Zalai Hírlap, 2009. május (65. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-02 / 102. szám
-------------------------------------------------------------------------------- KRÓNIKA -----------------------------------------------------------------------------___________________________________________________________________________________________________________________________________________ 2009. MÁJUS 2., SZOMBAT Elballagtak a vén diákok ISKOLA Hétfőn már érettségiznek (Foytatás az 1. oldalról) az ünnepségen a 12. C osztályőnöke, Nagy Imre útraval szavaiban többek közt regényét fejezte ki, olyan tudásai is felvértezték végzőseiket, amely segíti az életben val eligazodásukat, el tudják válsztani az értéktelent az értékétől, a hamisat az igazitól. Molnár Ernő iskolaigazgató beszédében kitért arra, bízik benne, a most elköszönő diák évek múlva is szívesen godolnak vissza az iskolára. Elimeréssel szólt kiemelkedő eredményeikről, a Csányenlékérmet idén négy tanuló vezette át. Az ünnepség zárásaként a végzősök színes lufikat engedtek az ég felé... Nagykanizsán a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában 199 végzős tanuló búcsúzott el tegnap az intézménytől - no persze nem véglegesen, hiszen 199 tanuló között 26 kitűnő, 52 jeles bizonyítvány mint az el is hangzott, hétfőtől ugyanitt kell megfelelniük az érettségi vizsgák kérdéseire. A diákokat az iskola vezetése nevében Dénes Sándor igazgató köszöntötte, aki rámutatott: a 199 tanulóból 26-an szereztek kitűnő, további 52-en pedig jeles bizonyítványt. Az igazgató ünnepi beszédében jelezte: kívánja, hogy jó és okos célokat tűzzenek ki a felnőtt életben maguk elé a fiatalok, melyeket sikerül teljesíteniük. Ezt követően emlékérmeket és díjakat adtak át, majd Cseke József karnagy vezényletével a Virág Benedek Kórus adta elő Mendelssohn Ballagás című művét. Közi kétszáz diák ballagott a kanizsai Batthyány-gimnáziumban Tavaly még kicsit furcsának tűnt, idén pedig már nem csodálkoztunk azon, hogy május elsején csokorral felvértezve az iskolába tartanak a családtagok, hogy köszöntsék ballagó gyermekeiket. Az ünnepi alkalom, legyen bármely napon, életre szóló program diáknak, szülőnek. Átadták az új idősotthont [Folytatás az 1. oldalról) A megye további 10 millió forintot is adott, a kiegészítő munkák költségeire. A beruházás során Szepetnek önkormányzata egy új, korszerű konyhát alakíthatott ki az épületben, mely a helyi iskola, illetve óvoda ellátását is képes biztosítani. Mint megtudtuk, a szepetneki Kolping Idősek Otthonába azok kerülhetnek be, akiknek a napi gondozási szükséglete meghaladja a 4 órás időtartamot. Az intézményt működtető KOSZISZ, egyházi normatívát igénybe véve, garantáltan jó színvonalon, komplex ellátást nyújt az időseknek. C RKR. Pénnettó 2009. április 30-i árfolyam Zalaegerszeg, Kovács Károly tér 1. Tel.: 92/328-770 Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 284,5000 290,5000 CHF 188,0000 195,9900 USD 213,5000 221,5000 Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. (Centrál Hotel mellett) Tel.: 93/311-461 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Közületeket is kiszolgálunk! NYITVA: minden nap 8-21-ig ÓRIÁSI ZÁLOGHÁZ AKCIÓ! Új arany ékszer 10%, ezüst ékszerek 30% kedvezménnyel Használt arany ékszer kapható már 4200 Ft/g-tól. Porcelánok, festmények 10% kedvezménnyel. Ha május elseje, akkor Alsóerdő Kikapcsolódni mentek az emberek, de aggódnak, meddig lesz munkahelyük Zalaegerszeg (se) Tegnap kora délután már igazi majálisi hangulat lengte be az Alsóerdőt, ahová, bizonyára a jó időnek is köszönhetően, rengetegen kilátogattak. Családok, gyerekek, fiatalok. - Ha május elseje, akkor Alsóerdő - indokolták a jókedvű lányok, miért ezt a programot választották. A sokaság láttán valószínűleg mások is így gondolták. Számosan kíváncsiak voltak a színpadon egymást követő produkciókra, kulturális csoportok műsorára, de akadt érdeklődés a különböző kézműves műhelybemutatók vagy a lovaglás iránt is. Folyamatosan pörgött a ringlispíl, a vattacukorért is sorban álltak, s megteltek a sörsátrak. Vonzónak bizonyult a szakszervezeti sátorban az egészségprogram, illetve lehetőségük nyílt az érdeklődőknek arra is, hogy kötetlen beszélgetésen találkozzanak szakszervezeti vezetőkkel. Somogyi László, az MSZOSZ megyei megbízott képviseletvezetője a tapasztalatokat megosztva elmondta, az embereket foglalkoztatja az ország sorsa és ezen keresztül az egyéni boldogulásuk. - Kikapcsolódni, szórakozni jöttek, de felmerül bennük, holnap lesz-e munkahelyük - tette hozzá. Forgott a ringlispíl, a majális elengedhetetlen kelléke ZALAI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Az alapellátás javítása érdekében Óhíd (há) Csütörtökön az orvosi rendelőben bemutatták azt a beruházási tervet, aminek kivitelezésével - sikeres pályázat révén - megújulhat a község és mikrotérsége alapellátási központja. Molnár András polgármester ismertette a 40 millió forintot meghaladó értékű felújítás műszaki tartalmát. A költségekre az önerő mellett a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán elnyert 37 milliós támogatás nyújt fedezetet. Várhatóan júniusban elkezdődhetnek a munkák, az átadást az év végére tervezik. Hirdetés ALDI tájékoztató Értékesítés kizárólag háztartási mennyiségben A palackok nem betétdíjasok. Az ár mindennemű adót magában foglal A termékek dekoráció nélkül kerülnek árusításra. A termékillusztrációk csupán elkészítési ill. tálalási javaslatként szolgálnak. Ugyanazt a terméket eltérő csomagolásban is áruljuk, de egy adott terméket üzletenként kizárólag egyfajta csomagolásban értékesítünk. A termékek műszakilag ill. külsőleg eltérhetnek a fotón látottaktól, az esetleges helyesírási ill. nyomdahibákért nem tudunk felelősséget vállalni. Kérjük vegye figyelembe, hogy állandó árukészletünkkel ellentétben ezen termékek csak korlátozott számban állnak rendelkezésre. Ezek az ajánlataink a készlet erejéig érvényesek. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére bizonyos termékek a nem várt magas kereslet következtében már az értékesítés első napján elfogynak, úgy ezért kérjük szíves elnézését. www.aldi-hungary.hu a Ajka • Balatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest X. ker. • Budapest, XVI. ker. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x • Dunaföldvár Dunaújváros • Esztergom • Fót • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Halásztelek • Újl Hatvan, Family Center, Bibó István u. 3. Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárda • Miskolc • Mohács• Mosonmagyaróvár Nyíregyháza 3x • Pápa • Pécs • Piliscsaba • Siklós • Siófok • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x