Zalai Hírlap, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-01 / 204. szám

* CSALau Dadog a szerekt? Tanácsok kisgyermeket nevelőknek A kisgyermek beszédfejlő­­dése megannyi apró örömöt jelent a szülőknek, a gyermek környezetének. Az édesanyák többsége boldogan, ugyan­akkor némi félelemmel figyeli a pici testi és szellemi fejlő­dését, megpróbálva minden el­fogultságot nélkülözve megál­lapítani, hogy gyermeke fejlő­dése a normális menettel meg­­egyező-e, s bizony előfordul az, hogy valamit kritikusab­ban szemlél a kelleténél. Ez szokott előfordulni abban az esetben is, amikor a már mondatokban beszélő kisgyer­mek (2,5—3,5 éves korban) akadozva kezd beszélni, is­métli a szavak elejét, esetleg egész szavakat is. Ilyenkor megszületik a rémült felisme­rés: dadog a gyerek. Ez még önmagában nem jelent rosz­­szat, de az elkeseredett szülők egy része nekikezd, hogy saját elképzelései szerint javítsa a beszédhibát, s ez, kellő hozzá­értés hiányában súlyos követ­kezményeket vonhat maga után, azaz, többet ártanak a szülők gyermekük beszédének, mintha semmit se tennének. Az élettani dadogás nem kó­ros folyamat, de azzá teheti a szülők és a tágabb környezet reakciója. Helytelen reagálás esetén az igazi dadogás meleg­ágyává válhat ez a teljesen ártalmatlan, fiziológiás folya­mat. Épp ezért fontos néhány tanács figyelembevétele az ilyen gyermek nevelése so­rán. — Nem szabad a gyermek­ben tudatosítani azt, hogy da­dog! A beszédével kapcsolatos aggodalmakról, jelenlétében senki ne beszéljen! — Nem szabad ismételtetm, javítani az akadozva mondott szót! Megszidni a dadogás miatt a legnagyobb vétek!! Ez a gyermek figyelmét beszédére irányítja, s minthogy a szá­mára legszeretettebbtől, a szü­lőtől érkezik az elégedetlen­ség, a rosszallás, mindent meg fog próbálni annak érdekében, hogy jobban beszéljen. Ebből viszont újabb bajok származ­nak : egy komoly érzelmi és izomfeszültség jön létre, s a gyermek minél jobban akar beszélni, annál görcsösebbek lesznek a beszédszervei, azaz, annál jobban fog dadogni. " — Ne kelljen a gyereknek szerepelnie! Sajnos sok csa­ládban alakult ki az a rossz szokás, hogy vendégségek, ba­ráti látogatások alkalmával „produkál­tatják” a gyereket: mesélnie kell, verselnie, éne­kelnie — ha van hozzá kedve, ha nincs. Félelmében, hogy produkciója nem sikerül, fe­szültté válik, szorongóvá, s beszédteljesítménye is romla­­ni fog. A kudarc, amely éri, fokozott, hiszen mások előtt történt. Az ilyen esetek előbb­­utóbb beszédfélelemhez vezet­nek. — A beszélő kisgyermeket lehetőleg ne szakítsák félbe! Hadd legyen ideje nyugodtan kibeszélni magát! Ne érezhes­se azt, hogy sietnie kell a be­széddel, mert különben, nem hallgatják végig. — Ha úgy érzik, hogy a gye­rek fáradtabb, dekoncentrált, beszéltessék kevesebbet! — Ha az akadozásokat ész­lelik, kissé megváltoztatott formában ismételjék meg a mondatot, időt hagyva ezzel a gyermeknek a gondolkodáshoz. — Ha lehet, énekeljenek, verseljenek együtt a gyerek­kel ! Énekléskor a figyelem a dallamra irányul, nem pedig a beszédmozgásokra. Súlyos, igazi dadogok sem akadoznak énekléskor. Verseléskor jó, ha a mondanivalót mozgással kí­sérik, mintegy koreografálva a verset. A gyermek a