Zalai Hírlap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-01 / 206. szám

1989. szeptember 1., péntek A tervek elkészültek — a felújítások egy része elmaradt Nehéz helyzetben a Nagykanizsai IKKV Aligha esünk túlzásba, ha azt állítjuk, hogy megyénkben az állami bérlakások állagára leginkább Nagykanizsán pa­naszkodnak. Tény, hogy a dél­­-zalai városban a felújítások­kal — a tervezetthez képest — lemaradásban vannak. Szapul­­ják is emiatt az érintett lakók az Ingatlankezelő és Közvetí­tő Vállalatot, mondván: most már végre tehetnének valamit az áldatlan­­állapotok felszá­molása érdekében. A napok­ban mi is arról érdeklődtünk a cégnél: vajon mi okozta e helyzet kialakulását, s milye­nek a jövőbeni kilátások? — Az utóbbi időben valóban éleshangú kritikákkal illetik tevékenységünket — tájékoz­tatott Lakatos Ferenc igazga­tó. — Kezdjük egy rövid tör­ténelmi visszapillantással. Az 1 KV-kat a negyvenes évek vé­gén azzal a céllal hozták lét­re, hogy kezelői legyenek az állami bérlakásoknak. Akkori­ban viszont az így befolyt lak­bér egy részét be kellett fi­zetnünk az államkasszába. A fennmaradó összeg legfeljebb az üzemeltetésre volt elegendő, felújításokra már nem maradt pénz. Emiatt az amúgy is seb­tében lakhatóvá tett épületek állaga megállíthatatlanul rom­lott. Állami támogatást kaptak —A hetvenes években meg­kapták a várva várt állami támogatást. . . — így igaz, s ennek köszön­hetően elkezdhettük az érdemi munkát. A hetvenes évek de­rekától emeletráépítések, tető­térbeépítések, felújítások szá­zai jelzik tevékenységünket. Évente negyven-ötven lakást korszerűsítettünk, komfortosí­­tottunk. Sőt, 1980-ban a bér­lők körében felmérést végez­tünk, megkérdeztük őket, ki akarja közülük komfortosítani a lakását. Sokan azért nem éltek ezzel a lehetőséggel, mert utána több lakbért kel­lett volna fizetniük. Sajnos, a nyolcvanas évek közepétől ismételten megsza­porodtak a gondok a vállalat háza táján, újra pénzhiánnyal küszködtek. Pedig a város több pontján égető szükség lenne a felújítási munkála­tok elvégzésére. Még mindig meglehetősen magas — hét­­százhatvan körül mozog — a félkomfortos, komfort nélküli, valamint a szükséglakások száma. Ezekben az épületek­ben a lakók egyre türelmetle­nebbek. Ugyanakkor megold­hatatlannak tűnő problémát okoz, hogy a régi komfortos házakban élők ugyanannyi lakbért fizetnek, mint akik vadonatúj otthonba költöznek.­­• A VII. ötéves tervidő­szak elején, szinte évenkénti bontásban meghatároztuk a felújítandó lakások számát, s ezt a lakókkal egyeztettük — folytatja az igazgató. — Vi­szonyán ilyen célra fordítható összeg csökkent ugyanakkor emelkedtek az építőanyagárak. Az idén például 39,9 millió forintot költhetünk ilyen cél­ra. Szerencsére a megyei ta­nácstól ehhez még kapunk pénzt. Sajnos, ennek ellenére előfordulhat, hogy még a sür­gősebb esetekben sem tudunk mindig eleget tenni az elvá­rásoknak. Szomorú vigasz, hogy a felújítási, illetve a ki­vitelezési tervek készen van­nak. Sikertelen próbálkozzánok — Egy 1982-es keltezésű rendelkezés lehetővé teszi, hogy, az állami lakótömb la­kóiból úgynevezett bérlőkö­zösség alakuljon. Miért nem agitálnak e jónak tűnő kez­deményezés mellett? — E tekintetben széles körű propagandát fejtettünk ki, melynek eredményeként két lakóközösség alakult. Az ezek­be tömörült emberek vállal­ták — természetesen a ré­szünkről történő térítés fejé­ben — a lakások üzemeltetési feltételeinek megteremtését. Többek között az épületek és környékük rendbetételét, tisz­tántartását. Az egyik még mű­ködik, a másik pedig a lakók egymás közötti civakodása