Zalai Hírlap, 1988. január (44. évfolyam, 2-25. szám)
1988-01-04 / 2. szám
1988. január 4., hetig» Valami megmozdult Fiatal műszakiak a jövőről és a kibontakozás esélyeiről Jövőnk szempontjából korántsem közömbös, hogy a reálértelmiség miként vált át az új hullámhosszra, azaz hogyan tudja betölteni gazdasági—társadalmi kibontakozásunk folyamatában a nekik szánt szerepkört. Véleményükre, az őket foglalkoztató gondolatokra kétszeresen is oda kell figyelni, egyrészt mert fiatalokról van szó, akiknek beilleszkedése a termelőmunkába minden gazdaság számára elsőrendű kérdés, másrészt mert képzettségüknél fogva nagyon sokat tehetnek a programban megfogalmazott célok teljesítése érdekében. Farkas László, a Ganz- Mávag zalaegerszegi gyárának mérnöke 1985-ben végzett az NDK- ban, a magdeburgi műszaki egyetem szerelés és illesztéstechnikai szakán. Ezenkívül Halléban megszerezte a hegesztő-szakmérnöki képesítést is. — Egyre jobban érzem magam munkahelyemen — mondja. — Az elmúlt évben sok minden kedvező irányban változott a gyárban, sokkal piacézékenyebbek lettünk, s ez együttjárt bizonyos lappangó szellemi energiák felszabadításával. Jobban kell a munkák után menni, s ezért a korábbiaknál jobban érdekeltek vagyunk a minőség javításában, gyártott termékeink technikai színvonalának fejlesztésében is. Véleménye szerint az egerszegi gyárat nem éri váratlanul az év elejével életbe lépő szervezeti változás, a leányvállalati formával együttjáró nagyobb önállóság, mivel ennek több területen is elébe mentek. — Számomra különösen örvendetes — hiszen ez kedvenc szakmai területemet érinti —, hogy az év elején egy NSZK-beli cég minősíti gyárunk hegesztési technológiáját —olya —, ami az exportpiacokon való eredményes meázálláshoz feltétlenül szükséges. Ezzel együtt még nagyon sok tennivalónk van, sok a felesleges korlát a gazdasági életünkben, s a rossz beidegződés is még mindig gátja a nagyobb léptekkel történő előrehaladásnak. Úgy vélem, nem kedvez a műszaki fejlesztésnek az a hazai gyakorlat, hogy a vevők — részben pénzügyi lehetőségeik korlátozott volta miatt — általában a legolcsóbbat vásárolják meg, nincsenek tekintettel arra, hogy a technikailag korszerűbb berendezés ártöbblete rövid időn belül megtérül, azaz valójában az kerül kevesebbe. Ugyancsak nem tartja célravezetőnek, hogy az általános bérezési rendszer még mindig nem alkalmas az átlagosnál jobb teljesítmények elismerésére. Döntően még napjainkban is a vállalati hierarchiában elfoglalt pozíció határozza meg a kereset nagyságát, nem pedig a produktum. Véleménye szerint emiatt gyakori, hogy az egy-két éve dolgozó felsőfokú végzettségű műszakiak egy része elhagyja a pályát, ami jelentős veszteség népgazdaságunk számára. — Nagyon szeretnék bízni a kibontakozási program sikerében, de úgy érzem, hogy ehhez a vállalatok jobb munkáján kívül az egész társadalom cselekvő összefogása szükséges, amibe beleértem a változásokhoz való gyorsabb reagálást a legmagasabb gazdaságirányítói szinteken is — mondja végezetül Farkas László. — Négy és fél éve végeztem a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem gépgyártástechnológiai szakán, de az azóta eltelt időszakból 26 hónapot elvitt a katonaság, így idén szinte mindent újra kellett kezdenem — mondja Vincze János, a MOM zalaegerszegi gyárának technológusa. — Azóta