Zalai Hírlap, 1998. július (54. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-01 / 152. szám
2 ZALAI HÍRLAP A Kordaxnak nincs miből fizetnie A vámhatóság nem számíthat a Kordax szal szembeni mintegy 14 milliárd forintos, kamatokkal növelt jogerős követelésének töredékére sem - nyilatkozta Magyari József, a Kordax Rt.-t felszámoló Kossuth Holding Rt. biztosa kedden Budapesten. A felszámoló biztos elmondta, hogy a kielégítési sorrendben a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát (VPOP) megelőzi az APEH, amelynek követelése 4 milliárd forint. Módosuló jogszabály Az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról, valamint a választási eljárásról szóló törvény módosítása július 1-jétől lép hatályba. Az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi törvény a parlament döntése nyomán márciusban két új bekezdéssel egészült ki. Eszerint kislistás, illetve egyéni választókerületi képviselőjelölt abból lesz, aki a választópolgárok legalább egy százalékának jelöltajánlását megszerzi. Mennyibe kerül a Nemzeti? A kulturális tárca leendő vezetői hivatalba lépésüket követően megvizsgálják, hogy valójában mekkora költségekkel jár az új Nemzeti Színház felépítése - jelentette ki Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkár-jelöltje. A Bálint András kinevezésével kapcsolatos eljárást kifogásolják — mondta Várhegyi. Segítenek Erdélyben Az Ifjúsági Demokrata Fórum az árvízkárosult erdélyi települések segítségére siet. Negyvenöt fős csoportot szerveznek, erdélyi barátaik irányításával a romok eltakarítására. Nem ez az első hasonló jellegű munka, amelyben az IDF részt vesz. (MTI) KRÓNIKA Egy „furcsa pár” viaszból két kínai művész, Pang Li-ming (balra) és Aj De-seng a végső simításokat végzi az általuk elkészített két viaszfigurán kedden a Hongkongi Történelmi Múzeumban. A Teng Hsziao-ping néhai kínai vezetőt, valamint Margaret Thatcher korábbi brit miniszterelnököt ábrázoló két viaszbábut a művészek a múzeumnak adományozták a korábbi brit gyarmat, Hongkong anyaországhoz való visszakerülésének első évfordulója alkalmából MTI-fotó Létminimumon él a vidék A Parlamentben tegnap valamennyi illetékes bizottság meghallgatta a Fidesz - MPP által beterjesztett miniszterjelöltet. A bizottságok minden jelöltet alkalmasnak találtak a funkció betöltésére. A mezőgazdasági bizottságban Torgyán József alkalmasságáról döntöttek. Egy teljesen tönkrement mezőgazdaságot kell talpra állítani, természetesen úgy, hogy eközben együttműködünk minden érdekelt féllel — mondta Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterjelölt az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén. A bizottsági meghallgatás után a kormánypárti képviselők 17 igen szavazattal támogatták a jelölt kinevezését. Az ellenzékiek közül hárman nemmel szavaztak, hatan tartózkodtak. A Független Kisgazdapárt elnöke elmondta: jelentős, gyors és hatékony változtatásokra van szükség ahhoz, hogy segíteni tudjanak a mezőgazdaságon és a vidéken. A mezőgazdasághoz kötődők, illetve a vidéken lakók nagy része ugyanis a létminimum környékén él, egyes térségek jövője teljesen kilátástalan. A miniszterjelölt közölte: szerinte tragikus a mezőgazdaság helyzete. Az agráriumot szétverték, a tulajdonviszonyok rendezetlenek, az itt foglalkoztatottak létszáma csökken, s a termelés a 80-as évekhez képest 30-35 százalékkal visszaesett. A jelölt szerint a helyzet megváltoztatása érdekében részben tűzoltómunkát kell végezni, részben pedig stratégiai feladatokat kell megoldani. A leendő miniszter egy-háromhavonta rendszeres találkozókat tervez az agráriumhoz és a vidékfejlesztéshez kapcsolódó képviselőkkel. (MTI) Támogatnák a családokat Érvényesült a parlamenti matematika: az ellenzék támadott (Folytatás az 1. oldalról.) Ezt követően a Ház elfogadta