mozgá­sokra irányítja figyelmét, s beszéde folyamatos lesz. — Olyan légkört kell te­remteni a kisgyermeknek, amelyben a család teljes jogú tagjának érzi ma­gát. Érezze, hogy személye fontos a szü­lőknek! Ez különösen és kife­jezetten fontos akkor, ha a kicsi gyereknek testvére szü­letik, s kezd kialakulni a test­vérféltékenység. Sok komoly bajnak volt már eredője, hogy a gyermek úgy érezte, a „má­sik” megérkezésével ő háttér­be szorult. Ezt az érzést a le­hető leghamarabb meg kell szüntetni, mert bizonytalanná, félénkké, szorongóvá válhat a gyerek, s a lelki labilitás, a szülők „elvesztésének” érzete kiválthatja az arra hajlamos kisgyermek dadogását. — Minthogy dadogásra az érzékenyebb gyermekek külö­nösen hajlamosak, igyekez­zünk őket megóvni a félelem, a feszültség, a bűntudat érzé­sétől, ezen érzéseket kiváltó hatásoktól. (Pl.: sötét szobá­ban tartózkodás, életkori sa­játosságaiknak nem megfele­lő tv-műsorok, kitalált lények­kel való ijesztgetés stb.) A fenti tanácsok figyelem­­bevételével, alkalmazásával meg tudják óvni gyermeküket attól, hogy az élettani dadogás igazivá alakuljon! Ha azonban a beszéd folyamatossága 5­-5,3 éves korra sem alakul ki, lo­gopédushoz kell fordulni! V. A. Tapétázás házilag Mióta hasznos divattá vált a barkácsolás, sokan vállal­koznak arra, hogy maguk ta­pétázzák lakásukat. Mielőtt azonban rászánjuk magunkat, nem árt néhány fontos tudni­valót megismerni. Először is mérjük le a falak tapétázásra kerülő felületét A négyzetméterben számított végeredményből vonjuk le az ajtók és ablakok méreteit Tapétázás előtt a falakat nagyon gondosan készítsük elő, mert ez a megbízható, jó tapétázás alapja. A régi, mál­ladozó festékréteget kaparjuk le, a falakat gletteléssel dol­gozzuk teljesen simára. A rossz felületű falakat ajánla­tos a glettelés előtt enyves vízzel egyenletesen átkenni. Ehhez főzzünk 1 kg enyvet 5 liter vízben. Ha a fal már tel­jesen sírna, csiszoljuk át és poroljuk le szőrkefével. A ta­pétázás szerszámai: kenő­ecset, simítókefe, simítóhen­ger, vágókés, vágóolló, varrat­henger. Következhet a tapéta lesza­­bása. A mennyezetre kerülő csíkokat aszerint méretezzük, hogy csak a mennyezetet, vagy pedig néhány centiméter széles csíkban a falakat is fed­ni akarjuk. Ügyeljünk, hogy a tapétacsíkok az ablakra me­rőlegesen fussanak, így a tol­dások helyei jobban eltűnnek! Az oldalfalakra kerülő tapé­tát felülről lefelé haladva, a mennyezeti tapéta végétől mérve szabjuk le. Itt azért nehezebb a dolgunk, mert szá­molnunk kell az ajtók és ab­lakok felületével és a szögle­tek kivágásával. A legfontosabb és egyben a legnehezebb feladat, a tapéta­csíkok felragasztása. A csíko­kat hátoldalukkal felfelé for­dítva fektessük hosszú asztalra (szétnyitható konyha- vagy ebédlőasztalra), majd az elő­írásoknak megfelelően egyen­letesen kenjük fel a ragasztót (1). A bekent csíkot óvatosan és vigyázva hajtsuk össze úgy, hogy a szélek pontosan fedjék egymást. Ez azért fontos, mert a következőkben a tapéta fe­hér szegélyét ollóval le kell vágnunk, másrészt a ragasztó­val bekent túlnyúló rész hoz­záragadhatna valamihez (2). Az összehajtogatott tapétát 3—4 percig hagyjuk pihenni, hogy a ragasztóanyag megpu­huljon. Helyezzünk a