miatt felbomlott. Olyan lakó­­közösségek még nem jelezték megalakulási szándékukat, amelyek esetleg az említette­ken kívül a karbantartási, va­lamint a javítási munkálatok elvégzését is magukra vállal­ták volna, természetesen térí­tés fejében. Ha ilyen tekintet­ben egyezségre tudnánk jutni, akkor még lakbért sem kér­nénk tőlük. Nyílt titok: az a célunk, hogy a tulajdonosi szemléletet erősítsük az em­berekben, hogy jobban vi­gyázzanak a közös vagyonra. Mint a beszélgetésünk során kiderült,­ a legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha a bér­lők megvennék a lakásokat. Igen ám, de ennek több aka­dálya van. Az idős emberek egy része a gyermekének már vásárolt lakást és arra nem maradt pénzük, hogy saját bérleményüket kifizessék. Szá­munkra olykor még az is gon­dot jelent, hogy otthonukban a tűzhelyet kicseréltessék. A fiatalok pedig úgy gondolkod­nak, hogy miért vegyenek meg egy lerobbant lakást, amikor annak rendbetételére már az első percben tetemes pénzt kellene áldozni. Sokkal egy­szerűbb, ha az OTP-nek nyújtják be lakáskérelmüket. A pluszmunka két oldala Vélemények a túlórákról a Bakony Művek Keszthelyi Gyáregységében Idén létszámhiány miatt két szakaszban is csökkentette ter­melését a Bakony Művek , Keszthelyi Gyáregysége. Az év elején 12, majd később 18 el­távozó dolgozó munkatevé­kenységét kellett visszavennie a veszprémi központnak. Ezzel az intézkedéssel az egy mű­szakban működő részlegek munkája és a foglalkoztatás jobb arányba került, ám a na­pi nyolc óra rendszerint így sem elegendő a feladatok el­­­végzéséhez. Mit jelent a túlóra a dolgozóknak és a gyáregy­ségnek? Erről érdeklődtünk a­­munkapadok mellett. — Nekem abból kell meg­élnem, amit itt keresek. A túl­óra is éppen, hogy azt a pluszt adja, amivel együtt fe­dezni tudom a havi rendsze­res, illetve legszükségesebb kiadásaimat — mondta Kottán Istvánné, a szerelde szalagjá­nak egyik dolgozója. — Szük­ségem van tehát a pénzre, ám nem mindegy, hogy nyolc, vagy tíz-tizenkét órai munká­ból megyek haza, miután az otthoni teendőket is el kell látni. — Mennyit keres? — A legutóbbi fizetéskor 5900 forintot vettem fel, de benne volt hét délutáni plusz­műszak és három szombat. — Azt tartjuk igazságtalan­nak, hogy a túlórapénzekből vesznek le a legtöbbet — tet­te hozzá Bihari Sándorné. — Egyébként olyan alacsonyak a béreink, hogy ha nem végez­nénk többletmunkát, adóz­nunk sem kellene. — Idén nem volt béreme­lés? — De igen. Tíz százalék, az év elején. De semmit sem nyertünk vele, mert a teljesít­ménybérek maradtak. Sajnos, a körülmények viszont olya­­­nok, hogy nem lehet elérni a száz százalékot, akkor pedig az órabérünknek is csak egy kisebb hányadával számolnak el bennünket. Így tehát túlóra nélkül nincs pénz. — Mi akadályozza a jobb teljesítést? — Rendkívül rossz az anyagellátás, amit kapunk ab­ban meg sok a selejt — vála­szolta Bihariné. — A gyújtás­elosztók szerelésénél válogat­ni kell az alkatrészeket. Szin­te nincs nap, hogy folyamato­san végig tudnánk dolgozni a munkaidőt, mert mindig hiányzik valami, amire várni kell. Ha mindez elkerülhető volna, el lehetne érni itt a 120 százalékot is, amivel már tisztességes fizetésünk lenne túlórák nélkül is. Mi ezt sze­retnénk. — Jól tudjuk, hogy a mun­kát el kell végezni, az utcáról nem hívhatnak be senkit he­lyettünk, ha lejárt a munka­időnk — vette vissza a szót Kottán Istvánná. — Egyéb­ként, míg nem kellett ennyit túlórázni, jobban jöttünk ki, teljesítmény­arányosan moz­góbért kaptunk. Ebből a pénz­ből most a túlórákat fizetik, így tehát többletmunkával juthatunk hozzá. A