Zalai Hírlap, 1988. január (44. évfolyam, 2-25. szám)

1988-01-04 / 2. szám

1988. január 4., hetig» Valami megmozdult Fiatal műszakiak a jövőről és a kibontakozás esélyeiről Jövőnk szempontjából korántsem közömbös, hogy a reálértelmiség miként vált át az új hullámhosszra, azaz hogyan tudja betölteni gazdasági—társadalmi kibonta­kozásunk folyamatában a nekik szánt szerepkört. Vé­leményükre, az őket foglalkoztató gondolatokra kétsze­resen is oda kell figyelni, egyrészt mert fiatalokról van szó, akiknek beilleszkedése a termelőmunkába minden gazdaság számára elsőrendű kérdés, másrészt mert kép­zettségüknél fogva nagyon sokat tehetnek a programban megfogalmazott célok teljesítése érdekében. Farkas Lász­ló, a Ganz- Mávag zala­egerszegi gyá­rának mérnöke 1985-ben vég­zett az NDK- ban, a magde­­burgi műszaki egyetem szere­lés és illesztés­technikai sza­kán. Ezenkívül Halléban meg­szerezte a hegesztő-szakmér­nöki képesítést is. — Egyre jobban érzem ma­gam munkahelyemen — mond­ja. — Az elmúlt évben sok minden kedvező irányban vál­tozott a gyárban, sokkal piac­­ézékenyebbek lettünk, s ez együttjárt bizonyos lappangó szellemi energiák felszabadítá­sával. Jobban kell a munkák után menni, s ezért a koráb­biaknál jobban érdekeltek va­gyunk a minőség javításában, gyártott termékeink technikai színvonalának fejlesztésében is. Véleménye szerint az eger­­szegi gyárat nem éri váratlanul az év elejével életbe lépő szervezeti változás, a leányvál­lalati formával együttjáró na­gyobb önállóság, mivel ennek több területen is elébe men­tek. — Számomra különösen ör­vendetes — hiszen ez kedvenc szakmai területemet érinti —, hogy az év elején egy NSZK-beli cég minősíti gyá­runk hegesztési technológiáját —­­olya­­ —, ami az export­piacokon való eredményes meázálláshoz feltétlenül szük­séges. Ezzel együtt­ még na­gyon sok tennivalónk van, sok a felesleges korlát a gazdasági életünkben, s a rossz beidegző­dés is még mindig gátja a na­gyobb léptekkel történő előre­haladásnak. Úgy vélem, nem kedvez a műszaki fejlesztésnek az a hazai gyakorlat, hogy a vevők — részben pénzügyi le­hetőségeik korlátozott volta miatt — általában a legolcsób­bat vásárolják meg, nincsenek tekintettel arra, hogy a tech­nikailag korszerűbb berende­zés ártöbblete rövid időn belül megtérül, azaz valójában az kerül kevesebbe. Ugyancsak nem tartja célra­vezetőnek, hogy az általános bérezési rendszer még mindig nem alkalmas az átlagosnál jobb teljesítmények elismeré­sére. Döntően még napjaink­ban is a vállalati hierarchiá­ban elfoglalt pozíció határoz­za meg a kereset nagyságát, nem pedig a produktum. Véle­ménye szerint emiatt gyakori, hogy az egy-két éve dolgozó felsőfokú végzettségű műsza­kiak egy része elhagyja a pá­lyát, ami jelentős veszteség népgazdaságunk számára. — Nagyon szeretnék bízni a kibontakozási program sikeré­ben, de úgy érzem, hogy ehhez a vállalatok jobb munkáján kívül az egész társadalom cse­lekvő összefogása szükséges, amibe beleértem a változások­hoz való gyorsabb reagálást a legmagasabb gazdaságirányítói szinteken is — mondja végeze­tül Farkas László. — Négy és fél éve végez­tem a Miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetem gépgyártástech­nológiai sza­kán, de az azóta eltelt idő­szakból 26 hó­napot elvitt a katonaság, így idén szinte mindent újra kel­lett kezdenem — mondja Vincze János, a MOM zala­egerszegi gyárának