kezünk ügyébe egy puhaszőrű kefét (pl. tiszta partvist), majd a biztonságos létrán jól elhe­lyezkedve, nyissuk szét egyik szélénél fogva a tapétacsíkot, és két sarkát illesszük a mennyezethez. A lecsüngő részt bal kezünkkel megtart­va jobb kezünkkel a tapétát a felső szélének közepétől a sze­lek felé haladva, keféljük si­mára (3). Ezután a tapétát fo­lyamatosan húzzuk szét és ke­féljük a mennyezetre. Na­gyobb felületeknél a kefés si­mítást a csík közepén kezd­jük és onnan haladunk a szé­lek felé. A következő csíkok elhelyezésénél ügyeljünk arra, hogy azok mintegy fél centi­méter szélesen fedjék az elő­zőt! Amikor a csillárhoz vagy más függesztett tárgyhoz érünk, a megkezdett csíkot csak a csillárig vágjuk fel, hogy a csíkot — az akadályon túl­ túljutva — tovább tudjuk simítani (4). Ezután következhet az ol­dalfalak bevonása. A tapéta­csíkok felragasztását mindig a fénytől — az ablak melletti faltól — kiindulva végezzük. A csíkok kenése és összehaj­tása az előzők szerint történik. Ha az oldalfalakra kerülő ta­péták anyaga vastagabb lenne, akkor ragasztóval való beke­­nés után hosszabb ideig pi­hentessük. A tapéta szétbon­tásakor az összeragasztott csi­p­kot engedjük a lábfejünkre (5), majd illesszük az oldal­fal vonalához. Vigyázzunk, ne­hogy a nedves tapéta saját súlyától elszakadjon. A követ­kező sorok il­lesztésekor a ta­péta felső szé­lét egyik ke­zünkkel a fal­hoz nyomjuk úgy, hogy a fél centiméternyi átfedést is be­állítjuk, a má­sik késünk fel­se mozgatásá­val pedig végig beállítjuk a tel­jes átfedést. A falakon levő villanykapcso­lók és foglala­tok­­ fedőlapját szereljük le, és amikor a simí­tással oda­érünk, megfe­lelő méretű ke­resztvágással alakítsuk ki a széthajtható nyílást (6). A fedőlapokat csavarozzuk vissza és újból keféljük le a tapétát. Ha a ragasztóanyag­i széleken kitü­­remlene, tiszta ruhával gondo­san töröljük le B. K. ZALAI HÍRLAP 1982. szeptember . Házi szabás-varrás II. Blúz-alap szabásminta centi (mert azt már rámértük az A—N-re). J-től K-ig: 2 centi. K-tól L-ig: oldalhossza P-től L-ig: mellbőség negye­de. E—L között kirajzoljuk a karöltőt. Ez a hátán csak eny­hén görbül! Kivágjuk, ma­gunkhoz illesztjük, korrigál­juk, majd­­később eltávolítan­­dó ragasztószalaggal) állítsuk össze az elejét a hátával, mell- és hátbevarrásait is hajtsuk vagy ragasszuk össze, és egé­szében is próbáljuk fel. Attól kell, módosítsuk. Ismét ki­de­ríthet­ően tegyük el Aki nem bír magával, máris rögtönözhet egy mellény­két. (Ajánlatos maradék vagy bon­tott anyagból készíteni, hiszen az első szárnypróbálgatás eset­leg nem jár teljes sikerrel.) Fontos: az eleje közepét egyenes szálszövés-irány­ban tegyük az anyagra A lita kö­­zepét ugyanígy, de ha elég az anyagunk, hajtsuk ketté, s a hajtásra — közvetlenül — fek­tessük a háta szabásmintát. Máshol mindig és mindenütt rá kell hagynunk a varrásra, behajtásra! A ráhagyás ez esetben — és átlagosan — 2—3 centi (ahol ettől eltér, alka­lomadtán közöljük). A két mellénykét körülhor­golhatjuk azonos, vagy élénk, eltérő színű fonallal. Záródá­sát cipzárral (bevarrása bo­nyolultabb), vagy horgolt hur­­kokkal-gombokkal oldjuk meg. Hegyes kivágás nyomvonalát szaggatva kirajzoltuk. Jó