az egészségügyről szóló törvény módosítását, amelynek értelmében a törvény bizonyos pontjai 1998. július 1-je helyett csak 1999. január 1-jén lépnek hatályba. Az indoklás szerint a későbbi hatálybaléptetés lehetőséget biztosít az új kormány számára, hogy a szükséges jogalkotási feladatokat kellő alapossággal tekinthesse át. A Ház egyetértett azzal, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a köztársasági elnöktől a törvény sürgős kihirdetését. A családi támogatások átalakításáról szóló határozati javaslat általános vitájában Frajna Imre (Fidesz), az indítvány egyik előterjesztője kijelentette, hogy a változtatással a Bokroscsomag által okozott sérelmeket kívánják orvosolni. Mint mondta, tudatában van annak, hogy ettől nem fog több gyermek születni. - Az intézkedésnek elsősorban az a célja, hogy helyreálljon a helyes világkép a polgárok fejében, miszerint az, hogy a családban gyermeket nevelnek, a társadalom számára roppant hasznos tevékenység - jelentette ki. Az előterjesztő azt javasolja, hogy a családi pótlék ismét alanyi jogon járjon, s a gyermek tanköteles korától, iskoláztatási támogatás lépjen a családi pótlék helyébe. A gyest az előterjesztő szerint nincs értelme jövedelemhatárhoz kötni. A javaslat szorgalmazza a gyermekek után járó adókedvezmény bevezetését is. (MTI) Nem sztrájkolnak a MÁV-nál Újabb, több évre szóló megállapodásról tárgyalt kedden három reprezentatív vasutas szakszervezettel Sipos István, a Máv Rt. vezérigazgatója - közölte a MÁV Rt. kedden. Az eszmecserét az indokolta, hogy a három évre korábban kötött bér- és foglalkoztatási megállapodás az év végével lejár, s megújításra vár a kollektív szerződés is - áll a közleményben. A MÁV értékelése szerint a társaság időarányosan egyformán teljesítette a hároméves megállapodást és a szakszervezetekkel kötött éves szerződéseket is, így az elmúlt két és fél évben nem volt munkabeszüntetés a vasútnál, s ez kedvezően hatott a társaság gazdálkodására. Jelentősen csökkentek például a társaság veszteségei - tartalmazza a közlemény. A tavaly év végi megállapodások szerint a 200 millió forintos elkülönített képzési alap finanszírozásával megkezdődtek a dolgozók átképzését és az európai uniós csatlakozást segítő szakmai és nyelvtanfolyamok is. Ugyanakkor a szakszervezetek szeretnék szeptember 1-jére előrehozni egyes munkakörökben - így például a mozdonyvezetők és a forgalmi utazók esetében - a munkaidő egyébként november 1-től esedékes csökkentését 7,8 órára. A MÁV szerint azonban ennek még nincsenek meg a feltételei. A szakszervezetekkel kötött egyezség azt is tartalmazza, hogy új bérrendszert kell kidolgozni. (MTI) Személyivel Szlovéniába Magyar állampolgárok jelenleg csak Szlovéniába utazhatnak útlevél nélkül, személyi igazolványuk felmutatásával - hangsúlyozta kedden Horváth Gábor külügyi szóvivő, miután az erről szóló hétfői tudósítás szövege alapján - félreérthető módon - más országok esetében is hasonlóra lehetett következtetni. A Szlovéniával kötött egyezmény június 27-én éjfélkor lépett életbe. „Amennyiben Szlovénián keresztül más országba, például Ausztriába vagy Olaszországba utazik tovább magyar állampolgár, akkor már útlevélre van szükség” - szögezte le Horváth Gábor szóvivő. (MTI) 1998. július 1., SZERDA Dinamikus a keleti bővítés Az Európai Unió cardiffi csúcsértekezlete lehetőséget teremti arra, hogy a keleti bővítés folyamata dinamikus maradjon - fetette ki Somogyi Ferenc címzetes külügyi államtitkár hétfőn, EU vezető szerveinek képviselőivel találkozva. Úgy értékelte, a saját feladataira meghatározott menetrenddel az EU megalapozta, hogy a bővítésre is hatással lévő reformdöntések megfelelő időben megszülessenek. Hangsúlyozta: a polgárokhoz legközelebb álló területeken már a csatlakozási tárgyalások befejezése előtt kölcsönös