Szórakoztató Zenészek, 1972 (1. szám)
1972 / 1. szám
HAJDU-BIHAR • HAJDU-BIHAR • HAJDU-BIHAR • HAJDU-BIHAR Az OSZK létrejötte előtti időben Hajdú-Bihar megyében is a zenészek létbizonytalansága okozta a legnagyobb gondot a szakszervezetnek. Élvonalbeli, családos zenészek elhelyezése sem volt könnyű, mert sokkal több zenész volt, mint amennyi zenészmunkahely akadt. Viszont szerencsés helyzetben voltunk, mert a helyi szervek a lehető legnagyobb segítséget adták problémáink megoldásához. Panaszainkat minden esetben meghallgatták, javaslatainkat elfogadták. E megértő segítség nélkül nem tudtuk volna elérni a mai foglalkoztatottságot, amely igen jónak mondható. Jelenleg minden zenész, aki ellen valamilyen jogos panasz nem merült fel, szerződésben dolgozik, sőt más megyéből is foglalkoztatunk népzenészeket és tánczenészeket is. A 47 népi és 43 tánczenekarban még regiszteres zenészek alkalmazása is szükségessé vált, ami azt bizonyítja, hogy még több kategóriával rendelkező zenészre volna szükség. A SZAKMAI OKTATÁS Az elhelyezési problémák megoldása után fő feladatnak tekintettük a zenekarok produkciójának nívóemelését, a a zenészek szakmai továbbképzését, műsorpolitikájuk helyes kialakítását. Ennek szükségét éreztük már 1960- ban — megelőzve a stúdiók alakulását — amikor megindítottuk a szakmai oktatást zenekaraink részére. Sajnos, háromévi működés után, helyiséghiány miatt megszüntettük. Annál nagyobb volt az örömünk, amikor a szakmai oktatás szervezett formában, intézményesen megindult a budapesti központi stúdió életrehívásával. S nagyon fájlaltuk, hogy a mi megyénkben a helyiség hiánya miatt csak 1967-ben tudtuk a stúdiót megszervezni, amikor a Megyei Művelődési Ház a Bartók-terem egy részét, valamint a Debreceni Népiegyüttes helyiségét rendelkezésünkre bocsátották. A FIZETÉSEMELÉS ÚTJA A stúdió első évében 11 tanszakon 106 fővel kezdtük meg a tanítást. Ebből 56 népzenész és 40 tánczenész volt. A jelenlegi, 1971 72-es tanévben ugyancsak 11 tanszakon 103 fő tanul: 29 népzenész, 74 tánczenész. Sajnálatos a népzenészek nagyfokú lemorzsolódása, ami egyes zenekarvezetők helytelen hozzáállásával magyarázható. Sajnos abban a tévhitben élnek, hogy a zenekarvezetői tevékenység kimerül abban, hogy ők kezdik a nótát és felveszik a magasabb fizetést. A zenekari tagok sem látják, hogy a fizetésemelés legtisztességesebb és legsimább útja a kategóriajavítás, amit viszont csak tanulással és a vizsgán mutatott eredménnyel lehet elérni. Megyénkben a legtöbb zenészt foglalkoztató vállalat a Hajdú-Bihar megyei Vendéglátó Vállalat. A vállalat munkaügyi osztályával jó a kapcsolatunk. A zenészeinket érintő ügyeket rendszeresen megbeszéljük és minden lényeges kérdésben — ha néha vitákkal is — de megegyezünk. Az itt foglalkoztatott zenészek közül 58 törzsgárdatag, 19-en pedig „kiváló dolgozó” kitüntetést kaptak. Ezen túlmenően évente több zenész részesül pénzjutalomban. Jó kapcsolatot tartunk fenn az ÁFÉSZ-ekkel is. Kirívó példaként csak a püspökladányi ÁFÉSZ-t említhetem, ahol egy népi zenekar foglalkoztatása körül volt vita. A zenekar minden tagja évek óta szorgalmas hallgatója a stúdiónak. Munkájuk, magatartásuk ellen elfogadható indok nem merült fel, a zenekart mégis elbocsátották. A zenekar tagjai kénytelenek voltak más községben munkát vállalni, otthagyva családjukat, lakásukat. Olyan zenészekről van szó, akik a községben köztiszteletnek örvendenek, gyerekeiket középiskolába járatják. Két tag törzsgárdatagságra jogosult. Azt sem értjük, hogy a törzsgárda-jelvényt miért nem a többi dolgozóval egyidejűleg és helyen kapták meg a zenekar tagjai? Miért az ÁFÉSZ irodájában, külön került erre sor? A kirendeltség és szb kapcsolata a legjobbnak mondható, amióta az új vezetőséget megválasztották. Ez kihatással volt az elért eredményekre is. A kollektív szerződések megkötése előtt javaslataink megvitatásra kerültek. Erre azelőtt nem volt példa, így került a kollektív szerződésbe a zenészek 20%-os éjszakai pótléka, a nagyértékű hangszerek karbantartási hozzájárulása, a nem teljes