teljesítményekről és a munkafeltételek körülményei­­­ről megkérdeztük Szép Lász­lót, a gyáregység igazgatóját is. — Valóban sok minden hát­ráltatja a megfelelő teljesít­ményt — mondta. — A fél­éves tervünktől két százalék­kal elmaradtunk. A két- és háromműszakos üzemrészek­ben ma is van létszámgon­dunk, kevés a betanított mun­kás. A gyár közel húsz éve kezdte a működését, termelő­berendezéseink zöme még eredeti, tehát régi gép. A mi­nőségi követelmények növe­­­kedtek, s ezt a jelenlegi be­rendezésekkel egyre nehezebb teljesíteni. Több felújítás — természetesen pénzhiány miatt — elmaradt, a meghibásodá­sok során kieséseink voltak és vannak a termelésből, s emiatt sok a sebsejt is. Ezeket csak túlórával lehet pótolni, ami ilyen rendszerességgel végül is senkinek sem jó. Annyi azonban már jött a konyhára, hogy idén lehetősé­günk lesz a 13. havi munka­bér kifizetésére, javítva ezzel a bérezésben kialakult kedve­zőtlen helyzeten. Ennek húsz százalékát a napokban fizet­jük ki dolgozóinknak. Horányi Árpád Falusiak vajry városiak? Ságodiak mindennapjairól Azzal, hogy bizonyos falvakat a városokhoz kapcsoltak, önmagukban az ott élők nem lettek igazán városlakók, nem élvezhetik azonnal a településforma­ előnyeit. Sőt, gyakran hátrány érte őket egynémely téren. Zalaegerszegen a ságo­­di városrész lakóival beszélgettünk mindennapjaikról. — Bármennyire is zalaegerszeginek számítunk papíron, szinte mostanáig falusi körülmények között éltünk — kezd­te Horváth Károly tanácstag, a 407. Szakmunkásképző Isko­la szakoktatója. — A közeljövőben azonban a gáz ideérke­­zése sokat változtat a helyzetünkön, komfortosabban élhe­tünk. A 220 családból 160 az átemelő berendezés kialakítá­sához is hozzájárult egységesen ezer forinttal. Ezt a legma­gasabb kamatra tettük be, hogy a szükséges anyagiak idő­ben rendelkezésre álljanak. Egyébként lakóházanként 30— 35 ezer forintba kerül a gáz bevezetése. — Az ezer forint azért vált szükségessé, mert a vezeték a Zala folyó túloldalán található, így átemelő szükséges. Eh­hez a tanács 3 milliót biztosít — kapcsolódott az elhangzot­takhoz Kosi József gépkocsivezető, a HNF városkörzeti bi­zottságának tagja. — Várhatóan egy év múlva kezdődnek a munkálatok, amelyek eredményeként remélhetőleg 1993- ra a ságodi otthonokban is vezetékes gázon főhet az étel. — A tömegközlekedésünk nem a városrészhez méltó — így a tanácstag. — Igaz, munkába és hazajáráshoz van ele­gendő, buszjárat. Más a gond! Errefelé nem küldenek csuk­lóst még mutatóba sem, így nagy a zsúfoltság. Amikor ezt szóvátettük, azt a választ kaptuk a Volántól, hogy azért nem kapunk csuklós járművet, mert a megforduláshoz nem áll elegendő hely a rendelkezésre. Ha ez gond, akkor meg­oldjuk. Pár százezer forint kell hozzá és persze társadalmi munka. Ez utóbbit megszervezzük, az előbbihez viszont a tanácstól kéne több megértés. — A zsúfoltság nemcsak a csuklós­ buszok hiányával függ össze — vélte Kosi József. — Reggel és délután még egy­­egy járat elkelne. Még rosszabb a helyzet hétvégén. A Vo­lán takarékoskodik, ezt megértjük. De más is értsd meg azt, hogy az itt élők néha-néha színházba, moziba menné­nek, de Ságodból munkaszüneti napon este fél nyolckor in­dul az utolsó busz, kilenckor pedig érkezik. — A gondokat csak növeli, hogy a településrészről az ál­talános iskola harmadik osztályától felfelé a város belső részébe járnak busszal az iskolások — folytatta Horváth Károly. — A fiatalok számára mennyire vonzó ez a városrész? — Szerencsére nem beszélhetünk elöregedésről, s főképp nem tömeges elvándorlásról — hangzott a válasz. — Per­sze célszerű