Zalai Hírlap, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-01 / 179. szám
4 Abortusz-rita Olaszországban „Caro Giulio, jóllehet már nem én állok az egészségügy élén, ha de Lorenzo nem teremt rendet, annak a sok száz meggyilkolt bambinónak a sorsa mégis a mi lelkünkön szárad” — ezt Carlo Donat-Cattin mondta, de még nem fejezte be: „ma az anya enyhe fejfájása is elég ahhoz, hogy az orvos akár egy öthónapos magzatot is elhajtson’ — tette hozzá. A magyarázat: Giulio — Andreotti, új olasz miniszterelnök; Francesco — de Lorenzo, a kormány liberális párti új egészségügyi minisztere; Donat Cattin — az előző kormány egészségügyi minisztere, most viszont a munkaügyi tárca birtokosa. Donat Cattin kijelentése általános felháborodást váltott ki, nemcsak azért, mert az Olaszországban ismét igen érzékeny pontnak számító abortusz-kérdésről alig két nappal azután beszélt, hogy már nem tartozik a hatáskörébe az ügy, hanem főleg azért, mert sértette mind az orvosok, mind a magzatuktól megváló anyák önérzetét. De Lorenzo — aki elődjével ellentétben orvosi diplomával rendelkezik — kollégái nevében kikérte magának, hogy az olasz orvosok alapos ok nélkül vállalkoznának a terhesség megszakítására. A nők nevében pedig az Olasz Szocialista Párt legmagasabb beosztású nőtagja tiltakozott, aki mellesleg háromgyerekes anya, és a negyediket várja. Az abortusz-ügy körül fellángolt vita, mint Olaszországban az ennél sokkal jelentéktelenebb ügyek is, erősen politikai színezetű. Talán nem is nélkülöz minden alapot az a vélemény, hogy a kereszténydemokraták az új kormányban azért adták fel olyan könnyen az egészségügyet, mert „menekültek a darázsfészekből”. Az abortuszon kívül ugyanis van még egy forró pont, az egészségügyi hozzájárulás, azaz a kórházi, kezelési és gyógyszerköltségek részbeni térítésének ügye, amely országos sztrájkot váltott ki májusban, amikor az előző kormány bevezette. A liberálisok viszont minden jel szerint vállalják a veszélyt, sőt, Rómában úgy hírlik, kifejezetten ragaszkodtak az egészségügyi tárcához. Arra persze aligha számítottak, hogy az előd, aki még mindig tagja a kormánynak, nyomban hátba támadja őket azok után, hogy ő maga több mint egy év alatt nem volt képes dönteni az abortusz ügyében. Nem mondhatni, hogy Olaszországban gyakoribb lenne az abortusz, mint a világ más tájain, vagy az utóbbi időben növekedne a számuk. Ezer szülőképes korban levő nő közül évente csak tizenhárom folyamodik a művi vetéléshez, és az élveszületésekhez képest is alacsony az abortuszok aránya, a fiatalkorúak esetében pedig egyenesen Olaszországban a legkevesebb mind Európa más országaihoz, mind pedig Észak-Amerikához viszonyítva. Csökken viszont a születések száma, és úgy tűnik, megfordul a közfelfogás — ez a két alapvető tényező, amely az abortusz-ügyet ismét előtérbe állította. A dolog ugyanis elsősorban morális kérdésként merül fel, és e tekintetben a katolikus Olaszországban felülkerekedni látszik az az álláspont, miszerint a magzat élőlény, akinek életéről egy másik ember dönt , de dönthet-e? Etikai megfontolásokból az orvosoknak immár 60 százaléka nem hajlandó az abortuszt végezni. A probléma éppen ezért komoly, mert meg kell találni az egyensúlyt az anya és a magzat érdekei között — írta minap a tekintélyes L Espresso című hetilap. Ez megkérdőjelezi tehát az anya kizárólagos döntési jogát gyermekének megtartásáról, vagy elvételéről. De ki döntsön az anya helyett? A „társadalom”, hiszen felelősséggel tartozik minden egyénért, már fogantatástól kezdve — vallják az abortusz-törvény szigorításának hívei. De