Zalai Hírlap, 2010. október (66. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-01 / 229. szám
------------------------------------------------------------------------------------- KRÓNIKA --------------------------------------------------------------------------------- 2010. OKTÓBER 1., PÉNTEK ___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ ZALAI HÍRLAP • 3 Kártérítést kap a keszthelyi kórház (Folytatás az 1. oldalról) Törvénytelen döntés következményei lettek felszámolva most. Az eddigi időszak átvészeléséről tudni kell, hogy a város azóta nagy öszszegekkel, tavaly például 200 millió forinttal járult hozzá a működtetéshez. Mint dr. Kvarda Attilától, a kórház főigazgatójától megtudtuk, a 2007-es döntések következtében intézményükben 198-ról 104-re csökkent az aktív ágyak száma. Evvel párhuzamosan 80-nal megnövelték ugyan a krónikus ellátást biztosító ágyak számát, ám a kórházi struktúra átrajzolása finanszírozási szempontból hátrányosan érintette őket. A betegforgalom, a lakosság egészségi állapota és a földrajzi adottságaink alapján számításokat végeztünk, amelyekből kitűnt, hogy kórházunknak 136 aktív ágyra lett volna szüksége a zavartalan betegellátáshoz. Kiszámoltuk azt is, mennyi bevételkiesést jelentett, hogy ehhez képest csak 104-re kaptunk finanszírozást, így kaptuk meg a 650 millió forintos tételt, aminek jogosságát most, legnagyobb örömünkre, el is ismerték a peren kívüli egyezségben. A hiányos finanszírozás állandó pénzzavart okozott a kórházban, így 2007-től a fenntartó önkormányzatnak kellett kipótolnia a kieső bevételt. Idén azonban már a város sem tudott segíteni, így mára összesen 210 millió forint adósságot (ebből 150 millió a lejárt határidejű) görget maga előtt az intézmény. A most megítélt összegből rendezzük a tartozásainkat, s végre stabilizálni tudjuk a kórház gazdálkodását. Ami a jövőt illeti, megpróbálunk a jelenlegi szerkezetben tovább-Több fekvőbeteget tudnának ellátni a kórházban lépni, ám feladatainkhoz évente mintegy 170 millió forintnyi pluszbevételre volna szükség, amit a súlyszám növelésére benyújtott kérelmünkkel szeretnének elérni. Igényünk megalapozottságát számítások igazolják. Ezekkel a kondíciókkal több fekvőbeteget tudnánk ellátni, szélesíthetnénk a beavatkozások körét, s a pillanatnyilag 3-4 hónapos várólistáink is rövidülnének. Ipari park címre pályáznak Keszthely (hó) A válasz teljes egészében megkapja azttási ciklus utolsó soros a 650 millió forintos kártérítéülését tartotta meg reg-si összeget, melyet az ágynap az önkormányzat, lá- szám és a teljesítmény felávilágítva az újonnan felül- men-korlát szűkítése miatt jó képviselő-testületnek szenvedett ez az intézmény az hagyott feladatokra is, előző egészségügyi tárca intézkedése miatt. Ruzsics Ferenc polgármest A képviselő-testület dönter napirendek előtt azzal a betett az „ipari park” címernyejelentéssel nyitotta meg az rését célzó pályázat benyújtóülést, hogy kormányzati donsáról és szó esett a szociális fűtés értelmében a városi kórház kásépítés helyzetéről is. A multik milliárdjai Kampányolt a parlament jobbikos alelnöke Pölöske (va) - A magyar önkormányzatok válságát elsősorban az okozza, hogy túl sok feladatot raktak rájuk, melyekhez forrást és eszközt nem rendeltek eleget. Többek közt erről beszélt tegnap a faluban megrendezett fórumon Balczó Zoltán, az országgyűlés jobbikos alelnöke, a párt helyben induló polgármesterjelöltje, Talabérné Fésűs Erika mellett kampányolva. Kiemelte: lenne pedig pénz, amit a helyhatóságok javára fel lehetne szabadítani, elég csak arra a 32 milliárd euróra gondolni, amit a multinacionális cégek 2002 és 2008 között nyereségként kivittek az országból. - Borzalmasan nagy öszszegről van szó, 32-szer 270 milliárd forintról, miközben például az M0-ás körgyűrű Megyeri-hídja 62 milliárdba került - adott viszonyítási alapot. - Miközben