Zalai Hírlap, 2018. március (74. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-26 / 71. szám

Dr. Márkus Ferenc érdemkeresztje. 11. IDŐJÁRÁS Változó felhőzet, időszakos napsütés, még hűvös idő. Ma EMÁNUEL nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó reggelt, Zala megye! Már csupán napok választa­nak el bennünket a keresz­tény egyház legnagyobb ün­nepétől, a húsvéttól. Jézus szenvedéstörténetére való emlékezés tegnap, azaz vi­rágvasárnapon kezdődött. Az események nyilván min­denki előtt ismertek, Jézus az őt ünneplő tömeg ujjon­­gásától kísérve vonul be Je­ruzsálembe, ám a közhan­gulat hamar megváltozik, és maga a történet is radikális fordulatot vesz. Pénteken már a nép haragjától is súj­­tottan feszítik keresztre Jé­zust, aki a halálával ugyan nem szabadította meg a vi­lágot a szenvedéstől, de a bűneinket megváltotta. Az­tán jön a csoda: Jézus har­madnapra feltámad, s fel­költözik a mennybe, hogy elfoglalja helyét az Úr mel­lett. Ezt ünnepli húsvétkor a hívő keresztény közösség, amely számára a legfonto­sabb vallási és erkölcsi út­mutatást ma is a Tízparan­csolat kell, hogy jelentse. GYURICZA FERENC ferenc.gyuricza@zalaihirlap.hu ZALAEGERSZEG Élőünnepi hétvége a kutyáknak Évtizedes hagyományt folytatva a hét végén rendezték meg a kutyahúsvétot a zalaegerszegi állatmenhelyen. A Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület jelenleg 250 befogadóra váró ebről gondoskodik, ezek jó része ideiglenes gazdánál él, ám a Csilla dűlői telepük mind a 120 férőhelye is foglalt. Az itt élő kutyák számára jelentett ajándékot a hét végi sétáltatás, amire nagyon sokan jelentkeztek, rá­adásul a működtetés támogatására is rengeteg felajánlás érkezett, ugyanis a látogatók közel egy tonna táppal járultak hozzá a négylá­búak tartáshoz. A rendezvényen támogatóként részt vett Balaicz Zoltán, a megyeszékhely polgármestere is Fotó: Katona Tibor Népzenéből kovácsolt barátság... A zenés, dalos, táncos találkozóra a környező településekről is érkeztek CSATÁR „Szép Zalában születtem", „Fehér blúzom elejében a rózsa" - csen­dültek fel a szebbnél szebb zalai népdalok szombaton a település kultúrházában. - Szeretnénk újra hagyo­mánnyá tenni a régi jó falusi szokásokat és összejárni a ba­ráti települések képviselőivel, hogyha kell, összeadni az erőnket, részt venni egymás programjain, kultúrcsoportja­­inkkal színesíteni a társak rendezvényeit is - fogalma­zott Mátyás László, Csatár polgármestere, aki ezúttal Mázsa Ferenc Sárhida, Lend­­vai Miklós Bocfölde, Kovács Dezső Zalaszentgyörgy és Eke László Kávás polgármes­terét és küldöttségét ültette fehér asztal mellé. - A találkozót tulajdonkép­pen egy főpróbának szántuk, azokból a népdalcsokrokból adtunk ízelítőt, amelyekkel április 28-án Sümegen a Vass Lajos Népzenei Verseny elő­döntőjén szándékozunk elva­rázsolni a zsűrit és továbbjut­ni velük a Kárpát-medencei döntőbe - tájékoztatott Jakab József, a Csatári Pávakör Egyesület elnöke. Az elmúlt év szép sikereket hozott szá­mukra, júniusban a KÓTA te­rületi versenyén, november­ben pedig a Vass Lajos Nép­zenei Verseny regionális be­mutatóján léphettek tovább. A szombati bemutató fogadtatá­sára, a publikum lelkesedésé­re alapozva a