Zalai Hírlap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-01 / 257. szám
-4 Ikrek lesznek? „A New York-i Cornell Egyetem kutatói több olyan nőnek vizsgálták meg a vérét a radioimmuniológiai meghatározás eljárásával, akiknek a havi vérzése óta négy-öt hét telt el. Megállapították, hogy ikerterhességkor a choriongonadotropin nevű hormonból (ez a méhlepény hormonja) kétszer annyi van a vérben, mint agyikor a nőnek csak egy magzatja van. A vizsgálat eredményét a terhesség 12. hetében ultrahangos vizsgálattal ellenőrizni kell. Az eljárás azért fontos, mert így az ikreket hordó anyákat — lévén, hogy ikerterhességben gyakoribbak a szövődmények — már a terhesség kezdeti szakaszában körültekintőbb orvosi ellátásban és a családban a szokásosnál is kíméletesebb bánásmódban részesíthetik. A biogazdálkodásé a ? Előfordulhat, hogy a féregrágott gyümölcs válik szívesebben fogyasztottá a látszatra teljesen egészségessel, éppel szemben, abban a reményben, hogy méreg nélküli termesztésüket éppen a férgességük szavatolja. Magasabb áron értékesül ma már az a termény — különösen Nyugat-Európában —, amelyet nem ért növényvédő és gyomirtó szer. Mindez nemcsak az egészség fanatikusainak divathóbortja. Kétségtelen, hogy az egyoldalú kemizálásnak valahol már határt kell szabni. A termőföld sem tűri a végletekig károsodás nélkül a különböző vegyi sokk-hatásokat. A természetet ért vegyszerhatások közvetve, s több áttételen át jelentkeznek — néha hosszabb idő elteltével. A legutóbbi negyedszázadban a növényvédő szerek és a szelektív gyomirtók valósággal átalakították a növénytermesztés megszokott rendjét. A bio szócskával fémjelzett „biológiai dinamizmus” vagy „szerves gazdálkodás” követésére felhívó új mozgalom hívei kíméletesebben kívánják megművelni a földet, elsősorban a talaj egészséges élettani folyamatainak a fenntartására, illetve előmozdítására törekedve. A mind ritkább és nem túl mély talajművelést hirdetik, amivel csak a legszükségesebb mértékben avatkoznak be a talaj vízháztartásába, anyagcseréjébe. A talajból elvont tápanyagokat istállótrágyával és különböző komposztokkal pótolják. Nézetük szerint ugyanis a műtrágyák megzavarják a természetes anyagforgalmat, az erőszakos kemizálás és talajművelés tönkreteszi a talaj egyébkénti gazdag, sokszínű, tevékeny élővilágát. Olyan távolkeleti kerteket idéznek példaképpen, amelyeken évezredek óta folytatnak szerves gazdálkodást, mégpedig egyre jobb eredménnyel. Ugyanakkor másutt a túlzásba vitt kemizálással, monokultúrákkal és gépesítéssel néhány évtized alatt teljesen kizsaroltak és szinte sivataggá változtattak korábbi jó termőterületeket. Olyan példára is hivatkoznak, hogy állítólag a nitrogén műtrágya használatával párhuzamosan bizonyos kártevők, például a takácsatkák számának gyarapodását figyelték meg, mintha a műtrágyáktól nemcsak a növények, hanem az atkák is jobban fejlődnének. A kártevők elleni védekezés is sajátos a szerves gazdálkodásban. A növényvédő készítmények használatától azért tartózkodnak, mert a növényvédő szerekként használt mérgekkel szinte kiirtható egyes területek természetes élővilága, s emellett a kártevőkben, illetve kórokozókban kisebb-nagyobb fokú ellenállóképesség, vagyis rezisztencia alakulhat ki velük szemben. Emiatt mind gyakrabban és mind nagyobb töménységben használják a gyilkos vegyszereket. Mégis maradhatnak túlélők, már rezisztenciával rendelkező