éven át foglalkoztatottak időarányos nyereségrészesedése, a külföldi szereplés idejének a törzsgárda tagságba való beszámítása stb. az Általános műveltségről Nem mehetünk el szó nélkül az olyan helytelen szemlélet mellett viszont, mely a további előrehaladást, fejlődést gátolja, mint az általános műveltség emelésének szükségtelenségét hirdetők tábora. Ez nagy hátráltatója a magasabb fokú szakmai képzettség elnyerésének is. Itt még sok a tennivalónk. Legtöbbet a szülők tehetnek, akik a kor követelményeinek mindenben megfelelő, jó zenészeket szeretnének a gyermekeikből nevelni. A tanulás lehetősége sohasem volt meg úgy, mint ma, de ezzel a lehetőséggel élni is kell. Helytelenül gondolkozik ugyanis az a szülő, akinek csak akkor jut eszébe, hogy a gyerekének megfelelő szakma, kenyérkereső pálya kell, amikor a gyerek már 16—18 éves. Márpedig erre az általános iskola első osztályától kezdve kell gondolni. Hassanak oda, hogy a gyerekeik tanuljanak és jó eredménnyel végezzék el az általános iskolát. Akkor már nem lesz probléma az érettségi megszerzése sem, ami felnőtt korban már nehezebb. Azok a szülők, akiknek gyermeke elérte a munkavállalás időszakát és eddig a tanulással mit sem törődött, most mindenkitől elvárja, hogy gyerekét segítse, támogassa, fogyatékosságaival szemben legyen elnéző, de elfelejti saját mulasztását. Mindenkit hibáztat (az OSZK-t, az szb-t, a vállalatokat), ha a gyerekkel kapcsolatos elképzelései nem valósulnak meg. KI AZ ELLENSÉG? Hallottam olyan nyilatkozatokat is: ellenségeink találták ki, hogy a kategóriaszerző vizsgához az érettségi kötelező. Mit mondhatunk ilyeneknek? Ki az ellenség? Azok-e, akik az évtizedekkel ezelőtti állapotokat kívánják tovább fenntartani, amikor még kottaolvasó népzenész alig akadt, de annál több volt az analfabéta, vagy azok, akik azon fáradoznak, hogy sem az általános műveltség, sem a szakmai felkészültség terén ne legyen senki előtt szégyellni valónk. Mi, akik nemcsak a mát, hanem a jövőt is látjuk, csak örülhetünk, hogy az OSZK vezetői a kategóriaszerzést fiatal zenészeknél már az érettségihez kötik. Immár ezen az úton el kellett indulni. BUDAI ALADÁR ÍZ úr, AMELY CÉLUZ VEZET Sárosi Viktor és tánczenekara az Arany Bika Bocskai termében szórakoztatja a közönséget SZÓRVROZTATÍV/RENFSZEK Jó kapocs a zene szeretete Jeremiás Béla fiatal tehetséges prímást és zenekarát a debreceniek már jól ismerik. A februári cigánybál műsorát is ők kísérték, majd reggelig kitűnően muzsikáltak. Nemrégiben készült budapesti rádiófelvételük sikere azonban indokolja, hogy néhány szóban bemutassuk a rokonszenves együttest. Jeremiás Béla 27 éves „A” kategóriás hegedűs. Érettségizett, szakiskolát végzett Debrecenben, jelenleg is továbbképzi magát, nyelveket tanul. A tanultság, iskolázottság egyébként mindannyiukra jellemző, A—B kategóriával rendelkező fiatal zenészek valamennyien. A zenekar rendszeresen és sokat próbál, i újabb rádiófelvételre is készülnek, valamint májusban a Központi Stúdió hagyományos évzáró „Fészek”-koncertjén , melyen a legkiemelkedőbb vidéki stúdiózenekarok is fellépnek — ők képviselik a debreceni stúdiót. És végül még egy érdekesség a zenekarról: valamenynyien más-más debreceni népizenekarban dolgoztak, pusztán az együttes muzsikálás öröme, a nagyjából egyenlő életkor, műveltség, muzikalitás az, ami összetartja őket. Úgy érezzük nem járna roszszul a vendéglátóipar és ezzel együtt a debreceni közönség sem, ha a kitűnő együttes véglegesen összekerülne. Benke Minden relatív. Lehet valaki fiatalon is öreg, de öregen is fiatalos. Martiny esetében az „öreg’’ megjegyzés a szakmában eltöltött időt jelenti, mert ő változatlanul fiatal. Személyes találkozásunk alkalmával testben és lélekben friss, munkakedve fiatalos; elképzelései, további munkatervei a régi Martinyt idézik. Színes pályafutását, főbb állomásait, a „könnyű”, sőt „nehéz” műfajban betöltött szerepét, zeneszerzői, arranzsőri múltját, jelenét. Erről adok most számot megörökítve azt számomra rendkívül kellemes időt, amit az elmúlt héten társaságában