ismét belerázódtam a munkába, bár egyre csak felötlik bennem, hogy a valóság mennyire más, mint az egyetemen tanultak. Az ott ismertetett vállalati szervezeti formák nagyon nem egyeznek azzal, amit itt tapasztalok. Nem volt könnyű idomúlni a vállalati elvárásokhoz, s abban sem vagyok biztos, hogy ez előnyömre vált. Úgy érzem, hogy nálunk túlságosan merevek a kialakult szervezeti formák, s ezen változtatni kell, ha eredményesen akarunk helytállni az egyre élesedő világpiaci versenyben. Majd arról beszél, hogy a kedvező irányú változás jeleit azért már lehet érzékelni. A MOM egerszegi gyárában is gyorsabban megy a termékek gyártásának előkészítése, bővül a termékskála, s várhatóan rövidesen kialakul a követelményekhez jobban igazodó vállalati szervezet. — Mindez annak köszönhető — folytatja —, hogy a piaci verseny rákényszerítette a vállalatot a ritmusváltásra és ez biztató a jövőre nézve. Korábban biztosnak tűnő piacok szűntek meg, s ez a hatékonyabb cselekvésre ösztönöz bennünket. Kiemeli az önképzés fontosságát, ami nélkül nem lehet lépést tartani a technika állandó fejlődésével. Mint mondja: kedvező jelenség, hogy tapasztalatai szerint a megyeszékhelyi vállalatok fiatal műszakijai között az utóbbi időkben erősödött a kapcsolat, egymás tapasztalatainak átadása-átvétele pedig feltétlenül segít a feladatok megoldásában. A kibontakozási program nagyon szépen összefoglalja a szükséges tennivalókat, meghatározza az előrelépés irányát, azonban egy program annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. ★ Farkas János 1981-ben fejezte be tanulmányait a Moszkvai Vasútmérnöki Egyetem hidak és alagutak szakán és ezt követően ugyanott aspirantúrát is végzett. Ez év elején költözött Zalaegerszegre és jelenleg a ZÁÉV szervezési és számítástechnikai osztályán dolgozik. — Mindenképpen azt várom és remélem a jövőtől, hogy a mérnöki munka elismerése, megbecsülése növekszik — mondja. — Úgy érzem ugyanis, hogy mindenhol a közgazdászokat helyezik előtérbe, mintha a vezetők egyszerűen elfeledkeznének arról, hogy a termék létrejöttében a műszakinak van döntő szerepe. Ha nincs korszerű, gazdaságosan előállítható termék, akkor hiábavaló mások minden igyekezete. Nagyon kedvezőnek tartja, hogy munkahelyén a számítástechnika -— az operatív feladatok segítésén túl — a jövőben várhatóan műszaki problémák megoldásában is szerepet kap. — A piaci verseny mindenképpen arra készteti a vállalatot, hogy árai megfizethetőek legyenek, s emellett megfelelő nyereséget is produkálni tudjon — folytatja. — Éppen ezért a számítástechnika bevonásával meg kell keresnünk azt az optimumot — például az épületszerkezeteknél, belső kialakításoknál —, amely egyrészt még eleget tesz a szabvány előírásainak, a biztonságnak, valamint a vevőigényeknek, de felesleges költségeket nem tartalmaz. Majd arról beszél, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben csak az a vállalat tud eredményesen helytállni, amelyik eléggé érzékenyen reagál a változásokra, képes az új befogadására. Lukácsffy Dénes ★ sok száz, vagy reméljük ennél is több városlakót. - Mit tapasztalt eddig a két egyesület munkálkodását tekintve? - Rengeteg pozitívumot, bár be kell vallani, hogy a kezdeti lelkesedés után a múzeumbarátok egyesületének munkája mintha megtorpant volna. Részükről a szervezőmunkán