Szórakoztató Zenészek, 1972 (1. szám)

1972 / 1. szám

HAJDU-BIHAR • HAJDU-BIHAR • HAJDU-BIHAR • HAJDU-BIHAR A­z OSZK létrejötte előtti időben Hajdú-Bihar­­ megyében is a zenészek létbizonytalansága okozta a legnagyobb gondot a szakszer­vezetnek. Élvonalbeli, csalá­dos zenészek elhelyezése sem volt könnyű, mert sokkal több zenész volt, mint amennyi zenészmunkahely akadt. Vi­szont szerencsés helyzetben voltunk, mert a helyi szervek a lehető legnagyobb segítsé­get adták problémáink megol­dásához. Panaszainkat min­den esetben meghallgatták, javaslatainkat elfogadták. E megértő segítség nélkül nem tudtuk volna elérni a mai foglalkoztatottságot, amely igen jónak mondható. Jelen­leg minden zenész, aki ellen valamilyen jogos panasz nem merült fel, szerződésben dol­gozik, sőt más megyéből is foglalkoztatunk népzenészeket és tánczenészeket is. A 47 né­pi és 43 tánczenekarban még regiszteres zenészek alkalma­zása is szükségessé vált, ami azt bizonyítja, hogy még több kategóriával rendelkező ze­nészre volna szükség. A SZAKMAI OKTATÁS Az elhelyezési problémák megoldása után fő feladatnak tekintettük a zenekarok pro­dukciójának nívóemelését, a a zenészek szakmai tovább­képzését, műsorpolitikájuk helyes kialakítását. Ennek szükségét éreztük már 1960- ban — megelőzve a stúdiók alakulását — amikor meg­indítottuk a szakmai oktatást zenekaraink részére. Sajnos, háromévi működés után, he­lyiséghiány miatt megszün­tettük. Annál nagyobb volt az örömünk, amikor a szakmai oktatás szervezett formában, intézményesen megindult a budapesti központi stúdió életrehívásával. S nagyon fáj­laltuk, hogy a mi megyénk­ben a helyiség hiánya miatt csak 1967-ben tudtuk a stú­diót megszervezni, amikor a Megyei Művelődési Ház a Bartók-terem egy részét, va­lamint a Debreceni Népi­együttes helyiségét rendelke­zésünkre bocsátották. A FIZETÉSEMELÉS ÚTJA A stúdió első évében 11 tanszakon 106 fővel kezdtük meg a tanítást. Ebből 56 nép­zenész és 40 tánczenész volt. A jelenlegi, 1971 72-es tanév­ben ugyancsak 11 tanszakon 103 fő tanul: 29 nép­zenész, 74 tánczenész. Sajnálatos a nép­zenészek nagyfokú lemorzso­lódása, ami egyes zenekarve­zetők helytelen hozzáállásá­val magyarázható. Sajnos ab­ban a tévhitben élnek, hogy a zenekarvezetői tevékenység kimerül abban, hogy ők kez­dik a nótát és felveszik a magasabb fizetést. A zene­kari tagok sem látják, hogy a fizetésemelés legtisztessége­sebb és legsimább útja a ka­tegóriajavítás, amit viszont csak tanulással és a vizsgán mutatott eredménnyel lehet elérni. Megyénkben a legtöbb ze­nészt foglalkoztató vállalat a Hajdú-Bihar megyei Vendég­látó Vállalat. A vállalat mun­kaügyi osztályával jó a kap­csolatunk. A zenészeinket érintő ügyeket rendszeresen megbeszéljük és minden lé­nyeges kérdésben — ha néha vitákkal is — de megegye­zünk. Az itt foglalkoztatott zenészek közül 58 törzsgárda­­tag, 19-en pedig „kiváló dol­gozó” kitüntetést kaptak. Ezen túlmenően évente több zenész részesül pénzjutalom­ban. Jó kapcsolatot tartunk fenn az ÁFÉSZ-ekkel is. Kirívó példaként csak a püspökla­dányi ÁFÉSZ-t említhetem, ahol egy népi