eltöltöttem, beszélgetésünket zenehallgatással is kibővítve. Két lemez közt mondja. — 6—7 éves koromban már „figyeltem” a ZENÉ-t. Az első A nagy „öregek " Beszélgetés Martiny Lajossal hangszeremet, a hegedűt, 8 éves koromban kaptam. Éreztem a harmóniát a zenében, bár nem tudtam még, mi az. A harmóniák keresése szinte rögeszmémmé vált. 10 éves voltam, amikor először ültem zongora mellé. A szomszédok gramofont vettek. Sokszor ott ültem náluk, és kedvenc lemezemet, a „Halleujá”-t hallgattam. Hazarohantam s kerestem zongorámon a hallott akkordokat, de képtelen voltam a lemezről hallottat eljátszani. 1S éves lehettem, amikor középiskolai és zenei tanulmányaim mellett, hetenként kétszer tánciskolában zongoráztam, s közben kis zenekarra már hangszereltem is. Nyári szünidőben pedig már „felnőtt bácsikkal” játszottam a szombathelyi kioszkban. — Érettségi után végre elindultam a zenei pályán. Nem Budapesten, hanem Koppenhágában, egy 6 tagú zenekar zongoristájaként. Utána Danzig és Németország következett Zöldesi Béla és Gyula zenekarával. — Egy évi távollét után hazatértünk és nagy lelkesedéssel megalakítottam első zenekaromat, a „Smiling Boys”-t A Royalban kezdtünk, és több nagy helyen játszottunk. A zenekarban rajtam kívül Miklóssy Bandi, Barna Ernő (Sydneyben zeneiskolát tart fenn), May Lojzi játszott. A hangszerelés is az én feladatomat képezte. — Ebben az időben jött a gramofonkorszak. A szakmában sokszor csak Gramofon Urnák szólítottak. Szinte valamennyi létező hanglemezgyárnak dolgoztunk: „Radiola”, „Odeon”, „Pátria”. Ezek közül tesz fel egy újabb lemezt, mintegy alátámasztásként, közben továbbszövi a történetét. Mi, öregek még szívesen emlékezünk erre az időre. Ki ne emlékezne a „Te vagy a fény az éjszakában” c. slágerre, vágy a Radiola „Martiny Rythim Band” Anita Besttel kiadott lemezére, az Odeonon által készített Tiny Matton és 18 tagú Big Band zenekarával, a Pátria nagyzenekara pedig mind Martinyt jelentette. Külön fejezet a filmzenei tevékenysége. Rengeteget hangszerelt nemcsak a hazai, de német filmekhez is. Ezek közül legszívesebben a „Makrancos hölgy”-re, a német „Maske in Blau”-ra s később a „Heten, mint a gonoszok”ra emlékezik vissza, s hozzáteszi : — Közben komponáltam is. Mindig vonzott, és ma is hatalmába kerít a szimfonikus könnyűzene iránti szeretetem, így született meg a Románc — Bolero — Tarantella. 3 fagottra és nagyzenekarra írtam. Pogány László vezényletével 80 tagú zenekar mutatta be. Az amsterdami Koncert Zenekar is műsorra tűzte. Rengeteg parafrázist írtam. Megemlítem az eredetileg hegedűre írt „Liebesfreund”-ot, amelyet zongorára és nagyzenekarra dolgoztam át. — Ezután közbeszólt a háború, s egy év hadifogság. Hazaérkezésem után a Bristol Hotelban kezdtem, beindult a munka. Ismét jöttek a lemezfelvételek is. 1947-ben duóban dolgoztam a Savoy Bárban Chappy Janival, közben a Rádió nagyzenekarában — 18 tag — együtt a Zsoldosokkal, Berkivel, Csepekikel, Minákkal, a kis Aszódival stb., stb. — egy teljes évig. De jött a „harmonikás korszak”, amikor ilyen zenekarra nem volt szükség. — Megalakítottam és több mint egy évtizedig működött a „Magyar Quintett”. Tagjai: Kovács Guszti dob, Kratochvill Jenő bőgő, Váradi György szaxofon, Kovács Andor gitár. Évekig dolgoztunk a Gellért Szállóban, Bristol Hotelben, Moszkva Kertben. Közben szabadtéri színpadokon, művelődési házakban szerepeltünk, és lemezeken is felhangzottak már a zenekar számai. — Külföldről csak annyit. Lengyelországban kezdtünk, majd elsőként mi lép-ünk fel „Jazz Wengersky” néven Ákos Stefivel a Szovjetunióban. Elmondhatom, óriási sikerrel. Utána Svájc és NSZK következett. — Hazaérkezésünk után a vendéglátóipari munkával párhuzamosan megállás nélkül zeneszerzés, hangszerelési munka. Ezenkívül rádió, tv, lemezfelvételek, koncertek, dirigálás. Nehéz volna mind felsorolni. — További terveim, életem célja a zene. S ha sikerül még akár a „könnyű”, akár a „nehéz” műfajban néhány sikeres művet produkálnom, akkor őszintén mondhatom, elégedett vagyok életemmel. DR. TÓTTH LÁSZLÓ 3