kell javítani. Én például ennek az egyesületnek is tagja vagyok, de még nem kaptam csekket a tagdíj befizetéséhez . . . Felmerült, talán nincs is szükség két, sok tekintetben közös célú egyesületre, hiszen számos kanizsai mindkét szervezet tagja. Ha később kiderülne, hogy az egyesülés célravezetőbb, mert a múzeumbarátok a városszépítők nagyon is rokonszándékú helytörténeti-hagyományápoló szakbizottságában hathatósabban munkálkodhatnak, akkor ezt az utat érdemes járniuk a továbbiakban. Ugyanakkor lelkesítő élményként érzöm magamban a városszépítő egyesület alakuló közgyűlésén tapaszaltakat. Ennek az eseménynek a Hevesi Sándor Művelődési Központ adott otthont, s a többszáz résztvevő — diáktól, munkástól a mérnökön és a pénzügyi szakemberen át a tanácselnökig — szenvedélyes vita során alakította ki az alapszabályt, egyúttal rengeteg okos ötlet született a közös tennivalókról. Úgy tudom, máris ígéretes terveket munkáltak ki és a pénzügyi források megteremtése is biztatóan halad. A jövőben bizonyára sokat hallunk majd a kanizsai városszépítőkről, akikhez magam is szívesen csatlakoztam, hiszen — immár évtizede élve a városban — szinte tősgyökeres helybeliként örülök a városkép gazdagodásának. Más területeken nem kívánnak összefogni a kanizsaiak egyesületi keretek közt? — Szó volt arról, hogy például a nagymúltú helyi kórusmozgalom képviselői, közelebbről a Hevesi-vegyeskar tagjai is egyesületet alapítanak, mely egyrészt érdekvédelmi, másrészt műsorszolgáltatási funkciót is ellátna. Várhatóan ennek az egyesületnek is lenne jövője, például atekintetben, hogy tagjai — vállalkozói formában — mind több üzem, vállalat programjait színesíthetnék műsoraikkal. Rajtuk áll, lépnek-e ezügyben. Én azt vallom, hogy a szép, okos, jó célokra szövetkező emberek igazi nyereséget jelentenek minden téren, s ma különösen nagy szükség van erre. - Ehhez persze nem kell okvetlenül egyesületet alapítani, hiszen Kanizsán számos, jól bevált formája van annak, hogy például üzemek, vállalatok segítik a helyi kulturális értékek gyarapítását. Hogy funkcionálnak ma ezek a hagyományos kultúrapártoló keretek? — Erre egyetlen szóval válaszolhatok: példásan. Mert csakugyan nem kell mindenáron — valamiféle divatnak engedelmeskedve — új formákat kitalálni ha az eddigi közérdekűen működik, azaz betölti hivatását. S itt a kanizsai gyárak, vállalatok, intézmények számos, gyümölcsöző kultúra-támogató kezdeményezését sorolhatnám, melyek régtől nélkülözhetetlen elemei a város és környéke közművelődésének vagy a művészeti mecénási szerepkörnek. Az építőipari szövetkezettől a helyi Volán-üzemigazgatóságon át a Tungsramig jónéhány gazdálkodó szerv vállal kötelezettséget évről évre arra, hogy összességében 120 ezer forintos alappal támogatja bejáró dolgozói lakóhelyi művelődését; annak idején így indulhatott el Nagyrécsén a megye első népfőiskolája. Ide tartozik az is: a város dolgozó kollektívái fogtak öszsze annak idején, hogy elindulhasson a kábeltelevíziózás Kanizsán. Rengeteg gondjuk közepette sokat áldoznak a munkahelyi művelődés feltételeinek biztosítására is üzemeink, eredményesen működve együtt például a Hevesi Sándor Művelődési Központtal. S az értékteremtő művészi alkotókedvet serkentheti, hogy egyebek közt évente több mint százezer forintot ajánlanak fel a kanizsai gazdálkodó szervek