sajnos úgy tűnik, a jelenlegi kormányzat sem tud vagy esetleg akar lépéseket tenni a hasonló folyamatok ellen. A Jobbik politikusa beszélt arról is, hogy jó, az embereknek kapaszkodóul szolgál, ha egy kis faluban induló polgármesterjelölt megvallja párthovatartozását - különösen, hogy a rengeteg független induló is csak a címke szerint nem tartozik sehova. Az unióval kapcsolatban rámutatott: az emberek pesszimisták vele kapcsolatban, szeretnék, ha az ország visszaszerezne valamit az önrendelkezéséből. Balczó Zoltán (balról): A mostani kormány sem tud vagy akar lépni Mit nekik csőtörés! PRÓBA A víziközművek szakemberei mérték össze tudásukat Hévíz (há) A fürdővárosban tegnap elkezdődött a 10. alkalommal megrendezett Országos Víziközmű Szerelőverseny kétnapos programja. A hagyományos megmérettetésre a Magyar Víziközmű Szövetség szervezésében került sor. Az eseményre idén 33 vízmű csapata nevezett, akik az ország különböző részeiből érkeztek. A verseny lebonyolításának jogát idén az 50 éves fennállását ünneplő Zalavíz Zrt. nyerte el, csapatai az utóbbi 2 évben kiváló helyezéseket értek el. A rendezők elmondták, hogy a találkozó túlmutat a szakmai kihívásokon, de célja a gyakorlati felkészültség jelentőségének a hangsúlyozása, a szakmai elkötelezettség erősítése, a társadalmi elismertség növelése. A nevező csapatok képviseletében mintegy 300 szakember érkezett az eseményre. A nevezők a fürdőváros sportpályáján kialakított munkahely imitációknál álltak a starthoz. Csőtörés-elhárítás, tűzcsapbeépítés, bekötővezetékkiváltás, vízmérőcsere és fogyasztói mérőhely megosztás A szakszerűség mellett fontos a munkavédelmi szabályok betartása szerepel a végrehajtandó feladatok közt - kommentálta a helyenkénti látnivalókat Fitos Tamás pályabíró, hozzátéve, hogy az értékelésnél a teljesítményidő, s a szakszerűség mellett nagy hangsúllyal esik . Az ágazatban 2001 óta, évente rendezik meg az országos szerelőversenyt különféle helyszíneken • A Víziközmű Szövetség szakmai érdekképviseleti szervezetként működik • A soros verseny rendezésének házigazda szerepét a fennállásának 50 éves jubileuma jegyében kapta ezúttal a Zalavíz Zrt. • Az országos versenyen való részvételre a házi versenyek legjobbjait delegálják a szolgáltató társaságok . Cégenként egy csapat nevezhet, mely 3 fős lehet, egy póttaggal. A csapatban technikusi képzettségnél magasabb végzettségű szakember nem vehet részt latba a munkavédelmi szabályok betartása. A program ma az elméleti fordulóval folytatódik a Hotel Thermalban, ahol bemutatkozásra kaptak lehetőséget a korszerű technológiák eszközeit kínáló vállalkozások. A verseny tétje pénzdíj, a dobogós helyezett csapatok tagjai személyenként 40 és 70 ezer forint közötti összeget kapnak, további képek, információk zalai hírlap . Versenymunkához készül a Paksi Vízmű Kft. csapata - bemutatták magas szintű szakmai tudásukat Kemény első hét lenne A Jobbik jelöltje már munkatervel állt elő Választási tisztaságért szóltak Nagykanizsa (pa) Gábris Jácint, a Jobbik polgármesterjelöltje megválasztása esetén már össze is állította első heti munkatervét, amelynek főbb pontjait tegnap ismertette. Első lépései egyike lenne, hogy banki szakemberek bevonásával akciótervet készítsen Kanizsa többmilliárdos adósságállományának kezeléséről. A hivatali struktúra optimalizálására is szükség lenne, illetve egy olyan kerekasztal létrehozására, ahol szakmai kérdésekről - kórház, TISZK - nem a politikusok döntenének. Gábris Jácint az önkormányzati intézmények és cégek vezetőivel is tárgyalna a működés alapvető feltételeiről, s a város nagyobb foglalkoztatóival is egyeztetést kezdeményezne. A Jobbik polgármesterjelöltje azt is leszögezte: már az első héten felutazna Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez, hogy kanizsai munkahelyteremtésről tárgyaljon. Hévíz (há) - kampány során