kártevő, kórokozó egyedek, amelyek elpusztítása hagyományos módon szinte meg sem oldható. A szerves gazdálkodás hívei legfeljebb a biológiai növényvédő szerek, például a természetes eredetű és káros mellékhatások nélküli Pyretrum-készítmények, zsurlótea és másféle növény kivonatokból álló természetes, „eleven alapanyagú” készítményekkel kívánják a növényvédelmet tisztán biológiai úton megoldani. A károkozók természetes ellenségeinek elszaporítását, a csalogató vetést, a fény- és szagcsapdákat javasolják széles körűen alkalmazni. Nem annyira a kártevők kiirtására, mint inkább csak a fékenntartásukra helyezik a fő hangsúlyt. Szorgalmazzák a betegségeknek jobban ellenálló fajták kinemesítését is. Hasonló megfontolásból a biogazdálkodás nitrogén műtrágyája a szairuliszt, foszfortrágyája a csontliszt, kálitrágyája a kálium-magnézium-szulfát. Ezeken és az istállótrágyán kívül még a komposztokat részesítik előnyben. A komposztok lehetnek kerti és ipari előállításúak is. A kerti, konyhai és egyéb hulladékok halmainak érleléséhez már többféle komposztálható készítmény is feltűnt külföldön. Belőlük csipetnyi elegendő három kilométernyi komposztálható anyag beoltásához, ami azután akár kétezer négyzetkilométerre is kiszórható. A komposztáltak és a tengeri algából készülő természetes termékenységfokozók, a nálunk is előállított huminsavak és készítményeik ugyancsak közvetlen trágyaértékűek, és fokozzák a hasznos talajlakó, tápanyagfeltáró mikroszervezetek tevékenységét. Az elmúlt évek olajárrobbanása a szerves gazdálkodás malmára hajtotta a vizet, főképpen azért, mert valamenynyi vegyszer előállítása és a gépi munkák nagyon energiaigényesek. A biológusok és talajszakértők szerint a szerves gazdálkodás révén tetemes — 15—47 százalék — energiamegtakarítás érhető el, bár valamivel több élőmunkát igényel a hagyományos, vagyis műtrágya- és vegyszeradagokkal, valamint nagyfokú gépesítéssel folytatott gazdálkodással összehasonlítva. S miután ilyen módon az önköltség anynyival kisebb lehet, hogy felülmúlhatja az adódó megtakarítás a vele ma még együttjáró kisebb terméshozamok miatti bevételkiesést. Egyre bővül a szerves gazdálkodás, a biológiai termelés híveinek tábora. Svájcban évente 10—12 termelő csatlakozik a már tevékenykedő több mint félszáz „biotermelőhöz”. Annak ellenére, hogy elsősorban termékeik beltartalmi értékeit igyekeznek kiemelni — és főleg megfizettetni —, az igényeket nem képesek kielégíteni, mert máris hatezer háztartás szerzi be szükségleteit a szavatoltan vegyszer-műtrágya mentesen termelt termékeket forgalmazó boltokból és évente félezer Komiszár Lajos Gumiabroncsok „láncruhában” A kőbányákban, út- és mélyépítésben, földalatti munkahelyeken, valamint az alagút- és csatornaépítésben alkalmazott szállító- és rakodójárműveknél az utóbbi évtizedekben széles körűen elterjedt a lánctalpak alkalmazása. Ám kiderült, hogy ezek számos alkalmazási területen lassúak. A lánctalpas járművek különösen akkor bizonyulnak gazdaságtalannak, ha a munkahelyi forgalomban nagy a talajkitermelési és rakodási hely közötti távolság. Bebizonyosodott, hogy nagy mennyiségű kitermelt földtömeg gyors elszállítása csak kerekes járművekkel lehetséges. Ma már nem ritkák az 500 kW teljesítményt és 90 tonna összsúlyt meghaladó gumiabroncsos rakodógépek, dömperek, dózerek, földnyelők és talajgyaluk sem. A gumiabroncsos földmunka- és építőgépeknek az