Zalai Hírlap, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-01 / 257. szám

1985. november 1., péntek Mezőgazdasági szakmérnök-képzés A MÉM felügyelete alá tartozó egyetemeken 1986 tavaszi félévében három helyen szakmérnök-képzés kezdődik. Kétéves tanulmányi idővel a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem mosonmagyaróvári mezőgazdaságtudományi karán húsipari, szarvasmarha- és juhtenyésztési, valamint takarmánygazdálkodási szakembereket képeznek. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen takarmánygazdálkodás, vetőmaggazdálkodás, külkereskedelem, melegégövi mezőgazdaság, vállalatgazdaság és gazdaságelemző tagozaton indul oktatás. A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem erdőmérnöki karán erdészeti, növényvédelmi és fatermesztési tagozatokat indítanak. (MTI) Bányabővítés Egy 1800 méter hosszú feltáróvágat építésével megkezdték az úrkúti mangánbánya bővítését. A jelenleg művelt bánya érckészlete ugyanis olyan rohamosan csökken, hogy a szakemberek szerint már legfeljebb csak 1990-ig lesz elegendő a hazai és az exportigények kielégítésére. Az új vágattal, az úgynevezett mezőkapcsolással hozzáférhetővé tett mangántelep viszont egészen az ezredfordulóig meghosszabbítja az ország egyetlen mangánbányájának életét. Az új telep a jelenleginél 45—70 méterrel mélyebben, 225—250 méternyire helyezkedik el a föld alatt, de még így gazdaságosan kitermelhető. A bányabővítéssel egyidejűleg Úrkút, Szentgál és Városlőd körzetében földtani kutatások is kezdődtek. A méreg nemcsak a hordókban gyűlik... A MOM zalaegerszegi gyárának környezetvédelmi gondjai Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal egy korábbi felmérése szerint a környezeti szennyeződés okozta kár évente mintegy három százalékkal csökkenti a nemzeti jövedelmet. Különösen a veszélyes hulladékok okoznak sok gondot. A kormány — felismerve, hogy e területen már-már tarthatatlanok az állapotok, — rendeletet hozott „a veszélyes hulladékok keletkezésének ellenőrzéséről és azok ártalmatlanításával kapcsolatos tevékenységekről”. Az 1981-es rendelet végrehajtása érdekében sajnos, vajmi kevés történt, sőt az úgynevezett ártalmatlanítás feltételeinek megteremtésére mind a mai napig nem hoztak mérvadó intézkedést. Hogy miként hat ez a helyzet egy ipari üzemre, erről érdeklődtünk a Magyar Optikai Művek zalaegerszegi gyárában. — A veszélyes hulladékok kérdése ma már élesen vetődik fel — fog bele mondanivalójába Tóth Imre műszaki vezető. — A rendelet megjelenése után egy darabig nem történt semmi, mi is szorgalmasan hordtuk a fáradtolajat, meg az oldószereket a szeméttelepre, s valószínűséig ugyanígy cselekedett egy sor másik üzem is a városban. Aztán ezt betiltották, — teljesen jogosan — s ettől kezdve rengeteg problémánk adódott. Az OKTH tetemes bírságokkal kényszerített bennünket a rendeletben előírtak betartására. Amelyeket persze mi végre szerettünk volna hajtani, csakhogy a tapasztalatlanságunk folytán időbe került, amíg megfelelhettünk a követelményeknek. — Végülis mi a gond? Az OKTH jogosan követeli a rendeletben foglaltak betartását. ■— Ez igaz — bólint rá Tóth Gyulakörnyezetvédelmi felelős. — Igyekszünk is eleget tenni ezeknek, hiszen nagyon szigorú szabályok szerint gyűjtjük