Zenelap, 1886 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1886-01-01 / 1. szám
ZENELAP, sara e dalok kiadására vállalkoztak. A tizenhét szerző nevei a következők: Juhász Aladár, Gaál Ferencz, Steiger Lajos, Kozák László, Rausch Károly, Késmárky Árpád, Hegyi Béla, Krausz Gusztáv, Nosoda Károly s továbbá: Kuliffay Izabella, Bauholtzer Julia, Nobl Irén, Hensler Helén, Vas Etelka, Has Vilma, Wanzel Anna, s Brogyányi Viktor is, kik közöl többen nem is igényelnek bővebb bemutatást, mert neveik már jó hangzással bírnak a zenészeti körökben. Osztályozni e dalokat egyenként feleslegesnek tartjuk, amennyiben akárhogyan osztályoznék is őket, bizonyára még mindig elég tere maradna a másféle ízlés és kritikai szemüvegnek. Mert a zenében olyan mint az iparcikk nagyon relatív, mert valakinek inkább ínyére való lehet a cseréptükör vagy az üveg bogyó mint a gyémánt vagy a keleti gyöngy. Nagyon sok függ attól, hogy kinek milyen a zenészeti értelme és szárnyalása. Azt azonban valamennyiről elmondhatjuk, hogy egyike sem csap át akár a trivialitás tócsájába, akár pedig a biablon-utánzati keréktaposásba. Kidolgozás, lendületesség, harmónia s háttéri változatosság tekintetében pedig kevés terméke vetekedhetik velük a magyar dalirodalomnak. A díszesen kiállított mű Trefort Ágoston közokt. ministernek van ajánlva. — Melegen ajánljuk e kiadványt a magyar zeneközönség méltó figyelmébe. „Rákóczy siralma“ A régi Rákóczy nóta eredeti dallama egy régi hiteles kézirat után zongorára átírta: . Ibrányi Kornél: Budapest a Harmonia kiadása. Ara : 75 kr-E kiadvány, bizonyára minden magyar zenészt és zenekedvelőt csak érdekelhet, mert hű képét mutatja ama régi dallamnak, melyből világhírű Rákóczy-indulónk keletkezett, mire nézve átiró rövid, de történelmileg igen érdekes jegyzettel is ellátta ez átiratot. Valóban ideje volt e nemzeti zenei religuiát is megmenteni a feledéstől s azt is mint az indulót, közvagyonná tenni. Tisztán kivehető ebből, hogy mi az ősrégi s mi a hozzáadás az indulóban. A nép ajkán ma is él e régi dallam, főleg az erdélyi részekben s „Rákóczy kesergőjének" is neveztetik. Az akkor is oly eredménytelenül elzüllött szabadságharcz után a magyar nép kezessége híven és meghatóan van benne visszatükrözve. Sajátságos és meglepő dallami hajlítások fordulnak benne elő, minekre az újabb korban már nem igen találunk, s melyek érdekes magyar harmóniai alapokat szolgáltatnak. Nem hisszük, hogy akadna magyar zenész és zenekedvelő, aki nem igyekeznék vele megismerkedni, s azt magának megszerezni. Kiállítása is tiszta, és elegáns. „Magyar rhapsódia“ a bpesti „Munkácsy ünnepélyekéhez, zongorára szerző: Liszt Ferencz. Budapest, Táborszky és Barsch kiadása. Második bővített kiadás: Arai írt 50 kr. E magyar rhapsódia is méltóképen csatlakozik, szerző eme mű korábbi szerzeményeihez, melyet most már bővített kiadásban kap a zeneközöttség. A motívumok eredeti gondolatok, melyeket két — kibővítés szolgáló — szabad s igen hatásos kadenczia köt össze. A gyors menetű s szélesen kidolgozott zárrész, (Allegro con brio) bő alkalmat nyújt a játszónak technikai ügyességét ragyogtatni anélkül, hogy túlságos nehézségeket kellene legyőznie. Átaljában Liszt újabb keletű zongoraszerzeményeit egészen más irmodor jellemzi mint azokat, melyek fényes virtuóz korából származnak. Ritkán igényli a játszótól, hogy technikailag az eset ostromolja s ehelyet inkább a kifejezési plasztikára, az érzelmi árnyalásokra s az oly igények kielégítésére fekteti a súlyt, melyeket minden helyesen vezetett középszerű játékos is kielégíthet. A hosszú évek tapasztalatait a zene terén , különben a zeneköltés minden más ágában is aként tudta és tudja érvényesíteni, amint erre csak a hozzá hasonló géniusz képes. Innen van újabb műveinek nagy elterjedése és keresettsége is, mert ismeri a közönség és a változó idők igényeit. Szóban forgó rhapsodiája, formailag is eltérő a korrábbiaktól, s ez irányban is a mester alkotó erejéről tanúskodik. Rhadamanthus. Rövid vezérfonal a népiskolai ének tanításhoz irta: Oláh Károly tanítóképezdei zenetanár. Nagy-Körös Remezay József könyvkereskedése. Ara 20 kr. A talpraesett kis könyvecske rövid és velős útmutatásokat tartalmaz arra nézve, hogy az ének tananyaga a népiskolában miként kezeltessék, minden évfolyamban mily gyakorlatok és dalok tanítassanak és hogyan tanítassanak. Különös dicséretet érdemel szerző, hogy figyelmét a dalok szövegére is kiterjeszti, s arról az azt megillető fontossággal értekezik. Az énektanítás történetére vonatkozó adatai nagyon érdekesek és tanulságosak, s szerző nagy olvasottságáról és alapos készültségéről tanúskodnak. Növeli a dióhéjba szorított művecske becsét és használhatóságát a magyar zeneirodalomban eddig megjelent módszeres énektanok és dalgyűjteményeknek csaknem teljes jegyzéke. A műben előforduló néhány kifejezésre és definitióra mint pl ütem, szünjegy, hangcsalád sat. volna ugyen némi megjegyzésünk, de az oly csekély, hogy a műnek nyelvezetét általában jónak, magyarosnak és kifogástalannak ítélhetjük, minélfogva azt, az érdeklődök figyelmébe melegen ajánljuk. Didimus. Elméleti-gyakorlati- Összhangzat és Zenetan paedagogiai elvek szerint Heinze Lipót nyomán újólag átdolgozta Egner Adolf t kép. tanár. Megjelent Handel H. kiadásában. (Bajorország. Ober-Glogau.) A mű nemcsak elméletileg foglalkozik kitűzött czéljával, hanem tervszerű alapelvek nyomán úgy adja elő tárgyát, hogy abban a paedagogiai irányt követ. Megmutatja a jól átgondolt s meghatározott szabályokat, mely szerint a tanítónak haladnia kell, ha czélt akar érni. Mert megjegyzendő a mű főleg tanítóknak, tanítójelölteknek, kik később kántorok lesznek, van irva s azoknak felette becses Egner átdolgozott műve. Tartalma nyolcz fejezetből és egy függelékből áll. A nyolcadik fejezetben az emberi hangról, a zongora, orgona és hegedűről felette tanulságos és nélkülözhetlen ismereteket közöl. Megjegyezzük azonban, hogy a hangrovatok