elkövetett sértés és rágalmazási kísérlet miatt fordult a választási bizottsághoz a Fidesz-KDZMP helyi kampánystábja. Erről tegnap Papp Gábor polgármesterjelölt tartott sajtótájékoztatót. A választási bizottság Németh Sándor független jelöltet eltiltotta a kifogásolt szórólap terjesztésétől, azt a keresetet pedig elutasította, melynek vizsgálata állampolgári bejelentésre a Fidesz-KDNP kampányával szemben indult. Papp Gábor a történtekhez hozzáfűzte: Hévíznek tisztesség terén is nyernie kell! Németh Sándor érdeklődésünkre elmondta: a kifogásolt szórólapot válaszul készítette névtelen rágalmazásra, a bizottságnál a sérelméről nem tett panaszt, de a szórólap használatának eltiltásáról szóló döntést megfellebbezte. Zalaegerszeg (ogy) - A Ruszt-emlékkönyvsorozat első két kötetével ismerkedhetett a közönség tegnap a Hevesi-színházban. A Színészdramaturgia, A Színitanoda pedagógiai elvei és módszertana, illetve a Napló 1962-1969, Rekviem című műveket magába foglaló köteteket Nánay István színikritikus mutatta be. Részletet olvasott fel Fekete Gizi, Pap Lujza és Szalma Tamás színművész Sértő falragaszok miatt tettek feljelentést a választási bizottságnál Keszthely (há) Személyiséget és kampányt is sértő rongálás miatt tett feljelentést a választási bizottságnál és a rendőrségen az Magyar Szocialista Párt Keszthely városi szervezete. Ezt tegnap sajtótájékoztatón jelentette be Szabó György, a párt városi elnöke. Elmondta, hogy Mohácsi József, polgármesterjelölt „Keszthely többet érdemel” jelmondattal folytatott kampányára utaló lejárató, „Nálad többet” feliratú ragaszokat helyezett el ismeretlen tettes a jelölt plakátjain. A szocialista párt a választási bizottságnál kampánysértés miatt bejelentést tett, a rendőrségen személyiségi jog sértése és rongálás miatt tett feljelentést, ismeretlen tettes ellen. Mohácsi József azzal reagált, hogy az eset méltatlan és tűrhetetlen. A plakátok cseréjéről a jelölő szervezet intézkedett. RÖVIDEN Zalaegeszeg Nagykanizsa • Zala megye NYUGAT-PANNON EURÉGIÓ Gyermekosztálynak gyűjtöttek pénzt Zalaegerszeg (kia) A „Kertvárosi Vigasságok” program keretében az Apáczai AMK valamint a Kertvárosi Településrészi Önkormányzat jótékonysági gyűjtést szervezett a koraszülött mentés részére. Az ennek eredményeként befolyt összeget, 113 ezer forintot Bogdán Mariann, az Apáczai AMK igazgatója valamint Rigó Csaba önkormányzati képviselő adta át tegnap dr. Gárdos László főorvosnak. Az ünnepélyes átadón részt vett Gyutai Csaba alpolgármester is. Ellenőrzés a focimeccs miatt Zalaegerszeg (ag) - Szombaton déltől este nyolcig fokozott rendőri ellenőrzésre lehet számítani a megye közterületein. Ennek oka, hogy aznap 15 órától tartják a ZTEÚjpest NB I-es labdarúgómérkőzést. A korábbi tapasztalatok alapján a két csapat szurkolótáboráról feltételezhető a garázdaság. Ezért a labdarúgó-mérkőzésre érkezés és távozás idejére Zalaegerszegen az Október 6. térre gépjárművel csak a VIP-vendégek, illetve a vendégszurkolók hajthatnak be - ellenőrzést követően - a részükre megnyitott parkolóba. Választási események Papp Gábor hévízi polgármesterjelölt és Fidesz- KDNP-s képviselőjelölttársai vendégeként Keresztes Ildikó és együttese ad koncertet ma 19 órakor a Bibó-gimnázium sportcsarnokában. 21 órakor ugyanitt Aranyosi Péter humorista lép fel. Hirdetés 2010. szeptember 30-i árfolyam Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. (Centrál Hotel mellett) Tel.: 93/311-461 www.cornergroup.hu Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás CHF 205,0000 212,4900 EUR 273,0000 279,9900 GBP 317,0000 329,9900 HBK 36,3000 39,7000 USD 201,0000 208,4900 Zalaegerszeg, Kovács Károly tér 1. Tel.: 92/328-770 | Napközbeni árkorrekció lehetséges! Közületeket is kiszolgálunk! NYITVA: minden nap 8-21-ig Mindkét zálogházunkban 10-20% vásárlási kedvezmény Zalai Hírlap hűségkártyával!