zenekar foglal­koztatása körül volt vita. A zenekar minden tagja évek óta szorgalmas hallgatója a stúdiónak. Munkájuk, maga­tartásuk ellen elfogadható indok nem merült fel, a ze­nekart mégis elbocsátották. A zenekar tagjai kénytelenek voltak más községben munkát vállalni, otthagyva családju­kat, lakásukat. Olyan zené­szekről van szó, akik a köz­ségben köztiszteletnek örven­denek, gyerekeiket középisko­lába járatják. Két tag törzs­­gárdatagságra jogosult. Azt sem értjük, hogy a törzsgár­­da-jelvényt miért nem a töb­bi dolgozóval egyidejűleg és helyen kapták meg a zenekar tagjai? Miért az ÁFÉSZ iro­dájában, külön került erre sor? A kirendeltség és szb kap­csolata a legjobbnak mond­ható, amióta az új vezetőséget megválasztották. Ez kihatás­sal volt az elért eredmények­re is. A kollektív szerződések megkötése előtt javaslataink megvitatásra kerültek. Erre azelőtt nem volt példa, így került a kollektív szerződésbe a zenészek 20%-os éjszakai pótléka, a nagyértékű hang­szerek karbantartási hozzájá­rulása, a nem teljes éven át foglalkoztatottak időarányos nyereségrészesedése, a külföl­di szereplés idejének a törzs­gárda tagságba való beszámí­tása stb. az Általános művelt­ségről Nem mehetünk el szó nél­kül az olyan helytelen szem­lélet mellett viszont, mely a további előrehaladást, fejlő­dést gátolja, mint az általá­nos műveltség emelésének szükségtelenségét hirdetők tábora. Ez nagy hátráltatója a magasabb fokú szakmai képzettség elnyerésének is. Itt még sok a tennivalónk. Leg­többet a szülők tehetnek, akik a kor követelményeinek min­denben megfelelő, jó zenésze­ket szeretnének a gyerme­keikből nevelni. A tanulás lehetősége sohasem volt meg úgy, mint ma, de ezzel a le­hetőséggel élni is kell. Hely­telenül gondolkozik ugyanis az a szülő, akinek csak ak­kor jut eszébe, hogy a gyere­kének megfelelő szakma, ke­nyérkereső pálya kell, amikor a gyerek már 16—18 éves. Márpedig erre az általános iskola első osztályától kezdve kell gondolni. Hassanak oda, hogy a gyerekeik tanuljanak és jó eredménnyel végezzék el az általános iskolát. Akkor már nem lesz probléma az érettségi megszerzése sem, ami felnőtt korban már nehe­zebb. Azok a szülők, akiknek gyermeke elérte a munkavál­lalás időszakát és eddig a ta­nulással mit sem törődött, most mindenkitől elvárja, hogy gyerekét segítse, támo­gassa, fogyatékosságaival szemben legyen elnéző, de elfelejti saját mulasztását. Mindenkit hibáztat (az OSZK-t, az szb-t, a vállalato­kat), ha a gyerekkel kapcso­latos elképzelései nem való­sulnak meg. KI AZ ELLENSÉG? Hallottam olyan nyilatkoza­tokat is: ellenségeink találták ki, hogy a kategóriaszerző vizsgához az érettségi kötele­ző. Mit mondhatunk ilyenek­nek? Ki az ellenség? Azok-e, akik az évtizedekkel ezelőtti állapotokat kívánják tovább fenntartani, amikor még kot­taolvasó népzenész alig akadt, de annál több volt az analfa­béta, vagy azok, akik azon fáradoznak, hogy sem az általános műveltség, sem a szakmai felkészültség terén ne legyen senki előtt szégyell­ni valónk. Mi, akik nemcsak a mát, hanem a jövőt is látjuk, csak örülhetünk, hogy az OSZK