Szórakoztatózenészek, 1966 (1. évfolyam, 2. szám)

1966 / 2. szám

Lapunk legutóbbi számában „Beszélgetés Rigó Gáborral” címmel riport­cikket közöl­tünk, melyben az egyéni élmé­nyek mellett általános népze­nei problémák is felmerültek élénk visszhangot váltva ki or­szágszerte. Számos olvasónk kívánságát figyelembe véve ezért úgy határoztunk, hogy ezt a kezdeményezést folytat­juk abban a reményben, hogy ezzel országszerte egészséges viták megindítására adunk módot. Itthon és külföldön egyaránt ismerik és szeretik Lakatos Sándor Liszt-díjas, a Népművészet mestere címmel kitüntetett zenekarvezetőt, ki kivételes tehetségével eddigi pályafutása során is sokat tett a magyar népi zene megisme­rése, ápolása és megszerette­tése érdekében. Munkahelyén, a Mátyáspince étteremben ke­restük fel. Az étterem zsúfolá­sig volt hazai és külföldi ven­dégekkel. Ebben az interna­­cionális légkörben csak egy közös nyelv volt, a zene. La­katos Sándor és zenekara vál­tozatos programmal igyekezett eleget tenni a sokfajta igény­nek. A jó hangulat azt bizo­nyította, hogy ez sikerült. — „Nyolc éves korom óta hegedülök — kezdte beszélge­tésünket, Lakatos Sándor — Első mesterem az édesapám, Lakatos Flóris volt, ki a hang­szer és kottatudás elsajátítása mellett szakmai képzésben is részesített. Később Országh Tivadar, Zathureczky Ede ta­nított, majd a Zeneművészek Szakszervezete Zeneiskolájába iratkoztam be, ahol Egerland István tanárnál végeztem el a négy akadémia számára elő­írt tananyagot. A Szondi-söröző volt az első munkahelyem, és 1943. óta va­gyok zenekarvezető. 1950-től 55-ig a Magyar Rádió népi ze­nekarának lettem vezetője és meghívott vendégként az va­gyok ma is. Egy népi zenekar vezetőjére sok feladat hárul. Ezekre ki­térni egy cikk keretén belül nem­ is lehet. Én néhány fon­tosnak tartott kérdést szeret­nék megemlíteni. Elsőként a népi zenekarok műsorösszeál­­lításának problémáit említem. Véleményem szerint abból kell kiindulni, hogy a népi ze­nekarnak nemcsak szórakozta­tó jellege, hanem nevelői hi­vatása is van. Az általa elő­adott zeneszámokat megis­merteti a nagyközönséggel és így népszerűsíti is. Nem mind­egy azonban, hogy mit népsze­rűsít. Ezért nagyon fontos az, hogy a zenekarvezető mindig a helyi adottságoknak megfe­lelő műsort tudjon öszeállíta­­ni. Én például esténként úgy állítom össze a műsoromat, hogy a vacsoraidő alatt „prog­ramzenét” adok koncertszerű előadásban, melyben hang­szerszólók, opera- és operett részletek, valamint nemzetkö­zileg ismert zeneszámok sze­repelnek. A vacsora után ki­alakuló légkörben nyílik lehe­tőség arra, hogy a szórakozni vágyó bel- és külföldi vendé­gek kívánságait is kielégítsem, mindig figyelembe véve azt, hogy a zenekarok az egész közönséget kell szórakoztat­nia. Lényegesnek tartom azt is, hogy minden este más programzenét játsszak. Fontos ez, mert sokéves tapasztala­tom azt bizonyítja, hogy a jól szórakozó vendég visszatér, állandó vendéggé válik. Szem előtt kell tartanunk tehát, hogy a prímás nem magának és zenekarának játszik „fo­gásra”, hanem a vendégek szórakoztatása a feladata. Sok szó esik arról, hogy né­pi zenekaraink műsorösszeál­lítására sok esetben a konzer­vativizmus jellemző, tehát lé­nyegében ugyanaz ma is, mint 50 évvel ezelőtt volt. Ez csak részben igaz. Egy népizenekar vezetőnek ismernie kell a ré­gi idők