Zalai Hírlap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-01 / 102. szám

V­an anyanyelvünknek egy régi, népies, kedvesen csipkelődő és humorizáló, fu­ra szófordulata: megfogni a munka boldogabbik végit. Azaz nem a köny­­nyebbiket (mert ilyen is van), hanem a boldogabbikat: a nehezebbet. Ami pedig tudvalevőleg — sok évezredes emberi tapasztalás szerint — nem csupa gyönyör és boldogság. De az az ősi tapasztalat is ott mosolyog e szólás mélyén, hogy boldogulni csak így lehet. Ki tudja, kiknek, mely eleink­nek ajkán termett, s vált szállóigévé. Részes­aratók, napszámosok, patkolókovácsok, bá­nyászok, az első hengermalmok zsákolói vagy az első vashámorok proletárjai találták-e ki, akik még nem szenteltek külön ünnepet a munkának, vagy akiket már megcsapott a szerveződő munkásmozgalom korai szele... — ki tudja, az ember csak találgathat A mun­ka hatékonyságának fogalmáról még semmit sem hallhattak, de a lényegét érezték és ki tudták szépen fejezni. Kifejezésüket azóta is olyan nehéz helyzetekben használjuk, ami­kor valóban és végképp nincs más kigázolás; amikor már nincs helye tétovaságnak és ha­logatásnak; amikor nem tehetünk mást, mint megfogni a munka boldogabbik végit Most immár évek óta, ilyen helyzetben vagyunk. Régi­ nyelvi kövület soha időszerűbb, maibb bölcsességet nem közvetített számunkra. Csak a Munka, a jó és még jobb, a hatékony mun­ka segíthet rajtunk. Világszerte a munkát az élet anyját, az­­életet adó, teremtő munkát ünnepli mg a négymilliárdos emberiség munkából élő nagy többsége. Állami rangra emelt ünnepként a munkások államaiban, a szocialista országok­ban, másutt szolidabb keretek között de félt­ve őrzött hagyományként; ismét másutt pe­dig, a földkerekség sötétebb zugaiban, csak betiltva, titokban, vagy harcos demonstrá­cióként. Ám akár így, akár úgy, május elseje a világ munkásainak, dolgozóinak hatalmas, nemzetközi méretű összefogását fejezi ki; összetartozásunkat tekintet nélkül bőrszínre és politikai színárnyalatra, világnézetre vagy műszaki-gazdasági fejlettség színvonalára. Sokszínű, egész bolygónkat behálózó jelképes felvonulás ez a mai ünnep; szimbolikus kéz­fogás, szövetkezés a munka becsületének ki­vívására vagy erősítésére, s ami ettől elvá­laszthatatlan, mert legfőbb elemi feltétele: a béke megvédése. Hol a helyünk nekünk, magyar dolgozók -­ nak — munkásoknak, mezőgazdasági szövetkezetieknek, értelmiségieknek — ebben a világot átfogó jelképes felvo­nulásban? Hová sorolhatunk be, mit tudunk felmutatni? Mivel tudunk hoz­zájárulni a közös ügyhöz, milyen sajátos színárnyalatokkal gazdagíthatjuk e májusi színpompát? Egyáltalán: van-e jogosultságunk ünnepelni a munkát, amikor hétköznapjain­kon folyvást azzal a gonddal .­kell küszköd­nünk, hogy munkánk — legalábbis a lehető­ségekhez és kívánalmakhoz, a világ és a mas,­gunk szabta követelményekhez képest — nem elég jó, hatékony, eredményes? Nos, mindennek ellenére azért van mit fel­mutatnunk. Történelmi távlatokban gondol­kodva, persze. Hivalkodás nélkül, szerényen, de önérzettel mutathatjuk, meg a világnak,, hogy ez a valaha gazdasági­lag-társadalmilag oly elmaradott ország, mióta sorsának irá­nyítását maga a munkásosztály, maga a dol­gozó nép vette kezébe, gazdaságilag is leg­alábbis jó közepesen fejlett országgá vere­­kedte fel magát. Mindenesetre magasabb szintre, mint a vele azonos mélypontról, azo­nos történelmi elmaradottság tehertételeivel induló, de tőkés társadalmi viszonyok, keretei közt megmaradt, kapitalista úton járó or­szágok többsége. Munkánkkal — csak a mun­­­­kánkkal — évtizedünk küszöbéig olyan élet­színvonalat sikerült elérnünk, amely a leg­gazdagabb, a gazdaságilag legfejlettebb tőkés társadalmak mércéjével mérve sem lebecsü­lendő; beleértve ebbe az életszínvonalba ter­mészetesen nemcsak a fogyasztást, hanem a létbiztonságot, s az élet minőségének más meghatározó tényezőit is. Roppant gondjain­kat elismerve sem kell szégyellnünk, sőt, igen nagy eredményként mutathatjuk fel, hogy szocialista népgazdaságunk talpon tu­dott maradni az utóbbi négy év világgazda­sági viharaiban is, amikor pedig gyengén vagy közepesen fejlett, sőt, nálunk fejlettebb nemzetgazdaságok rendültek meg. Egy olyan világban, amelyben államok sora kénytelen csődöt, fizetésképtelenséget jelenteni; amely­ben a népesség nagyobb részének életnívója romlott le zuhanásszerűen; amelyben