ki képviselje ez esetben a „társadalmat” — vetődik fel rögtön a következő kérdés? Az orvos? Aligha, hiszen ő csak ráüti a pecsétet az igazolásra és mossa kezeit. Itáliában megjelentek azok a tanácsadók és az úgynevezett etikai bizottságok, akik s amelyek járják a kórházakat, hogy a súlyos döntésben az anya ne maradjon magára. Vajon ezek határozhatnak-e? Milyen alapon? Legfeljebb az anya döntését próbálják befolyásolni. Más híján mindeddig legilletékesebbek, a nők Olaszországban is kitartanak amellett, hogy személyes szabadságuk súlyos csorbítását jelentené, ha megfosztanák őket az abortusz lehetőségétől. Két okból is: egyrészt, mert túlnyomó többségük súlyos körülmények nyomására kényszerül a művi vetélés vállalására, másrészt, mert a társadalom korántsem nyújt akkora támogatást a gyerekneveléshez — sőt az anyákat számos hátrány éri —, hogy alapja lenne beleszólni a gyermek megszületésének eldöntésébe. Esőisten nem könyörül A maják legendás földje a napok múlásával holdbéli tájhoz válik hasonlatossá: a Yucatan félsziget északi részén néhány hónap alatt több mint 150 ezer hektárnyi őserdő vált a lángok martalékává. Helikopterről nézve a félsziget a teljes pusztulás képét mutatja. Elszenesedett, csonka fatörzsek százezrei emelkednek ki a hamusivatagból, ahonnan az életben maradt állatok kétségbeesetten próbálnak menekülni. .„Tavaly októberben a Gilbert-hurrikán már végigpusztította ezeket az erdőket. A halott fák hatalmas tüzelőraktárként táplálják a lángokat — magyarázza a mexikói mezőgazdasági minisztérium illetékese. — A tűz a föld alatt, a gyökerek útján is terjed. Amikor fellélegzünk, hogy sikerült eloltani, akkor másutt ismét feltörnek a lángok.” A tűzvész öt hónappal ezelőtt egyszerű bozóttűzként kezdődött, de a lángok olyannyira elharapóztak, hogy most már semmivel sem lehet útjukat állni. A tűzfészkek körülhatárolására eddig 90 kilométer hosszú árkot ástak kézi erővel, további 185 kilométert pedig gépekkel — mindhiába. „Egyetlen esős nap, és megmenekülnénk” — sóhajt a mentés vezetője, akinek háromezer ember, hét helikopter, egy oltórepülőgép, többtucat katonai jármű, bulldózerek és tűzoltók állnak rendelkezésére. Az erdő mélyén a tikkasztó hőségben hatszáz katona már hetek óta harcol a tűzzel. Éjszakánként jó magasra akasztott függőágyakban alszanak, hogy elkerüljék a skorpiók és a tarantellák félelmetes marásait. A térségben élő maja indiánok az esőistenhez fohászkodnak, de az hónapok óta nem hallgatja meg imáikat. A látóhatárig érő, hatalmas tűzfal szürkés hamutengerré változtatja a zöldellő erdő rengetegét. A Karib-térség gyöngyszemének nevezett Cancúnt felkereső turistáknak apokaliptikus látványban lehet részük. A parasztok hiába kérnek a rendőrségtől segítséget házuk és a termés védelmére. A térségben élő négyezer maja szinte mindenét elvesztette, már a hurrikán idején. Most a lángok elöl nagy részük a városokba menekült, de többszázan visszatértek az erdőbe, hogy árkokkal próbálják megvédelmezni egyetlen megmaradt kincsüket, a csiklófákat, amelyeknek nedvéből a rágógumi készül. Szűkös megélhetésüknek ez a forrása. Húsz éve még teljesen érintetlen volt ez a vidék. Azóta épült fel Cancún, a híressé vált üdülőhely, amelyet most elhamvadt maja erdők öveznek. ZSOLNAI HÉDI Johanna a kocsmában Az ajánlólevél (2.) s ő áll a színfalak mögött, s már vagy századszor hallgatja a tüneményes sanzonettet, Fellegi Terit: „Élt Harlemben három kis négerboy, három kis fekete kölyök. ..” Csodálatos műfaj. Bizsergető műfaj. Három perc, és egy egész dráma. De hogy valaki ki merjen állni csak úgy