csatáriak joggal bizakodhatnak a továbbjutás­ban. Folytatása Jól sikerült­eímmel a 4. oldalon A labdarúgó NB II 26. fordulójában a Békéscsabát fogadta teg­nap este a ZTE FC. Mindkét csapat vereség után volt, így javítani szeretett volna, és ez végül a hazaiaknak sikerült, akik egy, a hajrában esett góllal 1-0-ra győztek. A képen kékben a zetés Ba­­bati, aki ezúttal is sok munkát adott az ellenfél védőinek. Tudó­sításunk Nagyon... cím alatt a 14. oldalon, zh Fotó: Katona Egyre több védtelen nőt támadnak meg MIGRÁCIÓ Az egyre rosszabbodó német köz­­biztonság miatt újra több ezer német nő tüntetett Kandel városában, akik a határok lezárását követel­ték a migránsok rémtettei miatt. „Vigyázzatok a lánya­itokra, amíg Merkel van ha­talmon" - hangoztatták. Hétvégén csoportos nemi erő­szakot követett el tíz algériai három spanyol lánnyal szem­ben Alicante városában. A férfiak, akiket időközben el­fogtak, pénzt és drogot kínál­tak a tinédzsereknek, ezzel csalták fel őket egy lakásba, ahol megerőszakolták és meg is kínozták őket. Belgiumban egy 65 éves anya és 33 éves lánya torkát vágta el egy mig­­ráns. Közben közel két évre ítélték Hamman Forlanit, a manchesteri terrorista unoka­­öccsét, aki tavaly brutálisan rátámadt egy terhes nőre, aki­nek születendő kisbabáját is meg akarta ölni. Részletek, 2. oldal A férfiak pénzt és drogot kínáltak a tinédzsereknek GAZDASÁG A nagykanizsai beru­házásokat interaktív honlapon követhetik az érdeklődők­­. Együtt széltünk LADIK-ba ZALAEGERSZEG Hamaro­san újra indul az általános iskolás korosztálynak szó­ló idei LADIK (Lapot a di­áknak) vetélkedősoroza­tunk. A zalai iskolások körében népszerű médiavetélkedőt először a 2006/2007-es tanév­ben rendeztük meg. A cél az, hogy a Zalai Hírlap és a ti­zenéves korosztály e módon is közelebb kerüljön egymás­hoz. A többfordulós vetélke­dőt 2018-ban a Mediaworks Hungary Zrt. négymegyés (Fejér, Vas, Veszprém és Za­la) régiós vetélkedőként ren­dezi meg. Az első fordulóban a mai lapszámunk 11. oldalán található totó és a nevezési lap kitöltése, azaz a jelentke­zés a feladat, a másodikban levelezős feladatlapot kapnak a jelentkezők, azután a me­gyei döntőkben mérkőznek az ötfős csapatok, végül a régiós döntőre a kislődi kalandpark­ba várjuk a legjobbakat. Az érdeklődők figyeljék a követ­kező napokon megjelenő lap­számokat: március 28. (szer­da), április 4. (szerda), április 6. (péntek), április 9. (hétfő), április 12. csütörtök. A totó beküldésének határideje ápri­lis 18., azután május 7-ig vár­juk a kitöltött feladatlapokat. A zalai megyei döntő a tervek szerint május 18-án, pénteken lesz Zalaegerszegen, a régiós döntő pedig a május 28.-júni­us 1. közti héten. A megyei győztes 50 ezer forint értékű ajándékot, a régiós pedig 100 ezer forintot nyer. LADIK-ra fell­adás Virágvasárnap NOVA Jézus Krisztus jeruzsá­­lemi bevonulásának ünnepe, s egyben szenvedéstörténetének kezdete is a virágvasárnap. A keresztény egyház világszerte erre az eseményre emlékezik. Nován a Göcsej Szíve Dalkör és Szili Ernő kántor passióval idézték fel Urunk szenvedésé­nek vasárnapját. Folytatása Hozsanna Jézus­nak címmel a 4. oldalon Kiss György atya (jobbról) barkát szentel Fotó: Gyuricza Ferenc

Next