és tároljuk a veszélyes hulladékokat. Aztán vinnénk megsemmisíteni az anyagokat, de nincs hová. — Valahol mégiscsak megsemmisítik ezeket az anyagokat? — Korábban Ráckeresztúron égették el, de ezt a helyet azóta betiltották — válaszolja Héder Lajos anyagosztály-vezető. — Most a Chintoinnal kötöttünk szerződés, s ők a váci telepükön égetik el az olajat. — Az Áfor nem veszi viszsza? — Szívesen visszavenné, ha garantálni tudnánk, hogy egy hordában csak egyféle kenőanyag van. De ezt csak úgy lehetne elérni, ha az olaj gyűjtésére külön szervezetet állítanánk fel, nagyon szigorú ellenőrzéssel. Ez viszont még többe kerülne, mint az égetés. — Végülis mennyi hulladék képződik az egerszegi MOM- nál? — A fáradtolaj-hulladék hat tonna, az oldószer kilenc—tíz tonna évente — olvassa az adatokat Tóth Gyula. — Plusz a festék és a galvániszap. Nos, az idén még nem volt magsemmisítés. Igaz, hamarosan, elindíthatunk Vácra egy szállítmányt, s a városi tanács műszaki osztályától is kaptunk engedélyt az egyszeri kivételes égetésre. — Persze, ezzel nem nagyon vagyunk kisegítve — mondja Tóth Imre. — A tanács segítőkészsége dicséretes, de azzal nem sokra megyünk, ha az egyik típusú szennyezésből egy másikat csinálunk. Még a tűzoltóknak is felajánlottuk az olajat gyakorlattozási célra, csakhogy szabaduljunk a nemkívánatos anyagtól. A megoldás ez ügyben az volna, ha itt, a megyében létesülne egy égető. — A nagyobb vállalatok tervezik saját égető felépítését. . . — Például a MOM is — hagyja helyben Héder Lajos. — De ezt valahol Pest környékén fogják megépíteni. Ha a Tungsram létesít ilyet, az is valahol ott lesz, meg a Ganz- Mávaigé is. Soroljam még...? Területileg a dolog ezzel nincs megoldva, mert a költségek óriásiak maradnak. — Mi nem akarunk az előírások alól kibújni, de az mégiscsak furcsa, hogy a tanácsoktól nem kérik számon ugyanilyen szigorral a rendelet végrehajtását, mint tőlünk — magyarázza Tóth Imre. — Persze, a tanácsoknak nincs rá lehetőségük, hogy bármit is tegyenek, mert aligha van, erre pénzüik. Az OKTH hiteleiből mi is építettünk zárt tárolókat, valószínűleg mások is tettek valamit, de ez kevés. A megoldás — még egyszer mondom — egy megyei vagy városi égetőmű lenne. Meixner Zoltán Ezek a hordók hamarosan Vácra, a hírhedt méregtemetőbe indulnak. A tudomány műhelyében A füvek nemesítője VÁRTAM A TALÁLKOZÁST Dr. Ecker Istvánnal, aki egyszer Firenzében vagy Moszkvában tart előadást, máskor éppen Somogy, Veszprém vagy Zala megye valamelyik mezőgazdasági üzemében ad szaktanácsot a gyeptelepítéshez, aztán az USA egyik egyetemén ösztöndíjasként oktat és maga is tanul, majd a szentgyörgyvölgyi kísérleti telepen vizsgálja takarmánynak való növényeit. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem professzorának, a füvek jeles hazai nemesítőjének hivatali szobája puritán egyszerűségű. A megnyerő egyéniségű férfi szívesen avatott be munkájába. Két évet töltött el agronómusként, s 1950-ban tanársegéd lett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Innen jött Keszthelyre az ötvenes évek közepén, ahol adjunktusi kinevezést kapott. Ezután ritka esztendő az olyan, amikor nem élt emlékezetes esemény. A doktori cím megszerzése, majd miniszteri dicséretek és kitüntetések, külföldi tanulmányutak sorjáznak, s közben egyre magasabbra kerül a tudományos, s oktatói ranglétrán. 