lenne, ha a városi tanács nemcsak Csúcsban és Andráshidán sajátítana ki építési területeket! Ha lehetőség lenne rá, még többen választanák a fiatalabb korosztályból Ságodot a letelepedésre. — Csatolt településeken a lakosság közérzetének egyik alapvető meghatározója a tanáccsal való mindennapos kap­csolat. Erről mi a véleményük? — A tanácsi kirendeltség heti egy alkalommal áll az itt lakók rendelkezésére — jegyezte meg a tanácstag. — Ke­rek-perec kimondom, hogy így nem sok értelme van! Azért sem, mert olyan tanácsi dolgozót küldenek ki rendszeresen, akinek nincs is felhatalmazása tényleges ügyintézésre. Azaz, ha komolyabb ügyük van az embereknek, mindenképpen be kell buszozniuk a városba. Ez bizony nem jól van így. — Országgyűlési képviselőt is választunk a közeljövőben — kapcsolódott az elhangzottakhoz Kosi József. — Az előző honatya, Varga Gyula tevékenységének kritikája, hogy egyetlen egyszer sem fordult meg a településen, talán csak hallotta, hogy itt is élnek emberek. — Egy ízben kerestem fel fogadóóráján, bent Egerszegen a hulladéklerakási ügyben, akkor sem intézkedett semmit — fűzte hozzá rezignáltan Horváth Károly. — De hagyjuk a múltat, a jövőre tekintsünk! Van gondunk, feladatunk bőven. Például a hírközlés is lehetne jobb. Az alsó busz­megállónál van nyilvános telefonfülke, de többet rossz, mint jó. Az iskolai készülék távhívásra is alkalmas, csak­hogy az intézmény nincs mindig nyitva. A tanácsi kiren­deltségen lévő telefonvonallal ugyanez a helyzet, itt már régóta indokolt lett volna a készüléket az előtérbe kihe­lyezni.­­ Nem megkerülhető egy városrész megismerésénél a bolti vagy az egészségügyi ellátás helyzete sem. — E téren jobban állunk más városrésznél — mondta Kosi József. — A bevásárlások egy részét viszonylag köny­­nyen elvégzik azok, akik a városban dolgoznak. Persze gon­dolni kell azokra is — elsősorban idősebbekre —, akik rit­kábban mozdulnak ki otthonról. A ságodi élelmiszerbolt korszerűnek mondható, tavalytól önkiszolgáló rendszerben üzemel. — Kifogásunk viszont, hogy az olcsóbb húskészítmények­ből kevesebb érkezik, mint amire igény lenne — fűzte hoz­zá Horváth Károly. Az egészségügyi ellátásról elmondták, hogy heti egy alka­lommal rendel a körzeti orvos, aki ugyancsak „bentről” ér­kezik. Ez így kevés, hiszen a pár órában zömében recept­írásra, vérnyomásmérésre futja az időből. — Ha már panaszkodunk, szóvátesszük, hogy a körzetes rendőrt csak nagyritkán, legfeljebb mutatóban látjuk erre­felé — mondta végezetül a tanácstag. — Bár sok gond, nincs, azért olykor jó lenne a rendőri jelenlét, különösen a hétvégeken. H. L. raigh^hi^p Vihar előtti csend Az országos helyzethez ha­sonlóan, Nagykanizsán is vi­har előtti csend honol az ál­lami bérlakások házatáján. Csupán találgatni lehet ezek­nek az építményeknek a to­vábbi sorsát. Ki lesz a gazdá­juk a jövőben? A helyi tanács, vagy az ingatlankezelő válla­lat? Ezt még nem tudni. Egy­valami viszont biztos: a laká­sok állaga tovább romlik, a lakók türelme pedig fogytán van... V. F. ­r. Dr. Karvayi. Dr. Karvalits Ferenc azzal a kéréssel fordult szerkesztő­ségünkhöz, hogy levelét, ame­lyet az MSZMP Központi Bi­zottságához intézett, a megye párttagságának tájékoztatása érdekében lapunkban közöl­jük. az MSZiyit. 