Zalai Hírlap, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-01 / 152. szám

2 ZALAI HÍRLAP Útavató Szentgyörgyvárott (Folytatás az 1. oldalról.) szentgyörgyváriak, de a háború miatt abbamaradt az építkezés. Két éve került ismét elérhető kö­zelségbe e fontos összeköttetés megvalósítása. Az út a Horváth- Ép Kft. kivitelezésében 36,6 millió forintért készült el, amelyhez 21,4 millió forint álla­mi támogatás jutott. A beruhá­záshoz szükséges saját erő nagy részét a szentgyörgyvári önkor­mányzat biztosította. A telepü­lésnek — mint elhangzott — azért nagyon fontos ez az út, mert a lakosság fele Hévízre, Keszthelyre jár dolgozni, s így jócskán lerövidül e városok és a Balaton-part felé a távolság. To­vábbá a balatoni idegenfor­galom hátterévé is válhat a falu. Veér Miklós képviselő remé­nyét fejezte ki, hogy az össze­köttetés talán újabb személyes, baráti kapcsolatokat is eredmé­nyez. Kovács János esperes megáldotta az új létesítményt, majd a közlekedési miniszter mondott beszédet. Megjegyez­te, hogy noha az útalapban elkü­lönített keretet tartanak fenn az ilyen kisebb összekötő utak tá­mogatására, de nagyon fontos, hogy a helyiek is hozzájárulja­nak anyagilag. Bár ez az út nem nagy, mégsem tekinthető kis ügynek. Ami a lakosság életét befolyásolja, javítja, az mind nagy ügy — mondta a miniszter, majd a körzet országgyűlési képviselőjével közösen — nem­zetiszín szalag átvágásával — átadta a forgalomnak az össze­kötő utat. Az ünnepség után megtud­tuk, hogy a pénteken megtartott tárcaközi bizottsági ülésen dön­tés született hét további zalai te­lepülés járdaépítési pályázatá­nak elfogadásáról, így állami támogatást kap Alsórajk, Cson­kahegyhát, Pókaszepetk, Tót­­szentmárton, Vindornyalak, Za­­lalövő és Zalaegerszeg. A miniszter a délután folya­mán a kis-balatoni tárolórend­szert kereste fel, megtekinteni az eddig elvégzett munkálato­kat. — Hajdú — Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter Veér Miklóssal felavatja az utat. Mérséklendő közterheink (Folytatás az 1. oldalról.) port bővülésével, illetve a beru­házások növelésével lehet elér­ni, következetesen figyelve arra, hogy ne boruljanak fel a makropénzügyi egyensúly mu­tatói. Ezzel együtt előtérbe ke­rülhet a tartós gazdasági növe­kedés egyik legfontosabb felté­tele, az antiinflációs politika. Többek között ez olvasható a jö­vő évi költségvetési irányelvek­ről készített kormányelőterjesz­tésben. A Pénzügyminisztériumban kidolgozott javaslat szerint — a stratégiai célokkal összhangban — tovább kell csökkenteni az államháztartás kiadásainak a GDP-hez viszonyított arányát. Az államháztartás elsődleges egyenlegét az ez évivel azonos szinten, a GDP 3,7 százalékában kell meghatározni, az úgyneve­zett GFS-rendszerben számított hiányt pedig alacsony szinten kell tartani — olvasható az elő­terjesztésben. A költségvetés politikai irányelvei szerint mér­sékelni kell mind a vállalkozá­sok, mind pedig a lakosság köz­terheit. A szükséges állami fel­adatvállalás feltételeit az intéz­mények és az azokat működtető rendszerek gyors racionalizálá­sával kell biztosítani. Elenged­hetetlen az államháztartás re­formja annak érdekében, hogy a költségvetés kiadási szerkezete finanszírozható legyen. A bevé­teli oldalon alapvető gond, hogy a magas adó- és járulékszintek ellenére a bevételi összeg ala­csonyabb annál, mint ami a gaz­daságban ténylegesen képződő jövedelmek mellett indokolt lenne. Az adó- és járulékelkerü­lés legális és illegális módjai mi­att az államháztartás bevételei