szólóban, partnerek nélkül, még a gondolat is halálfélelmet okoz, ha magát képzeli a helyébe... Pedig képzeli, de mennyire, csak éppen elképzelhetetlen. Színpadra hívják éppen, mikor apa keresi. — Apa, nincs most időm. Mi történt? — Anyád nincs többé. „Kis Zsolnai! Lekésik! Nem hallja?” A színházból kirakják. (Nem a késésért.) Van egy gazdag szeretője, „természetesen szerelem", akitől nem fogad el semmit, fél, akkor nem hiszi el, hogy igazán szereti... Q. Marci, aki ismeri a lány mániáit, kénytelen beszámolni a történtekről. S. D. (gazdasági igazgató — Marci pókerpartnere) szólt Marcinak: — Öregem, a színház anyagi zűrben van, te nyilván támogatod a kislányt, fizesd be nekünk a gázsiját, és maradhat. Nem kell tudnia az egészről. MARCI AZ Ő TUDTÁN KÍVÜL nem mert belemenni, s ezt igen jól tette. A szerencsétlen, gátlásokkal teli „kis békának” már csak ez hiányzott volna. Azért nem kell őt félteni, „kihasználja” Marcit. Erkölcsileg, Marci vonultatja föl először a Fészek, a Művész Klub bálján. Edit nénjétől csodálatos nagyestélyi ruhát kap. Egyik lakótól kapta, akinek vigyázott a kincseire. Editék még házmesterek. A lakók fele nem jött vissza, a másik fele nyugatra távozott. Sajnos Pali bácsi maradt. Ezen a bálon igazán nem „béka”. Nagy sikere van. (Bár már színpadon lenne ekkora!...) Nem is akarja elhinni, egyik oldalán egy miniszter, másikon egy író. Hihetetlen az egész. Marci büszke rá. Ha olyasmiről van szó, melyet végképp nem ért, akkor rendkívül művelten hallgat. De most éppen egy miniszterrel beszélget. — Mivel foglalkozik, kislány ? — Jelenleg éppen semmivel. — És mit tud, mihez ért, mi akar lenni? — Színésznő, énekesnő vagy festőművész... A minisztertől két ajánlólevelet kap. Egyik a Herendi Porcelángyár pesti festőüzemének, a másik Vécsey Ernő zongoraművésznek címezve. NÉHÁNY HÓNAPJA elköltözködött a Teleki térről, s azóta albérletről albérletre vándorol. Mint kislány korában, kirakják, mert nem tud fizetni. Mégis jobban érzi így magát. Szabadon! Buci nevű förtelmes péksüteményeket árulnak, s ő naponta mustáros bucit eszik. Reggel, délben, s ha nem hívja meg valaki vacsorára, akkor este is. Apa már dolgozik. Ismét kiszolgál az egyik (sok ugyan még nem nyílt meg) áruházban. De nem akar pénzt kérni senkitől. Nagymama dugdosott néha egy kis taxipénzt, amikor odalátogat. De szegényke nem könnyen jut pénzhez. A gyerekei adják össze.. . Azt mondja nagymama: — Tudod, kisanyám, egy anya eltarthat húsz gyereket is zokszó nélkül, de sokszor húsz gyerek nem képes eltartani egy anyát... így azután nagy ritkaság, ha Hédi elfogadja az ötöst. Összevisza kószálnak a gondolatai, miközben szekrényét rakja rendbe a cselédszobában. .. Egyszer csak kiesik a teljesen elfelejtett két miniszteri ajánlólevél: Herendi Porcelángyár. Vécsey Ernő zongoraművész. (Folytatjuk.) Vécsey Ernő, Zsolnai Hédi első férje és felfedezője. Óriás gépeket is kiszolgál Az egészséges és biztonságos munkavégzés szempontjából a TRANSIMOV Műszaki Fejlesztő Leányvállalat munkatársai vizsgálják a CATERING SERVICE kocsit, ami a háromszáz személynél több befogadású repülőgépek élelmiszerkiszolgálására is alkalmas. A jármű 5,2 méter magasságig tudja kiszolgálni a Ferihegyre érkező repülőgépeket. A Block-ügy: Mi volt a Valamennyi jelentős amerikai napilap címoldalán, az országos tv-adók hírműsoraik élén közölték a hírt, hogy vizsgálat folyik az amerikai külügyminisztérium egyik vezető diplomatája ügyében, mert állítólag a Szovjetunió javára kémkedett. A szenzációként tálalt ügyben azonban egyelőre több a kérdőjel, mint a bizonyosság. Felix Blochot, a külügyminisztérium vezető munkatársát James Baker külügyminiszter nemrég felfügesztette állásából. Az indok: a Szovjetunió javára végzett hírszerző tevékenység. Bloch éveken át a bécsi amerikai nagykövetség első beosztottja volt, így szabadon betekinthetett az amerikai nagykövetségek összes jelentésébe, a washingtoni központból kapott utasításokba. Tudomása volt arról is, hogy a nagykövetségeken kik a CIA fő megbízottai. 