vezetői a kategóriaszerzést fiatal zenészeknél már az érettségihez kötik. Immár ezen az úton el kellett indul­ni. BUDAI ALADÁR ÍZ úr, AMELY CÉLUZ VEZET Sárosi Viktor és tánczenekara az Arany Bika Bocskai termében szórakoztatja a közönséget SZÓR­VROZTATÍV/RENF­SZEK Jó kapocs a zene szeretete Jeremiás Béla fiatal tehet­séges prímást és zenekarát a debreceniek már jól ismerik. A februári cigánybál műsorát is ők kísérték, majd reggelig kitűnően muzsikáltak. Nemré­giben készült budapesti rádió­felvételük sikere azonban in­dokolja, hogy néhány szóban bemutassuk a rokonszenves együttest. Jeremiás Béla 27­­ éves „A” kategóriás hegedűs. Érettségi­zett, szakiskolát végzett Deb­recenben, jelenleg is tovább­­képzi magát, nyelveket tanul. A tanultság, iskolázottság egyébként mindannyiukra jel­lemző, A—B kategóriával ren­delkező fiatal zenészek vala­mennyien. A zenekar rendsze­resen és sokat próbál, i újabb rádiófelvételre is készülnek, valamint májusban a Központi Stúdió hagyományos évzáró „Fészek”-koncertjén , me­lyen a legkiemelkedőbb vidé­ki stúdiózenekarok is fellép­nek — ők képviselik a debre­ceni stúdiót. És végül még egy érdekes­ség a zenekarról: valameny­­nyien más-más debreceni né­pizenekarban dolgoztak, pusz­tán az együttes muzsikálás öröme, a nagyjából egyenlő életkor, műveltség, muzikali­tás az, ami összetartja őket. Úgy érezzük nem járna rosz­­szul a vendéglátóipar és ezzel együtt a debreceni közönség sem, ha a kitűnő együttes vég­legesen összekerülne. Benke Minden relatív. Lehet vala­ki fiatalon is öreg, de öregen is fiatalos. Martiny esetében az „öreg’’ megjegyzés a szak­mában eltöltött időt jelenti, mert ő változatlanul fiatal. Személyes találkozásunk al­kalmával testben és lélekben friss, munkakedve fiatalos; el­képzelései, további munkater­vei a régi Martinyt idézik. Szí­nes pályafutását, főbb állomá­sait, a „könnyű”, sőt „nehéz” műfajban betöltött szerepét, zeneszerzői, arranzsőri múlt­ját, jelenét. Erről adok most számot megörökítve azt szá­momra rendkívül kellemes időt, amit az elmúlt héten tár­saságában eltöltöttem, beszél­getésünket zenehallgatással is kibővítve. Két lemez közt mondja. — 6—7 éves koromban már „figyeltem” a ZENÉ-t. Az első A nagy „öregek " Beszélgetés Martiny Lajossal hangszeremet, a hegedűt, 8 éves koromban kaptam. Érez­tem a harmóniát a zenében, bár nem tudtam még, mi az. A harmóniák keresése szinte rögeszmémmé vált. 10 éves voltam, amikor először ültem zongora mellé. A szomszédok gramofont vettek. Sokszor ott ültem náluk, és kedvenc le­mezemet, a „Halleujá”-t hall­gattam. Hazarohantam s ke­restem zongorámon a hallott akkordokat, de képtelen vol­tam a lemezről hallottat elját­szani. 