gyorsan csökkenő tendenciát mutatnak a GDP-hez képest. Ezért a jövő évi költségvetés összeállításánál a követendő cél az arányos közteherviselés megvalósítása. Emellett úgy kell stabilizálni az államháztar­tás bevételeit, hogy az együtt járjon az adóterhek relatív csök­kenésével. A költségvetés ösz­­szeállítói azzal számolnak, hogy jövőre a GDP 2-3 százalékkal nő. A lakossági fogyasztás az ez évi szinten marad, a közösségi fogyasztás viszont 10 százalék­kal csökken, miközben a beru­házások 10-12 százalékos növe­kedése várható. A fogyasztói árak növekedését 17-19 száza­lékban prognosztizálja a kor­mányzat. Az irányelvek szerint a központi költségvetési szer­vek körében 1997-ben a fel­sőoktatás, a kutatás és a közbiz­tonság fejlesztése, a feketegaz­daság visszaszorítása szerepel a kiemelt célok között. (MTI) Zalai Hírlap A Zalai Hírlap Kiadói Kft. lapja. Ügyvezető-főszerkesztő: Győ­rffy István. Felelős szerkesztő: Mihovics József. Lapszerkesztők: Fincza Zsuzsa, Török András. Rovatvezetők: Arany Horváth Zsuzsa, Kovács Ferenc, Marton Györgyi (kanizsai szerkesztőségvezető), Szente Ottó. Marketingvezető: Jakab Vilmos. Elektronikus szerkesztés: Zalai Hírlap Kft. Zalaegerszeg, Ady u. 62. Műszaki vezető: Takács Lajos (Magyar Médiaszerviz). Kiadó és szerkesztőség: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: (92) 312-575. Fax: (92) 312-581. Titkárság: (92) 311-597, (92) 312-194. Telex: 33-276 — 8801 Nagykanizsa, Király u. 14.1. em. Telefon: (93) 310-814, (93) 311-150. Fax: (93) 310-226. Telex: 33-314 — 8360 Keszthely, Kossuth L. u. 33. Telefon: (83)312-360, (83) 314-283. Telex: 35-308 — 8960 Lenti, Zrínyi M. u. 4. Telefon: (92) 351-002. — 8790 Zalaszentgrót, Dózsa Gy. u. 1. Tel.: (83) 360-013. Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt. 8901 Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Telefon: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti: Magyar Médiaszerviz Kft. 8901 Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 310-813,310-814. Terjesztési vezető: Szalai Csaba. Előfizethető a Magyar Médiaszerviz Kft-nél és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 460 Ft, negyedévre 1380 Ft, fél évre 2760 Ft, egy évre 5%-os kedvezménnyel 5244 Ft. ISSN 0133-0500. Index: 25-011.­ ­zhu- KRÓNIKA Gyújtogatás Tízen megsérültek, két ház­ban pedig olyan súlyos károk keletkeztek, hogy bármikor ösz­­szeomolhatnak — ez a mérlege annak a gyújtogatássorozatnak, amely az északnyugat-ausztriai Bregenzben történt vasárnap hajnalban. A hatóságok felszólí­tották a lakosságot, hogy lehető­leg éjszakára zárják be a gará­zsokat, mert további gyújtogatá­soktól lehet tartani. „Nincs kényszerhelyzet” (Folytatás az 1. oldalról.) felőssé az alkotmánykoncepció­val kapcsolatos szavazás kime­neteléért. — Kiderült, hogy a Magyar Szocialista Párt nem szavahihető politikai erő—szö­gezte le a kereszténydemokrata pártelnök. Mint mondta, eddig legalább a parlament működött, és lehetett számítani arra, hogy a kormánykoalíció pártjaival folytatott egyeztető tárgyalások során — ha töredékes formában is, de — kompromisszumra le­het késztetni a koalíció pártjait. Az alkotmányozással kapcsola­tos parlamenti eseményekből szerinte világossá vált, hogy nincs értelme a szocialistákkal tárgyalni, mert a tárgyalásokon elhangzó véleményektől füg­getlen, irányított politikai dön­tést hoznak. Gáspár Miklós alelnök beje­lentette, hogy a KDNP ezek után csakis úgy hajlandó részt venni az új alkotmány létrehozásában, ha a koncepció alapvető