1977 és 1980 között kutatómunkáját siker koronázza, hiszen ebben az időben öt fűfajtáját részesítik állami elismerésben. — KESZTHELYRE kerülve érdeklődéssel fordultam a füvek felé, bár alaposabban csak külföldi tanulmányútjaim után láttam hozzá a nemesítéshez — mondja a professzor. — A hatvanas évek első felében a MÉM hat hónapra az Egyesült Arab Köztársaságba küldött, majd 1970—71-ben egy esztendőt töltöttem az Amerikai Egyesült Államokban, azzal a céllal, hogy hazatérve, új ismeretek birtokában a szarvasmarha fehérjeellátását segítsem elő. Itthon nagy ambícióval láttam munkához, kerestem a jó fajtákat, és így jutottam el a mostani végeredményhez. A keszthelyi nádképű csenkesz, a magyar rozsnok, a zöld pántlikafű, a csomós ebir és a vékony csenkesz nevet viselő füveket vallhatja magáénak a nemesítő. Ezek jól beváltak a köztermesztésben is. — Nekem valamennyi édes gyermekem, de a legkedvesebb az 52-es zöld pántlikafű és az 51-es magyar rozsnok. Sok jó tulajdonságuk közül az elsőnél csak azt említeném, hogy legeltetésre, silózásra és — ha időben kaszálják — szénakészítésre is nagyszerű, míg a másik fajtának legfőbb erénye, hogy a szárazságot is jól tűri. Mivel a gyepgazdálkodás — mint általában a világon — hazánkban is az érdeklődés és a fejlesztés homlokterébe került, Ecker István elérkezettnek látta az időt, hogy addigi kedvtelését intenzív munkával váltsa fel. — Hogyan lehetne jobbobban hasznosítani a területeinket? Ez a kíváncsiság furdalt, amikor másfél évtizede a téma vizsgálatába kezdtem. Hazai irodalom alig állt rendelkezésemre, ezért a munkámban elsősorban a külföldi irodalomra és a hazai kísérleti eredményekre támaszkodhattam. Nemesítő munkája állandó és folyamatos. A sikerek birtokában további újabb fajtákat keres, mindig figyelembe véve az igényeket, a követelményeket. — Előzetes bejelentés alatt van újabb két fű és két pillangós fajtájelöttem. Bízom abban, hogy a közeljövőben ezek is elismerést kapnak. Fajtakísérletein kívül hasznos megállapításai vannak az úgynevezett nyújtott és folyamatos legeltetésre is. — Milyennek értékeli a tipikusan állattenyésztő Zala megye gyepgazdálkodását? — AZ ELMÚLT KÉT évtizedben viszonylag sokat tettek a megye gazdaságai az intenzív gyepgazdállkodásért. Jelentős volt a vízfolyások rendezése, ami egyik alapja a területek megjavításának. Sajnos, sok az elhanyagolt rét és a legelő, egyszerűb volt a szántókon megtermelni a takarmányt, így az abrakot fogyasztó állatok tartása túlzottan előtérbe került. Nagy értékek vannak kihasználatlanul. A megye élenjáró lehetne a gazdaságos szarvasmarhaitartásban, csak gondját kellene viselni a sok-sok gyepnek. Valahogy úgy, ahogy a fűzvölgyit, a zalaszentgróti termelőszövetkezet csinálja. Amikor hazai munkásságáról beszél, gyakran külföldi tapasztalatokra hivatkozik. Nem véletlenül, hiszen a MÉM, valamint a FAO felkérésére számos országban hirdetője, népszerűsítője a gyepgazdálkodásnak. Nemecz Ferenc kísérleti kertjének kisparcellái között a kutató. Szőlő-szűk esztendő Fegyelmező érdek Borúlátóak a szőlősgazdák. Van is rá okuk, mert amíg más években csaknem 6 millió hektoliter bort tudtak előállítani, az idén ennek legfeljebb a felére számíthatnak. Jó előre tudták, hogy kis termés várható, hiszen a hosszantartó kemény tél megtizedelte a szőlőtőkéket. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium felmérései szerint az ország nagyüzemi szőlőterületének — 154 ezer hektár — 6 százalékát teljesen ki kell selejtezni a fagykár miatt, 32 ezer hektáron csak két év alatt lehet újranevelni a termőkárokat, 29 ezer hektáron pedig a termőrügyek fele elpusztult. Árverseny a borvidékeken Ez ugyan már kiderült kora tavasszal, ám akkor még senki nem gondolt arra, hogy a mostanihoz hasonló, csekély lesz a termés. Tavasz óta ugyanis kétszer sújtotta elemi kár a szőlőtáblákat. Május végén jég verte a történelmi borvidékek egy részét, a szőlő virágzásakor pedig a hűvös, csapadékos időjárás miatt nem tudtak megtermékenyülni a virágok. S bármilyen furcsa, a napfényes ősz sem segíti a szőlőtermelést. Igaz ugyan, hogy a bogyók cukortartalma növekszik a napsugár hatására, ám a hosszú ideje tartó szárazság miatt kis súlyúak a fürtök, s kevés must préselhető belőlük. Az egri borvidéken például azt tapasztalják, hogy amíg tavaly az 5 tonnát is meghaladta a szüretelő konténerekben a szőlő súlya, az idén csak ennek a felénél valamivel többet nyom. Másutt arra kellett rádöbbenniük, hogy a korábbi 75 liter helyett most jó, ha 60 liter mustot tudnak kipréselni egy mázsa szőlőből. Kevés tehát a szőlő, s ez nehéz helyzetbe hozza a gazdaságok egy részét. Különösen a jó bortermő vidékeken gazdálkodó termelőszövetkezetek, állami gazdaságok érzik meg a mostoha időjárás hatását, hiszen náluk a fő bevételi forrás a szőlő, amelynek nyereségére az idén nem számíthatnak. A csekély mennyiség azonban más problémákat is felszínre hozott. A szüret megkezdése után rövidesen kiderült, hogy a hosszútávú szerződéseknek sincs becsülete. A kevés szőlőt ugyanisugyanannyian akarják megvenni, mint a más évek jó termését, így megindult az árverseny a borvidékeken. Erre lehetett korábban is számítani, hiszen a termelés és a feldolgozás hagyományosan elkülönül egymástól hazánkban. A feldolgozók pedig úgy okoskodnak, ha ők beindítják üzemüket, akkor azt a lehető legteljesebb mértékben ki kell használniuk, hogy az egy tonnára, vagy az egy hektoliterre jutó költségeik minél kisebbek legyenek. Másfelől a borkombinátoknak, pincegazdaságoknak kialakultak az értékesítési kapcsolataik is, s piacaikat csak áruval tudják megtartani, így aztán egyeseket az sem érdekel, hogy mekkora veszteséget hoz az idén a szőlő felvásárlása és feldolgozása; a piac megtartásáért hajlandók anyagi áldozatokat hozni. Végül a versenyzők nem is azonos esélyekkel indulnak, hiszen például a pezsgőgyártásnak lényegesen jobb a jövedelmezősége, mint a minőségi bor előállításáé. Szabályozták a felvásárlást A szűkös termés miatt tehát számítani lehetett a termelők és a feldolgozók közötti vitákra. Azon sem lepődik meg senki, hogy ilyen helyzetben mindig akadnak, akik csupán saját érdekeiket tartják szem előtt, s a magyar bor hírnevének megőrzésére keveset adnak. Számított erre a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium is, s rendeletben szabályozta a szőlő felvásárlását. Kimondták, hogy történelmi borvidékeken csak azok a felvásárlók vehetnek