1987 elején tért viszsza Washingtonba, s azóta fontos tisztségeket töltött be a külügyminisztériumban. Módjában állt hozzájutni a legtitkosabb külügyminisztériumi információkhoz. Az ügyet tehát rendkívül súlyosnak is lehetne tekinteni, csakhogy Bloch ellen a nyilvánosság előtt mindmáig egyetlen vád hangzott el: kapcsolatot tartott fenn szovjet hírszerzőkkel. A bizonyíték: hónapokkal ezelőtt Párizsban az amerikai kémelhárítás ügynökei videofelvételt készítettek arról, amint éppen diplomatatáskát adott át egy szovjet ügynöknek. Hogy mi volt a diplomatatáskában? Erről mindmáig egyetlen szó sem hangozott el. Azt sem tudni, hogy ha a vizsgálat már hónapok óta folyik az ügyében, akkor miért csak most függesztették fel állásából Blochot. Ha igaz az, amit az amerikai külügyminisztérium szóvivője is közölt, hogy június 22-én a diplomatát kényszerszabadságra küldték, bevonták hivatali belépőjét, s az épületben személyes iratai rendezésekor csupán a helyi biztonsági szolgálat ügynökének kíséretében közlekedhetett, akkor miért mutatták be még a múlt héten is egy kelet-nyugati külügyi szemináriumon annak a főosztálynak a vezetőjeként, amely az Egyesült Államok és az Európai Közösségek közötti kapcsolatok hivatali részét intézi. Hogyan lehetett szerepe a hivatalából július 14-én felfüggesztett, de már hónapok óta megfigyelés alatt álló tisztviselőnek abban a július 18-i — a védelmi miniszter által máig hevesen vitatott — kereskedelmi miniszteri döntésben, amely enyhített a stratégiai árunak tekintett személyi számítógépek szocialista országokba irányuló eladásainak korlátain. Első hallásra érthető George Bushnak a minap tett kijelentése, miszerint mélységesen megdöbbentette, amikor értesült az ügyről. Az elnök azonban azt is közölte, hogy már hosszabb ideje tud az esetről, s egyelőre nem lehet felmérni, mekkora kárt okozott az Egyesült Államok biztonságának Bloch. Semmi haszna sem lenne annak, ha a szovjet— amerikai kapcsolatokban éreztetné hatását az „ügy” — fűzte hozzá az elnök. Ám a következtetések levonásában nem mindenki olyan óvatos, mint George Bush. Sam Nunn, a szenátus hadügyi bizottságának elnöke, a törvényhozásban erősen vitatott jövő évi katonai költségvetés, ezen belül a B—2 hadászati bombázó programjának egyik elkötelezett támogatója kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak „résen kell lennie”, hiszen Gorbacsov minden békeszólama, a főtitkár katonai tanácsadójának, Abromejev marsallnak a múlt heti kongresszusi meghallgatáson tett kijelentései ellenére a Szovjetunió az Egyesült Államok biztonságának aláásására törekszik. Bizonyítéka ennek a „Bloch-ügy”. A szenátor arról nem szólt, hogy miért csak a Pentagon költségvetésének kongresszusi vitája előtt három nappal vált ez ismertté a nyilvánosság számára. Bloch változatlanul kapja fizetését a külügyminisztériumtól, s egyelőre nem emeltek vádat ellene. Az FBI ügynökei azonban állandóan a nyomában vannak, amint erről a nagy televíziós állomások is beszámoltak. A sok kérdőjel mellett mindmáig az egyetlen tény az a bizonyos diplomatatáska. Fazekas László diplomatatáskában ? 1989. augusztus 1., kedd