Washingtonbeértvezésének napján megjelent nyilatkozata „dühbe hozta Carter elnököt és a Külügyminisztériumot” —írta szerdán James Resten. A The New York Times vezető publicistája szerint az amerikai kormányt felháborítja, hogy Teng az új SALT- szerződés amerikai ellenfeleit támogatja és ezzel beleavatkozik az ország belügyeibe. (A kínai vezető elismerően beszélt a 130 nyugállományú amerikai tábornokról, akik kiálltak a nyilvánosság elé a SALT-szerződéssel szemben.) Teng látogatása elsősorban propaganda-jellegű esemény volt „valamelyes haladást hozott, de nem sokat" — foglalta össze a tanulságokat a publicista. Amerikai szenátorok benyomása szerint Kína katonai lépésekre készülhet Vietnam ellen — jelentette szerdán a The Washington Post. A Teng-gel zárt ajtók mögött lefolyt találkozó részvevői szerint a kínai politikus kijelentette: „Megfelelő lépéseket” kell tenniök, hogy biztosítsák határaikat és, hogy „a hegemonisták” (célzás a Szovjetunióra és szövetségeseire) terveit meghiúsítsák. A CBS szerdán azt jelentette, hogy Kína százezer főnyi szárazföldi erőt, több ezer harckocsit és 150 harci gépet vont össze a vietnami határ közelében. A készültséget — mindenesetre ezen a héten — talán tekintettel Teng washingtoni útjára — csökkentették. Teng és Carter elnök szerdán, magyar idő szerint a késő esti órákban tudományosműszaki, valamint kulturális együttműködési megállapodást és konzuli egyezményt írt alá. Magyar—csehszlovák megállapodások Prága (MTI): Az ötéves magyar—csehszlovák kulturális együttműködési megállapodás 1979—80. évi végrehajtási jegyzőkönyvét szerdán Pozsonyban aláírták a két fél képviselői: dr. Boros Róbert, a magyar és dr. Vladimir Gráf a szlovák kulturális minisztérium főosztályvezetője. Az aláíráson jelen volt dr. Tatai József pozsonyi magyar főkonzul is. Új feladatként került a kulturális együttműködési jegyzőkönyvbe a két ország irodalmi napjainak kölcsönös megrendezése. Ugyancsak új elem lesz a magyar—csehszlovák kulturális kapcsolatokban, hogy — mint a munkaterv kimondja — a következő két évben a két ország megkezdi egymás kortárs képzőművészeti alkotásainak közgyűjteményeik számára történő, kölcsönös tulajdonbavétellel járó cseréjét. ★ Egy évre szóló együttműködési munkatervet írtak alá a magyar és a csehszlovák rádió képviselői szerdán Budapesten. A munkaterv szerint a rádiók kölcsönösen műsort készítenek a két ország nemzeti ünnepei alkalmából. Megemlékeznek a KGST megalakulásának 30., a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 60., a Csehszlovákia Kommunista Pártja áprilisi plénumának 10., a Csehszlovák Úttörőszövetség és Szocialista Ifjúsági Szövetség megalapításának 30., a szlovák nemzeti felkelés 35., valamint a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 30. évfordulójáról. Az együttműködési munkatervet Kiss Kálmán, a Magyar Rádió elnökhelyettese és Kvetoslav Faix, a Csehszlovák Rádió központi igazgatóhelyettese írta alá. (MTI) 979. február 1. Lemondott az olasz kormány Az OKP nem akar ellenzékbe vonulni Róma (MTI). A kereszténydemokraták és a kommunisták teljes együttműködésén alapuló új kormány megalakítását sürgette Alessandro ♦íatta Romnsta képviselő, az Olasz Kommunista Párt parlamenti csoportjának vezetője, abban a vitában, amelyet a rúnai törvényhozás kedden délután nyitott Andreotti kormányfő előző napi parlamenti beszédéről. Natta,tártja álláspontját ismertetve, megerősítette: az OKP úgy határozott, hogy kilép az Andreotti kereszténydemokrata kisebbség kabinetjét a parlamentben március óta támogató ötpárti szövetségből. Egyidejűleg azonban nyomatékosan hangsúlyozta, pártjának nem az a célja hogy ellenzékbe vonuljon, hanem az, hogy a kormánykoalíció tagjává váljék. A kereszténydemokraták sietve visszautasították az OKP ajánlatát, s újból megerősítették: a DC ellenzi a Kommunista Párt közvetlen részvételét a kormányban. Az olasz kormány bejelentette lemondását, miután felbomlott parlamenti többsége. Giulio Andreotti miniszterelnök a parlamentben szerdán délután végetért általános politikai vita után megállapította, hogy kormánya többé nem élvezi azoknak, a pártoknak a bizalmát, amelyekre eddig támaszkodhatott és közölte, hogy a kisebbségi kereszténydemokrata kabinet leköszön. A kormányfő hétfői parlamenti előterjesztésében még egy kísérletet tett arra, hogy az OKP bennmaradjon az eddigi többségben, de semmiféle kötelezettséget sem volt hajlandó vállalni azoknak a reformoknak a végrehajtására, amelyeket a kommunisták sürgetnek. Emiatt az OKP megerősítette döntését miszerint ilyen alapon többé nem hajlandó együttműködni a kereszténydemokratákkal. A kormányválság nemcsak az OKP döntése miatt vált elkerülhetetlenné, hanem amiatt is, hogy sem