is előnye, hogy jobban alkalmazkodnak a talaj egyenetlenségéhez, és így jobban kímélik az embert és a gépet. A gumiabroncsos munkagépek kényes részei a kerekes és különösen a légtömlős gumiabroncsok. Ezek kímélésére abroncsvédő láncokat fejlesztettek ki, amelyek a gumiköpenyt sűrű hálójú láncpáncéllal zárják körül, és védik a mechanikus, termikus és egyéb szélsőséges igénybevételekkel szemben. Az abroncsvédő lánc lényegében rugalmas, erősen ötvözött acélból készült láncháló, mely az abroncsot futófelületén és oldalain is szórásán körülzárja. Ezáltal megszűnik a közvetlen kapcsolat a gumiabroncs és az útpálya között, ami igen sok előnnyel jár. A védőháló bővíti a gumiabroncsos gépek alkalmazási területét. A kerekes rakodók, dózerek, talajgyaluk, dömperek stb. az abroncs védelme nélkül sok területen, átázott, lágy és mély talajon nem használhatók. Különleges alkalmazási területekre találnak az abroncsvédő láncos munkagépek a mező- és erdőgazdaságban, kő- és homokbányákban és a forró salakbányókon. Képünkön lánchálás óriási gumiabroncsokat láthatunk egy kiállításon. (RS) A GENERAL AUTÓJAVÍTÓ KISVÁLLALAT ÉRTESÍTI TISZTELT ÜGYFELEIT, hogy az alábbi szombatokon 6—14 óráig tart nyitva: XI. 3., XI. 10., XI. 17., XI. 24., XII. 1., XII. 8. 1984. december 27-én, 28-án és 29-én zárva tartunk. 248 223 ZALAI HÍRLAP A porszívók a tökéletesebb poreltávolítást, a fizikai munka megkönnyítését, a takarítás idejének rövidítését szolgálják, ezért háztartási gépeink közül a legfontosabbak közé tartoznak. Műszaki jellemzőik közül fontos a wattban megadható légteljesítmény, amely a mért szívóképesség és a légszállítás szorzatával arányos. Minél nagyobb a kapott érték, annál jobb a porszívás hatásossága. A jó porszívónak legalább 100 W légteljesítményűnek kell lennie. Lényeges, hogy minél nagyobb legyen a készülékek maximális légszállítási értéke, hiszen az áramló levegő viszi magával a por- és piszokszemcséket. A készülék a legtöbb levegőt terheletlenül szállítja, amikor a szívónyílást szabadon hagyjuk. Jónak számít a másodpercenkénti 30 literes légszállítási érték. A szívóképesség — ellentétben a légszállítással — teljesen elzárt beszívónyílással mérve a legnagyobb, ekkor a legnagyobb a vákuum a gépben. Az eredményt kPa-ban (kilopaszkál) adják meg. A jó háztartási porszívók 15 kPa körüli szívóképességűek. A hatásfokra a porszívóknál a légteljesítmény és a felvett villamos teljesítmény hányadosa utal, ez a mutató elsősorban a készülékek műszaki színvonalát jellemzi. A korszerű porszívóktól joggal elvárható a 20 százalék fölötti érték. Zajszint tekintetében azok a porszívók tekinthetők korszerűnek, amelyeknél az 1 méter távolságból mért érték nem haladja meg az 50 db/A-t. Az eddigi egyik legegyszerűbb háztartási gép, a porszívó az utóbbi időben kezd mind bonyolultabbá válni. A mikroprocesszorok felhasználásával épített legkorszerűbb porszívók már többféle, programozható munkára is képesek. Képünkön egy nyugatnémet gyártmányú programozható, energiatakarékos, nagy porzsákkal rendelkező háztartási porszívót láthatunk. (RS) A betakarított kenyérgabona nagy részét korszerű silók fogadják magukba. Az ilyen tárolóval szemben általában a következő követelményeket támasztjuk: szilárdság és merevség, korrózióállóság, légmentesség, korszerű építés és szerelhetőség, megfelelő technológia, üzemeltetési lehetőségek és gazdaságosság. A siló szilárdsági