szőlőt, akiknek július végéig érvényes szerződésük volt. Ezzel a magyar bor jó hírnevét igyekeztek védeni, hiszen például korántsem mindegy, hogy a hegyaljai bort Tokajon, vagy ismeretlen alföldi pincékben palackozzák. A tapasztalatok szerint azonban a MÉM intézkedésének kevés a foganatja. A történelmi borvidékeket felvásárlók hada lepte el, s két-három forintot ráígérve a helyi pincegazdaságok áraira, viszik el a szőlőt. Kétségtelen, a nagyobb ár pillanatnyilag kedvezőbb a szőlőtermelő gazdaságoknak, hiszen ily módon veszteségeiket mérsékelhetik. Sok helyen azonban így sem kerülhetik el azt, hiszen most nem az a baj, hogy alacsony a szőlő ára, hanem a kevés termés miatt nehéz a helyzet. Elemi csapás érte a szőlőket, s ennek közgazdasági hatásait aligha lehet csak az árakkal kiegyenlíteni. Mint ahogy arra sem gondolt senki, hogy két éve, amikor az aszály megtizedelte a kukoricatermést, a gazdaságok veszteségét a kukorica árának emelésével pótolják. Az perszekétségtelen, hogy a bajba jutott nagyüzemekéin segíteni kell, de ezt más pénzügyi módszerekkel kell elérni. Ennek részleteit ki is dolgozták a minisztériumban. Tisztességes egyezkedés Egyebek között a veszteség rendezésének lehetőségei is arra ösztönzik a termelőket, hogy hosszabb távú érdekeiket vegyék figyelembe, amikor a történelmi borvidékeken megjelenő, de távoli vidékeken gazdálkodó felvásárlókkal tárgyalnak. Ez voltaképpen saját érdekük is, hiszen már most kell a várhatóan nagy termésekre gondolniuk, amikor megint csak szerződéses partnereikre számíthatnak biztonsággal. Azokra a felvásárlókra, akik 1982 őszén is, amikor nagy termés volt, maradéktalanul átvették a szőlőt a termelőktől. A tisztességes egyezkedésre tehát nemcsak a szerződéses fegyelem, hanem az üzleti érdek is figyelmeztet. V. F. J. 3 Új MÁV-mozdonyok és metró-szerelvények A Ganz-Mávag vasúti próbei végéig kigördülhet a gyár szerelvényeket a jövő év első fapályáin napokon belül meg- bal. A villanymozdonyokhoz az hónapjaiban. A próba eredi kezdik a MÁV részére két elektromos főegységeket a ményétől függően kezdik meg szük öt villanymozdonyát- Ganz Villamossági Művekké- az új metrószerelvények seadás előtti futópróbáit..A vas- szíti. A jármű szekrényszerkorozatgyártását. A formatervent összesen tizennégy VM—15 zeti elemeit a Ganz-Mávag- tett, tetszetős és kényelmes típusú, 5000 lóerős mozdonyban szerelik össze. kocsikat a legkorszerűbb műrendek a GM vasúti járműszaki megoldásokkal látják el, gyárától ez évi szállításra. A A nagyvállalat még az idén például fékrendszere a szerelszerződés szerint a villany elkészíti a budapesti Metró-vény megállásakor eddig élmozdonyokat az év végéig kell nak tervezett új, hat kocsiból vesző elektromos energiát átadni, s bár a MÁV által kért álló, energiatakarékos, elekt automatikusan visszatáplálja évközi szállítási ütemezést a tonikus vezérlésű metró-sze- a hálózatba. A metró pontos gyártó nem tudta teljesíteni a jelvény prototípusát is. A gyár megállását az állomáson, és az most gyorsították a szerelői próbák után a BKV az Ár- utasperonhoz való beállási munkákat, így előreláthatóan Bád híd és Újpest között épül elektronikus egységek és foton mozdonyok többsége decemblő szakaszon teszteli majd a cellák biztosítják majd. (MTI)