Szórakoztatózenészek, 1966 (1. évfolyam, 2. szám)
1966 / 2. szám
Lapunk legutóbbi számában „Beszélgetés Rigó Gáborral” címmel riportcikket közöltünk, melyben az egyéni élmények mellett általános népzenei problémák is felmerültek élénk visszhangot váltva ki országszerte. Számos olvasónk kívánságát figyelembe véve ezért úgy határoztunk, hogy ezt a kezdeményezést folytatjuk abban a reményben, hogy ezzel országszerte egészséges viták megindítására adunk módot. Itthon és külföldön egyaránt ismerik és szeretik Lakatos Sándor Liszt-díjas, a Népművészet mestere címmel kitüntetett zenekarvezetőt, ki kivételes tehetségével eddigi pályafutása során is sokat tett a magyar népi zene megismerése, ápolása és megszerettetése érdekében. Munkahelyén, a Mátyáspince étteremben kerestük fel. Az étterem zsúfolásig volt hazai és külföldi vendégekkel. Ebben az internacionális légkörben csak egy közös nyelv volt, a zene. Lakatos Sándor és zenekara változatos programmal igyekezett eleget tenni a sokfajta igénynek. A jó hangulat azt bizonyította, hogy ez sikerült. — „Nyolc éves korom óta hegedülök — kezdte beszélgetésünket, Lakatos Sándor — Első mesterem az édesapám, Lakatos Flóris volt, ki a hangszer és kottatudás elsajátítása mellett szakmai képzésben is részesített. Később Országh Tivadar, Zathureczky Ede tanított, majd a Zeneművészek Szakszervezete Zeneiskolájába iratkoztam be, ahol Egerland István tanárnál végeztem el a négy akadémia számára előírt tananyagot. A Szondi-söröző volt az első munkahelyem, és 1943. óta vagyok zenekarvezető. 1950-től 55-ig a Magyar Rádió népi zenekarának lettem vezetője és meghívott vendégként az vagyok ma is. Egy népi zenekar vezetőjére sok feladat hárul. Ezekre kitérni egy cikk keretén belül nem is lehet. Én néhány fontosnak tartott kérdést szeretnék megemlíteni. Elsőként a népi zenekarok műsorösszeállításának problémáit említem. Véleményem szerint abból kell kiindulni, hogy a népi zenekarnak nemcsak szórakoztató jellege, hanem nevelői hivatása is van. Az általa előadott zeneszámokat megismerteti a nagyközönséggel és így népszerűsíti is. Nem mindegy azonban, hogy mit népszerűsít. Ezért nagyon fontos az, hogy a zenekarvezető mindig a helyi adottságoknak megfelelő műsort tudjon öszeállítani. Én például esténként úgy állítom össze a műsoromat, hogy a vacsoraidő alatt „programzenét” adok koncertszerű előadásban, melyben hangszerszólók, opera- és operett részletek, valamint nemzetközileg ismert zeneszámok szerepelnek. A vacsora után kialakuló légkörben nyílik lehetőség arra, hogy a szórakozni vágyó bel- és külföldi vendégek kívánságait is kielégítsem, mindig figyelembe véve azt, hogy a zenekarok az egész közönséget kell szórakoztatnia. Lényegesnek tartom azt is, hogy minden este más programzenét játsszak. Fontos ez, mert sokéves tapasztalatom azt bizonyítja, hogy a jól szórakozó vendég visszatér, állandó vendéggé válik. Szem előtt kell tartanunk tehát, hogy a prímás nem magának és zenekarának játszik „fogásra”, hanem a vendégek szórakoztatása a feladata. Sok szó esik arról, hogy népi zenekaraink műsorösszeállítására sok esetben a konzervativizmus jellemző, tehát lényegében ugyanaz ma is, mint 50 évvel ezelőtt volt. Ez csak részben igaz. Egy népizenekar vezetőnek ismernie kell a régi idők