szempontból akkor a legkorszerűbb, ha kizárólag annyi anyagot használnak fel megépítéséhez, amennyit a terhelés és a tervezett élettartam indokol. A silóknál az átmérő és magsság aránya legalább 1:3, de a toronysilóknál akár 1:6—1:7 is lehet. A siló anyaga fém vagy vasbeton szokott lenni. Az arányokból kitűnik, hogy toronysilót gazdaságosan csupán vasbetonból lehet építeni. A fém természetesen élettartam szempontjából sem versenyezhet a vasbetonnal (annak ellenére, hogy a fém élettartama megEgyedülálló silótornyot nem készítenek vasbetonból. A fajlagos telepítési költségek az építési technológia jellegzetességei miatt ugyanis nagyobbak, mint a fémsiló költségei. A vasbetonsiló építése bonyolultabb, és drága technológiát igényel (alapozás, vasalás, zsaluzás, betonkészítés stb.) A fémsiló szerelési technológiája'J viszont egyszerű: a betonsiálóénál igénytelenebb alapra modulelemekből csavarozással, daruzás nélkül megépíthető. A betonépítmény létrehozása technológiai okokból nem gyorsítható. A fémsiló összeszerelése sokkal gyorsabb, s további gyorsításának sincsenek technológiai akaadályai. A képünkön látható hat sudár hófehér oszlop sok évtizedes használatra készült vasbeton toronysilók együttese. (KS) felelő felületvédelemmel lényegesen meghosszabbítható.) 1984. november 1. Ciánból cukor Szovjet kutatók olyan baktériumokat fedeztek fel, amelyek a ciánvegyületeket cukorrá és nitrogénné alakítják át. E baktériumokat a gyakorlatban is hasznosítják: az aranymosásra használt zagyot velük szabadítják meg a ciánvegyületektől. A kitenyésztett törzsek megélnek a literenként 700 milligramm ciánt tartalmazó közegben is. Barátaink, a baglyok Az emberi butaság ősidőktől rosszindulatúan, ellenségesen kezeli a baglyokat, pedig tulajdonképpen hasznos és szeretetre méltó madarak. A velük kapcsolatos sok téves nézet oka az ember előtt titokban folyó életük, lévén főként éjjeli madarakról szó. Különleges alakjuk, hangjuk, mozgásuk még csak fokozza irántuk a bizalmatlanságot. De nem minden nép ennyire elfogult velük szemben. Dél-Európában közkedvelt madarak, sőt Görögországban az ókorban Athéné istennő szent madaraként tisztelték. Ezt úgy érdemelte ki, hogy együtt „lakott” a Akropoliszon a görög istenekkel. Mivel a nappal... csendes pihenéssel töltötte, nyugalmas, elmélyült elmélkedésnek, a bölcsességnek, a tudománynak a jelképévé vált. Hazánkban leggyakoribb a kuvik és a macskabagoly. Az előbbi egyike a legintelligensebb baglyoknak. Az utóbbi mintegy kétszerre akkora területű, mint a kuvik, s könnyű felismerni arról, hogy szürke arcfátyola a csőr irányában mind világosabb, lábujjai csaknem a karmokig tollasak, s az egyedüli bagolyfaj, amelynek a szeme fekete. Jelenlétét leginkább a hangja árulja el. Örvendetesen gyakori még hazánkban a fülesbagoly, melynek erdei és réti változata van. A réti fülesbagoly érdekes szokása, hogy a többi bagolytól eltérően fészket épít, s ezt elszántan védelmezi minden közelébe merészkedő ellen. A valódi baglyok mintegy 200 fajt számláló népes családjából megtalálható még nálunk a gyöngybagoly és az uhu is. (Ez utóbbinak elsősorban nagysága érdemel tiszteletet: testének hossza eléri a 75—80 cm-t.) Képünkön tudományos kutatás céljára befogott baglyokat — két macskabaglyot és egy fülesbaglyot — láthatunk, amint éppen röptetésre viszi őket gazdájuk egy személygépkocsiban. (MTI fotó — Czika László felvétele — RS)