dalait, slágereit, kup­léit egyaránt, hogy szükség esetén ezeket játszani tudja. Ez elkerülhetetlen, ha a ven­dégek igényeit ki akarjuk elé­gíteni , és nekünk kell el­dönteni, hogy az egyes kíván­ságok műsorpolitikailag kielé­gíthetők-e. Az ilyen szám­ok is­merete azonban csak kis ré­sze lehet egy zenekar reper­toárjának. Sok vita hangzott el már arról, hogy népi zene­karaink hogyan állítsák össze műsorukat. Az előbb említett zeneszámokon kívül szerepel­nie kell a programban megfe­lelő hangszerszólóknak, opera- és operettrészleteknek, ismert filmdaloknak, hazai és közis­mert világslágereknek. A tánczenei művek játszásánál figyelemmel kell lennünk azonban arra, hogy olyan számokat játsszunk, melyekben nem a fúvós és ütőhangszerek, hanem a vonósok hangszíne megfelelőbb, így elkerülhet­jük, hogy népi zenekaraink olyan jazz zeneszámokat tűz­zenek műsorukra, melyek er­re nem alkalmasak. Ugyanez a tétel fordítva is áll, ha nem népi zenekar játszik magyar cigányzenét. A zenekarok műsorösszeál­lításáról sokat lehet még mon­dani, de erre egy cikk kere­tén belül nincs mód. Erről a kérdésről még annyit szeret­nék megjegyezni, hogy a rend­szeres próbák tartása a leg­fontosabb. Ennek megvalósí­tása érdekében és ezzel egy­idejűleg természetesen népi zenekaraink művészi színvo­nalának általános emelkedése érdekében helyesnek tarta­nám annak megszervezését, hogy ez év őszétől kezdődően az egész ország területén egy­séges népi zenekari oktatás in­duljon. Elképzelésem szerint az oktatásban részt venni kívá­nó zenekarok havonta egy, te­hát 12 hónap alatt 12 zeneszá­mot tanulnának meg. A ha­vonta megtanulandó zeneszá­mok kiválasztása a Stúdió fel­adata lenne. Véleményem sze­rint ide kellene fordulnia a zenekarvezetőknek, akik ré­szére a Stúdió megküldené a meghangszerelt partitúrát. A közös tanulás haszna megmu­tatkozna cigányzenekaraink igényesebb műsorösszeállítá­­sánál és emellett — többéves távlatot figyelembe véve — az a gyakorlati haszna is lenne, hogy a tagemberek más zene­karban is hasznosíthatnák az általuk megtanultakat. Helyes és kívánatos lenne, ha népi zenekaraink országszerte mi­nél nagyobb számban kapcso­lódnának be ebbe a mozga­lomba. Ha a zenekarok rendszeres tanulásáról beszélek, úgy gon­dolom, helyes, ha példaként megemlítem, emlékezzünk vissza a felszabadulás előtt működő népi zenekarokra, amelyek általában rendszeres próbákkal tudták elérni, hogy választékos repertoárral ren­delkezzenek. A mai fiatalok hangszertudása általában fej­lettebb mint elődjeinké, több is a lehetőségük a tanulásra. Ez azonban még nem elegen­dő. Zenekaraink csak úgy fej­lődhetnek egységesen, ha megfelelő szakember (karmes­ter) irányításával rendszeres próbákat tartanak. Sok gondot okoz a zenekar­­vezetőknek az olyan megfele­lő zeneszámok kiválasztása, melyeket szeretnének megta­nulni, de nem áll rendelke­zésre megfelelő partitúra. Eb­ben kell hogy segítséget nyújt­son országszerte a Stúdió. A népi zenekaroknak a Stúdió­hoz kell fordulniuk a megta­nulandó zeneszámok partitú­rájáért. A Stúdió feladata az, hogy olyan partitúrákkal ren­delkezzék, melyek a ma köve­telményeinek megfelelnek. Itt említem meg, hogy például Rigó Gábor karmester a mai igények figyelembevételével átdolgozza a régi partitúrákat, hogy megfelelő hangzást ér­jen el. Ha már ennél a kér­désnél tartunk, szeretném