dalait, slágereit, kupléit egyaránt, hogy szükség esetén ezeket játszani tudja. Ez elkerülhetetlen, ha a vendégek igényeit ki akarjuk elégíteni , és nekünk kell eldönteni, hogy az egyes kívánságok műsorpolitikailag kielégíthetők-e. Az ilyen számok ismerete azonban csak kis része lehet egy zenekar repertoárjának. Sok vita hangzott el már arról, hogy népi zenekaraink hogyan állítsák össze műsorukat. Az előbb említett zeneszámokon kívül szerepelnie kell a programban megfelelő hangszerszólóknak, opera- és operettrészleteknek, ismert filmdaloknak, hazai és közismert világslágereknek. A tánczenei művek játszásánál figyelemmel kell lennünk azonban arra, hogy olyan számokat játsszunk, melyekben nem a fúvós és ütőhangszerek, hanem a vonósok hangszíne megfelelőbb, így elkerülhetjük, hogy népi zenekaraink olyan jazz zeneszámokat tűzzenek műsorukra, melyek erre nem alkalmasak. Ugyanez a tétel fordítva is áll, ha nem népi zenekar játszik magyar cigányzenét. A zenekarok műsorösszeállításáról sokat lehet még mondani, de erre egy cikk keretén belül nincs mód. Erről a kérdésről még annyit szeretnék megjegyezni, hogy a rendszeres próbák tartása a legfontosabb. Ennek megvalósítása érdekében és ezzel egyidejűleg természetesen népi zenekaraink művészi színvonalának általános emelkedése érdekében helyesnek tartanám annak megszervezését, hogy ez év őszétől kezdődően az egész ország területén egységes népi zenekari oktatás induljon. Elképzelésem szerint az oktatásban részt venni kívánó zenekarok havonta egy, tehát 12 hónap alatt 12 zeneszámot tanulnának meg. A havonta megtanulandó zeneszámok kiválasztása a Stúdió feladata lenne. Véleményem szerint ide kellene fordulnia a zenekarvezetőknek, akik részére a Stúdió megküldené a meghangszerelt partitúrát. A közös tanulás haszna megmutatkozna cigányzenekaraink igényesebb műsorösszeállításánál és emellett — többéves távlatot figyelembe véve — az a gyakorlati haszna is lenne, hogy a tagemberek más zenekarban is hasznosíthatnák az általuk megtanultakat. Helyes és kívánatos lenne, ha népi zenekaraink országszerte minél nagyobb számban kapcsolódnának be ebbe a mozgalomba. Ha a zenekarok rendszeres tanulásáról beszélek, úgy gondolom, helyes, ha példaként megemlítem, emlékezzünk vissza a felszabadulás előtt működő népi zenekarokra, amelyek általában rendszeres próbákkal tudták elérni, hogy választékos repertoárral rendelkezzenek. A mai fiatalok hangszertudása általában fejlettebb mint elődjeinké, több is a lehetőségük a tanulásra. Ez azonban még nem elegendő. Zenekaraink csak úgy fejlődhetnek egységesen, ha megfelelő szakember (karmester) irányításával rendszeres próbákat tartanak. Sok gondot okoz a zenekarvezetőknek az olyan megfelelő zeneszámok kiválasztása, melyeket szeretnének megtanulni, de nem áll rendelkezésre megfelelő partitúra. Ebben kell hogy segítséget nyújtson országszerte a Stúdió. A népi zenekaroknak a Stúdióhoz kell fordulniuk a megtanulandó zeneszámok partitúrájáért. A Stúdió feladata az, hogy olyan partitúrákkal rendelkezzék, melyek a ma követelményeinek megfelelnek. Itt említem meg, hogy például Rigó Gábor karmester a mai igények figyelembevételével átdolgozza a régi partitúrákat, hogy megfelelő hangzást érjen el. Ha már ennél a kérdésnél tartunk, szeretném elmondani, hogy