technoló­gusa. — Azóta ismét belerá­zódtam a munkába, bár egyre csak felötlik bennem, hogy a valóság mennyire más, mint az egyetemen tanultak. Az ott is­mertetett vállalati szervezeti formák nagyon nem egyeznek azzal, amit itt tapasztalok. Nem volt könnyű idomúlni a vállalati elvárásokhoz, s abban sem vagyok biztos, hogy ez elő­nyömre vált. Úgy érzem, hogy nálunk túlságosan merevek a kialakult szervezeti formák, s ezen változtatni kell, ha ered­ményesen akarunk helytállni az egyre élesedő világpiaci versenyben. Majd arról beszél, hogy a kedvező irányú változás jeleit azért már lehet érzékelni. A MOM egerszegi gyárában is gyorsabban megy a termékek gyártásának előkészítése, bővül a termékskála, s várhatóan rö­videsen kialakul a követelmé­nyekhez jobban igazodó válla­lati szervezet. — Mindez annak köszönhető — folytatja —, hogy a piaci verseny rákényszerítette a vál­lalatot a ritmusváltásra és ez biztató a jövőre nézve. Koráb­ban biztosnak tűnő piacok szűntek meg, s ez a hatéko­nyabb cselekvésre ösztönöz bennünket. Kiemeli az önképzés fontos­ságát, ami nélkül nem lehet lé­pést tartani a technika állandó fejlődésével. Mint mondja: kedvező jelenség, hogy tapasz­talatai szerint a megyeszék­helyi vállalatok fiatal műsza­kijai között az utóbbi időkben­­ erősödött a kapcsolat, egymás tapasztalatainak átadása-átvé­­tele pedig feltétlenül segít a feladatok megoldásában.­­ A kibontakozási program nagyon szépen összefoglalja a szükséges tennivalókat, meg­határozza az előrelépés irá­nyát, azonban egy program annyit ér, amennyit megvalósí­tanak belőle. ★ Farkas Já­nos 1981-ben fejezte be ta­nulmányait a Moszkvai Vas­útmérnöki Egyetem hidak és alagutak szakán és ezt követően ugyanott aspi­­rantúrát is vég­zett. Ez év elején költözött Za­laegerszegre és jelenleg a ZÁÉV szervezési és számítás­­technikai osztályán dolgozik. — Mindenképpen azt várom és remélem a jövőtől, hogy a mérnöki munka elismerése, megbecsülése növekszik — mondja. — Úgy érzem ugyanis, hogy mindenhol a közgazdá­szokat helyezik előtérbe, mint­ha a vezetők egyszerűen elfe­ledkeznének arról, hogy a ter­mék létrejöttében a műszaki­nak van döntő szerepe. Ha nincs korszerű, gazdaságosan előállítható termék, akkor hiá­bavaló mások minden igyeke­zete. Nagyon kedvezőnek tartja, hogy munkahelyén a számítás­­technika -— az operatív fela­datok segítésén túl — a jövő­ben várhatóan műszaki prob­lémák megoldásában is szere­pet kap. — A piaci verseny minden­képpen arra készteti a vállala­tot, hogy árai megfizethetőek legyenek, s emellett megfelelő nyereséget is produkálni tud­jon — folytatja. — Éppen ezért a számítástechnika bevonásá­val meg kell keresnünk azt az optimumot — például az épü­letszerkezeteknél, belső kiala­kításoknál —, amely egyrészt még eleget tesz a szabvány előírásainak, a biztonságnak, valamint a vevőigényeknek, de felesleges költségeket nem tar­talmaz. Majd arról beszél, hogy a je­lenlegi nehéz gazdasági hely­zetben csak az a vállalat tud eredményesen helytállni, ame­lyik eléggé érzékenyen reagál a változásokra, képes az új be­fogadására. Lukácsffy Dénes ★ sok száz, vagy reméljük ennél is több városlakót. - Mit tapasztalt eddig a két egyesület munkál­kodását tekintve? - Rengeteg pozitívumot, bár be kell vallani, hogy a kez­deti lelkesedés után a mú­­zeumbarátok egyesületének munkája mintha megtorpant volna. Részükről a szervező­munkán kell javítani. Én