a megyeszékhelyi Hevesi Sándor Színház művészeinek — a városunk színházkedvelői által is megtapsolt — kimagasló produkcióit elismerő nívódíjakra. Persze, a kulturális értékek gyarapítását szolgáló, sok szálú erőfeszítések mind eredményesebb gyakorlatáért még sok a tennivaló, ám úgy érzem, jó úton jár etekintetben a város társadalma és a szándék is adott a továbblépéshez — mondotta befejezésül Salamon Béla. T. A. ] Átárazó leltározás közben és utáni boltokban (Folytatás az 1. oldalról.) Kik a lakosság nem olvassa az újságot, nemvette komolyan az információt, mert ide csak most kezdenek jönni — mondja a Nagyváthy utcai élelmiszerbolt vezetője, Hári József. — Persze kenyérért hiába fáradnak el ilyen meszszire, hiszen a tegnap kiszállított 50 darab kétkilósból mindössze kettő maradt mára, újabb kocsi pedig nem érkezett a gyárból, hiába vártunk rá. Próbáltam telefonálni, de fel sem veszik a telefont. Tej van bőven, 200 liter vár vevőre, ígyszívesen kisegítem a megszorult kollégákat a városban. A Rózsa presszóban a karácsonyi ünnepek alatt összesen 17 kiló kenyér fogyott el, most pedig pillanatok alatt elkapkodták a mázsás készletet, meg az előző napról maradt, kevésbé friss 190 kilót is. Tartós tejből 300 liternél több volt a hűtőbe náluk, abból még tudnak adni. A Georgikon étteremben, valamint a Platán sörözőben — a kenyér és tej árusítására kijelölt másik két vendéglátó egységen — 11 órakor még arról számoltak be, hogy náluk alig volt érdeklődés. Ha nem is sokat — mert hiszen nem jellemző a nagyobb tételű készletezés —, de tudtak adni kenyeret és tejet is. — Izgatottan érkeznek, aztán megnyugodva, áruval távoznak tőlünk az emberek — mondja az üzletvezető —, később sem lesz probléma, mert a gyárból ugyan már nem tudunk hoznikenyeret, de a mellettünk levő ABC-ben leltároznak, és nekik is maradt raktáron, amit bármikor áthozhatunk, ha elfogy a miénk. A megyei tanács kereskedelmi osztályán is tartottak ügyeletet tegnap. Mint Volentini Tibor főelőadótól megtudtuk: az óesztendő utolsó napján gond volt a kenyérellátásban. Bár a kereskedelmi egységek nyitvatartását előre közölték, a vásárlók mégis december utolsó napján, s az utolsó pillanatban rohamozták meg a boltokat kenyérért. Úgy tűnik, a leltározásra nem készültek fel mindenütt lelkiismeretesen. A termelők közül néhányan nem küldték meg a boltoknak a megváltozott árakat, így néhány áru emiatt is „talonba” kerül. Várhatóan a hét végéig ezek a függőben maradt ügyek is rendeződnek. Az előrejelzések szerint az élelmiszerboltok zöme ma már nyitva lesz, s az iparcikkszaküzletekben is befejeződik a hét végére a leltározás. Az idén 79 millió — 4 millióval több, mint tavaly — kétdecis palacknak megfelelő mennyiségű üdítőt gyártott a Győri Szeszipari Vállalat nagykanizsai italárugyára. Az ünnepekre 600 ezer palack szénsavas italt tartalékoltak raktáraikban, s kielégítendő az igényükkel későn jelentkezőket, az év utolsó napján ügyeletet tartottak. Képünkön Dervalics Lászlóné a Sztár üdítő palackozását ellenőrzi. (ZH fotó : Polgár Tamás felvétele) A kiselejtezett mentőautóval kezdődött... • Negyedszázad a Keszthelyi Vérellátó Állomáson A keszthelyi kórház vérellátó állomása 25 éve kezdte meg működését. Dr. Máriaföldy Miklós főorvos a sebészeti műtőasztal mellől került az állomás élére, s most érkezett a