nem értek egyet azzal, hogy a magyarnóták tradicionális harmóniáit olyan akkordokkal deformálják, melyek nem oda valók. Gyakran előfordul egyes zenekarokban, hogy néhány tag össze-vissza veri a harmóniákat. Azt hiszi, ha mást húz mint a megszokott, akkor a modernebb, magasabb harmóniai tudással rendelkező zenész. A mai kor követelményeit szem előtt tartva lehet és kell is előre lépni és módosítani a hangszerelésben, de olyan akkordok mint például hangzó ,,e" hangra d moll, vagy fisz — a — c — esz szűkített hangzás helyett f moll és utána e dúr akkord nem szerencsés hangzás a magyarnóták előadásában, hanem erőszakolt. Véleményem szerint a szűkített harmóniák használatát ne kerüljük, mert ez a cigánymuzsika legfőbb sajátossága. Itt említeném meg azt a helytelen gyakorlatot is, hogy gyakran mollosítják a nótákat. A magyarnóta melankolikus zene, amelyben a megfelelő helyen használt dúr harmónia helyett, a moll septim hangzás az egyébként is mélabús zenét még melankolikusabbá teszi. Nem csak hallgató nótáknál, hanem lassú csárdásoknál is megtalálható ez a hiba. Szerintem nem az dönti el, hogy egy zenész jó cigány vagy sem, ha különc harmóniákat használ, de az feltétlenül igen, ha megfelelő hangszertudással rendelkezik és ismeri azt, amit a prímás elkezd és azt meg is tudja kísérni. Volt már rá példa, hogy közepes erőkből álló zenekar szorgalmas, és főleg rendszeres munkával elérte, hogy szebben és jobban muzsikált, mint a sztárokból álló zenekar, ahol az egymással szembeni kiskirálykodás miatt nem tudták azt nyújtani, amire különben tehetségükhöz mérten, rendszeres próbákkalképesek lettek volna. Természetes, hogy egy szakmailag gyenge zenészekből álló zenekar nem nyújthat jó produkciót még akkor sem, ha rendszeresen próbál. Minden zenész kötelessége, hogy hangszertudását állandóan fejlessze. A több tudás magasabb kategória, és természetesen több pénz is. Mi, hivatásos zenészek „előadóművészi" engedéllyel rendelkezünk. Ez pedig kötelez!” • SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK Több mint 30 éve énekel magyar népdalt, magyar nótát Szalay László. A győri Zenedében kezdte tanulmányait, majd később Budapesten Revere Gyulánál, Makai Mihálynál és Torday Blankánál folytatta. Énekelt a főváros minden jelentősebb helyén, ismerik az egész országban. A múltban járt Londonban, ahol a „His Masters Voice” vállalatnál hanglemezre vették műsorát, volt Svájcban, Franciaországban. A felszabadulás után két és félhónapos lengyelországi turnén, miskolci Balogh Jancsival Bulgáriában 6 hetes turnén vett részt. A Budapest Táncegyüttessel vendégszerepelt 2 hónapig a Szovjetunióban, Suha Balogh Kálmánnal és zenekarával a Kínai Népköztársaságban szerepelt két és fél hónapig. A Német Demokratikus Köztársaságban Járóka Sándor zenekarával turnézott két hónapig. Boros Lajos és Kozák Gábor egyesített zenekaraival újabb két hónapos turnén vett részt Franciaországban és Svájcban, és egy hónapig szerepelt egy ifjúsági népi zenekarral Csehszlovákiában is. Rövidebb időre többször átrándult Pozsonyba Kovács Appolóniával, és évenként rendszeresen egy-két napot szerepel Ausztria egyes városaiban is. Leginkább a KISZ rajkóegyüttesével. Mindenütt siker, siker után. A legtöbb helyen egyenes adásban közvetítette műsorát a rádió és