pél­dául ennek az egyesületnek is tagja vagyok, de még nem kaptam csekket a tagdíj be­fizetéséhez . . . Felmerült, ta­lán nincs is szükség két, sok tekintetben közös célú egye­sületre, hiszen számos kani­zsai mindkét szervezet tagja. Ha később kiderülne, hogy az egyesülés célravezetőbb, mert a múzeumbarátok a város­­szépítők nagyon is rokonszán­dékú helytörténeti-hagyo­mányápoló szakbizottságában hathatósabban munkálkodhat­nak, akkor ezt az utat érde­mes járniuk a továbbiakban. Ugyanakkor lelkesítő él­ményként érzöm magamban a városszépítő egyesület alakuló közgyűlésén tapaszaltakat. En­nek az eseménynek a Hevesi Sándor Művelődési Központ adott otthont, s a többszáz résztvevő — diáktól, munkás­tól a mérnökön és a pénzügyi szakemberen át a tanácsel­nökig — szenvedélyes vita so­rán alakította ki az alapsza­bályt, egyúttal rengeteg okos ötlet született a közös tenni­valókról. Úgy tudom, máris ígéretes terveket munkáltak ki és a pénzügyi források meg­teremtése is biztatóan halad. A jövőben bizonyára sokat hallunk majd a kanizsai vá­­rosszépítőkről, akikhez ma­gam is szívesen csatlakoztam, hiszen — immár évtizede él­ve a városban — szinte tős­gyökeres helybeliként örülök a városkép gazdagodásának.­­ Más területeken nem kívánnak összefogni a kanizsaiak egyesületi ke­retek közt? — Szó volt arról, hogy pél­dául a nagymúltú helyi kó­rusmozgalom képviselői, kö­zelebbről a Hevesi-vegyeskar tagjai is egyesületet alapíta­nak, mely egyrészt érdekvé­delmi, másrészt műsorszolgál­tatási funkciót is ellátna. Vár­hatóan ennek az egyesületnek is lenne jövője, például ate­­kintetben, hogy tagjai — vál­lalkozói formában — mind több üzem, vállalat program­jait színesíthetnék műsoraik­kal. Rajtuk áll, lépnek-e ez­­ügyben. Én azt vallom, hogy a szép, okos, jó célokra szö­vetkező emberek igazi nyere­séget jelentenek minden té­ren, s ma különösen nagy szükség van erre. - Ehhez persze nem kell okvetlenül egyesüle­tet alapítani, hiszen Ka­nizsán számos, jól bevált formája van annak, hogy például üzemek, vállala­tok segítik a helyi kultu­rális értékek gyarapítá­sát. Hogy funkcionálnak ma ezek a hagyományos kultúrapártoló keretek? — Erre egyetlen szóval vá­laszolhatok: példásan. Mert csakugyan nem kell minden­áron — valamiféle divatnak engedelmeskedve — új for­mákat kitalálni ha az eddigi közérdekűen működik, azaz betölti hivatását. S itt a ka­nizsai gyárak, vállalatok, in­tézmények számos, gyümöl­csöző kultúra-támogató kez­deményezését sorolhatnám, melyek régtől nélkülözhetetlen elemei a város és környéke közművelődésének vagy a mű­vészeti mecénási szerepkör­nek. Az építőipari szövetke­zettől a helyi Volán-üzem­igazgatóságon át a Tungsra­­mig jónéhány gazdálkodó szerv vállal kötelezettséget évről évre arra, hogy összes­ségében 120 ezer forintos alappal támogatja bejáró dol­gozói lakóhelyi művelődését; annak idején így indulhatott el Nagyrécsén a megye első népfőiskolája. Ide tartozik az is: a város dolgozó kollektívái fogtak ösz­­sze annak idején, hogy elin­dulhasson a kábeltelevíziózás Kanizsán. Rengeteg gondjuk közepette sokat áldoznak a munkahelyi művelődés felté­teleinek biztosítására is üze­meink, eredményesen működ­ve együtt például a Hevesi Sándor Művelődési Központ­tal. S az értékteremtő művé­szi alkotókedvet serkentheti, hogy egyebek közt évente több mint százezer forintot ajánlanak fel a kanizsai gaz­dálkodó szervek a