mun­kát! P. G. Minden ruhafelsőrész és blúz készítéséhez alapot nyújt az itt lerajzolt alapszabás­­minta. A betűk magyarázata a következő. (A csomagolópa­pír képezi a minta első- és oldalsó szélét.) A-tól B-ig: eleje hosszú. B- től G-ig: 7—8 centi (nagyobb nyakbőségnél az utóbbi). Az A—C-vonaltól derékszöget raj­zolunk a C-pontra. Rámérjük a­­ C-től D-ig távolságot: 6 centit. D-től E-ig: 14 centi. Et­től lefelé derékszöget rajzo­lunk, rámérjük az E-től F-ig: 6 centit. D-t összekötjük F-el; ez a­ vállvonal. Öblös körívet rajzolunk B és D között: ez lesz a nyakkivágás. Megfelez­zük a B—F távolságot (váll­­vonalat). Innen szaggatott vo­nallal függőlegest rajzolunk, és G-től H-ig rámérjük a mellmagasságot. A H-ponttól vízszintes szaggatott vonalat húzunk a papír széléig, és I- vel jelöljük.. Az I-jeltől bemé­rünk tíz és fél centit (ez a két mellbimbó közötti távolság fe­le). Aki e távolságot ellenőrzi, és kiderül, hogy a sajátja el­tér a megszokott 21 centitől, módosítsa az I-től H-ig távol­ságot szükség szerint! Az A- tól befelé 10 centit mérünk, ezt a pontot J-vel jelöljük. A J-től bemérünk 5 centit, K- val jelöljük. A derékbőség negyedéből kivonunk 10 centit (ezt ugyan­is már rámértük az A—J-t­á­­volságra), és a maradékot rá­mérjük a K—L távolságra. Az L-betűtől derékszöget húzunk fölfelé, rámérünk (mellbőség szerint, ki ’ kisebbet, ki na­gyobbat) 2—4 centit. M-betű­­vel jelöljük ezt a pontot, és P-ig rámérjük az oldalhosz­­szat plusz 3—4 centit (erőseb­bek a 4 centit). Az F és a P betű között kirajzoljuk a kar­öltőt, a vállszéltől egy darabig függőlegesen, onnan öblösen a P betűig. P-től N-ig 5 centit mérünk, N-től O'-ig 2—4 cen­tit (ez lesz az oldal-mellvar­rás). P-től U-ig: mellbőség ne­gyede plusz 2 centi. A felrajzolt mintát kiszab­juk, magunkhoz — a rajtunk­­levő, jó méretű, lehetőleg passzent mellényhez stb. — illesztve ellenőrizzük: jó he­lyen van­-e a derékvonal, ol­dalvarrás, váll varrás, mell­var­rás. Ahol szükséges, módosít­juk; ha kell, javítva ismét el­készítjük. Kész az eleje fele! Következik a háta fele. Szin­tén a csomagolópapír lesz az alsó-oldalsó széle. A-tól C-ig: háta hossza plusz 2 centi. C- től derékszöget húzunk az A— C-vonalra. C-től D-ig: 6 centi. B-től D-ig megrajzoljuk a nyakkivágást. D-től E-ig: 14 centi. E-től derékszög a C—E vonalra. E-től F-ig: 4 centi. Összekötjük a D—F-et, ez lesz a vállvonal. B-től H-ig: 10 centi. Innen derékszögű szag­gatott vonalra mérjük a hát­szélesség felét (H-tól G-ig). A- tól N-ig: 8 centi. N-től M-ig: 3 centi. M-től I-ig: 11 centi. O—I-ig is 11 centi. Az N—I —M pontokat összekötjük, ez lesz a hátbevarrás. M-től J-ig: derékbőség negyede mínusz . Eleje fele Háza fele He Hány ke Kazanlaki ínyencségek Kora tavasztól késő őszig a ■ turisták ezrei keresik fel a fes-­­­tői Sipka-szorost, Sipka város­­i­kát és Kazanlakot. A környe­­­­ző hegyekben tett fárasztó ki­­s rándulások után jólesik meg­­­­­zlelni a kazanlaki konyha kü­lönlegességeit. Az alábbiakban ezekből adunk néhányat közre. „Szekerecsovo­i” leves h­ozzávalók: 250 g bab, 100 g hagyma, 250 g friss káposzta, 300 g bárány- vagy birkahús, 150 g reszelt fehérsajt, és 40 ml étolaj. Vágjuk kockára a húst, és főzzük rövid ideig enyhén sózott vízben.’ Ezután­­ adagoljuk hozzá az összevá­­j­gott zöldséget és olajat, majd­­ folytassuk a főzést, amíg a hús megpuhul. Végül öntsük hozzá­­ a reszelt sajtot és 5 perc múl­ I­va vegyük le a tűzről. A levest­­ petrezselyemmel és borssal ízesítve tálaljuk. Csirke „Kazanlak-módra” Hozzávalók: 800 g csirke, 150 g káposzta, 15 ml száraz fehér bor, 100 g hagyma, 80 g gom­ba, 25 g sűrített paradicsom, 100 ml étolaj, 5 g pirospapri­ka, bors és tetszés szerinti só. Vágjuk részekre a csirkét és süssük az olajban. Adjuk hozzá a szeletelt hagymát és gombát, valamint a sűrített pa­radicsomot és sót. Fokozatosan öntsük hozzá a bort, majd ad­juk hozzá az előzőleg elkészí­tett párolt­ káposztát. Az így kapott ételt tovább sütjük, közben petrezselyemmel és borssal ízesítjük.­­ Ehhez az ételhez a , kazanlakiak száraz vörös bort fogyasztanak. Almakrém Hozzávalók: 50 g alma, 250 g porcukor, ,4 tojás, 1­ citrom. Megsütjük az almát és átpa­szírozzuk, ezután tojásfehérjé­vel és porcukorral erősen ösz­­szekeverjük. Végül citromlével ízesítjük. A krémet almaszele­tekkel tálaljuk. /órás gyermekjátékok Kötélugrálás 2—3 méteres kötél végét fogják ketten, és a meghajlí­­­­tott kötélen átszökdel a har­madik. Következő változatai , vannak: kettős szökdelés páros­­ lábbal egy helyben; egyes­­ szökdelés páros lábbal egy­­ helyben; szökdelés páros láb­bal egy helyben; szökdelés váltott lábakkal; szökdelés ke­resztbe tett lábbal; kettős­­ szökdelés páros lábbal egy helyben; egyes szökdelés páros lábbal egy helyben; szökdelés­­ váltott lábbal; a meghajtott ■ kötélen átfut, vigyázva, hogy ne fogják meg. Kufferozás | Egyik sorban fiúk, a másik­­­­ban leányok állnak szemben.­­ Az első fiú odamegy valame­■­lyik lányhoz, előtte szó nélkül­­ meghajol. Ha a lány szívesen­­ fogadja, akkor a háta mögé áll, de ha nem, akkor vissza­megy a helyére. Ha végül ma­rad, akit senki sem fogad, a párok feltartott keze között végig kell futnia a soron, mi­közben nagyokat ütnek rá. Holdazás A bújócskajáték egyik fajtá­ja. A ,hód’ eltakarja magát, hogy ne lássa, ki hova bújik, vagyis ,kumm­’ megy. Mikor a többiek elbújtak, kiáltják: .Hód!’ A hold keresi őket, s akit úgy lát meg hátulról, hogy mind a két lábát is látja.A ne­vét kiáltja, s helyet cserél ve­le. Ezért arra törekszenek, hogy a holddal mindig szem­be fordulva legyenek, s leg­alább az egyik lábukat elta­karják. Csillagozás Fiúk golyós játéka. Meg­egyezés szerinti távolságból gurítják 4. golyót a lyuk felé. Aki elsőnek dobja a lyukba, 100 pontot kap, aki mellé gu­rítja, s csak úgy lövi, vagyis pöcköli bele, csak 10 pontot kaphat. Ha valamelyiküknek van 1000 pontja, beleteszi a lyukba a golyót, s befogja a másiknak a szemét, úgy keres­teti meg vele. Ha megtalálja, újra kezdődik a játék. Lyukba labdázás A fiúk országneveket, a leá­nyok virágnevet választanak. A földbe vájt lyukba teszik a labdát, s azt körülállják a lab­da felé nyújtott kézzel. A já­tékvezető elkiáltja valamelyik ország — vagy virágnevet, s annak viselőjének fel kell kapnia a labdát, és valakit meg kell dobnia. Ha ez sike­rül, a megdobott játékos rossz pontot kap, ha nem, akkor pe­dig a hibázó játékosnak jár a rossz pont. Tóth Ib­enné

Next