érdek mutatkozik az EU és a tagjelöltek között a negatív tendencia megfékezésére. Somogyi Irenc a többi tagjelölt állam kiügyminiszterének társaságá, az EU előző, jelenlegi és kötkező elnökségét képvislő luxemburgi, brit és osztrák külügyminiszterrel, valamint az EU bővítési felelősével, Ha van den Broekkal találkozó Luxembourgban. (MTI) Cselszövés áldozata az elnöke Újabb fejezet kezdődött a Clinton-Lewinsky-ügybe A Clinton elnökkel hírbe hozott Monica Lewinsky egykori barátnője, Linda Tripp, aki magnófelvételeket készített Lewinskyvel folytatott telefonbeszélgetéseiről, a Washington Postnak adott keddi nyilatkozatában cáfolta, hogy egy Clintonellenes cselszövés céljából szándékosan manipulálta vel a fehér házi gyakornokot. Pentagonban dolgozó Tripp, itt szerzett állást Mari Lewinskynek is Fehér Ház történt távozása után, tanúval mást tesz a bíróság előtt a Kenneth Starr ügyész által kezdményezett perben. (MTI) Cáfol a NATO, de vizsgál A NATO kedden cáfolta, hogy Boszniában gyermekprostitús hálózat létezne a nemzetközi erők irányítása alatt. AMundo című spanyol lap hétfőn ismét arról írt, hogy az SF egyes katonái hálózatot létesítettek kiskorú leányokból a nemetközi erők kiszolgálására. A NATO májusban egyszer már cáfolta ugyanezt az értesülést, de a hír nyomán belső vizsgálatot indított. A belga hírügynökség NATO-forrásokra hivatkozó jelentése szerint a vizsgálat már majdnem befejeződött, és eddig nem erősítette meg a gyanút, amelyet a lap utólag spanyol hírszerzőktől hőtt meg. Annak idején angol védelmi minisztérium Javier Solana NATO-főtitk cáfolta, hogy effajta titkos gálati jelentés létezne. A vizslat még nem zárult le. (MT Fellángoló északír terrorizmu Brit rohamrendőrök egy felgyújtott autó előtt állnak a larg- i Victoria Roadon hétfőn este, miután ír katolikus szélsőséges rátámadtak a brit rendfenntartó erőkre. A zavargásokat is előzően a biztonsági erők semtex robbanóanyagot és pokolpékét foglaltak le Észak-Írországban MTI Nemcsók önként nem megy Megítélése szerint a kormánybiztos jó gazdája volt a tén Nemcsók János még rövid időre sem akarja gazda nélkül hagyni a Balatont, ezért nem köszön le önként a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) elnöki tisztségéről. A Balaton kormánybiztosa ezt a tanács keddi ülésén jelentette ki Siófokon. A tóparti önkormányzatok vezetőiből, vízügyi és környezetvédelmi szakemberekből álló tanács tagjai egy Phare-támogatásról döntöttek, ugyanakkor nehezményezték egy másik, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium által megígért összeg elmaradását. Nemcsók János az elnökségben kialakult konfliktushelyzetet tisztázó tárgyaláson elmondta: megítélése szerint jó gazdája volt a tónak, s hogy menesztik kormánybiztosi posztjáról, az a „váratlan kormányváltásnak” tudható be; politikai, és nem szakmai döntés. Az ülésen elhangzott felszólalások bizonytalanságot tükröztek annak a Phare-program keretében felhasználható 350 ezer ECU-nek a sorsát illetően, amely Nemcsók János javaslatára a hamarosan megszűnő Balatoni Programirodától most átkerült a Balatoni Fejlesztési Tanácshoz. Ezzel a gazda szerepét vállalta a BFT, a programot megvalósító szakember személye azonban fejtörést okozott, mert a jelenlegi programmenedzser Somlai Gyula kormányfőtanácsos ,reláthatóan a hónap vég marad hivatalában. Neme János ajánlásra végül megsavazták Somlai Gyulát programmenedzsernek és arról is döttek, hogy két hét múlva , rendkívüli ülésen már a támomás konkrét felhasználásáról határoznak. A pénz technika eszközökre fordítható, tehát ifrastruktúra fejlesztésére, vagy vízminőséget javító iszapkozi korszerűsítésére. Az idő sürget a tanácsot, mivel a pályázó határideje augusztusban les ha addig nem sikerül egy programot kidolgozni, akkor 350 ezer ECU-s támogatás elvész. (MTI)