el­mondani, hogy nem értek egyet azzal, hogy a magyarnó­ták tradicionális harmóniáit olyan akkordokkal deformál­ják, melyek nem oda valók. Gyakran előfordul egyes ze­nekarokban, hogy néhány tag össze-vissza veri a harmóniá­kat. Azt hiszi, ha mást húz mint a megszokott, akkor a modernebb, magasabb harmó­niai tudással rendelkező ze­nész. A mai kor követelmé­nyeit szem előtt tartva lehet és kell is előre lépni és módosí­tani a hangszerelésben, de olyan akkordok mint például hangzó ,,e" hangra d moll, vagy fisz — a — c — esz szű­kített hangzás helyett f moll és utána e dúr akkord nem szerencsés hangzás a magyar­nóták előadásában, hanem erőszakolt. Véleményem sze­rint a szűkített harmóniák használatát ne kerüljük, mert ez a cigánymuzsika legfőbb sajátossága. Itt említeném meg azt a helytelen gyakorlatot is, hogy gyakran mollosítják a nótákat. A magyarnóta me­lankolikus zene, amelyben a megfelelő helyen használt dúr harmónia helyett, a moll sep­­tim hangzás az egyébként is mélabús zenét még melanko­­likusabbá teszi. Nem csak hallgató nótáknál, hanem las­sú csárdásoknál is megtalál­ható ez a hiba. Szerintem nem az dönti el, hogy egy zenész jó cigány vagy sem, ha különc harmó­niákat használ, de az feltétle­nül igen, ha megfelelő hang­szertudással rendelkezik és is­meri azt, amit a prímás el­kezd és azt meg is tudja kí­sérni. Volt már rá példa, hogy közepes erőkből álló zenekar szorgalmas, és főleg rendsze­res munkával elérte, hogy szebben és jobban muzsikált, mint a sztárokból álló zene­kar, ahol az egymással szem­beni kiskirálykodás miatt nem tudták azt nyújtani, amire kü­lönben tehetségükhöz mérten, rendszeres próbákkal­­képesek lettek volna. Természetes, hogy egy szakmailag gyenge zenészekből álló zenekar nem nyújthat jó produkciót még akkor sem, ha rendszeresen próbál. Minden zenész köte­lessége, hogy hangszertudását állandóan fejlessze. A több tu­dás magasabb kategória, és természetesen több pénz is. Mi, hivatásos zenészek „előadóművészi" engedéllyel rendelkezünk. Ez pedig­­ kö­telez!” • SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK Több mint 30 éve énekel magyar népdalt, magyar nótát Szalay László. A győri Zenedében kezdte tanulmányait, majd később Budapesten Revere Gyulánál, Makai Mihálynál és Tor­­day Blankánál folytatta. Énekelt a főváros minden jelentősebb helyén, ismerik az egész országban. A múltban járt Londonban, ahol a „His Masters Voice” vállalatnál hanglemezre vették mű­sorát, volt Svájcban, Franciaországban. A felszabadulás után két és félhónapos lengyelországi turnén, miskolci Balogh Jan­csival Bulgáriában 6 hetes turnén vett részt. A Budapest Tánc­­együttessel vendégszerepelt 2 hónapig a Szovjetunióban, Suha Balogh Kálmánnal és zenekarával a Kínai Népköztársaságban szerepelt két és fél hónapig. A Német Demokratikus Köztársa­ságban Járóka Sándor zenekarával turnézott két hónapig. Boros Lajos és Kozák Gábor egyesített zenekaraival újabb két hóna­pos turnén vett részt Franciaországban és Svájcban, és egy hónapig szerepelt egy ifjúsági népi zenekarral Csehszlovákiá­ban is. Rövidebb időre többször átrándult Pozsonyba Kovács Appolóniával, és évenként rendszeresen egy-két napot szerepel Ausztria egyes városaiban is. Leginkább a KISZ rajkóegyütte­sével. Mindenütt siker, siker után. A legtöbb helyen egyenes adásban közvetítette