mun­kanélküliek tízmilliói érzik bőrükön — a munka megbecsülése helyett — a munka ér­tékének megalázó devalválódását; egy ilyen világban mi tiszta lelkiismerettel nézhetünk szembe magunkkal a munka ünnepén. Tiszta lelkiismerettel — de a legkevésbé sem önelégültséggel, megnyugvással. A ma­gyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép marxista—leninista pártja, társadalmunk ve­zető ereje látszatra szerény, valójában csak nagyon kemény munkával elérhető célt tű­zött ki évtizedünk küszöbén, XII. kongresszu­sán: az elért eredmények megvédésének és a későbbi továbblépés megalapozásának prog­ramját. Ezt az irányvonalat erősítette meg néhány napja a párt Központi Bizottságának — a két kongresszus közötti „félidős” — ha­tározata. Imponáló erőt és magabiztosságot sugárzó tény, hogy az eddigi tapasztalatok nem kényszerítenek bennünket az irány, a határozatok módosítására, a VI. ötéves terv megváltoztatására Ugyanakkor hallatlan erő­feszítésekre van szükség, az eddiginél is ko­molyabb munkára ahhoz, hogy ezt az egész népünk által egyetértéssel elfogadott irányt tartani, feladatainkat — kivált az ideieket — teljesíteni képesek legyünk. A munka ünnep­lésére csak hétköznapi szívós cselekedetek eredménye, munkánk hatékonyabbá tétele jo­gosíthat fel bennünket. Kor, amelyben élünk, s amely apáink-A nagyapáink nemzedékének a májusi zászlók alá sorakoztatásával kezdődött: a munkásmozgalommal — az emberi történelem legnagyobb változásainak kora. S a legvégletesebb válaszutak, al­ternatívák elé állítja az emberiséget. A tő­ke uralma — vagy a munka uralkodása? Ez a két társadalmi rendszer fő kérdése. Amihez rögtön a második, nem kevésbé sorsdöntő já­rul. A munkában — a munka hatékonyságá­nak, termelékenységének, eredményességének versenypályáján — dől el, bármily hosszú távon is, a küzdelem? Vagy pedig Földünk­nek a világűrre is kiterjesztett termonukleá­ris csataterein, egy olyan összecsapásban, amely az emberi civilizáció és kultúra, a tu­domány és technika, minden eddigi emberi munka összes gyümölcsét hamuvá égeti? Az értelmes válasz csak egy lehet a kérdésre: a békének nincs ésszerű alternatívája. Jó, a munka versenypályáján tehát, de re­ménytelenül behozhatatlan hátrányokkal? Eleve az „aki szegény, az a legszegényebb” esélytelenségével? Tudva azt, hogy a munka hatékonyabbá, termelékenyebbé, versenyké­pesebbé tétele nemcsak jószándéktól és aka­rattól, hanem műszaki színvonaltól, meg jól húzó anyagi érdekeltségtől — csupa-csupa anyagi erőforrástól — is függ, amit viszont ismét csak hatékonyabb munkával lehet elő­teremteni? Számolva az ilyen és hasonló ör­dögi körökkel? És megterhelve a nemzetközi feszültségből, a szocialista világra rákénysze­­rített fegyverkezési versenyből, az ellenünk szegezett gazdasági szankciókból származó minden tehertétellel? Igen, ilyen iszonyúan nehéz körülmények között sincs más válasz­tási lehetőségünk, nem lehet más válaszunk, csak a munka. videonm­i aprómunkával — valójában az óriási küzdelemben — megvédeni el-­­ ért eredményeinket; gyarapítani a vi­­táb­­anban szerény lehetőségeinkhez ké­­­­pest a munka társadalmának vonzere­­jét; szót érteni a munkából élő embe­rek közös nyelvén, a munka nyelvén; a gaz­dasági fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen, köl­csönösen előnyös kapcsolatok által egyúttal enyhíteni a feszültséget; hozzájárulni a béke legfőbb biztosítékának, a szocialista világ­­rendszer erősítéséhez — csak ez lehet az egyetlen értelmes válaszunk korunk kihívá­saira. Hogy iszonyúan­ nehéz ez a munka? Igen. De é­spen ezért — valóban! — ez a boldogab­bik vége. Csak a munka! Világ proletárjai, egyesüljetek! A szép időt kihasználva szerte a megyében nagy erővel veti­k a kukoricát. Képünkön a zalaegerszegi termelőszövetke­zet ságodi határában komplex brigád munkálkodik, gondos talajelőkészítés után estig 50 hektáron került földbe a mag. (Kiss Ferenc felvételei A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIX. évfolyam, 102. szám Ára: 1,80 Ft 1983. május 1., vasárnap KAI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Virizlay Gyula ünnepi beszéde (2. o.) miimiiiiii­ Szerkesztőségi beszélgetés a szocialista demokráciáról (3. o.) Kiimiiiiiip Kiválók, zászlósok, oklevelesek (4. o.) A körmöstül a Rábáig MUMM Hévíz, a jóreménység tava emiiiim Közös célunk: a béke (S. o.) (S. o.) (10. o.) Éljen május

Next