3 Központi Bizottságáb­. Tisztelt Központi Bizottság! A megtisztelő bizalmukat, mellyel soraikba választottak, vissza kell adnom önöknek. Megválasztásom előtt jelölé­semmel kapcsolatos kétségeimet megosztottam a testülettel, ezeket sajnos nem eloszlatta, igenis gyorsan igazolta az élet. A központi bizottsági tagságomat egy pillanatig sem sze­mélyes érdemeimnek tulajdonítottam, hanem úgy fogtam fel, mint ami egy megye pártmozgalmának és az azt szol­gáló első titkárnak szól. Ezt a funkciót pedig a Zala megyei pártértekezlet óta nem én töltöm be, ezért is lemondásomat politikai kötelezettségnek tartom. Döntéseim, köztük az, mellyel nem vállaltam jelöltséget egy új megyei pártstruktúra első titkári posztjára és most, hogy távozni kívánok a Központi Bizottságból, ezek ugyan személyes elhatározások, de mélyen összefüggnek a párt je­lenlegi helyzetének következményeivel. A változás, megújulás elkötelezett híveként is tudnom kellett megítélni, hogy mit vagyok képes őszinte hittel, tel­jes meggyőződéssel, tiszta lelkiismerettel vállalni. Pártéle­tünk politikai, szervezeti, működési folyamataiban, esemé­nyeiben olyanokkal is szembe találtam magam, mellyel mint párttag még szervezeten belül vitában lehetek, de már ezek szolgálatában vezetői tisztséget nem vállalhatok. Bizalmukat megköszönve kérem felmentésemet. Elvtársi üdvözlettel: Dr. Karvalits Ferenc Ülést tartott a Minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról.) kidolgozott javaslatokat közö­sen véglegesíteni. Mindez a mecseki ügyben egyelőre nem sikerült. A Minisztertanács csütörtöki ülésén meg kellett állapítani, hogy Ózddal ellentétben a Me­cseki Szénbányáknál a válla­latvezetés, a helyi pártszervek és a szakszervezet vezetése nem tudott olyan politikai fel­tételeket kialakítani, hogy a tárgyalások normális meder­ben maradjanak. Bajnok Zsolt ezután a mene­kültté nyilvánítási eljárásról és a menekültek jogállásáról szóló két jogszabály-tervezet­ről szólt. A menekültként el­ismert személyek jogállásáról törvényerejű rendelet, a me­nekültként való elismerésről pedig kormányrendelet van előkészületben. A kormány ülésén a belügyminiszter el­mondta, hogy az elmúlt idő­szakban a Romániából érke­zett menekültek száma tovább nőtt. Ami a menekültek nem­zetiség szerinti összetételét il­leti : csökken­t a magyar, mi­közben növekszik a román, il­letve a német nemzetiségűek száma. A szóvivő közölte: az érin­tettek állampolgárságukat megtarthatják, de amennyi­ben megkapják a menekült státuszt, magyar állampolgár­nak tekintendők. A rendelke­zés csak az európai országok­ból érkezőkre vonatkozik. Bajnok Zsolt elmondta, hogy a kormány tárgyalt a tölgyerdők tömeges elhalásá­nak okairól, s az ebből szár­mazó károk csökkentésének lehetőségéről. A károsult fa­anyag értéke másfél milliárd forint. A folyamatban egy­aránt közrejátszik a környe­zetszennyezés, az elmúlt esz­tendők kevés csapadéka, a talajvízszint növekedése és a természetes vizek szennye­zettsége. A végleges válasszal azonban a tudomány még adós. A Minisztertaisfács, ,­sZep­ely­i kérdésben is határozott. A pénzügyminiszter javaslatára a kormány szeptember 30-i hatállyal felmentette tisztsé­géből Varga Béla pénzügy­miniszter-helyettest, s utóda­ként október 1-jei hatállyal Nagy Istvánt nevezte ki. Bajnok Zsolt a tájékoztatót követően számos kérdést ka­pott a jelenlévő újságíróktól. Bajnok Zsolt cáfolta azt a nyugati sajtóban felröppent hírt, amely szerint a napok­ban 15 ezer NDK-beli állam­polgár távozna hazánkból. Szerinte a híresztelésnek nincs konkrét alapja. Egy dán lap tudósítója erre reagálva azt az értesülését közölte, hogy ál­lítólag a nyugatnémetek fel­kérték az osztrák államvasu­takat, hogy ötven vasúti va­gont biztosítsanak jövő szer­dára, s így joggal feltételezhe­tő, hogy NDK-beli állampolgá­rok tömegét várják Magyaror­szágon keresztül. Bajnok Zsolt lakonikus válasza: „irigylem az optimizmusukat”.

Next