kérdé­seiben előzőleg népszavazást tartanak. Megismételte egyúttal a pártnak azt az álláspontját, hogy az alkotmányozásnak egyelőre nincsenek meg a politi­kai és társadalmi feltételei. □ Érthetetlen az SZDSZ, az MDF és a Fidesz vezetőinek fel­háborodott és arrogáns reagálá­sa arra a lépésre, ahogy a szocia­listák az alkotmánykoncepcióra szavaztak—mondta G. Nagy­né Maczó Ágnes, a Független Kis­gazdapárt alelnöke. Az Ország­­gyűlés alelnöke rámutatott: az a fejlemény, hogy az MSZP több prominens személyisége tartóz­kodott, vagy nemmel szavazott, az előzmények után várható volt. A politikus úgy vélekedett: az SZDSZ, az MDF és a Fidesz a felső pártvezetői szintű alkot­mányozási folyamatot akarja rákényszeríteni az országra, amely annak idején az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalását jelle­mezte. Az alelnök szerint in­kább örülni kellene annak, hogy a szocialista pártból néhányan felismerték, hogy ez az alkot­mányozási folyamat nem foly­tatható. Vissza kell térni a kiin­dulóponthoz, és a koncepció alapkérdéseiben meg kell kér­dezni a népet — hangoztatta. Kijelentette: népszavazást kell kiírni a köztársasági elnök meg­választása, továbbá a halálbün­tetés kérdésében, s a képviselők visszahívhatósága ügyében. □ Sepsey Tamás, az MDF or­szágos választmányának alelnö­ke a párt vasárnapi sajtótájékoz­tatóján , ahol egyebek között bejelentették: országos de­monstrációt szervez október 5- ére, a Parlament elé a Magyar Demokrata Fórum, tiltakozásul az önkormányzatok ellehetetle­nülése miatt . közölte: bár elő­zetes napirenden nem szerepelt, a választmány mégis foglalko­zott az alkotmánykoncepció el­fogadásának parlamenti kudar­cával. Az MDF-es politikus ki­fejtette, hogy az alkotmánykon­cepció leszavazása súlyosan veszélyezteti az ország stabilitá­sát, az alkotmányos válság felté­telei mostanra beértek, a kor­mány teljes mértékben elvesz­tette szavahihetőségét. Az MDF ezek után nem lát lehetőséget ar­ra, hogy az alkotmánykoncep­ció ebben az ülésszakban ismé­telten napirendre kerüljön. A politikus a továbbiakban arról beszélt, hogy a nemmel szavazó vagy tartózkodó kormánytagok a meghatározó alapjogokra mondtak nemet, így például ar­ra, hogy alkotmányban rögzített alapjog legyen az egészségügyi alapellátás. Nem szavazták meg a tandíjmentességet, a szabad is­kolaválasztást és azt sem, hogy az alkotmány rögzítse: a kisebb­ségek egyénileg és kollektíven is gyakorolhassák jogaikat. □ A Munkáspárt egy hét végi fórumán Thü­rmer Gyula, a párt elnöke — bejelentve, hogy a Munkáspárt november végén tartja 15. kongresszusát, ahol megalkotja politikai programját az 1998-as választásokra — kö­zölte: az új alkotmánykoncepci­­ót le kell venni a napirendről, mert nincs semmiféle szükség vagy tömeges igény arra, hogy a Magyar Köztársaságnak most hirtelenjében új alaptörvénye legyen. (MTI) Őrségi vásár Őriszentpéteren (Folytatás az 1. oldalról.) gyó, közkeletű nevén a bóvli lepte el. Pedig valamikor igazi értéket felvonultató kézműves vásárként tartották nyilván a rendezvényt. Persze, azért most is lehetett még találni néhány jeles mes­tert, mint például a magyar­­szombatfai Papp Vilmos faze­kast. Mint elmondta: falujában 18, iparengedéllyel rendelkező fazekas működik, ám — önma­gát is beleszámolva — csak hár­man jöttek el a vásárra. Ők aztán kínáltak igazi értéket is. Ősi minták és módszerek alapján készült, írókázással díszített fa­zekas-remekeket. Tejfölös és lekváros poharakat, mácsikszű­­rőket, és a híres kettős szájú, őr­ségi