1S éves lehettem, ami­kor középiskolai és zenei ta­nulmányaim mellett, heten­ként kétszer tánciskolában zongoráztam, s közben kis ze­nekarra már hangszereltem is. Nyári szünidőben pedig már „felnőtt bácsikkal” ját­szottam a szombathelyi ki­oszkban. — Érettségi után végre el­indultam a zenei pályán. Nem Budapesten, hanem Koppen­hágában, egy 6 tagú zenekar zongoristájaként. Utána Dan­zig és Németország követke­zett Zöldesi Béla és Gyula ze­nekarával. — Egy évi távollét után hazatértünk és nagy lelkese­déssel megalakítottam első ze­nekaromat, a „Smiling Boys”-t A Royalban kezdtünk, és több nagy helyen játszot­tunk. A zenekarban rajtam kívül Miklóssy Bandi, Barna Ernő (Sydneyben zeneiskolát tart fenn), May Lojzi játszott. A hangszerelés is az én fel­adatomat képezte. — Ebben az időben jött a gramofonkorszak. A szakmá­ban sokszor csak Gramofon Urnák szólítottak. Szinte va­lamennyi létező hanglemez­­gyárnak dolgoztunk: „R­adi­­ola”, „Odeon”, „Pátria”. Ezek közül tesz fel egy újabb lemezt, mintegy alá­támasztásként, közben tovább­szövi a történetét. Mi, öre­gek még szívesen emléke­zünk erre az időre. Ki ne emlékezne a „Te vagy a fény az éjszakában” c. slágerre, vágy­ a Radiola „Martiny Rythim Band” Ani­ta Besttel kiadott lemezére, az Odeonon által készített Tiny Matton és 18 tagú Big Band zenekarával, a Pátria nagyzenekara pedig mind Martinyt jelentette. Külön fejezet a filmzenei tevékenysége. Rengeteget hangszerelt nemcsak a hazai, de német filmekhez is. Ezek közül legszívesebben a „Mak­rancos hölgy”-re, a német „Maske in Blau”-ra s később a „Heten, mint a gonoszok”­­ra emlékezik vissza, s hozzá­teszi : — Közben komponáltam is. Mindig vonzott, és ma is ha­talmába kerít a szimfonikus könnyűzene iránti szeretetem, így született meg a Románc — Bolero — Tarantella. 3 fa­gottra és nagyzenekarra ír­tam. Pogány László vezény­letével 80 tagú zenekar mu­tatta be. Az amsterdami Koncert Zenekar is műsorra tűzte. Rengeteg parafrázist ír­tam. Megemlítem az eredeti­leg hegedűre írt „Lieb­es­­freund”-ot, amelyet zongorá­ra és nagyzenekarra dolgoz­tam át. — Ezután közbeszólt a há­ború, s egy év hadifogság. Hazaérkezésem után a Bris­tol Hotelban kezdtem, bein­dult a munka. Ismét jöttek a lemezfelvételek is. 1947-ben duóban dolgoztam a Savoy Bárban Chappy Janival, köz­ben a Rádió nagyzenekarában — 18 tag — együtt a Zsoldo­sokkal, Berkivel, Csepekikel, Minákkal, a kis Aszódival stb., stb. — egy teljes évig. De jött a „harmonikás kor­szak”, amikor ilyen zenekarra nem volt szükség. — Megalakítottam és több mint egy évtizedig működött a „Magyar Quintett”. Tagjai: Kovács Guszti dob, Kra­­tochvill Jenő bőgő, Váradi György szaxofon, Kovács Andor gitár. Évekig dolgoz­tunk a Gellért Szállóban, Bristol Hotelben, Moszkva Kertben. Közben szabadtéri színpadokon, művelődési há­zakban szerepeltünk, és le­mezeken is felhangzottak már a zenekar számai. — Külföldről csak annyit. Lengyelországban kezdtünk, majd elsőként mi lép-­ünk fel „Jazz Wengersky” néven Ákos Stefivel a Szovjetunió­ban. Elmondhatom, óriási si­kerrel. Utána Svájc és NSZK következett. — Hazaérkezésünk után a vendéglátóipari munkával pár­huzamosan megállás nélkül zeneszerzés, hangszerelési munka. Ezenkívül rádió, tv, lemezfelvételek, koncertek, dirigálás. Nehéz volna mind felsorolni. — További terveim, életem célja a zene. S ha sikerül még akár a „könnyű”, akár a „nehéz” műfajban néhány sikeres művet produkálnom, akkor őszintén mondhatom, elégedett vagyok életemmel. DR. TÓTTH LÁSZLÓ 3

Next