nyugdíjas évek küszöbéhez. — A térítésmentes véradás meghonosításával egyidejűleg nyílt lehetőség Keszthelyen a vérellátó-centrum kialakítására. Szervezőmunkánk első szép eredményét az 1961-es év hozta, ekkor mintegy 600 embertársunkat sikerült megnyerni a térítésmentes véradásra — emlékezik a kezdetre a főorvos. — Olyan időszak volt, amire mindig szívesen és jó érzéssel gondolunk vissza — veszi át a szót Ábrahám Istvánná asszisztens, aki szintén 25 éve dolgozik munkahelyén. — Mindig is laboránsnak készültem, így aztán frissen végzett nővérként örömmel vállalkoztam a vérellátó állomáson kínálkozó lehetőségre. Ki tudja, hányszor ütötte el az óra az éjfélt, amikor egy-egy távolabbi községből visszatértünk a véradásról. Még a laborasszisztensi vizsgám előtt — 1967-ben — is éjjel 2 órakor kerültem ágyba. Hogy mi lelkesített bennünket? Nyilván a felelősségérzet, az emberekért való tenniakarás, a segítségnyújtás szándéka. Olyan hivatásos és társadalmi véradószervező kollektíva kovácsolódott össze, amelyben öröm volt dolgozni. • Ábrahámnénak is mindössze egy éve van a nyugdíjkorhatárig. Az egészségügy kiváló dolgozói közt számon tartott, a jubileum alkalmából igazgatói dicséretet kapott aszszony azt mondja, hogy a véradómozgalomtól a pihenés éveiben sem akar elszakadni, szervezőként kíván segíteni. Hasonlóan gondolkodik és tesz a városi véradószervező munkabizottság vezetését is ellátó dr. Máriaföldy Miklós is, aki a pályája során szerzett különféle rangos kitüntetések mellett birtokosa a százszoros véradójelvénynek is. — Hiszek a személyes példa meggyőző erejében — mondja a főorvos. — Gyakran fekszem ma is véradótársaim szomszédságába, de volt már arra is példa, hogy szükséghelyzetben éppen én voltam a leghamarabb elérhető. Az idő múlásával több olyan lelkes aktíva köszönt el, aki velünk együtt vett részt azokon a kiszállásos véradásokon, amikor egy kiselejtezett, fűtetlen mentőautóval, télen pokrócokba burkolózva jártuk a keszthelyi, sőt később a devecseri járás településeit is. Akkor még a kiszállások hétvégi pihenőnapokon, vasárnap voltak, igazodva az emberek szabadidejéhez. Volt olyan év, hogy az 52 vasárnap többségét családunktól távol, kiszállásos véradáson töltöttk. Feladatunk mindig is több volt a puszta vérvételnél. Ahhoz, hogy egy-egy donor sokadszor is visszatérjen, családias légkört, fesztelen, szinte baráti hangulatot kellett teremteni — folytatja a főorvos. Azóta önálló épületet kapott, a későbbiekben további helyiségekkel és személyzettel bővült az állomás. Előtérbe kerültek a behívásos vérvételek. Ha szűkösen is, de megvalósíthattuk az általunk praktikusnak tartott kisállomás modelljét, ahol jelenleg a vezető orvos mellett 4 asszisztens, egy betanított munkás, adminisztrátor, gépkocsivezető dolgozik a mindenkor meghatározott terv szerint — mondja Ábrahám Istvánné. A korszerűsítéssel egyidejűleg jelentős növekedést mutat a vérvétel is. Míg kezdetben 300 liter volt az éves terv, addig ma 1200 liternél tartanak, s 90 liter plazmát is vesznek a donoroktól. Az állomás — a kórház vérellátó osztályaként — az idén a ritka vércsoportok tárolhatósága megoldására megfelelő fagyasztó-berendezéssel gyarapodott. A nyugdíjba vonuló főorvos posztjára — dr. Liposics Andrea személyében — egy ambiciózus, fiatal doktornőt neveztek ki. Balázsy Mária Éva 3