csörgős bugyigát. A vásár műsoros és kulturális rendezvényeire azonban nem lehet panasz, például a moziban és az iskolában egyidejűleg négy-öt képzőművész kiállítása várta a látogatókat, míg az Őr­ség természeti értékeit, a 38 ezer hektáros Őrségi Tájvédelmi Körzet faunáját külön tárlaton mutatták be. A vásárközpontban levő óriás sátorban egymást kö­vették a műsorok. Szombaton a szőcei amatőr színjátszók, s a Heiligenkreuz-i fúvósok léptek színre, vasárnap pedig folklór­fesztivál zajlott. H. P. Egyre ritkább a képen is látható, ízléses kézművestermék. 1996. július 1., HÉTFŐ Záróközlemény (Folytatás az 1. oldalról.) A dokumentum a világ leg­főbb kérdéseivel, például az ENSZ reformjával, az emberi jogok helyzetével, a nukleáris leszereléssel, illetve a környe­zetvédelemmel foglalkozik, második részében pedig kitér néhány regionális problémára, mindenekelőtt a közel-keleti békefolyamat ügyére. Ez utóbbi fejezet a kelet-közép-európai térség helyzetére is kitér, hang­súlyozva: a „Nyolcak” aktívan támogatják a több mint öt éve tartó politikai és gazdasági át­menet folyamatát, s értékelik azt az előrehaladást, amelyet a tér­ség országai a jogállamiság, a piacgazdaság kialakítása terén mutattak.­­ Üdvözöljük a kö­zép-európai, illetve a balti álla­mok európai uniós csatlakozá­sának lehetőségét, s arra szeret­nénk bátorítani ezen országokat, hogy teljes egészében haználják ki a számukra felkínált integrá­ciós lehetőségeket — szögezi le a közlemény. A politikai zárónyilatkozat­ban egyébként a lyoni csúcs résztvevői (az Egyesült Álla­mok, Franciaország, Japán, Ka­nada, Nagy-Britannia, Német­ország, Olaszország és Oroszor­szág) leszögezik, hogy továbbra is támogatják a nukleáris kísér­letek teljes betiltásáról szóló szerződés megkötését, s azt sze­retnék, hogy e szerződés aláírá­sára már az ENSZ következő, 51. ülésszakának megnyitásán, idén szeptemberben sor kerül­hessen. (MTI) Jelcin beteg? Jelcin a hét végén kúrálta ma­gát, miután minapi, Kali­­nyingrádban (Könisgberg) tett látogatásakor berekedt, és elment teljesen a hangja. A 65 éves orosz elnök tanács­adói igyekeznek nyugtatgatni a közvéleményt, mondván: csu­pán múló gyengélkedésről van szó, Jelcin visszanyeri formáját az elnökválasztás második for­dulójára. Kommunista ellenfe­le, Zjuganov szerint a beteges­kedő elnök nem képes az ország irányítására. Az elnökválasztás döntő fordulóját szerdán tartják. Az eredmény jórészt a szavazási részvétel függvénye. Médiahajó (Folytatás az 1. oldalról.)­lamtitkár vasárnap, az egészség­­ügyi médiahajón. A Semmelweis nap alkalmá­ból rendezett összejövetelen el­mondta: a koncepcióban szerep­lő egyik alternatíva sem számol a tb-önkormányzatok felszámo­lásával. A jelenleginél azonban pontosabban kell körvonalazni a testületek hatáskörét és azt, hogy amennyiben önkormány­zati igazgatás alatt marad az egészségbiztosítás, mekkora beleszólása legyen a szakmai kérdésekbe. A tervezet több változatot tar­talmaz azzal kapcsolatban is: milyen körű, nagyságú ellátás illesse meg a biztosítottakat a já­rulék, illetve az állampolgárt az adó fejében. A tárcának az az ál­láspontja, hogy a beteget a teljes ellátási vertikum megilleti. Té­rítési díjat kellene fizetni vi­szont, ha az orvosi beutalástól eltérő helyen vagy egyágyas szobában szeretne feküdni a páciens. A szakminisztérium ugyanakkor továbbra sem ért egyet azzal a pénzügyminiszté­riumi javaslattal, hogy minden egyes egészségügyi ellátás után kelljen valamilyen mértékű hozzájárulást fizetni.

Next