a szocialisták, sem a szociáldemokraták nem akarták továbbra is támogatni ezt a kabinetet. Végül is ők maguk is kormányszerepre törekednek. Római sajtókörökben arra számítanak, hogy Pertini a pártok vezetőivel folytatandó konzultációi után ismét Andreottit kéri fel az új kormány megalakítására. Bendzsedid Sadli az FLN főtitkára Algír (MTI): Bendzsedid Sadli ezredest választotta a párt főtitkárává az FLN 4. kongresszusa és őt jelöli a köztársasági elnöki tisztségre a február 7-i népszavazáson. Ily módon bizonyosra vehető, hogy a népszavazás eredményeként Bendzsedid Sadli lesz az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnöke. A döntést a kongresszus szerda délután ünnepélyes ke-Beodzsedid Sadli esetlén 1524- bemnthetett. Algéria ruszeti***sérfi harcában kezdettől forrva részt vett. 1900-ban a Nemzeti Felszabadítás Hadsereg (ALN), az FLN fegyveres ereje zászlóaljparancsnokává nevezték ki és 1*«1 óta az ALN vezérkarának tagja. 1963-ban a Constantine-i katonai körzet parancsnoka lett, 1961. óta pedig az oráni katonai körzet élén állt. Burneden hatalomra jutása, 1965 óta tagja a most megszüntetett Forradalmi Tanácsnak. Bumedien elnök halála után a Forradalmi Tanács az új politikái vezetés megválasztásáig megbízta a nemzeti néphadsereg ügyeinek koordinálásával. Megfigyelők szerint az ezredes főként a hadseregben élvez nagy népszerűséget, de vitathatatlan tekintélye van az egész országban. Ez ideig nem túl gyakran szerepelt politikusként a nyilvánosság előtt. Hetek között megtartott záróülésén jelentették be. Bendzsedid Sadli ezt követően rövid beszédet mondott és ismertette a párt 17 tagú Politikai Bizottságának névsorát Ezután az elnök zárszavával véget ért a Nemzeti Felszabadítási Front 4. kongresszusa, amely új, átszervezett pártot hozott létre és lefektette a jövőbeni fejlődés alapjait. Sarlós István Bejrútban tárgyal Bejrút (MTI) Kedden Bejrútban megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára vezette népfront küldöttség és a PFSZ Végrehajtó Bizottságának képviselői között. A palesztin tárgyalóküldöttség vezetője Faruk Kaddumi, a PFSZ politikai osztályának vezetője tájékoztatást adott a közel-keleti térségben az elmúlt időszakban történt fejleményekről. Elemezte és leleplezte a Camp David-i megállapodások imperialista barát jellegét, amely figyelmen kívül hagyja az arab népek és különösképpen a palesztin arab nép érdekeit. Ismertette a Palesztin Nemzeti Tanács 14. ülésszakának határozatait, amelyek a palesztin felszabadítási mozgalom egységének további megszilárdítását hivatottak elősegíteni. Sarlós István a megbeszélésen megerősítette az MSZMP és a Magyar Népköztársaság kormányának elvi álláspontját a közel-keleti kérdésben és az egész magyar társadalom szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetőit abban a harcban, amelyet a Palesztinat arab nép felszabadulásáért és szuverén, független államának megteremtéséért folytat. A Hazafias Népfront főtitkára tájékoztatást adott hazánk belső helyzetéről és a HNF előtt álló legfontosabb feladatokról. Az igen szívélyes, baráti hangulatú megbeszélésen a tárgyaló felek ugyancsak véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet legfontosabb időszerű kérdéseiről. TELEX as TELEX m TELEX nn TELEX O BUDAPEST. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára szerdán fogadta Enache Radut, a Román Kommunista Ifjúsági Szövetség (UTC) Központi Bizottságának titkárát, aki a KISZ KB meghívására tartózkodik hazánkban. A LENINGRÁD. A szovjet kormány vendégeként hivatalos látogatáson a Szovjetunióban tartózkodó Stefan Andrei román külügyminiszter szerdán Moszkvából Leningrádba érkezett. □ GENF: Genfben szerdán újabb találkozóra került sor a hadászati támadó fegyverzetek korlátozásával kapcsolatos tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttségek között. O BUDAPEST. A magzai békemozgalom képviseletében Sebestyén Nándornénak, az Országos Béketanács elnökének, a Béke-világtanács elnöksége tagjának vezetésével öttagú küldöttség utazott szerdán Berlinbe a Béke-világtanács február 1—5. között tartandó ülésére. A MOSZKVA. Szerdán Kozmosz—1074 jelzéssel újabb mesterséges holdat bocsátottak fel a Szovjetunióból. □ SZÓFIA. Edward dereknek, a LEMP KB első titkárának vezetésével szerdán hivatalos, baráti látogatásra Szófiába érkezett a Lengyel Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége. ADDISZ ABEBA. Dániel Arap Moi kenyai és Mengisztu Hailé Mariam etióp államfő szerdán aláírta a két ország között létrejött barátsági és együttműködési szerződést. A LUANDA, Agostinho Nato angolai államfő öt napot kubai, majd a Zöldfoki Köztársaságban tett háromnapot látogatása befejeztével kedden visszaérkezett Luandába.