a televízió, sőt filmfelvételeket is készítettek róla és a kísérő együttesekről. A magyar rádióban 18 éves korában énekelt először, és azóta is rendszeresen szerepel a rádió műsoraiban. Kétszer kapta meg a „Kiváló dolgozó” kitüntetést, egyszer pedig a „Szocialista kultúráért” kitüntető jelvényt. Nótaszerzéssel, szövegírással is foglalkozik. Legismertebbek a Nemes Rózsa énekművésszel közösen írt „Halkan pengesd ezt a csárdást”, és a dr. Kiss Angyal Ernővel együtt írt , Nem tagadtam sohasem” című szerzeményei. A szakszervezeti mozgalomban 1945. óta vesz részt, és 1965-ig volt az énekes szakosztály elnöke, valamint a budapesti szórakoztatózenészek szakszervezeti bizottságának tagja. Három éven keresztül tanított az OSZK stúdiójában magyar népdal és magyar nóta előadást. Jelenleg az OSZK művészeti tanácsának tagja. Ennyi bevezető után, hallgassuk meg őt magát is. A szerkesztőségi asztal mellett ülő Szalay László homlokának összevonódó barázdái vissza-visszatükrözik az áldatlan szakmai torzsalkodást, meg nem értést, de szavait mégis átfűti a szakma szeretetének forrósága. „Minden ellenkező híresztelés dacára, a közönség szeret bennünket, szükség van a jó énekesekre. Ezt igénylik a vendéglátó vállalatok is. Hadd mondjak el egy esetet, a sok közül. Nemrég történt, hogy munkahelyemen megjelent egy házaspár, akik régi ismerőseim, vendégeim. Először volt velük a tizennyolc éves, érettségizett leányuk is. Később megtudtam: a lánynak aznap este nem volt táncpartnere és kényszerűségből, meg kíváncsiságból eljött szüleivel, mert tudni akarta, miért pont oda járnak, ahol én énekelek. Méghozzá magyar népdalt, nótát! Hiszen ő csak a tánczenét szereti. Szó szót követett, végül megkérdeztem, mi a keresztneve. „Marika” — válaszolta. A következő műsorszámom Balázs Árpád: Marika című nótája volt. Nem akarom a szót szaporítani. De a szemek nagyon gyanúsan csillogtak, amikor azt mondta: „Ilyen szépet még nem is hallottam énekelni.” — Aztán férjhez ment, és azóta is rendszeresen minden héten felkeres a férjével együtt. Felhívtam „valami másra” is a figyelmét? Lehet. Szükség van erre a műfajra? Biztos. Ezt igazolja az ORI másfél éve folyó magyar népdal és magyar nóta műsorainak sikere is szerte az országban. Ezt a szakmát azonban ugyanúgy meg kell tanulni, mint egy opera-, vagy operetténekesnek! De hol tanulhatnak ma azok a fiatalok, akiknek hangjuk és tehetségük is van ehhez? Véleményem szerint a stúdió-oktatás bevált. Helyes lenne ezt az egész országra terjedően, különösen a SZÖVOSZ-szal együttműködve, felújítani és továbbfejleszteni. Rendszeresen be lehetne mutatni nyilvánosság előtt is a tehetséges fiatalokat, közösen a vendéglátó szervekkel. Hajlandó vagyok bárhol, bármikor, bármilyen szervezetnek, intézménynek minden segítséget megadni ezután is, társadalmi munkában is, a magyar népdal és a magyar nóta énekesek tanítása érdekében.” — Nem tagadja meg magát! (I) Pedro Alvarez Gonzales, a kubai Művészeti Szakszervezet elnöke, a szocialista országok művészeti szakszervezeteinek leningrádi, IV. Konferenciájáról hazatérőben, nyolc napot töltött Magyarországon a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége vendégeként. Képünkön Toldy Mária táncdalénekesnővel beszélget a Fészekklub kerthelyiségében. (Fotó: Jánosi)