megye­­székhelyi Hevesi Sándor Szín­ház művészeinek — a váro­sunk színházkedvelői által is megtapsolt — kimagasló pro­dukcióit elismerő nívódíjakra. Persze, a kulturális értékek gyarapítását szolgáló, sok szá­lú erőfeszítések mind eredmé­nyesebb gyakorlatáért még sok a tennivaló, ám úgy ér­zem, jó úton jár etekintetben a város társadalma és a szán­dék is adott a továbblépéshez — mondotta befejezésül Sala­mon Béla. T. A. ] Átárazó leltározás közben és után­­i boltokban (Folytatás az 1. oldalról.) Kik a lakosság nem olvassa az újságot, nem­­vette komo­lyan az információt, mert ide csak most kezdenek jönni — mondja a Nagyváthy utcai élelmiszer­bolt vezetője, Hári József. — Persze kenyérért hiába fáradnak el ilyen mesz­­szire, hiszen a tegnap kiszál­lított 50 darab kétkilósból mindössze kettő maradt mára, újabb kocsi pedig nem érke­zett a gyárból, hiába vártunk rá. Próbáltam telefonálni, de fel sem veszik a telefont. Tej van bőven, 200 liter vár ve­vőre, így­­szívesen kisegítem a megszorult kollégákat a vá­rosban. A Rózsa presszóban a kará­csonyi ünnepek alatt összesen 17 kiló kenyér fogyott el, most pedig pillanatok alatt elkap­kodták a mázsás készletet, meg az előző napról maradt, kevésbé friss 190 kilót is. Tar­tós tejből 300 liternél több volt a hűtőbe náluk, abból még tudnak adni. A Georgikon étteremben, valamint a Platán sörözőben — a kenyér és tej árusítására kijelölt másik két vendéglátó egységen — 11 órakor még arról számoltak be, hogy ná­luk alig volt érdeklődés. Ha nem is sokat — mert hiszen nem jellemző a nagyobb téte­lű készletezés —, de tudtak adni kenyeret és tejet is. — Izgatottan érkeznek, az­tán megnyugodva, áruval tá­voznak tőlünk az emberek — mondja az üzletvezető —, ké­sőbb sem lesz probléma, mert a gyárból ugyan már nem tu­dunk hozni­­kenyeret, de a mellettünk levő ABC-ben lel­tároznak, és nekik is maradt raktáron, amit bármikor át­hozhatunk, ha elfogy a miénk. A megyei tanács kereske­delmi osztályán is tartottak ügyeletet tegnap. Mint Volen­­tini Tibor főelőadótól megtud­tuk: az óesztendő utolsó nap­ján gond volt a kenyérellá­tásban. Bár a kereskedelmi egységek nyitvatartását előre közölték, a vásárlók mégis de­cember utolsó napján, s az utolsó pillanatban rohamozták meg a boltokat kenyérért. Úgy tűnik, a leltározásra nem készültek fel mindenütt lelkiismeretesen. A termelők közül néhányan nem küldték meg a boltoknak a megválto­zott árakat, így néhány áru emiatt is „talonba” kerül. Várhatóan a hét végéig ezek a függőben maradt ügyek is rendeződnek. Az előrejelzések szerint az élelmiszerboltok zöme ma már nyitva lesz, s az iparcikk­­szaküzletekben is befejeződik a hét végére a leltározás. Az idén 79 millió — 4 millióval több, mint tavaly — két­­decis palacknak megfelelő mennyiségű üdítőt gyártott a Győri Szeszipari Vállalat nagykanizsai italárugyára. Az ün­nepekre 600 ezer palack szénsavas italt tartalékoltak rak­táraikban, s kielégítendő az igényükkel későn jelentkezőket, az év utolsó napján ügyeletet tartottak. Képünkön Derva­­lics Lászlóné a Sztár üdítő palackozását ellenőrzi. (ZH fotó : Polgár Tamás felvétele) A kiselejtezett mentőautóval kezdődött... • Negyedszázad a Keszthelyi Vérellátó Állomáson A keszthelyi kórház vérel­látó állomása 25 éve kezdte meg működését. Dr. Mária­­földy Miklós főorvos a sebé­szeti műtőasztal mellől került az állomás élére, s most ér­kezett a nyugdíjas