műsorát a rádió és a televízió, sőt film­felvételeket is készítettek róla és a kísérő együttesekről. A magyar rádióban 18 éves korában énekelt először, és azóta is rendszeresen szerepel a rádió műsoraiban. Kétszer kapta meg a „Kiváló dolgozó” kitüntetést, egyszer pedig a „Szocialista kultúráért” kitüntető jelvényt. Nótaszerzéssel, szövegírással is foglalkozik. Legismertebbek a Nemes Rózsa énekművésszel közö­sen írt „Halkan pengesd ezt a csárdást”, és a dr. Kiss Angyal Ernővel együtt írt , Nem tagadtam sohasem” című szerze­ményei. A szakszervezeti mozgalomban 1945. óta vesz részt, és 1965-ig volt az énekes szakosztály elnöke, valamint a budapesti szórakoztatózenészek szakszervezeti bizottságának tagja. Három éven keresztül tanított az OSZK stúdiójában magyar népdal és magyar nóta előadást. Jelenleg az OSZK művészeti tanácsának tagja. Ennyi bevezető után, hallgassuk meg őt magát is. A szerkesztőségi asztal mellett ülő Szalay László homloká­nak összevonódó barázdái vissza-visszatükrözik az áldatlan szakmai torzsalkodást, meg nem értést, de szavait mégis átfűti a szakma szeretetének forrósága.­­ „Minden ellenkező híresztelés dacára, a közönség szeret bennünket, szükség van a jó énekesekre. Ezt igénylik a vendég­látó vállalatok is. Hadd mondjak el egy esetet, a sok közül. Nemrég történt, hogy munkahelyemen megjelent egy házaspár, akik régi ismerőseim, vendégeim. Először volt velük a tizen­nyolc éves, érettségizett leányuk is. Később megtudtam: a lány­nak aznap este nem volt táncpartnere és kényszerűségből, meg kíváncsiságból eljött szüleivel, mert tudni akarta, miért pont oda járnak, ahol én énekelek. Méghozzá magyar népdalt, nótát! Hiszen ő csak a tánczenét szereti. Szó szót követett, végül meg­kérdeztem, mi a keresztneve. „Marika” — válaszolta. A követ­kező műsorszámom Balázs Árpád: Marika című nótája volt. Nem akarom a szót szaporítani. De a szemek nagyon gyanúsan csillogtak, amikor azt mondta: „Ilyen szépet még nem is hal­lottam énekelni.” — Aztán férjhez ment, és azóta is rendszere­sen minden héten felkeres a férjével együtt. Felhívtam „valami másra” is a figyelmét? Lehet. Szükség van erre a műfajra? Biz­tos. Ezt igazolja az ORI másfél éve folyó magyar népdal és magyar nóta műsorainak sikere is szerte az országban. Ezt a szakmát azonban ugyanúgy meg kell tanulni, mint egy opera-, vagy operetténekesnek! De hol tanulhatnak ma azok a fiatalok, akiknek hangjuk és tehetségük is van ehhez? Véleményem sze­rint a stúdió-oktatás bevált. Helyes lenne ezt az egész országra terjedően, különösen a SZÖVOSZ-szal együttműködve, felújí­tani és továbbfejleszteni. Rendszeresen be lehetne mutatni nyil­vánosság előtt is a tehetséges fiatalokat, közösen a vendéglátó szervekkel. Hajlandó vagyok bárhol, bármikor, bármilyen szer­vezetnek, intézménynek minden segítséget megadni ezután is, társadalmi munkában is, a magyar népdal és a magyar nóta énekesek tanítása érdekében.” — Nem tagadja meg magát! (I) Pedro Alvarez Gonzales, a kubai Művészeti Szakszervezet elnöke, a szocialista országok művészeti szakszervezeteinek leningrádi, IV. Konferenciájáról hazatérőben, nyolc napot töltött Magyar­­országon a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége vendégeként. Képünkön Toldy Mária táncdalénekesnővel beszélget a Fészek­klub kerthelyiségében. (Fotó: Jánosi)

Next