évek kü­szöbéhez. — A térítésmentes véradás meghonosításával egyidejűleg nyílt lehetőség Keszthelyen a vérellátó-centrum kialakításá­ra. Szervezőmunkánk első szép eredményét az 1961-es év hozta, ekkor mintegy 600 em­bertársunkat sikerült meg­nyerni a térítésmentes vér­adásra — emlékezik a kezdet­re a főorvos. — Olyan időszak volt, ami­re mindig szívesen és jó ér­zéssel gondolunk vissza — veszi át a szót Ábrahám Ist­vánná asszisztens, aki szintén 25 éve dolgozik munkahelyén. — Mindig is laboránsnak ké­szültem, így aztán f­rissen vég­zett nővérként örömmel vál­lalkoztam a vérellátó állomá­son kínálkozó lehetőségre. Ki tudja, hányszor ütötte el az óra az éjfélt, amikor egy-egy távolabbi községből visszatér­tünk a véradásról. Még a la­borasszisztensi vizsgám előtt — 1967-ben — is éjjel 2 óra­kor kerültem ágyba. Hogy mi lelkesített bennünket? Nyil­ván a felelősségérzet, az em­berekért való tenniakarás, a segítségnyújtás szándéka. Olyan hivatásos és társadalmi véradószervező kollektíva ko­­vácsolódott össze, amelyben öröm volt dolgozni. • Ábrahámnénak is mindössze egy éve van a nyugdíjkorha­tárig. Az egészségügy kiváló dolgozói közt számon tartott, a jubileum alkalmából igaz­gatói dicséretet kapott asz­­szony azt mondja, hogy a vér­adómozgalomtól a pihenés éveiben sem akar elszakadni, szervezőként kíván segíteni. Hasonlóan gondolkodik és tesz a városi véradószervező munkabizottság vezetését is ellátó dr. Máriaföldy Miklós is, aki a pályája során szer­zett különféle rangos kitünte­tések mellett birtokosa a száz­szoros véradójelvénynek is. — Hiszek a személyes példa meggyőző erejében — mondja a főorvos. — Gyakran fek­szem ma is véradótársaim szomszédságába, de volt már arra is példa, hogy szükség­­helyzetben éppen én voltam a leghamarabb elérhető.­­ Az idő múlásával több olyan lelkes aktíva köszönt el, aki velünk együtt vett részt azokon a kiszállásos véradá­sokon, amikor egy kiselejte­zett, fűtetlen mentőautóval, télen pokrócokba burkolózva jártuk a keszthelyi, sőt ké­sőbb a devecseri járás telepü­léseit is. Akkor még a kiszál­lások hétvégi pihenőnapokon, vasárnap voltak, igazodva az emberek szabadidejéhez. Volt olyan év, hogy az 52 vasárnap többségét családunktól távol, kiszállásos véradáson töltöt­­tk. Feladatunk mindig is több volt a puszta vérvételnél. Ah­hoz, hogy egy-egy donor so­kadszor is visszatérjen, csalá­dias légkört, fesztelen, szinte baráti hangulatot kellett te­remteni — folytatja a főorvos. Azóta önálló épületet ka­pott, a későbbiekben további helyiségekkel és személyzettel bővült az állomás. Előtérbe kerültek a behívásos vérvé­telek.­­ Ha szűkösen is, de meg­valósíthattuk az általunk praktikusnak tartott kisállo­­más modelljét, ahol jelenleg a vezető orvos mellett 4 asszisz­tens, egy betanított munkás, adminisztrátor, gépkocsivezető dolgozik a mindenkor megha­tározott terv szerint — mond­ja Ábrahám Istvánné. A korszerűsítéssel egyidejű­leg jelentős növekedést mutat a vérvétel is. Míg kezdetben 300 liter volt az éves terv, addig ma 1200 liternél tarta­nak, s 90 liter plazmát is vesz­nek a donoroktól. Az állomás — a kórház vérellátó osztá­lyaként — az idén a ritka vércsoportok tárolhatósága megoldására megfelelő fa­gyasztó-berendezéssel gyara­podott. A nyugdíjba vonuló főorvos posztjára — dr. Lipo­­sics Andrea személyében — egy ambiciózus, fiatal doktor­nőt neveztek ki. Balázsy Mária Éva 3

Next